Pest Megyei Hírlap, 1968. június (12. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-02 / 128. szám

1968. JÜNIUS 2., VASÁRNAP Z^írlap 3 NÉZŐPONT A másodhegedűsök A Pestvidéki Gépgyárban, reform után (1.) Időben „nyomot fogtak" Heteken át találgatták: ká lesz a nyugdíjba vonuló igaz­gató utóda? Több név is el­hangzott, közöttük két olyan emberé, akik eddigi munká­jukkal, politikai megbízható­ságukkal és vezetőkés zségii k - kel bizonyították alkalmassá­gukat. Végül is mást neveztek ki, olyan embert, aki addig aligha hallott a gyárról, egé­szen más szakterületen dol­gozott. A föntebb említett két ember — akiktől távol , állt, hogy önjelöltként a kineve­zésre számítsanak — zokszó nélkül tudomásul vette a döntést: megszokták, hogy ne­kik a másodhegedűs szerepe jut. Az eset, ha kivétel lenne, nem érdemelne különösebb figyelmet. Természetes, hogy nem mindenkor helyből ne­veznek ki vezetőt, sőt, nem egy esetben egyenesen kívá­natos, hogy a vezető máshon- nét jöjjön, mert helyben bo­nyolult személyi ellentétek, presztizsviták kötik béklyóba a számításba vehető jelölte­ket. Szükséges és egészséges is a frissítés, a hasznos átcso­portosítás, mégis — amint ezt a Politikai Bizottság múlt év májusában hozott határozata a káder-munkáról hangsúlyoz­za — legalább ilyen szükség van a helyben kinevelődött vezetők előléptetésére. A be­vezetőben említett eset ugyan­is nem ritka kivétel; eléggé általános gyakorlat. Általános gyakorlat abban az esetben is, amikor gyáron belüli előlép­tetésről, kinevezésről van szó. A Politikai Bizottság hatá­rozata szilárd elvi alapokat teremtett a kádenmunka to­vábbfejlesztéséhez, a gyakor­lat azonban nem követi azon­nal és maradéktalanul az el­veket. Mégis, jogos követel­mény: az elv és a gyakorlat mindinkább összhangban le­gyen. Mi nehezíti ezt? Él olyan hiedelem — mert nem több téveszménél —, hogy vannak „kész” vezetőik, aki­ket szükség esetén bárhová kinevezhetnek, s így — úgy­mond — elkerülhetik a helyi ember előléptetésével járó kockázatot. A kockázat a más helyről hozott vezető esetén sem kisebb, sőt, a helyből származó jelölt mellett szól a konkrét viszonyok ismerete, az, amit a másiknak hónapok, évek, nemegyszer keserves munkájával kell megszereznie. A másik, s nem kevésbé téves felfogás szerint a helyből szá­mításba vehető jelöltek ugyan megfelelnének, de — fiatalok! Alkalmas tehát, de — életko­ra szerint — mégsem alkal­mas? A Politikai Bizottság határozata megkülönböztetett hangsúllyal szólt a fiatalok bátrabb előléptetéséről, még­is, általában eléggé ritka az olyan munkahely, ahol a ve­zetők nagy többsége ne ötven év körüli Legyen, s főként fe­hér hollónak számít az olyan munkahely, ahol nőloet is ta­lálni megfelelő számban a ve­zetésiben. A kormány ez év januárjá­ban hozott határozata az ál­lami személyzeti munka to­vábbfejlesztőéről e tevékeny­ség több, - formalista vonását — így például a káderfejlesz­tési tervek papír-irrealizmu- sát — eltörölte. Ugyanakkor ismételten, világosan és félre- magyarázhatatlanul leszögez­te a személyzeti munka elveit, de a legjobb kormányhatáro­zat is csak akkor töltheti be szerepét, ha megvalósítása so­rán nem torzul el, ha nem kap teret a „saját ízlés” sze­rinti értelmezés. Abban, hogy ez így legyen, hogy mind a Politikai Bizottság, mind a kormány határozata maradék­talanul megvalósuljon, a párt- szervezeteké az elsődleges szerep. Igaz, a Politikai Bi­zottság egy esztendővel ezelőtt hozott határozata óta sokat javult a pártszervezetek ilyen irányú tevékenysége, mégis, lényegében csak az első lépé­sek történtek meg. A pártszervezeteknek tud- niok kell, s képviselniük is azt az álláspontot, hogy a másodhegedűsök szerepére kárhoztatottak soraiban igen sok tehetséges, nagy tapaszta­laté ember van. olyanok, akik képességeik töredékét tudják hasznosítani csupán, mert nem kapnak „kifutási” lehe­tőséget. A szellemi energiák pocsókolása, a kádermunká­ban nem tűrhető mechanikus- ság, az ún. statisztikai-szem­lélet, sőt, az itt-ott tapasztal­ható, bratyiszellemen alapuló elvtelensóg nem csupán azzal okoz kárt, hogy méltatlant emel mások fölé, hanem — és főként — azzal, hogy politikai, erkölcsi és anyagi hátrányok lavináját indítja el. Mindezt akkor és úgy, hogy vezetésre alkalmas embereket szorít a második sorba, mellőzi azo­kat, akik tettekkel bizonyítot­tak, akik mellett a gyakorlat érvel. Minden olyan testület vagy személy, amely vagy aki ki­nevezésekről, előléptetésekről dönt, igen nagy felelősséget vállal. A .párt politikájának megvalósítását jelenti, hogy ezekben a döntésekben egyre jobban figyelembe kell venni mások, így például a dolgozók véleményét képviselő szak- szervezet álláspontját, sőt, az eltérő javaslatokat is. Éppen ezért jogos igény — s a párt káderpolitikájának szellemé­ből is következik —, hogy a javaslatok megalapozottak le­gyenek; ha kell, több jelölt neve is szerepeljen az előter­jesztésben — hogy valóban választani lehessen —, közöt­tük, ha van a megbízatásra alkalmas, a másodhegedűsöké is. A döntéskor pedig nagyon nyomós indok legyen: helyben is van olyan ember, aki meg­felel a követelményeknek, s akinek a kollektíva — ami pedig nem kis dolog, s az erő­södő demokratizmus érvénye­sülése — nemcsak előlegezni tudja a bizalmat,' hanem eddi­gi munkája, magatartása alap­Fekete Jánosné, a kartali Üj Élet Tsz brigádvezetője újságolta a hírt: régi gondtól szabadul falujuk. A központi majorban ugyanis — a nőbi>- zottság javaslatára — fürdőt épít a szövetkezet. A község vízgondokkal küzd, eddig nemigen kínálkozott fürdési lehetőség. A közgyűlés 400 Negyvennégy éves, magas, jókedélyű férfi. Szabatosan, precízen fogalmazna beszél, mégis könnyedén, természe­tes közvetlenséggel. Ha nem tudnám is, könnyű lenne ki­találni, hogy tanáremberrel van dolgom, aki nemcsak az eszével érti nyelvünk bonyo­lult szabályait, hanem a ter­mészetévé vált az ízes, szép magyar beszéd. Dizseri Sándor huszonegy esztendeje szerzett magyar­történelem szakos diplomát, önálló, felnőtt életét mégsem tanárként, hanem nevelőként kezdte, pontosabban igazga­tóként a pécsi kollégiumban. — Mély víz volt a javából, csak úszóknak — emlékezik mosolyogva. — Huszonhárom évesen igazgatónak lenni ti­ze nnégy-tizen nyolc éves fiúk és lányok között Olyan kö­rülmények között, amikor nem tudtuk ma, hogy holnap mit eszünk vagy eszünk-e egyál­talán. Olyan parasztfiúk és lányok között, akiknek na­gyon mostoha körülmények között indult az életük s akik előtt az a nagy feladat állt, hogy meg tudnak-e "ka­paszkodni a műveltség maga­sabb fokán. Itt csak úszni volt szabad a kezdő pedagó­gusnak és nem odafigyelni arra, milyen a tempóvétele, csiszoltak-e a mozdulatai. Va­lahogy így kezdődött s talán elmerültem volna ebben a veszélyes mély vízben, ha gimnáziumi tanáraim egykor nem oltják belém olyan mé­lyen a pedagóguspálya szere- tetét. Útépítés ..maszek" alapon A Jászkarajenűi Községi Ta­nácsnál beszélgetés közben el­mondták. bogy a falu és Tisza- kéeske között van az egyik legfontosabb útvonaluk, ame­lyet a termelőszövetkezet és 350 család használ. A tizenöt kilométeres utat évekkel ez­előtt kezdték építeni. Három- három kilométer mind a két falu felől elkészült, középütt azonban kimaradt kilenc kilo­méter földút, amit télen vagy a nagyobb esőzések idején egyáltalán nem lehet használ­ni. mert áll rajta a víz. A ki­épített rész a megyéhez tarto­zik, a többi a KPM gondja lenne. Szerintük azonban tel­jesen megfeledkeztek erről. Másnap hivatalos helyen utánaérdeklődtem. Megfeledke- zésről szó sincs, — de pénzről sincs. Egészen egyszerűen: az összpontosított, életfontosságú, országosan közhasznú nagy autó- és bekötőutak építése idején nem fordítanak még néhány milliót sem az ilyen kisebb, helyi jelentőségű sza­kaszok megépítésére. Nálunk talán még szokatlan, de a szomszédos országokban már bevált forma: falvak, kol­lektívák állnak össze; Lengyel- országban mindennapos, hogy a község és a hozzá tartozó termelőszövetkezet, állami gaz­daság utat épít. De nem is kell olyan messzire menni. Évekkel ezelőtt a gödöllői járásból Val- kón építették ki a falu és a lermelöszövetkezet bekötő út­ját, több mint három kilomé­teres szakaszon. Ami sikerű’» ott, miért ne sikerülne másutt? A gazdaság érdekén túl, há­romszázötven családnak is fon­tos a jó közlekedés. Biztosra vehető, hogy családonként leg­alább egy ember áldozna erre a célra néhány munkanapot. Az önkéntesekkel, a tsz gépi- és fogatos erejével megfelelő irányítás mellett célhoz jutná­nak: ha nem is egy, de két- három éven belül elkészülhet­ne a kilenc kilométeres sza­kasz. Persze azért valamennyi pénz mégiscsak kellene, de ennyi már kerül. A nagymér­tékű hozzájárulással könnyebb elnyerni a hivatalos fórumok, a KPM szakmai-anyagi támo­gatását is. K. M. ezer forintot szavazott meg a szociális, kulturális alapból az új létesítményre. Az épít­kezést a házi brigád vállalta. A hideg-melegvizes fürdő hamarosan el is készül. Fenn­tartási költségeit a termelő- szövetkezet vállalja, a tagok és a hozzátartozók pedig in­gyen használhatják. Cigarettára gyújt s tűnőd­ve idézi tovább a pálya­kezdés ma is szívdobogtató emlékeit. — Esztendő múltán Abony- ba kerültem, magyar-törté- nelem-orosz szakos tanárnak az általános iskolába. Szá­momra különös, szokatlan világ volt. A Dunántúl he­gyei és dombjai után az Al­föld beláthatatlan síksága. Addig csak olvasmányélmé­nyek fűztek ehhez a tájhoz: Petőfi Sándor, Erdei Ferenc, Veres Péter írásai. Oroszul tanulni akkor kezdtem és nyomban tanítanom kellett ezt a tárgyat is. Aztán a meggyökeresedett falusi szo­kások! Micsoda felháboro­dás volt, amikor a nagyobb lányok először vonultak ki tornaruhában az iskolaudvar­ra! És a harc a szülőkkel min­den egyes tehetséges gyere­kért! Egy példát idézek csak a sok közül. Az egyik nagyon tehetséges tanítványomat se­hogy sem akarták gimná­ziumba engedni a szülei. A nyolc osztály elvégzése után várták vissza a maguk kis gazdaságába. Sok-sok beszél­getés árán egy esztendős pró­baidőt sikerült kiharcolnom a szüleinél. Kapóra jött, hogy engem áthelyeztek a ceglédi gimnáziumba és a feleségem, aki szintén pedagógus, vál­lalta, hogy nálunk lakhasson a gyerek. Ma gyógyszerész és nagyon-nagyon boldog ember. Küzdelmes, de nagyon szép esztendők voltak az Abony- ban eltöltött évek. — És Cegléden? A gimná­zium az megint csak más világ. Lapunk 1967. szeptember 15-, 16-, 17-i számában riportso­rozatot közöltünk A P.estvi- déki Gépgyárban, reform előtt címmel. Riportjainkban elsősorban arra kerestünk vá­laszt, hol tart az új gazdasá­gi mechanizmusra való föl­készülésben a mind több új termékkel jelentkező, fejlő­dő üzem. Több, mint nyolc hónap telt el azóta. Munkatár­sunk most azért járt a Pest­vidéki Gépgyárban, hogy megtudja: mi valósult meg a tervekből, milyen gondok vannak, immár — reform után... Tervezett szemlélet Az apró történeteknek min­dig van lényeges tartalmuk. Első hallásra nem több, mint apró történet: a gyár fel­kérte, a jövő útjait kutatva, a Mérnöktovábbképző Inté­zetet, hogy készítsen — fel­mérés alapján — tervezetet, hogyanis lenne legcélszerűbb átalakítani a belső struktú­rát. Az intézet munkatársai alapos munkát végeztek, s tervezetükben azt javasol­ták, hogy a gyár hozza létre a gyártmány felelősi rendszert, azaz azokat a kisebb alkotó kollektívákat, melyek egy-egy termékért ,,-tól ig”, azaz ter­vezéstől a gyártásig, felel­nek. A gyáriak elégedetten — bár némi kajánsággal — hallgatták a javaslatot. Az­után ... azután letették az asztalra a maguk már rész­letesen kidolgozott terveze­tét a■ gyártmány felelősi rend­szerről, s átnézték: jó lesz? Időben „nyomot fogtunk” — mondják most a gyár ve­zetői, arra célozva, hogy a Pestvidéki Gépgyárban némi­leg korábban kezdődött az új mechanizmus, mint másutt. A gyártmányfelelősi rend­szer létrehozása valóban „frontáttörésnek” bizonyult; alapvetően megváltoztatta a termelési szerkezetet s az irányítást, s ezt ma már — eredményekben mérhetik. Az út maga azonban nem volt könnyű. Legnehezebbnek az bizonyult, ami nehezen meg­fogható: a közgazdasági szem­küzdés — Igen, más — bólint rá egyetértőn. — Addig csak küzdelem volt számomra a pedagógus pálya, mély víz, csak úszóknak. A valóság­ban Cegléden tanultam meg okosan és a legmegfelelőbb tempóban úszni. Az idős, nagy gyakorlattal rendelkező pedagógustársak 1 pedagógiai bölcsessége, a tanári testület komoly, higgadt közösségi érzése volt az a két tényező, amely érett, megfontolt tanár­rá és emberré formált. Dizseri Sándor négy esz­tendeje az új érdi gimnázium igazgatója. — Nehéz szívvel mondtam búcsút a ceglédi tanároknak és diákoknak. Nagyon meg­szerettem őket. De valami újat, az előbbinél többet, na­gyobbat csinálni, vonzó dolog. Kilenc osztály, tizennégy pe­dagógus, háromszáztíz gyerek. És egy félig kész iskolaépület, amelynek földszintjén még javában dolgoztak a mester­emberek. Így kezdtem Érden négy esztendeje. Ma három­mal több az osztály, százzal a diák és hét újabb pedagó­gus is érkezett. Fiatalok. Azt hiszem, kevés középiskolai nevelőtestület mondhatja el, hogy az átlagéletkora nem több huszonnyolc évnél. — Mi a véleménye a mai fiatalokról? — Nagyon kedvező. Igaz, hogy vannak hibái és túlka­pásai a mai fiataloknak, de ez lélet kialakítása. Műszaki em­berekről lévén szó, s hosszú évekig tartó, ellenkező elője­lű gyakorlatról, nem volt könnyű megértetni — s időn­ként még ma is vannak ilyes­min viták —, hogy nem mindegy: mibe kerül az új termék, gazdaságos-e elő­állítása vagy jó is, szép is, de — ára miatt — eladha­tatlan? Összehasonlító vizsgálatok Találomra kérdeztem meg, vajon huzalzománcozó be­rendezéseik ára — nemzet­közi összehasonlításban — milyen? Perceken belül ki­teregették az asztalra az ösz- szehasonlító vizsgálatokról ké­szült jelentést, amelyen pont­ról pontra haladva vetik ösz- sze saját és más cégek ter­mékeinek műszaki paramé­tereit, s végül az árat. Ki­derült, hogy a műszaki mu­tatók többségében elérik a kívánt szintet — néhány­ban valóban o nemzetközi szintet produkálják —, s be­rendezésük ára jóval ked­vezőbb, mint más cégeké. Másik lényeges termékcsa­ládjuknál, az olajégőknél ugyancsak végeztek ilyen vizsgálatokat, s ezek ára sem haladja meg az átlagot. A műszaki főosztály veze­tője, Kardos Pál azt mondja: — Ma már alig van vita azon, hogy azt kell gyárta­nunk, ami a piacon vevőre is talál. Korábban voltak ilyen viták, s lényegében azon kel­lett győzködni, hogy a fej­lesztőmunka egyszerre legyen merész és reális. A kettő ugyanis nem ellentétes egy­mással, persze, míg vala­mennyien így gondolkoztunk a gyárban, időnek kellett el­telnie. A legjobb érv azon­ban a gyakorlat volt: az, hogy korszerű, új technoló­giát is felvonultató, de árban is megfelelő huzalzománcozó berendezéseink nemcsak ha­gyományos exportpartnerünk­nél, a Szovjetuniónál talál­tak élénk érdeklődésre, ha­nem más szocialista orszá­gok szakembereinél is. Még­pedig olyan érdeklődésre, részben életkori sajátosságuk­ból, részben pedig a mi át­meneti korszakunk visszássá­gaiból fakad. Miként a szocia­lista társadalom, úgy a fiatal­ság is kinövi ezeket. Vélemé­nyem az, ha a fiatalok a cél­ját és az értelmét látják an­nak, amit csinálnak, akkor nagyon messzire el lehet jut­ni velük. Szívesen hallgatnak az okos, baráti szóra és igény­lik is azt, de, s meg kell mon­dani ezt is, a parancsolgatás­ra, a bizalmatlanságra ma­kacssággal és bizalmatlanság­gal válaszolnak. Szeretem a fiatalokat, nemcsak azért, mert pedagógus vagyok. Sze­retem a kíméletlen őszintesé­güket, tudásvágyukat, mely messze túltekint az iskola fa­lain és a munkavállalásukkal is elégedett vagyok. Igénylik az egészséges és normális kö­zösségi életet, de ha nem irá­nyítja okos, magyarázó szóval őket senki, nem bízza meg őket feladatokkal, nem tűz eléjük követendő célokat, ez az egymásratalálás ellenkező előjelű „eredményt” is hoz­hat. Szeretem a fiatalokat, hi­szen nekem is négy van belő­le. A legidősebb most érettsé­gizik, a legfiatalabb pedig még cSak az általános iskola második osztályába jár. Mondják is néha á kollégák: „könnyű neked, elsőkézből is­mered a diákvilág minden problémáját.” Ez bizony igaz. Könnyű és nehéz is egyszer­re. De ez is benne a szép. Az élet igazi értelmét az adta és adja minden korban, ha a magunk elé kitűzött célért ke­ményen meg kell küzdenünk. Dizseri Sándor, az érdi gim­názium igazgatója a pedagó­gusnap alkalmából Kiváló ta­nár kitüntetést kapott. P. P. amely — most rendződnek a kérdések — könnyen üzlet­kötéshez vezethet. Józan mértéktartás A reformelőkészületekben — s ezt ahány emberrel be­széltem, valamennyi megemlí­tette — igen fontos szerepet vállalt magára a gyár párt­végrehajtóbizottsága. A lélek­tan mestereivé váltak a gyár­ban a kommunisták — mond­ta az egyik műszaki —, illetve az volt a lényeges, hogy: nem általánosságokkal, hanem a gyárhoz tartozó, koncepcióra valló konkrétumokkal álltak elő — mint azt Szeghalmi Gyula, a termelési főosztály vezetője megfogalmazta. Az okos mértéktartás jelle­mezte mind a pártszervezetek, mind a gazdasági vezetés munkáját. A differenciált nyereségrészesedési rendszer kialakítása, a gyáregységek önállósága feladatok sorában, az új termékek fejében visz- szaadott többletnyereség, a gyártmányfelelősök kiemelt, személyi fizetésének biztosí­tása mind-mind azt szolgálta, hogy már az első esztendőben mérhető jelei legyenek a re­formnak, illetve a jobb, a gyárnak, és a népgazdaságnak egyaránt hasznosabb munka értékének. Persze, hiba lenne azt gon­dolni, hogy minden a legtö­kéletesebb a gyárban, s ezt — tiszteletreméltó önkritikusság- gal — maguk a gyáriak is hangsúlyozzák. A kérdésre, hogy jelenleg a belső felada­tokban mi a leglényegesebb, a szervezési osztály vezetője, Dénárt Isttán azonnal azt fe­lelte: — A központi irányítás és a gyáregységek kapcsolatá­nak finomítása. A kidolgozott tervek, intézkedések alapve­tően helyesnek bizonyultak, kiállták a gyakorlat próbáját. Mégis, Több részletkérdésben a gyakorlat megcáfolta, vagy legalábbis megmásította a ter­vezetteket, itt tehát ideáljain­kat „átszabjuk” az élet te­remtette tényleges helyzethez. Kaptafa nélkül A gyárban, ahol oly sokféle terméket állítanak elő — ti­zennégy féle olajégőt, huzal­zománcozó berendezéseket, kameraállványokat, vákuum- technikai géprendszereket, a mikrohullámú lánc antennáit, televíziós parabola-antenná­kat, többek között — csak egy valami nem készül, ahogyan azt a gyár főmérnöke tréfá­san megfogalmazta. Ez az egy valami pedig: a kaptafa. A most „berázódó” irányító szervezet, a gyártmányfelelősi rendszer létrehozásában és mozgatásában megnyilvánuló különbségtevés igazolja az ál­lítást. Nagy teret adnak a sa­játosságoknak, a speciális adottságoknak, egészen mások a követelmények, feladatok az olajégőkért felelő munkacso­portnál, mint azoknál, akik a vákuumtechnikai berendezé­sekkel foglalkoznak. Az előb­binél a gyors piaci értékesítés a cél, illetve a jelentkező igé­nyek azonnali kielégítése, míg a másik csoportnál nagyobb távlatra szólnak a tervek, a fejlesztési elképzelések. Joggal követelni csak akkor lehet — mondják a gyár vezetői — ha ahhoz a lehetőségek határáig adottak a feltételek. A terme­lés nem versenypálya, leg­alábbis olyan értelemben nem — hangzik az érvelés —, hogy itt csakis közösen lehet célba érni, s csakis akkor, ha min­denki — az igazgató, a gyár­egységvezető, a szerelésnél dolgozó technikus és munkás — megtette a magáét. Mészáros Ottó Következik: NEM GONDOK NÉLKÜL ján már meg is adta! Fürdőt épít a kartali tsz Az élet érteim a

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom