Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-04 / 103. szám

% PARTELET Elismerés - Értekezlet - Vb-iilés A Vác városi május 1 ün­nepség rendező bizottsága la­punk útján fejezi ki elismeré­sét és köszönetét mindazok­nak, akik lelkes munkájukkal, önzetlen fáradozásukkal elő­segítették, hogy a nemzetközi proletariátus nagy ünnepén városunk méltó díszt öltsön; valamint azoknak, akik segí­tették a békenagygyűlés és a délutáni sport- és ifjúsági mű­sor előkészítését, lebonyolítá­sát. ★ Az MSZMP Vác Városi Bi­zottságának párt- és tömeg­szervezeti osztálya május 9-én, csütörtökön délelőtt kilenc órakor értekezletet tart a tár­sadalmi munkatársak számára. Napirenden a májusi felada­tok szerepelnek. Előadó: Papp József osztályvezető. ★ Csütörtökön ülést tartott a párt váci járási végrehajtó bizottsága. Csankó Lajos je­lentést tett a gépjavító állo­más pártszervezetének munká­járól. Komáromi József, az MHSZ tevékenységéről adott tájékoztatót a Politikai Bizott­ság 1967. június 20-i határo­zata alapján. Berkó Árpád ok­tatási vonatkozású napirendi pontot terjesztett elő. (P.) VÁCI UAPLO aiifíí'i ^ i Tr-*m^Trr_ _ —_ _ agg——a-rTj.Tha A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 103. SZÁM 1968. MÁJUS 4., SZOMBAT Szeretem a pos­taparkot, ahol most az üdezöld pázsiton rózsaszín virágú díszcse­resznyefák, zsen­ge levelű nyírfák állnak, a padokon a tavaszt és nap­fényt élvező em­berek pihennek. Ebben a tavaszi környezetben ha- ragvó arccal áll egy ember. — Vandálok! szinte kiáltja, ahogy közelébe érek. A bokrok mögött szerényke­dő japánbirsre mutat, melynek egyik kinyúló ága ketté tört felkiál­tójelként ágasko­dik a többi kö­zött, vádlón mu­togatva felénk a frissen sebzett csonkot. — Még délelőtt nem volt letörve „Bűntett" a parkban — mondja a ker­tész. Mi haszna lehet belőle an­nak, aki letörte? Hát igen. Az egyik ember épít, szépít, a másik ugyanazt tönkre­teszi. Ma az utcán le­tépik a műsorok­ra hívogató pl®* kátokat, a kultúr- házakban lefeszí­tik a mosdózára­kat, ellopják a víztartály lehúzó­láncait, s teljesen használhatatlan­ná teszik az utcai telefonfülkéket. Miért dühöng egyesekben az ön­magáért váló rombolás ösztönei S hogy véleked­nek az ilyenekről az emberek? *— Mit tenne, ha ilyet látna? — kérdeztem egy ol­vasó férfitól. — Megverném. Amúgy, magyaro­san — mondta határozottan. — Csakhogy ez önbíráskodás len­ne, azt pedig a törvény bünteti. —- Akkor is megverném. S az eltérő vé­lemények mel­lett vállát vono- gatta a közöm­bös: — Mi közöm hozzá... Ezt a közöm­böst „bűnrészes­nek” tartom, a ja­pánbirs ellen el­követett súlyos testisértés „bűn­tettében”. Kovács István Mindent az igények szerint Rajzolónk javaslata új váci üzletsor kialakítására (Fauszt rajza) Hét végi műsorkalauz Az olajfestmények, akva- rellek kedvelőinek figyelmét felhívjuk, hogy a hét végén még megtekinthető a váci já­rás pedagógusainak képzőmű­vészeti kiállítása a sződligeti művelődési otthonban, ahol hét tápár-művész 36 alkotása kerül közönség elé. — A vas­úton túli tiszti lakótelepen es­te 17 órakor társadalmi klub­avató ünnepséget tartanak, amit műsor és társasvacsora követ. Vasárnap reggel kilenckor vonatra ül az állami zeneisko­la ifjúsági vonószenekara. Az együttes Nagymarosra utazik, ahol részt vesz a Pest megyei állami zeneiskolák II. feszti­válján. — Délután öt órakor táncos összejövetel kezdődik a Madách Imre Művelődési Ház­ban. — Este fél nyolckor a Déryné Színház együttese ve­szi birtokba a városi kultúr­otthon színpadát és bemutat­ja a Maya című zenés, táncos nagyoperettet, Fényes Sza­bolcs zenéjével. Mit látunk a mozikban? Madách 4—5: A kalózkapi­tány újra tengerre száll (szí­nes francia—olasz—spanyol kalandos film. Kísérő: Arany­por) — 6—8: Nyár a hegyen (egy különös vakáció törté­nete új magyar filmen. Kísé­rő: magyar híradó). — Mati­, né, 5-én: Szent Péter csernyö­\ ie­Építők 4—5: Edgar és Krisz­tina (magyarul beszélő szov­jet film). — 6—7: Barátnőm, Sybille (színes NDK-filmvíg- játék. Kísérő: A nagy folyó emberei). Matiné, 5-én: Egyip­tomi történet. SPORTMŰSOR Szombaton délután kétórai kezdettel a stadionban járási­városi pályabajnokság és kö­zépiskolai atlétikai* pályabaj­nokság lesz. Vasárnap tartják meg a já­rási úttörő-olimpia fiú és leány kézilabda döntőt, a Me­zőgazdasági Technikum és az ITSK kézilabdapályán. A vasárnapi labdarúgófor­duló részvevői: Vácbottyán— Váchartyán; Csornád—Rád; Felsőgöd II—Kösd; Vácduka— Örszentmiklós; Sződliget—Fóti Vasutas; Penc—Ácsa; Vácrá- tót—Püspökszilágy; Váci SE II—Püspökhatvan. A járási-városi kézilabda harmadik fordulója: Nők: Váci Húsos—Felsőgöd; Püspökszilágy—Rád; Kisné- medi—Penc; Dunakeszi VSC— Finomfonó; Váci Kötött—For­te II; Váci Bélés—Kösd. Férfiak: Dunakeszi Sparta­cus—Gépipari T.; Dunakeszi VSC. II—Esze Tamás II; Váci Húsos—Kisnémedi; Váci Kö­tött—Váci Bélés; Ácsa—Kösd. Képzett, művelt szakemberekkel Terv a tanácsok fiatalítására A közelmúltban felmérést végeztek a járási tanács mun­katársai arról, hogy milyen szerepet tölt be a tanács a községek életében. Megálla­pították, hogy a járás lakos­sága félévenként átlagosan három-négy alkalommal ke­rül kapcsolatba a községi ta­nácsokkal. Éppen ezért nem mindegy, hogy milyen véle­mény alakul ki bennük a ta­nácsi munkáról. Ennek a felmérésnek ta­pasztalatai késztették a já­rási tanácsot arra, hogy fog­lalkozzék az utánpótlás kér­désével. A járás községeiben a vb-vezetők közül nyolcán húsz és harminc, tizen har­minc és negyven, tizenketten negyven és ötven év közöttiek és hét vb-vezető már betöltöt­te az ötvenedik életévét. Ezek a számok azt mutatják, hogy szükség van a fiatalításra. A járási tanács távlati ter­veiben szerepel a községi ta­nácsok megfiatalítása. Rész­ben előléptetéssel, részben középiskolát-egyetemet végzett fiatalok tanácsi munkába való bevonásával alapos művelt­ségű, nagy szakmai tudású tanácsi szakemberekből, s po- ] megteremteni a jövő tanácsi litikailag megbízható, rátér- apparátusát. mett vezetőkkel kívánják I fl>) Ítélet gyorsított eljárással Ez év március elsején vezették be a magyar bíróságokon a gyorsított eljárással lefolytatott büntető perek tárgyalását. A Váci Járásbíróság április 29-én, hétfőn délelőtt tár­gyalta az első „Bíróság elé állítás”-sal lefolytatott bűnügyet. A hét első két napján összesen négy vádlottat állítottak gyorsított eljárással a bíróság elé. Az egyik jelentősebb tár­gyalásra kedden került sor. Németh József felsőgödi fia­talember ellen az ügyészség izgatás miatt emelt vádat. A bíró a tárgyalás elején a vád­lott körülményeiről érdeklő­dött. — Huszonhét éves vagyok, elvált. Hatéves kisfiam Pé­csett lakik, volt feleségemnél. Havonta, kéthavonta látoga­tom. Érte mentem az óvodába. Az óvónő arról beszélt, hogy milyen értelmes, okos a kis­fiam. Szeretem a gyereket — elkeseredtem. Amikor Pécsről visszajöttem, ebben a hangu­latban, munka után ittam. Na­gyon berúgtam, bejöttem Vác­ra, a Fürdővendéglőben vol­tam. Eddig emlékszem arra, hogy mit csináltam. A többit a tanúk mondták el. A Fürdővendéglőből délfelé állították elő az ittas Néme- thet. Betették az egyik zárká­ba, ahol már volt két letartóz­tatott. Rövid idő elteltével kiáltozni kezdett, hogy en­gedjék ki! ököllel, később ci­pővel vérté a zárka ajtaját. Többször figyelmeztették, hogy csendesedjék, ehelyett a de­mokratikus meggyőződésű em­beréltet és a rendőrséget szi­dalmazta. — így történt? — Nem emlékszem rá, na­gyon részeg voltam. A járásbíróság dr. Huszti büntetőtanácsa Németh Józse­fet izgatásért hathónapi sza­badságvesztésre ítélte. Az íté­letet, az enyhítő körülmé­nyekre való tekintettel, há­romévi próbaidőre felfüggesz­tette. (b. h.) Elmegyek, elmegyek... Az-' ismert búcsúdalt visszhangozzák már a gim­názium öreg falai. Ezt gya­korolják a IV/a levelező osztály hallgatói, akik majdnem olyan fiatalok és virgoncak voltak eddig, mint a nappaliak. Pénteken ballagott Hor­gász György, a Faipari Ktsz fiatal asztalosa, Grósz Giziké, a HAGY munkásnője, Kovács György géplakatos, Czifra Gyuláné családanya... és még tizenhatan, akik mun­kájuk mellett jutottak el a négy esztendő végére. — Csak semmi érzelgős­ség — mondogatták ma­guknak, de a szemhéjak mégis megpirosodtak, ahogy felzengett a búcsú­dal. Az éneket betanító „nap­palos” kislány hangja ki­szűrődött a Konstantin tér­re. ö is ott állt a dobo­gón... Az osztályfőnök, Oláh Miklós tanár, ahogy hall­gatta az éneket, mintha gyakrabban törölte volna a szemüvegét... Sok évtize­des munka után ő is bú­csúzott: az osztály érett­ségi vizsgája után nyugdíj­ba vonul. K. 1. GÉPÍRÓNŐK „Nem tudok olyan gyorsan diktálni, hogy a gépírónőm ne írna még gyorsabban.” Aki­ről ezeket az elismerő szava­kat hallottam — tíz éve üti a gépet. Valószínűleg nem szí­vesen menne más munkakör­be, annak ellenére, hogy gép­írónőként nem túl magas a fizetése. A 'Magyar Gépírók Országos Szövetségének egyik vezetőjé­től hallottam: a Szovjetunió­ban a gépírók a nehéz fizikai munkát végzők közé vannak sorolva. E szerint kapják a fi­zetésüket is. Valaha nálunk is nagyobb volt a becsülete e szakmának. Az egyik országos tanulmányi felügyelő szerint azért, mert hajdan egy gépírónő sokkal önállóbb volt. önállóan jegy­zőkönyvezett és levelezett, az­az: képzettebb volt. Az elmúlt években „elvesztették” ezt az önállóságot. Ezért a jövő cél­ja: középiskolában, kiegészítő képzésben nevelni az önálló és jól dolgozó gép- és gyors­írókat. Szeptemberben Ceglé­den indul ilyen osztály, Vá­cott kétéves képzésben tanít­ják a gép- és gyorsírást. A közgazdasági szakközép- iskola épületében — közös igazgatás alatt — működik a Váci Gép- és Gyorsíró Iskola. Százhetven növendékük van. Hetenként háromszor járnak be az iskolába, a hét más napjain otthon gyakorol­nak. Öt osztálya van az isko­lának. A közgazdasági szakközép- iskola igazgatója, Molnár Mi­hály, 'másodállásban igazgatja a gépíróiskolát. Vele beszélget­tem az iskola tanítási módsze­réről. — Két éve lépett életbe az új vizsgaszabályzat, amely elő­nyöket biztosít a jó képességű tanítványoknak. A második évben két vizsgát tehetnek. Egy előrehozott vizsgát már­cius elején, amelyen százötve­nes szótagos sebességgel kell gyorsírásba áttenni a diktált szöveget, és tíz perc alatt hat­száz szótagot kell legépelniük. Ez a vizsga nem kötelező, de akik letették, előnyt szerez­nek. Ez év végén ugyanis is­mét vizsgát tesznek. Ha az nem sikerül jól, akkor a már­ciusi vizsgájuk eredményét vesszük a végbizonyítványnál figyelembe. Ha a tavaszi vizs­gájuk jól sikerül, akkor emelt szintű vizsgát tehetnek, nagyobb sebességgel, magasabb szótagszámmal vagy ugyanazon a szinten jobb eredményt érhetnek el. — Milyen volt az idei elő­rehozott vizsga eredménye? — Negyvenkilencen tettek előrehozott vizsgát, öt vizsgá­zó nem felelt meg a követel­ménynek 1—1 tárgyból. A vizsgázók 55 százaléka jól megfelelt. Öten kaptak jelest. De jó ez a vizsga másért is: vizsgarutint ad a tanulóknak. Megszokják a vizsga légkörét, megtanulják, hogy kell felké­szülni. Év végén ez feltétlenül a jobb vizsgaeredményben mutatkozik meg. Ottlétemkor a Művelődés- ügyi Minisztérium országos tanfelügyelője látogatta meg az iskolát. — Mi a véleménye a váci iskoláról? — kérdeztem tőle. — Hat éve jártam utoljára itt. Az akkori tapasztalatokról nyilatkozhatom csak. Nagyon jó iskolának tartom a vácit. Most még csak két órát hall­gattam. Kevés az ítélethez. A megyei tanács a minap a váci iskolától kért gépírónőt. Ilyenkor, év vége előtt, gyak­ran cseng a telefon. Üzemek, vállalatok, intézmé­nyek kérik Molnár igazgató diákjait. Ez pedig több minden hangzatos dicséretnél. Diák­jaik mindig kapnak állást. Persze, elsősorban a jobbak. Még egyetlen gondolatot a jövendő gépíróhőknek. Arról, amit a tanár nem taníthat meg. Bizalmas munkakörben dol­gozó gépírónőkről kértem őszinte véleményt hivatali fő­nöküktől: — Megbízhatóak? A hivata­li titok számukra a ház falain kívül is titok marad? Rövid volt a válasz és so­katmondó: — Hogyne. Tíz közül —egy­nek. (b. h.) EGESZSEGHAZ A május elsejei ünnepség keretében avatták fel, illetve adták át rendeltetésének Kis- némedi községben az újonnan épült egészségházat. Ma választ kapunk: Milyen lesz a tavaszi divat? Napok óta városunkban tar­tózkodik Farkas József, a Pest megyei Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat munkatársa. <3 készíti elő a Híradástechnikai Anyagok Gyárában: a ma esti, ruhabemutatót. — Milyen lesz a tavaszi dU vat, erre a kérdésre szeretnénk választ adni a Zrínyi utcai üzem dolgozóinak és a kör-: nyékbeli lakosságnak. Este hét órakor kezdődik a helyszíni divatrevű. Rövid műsor után csinos manekenek mutatják be a közeli hónapok várható ruhaújdonságait. Ártájékozta­tót is adunk. Olyan modelleket viszünk a nagyközönség elé, amelyek kaphatók a váci kész- rühaboltban, s a környékbeli szaküzletekben — tájékozta-: tott a PRKV munkatársa. (—ő) Ünnepi sportdélután Dunakeszin a járműjavító másik A félkettókor rendezett látvá­nyos kutyabemutató után az at­létikai versenyre került sor: Eredmények: hatvan méteren, fiú: 1. Földi (Dk. I.), 2. Monos­tori (Dk. I.), 3. Pető (Dk. III.). Leány: 1. Bán (Dk. n.), 2. Mo­zsári (Dk. III.), 3. Szabó (Dk. I.). Száz méteren, leány: 1. Patrik (Dk. III.). 2. Ivanics (Dk. I.), 3. Jancsó (Dk. II.). Fiú: 1. Kovács (Dk. II), 2. -Tasnádi (Dk. III.), 3. Tóth (Dk. I.). Száz méteren, serdülök: 1. Jen­csók (Dk. VSE), 2. Csáki (Dk. VSE,) 3. Kristóf (Dk. VSE). Leány: 1. Szekeres (Dk. Gimn.), 2. Mol­nár (Dk. VSE), 3. Sándor, Ma­ródi (Dk. VSE). Száz méteren, ifi: 1. Gál (Dk. Gimn.), 2. Kudász (Dk. Gimn.), 3. Kovács (Dk. VSE). Leány: 1. Bozsó (Dk. VSE), 2. Fekete (Dk. Gimn.), 3. Blaskovics (Dk. Gimn.). 4x10« méteren, leány: 1. Dk. III, 2. Dk. n, 3. Dk. I. — Fiú: 1. Dk. III, 2. Dk. I, 3. Dk. II. Pontversenyben: 1. Dk. III 38 pont, 2. Dk. II, 49 pont, 3. Dk. VSE 48 pont, 4. Dk. I 48 pont. Az első helyezett a járműjavító üzem igazgatója állal felajánlott tiszte­letdijat kapta. Az egyénileg leg­jobb eredményt elért Jencsók Laci kapta tiszteletdíját. A verseny után a járműjavító KlSZ-alapszervezetének labdarú­gó-döntője volt. A IX-es alapszerv (fényező, gőzösök) és a III. alap­szerv között (TMK). — Eredmény: 2:0 a IX-esek javára. A két gól$ Kalamaznik rúgta. A labdarúgás félidejében volt az ünnepélyes atlétikai eredmény­hirdetés. A futószámoknál az elsfj három helyezett oklevelet kapott, s ugyanekkor adták át a jármű-: javító tiszteletdíját is. A kézilab-: da-páiy3n a Váci Forte—Dk. Vas­utas öregfiúk kézilabda-mérkőzés sőre került sor. Az előbbiek 33:1? arányban nyertek. Legeredménye­sebb Brellos (10) és Sipos (6). (solymosi) Gondnoki állásra pályázatot hirdet a 204. sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet. Az állás betöltéséhez erkölcsi bizonyít­vány szükséges. Pályázatokat legkésőbb 1968. május 15-ig kell az intézet igazgatójához megküldeni. (Vác, Csikós Jó­zsef utca 8.) A pályázatban fel kell tüntetni a fizetési igényt, és részletes önéletrajz csato­landó.- Fizetés és egyéb feltéte­lek megegyezés szerint. Harisnyaszemfelszedést válla­lunk. Széchenyi utca 31. szám alatti férfiruha méretes üzle­tünkben. Dunakörnyéki Htsz íx) Köszönetnyilvánítás. Köszöne tét mondunk mindazoknak, akik drága jó férjem, édes­apánk Aíberty István elhunyta alkalmával részvétüket nyilvá­nították, utolsó útjára elkísér­ték, együttérzésükkel osztoztak gyászunkban és fájdaimun kát enyhítették. özv. Alberty Istvánná és gyermekei. A Z OIVJVA L M EEL.VÉ TEL, HE MÉHESÜNK gyakorlott gyors- és gépírókat, fiatalkorúakat (6 órás munkaidőre), nyugdíjasokat fizikai munkára, takarítónőket, segédmunkásokat. Jelentkezés az OGV Pálma Gumigyár váci gyárrészlegének munkaügyi osztályán a reggeli órákban. IVíc. Dcrcoske dúló.

Next

/
Oldalképek
Tartalom