Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)
1968-07-20 / 169. szám
1968. JÚLIUS 20., SZOMBAT ßltCtKI Az ügyvéd úr iytúitop Bemutatkozó Dunakeszin Hét fiatal indul Pest megyéből a VIT-re A váci ügyvédi munkaközösség bejáratánál a neveket és ssübaszámoikat föltüntető táblán dr. Bartos Ferenc neve mellett már nincs ott az apró karton, melyik szobában is találják az ügyvéd urat az ügyfelek. Az ügyvéd úr nyugdíjba ment. 1930. május 2-án jegyezte be tagjaként az ügyvédi kamara; harmincnyolc esztendeig fogadta a klienseket. Harmincnyolc esztendeig, de: egy helyen. Másutt, mint Vácott nem élt, nem tevékenykedett. Törékeny termetű öregúr, fiatalokat megszégyenítő fürgeséggel, szellemi vitalitással. A ház, amelynek boltíves kapuja alól nyílik a régi ügyvédi iroda, 1805-ben épült, itt lakott Bartos dr. apja, nagyapja, s a bútorok ebben a szobában száz esztendeje nem változtatták helyüket. A sublót most is úgy áll a sarokban, mint évszázada, s mint hatvannyolc éve, amikor a századdal szinkronban az ügyvéd úr megszületett. A szobában félhomály, masszív székek, iratokkal ros- kadésig rakott asztal. Mindez nem az állóvizek mozdulatlan világát idézi, hanem csöndes, higgadt nyugalmat áraszt. — Elfáradt? — Én nem. Csak — bök a szívére — ő. Meg bizonyos kor utón már nem lehet igazán jól csinálni ezt a mesterséget. — Mesterség? — Az. Meg kell tanulni. Egyszer, tízszer, százszor. Minden ügyből tanulni kell. Én szerettem tanulni, úgy éreztem, hogy semmi nincs, ami haszontalan. Államtudományi, jogtudományi, ügyvédi diplomája van. Diplomát szerzett a kertészeti főiskolán: csak úgy, kedvtelésből, érdeklődésiből végezte el. Járt a közgazda- sági egyetemre, bizonyítványa van a stabil motorkezelői tanfolyam sikeres befejezéséről... — Amit egyszer megtanult az ember, az az övé, tehát bármikor nyúlhat érte: hogyan is van ez? Volt némi részem a városfejlesztésben. Annak idején kerttervezést tanító tanáromat nagyon szerettem a főiskolán, a kötelező anyagon kívül is ezt-azt megtanultam. Szunnyadt egy ideig bennem, de: nem lett halt anyag! Mert egyszer csak az élet úgy kívánta, hogy nyúljak érte. Csöndesen beszél, szavaiban nyoma sincs a fölénynek, az öreg, bölcs emberek leereszkedő megbocsátásának, így élt: tényeket közöl csupán. II. öt gyereket nevelt fel: két fiút, három lányt. Jogász nincs közöttük, csak egyik ve- je az. Miért? — Ha engem annak idején erőltetnek, hoigy végezzem el a kertészeti főiskolát, nem tettem volna meg. A kényszernél nincs rosszabb az életben. Ne a szülő döntsön gyermekei porsa fölött. — Hálátlan pálya? — Hála? Ahogy tudom, nincs a városban haragosom. Pedig harmincnyolc év alatt sok pert vittem. — Reményteleneket is? — Nem! Jó ügyvéd nem vállal el eleve pervesztes ügyet. Megmondja a kliensnek. Ez a becsületes. — Van valamilyen jellemzője a koroknak és pereknek? — Természetesen. Tíz-tizenöt évenként általában változnak a jellemző perek. A húszas években az ún. nyugdíjperek domináltak. A harmincas években a behajtási perek. ' — Árverezett? — Egész pályafutásom alatt kétszer, akkor sem szegény embereknél. — Érzelmes ember lehet jó ügyvéd? — Lehet. Sőt: érzelmek nélkül aligha lehet az. — Színészkedni kell? — Kell, keveset. A jogász- ság lényegében három szék alkotta háromszög: a bíró, az ügyész, az ügyvéd széke. Aki csak a maga széke inspirálta gondolatokkal törődik, az az igazsághoz nehezen jut el. — Az igazság kiderítése a perek célja? — Van, amikor az. Van, amikor az igazság maga nem elég. A megoldás a lényegesebb. — Például? — Az utóbbi években mind több eltartási perben. Amikor az igazság percek alatt nyilvánvaló: a gyermekek nem törődnek szüleikkel, holott kötelességük ez. Mit ér itt az igazság, önmagában? Ha a megoldás nem születik meg? — Voltak ilyen perei? — fiók. Sajnos. Rengeteg a tragédia szülők és gvermekek között. Nem tudják, nem akarják érteni egymást. — Automatikusan mindig az öregek pártján állt? — Nem! Volt olyan esetem, amikor a gyerekek kimentették. hogy cgvikük vállalja a mamát, a másik az apát. de a kettőt együtt — nem! Megértettem őket... Volt olyan idős házaspárral is dolgom, akik az ötvenedik házassági évfordulójukon nyújtották be a válókeresetet... in. Principálisáról beszél az em’ékezés meleg szeretetével: első főnökéről, aki mellett ügyvéd gyakornok volt. Még akkor, kezdő korában, a principális mellett megfogadta: soha nem vállal el olyan ügyeket, ahol a legsúlyosabb ítéletre van kilátás. — Nem is védett soha ilyen embert? Gyilkost például? — Soha. — Miért? — Nem tudtam volna szabadulni az örökös kérdéstől! megtettem-e érte mindent? — És a másik véglet? A fülemüleféle pereskedők? •— Tőlük ugyanúgy retteg az ügyvéd, mint bárki más. Legszívesebben elbújna előlük. Mert akadnak, akiknek a pereskedés: szórakozás. — Ezt nem lehet megmondani nekik? — Nem. Csak nem vállalni az ügyet... — Mi kell leginkább ehhez a mesterséghez? — Lélektan és türelem. Az ügyvéd hol király, hol koldus. — Vannak olyan perek, ahol az ügyvéd már eleve feszeng? Amit belül kínosnak érez? — A gyerektartási perek. Azok, akik szerelmes szavakat suttogtak egymásnak, ölelkeztek, ilyenkor ... más emberek lesznek. Elmondják mindennek azt, akit nemrég becéztek ... IV. — Ügyvédi pályafutása alatt mit tart a leglényegesebb változásnak? — Az ülnöki rendszert! Hihetetlenül megnövelte a bizalmat a bíróság iránt, s ez borzasztóan fontos. Mert minden perben kell lennie vesztesnek, s nem mindegy, ez a vesztes hogyan hagyja el a tárgyalótermet. Hiszi-e, érti-e az ítélet helyes voltát, vagy nem. — Ezen kívül? — Sokkal áttekinthetőbb, egyszerűbb a bírói eljárás, mint 1945 előtt. És: rendkívülien megnőtt az általános jogismeret. Az egyszerű emberek is igen sok törvénnyel, jogszabállyal tisztában vannak, s tudják, hol-hogyan keressék az igazukat. — Az ügyvédi munka törvényes feltételei'? — Ma teljesek. A rendőrség, az ügyészség partnere a védőnek. Ez a normális, az egészséges. — Ha még egyszer kezdené? — Ugyanígy, ugyanezt csinálnám. V. A városról beszélgetünk, majd a nagyapáról, aki — mint Bartos dr. mondja — nagy negyvennyolcas volt, s apáról fiúra szállt a családban ez a, a haladást jól érzékelő hagyomány, öreg, dohszagú papírok kerülnek elő a szekrény mélyéről: plakátok 1919- bői, a Tanácsköztársaság híres és kevésbé ismert plakátjai, a váci direktórium hirdetményei ... Őrizte őket. Miért? Mosolyog. ..Az élet tárgyakhoz is kapcsolódik.” Odakinn, a százhatvanhárom éves ház udvarán a lenyugvó nap sugaraitól gő- gicsélve búcsúzik az unoka. Mészáros Otló Négy órára vendégedet vártak, fiatalokat, akid Pest megyét képviselik majd Szó- íiában, a IX. Világifjúsági találkozón. Pénteken a délelőtti műszak végeztével a Dunakeszi Járműgyár fiataljai a művelődési ház nagyterme, felé igyekeztek. Még az idő is kiderült, napfény ömlött a széksorokon, amikor a váci járási KiSZ- bizottság nevében üdvözölték a megjelenteket és Fodor László, a KISZ Pest megyei Bizottságának titkára a mikrofonhoz lépett. Fodor László a világifjúsági találkozók gondolatának megszületéséről beszélt. 1945 októberében Londonban 63 országból 30 millió fiatalt képviselve határozta, el majd 1500 küldött, hogy a jövőben rendszeresen találkoznak, küzdenek a társadalmi haladásért, az ifjúság boldog jövőjéért. Ezután arról szólt, hogy a mostani találkozó' feszült nemzetközi helyzetben jön létre. Mégis, 120 ország jelezte, részt kíván venni. A magyar delegáció ünnepélyes búcsúztatására július 25-én Budapesten a Kisstadionban kerül sor. Köztük lesznek a mi fiaink-leá- nyaink. A hagyományokhoz híven, körutazást tesznek a kivilágított fővárosban. A feldíszített autóbuszok 26-án reggel nyolc órakor indulnak útnak s Jugoszlávián keresz- tüL érkeznek Szófiába. A fesztivál ünnepélyes megnyitását * Éheznek a méhek Hitelt kapnak a méhészek Százezer kiló kedvezményes énkor Megyénk húszezer méhcsaládját a közelmúlt évtizedek legnagyobb éhínsége sújtja. A Szedik a ceglédi bíbort A Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet kecskeméti telepén első nagy termését hozta idén a törpe alanyra oltott, nagyüzemi művelésre telepített, ceglédi bíbor kajszibarack. A termés még idén is meghaladja holdanként! átlagban a hagyományosan ültetett és művelt gyümölcsösökét. A barackok nagyok és élénkpirosak. (Foto: MTI) nagyon kedvezőtlen 1957-es esztendő még csak meg sem közelíti a mostanit. A hónapokig tartó aszály miatt elapadt a kaptárakban tartalékolt nektár. A két és fél ezer Pest megyei méhész már két-há. rom hét óta cukros oldattal tartja fenn a méhcsaládokat. A „legeltetést” rendszerint Kecskemét éj Baja környékén kezdik a méhészek, majd megindulnak fel, Cegléd vidékére, később pedig Nógrád virágos területeit keresik fel. Az idei utak hiábavalóknak bizonyultak. A méhek nem találtak élelmet. A hőség miatt ke vés a kinyílt virág, s azok is csupán minimális nektárt termeltek. A méhek legyengülték, elpusztult családokról azonban nem kaptunk jelentést, mert méhészeink időben közbeléptek. Ám sok méh olyan mértékben veszített erejéből, hogy kirepülni sem tud. A méhészek más években ilyenkorra kétszer pergettek. Az idén a termelés több mint egyharmada kiesett. A szak- szövetkezetekbe tömörült méhészek ma délelőtt gyűlnek össze értekezletre, az Országos Méhészeti Szövetkezeti Központ ugyanis felméri a súlyos helyzetet. Akciót indítanak a rossz anyagi helyzetbe került méhészek megsegítésére. A tervek szerint a takarékszövetkezetek gyors hitelt nyitnak részükre. Egyben pedig százezer kiló cukrot bocsátanak rendelkezésükre — szintén hitelbe. Az ezután járó kamat felét az Országos Méhészeti Központ vállalja magára. július 28-án a Vaszil Lavski stadionban tartják. Külön érdekessége lesz, hogy az eddigi VIT jelvényeit viszik magukkal a hajdani, vendéglátó országok. Köztük ott lesz majd Magyarország címere, népviseletbe öltözött fiatalok kíséretében. A megyei titkár ismertette még a bolgár főváros nagyarányú felkészülését. Űj városrészek emelkedtek bámulatosan rövid idő alatt, parkokat építettek, szállodákat és vendéglőket. A közönség érdeklődéssel hallgatta az eleven beszámolót, együtt örült a nagy esemény résztvevőivel, akik majd valamennyien munkahelyükön számolnak be a felejthetetlen tíz napon látottakról, átéltekről. A küldöttek: Szabó András, Tököl; Kovács István, Budapest; Kiss Katalin, Csepel Autógyár; Bóbis Irén, Cegléd; Pálmai László, Vác és Katona István, Dunakeszi Járműjavító.' k. m. Mai döntések — holnapi távlatok Azt, hogy a vállalatok felelősségteljesen akarnak élni a megnövekedett önállósággal, az előrelátás, a tervszerűség iránti igényük is félreérthetetlenül bizonyítja. Valamikor, nem is olyan régen a vállalatok vezetőinek figyelme a napi termelési és műszaki gondokon túl legfeljebb az évi tervteljesílésre terjedt. Mi lesz néhány év múlva? — erre már nem gondolhattak komolyan, mivel valójában a központi döntésektől függött a vállalat jövője. Ma viszont, ha megkérdezzük: mit terveznek 1970-re, aligha találunk igazgatót, akinek ne lenne határozott elképzelése. Nem ritka az sem, hogy már most, az 1985-ig terjedő hosszútávú, 15 esztendős időszak elképzeléseit körvonalazzák. A vállalatoknak ez a jövő iránti kíváncsisága az előrelátás és a tervszerű munka iránti igényből táplálkozik. Csak úgy dönthetnek igazán megbízhatóan, ha pontosan felmérik annak holnapi következményeit, illetve eleve a jövő tennivalóiból indulnak ki mai elhatározásaiknál. Nem régen hat nagyvállalati igazgatótól megkérdeztük, hogy mit várnak az irányító minisztériumtól. A válaszok őszintén szólva meglepőek. Arra számítottunk ugyanis, hogy majd azt hangsúlyozzák: a minisztérium hagyjon bennünket ezután is önállóan dolgozni, ahogy ezt az első félévben, a reform szellemében tette. Ehelyett nagyon határozottan megfogalmazták igényüket. „A piaci információ, a vállalatnál készített közép- és hosszútávú prognózis csak részben teszi lehetővé az ésszerű és gazdaságos döntéseket — summázta a közös véleményt a hat igazgató egyike. — Nem szeretnénk, ha a piacon derülne ki, nagy veszteségek árán, hogy terveink, elképzeléseink ütköznek más vállalatokéval”. Más szavakkal: a vállalatok vezetői szocialista módra képzelik el az önállóságot. Nem csupán elfogadják, hanem igénylik is államunk irányító, tervszerű befolyásoló munkáját, az országos érdekeknek, a központi elhatározásoknak megfelelő orientációt. Hogyan képzelik az irányító szervek a több vállalatot is átfogó ágazat műszaki-gazdasági fejlesztését, beilleszkedését a népgazdaságba? Mit várhat az adott vállalat hosszabb távon az anyag- és alkatrészszállítóktól, a kooperáló partnerektől, és mit várnak tőle felhasználói, vásárlói? Az ország külkereskedelmi érdeke milyen export-, importtevékenységet és döntéseket kíván a vállalatoktól, a különböző külföldi partner-országokat tekintve? Ilyen és hasonló kérdésekre várják a központi szervek válaszát ahhoz, hogy a legész- szerűbben alakítnassák a helyi terveket, elképzeléseket, döntéseket. Mindez nem sérti a vállalatok önállóságát és felelősségét. Mert a kormány, vagy a minisztérium közvetlenül nem avatkozik be a vállalatok tevékenységébe. A központi tervekkel, elképzelésekkel, mint a fejlődés fő irányait jelző információkkal számolhat a vállalat. Végrehajtására nem leap kötelező utasítást, bár a gazdasági szabályozás és terelés eszközeivel (hitel, vám, adó stb.) a központi elképzeléseknek megfelelően befolyásolják a helyi elhatározásokat. Mindez persze nem mentesíti a vállalatok vezetőit a kockázat és az önállóságukkal arányos felelősség vállalása alól. Amíg a központi tervek és elképzelések a fejlesztés fő irányait vázolják, a vállalati tervek már kellő részletességgel és megbízhatósággal a konkrét döntéseket és elhatározásokat körvonalazzák. Az időtartamtól függően felsorolják a gyártmánycsoportok és főbb termékek fejlesztésének, gyártásának alakulását, a termelő kapacitások létesítését, korszerűsítését. A piaci konjunktúra alakulásán kívül a vállalatok számolnak a népgazdaság lehetőségeivel és a konkrét helyi erőforrásokkal. A népgazdasági érdek és a tervszerűség érvényesítésének talán leglényegesebb eleme a vállalati érdekek távlati értelmezése. Azok a vállalatok, amelyek már kellően „ráérez- tek” az új mechanizmusra, a gazdasági élet új lehetőségeire, gyors ütemben rendezkednek be bosszútávú munkára. Termelői és piaci tevékenységükben, árpolitikájuk formálásában, a belső szervezetük kialakításában, de különösen a fejlesztésre vonatkozó elhatározásaikban az 1970-es és az utána következő esztendők lehetőségeivel, feladataival is számolnak. Az idén képződő fejlesztési alapjukat a jövő részesedési alapjának tekintik, s úgy ösztönöznek munkára, kockázat- és áldozatvállalásra, hogy dolgozóiknak tett mai ígéreteik teljesítésének biztonsággal meglegyen a holnapi aranyalapja. Kovács József
