Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)
1968-06-26 / 148. szám
1968. JÚNIUS 36.. SZERDA «ST MEG »'El ''ZJCírltw 3 JLLIUS 7: Nemzetközi szövetkezeti nap Négy és fél évtizede, hogy minden július első szombatján, illetve vasárnapján világszerte megrendezik a nemzetközi szövetkezeti napot. A hagyományokhoz híven idén hazánkban is reprezentatív keretek között ünnepük meg a szövetkezeti mqzgalmat. Dobi István, az Országos Szövetkezeti Tanács elnöke Gyulán, elnökhelyettesei Kiskőrösön, Tapolcán, Balmazújvároson és Sopronban nagygyűléseken számolnak majd be a szövetkezeti munka eredményeiről. Ezeken kívül valamennyi megyében tartanak ünnepségeket. Pest megye szövetkezeti nagygyűlése július 6-án Nagykátán lesz. Ez alkalommal a mozgalom kulturáis eseményeinek seregszemléire is sor kerül, majd 7-én, vasárnap a tsz-ek legkiválóbb termékeiket mutatják be kiállításon. 5 éves az Egyesült V illamosgépgyár f / fffftitieítsur-ititii Cvfflvdvn Patinás, 80 éves múltra visz- szatekintő cégekből alakult öt évvel ezelőtt az Egyesült Villamosgépgyár, amelynek születésnapját tegnap ünnepelték a gyár dolgozói, a Gyömrői úti művelődési házban. Vasadi László vezérigazgató a megtett útra émléke- zett. Eredményeik illusztrálására: öt év alatt 15 százalékkal növelték termelési értéküket, amely idén eléri az 1 milliárd 300 millió forintot. Oj gyártmányaik kivívták a szakemberek eüsmerését. S ezt nemcsak mi mondjuk, hanem azok a külföldi cégek képviselői, akik egyre nagyobb megrendelésekkel jelentkeznek a gyárnál. A magyar villamosipar termelésének legnagyobb yéTIZ EVE bogyiszlóit küldenek piacra Ha nem is tartanak ebből az alkalomból ünnepi rendezvényt a Törekvő Tsz-ben, mégis meg kell emlékezni róla, hogy Versegen tizedik esztendeje termelik a bogyiszlói paprikát. Bácskai zsíros, fekete földhöz szokott növényt Észak-Pest megye soványabb talaján. Akkor fogtak bele; amikor a felvásárló MÉK még a magyar fogyasztók kívánságával sem törődve, azzal, hogy külföldön meg nem eszik az erőset, exportáron, csak úgynevezett ceceit vett át. Ezt a papírvékony, ízetlen fajtát, amelvnek — szolgáltassunk végre egyszer igazságot Cécének — semmi köze ehhez a dunántúli községhez. Onnan ugyanis más paprika ered, a cecaiek szerint a híres-neves bogyiszlói őse is az övék. A sárga, vastag húsú, kúpalakú, sima testű, határozottan paprika ízű gyümölcsnek, amely az ötvenes években úgyszólván már-már eltűnt, és még az utóbbi esztendőkben is ritka vendége a piacnak, állítólagos ősével, a valódi ceceivel együtt. És nemcsak kevesebb pénzt kapnak érte, akik termelték, még azt is elhitték, hogy kevesebb a terméshozama nagyon távoli fűízű rokonánál, az ál- ceceinél. És a Törekvő Tsz mégis megkezdte termelését, dicséret illeti érte a paprikaked- velő magyar fogyasztók nevében. De hogy került Versegre a bogyiszlói? — Elhunyt elnökünk hozta — válaszol a kérdésre Hrkaj Pál, a tsz elnöke, aki fél éve elhunyt elődje, Sziráki József életében főagironómus volt. Sziráki vérségi parasztember, alapító tagja volt 1949- ben a Törekvő Tsz-nek és tagtársai bizalmából első elnöke. Akkor köszönt le tisztségéről, amikor néhány év múlva meghívták Bács-Kis- kun megyébe állami gazdasági igazgatónak Császártöltésre, Bogyiszló szomszédságába. 1950-ig volt távol a fa- iujátóü éppen tavaszi munkakezdésre érkezett vissza megint tsz-elnoknek. És nem jött üres kézzel: hozott néhány marokkal bogyiszlói paprikamagot. Abból neveltek kísérletiképpen palántát, kétszáz ölre eleget. Egy év múlva már egy teljes holdba került bogyiszlói és aztán esztendőről esztendőre mindig valamivel több. Idén, már harmadik esztendeje, öt holdon termelik. — És hogy bírja ezt a mostani szárazságot? — Mert öntözzük, hát könnyen. Csakhogy az öntözés nehéz ezen a vízszegény vidéken. Nem sok a lehetősége rá a Törekvő Tsz-nek sem. — Annyi azért van, hogy ezt az öt hold paprikát megöntözzük, mert a bogyiszlói termelése számunkra három megyére szóló közönségszolgálat. Itt fekszik a falunk, ahol Pest megye határos Nóg- ráddal, meg Hevessel és jönnek az emberek az egész környékről személyautón, szekéren, biciklin, gyakran esténként sorban állnak érte, amikor szüreteljük. Viszik otthoni savanyításra kilónként vagy zsákszám, három-négy forintért adjuk el itt helyben kilóját. Még, hogy más fajtáiknál kevesebbet hozna? Ezen jóízűn nevet Hrkaj Pál: — Tavaly a szép, nagy gyümölcsű keszthelyi, amiből tíz holdon a Budapesti Konzervgyárnak termelünk, 83 mázsa átlagot adott, a bogyiszlói meg százat holdanként. Ebben az évben nagy munkába fog a tsz, csőkutas öntözésre rendezkedik be 200 holdon. — Több lesz a vizünk, növelni fogjuk a bogyiszlói területét is. Talán még a pesti piacra is kerül belőle jövőre. A tsz pénztárába, a tagok zsebébe pedig több pénz kerül és a fogyasztó igényeinek kielégítése mellett végtére azért is dolgozik az ember. Sziráki József néhai tsz-el- nök mindenesetre jó vállalkozásba fogott, az általa hozott maroknyi paprikamággal hozzájárult termelőszövetkezete felvirágoztatásához. A vérségi határban egyre nagyobbodó paprikaföld sírkőnél, szobornál szebb emléke munkás életének. Sz. E. szét képviselő ÉVIG leányvállalatának, a Ceglédi Villamos Kisgépgyárnak igazgatója, Bartus Szilárd mondotta: — Nálunk öt év alatt húsz százalékkal nőtt a dolgozók létszáma, összesen 450-en vagyunk, s nemsokára még többen leszünk. Most épüi ugyanis az új kétezer négyzetméter alapterületű gyártó- csarnok, amelyben zömmel elektromos kéziszerszámokat gyártunk majd. „Születésünk” óta több mint 70 százalékkal emelkedett a termelés, s az új csarnokban ezt megkétszerezhetjük. A csarnok tizennyolcmillióba kerül, de ebben már az új szociáüs létesítmények — ebédlő, öltöző, fürdő — is benne vannak. Végül, az ÉVIG születésnapi újdonsága: július 2-án valamennyi gyárukban — így Cegléden is — lehetővé teszik, hogy az ott dolgozó munkások hozzátartozói felkeressék és megnézzék azokat az üzemeket, műhelyeket, ahol szeretteik dolgoznak. mamas 1968. június 26., szerda, János, Pál napja. A nap kél: 3.48, nyugszik: 19.46 órakor. A hold kél: 3.33, nyugszik: 20.61 órakor. Vendéglátóiparban Az első háromezer forintos bírság i Kisebb felhőáf vonulások, valószínűleg eső nélkül. Mérsékelt, változó irányú szél. A nappali felmelegedés kissé fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24—29 fok között. A múlt év augusztusában kiadott rendelkezés az Állami Kereskedelmi Felügyelőség által kiszabható legmagasabb, eddig ezer forintos bírságot háromezer forintra emelte. A Pest megyei Állami Kereskedelmi Felügyelőség azóta most először rótta ki ezt a maximális bírságot vendéglátóipari dolgozóra, éspedig — A „Randevú a Kopasz Oroszlánban” című regényünk 32. folytatásával, anyagtorlódás miatt, csak holnap, csütörtökön jelentkezünk ismét. — Ülést tartott tegnap délután a KPVDSZ Pest megyei bizottsága. NEBvizsgá iátok A Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság június 20-án tárgyalta meg — az I. félévi munkatervben szereplő — „A munkavédelemmel és baleset- elhárítással kapcsolatos rendelkezések betartása a tanácsi iparban és a kereskedelmi vállalatoknál” című vizsgálat programját. A vizsgálatot a budai, ceglédi, dabasi, gödöllői, monori, ráckevei, szentendrei, váci járásokban, illetve városokban folytatják le a NEB-ek. A vizsgálat célja, hogy a népi ellenőrök meggyőződjenek arról: milyen az ipari és kereskedelmi vállalatoknál a munkavédelemmel és balesetelhárítással kapcsolatos helyzet. Az életbe lépett új és az érvényben maradt régi rendeleteket hogyan hajtják végre. Választ kívánnak kapni arra is, hogy a gazdaságirányítás új rendszerében a magasabb nyereség elérését a vállalatok vezetői nem a dolgozók munka- védelmének elhanyagolásával akarják-e biztosítani. Az e hónap végi helyszíni vizsgálatok alkalmával a népi ellenőrök szívesen veszik, ha a vállalatok dolgozói e témakörben segítséget nyújtanak. Braun Jánosra, az ikladi italbolt vezetőjére. Nevezett a kis szarriócaszörp 1,20, a nagy szörp 1,80 fillérben megállapított ára helyett 10, illetve 20 fillérrel többet számolt a fogyasztóknak. A bolt pincéjében pedig az ellenőrzés 50 literrel több kadarkát talált annál, amennyinek eredetét számlával igazolni tudta volna. Miután a hivatalosan beérkezett borból nyilvánvalóan el is adott, a többlet csak saját számlára vásárolt és forgalomba hozott italból eredhet. Ezzel a szövetkezetét károsította meg. Az élelmiszerboltban saját számlára sajtot és kávét vásárolt. Ez a kávé II. osztályú a szövetkezet pedig jobbat szállít a boltba és az eszpresz- szókávé árát is ahhoz mérten szabta meg. Tehát az általa vett kávéból főzött duplával dupla kárt okozott: megkárosította a szövetkezetei és a fogyasztót is. Igaz, hogy végeredményben saját magát 3000 forint erejéig. Megfojtotta kislányét*, majd magával is végzett Döbbenetes családi tragédia történt hétfőn reggel Cse- mő községben. Megyeri Lászlóné 40 éves háztartásbeli, lakásán egy sállal megfojtotta ágyban alvó kislányát, a 14 éves Megyeri Erzsébetet. A gyil- j kosság után az asszóny saját magával is végzett. A rendőrség eddigi vizs- [ gálata szerint Megyeriné idegbetegségben szenvedett, s szörnyű tettét — feltehetően — idegrohamában követte el. A rádió és a televízió diai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.18: Mezei csokor. 8.45: Orvosi tanácsok. A vesegyulladásról. 8.50: Az I. Musici di Roma kamarazenekara játszik. 9.29: A Szabó-család. 10.10: Zenés műsor üdülőknek. 12.15: Tánczenei koktél. 13.06: Válaszolunk hallgatóinknak! 13.21: Dvorzsák: E-dur szerenád vonószenekarra. 13.50: Kotlári Olga és Szabó Miklós énekel. 14.05: Gazdasági magazin. 14.35: Schubert-művek. 15.15: Pityeri harckocsizó hihetetlen és többnyire hősies kalandjai. 15.45: Lis della Casa Händel Julius Caesar c. operájából énekel. 16.12: Vakáció — könnyűzenei összeállítás. 16.38: A nyulak délutánja. Elbeszélés. 17.20: Délei Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 17.38: A Foreign Office Levéltárából. 17.53: Zenekari muzsika. 19.30: A 07-es ügynök. Folytatásos rádiójáték. 20.05: Világsztárok a mikrofon előtt. 20.57: Üj felvételeinkből. 22.15: ’ Haag- 13.17: Könnyűzenei híradó, Kettőtől — hatig. 18.10: Kőszegi Pál táncdalaiból. 18.20: A honti igri- cek. Móra Ferenc vidám írásai- képek a magyar öttusa-bajnokságról. 22.25: Verbunkosok, népdalok. 22.50: Éjszakai műszak. Riport. 23.00: Janine Micheau és Jurij Mazurok énekel. 23.40: Könnyűzene. PETŐFI RADIO 10.00: Zenekari muzsika. 10.43: I Műsormorzsák. 11.00: Mendels- j sohn-művek. 11.45: Régi magyar í dalok. 12.15: Bellini-operákból. j ból. 19.03: Hernádi Lajos zongorázik. 19.30: Nóták. 20.30: A Szó- I fiai Georgi Kirkov-kórus énekel. 20.40: Korunk gondokodói a modern emberről. 21.00: Urinő a feleségem. Zenés játék. 22.33: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat felvételeiből. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: Magyar zeneszerzők. 19.47: Balettzenék operákból. 20.21: A dzsessz I kedvelőinek. 20.32: Hangfelvételek — felsőfokon. 22.15: Mathis, a festő. Részletek Hindemith operájából. TELEVÍZIÓ 17.15: IV. Nyári Úttörő-olimpia. Tornaverseny közvetítése a Játékcsarnokból. 18.00: Hírek. 18.05: Öt perc az Egyesült Izzóban. Az Állami Biztosító kisfilm- je. 18.10: Egytagú őrs. Magyar kisfilm (isin.). 18.25: Ritmusparádé. Alba Regia 68. 19.00: Esti mese. 19.15: Interpelláció. (A Szolnok megyei Tanács vb-elnök- helyettesei válaszolnak a megye lakosaitól beérkezett kérdésekre. 20.00: Tv-híradó. 20.20: A kísértetnek sürgős. Magyarul beszélő román film. 21.40: Interpelláció. A Szolnok megyei műsor folytatása. 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás. Tehéncsordába rohant a vonat Hétfőn délelőt a Főt—alagi major MÄV megálló közelében az egyik vasúti szerelvény mozdonya belerohant egy tehéncsordába. Az Alagi Állami Gazdaság tulajdonában levő állatokat a töltés oldalán legeltették engedéllyel. A gázolás következtében hét tehén elpusztult. — Halálos áramütés. Kiskunlacháza és Ráckeve között tegnap délben a magas- feszültségű vezeték tartóoszlopán dolgozó Bozs László 17 éves festő, bagaméri lakos, túl közel került a 20 000 voltos vezetékhez, áramütés érte és meghalt. — Kettős fogadóóra. Szilád gyi László országgyűlési képviselő és Sánta Anna megyei tanácstag ma reggel 8 órától Csemőn, a tanácsházón fogadóórát tart. — Az agrár szakemberek ráckevei járási klubja ma délután az áporkai Egyetértés Termelőszövetkezetben a sertéstenyésztés és -ellátás alakulásáról tart tapasztalat- cserét. — A Gépipari Tudományos Egyesület ma tanulmányi kirándulást rendez a Pest megyei Műanyagfeldolgozó Vállalat solymári gyárába. — A XIII. országos vasutas, postás és közlekedési ifjúsági béketalálkozót vasárnap Debrecenben tartják. Nyári kalapdivat. (Kertész László rajza) Postabontás Két kiállítás A városi tanács rendezésében „Gödöllő város fejlesztési tervei” címmel dokumentációs kiállítás nyílt a Petőfi Művelődési Házban. A helyszínen elkeserítő dolgokat tapasztaltam: A nagyterem repedezett, szinte omladozó falain kilenc különböző nagyságú, halvány fénymásolással készítettt térkép lóg. Térkép? Nem is jó ez a kifejezés, mert ezeken a micsodákon nem hogy a laikus, de a szakember se tud eligazodni. Sehol semmi magyarázat, jel, ami segítené a tájékozódást. Nagy türelemjátékkal az igazgató megkereste nekem a saját utcámat. Nem is tu- dom, hogyan csinálta. Én kép- I télén lettem volna rá. Furcsa módon, az ajtó mögött a padlón egy tábla tájékoztat a nyitva tartás idejéről és arról is. hogy a belépés díjtalan. Még szerencse, hiszen a nemcsak csalódott, de bosszús látogatók biztosan visszakérnék a belépődíjat. ★ Két bagi kisiparos mutatta be élete munkáját a helyi művelődési házban: Nagy Gyula díszműkovács és Deme Mihály kárpitos. A szép kiállításnak megszámlálhatatlan látogatója volt. Messze vidékről jönnél! rendeléseikkel az emberek. Csiba József Gödöllő ■ j csak a Kozegeszsegugyi Inte- j zet folyamatban levő vegy- 2 ] vizsgálata állapíthatja meg. i Annyi azonban minden vizs- gálát nélkül is megállapítha- i tó, hogy hosszú órákig meleg i helyen tartani az ételt, nem , gondatlanság, hanem lelkiis- meretlenség. Cegléden múlt héten 24 MAV-pályamunkás lett rosz- szul ebéd után és közülük 22 szorult több napos kórházi ápolásra. A pályamunkásoknak a Ceglédi Közlekedési Gépjavító Vállalat üzemi konyhájából viszik az ebédet, mégpedig minden délután 4— 5 óra között. De amint a vizsgálat megállapította, már délelőtt, 11— V212 között elkészül az ebéd és ilyenkor alumínium szállítóedényekben tárolják az ételt, a kánikulában még a szokottnál is melegebb konyhában. Aznap májgaluska-levest és káposztás kockát főztek a pályamunkásoknak, s tartottak legalább öt Óra hosszat a meleg konyhában, mielőtt elszállították. Kiderült azonban az is, hogy a káposztát már előző napon lepirították. Azt viszont, hogy az állott káposzta, vagy a könnyen romló májból készült galuska okozta-e az ételmérgezést, Mi okozta a ceglédi tömeges ételmérgezést?