Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-05 / 130. szám
1968. JÚNIUS 5., SZERDA res» JMEGV£I *M£trfap 3 Zsebkönyv: a melléküzemekről Hasznos kézikönyvet kézbesített szerkesztőségünknek a posta: a termelőszövetkezetek üzemi tevékenységéről és társulásairól szóló különböző rendeletek és közlemények népszerű magyarázatát. A Kossuth Könyvkiadó gondozásában megjelent könyvecske dr. Szabó Béla munkájaként célszerűen magyarázza, ismerteti a sokat vitatott mellék- és segédüzemek létrehozásának, működésének feltételeit. A Tsz-tagok Kiskönyvtárának könyvecskéi eddig is .eredményesen szolgálták a szövetkezeti gazdák tájékoztatását. A kiadó most szorosan együttműködik a Termelő- szövetkezetek Országos Tanácsával s a sorozat ezután megjelenő könyvecskéi is az időszerű szövetkezet-politikai kérdésekkel foglalkoznak. Komiós a barlangban Tegnap este 7-kor zsúfolásig megtelt a szentendrei Művelődési Ház Barlang színháza. Már az előadás előtt egy héttel hirdették a plakátok Komiós János szerzői estjét. Öt pedig ismerik, szeretik a ívből, s most már elég sokan a pesti Mikroszkóp Színpadról is. A műsor címe, azonos volt a tv-beli mottóval: Az érem harmadik oldala. Megmutatta: Agárdi Ilona, Gera Zoltán, Hável László és Kutasy Ferenc. Nagy sikerrel. Hiába, kíváncsiak vagyunk. Kihirdették a megyei borverseny eredményeit Ankéttal összekapcsolt ünnepségen hirdették ki tegnap délelőtt a megyei tanács dísztermében a május 28-án lezajlott Pest megyei borvetélkedő eredményeit. Dr. Katona József, a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet igazgatója hangoztatta: a verseny bebizonyította, mit eredményez a szakértő nagyüzemi szőlő- és borkezelés. Sajnos, Pest megyében még elég sok közös ga-daság nem használja ki a korszerű igényeknek eleget tevő lehetőségeket. Az 1968-as Pest megyei borvetélkedő nagydíját a Budafoki Állami Pincegazdaság szerezte meg. Különdí- jat kapott a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola szigetcsépi tangazdaságának 1967-es évjáratú bouvier elnevezésű borkülönlegessége. Az állami gazdaságok kategóriájában az első öt díjat a Magyar Állami Pincegazdaság tápiósze- lei pincészete az olaszrizling- gel, a hárslevelű, valamint a nyársapáti, a muskotály, a ceglédi az olaszrizlinggel és a nyársapáti ugyancsak az olasz- rizling borával szerezte meg. A vörös borok között az első három helyezést a pincegazdaság Örkényi pincészete érdemelte ki. A termelőszövetkezetek kategóriájában az első helyet az újhartyáni Új Élet Tszcs hárslevelű bora szerezte meg. A vörös borok közül a csemői Rákóczi Termelőszövetkezet kadarkája kapott első díjat. Az egyéni és háztáji termelők kategóriájában Kézér László ceglédi termelő olaszrizlingjével lett az első. Árleszállítás Vendég — vásárló... Sokszor ismétlődtek ezek a szavak tegnap délelőtt az ürömi kisvendéglőben, ahol negyven Pest megyei fogyasztási és értékesítési szövetkezet kereskedelmi osztályának vezetői mondták el tapasztalataikat. Megállapították: a kiránB OSTABONTÁS Gödöllői jelentés Eltűnt a por és a sár A vegyesipari ktsz autószervizének több száz négyzetméteres udvarát 60 ezer Ft-os költséggel a múlt héten aszfaltozták. Ezzel megszűnt végleg a sár- és a portenger. Ott, ahol a Büdös patak kanyarog... Eredeti neve Rákospatak, csak én adtam neki ezt a találóbb újat. A város határában eredő tiszta vize igen sok szennyvízzel lép ki Gödöllőről, miközben nagy bűzzel me- sziről jelzi kanyarulatait. Különösen a halászcsárdától az egészségházig terjedő szakasza szaglik messze földre. Furcsa, hogy a Rákost más községek határán kívül is szabályozzák, rendezik, nálunk a város szívében sem tisztítják. Előbbre lehetne hozni a munkálatok időpontját, hogy hamarabb megszabaduljunk a bűztől. Raktár a tejboltban Talán két évvel ezelőtt a Halász-féle hentesüzlet helyén tejbolt nyílt. A forgalom ma már várakozáson felül megnőtt, és az üzlet szűknek bizonyul. Legalább a kartonoknak, üvegeknek, piszkos dobozoknak kellene valamilyen raktárát találni, mielőtt elmegy az étvágyunk. Propagandát az építőiparnak! A közelmúltban két cikk is foglalkozott a gödöllői építkezésekkel. Ügy látszik, megártott a dicséret, a Szabadság téren leálltak az áruházépítéssel. A pilléreket megtámasztották, bezsaluzták, nem kell félnünk, hogy a fejünkre dől, de az áruház megnyitásának időpontjától, bizony mondom, félhetünk, ha így halad tovább a munka. A főposta bejáratáról is jó lenne minél előbb levenni a „Posta a szomszédban” feliratú táblát. Ez lenne az építőipar iegszebb propagandája. Lesz szakember... ... és lesznek fiatal boltosok, hiszen a húszas számú népboltban — a Vác és Környéke Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat központi üzletében — 5 tanuló sajátítja el a kereskedelem tudnivalóit; négy napon az üzleti brigádban az „öreg” szakiktól, két nap az iskolában. Csiba József líj AUTÓBUSZJÁRAT közlekedik naponta az ENGELS TÉRI PÁLYAUDVARRÓL NAGYBÁTONY—ÓZD—BÁNRÉVE— ROZSNYÓN ÁT Krasssn ti lutrit úrit Belföldi forgalomban is igénybe vehető FELVILÁGOSÍTÁS : Bp. Engels téri pu. Telefon: 182—828 JÓ UTAZÁST KÍVÁN A 20. sz. AKOV «r Bpest dulóhelyeken, a Dunakanyarban, a vasútállomásokon, pavilon rendszerű boltokat kell nyitni, dohány-, bazár-, zöldség-, gyümölcsáruval, lacdpe- csenyével, kolbásszal, hurkával, meleg ételekkel. A kirándulók, és nemcsak a gyerekek, bizonyára nagyon örülnének a mozgó fagylaltárusoknak is. A vendéglőkben egy-egy speciális, tájjellegű étel készítése szintén a jobb kiszolgálást segíti. Mindent összevetve, a január 1-gyel bevezetett árreform és a kereskedelem nagyobb önállósága még nem bontakozott ki teljes egészében, de az eddigi tapasztalatok biztatóak. A Vegyianyag Nagykereskedelmi Vállalat képviselője bejelentette, hogy június 17-től július 6-ig 30—40 százalékos árengedményes vásárt rendeznek s kérte a Pest megyei szövetkezeti boltok és áruházak segítségét az akcióhoz. A strandcikkeket, a kozmetikai, háztartási cikkeket ez alatt az idő alatt jóval olcsóbban szerezhetik be a vevők. TACCS Taccs címmel, a Plajbász és Paróka különszámaként megjelent az idei színész—újságíró rangadóról szóló vidám, gazdagon illusztrált lap. Kapható minden újságárusnál. Ára 1,50 forint. 1968. június 5., szerda, Fa- time napja. A nap kél: 3.48, nyugszik: 19.37 órakor. A hold nyugszik: 0.51, kél: 12.53 órakor. Főként nappali felhőképződés, eső nélkül. Megélénkülő, változó irányú szél. Meleg marad az idő. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27—31 fok között. — Országosan megkezdődtek a hagyományos határ- szemlék, amelyek során a községi tanácsok megvizsgálják, hogy kellő gonddal mű- velték-e meg a területükhöz tartozó földeket. — Az érdi ünnepi diákhét során ma az orosz szakkör ünnepi ülésére kerül sor, s megnyílik a rajzkiállítás. — A Kőolajvezeték Vállalat vecsési üzemegységébe tart ma tanulmányi kirándulást a Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület. — A budai—szentendrei járási katalóguskészítő csoport elkészítette öt hónap alatt a törökbálinti községi könyvtár 5700 kötetes állományának katalógusát. A csoport jelenleg Budaörsön dolgozik. — Megnyitották a nagyközönség előtt a Jókai-emlék- szobát, melyet az író egykori nyaralójában (Bp. XII., Költő utca 21.) rendeztek be. A Jó- kai-emlékeket szerdán, szombaton és vasárnap 10-től 16 óráig tekinthetik meg az érdeklődők. Szoros üzleti kapcsolat. (Kertész László rajza) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Orvosi tanácsok. 8.23: Zenekari muzsika. 9.24: A Magyar Rádió és Televízió gyermeKkórusa énekel. 9.29: A Szabó-család. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.06: Válaszolunk hallgatóinknak! 13.21: Hangverseny gyermekeknek. 14.01: Nök- ről-nőknek. 14.31: Népi muzsika, Lakr.tos Sándor vezetésével. 15.15: Muzsikáló könyvek. 16.15: Az eli- zondói lány. Részietek Offenbach operettjéből. 16.38: Sós jég. Ko- nyeckij elbeszélése folytatásokban. III. (befejezés). 17.20: Gyurkovics Maria operafelvételeiből. 17.44: Három hónap Vietnamban. Róbert László dokumentumműsora. Hl. rész. 18.14: Magnósok, figyelem! 19.30; Színes népi muzsika. 20.00: Útjelzők. A műsort összeállította Szentkuty Miklós. 21.05: Jasha Heifetz hegedül. 22.20: Dalida és Henri Salvádor énekel. 22.50: Fejezetek a közgazdasági gondolkodás történetéből. Dr. Mátyás Antal egyetemi tanár előadása. 23.00: Operarészletek. 0.10: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Két Mozart zongoraszonáta. 10.40: Fogász — 68 évig. De- zséry László műsora. 11.00: Zene- kai' muzsika. 12.00: Tóth L. Mi- hályné túrái népi énekes énekel. 12.15: Bánk bán. Részletek Erkel operájából. 13.17: Könnyűzenei híradó. 14.08: J. Strauss: A cigánybár — az I. felvonás fináléja. 14.27: Magyar fúvószene. 14.38: Mezei csokor. 16.22: Jasha Heifetz hegedül. 16.40: Garai Imre táncdalaiból. 16.50: Hirdelőmüsor. 17.00: Massenet: Festői jelenetek — szvit. 17.18: A 04-en jelentkeznek. Riport. 17.29: Délutáni frissítő. 18.10: Szimfonikus muzsika. 18.40: Először magyarul. Lydia Koidula az első észt költőnő verseiből. 19.00: A kamarazene remekeiből. (Elő). Nyilvános hangverseny a stúdióból. Kb. 20.50: Magyar nóta- és népdalest. Közvetítés az Álba Regia étteremből. Közben: 21.32: Tilkovszky Lóránd: Revízió és nemzetiségpolitika. Könyvismertetés. 22.21: Az angyalosbot. Szántó György elbeszélése. 22.41: Michel Dens énekel. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Bárok muzsika. 19.36: A dzsessz kedvelőinek. 19.50: Magyar zeneszerzők műveiből. Petrovics, Maros, Kadosa műveiből. 20.31: Wagner: A Nibelung gyűrűje. Három- felvonásos zenedráma I. felvonása. 22.38: Musica Hungarica — V. rész. TELEVÍZIÓ 17.58: Hírek. 18.03: A Magyar Hirdető műsora. 18.15: Újra vakáció előtt. Riportfilm. 18.35: Tavaszok és kamaszok. A tv riportfilmje»' 19.05: Átok rátok gyémántok. Popeye-sorozat. 19.10: A világ térképe előtt. Aktuális külpolitikai műsor. 19.20: Esti mese. 19.35: Egymásra utalva. Riportfilm. 20.00: Tv-bíradó. 20.20: La Fontaine me400 EVE, 1568. június 5-én Brüsszelben lefejezték Lamoral Egmont gróf németalföldi államférfit és szabadsághőst. Tehetséges katonaként fiatalon kitűnt. Mikor St. Quentinnél és Gravelingennél az általa vezényelt csapatok beavatkozása győzelemre fordította a franciák elleni döntő csatákat, a spanyol király Flandria és Artois helytartójának tette meg. Szembeszállva a spanyol udvar abszolutista politikájával elérte, Iiogv a rendi alkotmányra törekvő, spanyol uralmat ellenző németalföldi nemesek vezetőjüknek ismerjék el. A király környezete elfogatta, s a helyére helytartóvá újonnan kinevezett Álba herceg egy esztendei fogság után kivégeztette. Tragikus sorsa európai felháborodást keltett. Emlékét sok szobor és több színmű örökíti meg. A legismertebb Goethe drámája, melyet Beethoven meg akart zenésíteni, azonban az operának csak egyes részeit alkotta meg, közöttük az Egmont-nyitányt. Főként ez a nagyszerű mű tette az Egmont nevet mindmáig világszerte ismertté. L0TT0S0RS0LAS0K Ebben a hónapban 4 szám- sorsolást rendez a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Június 7-én Szombathelyen, 14-én Mezőhegyesen, 21-én Sopronban, 28-án pedig Budapesten húzzák a lottó esedékes heti nyerőszámait. — Új szovjet gyártmányú gabona arató- és cséplőkom- bájnt vásárolt a tököli Petőfi Termelőszövetkezet, £ így idén már döntő többségében mentesülnek a tsz-tagok a kézi aratástól. — A múlt héten önkéntes véradónapot tartottak Men- dén és Tápiósápon. — Tárnokon, terményrak- t.ározásra használt, sziklába vájt járatokban, egy katakombarendszerben folyik jelenleg az „Egri csillagok” című magyar film forgatása. Az „egri vár katakombáiban” játszódó jelenetek kerülnek itt filmszalagra. — Az egykori művésztelepek hagyományait felelevenítve, júliusban nyári képző- művészeti szabadiskola nyílik Zebegényben, a Szőnyi István Emlékmúzeumban. A kéthetes szabadiskolára már lezárult a jelentkezés, s mivel a tervezett ötven helyett több mint százan kérték felvételüket, részvételükről az előadókból alakult bizottság dönt. — Ma délután 13 órakor indul a különautóbusz Budapestről, a megyei tanács székhaza elől az országos legelőgazdálkodási bemutatóra, Abaligetre. Holnap az országos tanácskozáson a Pest megyei szakemberek részére tartanak, tapasztalatcserét. — Vízbe fulladt a soroksári Duna-ágban fürdés közben Juhász József 14 éves óbaro- ki iskolai tanuló, aki nem tudott úszni. PANORAMA - LELLÉN A balatomlellei Park moziban — a budapesti Corvin és a Szegedi Filmszínház után — felszerelték az ország harmadik 70 milliméteres meopta vetítőberendezését, amelyet Csehszlovákiából vásároltak. A Balaton-part első panorámamoziját július 1-én adják át rendeltetésének. MY/VRALÁS - SAJÁT ERŐBŐL A Közalkalmazottak Szak- szervezete \ nagykátai járási bizottsága kedden beszámolót tartott. Elmondták a tagoknak, mit dolgoztak újjáválasz- tásuk óta. Megoldatlan volt eddig az üdülés is. A központi szak- szervezeti beutaló általában kevés, de még azokat sem tudták teljesen kihasználni, mert az őszi-téli hónapokban a családos emberek nem szívesen mennek szabadságra. Ha nem is nagy mértékben, de azért saját erőből javítottak a helyzeten. Hajdúszoboszlón kilenc hétre béreltek szobát, amit egy-egy hétre adnak át az igénylőnek. Orvosi tanácsok. 14.43: Paul Robe- | st.j_ \ vízhefult asszony. Magyason énekel. 13.00: Könnyűzene Szófiából. 13.20: Tájnyelveink. Imre Sa.m előadása. 15.30: Erika Koth énekel. 15.49: Mai témák — mai dalok. Psota Irén énekel. 16.05: rul beszélő francia rövid játékfilm. 20.45: „Európa-Stúdiö”. Közvetítés Brémából, felvételről. Közben: 31.50: Tv-híradó — 2. kiadás. Szántóverseny-menetrend Most állították össze a kétévenként megrendezésre kerülő országos szántóverseny idei programját. A találkozót a 600 éves Kecskemét jubileumi ünnepségeinek keretében, augusztus 22—23-án a Városföldi Állami Gazdaság területén, az 5-ös számú főútvonal mellett rendezik meg. A versenyen 19 megye két- két legjobb szántótrakto- rosa vehet részt, azok, akik a megyei versenyen az első két helyezést érték el. Rajtuk kívül — a megyei helyezésüktől függetlenül — az előző országos ifjúsági szántó- bajnok is jogosult az indulásra. A verseny első két helyezettje képviseli majd Magyarországot a jövő év szeptemberében a jugoszláviai Zimonyban megrendezésre kerülő 16. szántó-világbajnokságon. Az első hat helyezett közül kerül ki a válogatott keret, amelynek tagjaiból a jövő évi válogatóverseny alapján jelölik ki az 1970. évi dániai, 17. szántó-világbajnokság magyar részvevőit. Népszerű és jeles színművészünket, Sztankay Istvánt sűrűn ossz eltévesztik Farkas Jánossal, á kitűnő labdarúgóval. Legutóbb is így történt egy zöldvendéglőben, ahol Sztanlcayék ebédeltek. A pincérek sürögtek-fo- rogtak: tiszteletem, sporttárs, parancsol a sporttárs? Ebéd után a kis Sztankay csemete az étterem udvarán labdázgatott. — Úgy fejel, úgy kezeli már a labdát, akár az apja. Lesz utána pótlás — dicsértté a főúr. Majd megkérdezte: Melyik csapatnak szurkolsz? — Mire a gyerek: A Fiórinak. Sztankay és Farkas A pincérek kényszeredett nevetéssel ütötték el a váratlan csattanót. Megmutatták sorra totószelvényeiket a „sporttársnak”. Sztankay gratulált a tippekhez. (Bár még ma sem tudja, melyik csapat az a Videoton.) Mikor a művész a kijárat felé indult: — Hajrá, Vasassal üdvözölték. De nagy volt a meglepetés, mikor azt látták, hogy vendégeik, egy Trabantba szállnak. — Hát Far inasnak csak Trabantra telik? — mondta, kiábrándulva az egyik felszolgáló. — Nem Farkas az, hanem Sztankay úr, aki a Nemzeti Színház> ban most Mátyás királyt játssza — világosította fel a pincéreket Rókus bácsi, a portás. — Azám, hát persze... persze... — nevették ki önmagukat a felt- szolgálók. — Csak meg ne sértődjön, hogy elnéztük. — Nem olyan az — állítja az öreg Rókus. — Farkas Jancsi sem sértődik meg, ha összetévesztik. Egy vesztes meccs után örül is, ha azt mondják: — Nézd, ott megy Sztankay. Galgóczy Imre