Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-08 / 106. szám
1968. MÁJUS 8., SZERDA W f£SJ MEGYEI 3 Vöröskeresztes világnap Háromszoros Nobel-úíjast ünnepelünk ma. A Nemzetközi Vöröskeresztet. A Nobel-béke- üíjjal először 1917-ben, majd 44-ben és legutóbb öt esztendővel ezelőtt, 1963-bán tüntették ki. Május 8.: Vöröskeresztes világnap. Ez a sebeket gyógyító, a népek közötti békéért, megértésért munkálkodó világszervezet 105 évvel ezelőtt, május 8-án alakult meg Genfben. Ma a föld minden táján a vörös- keresztes-mozgalom tagjai a megalapítóról, a svájci Henri Dunánt-ról emlékeznek meg. Az egyszerű svájci polgár akkor azért fáradozott a szervezet létrehozásán, hogy a bajbajutottakon, a háborúk okozta szenvedéseken, az elemi csapásoktól szenvftdő embereken segítsen. A mimánus gondolat, a segítségre való felhívás termőtalajba hullott: a Vöröskereszt állandóan fejlődő mozgalommá vált, amelyről minden évben újat és újat lehet mondani, munkásságáról beszámolni. 1950-ben még csak 67 nemzeti társaság működött, 95 milliós taglétszámmal, az idén pedig, ha számadást akarunk készíteni, akkor már így jelenthetjük: 109-re emelkedett a nemzeti társaságok száma, és a mozgalom több mint 210 millió embert fog össze. A háború áldozatainak védelmét szolgáló genfi egyezményhez 1949 óta 125 kormány csatlakozott. Dunant életében a Vörös- kereszt legfontosabb feladata a háborúk okozta szenvedés enyhítése volt. Nemcsak a segítség anyagi ereje növekedett, eszméje is izmos fává terebélyesedett: a béke ügyét is, a jószándékú emberek összefogását is szolgálja. A múlt évi hágai kerekasztal konferencián olyan javaslat is elhangzott, hogy háborús konfliktus esetén az érintett országok vöröskeresztes vezetői, a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőivel együtt azonnal üljenek össze a békés megoldás előmozdítására. A Magyar Vöröskereszt az elmúlt két évtized alatt is mindig arra törekedett, hogy ez a mozgalom, ne elégedjen meg a jótékonykodás szerepkörével. Lépjen tovább, az igazi humanizmus szószólója legyen. Nemcsak azért, mert mindenkinek szüksége lehet a segélyszervezetre, haiem mert a Vöröskeresztnek is szüksége van az áldozatkész emberek újabb és újabb millióira, csak így tudja szolgálni a békét, az emberiség javát. Ha per, úgymond, hadd legyen per... Előfordulhat, hogy valaki a saját telkére nem építhet házat, amikor annak az építési hatóság részéről semmi kizáró oka nincsen? Van olyan, hogy valakinek a két éve lerakott betonalapok mellett lassan elporlad a téglája, és mégsem húzhatja fel a falakat? Akad olyan ember, akinek igazát mindenki elismeri, sajnálja is, de segíteni nem tud rajta? Az olvasó sejtheti, hogy a felelet: igen Az ember, akinek igazsága a napnál is világosabb, mégis az épülő házba ölt közel ötvenezer forintja ellenére az anyósánál lakik családjával, egy szobában, Kaltenecker Jakab taksonyi lakos. Feleségével együtt gyári munkások. Nagyon vágytak már önálló családi otthonra, amikor jött egy kedvező lehetőség: A Fő utca házsora mögött húzódott egy elbitangolt földsáv. Dudva verte fel, ide hordták a környék szemetét. A föld ötvennél több ember tulajdonában volt. A hat ház mögött húzódó csíkot a hat háztulajdonos közösen akarta megvenni, hogy háztáji kertjüket megnagyobbítsák, illetve Kalteneckerék ide húzzák fel a családi házukat. Az ötvenvalahány tulajdonossal bonyolítandó tárgyalással Schuszter Antalnét bízták meg, aki egy télen át össze is hozta az adásvételt. Minden rendben is lett volna, de a hat ház egyikében egy nyolcvan- éves néni lakik, aki a tanácstól kap havi 200 forint szociális segélyt. Amikor a háza mögötti telekrészt neki felajánlották, természetesen kijelentette, hogy nem tart rá igényt, mert nincs pénze. Ekkor a vásárlást bonyolító Schuszterné ezt a földdarabot, miután az amúgy is az ő kertjével határos, fia részére vette meg. Megkötődött tehát az üzlet, mely szerencsétlenül úgy fogalmazódott, hogy a telek hat Heti témánk: a mezőgazdaság májusa (1) ki osztályvezető Mit mond Kusze Bela, a Pest megyei Tanács mező- gazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetője: mi a helyzet a földeken? Szóval mi a véleménye: milyen termés várható az idén? Természetesen óvatos. Mert ki volna az, aki ért a mezőgazdasághoz, s május elején jóslásokba mer bocsátkozni.- Az áprilisi lehűlés májusi eső még mindent megváltoztathatna... Csak lenne! A meteorológia nem sok jót ígér. A megyei osztályvezető azonban mégis bizakodik; talán éppen ezért!... Következzék az újabb kérdés: — Mit terveztek a szövetkezetek: körülbelül mennyivel emelkedik a tagság átlagos évi jövedelme? Egyáltalán emelkedik-e? társ közös, egyelőre megosztatlan tulajdona. Intézkedni kell tehát a megosztásról és a telekkönyvek név szerinti átírásáról. Kaltenecker Jakabék ugyanis csak akkor építhetnek a saját házuk mögötti kis földdarabra, ha azt telekkönyvi- leg is a nevükre írják. Ugye teljesen egyszerű lenne a dolog? Igen ám, de ekkor a társ- tulajdonosok közötti évtizedes ellentétek újra fellobbantak. A gyűlölet, az irigység, a kicsinyesség vette át a szólamot a józan megfontolás helyett. Schuszternének íme két telekdarab jutptt! Ezt nem lehet tűrni! A jó szomszédok hamarosan „elvi” alapot is találtak. Jelentkezett a szociális gondozott öreg néni, hogy mégis igényt tart a kertje mögötti földdarabra. A Schuszterné ellen szövetkező társtulajdonosok most már mint egy öreg, szerencsétlen asszony védelmezői léphettek fel. Kijelentették, hogy a telek megosztásához csak akkor járulnak hozzá, ha Schuszterné fia lemond a megvásárolt földről, és azt Wagner néni kapja meg. Wagner néni ugyanis férje halála után odavette sógoráékat, azok lányával együtt. Wágnerné. halála után rájuk száll a ház és a kert. Most már ők ragaszkodnak a föld újrafelosztásához. Schuszterné és fia pedig természetesen ragaszkodik a már megvásárolt földhöz. Két éve tart a vita. A panaszosok megjárták a járási, megyei tanácsot, foglalkozott ügyükkel a járási pártbizottság is, de egy tapodtat sem haladtak előre. Az egész ügy Kalteneckeréket nem érinti. Azon senki sem vitatkozik, hogy az a földdarab, melyre leendő házuk alapjait már le is rakták, őket illeti. De a törvényes megosztáshoz nem járulnak hozzá. Volna még egy kiskapu. Ha a társtulajdonosok aláírnának egy nyilatkozatot, hogy Kalteneckerék házépítéséhez a hat társtulajdonos megosztatlan birtokrészének rájuk eső részén hozzájárulnak. Négyen alá is írták a nyilatkozatot. Ketten megtagadták, Ketten, akik így akarják zsarolni Schuszternét és a hatóságokat. Beszélgettem a társtulajdonosokkal. Könyörtelenek és kérlelhetetlenek. Mindegyik a „szegény és védtelen” Wágner nénire hivatkozik, szép frázisokat emleget, de arra, hogy miattuk egy családnak tönkremegy egy évtized munkájának eredménye, elporlad a tégla, nem épül fel á házuk, csak részvétlenül és hidegen rángatják a vállukat. A személyes bosszú, az irigység mindennél nagyobb erő. Kicsinyes érvek, indulatos kirohanások, a törvényre való hivatkozás — ez minden. A törvény pedig — bármennyire is nincs igazuk, és az ügyben eljáró összes hivatalos szerv világosan látja ezt — védi jogtalan jogukat. Legfeljebb egy bírói végzéssel lehet a kényszermegoldást elrendelni. Ennek illetéke azonban közel háromezer forint, melyet — miután ez elsősorban Kalteneckerék érdeke — nekik kellene kifizetni. Beszéltem Wágner nénivel. Amikor meghallotta, hogy mi érdekel, nem is állt velem szóba, hanem hívta az unokahúgát, aki aztán hatalmas szó- zuhataggal bizonygatta, hogy Wágner néninek, a nyolcvan- éves szociális gondozottnak szüksége van a telekre. A néni már azt is tagadja, amit több tanú írásban is állít, hogy annak idején felkínálták neki is a földet, de elutasú tolta. És aki ellen az egész akció — melynek Kalteneckerék isszák meg a levét — irányul, Schuszterné, szintén kérlelhetetlen. Ö is sajnálja Kalteneckeréket, de a fia számára vásárolt tenyérnyi földről nem mond le. Az ügyhöz hozzátartozik, hogy a fiú Soroksáron lakik, az ottani tsz-ben mezőgazdasági mérnök. Végigjártam a házakat. Mindenütt a legnagyobb jólét. Uj házakban, fényes berendezések között folyik ez a kicsinyes vita, miközben két munkásember keservesen ösz- szekuporgatott ötvenezer forintja pocsékba megy és egy kis szobában laknak. Kénytelenek lesznek a háromezer forintos pert megindítani. Csakhogy a bírói ítélet, megfellebbezhető, a felsőbbíokú ítélet ellen újabb óvással lehet élni. A részvevők tudják ezt és miután ügyvédek már kioktatták őket, kézdörzsölgetve készülnek az élvezetes perre, melynek sem győztesei, sem vesztesei nem lehetnek, hiszen nem is az ő ügyükről van szó. A vesztes mindenképpen a Kaltenecker család. Ök most végső elkeseredésükben az újsághoz fordultak. Az újságíró pedig mást sem tehet, mint a többi, ez ügyben már részt vett hivatalos személy: sajnálja Kalteneckeréket, Legfeljebb még egyet: kéri azokat, akik ez ügyben mégis tehetnek valamit, se~ gítsenek. Keressék meg azokat a törvényes lehetőségeket, melyek segítségével végre otthon kerülhet egy család feje fölé... Ősz Ferenc A TAVASZI BÉKEDEMONSTRÁCIÓ ELŐESTÉJÉN Ünnepi ülést tartott az Országos Béketanács Kedden a Parlament vadásztermében az Országos Béketanács ünnepi ülésével megnyílt a szolidaritási hónap esemény- sorozata. Részt vett a tanácskozáson és az elnökségben foglalt helyet Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke, Dobi István nemzetközi Lenin-békedíjas, az Elnöki Tanács nyugalmazott elnöke, Bugát Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkárhelyettese és Nagy Jó- zsefné könnyűipari miniszter. Ott volt az ülésen Hoang Luong, a Vietnami Demokratikus Köztársaság magyarországi nagykövete, Dinh Ba Thi, a Dél-vietnami Nemzeti Fel- szabadítási Front budapesti állandó képviseletének vezetője. Dr. Réczei László, az Országos Béketanács alelnöke megnyitó beszédében meleg szavakkal köszöntötte a nemzetközi Lenin-békedíj új magyar kitüntetettjét, dr. Sík Endrét, az Országos Béketanács elnökét, aki betegsége miatt nem vehetett részt a tanácskozáson. Majd dr. Réczei László javaslatára az ülés részvevői néma felállással rótták le kegyeletüket a Nobel-békedíjas Martin Luther King emléke előtt. Ezt követően Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács titkára tartott beszámolót. — Május 8-tól — mondta — ismét megrendezzük hagyományos tavaszi békedemonst- rációnkat. Egyhónapos eseménysorozatunk a vietnami nép, valamennyi szabadságáért és függetlenségéért harcoló nép iránti szolidaritás jegyében szólítja állásfoglalásra a Magyair Népköztársaság lakóit. Akciónkkal legnemesebb hagyományainkat kívánjuk folytatni, és egyben békemozgalmunk közelgő 20. születésnapjának előkészítését is megkezdjük. Sebestyén Nándorné indítványozta: a magyar békemozgalom a lakosság legkülönbözőbb rétegeinek adományaiból teremtsen anyagi alapot ahhoz, hogy terepjáró egészség- ügyi kocsikat, gördülő műtőket, aggregátorokat, motorcsónakokat, baromfikeltető és -nevelő állomásokat, az iskolai és bölcsődei felszereléseket gyártó üzemekbe gépeket, kis műanyagfeldolgozó üzemeket küldjön a Vietnami Demokratikus Köztársaságnak, tábori kórházat, terepjáró mentő-: I autót, híradástechnikai műszer reket, motorcsónakokat a Dél* vietnami Nemzeti Felszabadít ! tási Frontnak. Ősszel már vendéget vár — magyarázta az osztályvezető — főképpen a kajszibaracknak ártott, s néhány őszibarackfajtának. A hideg idő végigfutott az egész megyén, így nem lehetne pontosan meghatározni, hogy hol okozott nagyobb károkat. Általában káros volt. Nem használt persze a szőlőknek sem, s ütött a cukorrépa is megsínylette. Nagykáta, Cegléd térségében több gazdaságban újra kellett vetni a cukorrépát... Mindebből tehát a következőket lehetne ' megállapítani: az már biztos, hogy kajszibarackból nem lesz rekordtermés az idén. A szőlőt, ha érte is kár, nem tette tönkre az időjárás; legalábbis eddig. A szántóföldeken jelentéktelen a fagykár ... Hanem a szárazság ... ! — Valójában tavaly június Óta nincs elegendő csapadék .— mondta Kusza Béla. — Kellett volna az eső az őszi vetésekre is, még annak idején. Most meg a kapások kívánják nagyon a csapadékot. Nem is beszélve persze a lucernákról: itt már a kaszálások eredménye is bizonyítja, hogy kevés volt az eső. Még nincs komolyabb baj —, ahogy az általános tájékoztatóból kiderült —, az eső hiánya, illetve a szárazság miatt sem. Az aranyat érő — Még nincsenek adataink — hangzott a válasz. — Természetesen számíthatunk bizonyos emelkedésre. Legtöbb szövetkezet vagy annyit tervezett, amennyit tavaly már elért; vagy inkább többet. A tervek bizonyára derűlátóak. Az esztendő egyik ígérkező eredménye az állattenyésztésben mutatkozik. Nyolc szövetkezetben készül el az idén a S00-as tehenészet. Ez alatt azt kell érteni, hogy végleges formát öltenek azok a telepek, ahol 300 tehén adja a tejet, borjadzik, s ide tartozik: megfelelő modern körülmények között. Hogy valamivel előbbre Is tekintsünk: 1970-ig — amint Kusza Béla közölte — még vagy 14—16 szövetkezetben létesítenek hasonló tehenészetet. Közben javul a sertéstenyésztés is; ezt tükrözik többek között a hizlalási szerződések is. Ez év március 31-ig pontosan 72141 sertés szállítására kötöttek szerződést a megye szövetkezetei... Meglehetősen szép szám; hiába, nem múltak el nyomtalanul a tavalyi árintézkedések... — Mit lehetne még mondani? — Májusban — válaszolt az osztályvezető — dolgozni kell, s nem beszélni... Dékiss János A MÓDSZER H iába, jó férj mindig tanul. Ezért bocsátom közre most Kejevác Benő oklevéllel hitelesített férj gyakorlatban bebizonyított tapasztalatait arra nézve, hogy dugjuk el azt a pénzt feleségünk elől, amit a végén úgyis odaadunk, ha addig nem talál rá ... — Megpróbáltam mindent, kérlek. A Scotland Yard nyomozói hozzám járhattak volna edzésre, s minden bizonnyal ezek után köny- nyen ráakadtak volna a fontmilliókra — kezdte tanulságos történetét Kejevác Benő. — Elrejtettem a prémcsit a festmény mögé, megtalálta Malvin. Kis csepp csirizt használva, az ebédlőasztal alsó lapjára erősítettem a pénzt, természetesen arra is ráakadt... Fémdobozba zárva elástam a filodendron alá a cserépbe, az ásást elárulta a virág sápadtsága, s hogy Malvin rálelt a pénzre, elárulta arcának diadalittassága. Már azt is megpróbáltam, hogy a zoknimban rejtem el és abban aludtam. Ott is ráakadt és még le is hordott, hogy nemcsak aljas, de gusztustalan fráter is vagyok. Dugtam pénzt két napra a szőnyeg alá, pnár másnap nagytakarítást rendezett: rejtettem a televízióba, ő a képernyőn át meglátta, hol fekszik a pénz... Még mondják nekem, hogy nem elég tiszta az adás! Ne, né is szólj, olyan trükkök, hogy a lexikon P betűjéhez rejtsem, gyerekes és átlátszó machináció az én Malvinom számára. Már az ötödik percben az elrejtés után megkérdezte, mit jelent az, hogy primus inter pares... És válaszra sem várva, már ment a lexikonhoz... Ma sem tudom, honnan szedte ezt a latin mondást, amikor soha nem tanulta a rómaiak nyelvét... fis ektost... remek ötlet jutott eszembe ... — Mi m a pénz itt az asztalon? — kérdezte Malvin, amikor ott látott heverni háromszáz forintot az ebédlőasztal közepén .;. — Ja... odatettem, hogy el ne felejtselek megkérni, tedd már el, nehogy elveszítsem. Rámbízták a brosúrák árusítását. És ennyi jött be... Majd szólnak, ha el kell számolnom. Na, mit szólsz hozzá — ezt már nekem mondta Kejevác diadalmas arccal... — Nem értem, mi ebben a jó? A brosúrák árát nyugodtan odaadhatod a feleségednek, nem? — Ö, te ostoba — fölényeskedett Kejevác... — Hát nem érted? Dehogy árusítok én bármit is... Az én dugesz pénzemet pontosan az őrzi, akitől eddig rejtegettem. Amikor kell a pénz, akkor sürgősen „elszámolok”, visszakérem Malvintól. Nagyszerű, mi? Itt tartottam az írásban, hogy férjtársaim lelkét és zsebét megörvendeztessem, amikor csengettek. Ajtót nyitottam, Kejevác volt... —i Nem tudnál gyorsan három darab százast kölcsönözni? — Kérd vissza Malvintól... Számolj el — mondtam neki nyugodtan. Kejevác felnyögött, aztán leroskadt egy székbe. — Nem bírom már... nem bírom... Fél éve nem kapok prémiumot és Malvin már egy hónapja szekál, hogy mi van... Már nem bíznak bennem, már nem árusítom a brosúrát? Most azt mondta, bemegy az üzembe és megtudja, nem sikkasztottam-e vagy nem fúrtak-e meg..; Érted? Értettem. De nem tudtam segíteni. Éppen ennyi pénzem van a feleségemnél. Én is brosúrát árulok! Gyurkó Géza Senki ne essen tévedésbe, a kép ebédidőben készült, ezért nem látni különösebb sür- gést-forgást a szentendrei turistaház építkezésén. Az univerzális, előregyártóit, s a helyszínen összehe- gesztett szerkezettel épülő szálló átadási határideje november 30. lenne. Az építők azonban jóval előbb szeretnék befejezni a munkát. Ügy tervezik, hogy már kora ősszel fogadhassa első vendégeit. A korszerű étterem mellett büfé, reprezentatív presszó és kellemes társalgó is szolgálja majd a vendégek kényelmét. A két- és négyágyas szobákban összesen százan kapnak helyet. A szálloda a berendezéssel együtt hatmillióba kerül. FESZÜLTSÉGSZABÁLYOZÓ kürt, elosztófej, önindító, dinamó,‘'autóvillamossági javításokat rövid határidőre vállalunk MIR-KOZ KTSZ. AUTÓVILLAMOSSÁGI RÉSZLEG Budapest X., Kelemen u. 11.