Pest Megyei Hírlap, 1968. május (12. évfolyam, 101-126. szám)
1968-05-18 / 115. szám
1968. MÁJUS 18.. SZOMBAT rtai MEG VEI ^JCtrlap 5 Tsz-dlj úttörőversenyre A budai járás úttörőversenyét holnap, vasárnap tartják Érden. Ez alkalommal az érdi Búzakalász Tsz első ízben tűzöt ki díjat a község úttörőcsapatai közül a versenyen legjobb eredményeket elérőknek. Három úttörőcsapatnak három-, kettő-, illetve egyezer forintot juttat a tsz, ezzel járul hozzá nyaralási költségeikhez. A tsz vezetősége elhatározta, hogy ezentúl évente díjat tűz ki a legjobb három érdi úttörőcsapat részére. Napirenden: A SZÖVETKEZETEK Tanácskozás a jobb együttműködésről Megbeszélést tartottak tegnap a megyei pártbizottságon a tsz területi szövetségek, a MÉSZÖV és a KISZÖV vezetői. A szövetkezeti mozgaíom időszerű kérdéseiről dr. Bíró Ferenc, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályvezetője tájékoztatta a résztvevőket, majd a tárgyalófelek kicserél- | ték véleményüket a termclő- I szövetkezetek, a fogyasztási és ! értékesítési, valamint a kis- | ipari termelőszövetkezetek Kövesd» templom Csopakon Csopak községnek Balaton felé nyúló részén ismét értékes műemléket mentettek meg. A mai község a középkorban két település volt: Csopak és Kövesd terült el ezen a vidéken. A kutatók most megtaláltak a hajdani Kövesd templomát. Az Országos Műemléki Felügyelőség feltárta a romokat és idegenforgalmi bemutató területté alakította. A kerítéssel körülvett területen láthatók a hajdani templom építészetileg legértékesebb részei, többek között a templom szentélyének maradványai. Citrom a kirakatban A citrom — immár egy hete — ott csalogat mosolyogva a kirakatban. Csinos kosárban, szép sötétsárga, vékonyhéjú, bőlevű citromhalom. No, ilyet is ritkán látni. Szinte lehetetlen, milyen rossz minőségű citromot árusítanak mostanában. Éretlenek, vastaghé- júak, alig lehet belőlük egy kevéske lét kicsurgatni. De ezek itt, a körúti csemege- üzlet kirakatában — gyönyörűek. Megyek is befelé, s oda, a benti kosárhoz. Az is teli van... de nem ám olyan citrommal, mint a kirakati kosár, hanem rücskös — bibircsókos, vastaghéjú — ráadásul itt-ott penészes — darabokkal. Mondom a pénztárosnőnek: — Jaj, jaj, miért árulják ezt a lehetetlen citromot? — Kérem, ezt is el kell adnunk. ■(!?) — És nincs más? — Csak ez van. — De láttam a kirakatban a szépeket. — Azt, uram, nem vesszük be. Dekoráció. — De ha jobb, mint ez. — Hogyne, pillanatok alatt elfogyna. — És ez baj? A vevők örülnének. — Lehet, de akkor az, ami a benti kosárban van, a nyakunkon maradna. — így meg a szebbik, kint a kirakatban megromlik. — Nem baj, kérem. El tudjuk számolni kálóban. (hetesi) Az első Ipoly-völgyi eper Drégelypalánk és Ipolyvece körzetében, — ahol több mint 300 holdon terem a földieper — pénteken tíz város, köztük Budapest, Vác, Salgótarján és Balassagyarmat piacára küldték el az első szállítmányokat. MÉK-bolt Az üzilet már tető alatt van. Egy hónap múlva adják át Dunakeszin ezt az új, MÉK-kezelésű élelmiszerboltot, amelyben a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok terményeiből vásárolhatnak a helybeliek. MEG VENNÉNK vagy más hengerelt termékekért CSEUÉENÉNK az alábbi anyagokat: 5000 kg 45x25x4-es „Z” acél 2000 kg 2óx30x4-es „T" acél 1000 kg 20x20x3-as acél Finomkerámiaipari Müvek Létesítmény-főmérnökség Pátrovits Sándor, 475—132 MINDEN KERÉKPÁRON LEGYEN VILÁGÍTÁSI FELSZERELÉS ! A I- ,• •• I í£y-'c,'iÁ 3i:. S!rv,.TíV',-5I iie&r 4-.. A KRESZ KÖTELEZŐEN ELŐÍRJA ! jobb együttműködésének lehetőségeiről. Részt vett és többször is felszólalt a kötetlen formában lezajlott eszmecserén Moharos József, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa is. Bejárók klubja nyílik A helyi Hazafias Népfront és a szakmaközi bizottság támogatásával, a művelődési otthon kezdeményezésére bejárók klubja alakul Isasze- gen. A klub célja, hogy főleg a Budapestre járók részére lehetőséget nyújtson a színvonalas szórakozásra. A klub első, alakulóestjét május 26-án rendezik a művelődési otthonban. A klub vendége ezen az estén Komlós János, a Mikroszkóp Színpad igazgatója és Mikes Lilla előadóművésznő lesz. Karambol Figyelmetlenül kanyarodott balra az úton tehergépkocsijával Szomora Jenő Dunaha- raszti lakott területén, s ösz- szeütközött egy motorkerékpárossal. Dombóvári Sándor, a motor vezetője könnyű sérülést szenvedett. mai nap 1968. május 18., szombat, Erik napja. A nap kél: 4.04, nyugszik: 19.18 órakor. A hold kél: 0.48, nyugszik: 9.45 órakor. pznrrvT! Felhős idő, többfelé eső, helyenként zivatar. Időnként megélénkülő és nyugat, észak- nyugatira forduló szél. A nappali felmelegedés kissé gyengül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15—20 fok között. A lottó nyerőszámai: 44,49,70,72,78 — Három kilométerrel meghosszabbítják a villanyhálózatot Valkón. — 19 polgári védelmi tanfolyam fejeződött be az elmúlt napokban a ráckevei járásban, amelyeken összesen 550-en vettek részt. További 11 tanfolyam júniusban fejeződik be. Edzésrekord és tapasztalatcsere Készülődés a tűzoltóversenyre BSI 1* Most tartják az önkéntes ] tűzoltók járási versenyeit. ! Legutóbb Kismaroson rendez- | ték a váci és szobi járás via- j dalát, vasárnap a ráckevei és gödöllői járás következik. A j járások legjobbjai vetélkednek majd a megyei versenyen, a területi viadalok után az országos döntő a végállomás. Két kategóriában — úttörők és felnőttek — elméleti, valamint gyakorlati vizsgán vesznek részt az „önkéntesek”. Képünkön a vasárnapi tököli erőpróbára készülődnek a kis- kunlaeházi úttörőlányok, akik az edzéseken rekordidő alatt szerelték össze a tűzoltófecskendőt. Szorgalmukra jellemző: Kismaroson is ott voltak tapasztalatcserén. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.18: Lányok, asszonyok. 8.38: Két balettszvit. 9.18: Orvosi tanácsok. A baktériumokról. 9.23: Népi zene. 10.10: Anna Pál dalaiból. 10.18: Az én könyvtáram. 10.49: A régi Metropolitan nagy énekesei. XXI. 11.23: Üj felvételekből. 12.15: Bécsi vér. Részletek Strauss operettjéből. 13.00: A világgazdaság hírei. 13.06: Olvasónaplómból. Barabás Tibor írása. 13.21: Gergely Anna és Solti Károly énekel, Német János cimbalmozik. 13.48: Hirdetőoszlop. 13.58: Kóruspódium. 14.10: Néhány perc tudomány. 14.15: Egy téma — két szerző. 14.45: Hét végi külpolitikai figyelő. 15.10: Csak fiataloknak! 15.55: Hét vége. 17.30: Ki olvas többet? Irodalmi rejtvényműsor. 18.00: Robert Casadesus zongorázik. 19.30: Asszony! Asszony! — családi minikabaré. 20.00: Budapesti vendégkönyv. Közreműködik: Kurt Edel- hagen, Gilbert Bécaud, Joe Viera. 21.00: Tehéntörténet. Rádiójáték. 21.25: Népi zene. 22.20: Táncoljunk. PETŐFI RÁDIÓ 10.00: Könnyűzene — tánczene. 12.00: Zenekari muzsika. 12.50: Odesszai üzenet. 13.00: Két zongoraszonáta, 14.08: Farkas Antal fúvósműveiből. 14.21: Muzsikaszó. 15.09: Verdi: Macbeth. Négyfel- vonásos opera. 16.05: Orvosi tana csők. 16.10: Tavasz. Viktor Hugo verse. 17.07: Egy hír a mikroszkóp alatt. Szívgyógyászok találkozója Balatonfüreden. 18.05: Kíváncsiak klubja. 19.00: Közvetítés az MTK—DVTK bajnoki labdarúgómérkőzésről. 19.20: Hanglemez- gyűjtők húszperce. 19.40: Koltay Valéria és Kishegyi Árpád énekel. 20.05: Beethoven-hangverseny Debrecenből. 22.00: Magyar nóták. 22.29: Üj lemezeinkből. URH 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: A XX. század zenéjéből. 20.25: A dzsessz kedvelőinek. 20.39: Ricardo Adnoposoff hegedüestje. 22.09: Mózes és Áron. Schönberg operája. Részletek. 22.49: Jeney Zoltán— Szabó Lőrinc: Omeggio. TELEVÍZIÓ 9.01: A félreismert XVIII. század (ism.). 9.15: Dokumentumfilm (ism.). 9.45: Az a hosszú, hosszú út (ism.). 10.45: A magyar táncművészet hete. Összeállítás nép szerű táncművészek műsorából (ism.). 11.10: Ebédszünet. Balogh Mária riportmüsora (ism.). 16.58: A Magyar Hirdető műsora. 17.00: MOKEP-előzetes. 17.05: Irány a Vénusz! Ifjú űrhajósjelöltek vetélkedője. Első lépcső: A start. 18.10: Hírek. 18.15: Arcképek, találkozások. A plakát művésze, Konecsni György. 18.40: A tv-jelenti: Aktuális riportműsor. 19.25: Cicavízió. 19.35: Tv-szőttes. A magyar táncművészet hete alkalmából. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Angyal kalandjai. „Angyalszem”. Magyarul beszélő angol bűnügyi film. 21.10: Gilbert Bécaud show. 21.55: Tv- híradó — 2. kiadás. 22.15: Prágai tavasz 1968. Nemzetköz! zenei fesztivál. Smetana: Hazám — szimfonikus költemény. — A vasárnapra tervezett monori országos állat- és kirakodóvásár elmarad. — A MAHART közli, hogy ma és jövő szombaton a Sirály szárnyashajó 15 órakor induló Budapest— Esztergom járatát technikai okok miatt szünetelteti. Vasárnap azonban változatlanul fenntartja a forgalmat s a Sirály szárnyashajó május 19-től menetrendszerinti Budapest—Esztergom útján már érinti Zebegény hajóállomását is. — Végig az Al-Dunán címmel vetítettképes előadást tartanak ma a szentendrei művelődési házban. — A Magyar Természetbarátok Szövetsége a túramotorosok tavaszi csillagtú- rájót e hét végén rendezi. A túra célja Verőcén, az Express-táborban lesz. A túrára sok száz motoros nevezett és nagyobb létszámú csoportok érkeznek külföldről is. — Egy mozgásban levő 52-es villamosról akart leugrani Budapesten, a IX. kerület Üllői út és Ecseri út kereszteződésében Harsányi Józsefné 57 éves gyóni lakos, de a kocsi alá került és a villamos halálra gázolta. — V esszé rak t ár tű z keletkezett csütörtökön a kora délutáni órákban Sziget- szentmiklóson, a Wesselényi út 45. szátm alatt, a Kosárfonó Ktsz telepén. A tüzet a Csepel autógyári és Budapest, XI. kerületi tűzoltók, valamint a helyi önkéntesek oltották el. Az anyagi kár 300 forint, a megmentett érték 200 ezer forint. A keletkezés oka kivizsgálás alatt. Holnapi számunkból: Kinek az oldalán áll Jana? ... a szép és bátor leány. Kiderül ez Bodrogi Sándor folytatásos regényéből, amelyet vasárnapi számunkban kezdünk közölni, Randevú a Kopasz Oroszlánban címmel. Mit tenne szülőfalujáért, Hévízgyörkért, Pauló Lajos, a Magyar Televízió rendezője? Interjú S. Hegedűs Lászlóval, a Hazafias Népfront megyei titkárával, a mozgalom kongresszus utáni lehetőségeiről. Kis ügy? A cikk főszereplőjének nem volt az. Egy kitüntetés elmaradásának okairól. Járőrben - hajnalig Vendéglőről vendéglőre URH-s kocsival. Kútba ugrott gyermekével Csak egy ember bátorságán múlott, hogy a történtek mellett, nagyobb családi tragédia: egy öngyilkosságba menekülő fiatalember és kisgyermekének halála nem következett be a napokban Érden. Az előzményekről: a fiatalember, a 19 éves Lipovics István és 18 éves felesége egy éve sincs, hogy egybekeltek. Hosszabb ideje tartó veszekedések után — a férj olykor meg is verte feleségét — a fiatalasszony, öthónapos gyermekükkel, szerdán elhagyta pusztaszabolcsi otthonukat, s szüleinek érdi lakására utazott. A következő vonattal ide érkezett Lipovics is, aki megpróbálta kibékíteni és visszatérésre bírni feleségét — eredménytelenül. Késő délután volt, mikor a férj elkérte anyósától a gyermeket, hogy elbúcsúzzon tőle, majd átsétált a szomszédos telekre. Nemsokára jött a fiatalasszony a kisgyerekért. S ekkor Lipovics, hirtelen a kúthoz ugrott, s karján, kisfiával a vízbe vetette magát. Az asszony kétségbeesett kiáltozására kirohant a házból édesapja, Dongó József, aki habozás nélkül a szerencsétlenek után ugrott a hatméteres kútba. A három méter mély vízből először a kisgyereket mentette ki, majd az odasiető szomszédok segítségével, a fiatalembert is kihúzta. Lipovicsot előzetes letartóztatásba helyezték, s emberölés kísérletének bűntette miatt, bűnvádi eljárást indított ellene a rendőrség. REKLÁMKAMPÁNY (Kertész László rajza) í Postabontás £ Költözik az érdi könyvtár Fizári Koméit, az érdi művelődési otthon vezetőjét még a községi tanács egyik irodájában találom, örömmel újságolja, hogy néhány nap múlva, a könyvtárral együtt új épületbe költöznek, ahol a különböző szakkörök kapnak helyet, amíg a mozi és a kultúrotthon is elkészül. Nagyon örülünk, hogy végre otthonra talál az érdi könyvtár, s hogy Bella Istvánná, a könyvtár vezetője milyen nagy örömmel fogadta a hírt, azt szavakal kifejezni alig lehet. Gondolatban már rendezgeti a megyei tanácstól kapott korszerű, szép bútorokat, és az évről évre gyarapodó, hatalmas könyvmennyiséget. féri András Érd