Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-20 / 143. szám

PEST megyei ^MíHod 1968. JÜNIUS 20., CSÜTÖRTÖK Mennyi a szeinveszteség? A Monori Állami Gazdaság aratói, kombájnosai korábban a learatott terület nagysága szerint kapták a prémiumot. A gazdaság vezetői, teljes egyetértésben a dolgozókkal, tavaly újítást vezettek be, ezt alkalmazzák az idén is. A kombájno.s ok a learatott terület nagysága szerint kap­ják természetesen a bért, a premizálásnál azonban egye­dül csak a szemveszteséget veszik figyelembe. Kigyulladtak a gabonatáblák a vasútvonalak mentén A váci tűzrendészeti pa­rancsnokság vezetői rendkí­vüli megyei értekezleten vet­tek részt, melyen megtárgyal­ták az utóbbi napokban elter­jedt gabonatüzek okait. A tűzrendészeti hatóság a váci járásban is idejében felhívta a gazdaságok vezetőinek fi­gyelmét, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést a tűzkárok megelőzésére az érett gabonatáblákon. KÖNYVESPOLC OTA SÍK: A smiälistä A szocialista közgazdaság- tudomány egyik legkiválóbb elméleti képviselője tollából származik ez a mű. Óta Sik csehszlovák köz­gazdász professzor már az öt­venes évek második felében elméleti kutatásai legfőb cél­jául azt tűzte ki, hogy fel­tárja a korábban kialakult gazdasági irányítási koncep­ció hibás vagy leegyszerűsí­tett elméleti teletelt, s az eze­ken nyugvó gazdaságirányí­tási rendszer ellentmondásait. Ebben a munkájában a Cseh­szlovák Szocialista Köztársa­ság gazdasági tevékenységét jellemző gazdag tényanyagok alapján sokoldalúan bizo­nyítja be, hogy ezeknek az ellentmondásoknak a meg­szüntetése a hatvanas évek elején már történelmi szük­ségszerűséggé, a további fej­lődés előfeltételévé vált. A szerző által felvetett problémáik hasonlóak azok­hoz, amelyeknek a megoldása nálunk is — most már az új mechanizmus lényegesen elő­nyösebb feltétedéi között — a gazdasági vezetőik legfőbb gondja. A könyv négy téma­kört ölel fel, s úgy van fel­építve, hogy az elméleti in­doklások minden fő kérdés­komplexumnál szorosan egy­bekapcsolódnak a gyakorlati konklúziók, utak és megoldási módok bemutatásával. Mindenekelőtt a szocialista áru- és pénzviszonyokkal kapcsolatos nézetek csehszlo­vák fejlődésének vizsgálatán alapuló marxista elemzését végzi el a szerző. Ennek so­rán rámutat a korábbi szem­lélet alapvető fogyatékossá­gára: a tulajdonviszonyoknak a többi — vele összefüggő — gazdasági viszonyoktól elsza­kított értelmezésére. „Ennél a módszertani eljárásnál a tu­lajdont többnyire azzal jel­lemzik, hogy ki dönt a terme­lési eszközök felhasználásáról, a termelésről stb. Döntésre jogosult irányító alany azon­ban mindig van, a tulajdon legkülönbözőbb formáiban és típusaiban is... Ha válaszol­ni akarunk azokra a kérdé­sekre, hogy kinek a javára hoz valaki döntési, milyen ér­dekeket követ, milyen össze- fiigésben vannak az ő érde­kei — mint irányító alany ér­dekei — a tulajdonképpeni termelők érdekeivel, elemez­nünk kell e gazdasági kap­csolatainkat ...” — írja a szerző. Ennek az elméleti néző­pontnak az alapján veti sok­oldalú vizsgálat alá a tervsze­rűség és a piaci viszonyok összefüggéseit. Megvilágítja a szocialista gazdasági viszo­nyoknak azt az objektív sa­játosságát, hogy az emberek termelői és fogyasztói érdekei keresztezik egymást, s ez csak oly módon hangolható össze, ha az emberek mint fogyasz­tók közvetlenül is tapasztal­ják termelési döntéseik, tevé­kenységük kihatásait. „Ezért csak az érdekek eme két ten­denciájának kölcsönhatása ré­vén, állandó összeütközésük és kiegyenlítődésük révén ér­vényesülhet a társadalmi ér­dek, vagyis az embereknek mint termelőknek és egyben fogyasztóknak az általános ér­deke is, s így jönnek létre a termelés optimális fejlődésé­hez fűződő érdekek.” Megmutatja, hogy a hosz- szú- és rövidtávú, a vállalati és felsőbb szintű tervek ki­alakításában nemcsak és nem is elsősorban az ebben közre­működők gazdasági infor­máltsága és szakismeretei ját­szanak szerepet, hanem az érdekeltségi indítékok is. „Mostanáig többé-kevésbé csak az irányító szervek egy­séges általános érdekét téte­leztük fel... A valóságban azonban nem létezik semmi­féle irányítás bizonyos spe­cifikus érdekeltsági indítékok nélkül. Az általános társa­dalmi érdek absztrakció; a szocializmusban az emberek érdekeinek általános tenden­ciáját fejezi ki, amely azon­ban a specifikus és konkrét érdekek nagy sokaságán ke­resztül fejeződik ki...” Mindezek és még több más mélyenfekvő probléma felol­dása — a szerző logikus ok­fejtése értelmében — csak a tervszerűen irányított szocia­lista piaci viszonyok mező­nyében valósulhat meg. En­nek létrehozása pedig feltéte­lezi az ár- és pénzügyi rend­szer reformját is, amelyről a szerző ugyancsak felvázolja rendkívül következetes, bátor koncepcióját. Óta Sik könyve nemcsak azért egyik legnagyobb telje­sítménye korszakunk szocia­lista közgazdaságtudományá­nak, mert egyik legfőbb el­méleti alapvetése az összes szocialista országokban szük­ségessé vált gazdasági reform­nak, hanem méginkább azért, mert a könyv írója vissza­nyúl a marxizmus eredeti vizsgálódási módszereihez, s mert munkája a megújuló marxizmus dokumentuma. Molnár Viktória A felhívás ellenére is el­szaporodtak a gabonatüzek. Június 4-én Alsógödön öt holdn.yi rozsvetés lett a tűz martaléka, s ennek következ­tében mintegy tízezer forint értékű kár érte a termelőszö­vetkezetet. Még nagyobb vesz­tesége volt Kisnémediben a Zöld Mező Termelőszövetke­zetnek: húszezer forint értékű aranyló búzatáblája égett le június 7-én. Legutóbb két tűz pusztí­tott június 15-én, szomba­ton Váchartyánban, az Alkotmány Tsz kétholdas rozstábláján, és a fóti Vörösmarty Tsz ro^s- vetésében keletkezett mint­egy harmincezer forint értékű kár. Valamennyi itt felsorolt ga­bonatűz — mondották a tűz­rendészeti parancsnokságon — a vasútvonalak mentén, a mozdonyokból az érőiéiben levő gabonatáblákra záporozó szikráktól keletkezett. A védekezés egyes-egye- dül a gazdaságokra hárul. Intézkedés történt már a te­kintetben, hogy a gazdaságok őröket állítsanak a vasút men­ti gabonatáblák tűzvédelmére, sajnos, a legtöbb gazdaság e fontos tűzvédelmi felhívásnak nem tett eleget. (ferencz) CEGLED Három kérdés - három kislány A tanévzáró ünnepélyen a ceglédi Hámán Kató iskolában három tanulónak tűzte mellé­re Benke Lajosné igazgató a kiváló tanuló kitüntetést. A három kislány 8 éven át kitű­nő tanuló volt. Az ünnepség után gratulációk közben kér­deztük őket: — Nehéz volt? — Legkedvesebb tantár­gyaid? — További terveid? Csendes Zsuzsa: — Aránylag könnyen tanu­lok, és így nem volt nehéz. Testnevelésből az atlétika a gyengébb oldalam, ott semmi sem volt könnyű! Az oroszt szerettem a legjobban, azután a földrajzot. Gimnáziumba ké­szülök, orosz, német vagy an­gol szakra. Nyelvtanár szeret­nék lenni. Kiss Éva Katalin: — Ügy érzem, nem volt ne­héz. Saját érdekében tanul mindenki. A kémiát és fizikát szerettem a legjobban. Én is gimnáziumba megyek, ve­gyésznek készülök. Szűcs Éva: — Bizony, néha nehéz volt. Egy-egy négyes, esetleg hár­mas felelet után (az is volt néhány) nagyon elkeseredtem. De a végén mindig volt elég akaraterőm. A kémiát, szám­tant szerettem. Mindhárman a Kossuth Gimnáziumba jelent­keztünk. Én tanár szeretnék lenni. NAGYKŐRÖS Négyszáztíz vagon zöldsrig és gyümölcs A Nagykőrösi Konzervgyár eddig 28 vagon szamócát, 23 vagon egrest, 4 vagon zöld diót és 22 vagon meggyet vá­sárolt. Borsóból kevesebb ér­kezett a tervezettnél: mind­össze 173 vagon szemes és 70 vagon hüvelyes borsó került a gyárba. Cseresznyénél viszont a jó­nak ígérkező termés lehetővé tette, hogy idáig 89 vagonnal vásároljanak ebből a gyü­mölcsből. Zöldségfélékből és gyü­mölcsből eddig 408 vagon ér­kezett feldolgozásra a terme­lőktől. SZOBORKÉSZÍTŐ AUTOMATA A félreértések elkerülése vé­gett: nem rivalizálni akar a szobrászművészekkel a Nógrá- dy Miklós és Nógrády Zoltán találmányán alapuló szellemes masina, hanem könnyíteni, se­gíteni akarja a munkájukat. A szoborkészítő automata élő személyekről, szobrokról vagy más tárgyakról a kívánt mé­retben produkál valósághű szobrot, illetve másolatot. A berendezés felvevőrésze a mo­dell felbontott képét filmsza­lagra rögzíti, amelynek alap­ján a fotocellával ellátott au­tomata önműködően kifaragja a szobrot. Képünkön: A mo­dell és a gép által készített szobor. Produkció . peremvárosi magas ház /l tetejéről jól látom, ami­kor a fiatalember befordul az utcába. A sarkon tétováz­va megáll, körülnéz, majd felfelé tekint, kezével beár­nyékolja a szemét. Keres va­lamit vagy valakit az egy­forma házak rengetegében? Nem, nem ... Fejét hirtelen lecsüggeszti, tenyerét kifelé fordítva, kar­ját széttárja, s felhúzza a vál­lát. Valamit mond is — ol­dalról látom szája mozgá­sát — de nem hallom a ma­gasban. A póz csupa remény­telenség. Azután előrelép, az úttestre, középen megáll, Icarját felemeli, s int, mintha egy láthatatlan járművet en­gedne el maga előtt — még utána is néz, hosszan, majd le­gyint, s ugyanazzal a mozdu­lattal megigazítja kicsúszott ingderekát. Egy kicsit bíbe­lődik a nadrágszíja körül, rángatja felfelé, de hirtelen megmerevedik, és az utca vé­ge felé néz. Követem pillantását: egy nő jön sietve, kezében bevá­sárló szatyor. A fiatalember — még mindig az út köze­pén — bal lábbaj, kissé ol­dalt előrelép, s jobb kezével homlokát, majd mellét érint­ve meghajol és ismét mond valamit. A nő észreveszi, meg­áll, aztán sietve visszafordul. A graciőz póz megcsuklik, a széles mozdulattal szívre tett kéz ökölbe szorított fe­nyegetéssé emelkedik. Ki lehet ez? A peremváros őrültje, aki délelőtt tízkor szatir-pantomimet játszik? — A fenét... — mondja ba­rátom, a magasház felső eme­letének egyik lakója. — Dezső ez, a harmadikról, a szokásos produkciójával. A részeges férj hazatérése, mai válto­zatban. Most jön még a zász­lókísérlet, a „behajtani tilos’’- tábla oszlopán, ami rendsze­rint nem sikerül ... A kísérlet valóban sikerte­lenül zajlott le: Dezső vala­hogy nagyobb lendületet vett, s az oszlop tövében szabályos támasz nélküli fejállást pro­dukált ... A művész össze- csuklott, letörten ölelte át az oszloptövet, s járt a szája sza­porán. Imádkozott? Csqk a rendőr tudhatja ezt, aki valahonnan megjelent, egy darabig nézte, hallgatta, majd barátian fel­emelte és bekísérte. D. F. Egyedü Három napja öleli a csend. Bé­nító és idegesítő egyszerre. Erre vá­gyott? Határozottan tudja, hogy nem. Másmilyennek képzelte el a magányt. Nyugtatónak, mely hatá­sosabb a legerősebb idegcsillapító­nál is. Nem ilyen. Három nap után nemcsak érzi, de tudja Is. A két szoba, akár egy összkomfortos bör­tön. Minden van benne: íróasztal, könyvek, heverő, ital, televízió, de mit ér mindez, ha nincs, akivel szót váltson az ember? Fáradt vagy? Rumlis napotok volt? Hívtál vendégeket vasárnap­ra? Már megint nagytakarítás? Nincs, akitől megkérdezze. Az asz- szony elment. Miért nem törölted le a lábad? Ne csapkodd az ajtót! Játssz csen­desebben ! Hányszor megmondtam, hogy semmi keresnivalód az íróasz­talomon! Nincs kinek mondani. A fiút is elvitte magával az asszony. Az üdülőbe. Most miért panaszkodom? — kér­dezi önmagát. Az íróasztalon ott van most is a beutaló. Kifizette, mégis itthon maradt. Magára akart marad­ni. A csendre vágyott, ahogy az or­vos tanácsolta. Teljes kikapcsolódás­ra. Aludjon, egyen, sétáljon. Egye­dül. Ki bírja ezt? Nincs semmi baja. Csak az idegei. Az utóbbi időben túlságosan hamar megfeszülnek. Ez betegség? Inkább az önuralom hiá­nya. Tíz éve még híres volt arról, hogy hajókötélből vannak az idegei. És most? Felfortyan minden sem­miségen. Kiabál, csapkodja, ami a kezébe kerül. Sokat veszekszenek az utóbbi idő­ben. Mikor kezdődött? Milyen sem­miségen? Nem emlékszik rá ponto­san. Elkezdődött, mint sok minden más az ember életében. Tőle függet­lenül. Akarata ellenére. Csak any­nyit tud: szeretni nem annyit je­lent, hogy egymás szemébe nézünk. Azt jelenti: együtt nézünk mindig ugyanarra. És ez az, ami kettőjük életében egyre nehezebben sikerül. Olyan ez, mint amikor az ember vá­ratlanul elveszti a szeme világát és attól kezdve csak tapogat a sötétben, miközben mindennek nekiütközik. Az utazást megelőző estén csú­nyán összekaptak. Az asszony nagy­képű, kérkedő fráternak nevezte. És élhetetlennek. Azért nem boldogul­nak, mert ő hamis illúziókat kerget. „Szenteknek képzeled az embereket, pedig egyik sem az. Miért akarsz éppen te szent.lenni a sok esendő ember között?” Mindezt azért mond­ta, mert ő nem engedett a maga igazából. Csak azért, hogy megkap­ja a negyedévi prémiumot, nem vál­toztatta meg a véleményét. „Köny- nyelmű vagy, nem gondolsz a csa­ládodra, meg az OTP-hitelre, amit a lakásra vettünk fel.” Ilyen áron ezután sem teszi. Megszületni egyszerű. Felnőni egyszerű. És becsületesnek marad­ni? Elfogadni a világot olyannak, amilyen, annyit jelentene, mint le­mondani saját szellemi és fizikai valóságunkról. Nem tud hazugság­ban élni. Még nem tud. Elv nélkül élni a legrosszabb megoldás. Mi változtatta meg ennyire az asszonyt? Szoba-konyhás ferencvá­rosi lakásból ment hozzá feleségül. Két bőrönddel kezdték a közös éle- . tét. Boldogan. Telve vágyakkal, ter­vekkel. Most meg semmi sem elég jó, minden kevés. Miért? És mitől változott meg a tervezőiroda főmér­nöke, aki ' véleménye megváltozta­tására kérte? Tizenöt éve még min­den vasárnap rozzant teherautókon járták a falvakat Csasztuskákat éne­keltek és agitáltak, plakátokat ra­gasztottak és maltert hordtak. Mindegy volt, hogy mit kértek tő­lük. Egész szívükkel csinálták. Már elfelejtette? Pedig hányszor talál­koztak forró örömökkel ott, ahol semmi sem Ígért örömet! Különös teremtmény az ember! Néha még a nyomorúságot is visszakívánja, ha ma is melengető örömei a nyomo­rúságban születtek. Persze lehet, hogy csak ő érzi így. Az íróasztalon ott a beutaló. Csu­pán három lépés. Bőrönd, néhány ing, egyéb apróság, egy telefon taxi­ért. Talán még nem késő. Lehet, hogy nekik van igazuk? Miért kell neki a világgal szemben kifogásta­lanul viselkednie, ha a világ vele szemben nem akar ugyanígy eljár­ni? Nem az bosszantja, hogy a főmér­nöknek autója van. Az, hogy ennek túlságosan nagy jelentőséget tulaj­donít. Az, hogy az autó védelmében képes sarokba dobni az elveit. Olyan, mint a győztes hadvezér. El- puhult. A nagylelkű, ha meggazdag­szik, fukarrá válik. Aki egyszer már megismerte a nagyobb gondok nél­küli életet, nem akar még egyszer szembenézni a nehézségekkel. Milyen emberré formál ez a szá­zad? Ezek a mozgalmas, gyorsan tovatűnő évek? Jobbak leszünk, vagy rosszabbak? Harmincnyolc év van a háta mögött. Talán a fele út­ja életének. Az is lehet, hogy több annál. Nehéz kor. Tíz év ebből any- nyi, mint az apja életében egy ne­gyed század. Rohanás, idegfeszült­ség, gyorsan változó világ. A mo­dem technika megváltoztatja az éle­tet. De nem változtathatja meg az élet lényegét. Az ember birtoka benne volt, van és lesz önmagában. Az egyik cigarettát szívja a má­sik után. Tudja, hogy nem segít, csak árt, de a megszokás nagy úr. Tanácstalanul feláll, szélesre tárja a szoba ablakát és egykedvűen né­zi, mint áramlik ki rajta az elszí­vott cigaretták kékesszürke füstje. Övodányi gyerek csivitel, kergetőd- zik a csenevész fák alatt. Hosszan bámulja őket, eddig soha nem tűnt fel, hogy ide járnak. Valamennyi gyerek egyforma ru­hában van. Csak annyiban külön­böznek egymástól, hogy a fiúkon kék, a lányokon pedig piros napozó van, Ez törvény. Ki találta ki és mikor? Miért piros a lányok színe? Mert majd kicsattan az arcuk a nap hevétől és az egészségtől? A fiúk arca is tüzeL Akkor? Egy értelmet­len szokás a sok közül. Még szeren­cse, hogy a gyerekek mit sem törőd­nek a ruhájuk színével. A piros meg a kék is egyformán megsárgul a lisztfinom homokban. És milyen jól megértik egymást! Vagy még­sem? Az a dundi fiú miért cibálja azt az aranysárga lófarkat? Szeret­ne odakiabálni: óvó néni, forduljon gyorsan hátra, válassza szét a ve- szekedőket, mert verekedés lesz a nagy huzakodásból! Forduljon meg már, az istenért! Nem látja, hogy bántják egymást? A felnőttekre miért nem kiabál soha senki, amikor egymásnak es­nek? Kevesebb lenne a baj, a gond. Nyugodtabb és derűsebb az élet. Csak szólni kellene. Figyelmeztető­csendesen. De arra ki figyel oda? Te, dundi, most már elég legyen! És te, pisze, miért nem szólsz rá? Hogy az árulkodás csúnya dolog, ezt tanította az óvó néni? Jó, akkor ne árulkodj, de ne is állj ott tétle­nül. Válaszd szét őket te magad! Ahelyett, hogy biztatnád őket. No, végre! A pisze buzdítására felfigyel az óvó néni. Jól van, már nincs is semmi baj. Azért az a dun­di is kapjon egy puszit. No, igazán! Legalább az én kedvemért! így, így. Miért is nincsenek óvó nénik a fel­nőttek mellett? Miért nem szólt ránk senki az utazást megelőző este: béküljetek ki azonnal, csókoljátok meg egymást és máris szent a béke. Akkor most nem lenne itt. Egyedül. De valóban nem szólt rá senki? A lelkiismerete sem? Vagy arra csak akkor figyel oda, amikor másokkal szemben kell dönteni? Megszületni egyszerű, felnőni egyszerű. De becsületesnek és őszin­tének maradni önmagunkkal szem­ben is, miért olyan nehéz? Miért nehezebb önmagunktól is megköve­telni ugyanazt, amit másoktól meg­követelünk? Prukner Pál

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom