Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-11 / 109. szám

1968. MÁJUS 11., SZOMBAT PES1 It f t, kJCíHap STLYE PROFESSZOR ITTHON Nézegetés a tejtükörben Dr. Selye János preíesszor a montreali egyetem belgyó­gyászati és sebészeti kutató­intézetének igazgató főorvosa, a Budapesti Orvostudományi Egyetem meghívására Ma­gyarországra érkezett. Prog­ramjának első napján a szom­bathelyi Markusovszky kór­házban tartott előadást „Stress és cardiovascularis betegsé­gek” címmel. Az előadás után Budapestre érkezett. Az istálló — többnyire — állatok számára készült szál­lás. Mondjuk a tehénistálló — tehenek számára . .. Nem va­lami látványos hely, illetve egyik istálló olyan, mint a másik —, állnak benne a te­henek. Látszat szerint mindez igaz is; aki csak messziről ismeri a mezőgaz­daságot, nem is lát többet az istállókból. Persze, a paraszt- ember nem így van vele. Sze­rinte ahány tehén, megannyi látnivaló. Ezért is szokták megmutatni az idegeneknek az istállókat; természetesen, ha valóban szép az állomány. Alsógödön még mentegetőz­nek: van tehenészetük, hogy­ne volna, csak hát még nem az az igazi. Most épül a telep, magyarázta Dudás Dezső, az Egyesült Dunamenti Termelő- szövetkezet főállattenyésztője, s elvitt a helyszínre. — Itt már elkészült egy is­tálló — mutatta az új épüle­tet. — Ebben már van is 110 tehenünk. majd mindjárt megnézzük őket. Emellé a kész épület mellé, egy kétszá­zas istálló épül majd, úgy­hogy a kettőt összeköti a tej­ház. Arrébb valamivel a bor­júnevelő lesz, végül épül még egy 30 férőhelyes ellető is ... — Ezzel beléptünk az istálló­ba. Egyetlen ember sincs a hosszú épületben; a tehené­szek ilyenkor otthon vannak, vagyis így déltájban. Reggel dolgoznak és délutántól. Áll­tunk, s Dudás Dezső várta, hogy na, mit szólok a tehe­neikhez. — Szóval,' ilyen állományt Heti témánk: a mezőgazdaság májusa (4) A tudós — Induljunk ki onnan — javasolta dr. Baskay Tóth Bertalan professzor, a Gödöl­lői Agrártudományi Egyetem tanára —, hogy a mezőgazda- sági termelésben évről évre javulnak az eredmények... — Tehát úgy érti a profesz- szor úr, hogy ez jó oka lehet a mostani bizakodásunknak is? — Hát ha megnézzük az el­múlt évek eredményeit...! — mondta a professzor, s elgon­dolkodott. — Néhány növény­féléből rekordtermést értek el a gazdaságok az utóbbi évek­ben. Nézzük például 1966-ban az országos holdankénti ter­mésátlagokat. A kukorica or­szágos átlagtermése 18 mázsa volt; természetesen májusi morzsoltban számítva. A cu­korrépa holdankénti átlaga: több mint 190 mázsa. A burgo­nya pedig mintegy 71 mázsát adott holdanként. A következő évben (tehát 1967-ben) vi­szont a búzatermés volt ki­váltképpen jó. A búza orszá­gos holdankénti termésátlaga meghaladta a 14 mázsát... Magyarországon eddig soha­sem takarítottak be ennyi bú­zát ... önkéntelenül adódik a kö­vetkező kérdés: ezek a nagy termésátlagok mennyiben kö­szönhetők a kedvező időjárás­nak? Vagyis: mi a professzor úr véleménye, hogy mind nap­jainkig, mennyire kiszolgálta­tottja a parasztság az időjárás­nak? — Fontos tényező — mondta a professzor. — Az időjárással egyelőre számolni kell a mezőgazdaságban: ha kedvezőtlenül alakul, bizony, meglátszik a terméseredmé­nyeken. J>ersze, a jó talajmun­kát, a megfelelő vetőágyat biz­tosító gépek munkája máris érezteti hatását. Nem is be­szélve arról, hogy az öntözés­sel kitűnően lehet védekezni a szárazság ellen. Mindent egybevetve azonban — folytat­ta a professzor —, nekem az a véleményem, hogy a szocialis­ta mezőgazdasági nagyüzemek még nem aknázták ki eléggé a rendelkezésükre álló tarta­lékokat. Értem ez alatt, hogy fokozni lehet a műtrágyázást, növelni lehet az öntözött te­rületek nagyságát... Koránt sem mondhatjuk el például, hogy az állattenyésztésben, s a takarmánytermesztésben is olyan jelentős eredmények­kel büszkélkedhetnének a gaz­daságok, mint amilyenek, mondjuk, a már emlegetett termésátlagok... — Egy közbevető kérdést megenged, professzor úr? Milyen szerep jut a mezőgaz­dasági tudománynak abból, hogy ezek a nagyüzemek va­lóban fel tudják használni a még kiaknázatlan tartalé­kaikat? Sőt, még közelebb­ről: mennyiben segíti ezt az ön munkássága? — Évek óta foglalkozom a korszerű ha­zai legelőgazdálkodás kiala­kításával. Ennek szükséges­ségét — magyarázta Baskay professzor, aki országgyűlési képviselő ma is —, még 1962- ben, az országgyűlés előtt is kifejtettem. Azóta a párt és a kormány megértő támoga­tásával létrejöhetett az or­szágos mintalegelő-hálózat, amely 1967-ben már 1500 termelőszövetkezet földjén, mintegy 230 ezer holdra ter­jedt ki. Természetesen ez a mintalegelő-hálózat Pest me­gyét is érinti... Tavaly 75 megyei szövetkezet, 12 590 hold területtel vett benne részt. Erről még csak any- nyit, hogy én és munkatár­saim részben a gyepek, ré­tek trágyázással való ja­vításának lehetőségein dol­gozunk, másrészt ugyanek­kor módszereket adunk' hogy ezeket a legelőket valóban korszerűen hasznosítsál?:... — Végeredményben tehát ez a tudományos munkásság a nagyüzemi ' állatenyésztés és takarmánytermesztés fejlesz­tését szolgálja. Szóval; ahol elmaradások látszanak, ott segít... — Úgy van — helyeselt a professzor. — És amint látja, már eredmények is vannak. \ Eggyel több májusi bizta­! t ás ... 1 Dékis János szeretnénk — mondta végül. — Ezek már tehenek. Magyarázata van ennek a kijelentésnek. Igazság szerint az utóbbi tiz esztendőben meglehetősen leromlott a ma­gyar szarvasmarha-állomány. Az történt ugyanis, hogy a parasztember, aki belépett a szövetkezetbe, ha volt három tehene; természetesen a két rosszabbikat vitte be ,a kö­zösbe. A szövetkezeteknek pe­dig többnyire nem voltak megfelelő istállóik, ezenkívül takarmányuk sem; tehát csak tovább romlott a jószág. Ugyanakkor az otthon maradt jó tehén is tönkrement, mert gazdájának szintén nem volt takarmánya. A háztáji termé­se többnyire a sertéshizlalás­hoz kellett. Most kezd már valamelyest javulni a helyzet, amennyiben ilyen modern szarvasmarha-tenyésztő tele­pek épülnek. — Úgy vásárolgattam eze­ket össze — mondta a főál­lattenyésztő —, mind előhasú üszők voltak, itt ellettek ná­lunk először... Szóval fiatal állatok. És va­lóban ahány tehén, annyi lát­nivaló? — Nézze meg ezt! — mu­tatta az egyik tehenet Dudás Dezső. — Ez Bársony, napi 21 liter tejet ad... Megcsodáltuk mindjárt a tejtükrét, s a tejráncait. Ja, hogy mindez micsoda? A tejtükör nem műszer, mint ahogy laikus fővel sejteni le­hetne. Hátul, a tehén — mondjuk ki — faránál, ahol a combok összeérnek, ezt az ívelést nevezik tejtükörnek. Ha széles ez az ív, s finom, függőleges redőzetű bőr fedi — jó tejelő a tehén. Bársony a szemléletes példa ... — Mert figyelje csak meg — hangzott a magyarázat —, itt van mindjárt Cinege. — Ezzel egy másik tehénhez lép­tünk. — A tejtükör zárt, sima és húsos... Nem is ad ez töb­bet, mint öt-hat liter tejet... így, ilyen szakismeretek bir­tokában, már mindjárt több érdekességgel szolgál az istál­ló. A tejránc is ilyen külső jegy a tehénen. Az oldalán lát­ható redőzet. De ha már a tejnél tartunk, elmaradhatatlan a mezőgaz­daságot járó újságírók szoká­sos kérdése, hogy tudniillik mennyi a fejésátlag? — Hét egész öttized — mond­ta azonnal Dudás Dezső. — Szóval nem olyan túlmagas, de jó. — Mit jelent ez, ha mond­juk literekben fejezzük ki? — Egyszerű. Napi 800 liter tejet fejnek ebben az istálló­ban. — Mennyit fejnek majd, ha teljesen elkészül a telep? — Naponta 4000 litert. Ez igen, bólogat elismeréssel az ember, mert még elgondol­ni is sok, hogy milyen hatal­mas mennyiség 4006 iiter tej. A főállattenyésztő azonban nem látta ilyen nagy dolog­nak, hogy majdan ennyi sok tejet fejnek. — Kérem — magyarázta —, Budapesten jelenleg napi 600 —650 ezer liter tej fogy. Eb­ből csak mintegy 145—150 ezer litert szállítanak a Pest me­gyei gazdaságok. A többit az ország legkülönbözőbb városai­ból, illetve falvaiból hozzák. Panaszkodnak a fővárosiak, hogy rossz a tej? Hát ezért van. Képzelje csak el, hogy amíg mondjuk Békés megyé­ből odáig eljut a szállít­mány ... Szóval itt a főváros körül kell kialakítani a meg­felelő tehenészeteket, s termé­szetesen ehhez minden támo­gatást megkapunk az állam­tól... A jövő tehenészete tehát gépesített, kínosan tisz­ta, igazi üzem lesz. Csak fer­tőzésmentes állatokat tarta­nak, s főként nagyhozamú, ki­váló fajtákat. Ezeket a törek­véseket támogatja az állam. Hogyan? Többek között azzal is, hogy az utóbbi két eszten­dőben minden borjú után adott a gazdaságoknak 1000 forint dotációt, az előhasú üszők megellése után pedig még további 4000 forintot. így tehát az alsógödi tehenészet istállójában álló tehenek — ahogy Dudás Dezső mondta — mind „kerestek” tavaly a szö­vetkezetnek 5000 forintot. Mert, mint szó esett róla —. előhasú üszők voltak, s mind megellettek... — Csakhogy — és itt neve­tett a főállattenyésztő —, nem járt ez olyan nagy eredmény­nyel, ez a dotáció, mint ahogy gondolták volna. Ügy értem, hogy országosan ... Mert mit csináltak a gazdaságok? Pénzt ad az állam a borjú után? Jó. Mindegy, hogy milyen az az üsző. hogy lesz-e belőle jó te­hén, vagy nem lesz ... Fő, hogy borját hozzon ... Így az­tán nem is sokat javult az ál­lomány. Visszatérve azonban oda, hogy már-már paloták lesznek az istállók: hogyan élnek itt az emberek? — Jól keresnek — mondta a főállattenyésztő. — Itt a te­henészetben tavaly is 27—30 ezer forint körül volt egy-egy ember évi keresete. — Ez tudnivaló volt, hogy jól keresnek. De ahol így gon­doskodnak a tehenek tisztán­tartásáról, hogyan gondoskod­nak az emberekről? Hol lehet itt enni, fürödni, pihenni... — Az új telepen, ha elké­szül az egész, lesz öltöző, mos­dó és minden — hangzott a magyarázat. — Ez a telep ugyanis körül lesz kerítve. Ide nem jöhet be akárki. Az em­berek, akik itt dolgoznak, azok is először az öltözőbe mennek, ott felveszik a munkaruháju­kat, majdan ha hazafelé men­nek, ismét csak át kell öltöz­niük. Hogy mindez miért kell? Védjük 'az állományt minden fertőzéstől... Szóval megvan a dolog ma­gyarázata ... K. J. Kis A felét évek óta lakattal lezárva tartják. Az a fél Itáz az öregember élettársának, az öregasszonynak a fiáé volt, akit néhány évvel ezelőtt egy paradicsomföld sarkában megöltek. Az unokatestvére ölte meg. leszúrta pár négy­szögöl föld miatt, amelyen a rokonok nem tudtak meg­egyezni. A ház másik felében lakik ás öregember, és az élet­társa. Öregemberke, öregasszonyka. Nem is élettársak ők, de hát más szó nincs az ilyenfajta együttélésre, szövet­ségre, amely csak abból áll, hogy törődnek egymással. A kert elhanyagolt: nem érdemes felásni — mond­ják —, most már nem érdemes. Az öregasszonynak van egy hold háztáji földje. Nem járna neki, mert még az anyja lépett be a termelőszövet­kezetbe, ahol ő soha nem dolgozott, de az elnök rendes ember, látta, hogy nem tudna megélni az özvegyi nyug­díjából, és ezért üzent az anya halála után: a földet ezen­túl neki mérik ki. Az öregembernek meg a határ másik végében van néhány négyszögöle. Az istálló akkora, mint egy ól, de lovat tartanak ben­ne. Anélkül semmire sem tudnának menni. Fuvart nem vállal az öregember, mert örül, ha magának be tud fogni, a ló aztán viszi a kocsit, mert ismeri az utat. A kertet az idén nem ásták fel, mert nem tudják, hogy melyik felét ítéli oda a bíróság a menyüknek. Azaz csak az öregasszony menyének, hiszen az öregembernek nem sok köze van a fiatalasszonyhoz. És, most mégis neki kell adnia a házának a felét. Az aláírás. Azt nem kellett volna, aláírni. De hát akkor még élt az öregasszony fia. Az öregember először az élettársának akarta adni a háza felét, amiért gondozza, de hát annak nem sok értelme lett volna, hiszen mind­ketten öregek... Így lett a ház fele a fiúé. — Tetszik tudni, nem az a baj, hogy a menyem ide­költözik az unokámmal. Még örülnénk is neki. De hát nem fog élete végéig egyedülmaradni az a fiatalasszony. Idehoz egy férfit. Ketten lesznek, fiatalok, és erősek. Mi öregek vagyunk és gyengék. Tudom én azt, hogy a kapun belül azt csinálnak velünk, amit akarnak. Ki látja azt? Félnek. Bizonytalanok. Azt sem. tudják, igazuk van-e, vagy nincs? Valahol vannak írott törvények. De azokat ismerni kellene. Valami magasabb, és mégis egyszerűbb törvénybe kapaszkodnak. Levelet írnak a tévének, a rádiónak, az újságoknak, meg mindenhová: védelmet kérnek, s meg­nyugtatást félelmeikre. Per is van, a leveleket is viszi a posta, de mi adhat vélt félelmükre orvosságot? A tör­vény sokszor nehéz az egyszerű embernek: nem igazodik el betűi között. És ilyenkor csak az érzelmeket — félel­meket — értő hivatalnokok tudnának világosságot, eliga­zítást adó magyarázatot adni. Az öregasszonyka, az öregemberke még nem találko­zott ilyennel... P. A. I ]b • g • • • // Q Biztos lovor i — Mennyi a keresete? — Összejön ezernyolc. — Hány éves? — Tizennyolc múltam. — Nem tartom fél a mun­kában? — Á! Nyugi van itt. — Mi a munkája? — Változó. Most két hétig téglákat pucoltunk. Szétver­tünk egy felvonulási épületet, a maltert kellett leverni a tégláról. Aztán meszet oltok, maltert keverek, szóval ami jön. — Hol lakik? — Vácdukán. — Meddig akar itt dolgoz­ni? — Amíg lehet. Mondják, hogy ha itt befejeződik az építkezés, talán Pestre is be­kerülhetek. — És ez jó lesz? — Igen. Ott adnak mun­kásszállást is. — Hallott már arról, hogy egyre kevesebb szükség lesz segédmunkásokra. Az építő­ipart is gépesítik. A gépeket csak képzett szakmunkások kezelhetik. Akkor mit csinál? — Nem tudom. De odébb lesz még az. — Néhány év csupán... — érvelek és arról mesélek, hogy a jelenlegi helyzetben is egyre kevésbé van segédmun­kásokra szükség. Elmondom az egyik építőipari vállalat pél­dáját, ahol egy nemrégen tar­tott felmérés során kiderült, hogy a meglevő géppark nagy része kihasználatlan. Egy­részt mert nincs megfelelő szakszemélyzet, másrészt mert a gépek munkába állítása olyan mértékű elbocsátást eredményezett volna, hogy azt a vállalat vezetősége szo­ciális szempontok miatt nem akarta vállalni. — Tele van az újság hirde­tésekkel. Mindenütt keresnek segédmunkást. — És a jövőjére nem gon­dol? — Ez is jövő. Csak Vácdu- káról ötvenen járunk ide Vácra. Majdnem mind segéd­munkás. Sokan Pestre men­nek. Azok sem igazgatók. Aki mindezt elmondta, Hó­di Lajos, és az egyik váci építkezésen dolgozik. Hat ál­talánost végzett, többet ta­nulni nem akar. Érvelése vi­lágos és ahogy előadja, még szellemesnek is tetszik: — Doktor úgysem leszek, amit tanultam, az nekem eh­hez a melóhoz elég. Amíg a munkát bírom, addig nagy bajom nem lehet... „Fogd- meg” ember meg mindig kell, akármilyen világ is lesz. Ma mindenki tanulni akar ... Sándor Ferenc, a Pest me­gyei Állami Építőipari Válla­lat szakszervezeti bizottságá­nak tagja ezt mondja: — Hódi Lajos téved. Egy szakmunkás keresete nálunk 400—500 forinttal több mint a segédmunkásoké. És az sem elhanyagolható, hogy más a munka természete. Ab­ban persze van némi igaz­ság, hogy a segédmunkás — különösen az építőiparban — egyelőre nem mellőzhető. Bár ha én tizennyolc éves len­nék, nem érezném magam egy életre bebiztosítottnak. Simon Sándor, a vállalat igazgatója: — Tulajdonképpen a régi megfogalmazásnak megfelelő segédmunkás már ma is alig létezik. A gépek felszállítják az anyagot az épületre. A se­gédmunkás feladata a kő­műves kiszolgálása. Lassan a lapát is kimegy a divatból. A mai kubikmunka többnyi­re már csak a földgépek ál­tal kitermelt föld gúlába igazítása és a gödör sarkai­nak kiigazítása. Természete­sen arra törekszünk, hogy minél jobban gépesítsünk. A gépesítéssel arányosan csök­ken a segédmunkásigény. A házgyárak ma már előre­gyártott homlokzatokat készí­tenek, s ezeket nem kell va­kolni. Vállalatunknál most dolgozunk egy újításon, hogy a válaszfalakat is előregyárt­suk. Minden ilyen újítás, minden új technológia ter­mészetszerűleg csökkenti a segédmunkásigényt. Egy pél­da: vállalatunk termelése az utolsó öt évben száz száza­lékkal növekedett. Ezzel szemben a munkáslétszám csak negyven százalékkal nőtt. Ezen belül is a segédmunká­sok létszáma csökkenő ten­denciát mutat. A segédmun­kás-szükséglet természetesen attól függ, hogy milyen gyor­san tudjuk beszerezni a szük­séges és már létező gépeket, valamint, hogy milyen új gépek készülnek, melyek a jelenleg csak emberi erővel elvégezhető munkákat feles­legessé teszik. — Én ezért azt tanácsolnám Hódi Lajosnak, hogy tanul­jon. Vállalatunknál, ameny- nyiben a segédmunkás kő­művesek mellett dolgozik há­rom évig, lehetőség van arra, hogy szakmunkásvizsgára je­lentkezzék. Tervezzük a vas­betonszerelők és ácsok mun­ka melletti képzését is — mondja Sándor Ferenc. Természetesen az építőipar jelenleg még segédmunkás­hiánnyal küzd. De számolni kell azzal, hogy az üze­mekben egyre rohamosabb mértékben csökken a szak­képzetlen munkaerő utáni kereslet. Erre az új gazda­sági mechanizmus fokozottan kényszeríti az üzemeket. Érdemes ezen elgondolkozni annak ia Hódi Lajos által említett ötven vácdukai fia­talnak és mindazoknak, akik hozzájuk hasonlóképpen éle-' tűk megtervezésénél, csak a mára és a közel jövőre gonj dóinak... Ősz Ferenc Ezek mind íeleslegesek lesz­nek? — A többiek sem gondol­koznak azon, hogy tanulni kellene valami szakmát? — Van, aki tanult, mégsem keres többet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom