Pest Megyei Hírlap, 1968. július (12. évfolyam, 153-178. szám)

1968-07-18 / 167. szám

1968. JULIUS 18., CSÜTÖRTÖK MIC I Kl tÄjrigp Kis kertekből — lársasházak? Földmérés, ugróbajnoksággal - Panaszkodó szobiak Amióta tudomásomra ju­tott, mi történt Szobon a Köz­társaság út páros oldalán, a személyi tulajdonban levő kis családi házak nemkülönben kis kertjeiben, különböző fog­lalkozású és iskolázottságú embereknek feltettem a kér­dést: „Szabad-e bárkinek körül­kerített magánterületre a tu­lajdonos engedélye nélkül be­hatolni?” Egybehangzó nem volt a vá- I lasz. Egyesek azonban hozzá­tették, talán egyedül a nyomo­zóhatóságnak, feltéve, hogy valami gonosztevőt akar kéz- rekapni, és tartani lehet attól, hogy éppen a kiskerten át vesz egérutat, mialatt az ajtaján kopogtatnak. De a széles Köz­társaság út házaiban a 4-től a 28-as számig többnyire apró házacskákban élő mintegy százötven lelket számláló, hu­szonnégy család tagjaival szemben sem nyomozólevél, sem házkutatási vagy elfoga­tási parancs a jelzett időben | — sőt talán soha — nem volt | érvényben. Hívatlan vendégek Csupa kisember, csaknem mind üzemi dolgozó és né­hány szintén nagyon szerény anyagi körülmények között élő özvegyasszony lakik a házso­ron. Ilyen az a tucatnál több asszony meg férfi, aki most a 14. számú házban Bors János- né, a helybeli Hazafias Nép­front-bizottság vezetőségi tag­ja otthonában körülvesz, és elmondja a történteket. Egyik úgy, hogy egyszerre csak arra lett figyelmes, emberek jár­nak a kertjében, zsineget húz­nak, jelzőcöveket vernek a földbe, beletipomak a vete­ményeságyakba. Van olyan is, aki gyümölcsfája letört ágát siratja. Olyan azonban egy sincs, akinek a kapuján ke­resztül mentek volna aj kert­be. Egyik kertből a másikba pedig szintén a kerítésen ug­ráltak át. Nem magukat a mexikói olimpiászra gátfutásban vagy magasugrásban edző sportolók jártak a kertekben, az nyil­vánvaló. Egyik-másik lakó kérdőre vonta őket, annak meg is mondták, hogy felmérik a területet, házhelyeket jelölnek ki és öt méter széles utcát. — De a kertjüket elveszik, az ellen nem tehetnek sem­mit, értik? — szólt keményen az ugróbajnokok vezetője. Egyes kertekből másfél-két méteres sávot meghagyott, többől azonban semmit. Másképpen is lehet — Valami hivatalos föld­mérő lehetett — nyugtatom a felháborodott embereket, an­nak munkáját pedig tűrni tar­toznak. — És azt is, hogy kémyük- kedvük szerint bármikor ösz- szetapossák a kertünket? — kérdi egy férfi. Egy asszony pedig: — Minket semmibe sem vesznek! Mintha átjáróház lenne a mi portánk! Tagadhatatlanul igazuk van, miért is kell orozva mérni a földet? Általánosítás nélkül és a helyes módszereket alkalma­zók számtalan példáját fel nem sorolva, szóvá kell már egy­szer tenni azt a sajnos nem rit­ka jelenséget, hogy egyes dol­gozók munkájuk végzése köz­ben a másik dolgozó jogos ér­dekeit, személyi és emberi jo­gait figyelmen kívül hagyják. Sőt akadnak, akik azt hiszik, a hatóság valamely megbíza­tása hatósági jogkörrel való felruházást jelent. A hatóságot pedig az egyéneket zaklató, minden kerítésnek fittyet há­nyó, törvényeken felül álló szervnek képzelik. Amint a szóvá tett esetben Csermely László, a Pest megyei Tanács tervezőirodájának mérnöke, aki különben a községi tanács megrendelése alapján, az iro­da megbízásából a Köztársaság utcai kerteket felmérte. A panaszosok nem követe­lik a fejét és fiatalságára való tekintette] én sem. remélve, jó lecke lesz számára, ha el­járása helytelenségére csupán rámutatunk. Beszéltem egyéb­ként a Pest megyei Tanács tervezőirodája igazgatójával, Török Ferenccel, aki kijelen­tette, hogy az iroda tizenkét évi fennállása óta hasonló pa­nasszal még nem találkozott. — Az emberi együttélés sza­bályaiból természetszerűleg következik — tette még hoz­zá —, hogy az eljáró tervező­nek a felmérés megkezdése előtt értesítenie kell az érin­tetteket. Udvarias formában felkérni minden egyes tulaj­donost, tartózkodjon a jelzett időben otthon, vagy másként tegye lehetővé a munka zavar­talan elvégzését. Ami pedig a károkat illeti, ha bejelentést kapunk, megvizsgáljuk és megfizetjük azokat. Róluk — nélkülük? Térjünk azonban vissza a szobi Bors-házba. Hallhatunk ott még egyéb panaszt is: — Csak hallomásból tudjuk, hogy kertjeink helyére társas­házakat akarnak építtetni. — És ezt magukkal soha senki nem közölte? — Hivatalos formában mind a mai napig nem. — Pedig tanácsi határozat nélkül aligha létezhet ilyen terv. Körzetük tanácstagja sem tájékoztatta róla önöket? — Nem. — Hol lakik? — kérdem. — Ugyanebben a házsorban, a 20. szám alatt — válaszolják. Természetesen beszélek ve­le, másokkal is. Elég azonban, ha ezúttal a kerítésugró föld- mérnökről szólok, nehogy ha­sonló eset bárhol megismét­lődjék. Távolról sem a „ma­gántulajdon szentségének”, ha­nem dolgozó kisemberek csa­ládi otthona, biztonságos nyu­galma védelmében. Egyébként ugyanezért kell beszélni a ker­tek ellen hozott tanácsi hatá­rozatról is. Legközelebb. Szokoly Endre A 600. évforduló alkalmából SZÖVETKEZETI KIÁLLÍTÁS ' Az ország tizenkét megyé­jéből 30 szövetkezeti ipari üzem állította ki termékét a SZöVOSZ budapesti bemu­tatótermében. Pest megyéből a váci fo­gyasztási szövetkezet előre­gyártóit könnyű-betonelemek­ből készült árusítópavilont mutat be, de a beton szőlő­karók készítését is vállalják, sőt a jelenlegi készletből azon­nal is tudnak szállítani. A tá- piósülyi fogyasztási szövetke­zet fémnyomóüzeme mennye­zeti csillárokhoz díszhüvelye­ket, valamint sörcsapokat gyárt. A pomáziaik rendkívül tetszetős lakberendezési dí­szítőelemeket és műanyag díszgomibokat állítottak ki. A legnagyobb meglepetést a taksonyi szövetkezét mű­anyagüzeme szerezte. Eddig is közkedvelt gyártmányuk volt a műanyag tetőlemez. Mint az üzem újítását, most szintén egyedülálló újdonságot állítot­tak elő: műanyag fali deko­rációs elemek gyártására tér­tek át. A kiállítás Budapesten, az V. kerület, Bajcsy-Zsilinszky út 55 szám alatt, július 28-ig tart nyitva. A SZIGETEN Ebéd a Horány Gyöngye hűs árnyat adó fái alatt. (Foto: Gábor) Országos kertészeti bemutató Nagykőrösön Az alapításának 600. év­fordulóját ünneplő Nagykő­rös lesz a színhelye a július 20-án délelőtt megnyíló or­szágos kertészeti bemutató­nak. Ez alkalommal tartják meg a gép-, újítási és talál­mányi kiállítást is. Az érdeklődéssel várt ese­mények vendégei a nyári gyü­mölcsök és zöldségfélék ter­mesztési módszereivel, beta­karításának és csomagolásá­nak korszerű formáival is­merkedhetnek. Megtekintik majd a többi között a Sza­badság Tsz zöldségkertésze­tét, a Petőfi Tsz nagyüzemi meggyültetvényét és látoga­tást tesznek a konzervgyár­ban. Az üzemben a nyári gyümölcsök konzervipari fel­dolgozásának ismertetésére is sor kerül. A bemutatók és a kiállítás megnyitóját dr. Sághy Vilmos, a mezőgazdasági . és élelme­zésügyi miniszter első he­lyettese tartja. Pest megye mezőgazdasági szakemberei a bemutatón jú­lius 22 és 27-e között vesznek részt. Jobb félni* mini megijedni? Az aszály elteltére kedvező gabonatermés a nagykátai járásban A súlyos aszályt látva, a na'gyRátái járás termelőszö­vetkezetei— még az aratást megelőzően — a Budapesti és Pest megyei Gabonafelvá­sárló és Feldolgozó Vállalat­tól szerződésmódosítást kér­tek. A járás - termelőszövet­kezetei féltek attól, nem tud­ják teljesíteni szerződéses kö­telezettségeiket s ezért mint­egy 126 vagonnyi gaboná­SEGÍTSÉG! B ocsánatot kérek a huszadik századtól, annak is a har­madik harmadától, de ezt, ezt a rettenetes lármát nem bírom tovább. Betolakodott már testem milliárdnyi sejtjének mindegyikébe, szívem kamráiba, az agyvelőmbe, idegszálaim hajszálcsöveibe, és mindenütt gonoszul duzzad, növekszik, egyre bőszültebben feszíti a falakat, mint kániku­lában a kövér halott puffadó teste a szűkre szabott koporsót. Támad kívülről is, letéphetetlen polipkarjaival ölel körül, nyomása, szorítása elviselhetetlen. Áthallom rajta meg­gyötört koponyám csontjainak recsegését. Kora reggel a malterkeverőgép zakatolása ébresztett föl. Második éve basáskodik az udvaron tatarozás ürügyével, kö­rülötte a mész, a cement, a sóder és a budaiföld már nagy területen kiirtotta a kert minden életét. Az épületállványok régóta néptelenül meredeznek az ablakok előtt, legfeljebb a padlódeszkákat emelgeti rajtuk olykor az erősebb szél. G ondoltam, végre indul a munka. Már dörögnek a vas­tartályok is, amelyekre alaposan rákövesedett a tavalyi beton és leverésével elég nehéz dolguk van a súlyos vaskalapácsoknak. A fülszaggató zenebonába szelíden turbó­iról bele egy teherautó motorja. Friss nyersanyagot hozott — vélekedtem és kíváncsian kémleltem ki az ablakon. Látom ám, hogy az autóra szerelt elevátor ügyesen emelgeti föl a földről a malterrel töltött vastartályokat és helyezi el a kocsi fedélzetén. A megrakott teherautó aztán farolni kezd, majd megindul a kapu felé és azon át eltűnik látóteremből. Hogy hová fuvarozza a mi udvarunkon kevert habarcsot, csak a jó ég tudja, valamint azt is, hogy milyen zseniális elgondolás avatta maltergyárrá feldúlt udvarunkat. A nnyi most már bizonyos, hogy ez a malter nem nekünk készült. A miénk csak keverésének velejárója, a kora reggeli dübörgés és zakatolás. Mikor udvarunk elnémulna már, felzengenek a szom­széd telken két év óta épülő magánház instrumentumai. Ott a betonkeverögép kezd éles kattogásba, a vasfűrész sikoltoz, szemközt pedig ládát szögeinek, ami dühös ugatásra készteti a ház kiállhatatlanul kellemetlen hangú házőrző ebét. Fur­csa anakronizmus jelképe ez a kutya. A villamos csengőt pó­tolja, mert vésztjósló ugatásba fog, mihelyt megjelenik va­laki a mindig zárt (kertajtó vasrácsa előtt, és ugat szakadat­lanul, amíg a látogató el nem hagyja birodalmát. A szólamot tőle ismét a mi udvarunk veszi át, szőnyeget porol az egyik szabadnapos lakó, a csattogó prakker sűrű porfelhőket sza­badít fel a vásott pokrócból. Hihetetlen, hogy mennyi tö­méntelen portömeget tud tezaurálni egy ilyen öreg szőnyeg. A napsütötte udvart elsötétíti a por, a szomszédok csöröm­pölve csukják előle be nyitott ablakaikat, a porral együtt ki­rekesztve a reggeli friss levegőt is. A rádió reggeli krónikájából egyetlen szót sem értek, mert valahol a közelben munkába kezd a porszívó vagy a mosógép, és a rossz motorok szikráit recsegve fogja fel az antenna. M enekülni kell ebből a pokolból, de a lépcsőházból is, ahol a harmadik emelet vaskorlátján kihajolva most közli a szomszédasszony földszinti barátnőjével Her- zsenyákék családi botrányának legújabb fejleményeit. Az első pillanatokban üdítő fürdőnek tűnik az utca, rit­mikus harmóniának a villamosok, az autóbuszok, a teher­autók egybeolvadó lármája, a mentőkocsik szirénájával együtt. De amikor a zsúfolt villamos fülledt belvilágában, túl­licitálva az acélkerekek csattogását és sivalkodását a kenet­len síneken, az egyik bronzhajú kedves utastársnő Kővágó kartárs tűrhetetlenül agresszív neveletlenségének bizonyíté­kait sorolja fel rikácsoló hanglejtéssel, platinabóbitájú ba­rátnőjének — meghal az illúzió. Kihegyesedik minden hang és szadista gyönyörrel mélyed a dobhártyámba. A munkahelyen sincs menekvés a lármaáradat elől, amely áttöri a falakat, behatol a legbelső szobába is, elbo­rítja az íróasztalt. Ráadásul a szomszéd szobában most gya­lulják a parkettet, a másikban a telefon csörög szakadatla­nul, de a kagylót nem veszi föl senki sem, a makacs hívó fél türelme viszont végtelen. Ebédidő alatt az egyik felszolgáló kartársnő, karjai közt hatalmas tányértoronnyal, megcsúszik egy szeresznyemagon, ügyesen megkapaszkodik ugyan .Kerekes kolléga zakójában, de a tányértömeg — amely kaolinporból lett — irtózatos csö­römpölés közben lesz ismét porrá a betonlapokon. D élutánra homogén közeggé sűrűsödik a város lármája, egybeolvadva az aszfaltolvasztó kánikulával. Fuldokló hajótöröttként vergődik az ember belőle haza és türel­metlenül várja az est hűs csendjét, hogy kiülhessen végre a balkonra és elnézegethesse a csillagos égboltot. Nézegetné is, de egymás után harsan fel a környék valamennyi rádiója és televíziója, mégpedig a lehető legnagyobb hangerőre csava- rintva. Valóságos világhangverseny kezdődik, Beethovennel és Mozarttal kelnek versenyre a slágerzene üvöltő dervisei és dervisnői, Lakatos Lajos népi zenekara, Berkesi András leg­újabb krimije, Amerika hangja, Szepesi mester góóóóól!-jai, Gallicus pátosza és kivétel nélkül valamennyi szélesre tárt ablak mögött, hogy zeng bele ez az esti világ. Olykor egy-egy sztentori hang dörög túl mindent: — Halkítsák el azt a rohadt televíziót, mert megbolon­dul az ember! De nem halkítják el. Csak azért se! Ha már van, hadd szóljon, és pukkadjon meg a csöndre szomjazó szomszéd, aki­ből biztosan csak a sárga irigység beszél, mivelhogy nincs televíziója. — Nem bírom tovább — lihegem az álmatlanul átver­gődött éjszaka után és pánikszerűen kapaszkodom föl haj­nalban a remetei buszra, hogy kimeneküljek öreg barátom­hoz, Mikuláshoz, akinek parányi vityillója van egy kis kert közepén, és ahol még csönd van, áldott falusi csönd. H anyatt fekszem a pázsiton egy diófa lombja alatt és el- ernyedve bámulok a semmibe. A lágyan hullámzó csönd ölébe vesz, szelíden ringatni kezd, már-már álomba cirógat, amikor hirtelen összekuszálódik minden. Éles berregés remegteti meg a levegőt, egyre erősödik, már a dió­fa levelei is reszketnek tőle. Ijedten kukucskálok a lombok között az ég felé és meg­pillantom a lomha repülőgépet, amint hosszú kötélen von­tatja maga után vitorlázó kisöccsét. — Majd elengedi — reménykedem félhangosan, de Mikulás barátom szomorúan legyint. — Ha elengedi, leszáll a hármashatárhegyi pályára a másikért — mondja — és ezt műveli késő estig. — Segítség! — szeretném üvölteni — és úgy szorítom két tenyerem közé a fejemet, hogy belesajog. Magyar László val kevesebbet kívántak át­adni a felvásárlóknak. Mint az utóbbi napokban kiderült, az aszály a vártnál ke­vésbé befolyásolta a ter­méseredményeket és a já­rás termelőszövetkezetei nemcsak a 126 vagonnyi, hanem ezen felül még 112 vagon gabona szállítását vállalták. „Jobb félni, mint megijedni” — tartja a közmondás és ez szerencsésen vonatkozik a nagykátai tsz-ekre is. Egyébként tavaly ilyenkor a Gabonafelvásárló és Feldol­gozó Vállalat a járásból 72 vagon, idén július 15-ével már 951 vagon gabonát vá­sárolt fel és mint a szállítás üteme mutatja, az ősszel leszerződött 1223 vagon helyett még többre is számíthat e területről népgazdaságunk. Az őszi árpa aratása a já­rásban befejeződött, még­hozzá meglepően jó eredmény­nyel. 1967-ben 12,4 mázsás hol- dankénti átlagtermést, míg 1968-ban 15,7 mázsás átlag­termést értek el. Búzából vi­szont már a tavalyi évhez vi­szonyítva kedvezőtlenebb ter­méseredménnyel kell számol­niuk. Míg 1967-ben 15,5 má­zsás átlagtermést értek el (ez volt a járás történetében a legmagasabb), addig a száraz­ság következtében meg kell elégedniük a várható 13 má­zsás átlaggal. Kedvező viszont az aratás gyors üteme, mert amíg 1967-ben július 15-éig a búza 40 százalékát, addig idén már 94 százalékát levágták. A nagykátai járás termelő- szövetkezeteinek termésered­ményei azt mutatják, az aszály ellenére is lehet jól és kellő mennyiségben gabonát ter­melni, ha a megfelelő agro­technikai eljárásokat alkal­mazzák. Sokszor hangoztattuk a nagyüzem fölényét, és íme a természet csapása ellen a nagyüzemi termelési módszer kellően fel tudta venni a har­cot. (sz. d.) i

Next

/
Oldalképek
Tartalom