Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-03 / 102. szám

ns T HEGVEI kJCírtan 1968. MÁJUS 3., PÉNTEK SZOMBATHELY Ma rajtol a táncverseny A „Savaria 1968” rendez­vénysorozatának kiemelkedő eseménye a ma kezdődő, ha­gyományos — immár harmad­ízben — Szombathelyen meg­rendezendő nemzetközi tánc­verseny és magyar táncbaj­nokság. A nagyszabású vetél­kedőn a magyar versenyző­kön kívül Anglia, Ausztria, Dánia, Csehszlovákia, Finn­ország, Franciaország, Hol­landia, Jugoszlávia, Lengyel- ország, az NDK, az NSZK, Olaszország, Svájc és a Szov­jetunió legjobb táncosai vesz­nek részt. Meggy, kajszi-, őszibarack Gyümölcsbemutatóra készül a kísérleti intézet MIVEL MŰVELIK? - HOGYAN SZEDIK, CSOMAGOLJÁK, SZÁLLÍTJÁK? A Földművelésügyi Minisz­tériumban összeállították az idei mezőgazdasági és kerté­szeti szakkiállítások és bemu­tatók programját, ezeknek so­rát június 24-én Drégelypa- lánkon a bogyós gyümölcsfé­leségek termesztésének bemu­tatása és kiállítása nyitja meg. Ezt július 5. és 15. között KÖNYVESPOLC PINTER ISTVÁN: „Maus-akció 44 „A falióra kilenc óra tizen­hét percet mutatott. Ebben a pillanatban csengettek. — Ki lehet az? — kérdezte riadtan Bornemissza. A fiatal Horthy felállt, ki­vette zsebéből a revolverét és felhúzta a ravaszt. Behúzódott a dolgozószobával szomszédos szobába. Nem is volt ideje másra. Előreszegezett pisztollyal Ges- tapo-emberek rontottak a szo­bába. — Kezeket fel! Bornemissza, Sibl és Petric engedelmesen feltartották a kezüket. A detektívek, hogy nem látták közöttük a fiatal Horthyt, a másik ajtóhoz ug­rottak. Egyikük lábával be­rúgta az ajtót. A sarokban ott remegett a kormányzó fia, kezében pisztolya. — Kezeket fel! — rivalltak rá. — Dobd el azt a vacakot! A fegyver a földre hullott. Két gestapós sorra végig­motozta a foglyokat, aztán arccal a falnak állították őket. De csak másodpercekre. Elő­ször a kormányzó fiát ragad­ták meg, ledöntötték a földre, s az egyik szőnyegbe csavar­ták. A fiatal Horthy kapáló­zott, ellenkezett, de amikor pisztollyal a fejére ütöttek, elhallgatott. Bornemissza, Petric és Sibl nyugodtan tűrték, hogy sző­nyegbe csomagolják őket.” Ez a jelenet a Maus-akció záróakkordjaként 1944. októ­ber 16-án zajlott le, Pesten, az Eskü téren. Az akció terve már jó ideje készen volt: az ötlet és a végrehajtás is Höttl, SS Sturmbannführer nevéhez fűződik. De, hogy az akció tel­jes sikerrel járt, abban az el­ismerés elsősorban magát Horthy Miklóst illeti: elkép­zelhetetlen ugyanis, hogy az ő tétovasága, önteltsége és tehet- ségtelensége nélkül kelepcébe csalhatta volna fiát a Gestapo. A németek 1944. március 19-e, vagyis Magyarország megszállása után továbbra is „két kapura játszottak”. Egyrészt állandóan biztat­ták és a közeli hatalomátvé­tellel kecsegtették Szálasit és nyilas bandáját, másrészt nap­ról napra biztosították Hor­thyt támogatásukról — szá­mukra ugyanis előnyösebb­nek látszott, ha eddig bevált eszközük, a „törvényes” kor­mányfő nevében adhatják ki Magyarország kifosztására, és a magyar tömegek kiirtására vonatkozó parancsaikat. Hor­thy engedelmes eszköznek lát­szott mind ez ideig — de a vereségek hatására most már ő is elkezdett Nyugat felé ta­pogatózni, különbékét szere­tett volna kötni. A németek erről természetesen tudtak, de nem zavarták meg a bu­dai Vár lakóinak gyermekes „összeesküvősdijét”: egyrészt, mert mindenről úsyis előbb értesültek, mint Horthyék. másrészt, mert azt gondolták, NŐI SEGÉDMUKÁSOKAT ÉS FIATALKORÚAKAT foglalkoztatunk részmunkeidében! (napi 4 — 4 órára) FACSAVARGYÁR, Bp. III. Szentendrei út 205 (A HÉV római-fürdői állomásánál) egyszer még felhasználhatják ismereteiket, ha döntő lé­pésre lesz szükség. Kidolgoz­ták „szellemes” akciótervü­ket, a Maus-tervet, s amikor Horthy végre elszánta ma­gát a fegyverletételre, végre is hajtották. Az akció eredmé­nyeként Horthy kiugrási kí­sérletének már az első perc­ben kudarcot kellett szen­vednie, hiszen a németek foglyul ejtették „az ellenség­gel” cimboráié fiát és fia életével pedig megzsarolhat­ták Horthyt. Hogy azonban tökéletesen „biztosra mehes­senek", az „ellenséget” is maguk irányították Horthyék- hoz és sem az államfő, sem társai nem vették észre, hogy a „partizánok kiküldötte” he­lyett SS-ügynökökkel tár­gyalnak Magyarország hábo­rúból való kilépésének körül­ményeiről. Horthy Miklós kiugrási kí­sérletéről és az 1944. október 16-i eseményekről sok, egy­másnak ellentmondó híresz­telés hangzott el. Azonban, amióta a töplitzi tóból fel­színre kerültek a német tit­kosrendőrség legféltettebb ira­tai, fény derült ezekre az eseményekre is. Höttl SS Sturmbannführer — mint igazi német — aprólékos gonddal feljegyezte az „akció” egész történetét. Később pedig any- nyira büszke volt a sikeres műveletre, hogy a történetét a német hírszerző iskolákba is megküldte: tananyag lett a „Maus-akcióból”, a sikeres fasiszta hírszerzőakciók min­tapéldája. Pintér István műve rend­kívül érdekesen a töplitzi tó­ból előkerült anyagokra, Höttl naplójára és egyéb do­kumentumokra támaszkodva teljes részletességgel tárja elénk 1944 nyarának és őszé­nek sorsdöntő eseményeit — a budai Vár hajdani lakói­nak izgalmas párviadalában. A könyv a Zrínyi Kiadó nagy sikerű Reflektor soroza­tában jelent meg. Horváth Gabriella Abaligeten és Bükkösdön le­gelőgazdálkodási bemutató követi, kiállítással. Július 22-től 27-ig Ceglé­den, Nagykőrösön és Kecskeméten lesz nyári gyümölcs- és zöldségter­mesztési bemutató, Nagykőrösön kiállítással. A nyári gyümölcstermesz­tési bemutatón részt vesz a Duna-Tisza közi Kísérleti In­tézet gyümölcsöse, amely az ajánlható meggy-, kajszi- és őszibarack-fajtákat és azok nagyüzemi művelését, ter­mesztését mutatja be. A mű­velésnél alkalmazott gépeket, eszközöket, a gyümölcsszedés, csomagolás és szállítás mód­jait is láthatják az érdeklő­dők. A kísérleti gyümölcsös a bemutatott gyümölcs- i féleségekkel részt vesz az ugyanakkor Nagykőrösön tartandó gyümölcs- és zöldségkiállításon, A kísérleti intézet kecske­méti gazdasága pedig kite­nyésztett exportparadicsom- fajtáival szerepel. A nagykő­rösi kiállítás keretében az­után mezőgazdasági és kerté­szeti gépkiállítást, találmányi és újítási kiállítást is rendez­nek. Bemutatja a tv Jelenet az „Isten, óvd a királyt” című, május 11-én be­mutatásra kerülő, tv-filmből. írta és rendezte: Palásthy György. Közreműködik: Páger Antal, (a képen), Benkő Gyula, Szegedi Erika, Fülöp Zsigmond, Csákányi László, Körmendi János, Győrffy György, Egri István, Újlaki László, Tomanek Nándor, Pethes Sándor, Bárdy György, Buss Gyula és sokan mások. Gyomot irt a légiflofta Csúcsforgalom az ideiglenes repülőtereken Csúcsforgalmat bonyolíta­nak le az ország különböző vidékein ezekben a napokban a budaörsi repülőgépes nö­vényvédelmi szolgálat pilótái. Az ideiglenes repülőtereken sűrűn lendülnek magasba a startjelző zászlók. Naponta 18—20 ezer holdon gyomtala- nítják a gabonát a magasból. Az április is kedvezett a re­pülősöknek, a nyugodt, szél­mentes napokon zavartalanul dolgozhattak. A 48 repülő menetrendszerinti pontosság­gal dolgozik. A tavalyihoz képest, megnövekedett a len­gyel, a csehszlovák és a szov­jet gyártmányú gépek felada­ta. Dolgoznak a gyümölcsösök felett is, s ha az egymillió hold gabona vegyszerezését befejezik, újult erővel indul­nak a rizsföldek fölé. IKARUSZ—FÖLD A találkozó ezúttal elmarad... Ismét rácáfol az élet egy tudományosan megalapozat­lan, de a hiszékeny emberek körében meglehetős riadal­mat kiváltott jóslatra, amely pusztulással vagy legalább is igen súlyos katasztrófával fe­nyegette meg Földünket. Né­hány éve ugyanis olyan hírek keltek szárnyra, hogy 1968 júniusában a Földnek rohan az Ikarusz, egy 1,5 kilométer átmérőjű, hárommilliárd ton­na tömegű kisbolygó. Amint dr. Kulin György, az Uránia Csillagvizsgáló Intézet igaz­gatója elmondta, egy ilyen összeütközésnek valóban sú­lyos következményei lennének, de szerencsére ez a találkozás „ezúttal elmarad”. A legújabb megfigyelések adatait is figyelembe véve megállapították, hogy az idén június 14-én este fél 9 órakor, amikor a legközelebb lesz hoz­zánk az Ikarusz, még mindig 6,8 millió kilométer választja el tőlünk, vagyis majdnem 18-szor olyan messze lesz a Földtől, mint a Hold. Az összeütközés veszélye te­hát nem fenyegeti a Földet. De még ha csakugyan a Földet vette volna is célba az Ika­rusz, akkor sem lenne ok az aggodalomra. Az emberiség ugyanis ma már képes egy ilyen katasztrófa megelőzésé­re. Az a nukleárisbomba-kész- let, amely eddig katonai cé­lokra felgyűlt, bőségesen ele­gendő lenne ennek a kozmi­kus pusztításnak az elhárítá­sára. Ha ugyanis ezeket a robbanó szerkezeteket raké­tákkal a „támadó” kisbolygóra juttatnánk és ott indítanánk meg bennük a nukleáris folya­matot, könnyen lehetne a kis­bolygó haladási sebességét má­sodpercenként néhány méter­rel növelni vagy csökkenteni. Ebben az esetben pedig az Ikarusz vagy túl korán, vagy túl későn érkezne a „rande­vúra”, tehát a Föld előtt, vagy mögötte suhanna el. És ez a — bár egyelőre szükségtelen — megoldás egyúttal azzal a szinte felmérhetetlen előnnyel járna, hogy a pusztításra szánt szerkezetek egycsapásra em­beri életek és anyagi értékek megmentéivé válnának.-POSTABONTÁS & Árpád-kori sírok Visegrádon Április 23-án Valik Vincéné értesítette a múzeumot, hogy vízvezetékárok ásásakor egy koponyát és azzal együtt ék­szereket találtak. A munkát azonnal abbahagyták, mert nem akartak kárt tenni. Kér­tek bennünket, nézzük meg a leleteket, mert úgy gondolják, azok sorsáról csak szakembe­rek dönthetnek. E leletekhez korban és minőségben hason­lókat eddig még Visegrádon nem találtunk. Meglepetésünk azoknak a nagyon szép ötvös munkával készült ezüst és^ara- nyözott, szívalakú csüngődí- szeknék, gomboknak, karpere- ceknek és kicsiny gyűrűtöre- dékeknek szólt, amelyek a ré­gi, Árpád-kori szokás szerint fejjel nyugat felé temetett nő ruhadíszei, ékszerei lehettek. Másnap valamivel mélyebb­ről újabb csontváz került elő, amely a szomszéd sírtól elté­rően, fejjel kelet felé feküdt, sajnos, ékszerek nélkül. A feltárt sírok Visegrád leg­korábbi emlékei lettek. Előke­rülésük azt bizonyítja, hogy a Siövőátképiős munkakörbe 16 éven felSli fiatalokat AZONNAL FELVESZÜNK Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés levélben: HAZAI PAMUTSZÖVÖGYAR Bpest IV., Baross u. 99. magyarság Visegrádon már korán, a honfoglalást követő évszázad első kétharmadában megtelepedett. , Valikék hozzájárultak kert­jük részletesebb átkutatásához az építkezés befejezése után. Minden reményünk megvan arra, hogy a közeljövőben te­hát érdekes és népünk törté­nete szempontjából fontos te­mető többi sírját is feltárhat­juk. Szőke Mátyás régész Mátyás király Múzeum Visegrád Emlék? A 19-es villamos vidáman kanyarog le a tisztára mosott Erzsébet hídról, hogy aztán le a partra érve és átbújva a híd alatt, folytassa útját a Gellért Szálló felé. Akiket úticéljuk ellenkező irányba kényszerít, itt szállnak le, hogy átballagva a tavaszi díszekben pom­pázó parkon, amelyet a vasbeton osz­lopokon nyugvó hídfeljáró merész ív­ben ölel körül, a szemközti megállók valamelyikénél szánjanak fel a nekik alkalmas járműre. Megkapóan szép részlete Budának ez az új hídfő-kör­nyék. Csupa modern vonal, csupa szi­gorú mértani forma. A legcsudálato- sabb benne az, hogy minden modern­sége ellenére is pompásan beleillik öreg Budánk hangulatába, sőt talán éppen az ellentét erejével még hang­súlyozza is azt. A megálló közelében, a hídlefutó ma­gas betoníve alatt, a vaskos pillér tövé­ben fiatal pár álldogál. Sokat nem lát­hatnak a hely és a buján pompázó ta­vasz szépségeiből, szorosan összesímul- va egymás szemébe feledkeztek. Zavar­talanul csókolóznak is, amiben nyilván több gyönyörűséget találnak, mint a közelükben virágzó forsythia bokrok aranyzuhatagában. — Látlak holnap? — kérdezi két hosszú csók közben a fiú, A válasz űjabb csók. — Hol találkozunk? — Itt várlak, a Gömbös-emléknél. „A dics elborul” — írná Madách Im­re — és mintha valószínűtlen álomként hirtelen szertefoszlana gyönyörű és me­rész új hídfőnk szépséges képe is. — A Gömbös-emléknél — ismétli a fiú és a szó gonosz pörölyként csattan a dobhártyákon. A forsythia arany­virágai hervadtan hulldogálni kezde­nek, a közelben valahol autófék sikolt, mintha sziréna üvöltene. Üjból csak 'Madách igéje komorlik: El innen, hölgyem, bárhová, — el, el! Idegen már s kietlen ez a hely ... Még egy hosszú csők, aztán szétválik a oár. A fiú átfut a síneken, a túlsó oldalról még visszaint, a lány pedig lassan megindul az aluljáró felé. De szava ott rezeg még mindig a meg- kúszált tavaszi hangulatban: Gömbös­emlék ... Gömbös-emlék ... Tétován körülkémlelek, öntudatlanul kutatom, fürkészem a gonosz emléket. Az első pillanatokban semmi mást nem Iátok, csak a sarjadó füveket, a lom­bosodó bokrokat, a kis park gondosan ápolt útjait De szemem egyszerre meg­akad egy kockaalakú kőtömbön, amely kifehérlik a pázsit zöldjéből. Néhány lépésnyire hever tőlem, a keskeny kerti út szélén. Ferde síkján vésett szöveg. Elolva­som: Budapesti partizánok itt robbantották fel 1944 október 6-án Gömbös Gyula fasiszta miniszterelnök szobrát, jelt adtak ezzel a fegyveres ellenállás megkezdésére. Az a két gyerek, a fiú, meg a lány, csak egy-két év múlva lesz húsz eszten­dős, tehát már nem láthatták a kor­szak egyik legcinikusabb politikai vagá­nyának fehér márványból faragott szob­rát, amely valóban ezen a ponton hival­kodott azokban a vérzivataros időkben, egészen 1944, október hatodikáig. ami­kor néhány lelkes és bátor fiatalember megszabadította tőle a Duna megcsúfolt partját. A hősi tett emlékére idehelye­zett kőkockát ezek a gyerekek mégis „Gömbös-emlék’’-nek mondják. Talán jó lenne, ha eltűnődnének rajta kissé azok, akik ezzel a kőkocká­val, semmiesetre sem a magyar tragé­dia egyik legelvetemültebb előidézőjé­nek emlékét kívánták rögzíteni fel­robbantott szobra helyén. Magyar László A Mechanikai Laboratórium azonnali belépésre felvesz alagi telephelyére mechanikai műszerész, marós, esztergályos. TMK qéplakatos, szerszám- készítő, szerszámmarós, henqerköszörűs, optikai köszörűs, idomköszörűs, szakmunkásokat, magasnyomású vizsgával kazánfűtőket, a MEO-ba elektroműszerész szak­munkásokat. elektro­technikusokat, továbbá kapagyalus-reszelőgépes betanított munkásokat és férfi segédmunkásokat. JELENTKEZÉS: Dunafasor 25 — 27. Munkaügyi osztály Telefon: 427 — 990 A VALLALAT ÁLTAL BÉRELT MÁVAUT-AUTOBUSZ A FŐVÁROS MINDEN PONTJÁRÓL Havi bérlet ára: 35 Ft Változó munkahelyre KERESÜNK LAKATOS-SZERELŐ SZAK- ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT Külszolgálati költséget, havonta egyszeri hazautazást, hetenkénti hazautazási költség-hozzájárulást, szállást térítünk. Bérezés: teliesítménybér, kereset-korlátozás nélkül Jelentkezés: „Fémmunkás" Váll. Szerelési özem Budapest XIII., Lomb u. 11. Felvétel esetén a felutazási költséget megtérítjük

Next

/
Oldalképek
Tartalom