Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-11 / 109. szám
1968. MÁJUS 11., SZOMBAT «aa< MECyfil itfűrlgp Hajón Mathausenba A Felszabadulás nevű hajón pénteken reggel 170 tagú csoport indult Budapestről Mauthausenba, ahol az utasok részt vesznek az egykori náci koncentrációs tábor felszabadulásának 23. évfordulója alkalmából vasárnap sorra kerülő emlékünnepségen. MEGHALT HALÁSZ GITTA Halász Gitta operaénekesnő életének 69. évében hosz- szas szenvedés után elhunyt. 1918-tól volt az Operaház vezető szólistája, 1948-tól pedig a Dalszínház örökös tagja. Halász Gittát az Operaház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek. I Szerdán „nyit“ a gemenci erdő Hazánk világhírű vadrezervátuma, a gemenci erdő ez évben ismét megnyílik a kirándulócsoportok, turisták előtt. Az új idényben — három hónapon át — május 15—augusztus 15 között tekinthető meg a nagyvadban és madárfajokban egyaránt gazdag Duna-ártéri őserdő. A rendőrség kérése Budapesten, a III. kerületben, a solymárvölgyi téglagyár mellett, a Csúcshegy alján levő erdőben május 4-én ismeretlen holttestet találtak. A holttest körülbelül három héttel korábban került oda. Személyleírása: kb. 40—50 éves, 165 cm magas, vörösre festett hajú nő, haja fekete selyemszalaggal átkötött, jobb alsó ötödik foga rendellenesen befelé nőtt, körmei ezüst színű körömlakkal festettek. Ruházata: türkizkék gyapjúszövetből készült kosztüm, azon „Sikk” Különleges Nőíruházati KSz feliratú címke. Világoszöld mohair után- zatú műszálas, hosszúujjú pulóver, préselt bőrbőr készült trottőr sarkú, gumitalpas, fűzős női félcipő. A cipő orr-, sarok- és füzőrésze fekete lakkbőrrel díszített, a talp- részen ,,Scala” felirat. Téglalap alakú nylon sálkendő, fehér és piros alapszínben, melyen sárga, kék és vörös, karika alakú minta látható. A rendőrség kéri mindazokat, akik a személyleírás vagy ruházat alapján felismerni vélik az ismeretlen nőt, vagy kilétének megállapításhoz adatokat tudnak szolgáltatni, jelentkezzenek. Bp. V., Deák Ferenc utca 16, IV. emelet 419-es szobában, telefonon: 123—456 <17—87 vagy 12—82-es mellékállomáson). A szállítási bizottság napirendjén: Hét végi kényszerpihenő a MÁV-nál Új létesítmények az AKÖV-nél Kétszáz új járat, 28 csuklósbusz a MÁVAUT-nál A Pest megyei Szállítási Bizottság tegnap a vasút, a teherautó- és az autóbusz- közlekedésről tárgyalt. A budapesti MÁV-igazgató, Csa- mangó Henrik utalt a megyei tanács által elfogadott körze- tesítési programra, amely több állomás és vonal megszűnését jelezte. Megszűnik 1971—75 között a Cegléd— hantházi, a cegléd—vezsenyi normál, illetve keskeny nyomtávú vonal. A szob—mária- nosztrai gazdasági vasutat 1976—1980 között zárják le. Tudomásul vette, hogy egyelőre elutasították a Felsőcse- mő és nyársapáti állomás teherforgalmának megszüntetésére szóló javaslatot. A vizsgálat pedig azt mutatja, hogy ráfizetéses erre a szállítás. A megye vonalam az ügyfelek nem szállíttatnak folyamatosan. Rét végén valóságos kényszerpihenőt kell tartani, míg hét közben előfordul, hogy száz vagy kétszáz vagonnal kevesebbet tudnak kiállítani a kelleténél. Az 1. AKÖV képviseletében Szöllősi Dezső igazgatóhelyettes jelezte, hogy egy sor főnökségen, illetve telephelyen korszerűsítenek, a szociális beruházásokkal könnyítik a munkások helyzetét. A MÁVAUT-ot Hidasi György vezérigazgató képviselte. Bejelentette, hogy a május 26- tól, a nyári menetrend szerint 36 vonalon 200-nál több új járatot indítanak, s 11 új megállót létesítenek. Huszonnyolc új csuklós busszal jelentkezik a MÁVAUT Pest megye vonalain. Hétfőtől a régi menetrend szerint járnak a személyvonatok a szobi vonalon A kedvező időjárás, a pontos anyagszállítás és nem utolsósorban a jó, szervezett munka eredményeként, a Dunakeszi—Göd közötti vasúti pálya bal vágányán folyó rekonstrukciós munkálatok a tervezettnél előbb: ma befejeződnek. A pályaépítés idején érvényes menetrendmódosítás május 13-án érvényét veszti. Budapest Nyugati pályaudvar —Szob között május 13-án nulla órától az 1967. május 28-án kiadott menetrend szerint közlekednek a személy- szállító vonatok. A MÁV felhívja az utazó- közönség figyelmét, hogy az évi rendes menetrendváltozásra is ebben a hónapban kerül sor. Az új 1968—69-es me netrend május 26-án lép életbe. — A „Védekezz a baleset ellen” című kiállítás, amely május 3-án nyílt meg a Csepel Autógyár művelődési hátóban, a hó végéig tekinthető meg. — Üj kenyér- és péksiite- ménybolt nyílt Veesésen, a Kossuth Lajos utcában. Jóldpoltság = jó közérzet! Modern frizurák minden alkalomra Keresse fel fodrászatainkat a monori járás egész területén, minden igényét kielégítik: BÉNYE, MAGLÓD, PILIS ECSER, MENDE, OLLÓ GOMBA, MONOR, TAPIÓSÁP GYOMRő, ÚRI, VECSÉS Kozmetikai rendelés, szépségápolási tanácsadás: GYÖMRÖN, MONORON, VECSÉSEN MONOR! JÁRÁSI SZOLGÁLTATÓ KTSZ, GYÖMRÓ Autó és motorkerékpár SZAKSZERŰ GARANCIÁLIS ÉS EGYÉB JAVÍT ASA A gépjavító £& FAIPARI KTSZ '«agykörös, Ceglédi út 8. íz alatti szervizállomásán Telefon: 432 Optimizmus — Nőttem valamit? (Kertész László rajza) mai naß Ceglédről indult el... Két ötös! 70 EVE, 1968. május 11., szombat, Ferenc napja. A nap kél: 4.12, nyugszik: 19.09 órakor. A hold nyugszik: 3.22, kél: 18.06 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS Változó mennyiségű felhőzet, szórványosan előforduló esővel, zivatarral. Mérsékelt, zivatar idején élénk délnyugati, déli szél. Az éjszakai lehűlés gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. — A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter utasításban szabályozta az állami erdőgazdaságok dolgozói részére kiadható természetbeni juttatások mértékét. — A Kiállítások Nemzetközi Irodájának párizsi közgyűlése egyhangúlag jóváhagyta az 1971-ben Budapesten megrendezésre kerülő vadászati világkiállítás szabályzatát. — Terv szerint halad a Budapest Nyugati pályaudvar—Cegléd vasútállomás közötti vonal villamosítása. Jelenleg Pestlőrinc állomáson és a kőbányai teherpá- R. A. Berwick, a Harvard lyaudvaron építik a villamos Egyetem tanára hosszas kuta- felsővezetéket. Az első vil- tómunka után rájött arra, lanymozdony december utol- hogy az örömkönnyeknek más só napjaiban fut be Cegléd- az összetételük, mint a gyász röl a Nyugatiba. könnyeinek. A Sportfogadási és Lottó- 1898. május ll-én, az egyik bécsi igazgatóság közlése szerint a szállodában letartóztatták Várko- .» íáfókhét szelvényeinek ér- nyi Istvánt, a magyar szocia- , ,et szelvényeméit e lista töldmunkásmozgaiom ki- tekelese közben két ottalala- emeikedő alakját, az agrárszo- tos szelvényre akadtak. Az cialista mozgalom vezetőjét. Har- . "014 400.pt. számú mincéves koráig Cegléden volt egyket a U14 4W es számú földmunkás, majd a fővárosba elofizeteses szelvényen érték jött és vállalkozásokkal jómódra ej a másikat pedig a tett szert. Vagyonának jelente- , ™lvín™ A kény részét a mozgalomra áldoz- 3 950 241-es SZelvenj en. A ta. 1889-ben lett a Magyarországi szelvények értékelése még Általános Munkáspárt tagja. 1896- 4.^ ban a földmunkások szavazataival a pártvezetőségbe választották, ahol a megalkuvással szembe fordulva erőteljesebb paraszt- politikát követelt és saját költségén kiadta a „Földművelő*’ című lapot. Szembe kerülve a pártvezetőséggel, a forradalmi demokrata parasztság érdekeinek képviseletére megalapította a Független Szocialista Pártot, amely a földosztást követelte. Mozgalmát és őt magát hatóságok üldözték, lapját betiltották, hat rendbeli, sajtó útján elkövetett izgatásért perbe fogták. Svájcba menekült, majd álnéven Bécsbe utazott. A magyar rendőrség közreműködésével fogták el, de az osztrák kormány nem akarta kiadni, mire a felségsértés koholt vádjával sikerült kiadatni. Fogházra ítélték. Szabadulása után csaknem két évtizedig üldözte a hatóság és még többször börtönözték be. A lottó nyerőszámai: 4,7,19,25,65 — Molnár Ferencről nevezték el Budapesten a VIII. kerületben levő Práter utca — Lossy Imre utca — Te- lekdy utca és Kemény Zsig- mond utca által határolt teret. KÖNNYEK Elszaladt a gázoló autós Csütörtökről péntekre vir- radóra halálos kimenetelű baleset történt Szentendrén. Weisenburger István 26 éves szentendrei virágkertész Skoda gépkocsijával haladt a 11-es úton, mikor hirtelen egy kerékpárost vett észre maga előtt. Hiába kapta félre a kormányt az utolsó pillanatban, a kocsi mór átgázolt a kerékpároson, majd felborult. Wei- senburger ezután kiugrott az autóból, elszaladt, s nem is tért vissza. A rendőrséget és a mentőket így Trauter Imre, a Skoda könnyebben megsérült utasa értesítette azonnal, de a kerékpáros — Rippel Ferenc szentendrei lakos — kórházba szállítása közben meghalt. Weisenburger csak tegnap délelőtt jelentkezett a rendőrségen, ahol arra hivatkozott: segítségért szaladt el éjszaka, de rosszul lett s az út szélén elaludt. Valószínűbb azonban, hogy a helyszíni alkoholvizsgálatot akarta elkerülni, ugyanis, mint tanúk bizonyítják, vezetés előtt ivott. A rendőrség Weisenburgert őrizetbe vette, a vizsgálat megkezdődött. — A vasárnapra tervezett tököli országos állatvásár elmarad, a kirakodó vásárt azonban megtartják. — Május I-én nyílt meg a ráckevei Duna-strand s azóta minden nap akad pár bátor fürdöző. A tervezett strandpenzió és étterem építésére az idén nem kerül sor. — A svájci Ralph Heid cirkusz jelenleg Monoron vendégszerepei, a következő állomás: hétfőtől Vecsés. — Űj épületbe költözött a ceglédi városi és járási íűz- ol'tóparancsnoksá,g, a Széchényi út 24—26. szám alá. — Taksonyban vasárnap bókenapot tart a Hazafias Népfront. — A MAHART közli, hogy vasárnaptól a nyári menet- í-endet lépteti életbe, a reggel 8 órakor Vácról Esztergomba közlekedő hajójárat kivételével. További intézkedésig munkanapokon a budapesti Vigadó térről 10 órakor Esztergomba induló hajójáraton még nem lehet árut szállitani. — Hatvan személyes sétahajóval gyarapodott a Ve- lence-tavi víziflotta. A Na- dap névre keresztelt vízijármű a Váci Hajó- és Darugyárban készült. 'POSTABONTÁS B Villanyoszlopok a gyalogjárdán egy évtizede A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Lányok, asszonyok. 8.38: Luisa Tatrazzini és Fjodor Saija- pin énekel. 9.10: Orvosi tanácsok. 9.15: Verbunkosok, magyar nóták. 10.10: Hangverseny a Zeneakadémia nagyterméből. 10.54: Szép magyar novella. Kosztolányi: Lidiké. 12.15: Részletek Tamássy Zdenko „Fő a vendég és Vincze Ottó: „Cseberből-vederbe” című zenés játékából. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: Czine Mihály irodalmi levele. 13.21: A Csehszlovák Kultúra Hete. 13.30: Néhány perc tudomány. 13.45: Kamarazene. 14.45: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10: Csak fiataloknak. 15.55: Albert István népi zenekara játszik. 16.11: Tarka krónikák. Vidám zenés műsor. 16.48: Uj operalemezeinkbol. 17.25: Közvetítés a Szovjetunió— Magyarország labdarúgó EB-mér- kőzésről Moszkvából. 19.45: Kovács Árpád népi zenekara játszik. 20.00: Sörben pácolva. . . Vidám est. 21.26: Lemezek közt válogatva. 22.20: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 10.00: A hét könnyű és tánczenei műsoraiból. 12.00: Operarészletek. 13.20: Választott bírák. Beszélgetés népi ülnökökkel. 13.30: Nagy költők megzenésített versei. 14.08: Endrédi Mimi énekel, Kecskés Sándor klarinétozik. 14.31: Szirmai Albert operettjeiből. 15.04: Csembaló muzsika. 15.23: Orvosi tanácsok. 15.28: A Csehszlovák Kultúra Hete. Hangverseny. 16.48: Ambrus Tibor riportja. 17.03: Ottó Wagner: Vidám nyitány. 17.10: A históriák forrásánál. 17.25: Hangverseny a stúdióban. 18.05: így írunk mi! Az Ifjúsági Rádió irodalmi műsora. 19.00: Alba Regia Nemzetközi Dzsesszfesztivál. Közvetítés Székesfehérvárról. 21.40: Bemutatjuk a pozsonyi Irodalmi Szemlét. 22.10: Burka Sándor tárogatózik. 22.26: Századunk kamarazenéje. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.08: Prokofjev: Hamupipőke-balett. 20.56: Hangfelvételek — felsőfokon. TELEVÍZIÓ 9.01: Sorsok. Magyarul beszélő francia film (ism., 16 éven felülieknek). 10.25: Előre megfontoltan. Riportfilm (ism.). 10.45: Hírek az Északi-sarkról. Lengyel kisfilm (ism.). 11.05: Első lépések. Bolgár kisfilm (ism.). 11.15: Nótaszó (ism.). 16.13: A mi iskolánk. A dunapataji ének-zenei általános iskola bemutatása a helyi művelődési házból. 16.50: Centrum áruházak kirakata. 16.55: Arcképek, találkozások, Elekfy Jenő (ism.). 17.20: Hírek. 17.25: Szovjetunió— Magyarország Európa-bajnoki labdarúgómérkőzés. Közvetítés Moszkvából. A szünetben: Cicavízió. 19.20: A tv jelenti. Aktuális riportműsor. 20.00: Tv-híradó. £0.20: Palásthy György: Isten óvd a királyt! Felséges vígjáték. 21.50: Tv- híradó — 2. kiadás. 22.10: Magyar muzsikusok nemzetközi versenyeken. Üllő az Elektromos Művek pesterzsébeti üzemosztályához tartozik; 10 évvel ezelőtt a villamosításnál a Diófa utcában a gyalogjárda közepére állítottak 3 villanyoszlopot. Miért? Ki tudja? A villanyoszlopok azóta is ott rontják az utca képét, akadályozzák a gyalogosforgalmat. Egy évtizede szaladgálunk fűhöz-fá- hoz, hogy az oszlopok helyükre kerüljenek, de eredménytelenül. Már a megyei tanácsig is eljutott a jogos kérés, de moccanatlanul meredeznek a makacs oszlopok. Az Elekthogy a községi tanácsnak a munka átvételekor kellett volna kifogásolni a hibákat, most nincs külön tizenötezer forintjuk erre a célra. A községi tanács se tudja saját költségén vállalni az áthelyezést. Most már azon gondolkozom, az utcát hogyan lehetne eltenni az oszlopok úl- jából. Pálvöigyi Ferenc Üllő, Diófa u. 30. Felhívás! Regiszterezett pesti beat-zenekar esküvőn, rendezvényeken fellépést vállal. Kér- jük Időben Jelezni. Miklós Endre romos Müvek arra hivatkozik, 1 Budapest Vili., Költői A. u. 6/a. ALLAMI ÉS TANÁCSI VÁLLALATOKNAK, MEZŐGAZDASAGI NAGYÜZEMEKNEK, KTSZ-EKNEK ÁLLANDÓAN ÁRUSÍTUNK saját gyártású, saját anyagból készült, erőgépek javításához használható, kb. 600-féle autóalkatrész- és regie-anyagot előnyös feltételekkel. CSEPEL AUTÓGYÁR A Csöpp# ANYAG TELEPE Budapest Xlll„ Béke tér 9. sz. alatt 'Szombat kivételével 9—14 óra között.) Tel.: 409—912, 913, 914 Ügyintéző: Vollár Mihály