Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-02 / 78. szám
A PEST MEGYEI ^Mfriap 1968. ÁPRILIS 2., KEDD Nagykőrös elvérzett Pécelen Már csak Dunakeszi százszázalékos A megyei labdarúgó-bajnokságban a péceli rangadón Nagykőrös elvesztette veretlenségét. Kikapott Maglód és a Biksza SE is. Csupán a Dunakeszi Vasutas százszázalékos, a Vasutast az ugyancsak veretlen Törökbálint követi a táblázaton. A Csepel Autó megszerezte első győzelmét, Tököl pedig első pontját. Pécel—Nagykőrösi Kinizsi 2:1 (1:0). Pécel, 400 néző. V: Balogh. Erősiramú mérkőzésen a techni- kásabb, jobb erőben lévő péceMa: a PTS elnökségi ülése Mint ismeretes, a megyei TS terve szerint Ceglédet és Vácot sportcentrummá fejlesztik. Két brigád gyűjtött tapasztalatokat a két városban, s jelentésüket tárgyalják meg a PTS mai elnökségi ülésén. Ezenkívül a nyári edzőtáborok előkészítéséről lesz szó az összejövetelen. Ceglédi Vasutas- Debreceni Elektromos 1:1 (1:0) Debrecen, 1500 néző. V: Jármai dr. CVSE: Farkas — Cseh, Tóth, Halmi, Vágó, Zátonyi, Kábák, Csurgat, Csontos, Liptai, Papadimitriusz. Cegléd szerezte meg a vezetést a 25. percben. Szünet után, amikor a ceglédiek két fedezete elfáradt, feljött a helyi csapat, és egyenlített. A Pest megyei együttesnek az egy gólon kívül több helyzete is volt, s végeredményben közepes játékkal szerezte meg az egy pontot. Igazságos döntetlen született. G: Csontos. Jó: Halmi, Vágó, Liptai, Farkas, Csontos. A Keleti csoport állása 1. MGM Debr. 3 3 — — 3:0 6 2. Bcs. Előre 3 2 1 — 3:0 5 3. SZV5E 3 2 — 1 2:1 4 4. DVSC 3 2 — 1 4:4 4 5. Cegléd 3 1 1 1 6:3 3 6. K. Goldberger 3 1 1 1 5:4 3 7. K.-félegyh. 3 1 1 1 7:6 3 8. D. Elektr. 3 — 3 — 2:2 3 Gázművek 3 1 1 1 5:5 3 Gyula 3 1 1 1 2:2 3 11. Pénzügyőr 3 1 — 2 4:4 2 12. Szegedi D. 3 1 — 2 3:4 2 13. Jászberény 3 — 2 1 5:7 2 14. KISTEXT 3 — 2 1 2:3 2 15. Kecsk. TE 3 — 2 1 1:6 2 16. Sz. MÁV 3 — 1 2 2:5 1 A Középcsoportban szereplő Zalka FSE megszerezte első győzelmét. A BEAC-pályán 1:0 (1:0) arányban nyert Markó góljával a Tűzoltó Dózsa ellen. A Zalka FSE két ponttal a 12—13. helyen álL Nincs szűkített keret Labdarúgó NB 1 A Szovjetunió elleni Euró- pa-bajnoki negyeddöntőre felkészülés egyik pontját jelentette volna, hogy Sós Károly szövetségi kapitány hétfőn a nemrég kijelölt húsz főből álló keretet leszűkíti. Erre azonban nem került sor, s hogy miért nem, azt Sós Ká>- roly így indokolta: — Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, hiszen Varga, Albert, Göröcs, Bene, Tamás, Páncsics a labdarúgópálya helyett jelenleg orvosi kezelésre jjár. A bajt még tetézi, hogy egyes játékosok formája sem túlságosan megnyugtató. — A jövő szerdán Brüsszelben az Anderlecht ellen játsz- sza együttesünk az első komoly felkészülési mérkőzést. Mindenesetre a szerdai és csütörtöki bajnoki mérkőzések újabb támpontot adnak majd, remélhetőleg azért a hét végére már ki tudom jelölni azt a keretet, amely Belgiumba megy — mondotta Sós Károly. FELVESZÜNK • esztergályos • marós • géplakatos és • mechanikai műszerész SZAKMUNKÁSOKAT valamint betanított • marósokat r* esztergályosokat • öntvénytisztítókat végül gyakorlott • gyors- és gépírókat Jelentkezés 8—14 óráig: Egyesüli Izzó Vákuumtechnikai Gépgyára Budapest IV., Szilágyi u. 26. Megközelíthető a 43-as, 47-es, 84-es és 97-es busszal, vagy a 12-es és a 12/A jelzésű villamossal Az ötödik forduló egyik legérdekesebb eredménye a Ferencváros dunaújvárosi veresége. A találkozó krónikájához tartozik, hogy a bajnokcsapat a bilbaói mérkőzéstől fáradtan, tartalékosán állt ki a lelkes helyiek ellen. Dunaújváros—Ferencváros 2:1 (1:0). Dunaújváros, 18 000 néző. Bp. Honvéd—Pécs 3:0 (1:0), Kispest, 12 000 néző. Győr—Egyetértés 0:0, Győr, 6000 néző. Csepel —MTK 3:1 (1:0), Hungária körút, 7000 néző. Újpesti Dózsa—Diósgyőr 1:1 (0:0), Miskolc, 22 000 néző. Szeged—Szombathely 2:0 (0:0), Szeged, 10 000 néző. Vasas —Salgótarján 3:1 (3:0), Fáy utca, 12 000 néző. Videoton—Tatabánya 1:0 (1:0), Székesfehérvár, 16 000 néző. Bp. Honvéd U. Dózsa Vasas Ferencváros Szeged Egyetértés Videoton Dunaújváros MTK Csepel Szombathely Salgótátján Diósgyőr Pécs Győr Tatabánya 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 5 1 5 — 5 — 5 — 4 1 — 10: 3 2 — 12: 4 — 1 17: 3 1 1 13: 3 117: 14 — 3—2 2 12 1 2 2 — 2 — 1 1 1 3 2 1 Felveszünk KŐMŰVESEKET és kőművesek mellé SEGÉDMUNKÁSOKAT kiemelt, teljesítménybéres munkára. Szállást, kölönélési pótlékot, meleg ételt, a rendelkezések szerinti utazási költségtérítést, egy, illetve három hónap eltelte után munkaruhát adunk. ÖTNAPOS MUNKAHÉT! Felvétel esetén az utazási költséget megtérítjük. JELENTKEZÉS : Vilhnyszerelőipari Vállalat Bp. VII., Síp u. 23. (Walter Lászlóné, munkaerőgazdálkodás) A felvételhez munkakönyv, személyazonossági igazolvány és katonai igazolvány szükséges liek, a több kihagyott helyzet ellenére is, megérdemelten győztek. A péceli Göncz az 5. percben 11-est hibázott. A védekezésre berendezkedett Nagykőrös az utolsó percben szépített. G: Göncz, Kalmár, ill. Pécsi. Jó: Mathesz (a mezőny legjobbja), Kosztolányi, Kalmár, Kovács, ill. Pécsi, Juhász, Klenovits. Váci Vasutas—Biksza SE 3:0 (1:0). Vác, 300 néző. V: Gecse. Az első félidőben egyenrangú fél volt a Biksza SE, szünet után felülkerekedett a technikásabb Vasutas. G: Hanczig (2), Kiss P. Jó: Takács, Kiss P., Mózses, Mód, ill. a közvetlen védelem. Jakab Béla Üllő—Tököl 1:1 (1:1). Tököl, 300 néző. V: Petró. A vezetést a vendégek szerezték meg, majd egyenlített a hazai csapat, amely' a második félidőt szinte végigtámadta, de nem boldogult a nyolc emberrel védekező üllőiek ellen. G: Kiss M., ill. Jarosi. Jó: Erős, Győri, Boda, Tomanek, ill. Kócs, Baller, Jarosi, Takács. Dunakeszi Vasutas—Érd 2:1 (0:1). Érd, 500 néző. V: Endes. A 38. percben vezetéshez jutottak a helyiek, majd két perccel később az érdi Berki megsérült, s a találkozó végéig csak statisztált. Szünet után a vendégek vették át az irányítást, de a helyi védelem, Novák kapussal az élen, jól zárt. A Vasutas a 68. percben szép akcióból egyenlített. Hat perccel később az érdi Ruszkait kiállították. A 86. percben lesgólból szerezték győzelmüket a vendégek, amelynek megadása miatt a közönség egy része a pályára tódult, s majdnem botrány tört ki. G: Kós, Kunstahl, ill. Rusz- kal. A hazaiaknál Novák, Balogh, Dávid, Dukai és Gémes! tűnt ki, a vendégeknél valameny- nyi játékos jelesre vizsgázott. Neményi Béla Törökbálint—Budakalász 1:0 (1:0). Budakalász, 250 néző. V: Bagi-Tóth. A szerencsésebb csapat nyert, s hazai csatársor nem tudta kihasználni helyzeteit. G: Tóth. Jó: Tóth, ill. Czermann (a mezőny legjobbja), Kincses. Csepel Autó—Bem SE 3:1 (0:1). Millennium telep, 100 néző. V: Horányi. A hazaiak rohamait a kapussal az élen jól hárította a vendégvédelem. A 23. percben egy váratlan lefutásból a Bem SE jutott előnyhöz. Második félidei gólratörőbb játékával megérdemelten nyesrt az Autó. G: Vereczkei (2), Leéb, ill. Bukta. Jó: Mráz, Leéb, Vereczkei, Takács, ill. Vilcsák, Szomolányi, Kovács, Bukta. Monor—Szigetújfalu 4:0 (1:0). Monor, 400 néző. V: Szécsényi. A kiegyenlített első félidőben Monor teremtett több helyzetet, de közülük csak egyet tudott értékesíteni. A második félidőt újfalui rohamok vezették be, ezek lendületét azonban fokozatosan megtörte a hazai csapat, átvette az irányítást és megérdemelt, biztos győzelmet aratott. G: Petries (2), Gazda, László. Jó: Sá- ránszki, Hajdú, László, Gazda, ill. Kovács, Vigh, Pflum. i* Vitéz Imre Ujhartyán—Maglód 3:1 (2:0), Ujhartyán, 700 néző. V: Horváth J. Maglód hatalmas lendülettel kezdett, s a negyedik percben a helyi kapus csak nagy bravúrral tisztázott. Később az újhartyá- niak kerekedtek felül. A második félidő elején szépített Maglód, ezután újabb hazai gól következett. A két újonc sportszerű találkozóján megérdemelten nyert a gólratörőbb újhartyáni gárda. G: Svébis L. (3), ill. Goldmar (11-esből). Jó: Klemencz Gy., Schenk, Csema, Svébis L. 1. D.-keszi VSE 3 3 _ ___ 1 0:2 6 2. Törökbálint 3 2 1 — 6:1 5 3. Nagykőrös 3 2 — 1 7:3 4 4. Ujhartyán 3 2 — 1 7:7 4 5. Pécel 3 2 — 1 5:6 4 6. Biksza SE 3 2 — 1 3:4 4 7. Váci VSE 3 I 1 1 5:3 3 8. Maglód 3 1 1 1 6:5 3 9. Monor 3 1 1 1 6:6 3 Üllő 3 1 1 1 4:4 3 11. Szigetújfalu 3 1 1 1 2:5 3 12. Bem SE 3 1 — 2 6:5 2 13. Cs. Autó 3 1 — 2 4:5 2 14. Érd 3 — 1 2 2:4 1 15. Tököl 3 — I 2 1:8 1 16. Budakalász 3 — — 3 2:8 Vecsés nyerte a rangadót Az újonc Vecsés folytatja jó szereplését. A megyei rangadón legyőzte Bagót, s az aszódiakkal egyetemben továbbra is veretlen. Gödöllő elszenvedte első vereségét, Dunamentén a Pilisi Bányász otthon, a Váci SE idegenben diadalmaskodott. Eszakközép csoport Vecsési VIZÉP—Bag 2:1 (2:0) V. VIZÉP: Bogár — Molnár, Kalmár, Leimetter, Varga, Fekete, Makovecz, Nógrádi, Krausz, Kalász (Néma), Vándori. Bag: Gergely I — Boda, Nagy S., Katona I, Aszódi, Varga, Katona II, Karácsondi, Gergely II, Nagy J., Deme. Vecsés a 15. percben már 2:0-ra vezetett. A vendégek előtt csak a 35. percben nyílt gólszerzési alkalom. Szünet után kemény, helyenként durva játék folyt, s Kalász az 50. percben megsérült. Bag a 77. percben szépített, majd 10 perccel később 10 főre olvadt, mert Karácsondit utánrúgásért kiállítoták. A több helyzetet teremtő hazai csapat megérdemelten nyert. Az idegesen, sokszor túlkemé- nyen játszó bagi labdairúgók csalódást keltettek.,. G: Kalász, Kalmár, ill. Karácsondi. Jó: Molnár, Kalmár, Fekete, Nógrádi, ill. Nagy S., Varga, Gergely II. Fekete József Aszódi Vasas—Mizserfa 2:0 (1:0) Aszód, 800 néző. V: Borossy dr. A. Vasas: Karlovics — Ondrik, Truzsi, Katonás, Mudri, Füzér, Palik, Stefkó, Kovács (Tamás), Rostás, Dallos. Erősiramú, sportszerű mérkőzésen az egységesebb hazai csapat a helyzetek 1 alapján több góllal is nyerhetett volna. Befejezés előtt két perccel az egyik mizser- fai csatár fejese a kapufát érintve hagyta el a játékteret. A bíróhármas jól működött. G: Mudri, Palik. Jó: Truzsi, Katonás, Mudri, Füzér, Palik. Ikarus—Gödöllői Vasas 2:0 (1:0) Mátyásföld, 300 néző. V: HerG. Vasas: Dudás — Bara, Lau- kó, Szabadi, Illés, Horváth, Le- géndi, Novák, Teliér, Jávorszki, Pádár. Az Ikarus végig fölényben volt, ezt a gólokon kívül több kapufa is jelezte. A gödöllői qsatársqr szétesően játszott. Jó: Bara, Laukó, Jávorszki. Szabolcsi László Dunamenti csoport Pilisi Bányász—Tokod 2:1 (2:0) Pilisvörösvár, 300 néző. V: Vajda. P. Bányász: Mariok — Nick, Fazekas, Krupp, Stiffter, Peller I, Mirk, Sodró, Vaczlik (Schuck), Peller II, Probst. Húszperces kiegyenlített játék után, 11-esből szerzett vezetést a hazai csapat, majd a 42. percben növelte előnyét. A második félidőben Tokod is kezdeményezett. A 63. percben a kétméteres lesen álló Galsi kiugrott, s az ötösről a hálóba fejelt. Közepes színvonalú és iramú mérkőzésen megérdemelten nyert a Pest megyei együttes. G: Peller I (2, egyet 11-esből). Jó: Krupp (a mezőny legjobbja), Peller I, Mirk, Peller II. Koi'ács Tibor Váci SE—Dinamó 3:2 (0:0) Gyömiről út, 300 néző. V: Rácz J. Vác: Drajkó — Néder, Pindes, Kávai (Ottó), Jágerszki, Nagy, Tóth, Pálinkás I, Mézes, Kovács, Pálinkás H. Az 55. percben, 0:0 állásnál a váci Nagyot egy összecsapás után — túlszigorúan — kiállították, így végeredményben szerencsével vívta ki a győzelmet a 10 főre olvadt Pest megyei csapat. Kétszer is a helyiek vezettek, de a hajrában felülkerekedett Vác. G: Pálinkás I, Kovács, Pálinkás II. Jó: Néder, Jágerszki, Pálinkás I. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Biaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépíró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—462, 141—258 Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V., József nádor tér L sz.). Előfizetési díj | hónapra 17 forint. Vízilabdafinálé A kolozsvári nemzetközi vízi labda-torna utolsó mérkőzésén az NDK csapata 8:6 arányban győzött Románia ellen és ezzel pontveszteség nélkül az első helyen végzett. A végső sorrend: l, NDK 6 pont, 2. Magyarország 4 pont. 3. Románia 2 pont, 4. Jugoszlávia (utánpótlás) 0 pont. A háromnapos mérkőzéssorozatról már hazaérkezett a magyar válogatott. PATKÁNY, EGÉR ÉS EGYÉB KÁRTEVŐK IRTÁSÁT, TERÜLETEK FERTŐTLENÍTÉSÉT GARANCIÁVAL, AZONNALRA VÁLLALJUK. Számlázás az 1047/1966. AH. rendelet szerinL Éves szerződések esetében jelentés kedvezményt biztosítunk. Cím: „Szivárvány” Mq. Tsz. Rúzsa. Az utolsó öt perc döntött. Szépen szerepel a kosárlabda férfi NB I-ben az újonc Csepel Autó. A hatodik forduló után 9 ponttal a hetedik helyen áll. Vasárnap a Játékcsarnokban szép sikert aratott, harmadik győzelmét szerezte. Csepel Autó—Szegedi EAC 61:58 (26:29) Cs. Autó: Szopkó, Nagy l (24), Győri (9), Tánczos (8), Madocsay (6). Csere: Sauska (12), Tóth D. (2). Az ellenfél taktikája nagyon meglepte a Pest megyeieket. A Szegedi EAC ugyanis területvédelmet alkalmazott, s az Autó emiatt kiesett megszokott ritmusából, a játékosok pontatlanul dobtak. A második félidő derekán a SZEAC 10 ponttal vezetett. Végül is az utolsó öt percben kitűnő hajrával fordította meg az eredményt az Autó, amely győzelmét nagy lelkesedésének és jó erőnlétének köszönheti. Egyénileg elsősorban Nagy István dicsérhető, aki védekezésben és támadásban egyaránt jeleskedett. Vasárnap Pécseti játszik a csapat. Három 13+1 találat A vasárnapi totófordulóban öt ] pályázó ért el 13 találatot, egyen- ; ként 110 972 forint nyereménnyel. I Közülük hárman a + l-et is I jól tippelték, össznyereményük 179 473 forint. 12-es 204, 11-es 2793, 10-es 20 174 darab akadt. Nyeremények egyenként: 1813, 132, illetve 27 forint. Totóeredmények: l, x, 1, 1, 1, 1, x, x, 2, 1, x, 1, 1, I. KIEMELT BUDAPESTI MUNKÁRA, KIEMELT BÉRREL keresünk • kőműveseket, • férfi és női segédmunkásokat KŐMŰVES MELLÉ • kubikosokat • ácsokat, • asztalosokat • tetőfedőket BUDAPESTI ÁLLANDÓ MUNKÁRA JELENTKEZÉS: Budapest VEIL Burára u. 23. Munkaügy. A Vörös Csillag Traktorgyár GÖDÖLLŐI GYÁREGYSÉGE FELVÉTELRE KERES több éves gyakorlattal ÖNÁLLÓ TERVEZŐT fejlesztőt, mérnöki vagy technikusi végzettséggel, valamint német nyelvtudással IMPORTŐRT. Felveszünk gödöllői telephelyünkre önálló előadói munkakör betöltésére alapos gyakorlattal KAZÁNHÁZI REKONSTRUKTŐRT és beruházási előadót. JELENTKEZÉS: a Gödöllői Gyáregység Személyzeti Főosztályán személyesen vagy írásban. Azonnal beköltözhető két szoba mellékhelyiséges lakás 60 000 Ftért eladó. Centrális fekvésű, buszmegálló melletti, Zsámbékon. Cím: tír. Meggyes József. Zsámbélr. Eladó egy darab 3 tonnás hídmérleg, olcsó áron a Váchartyán és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet . Tüzép-telepén. ___________ B eköltözhető ház eladó. Érdeklődni lehet Nagykőrös, Ságvárí E. u. 12. sz, ___________ E ladó Nagykőrösön Maros utca 3. számú házhely. Andocs József VII., Salamon Ferenc 5. Gyomron, főútvonalon, állomáshoz közei háromszobás, üvegve- randás, manzardos, alápincézett kertes családi ház beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet, Bp., Vili., Népszínház u. 14. Kol- le (334—285 telefonon is). 8 általánost végzett fiúkat szakmunkástanulási lehetőséggel, jó keresettel felveszünk szövetkezeti tagnak segédmunkásként. Utazási költséget fizetünk. Jelentkezéseket szövetkezetünk központjába: Bp., V., Arany János u. 18. Két műszakos mimikára lakatosokat keresünk. Jelentkezés: Élelmiszer- és Vegyicikkeket Csőm. Váll. Bp., X., Horog u. 14. Sórakodókat keresünk három műszakos munkára, jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: Élelmiszer- és Vegyicikkeket Csőm. Váll., Bpest, X., Horogu. 14. Beton és Vasbetonipari Művek váci telepe (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali belépésre felvesz magasnyomású kazán fűtő vizsgával rendelkező kazánfűtőket, valamint segédfűtőket. Munkásszállást és üzemi étkezést biztosítunk. Építész- és gépészmérnököt felvesz a Beton és Vasbetonipari Művek szentendrei gyára. Szentendre, Dózsa György út 34. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Eladó vadonat új két- számyas vasikapu, külön kisajtóval. Nagykőrös, Petőfi u. 23. Trafik. Beton és Vasbetonipari Művek váci telepe (Vác, Kisrét dűlő 1.) azonnali belépésre felvesz több éves gyakorlattal rendelkező lakatosokat, dömpervezetőket, szállítói, valamint betonelemgyár- tói munkakörbe férfi dolgozókat. Munkás- szállást és üzemi étkezést biztosítunk. Beköltözhető liáz eladó. Cegléd, Felház u. 25. sz. alatt, ___________ B eton és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.) azonnali belépésre felvesz magasnyomású kazánfűtő vizsgával rendelkező kazánfűtőket, segédfűtőket, valamint betonelemgyár- tó munkakörbe férfi segédmunkásokat. Munkásszállást és üzemi étkezést biztosítunk. Műszerészipari tanulót felveszek. Beke István, műszerész. Nagykőrös, II., Pöl- tenberg u. 2._________ E ladó 1200 négyszögöl beköltözhető tanya 10 mázsa széna. Műút mellett. Nagykőrös, I. járás, Szurdok dűlő 17. Azonnali belépésre felveszünk női eladókat. 16—17 éves fiatalkorú nőket, kisegítő eladóként, továbbá segédmunkásokat és kocsikísérőket. Budapest környékén lakók is jelentkezhetnek. Közért Édességbolt Vállalat, Budapest VI., Aradi u. 16. II. em. munkaügyi csoport. Beton és Vasbetonipari Művek Szentendrei Gyára (Szentendre, Dózsa György út 34.), azonnali belépésre alkalmaz, minőségi ellenőri munkakörbe, 18 évet betöltött érettségizett férfiakat. Építő- anyagipari és építőipari technikumot végzettek előnyben. Felvétel személyes jelentkezés esetén. Munkásszállót és üzemi étkezést biztosítunk. Bejárónőt keresünk. Nagykőrös, V., Teleki u. 7. Érdeklődés min- dennap délután. Eladó 400 négyszögöl kert, Nagykőrös. Kölesei u. 25. Érdeklődni: Kecskeméti u. 41. Az Országos Szakipari Vállalat azonnali hatállyal felvesz ácsállványozó, hidegburkoló, hő- és hangszigetelő, lágyszigetelő, festő-mázoló, üveges, kőműves, asztalos szakmunkásokat, valamint 18 éven felüli segédmunkásokat, akikr nek betanítását vállaljuk. A felvétel a dolgozók kívánsága szerint Budapestre, vagy változó munkahelyre, vagy lakhely szerin ti inegye területére szól. A teljesítménybéren kívül különélési pótlékot, 15% idénypótlékot és közlekedési hozzájárulást fizetünk. Az előírt térítés mellett szállást és étkor zést biztosítunk. Minden második szombat szabad szombat. Felvétel esetén az útiköltséget megtérítjük. Felvétel: V., kér., Báthory u. 12. II. em. 229. szoba. ____________ L óhámdiszkarikák, jur hászkampók. pityker gombok, kolompcsenr gők, kutyacsörgőkj Kulcsárnál, Budapest, VII.. Rákóczi út 6. Gödöllőn eladó ka» tasztrális hold gyű* mölcsös konyhakert, .részben beköltözhető 5 szobás házzal. Érdek* lődni: Budapest, József körút 59. Nényei, 5—10 éves gyakorlattal szerkesztő-tervező mérnököket és technikusi végzettséggel rendelkező gyakorlott technológusokat keresünk villamos törpemotor-gyártáshoz. Jelentkezéseket Ipari Műszergyár (Iklad) személyzeti osztályára kérjük megküldeni. Vaskapuk, díszkerítések, minden méretben készítek. Bérdrótfo- nást vállalok, Győző lakatosmester, Albert- irsa, Iskola út 13. szám. _________________ E ladó Nagykőrös, Vitéz u. 11. sz. ház, azonnal beköltözhető- en.____________________ Felhívom a tisztelt lakosság figyelmét, hogy iparomat újból gyakorolom, igényüket időben szívesked- j enek bej elenteni, Tóth László kályhásmester. Nagykőrös, Tormás u. 38. A péteri Rákóczi Tsá felvesz bedolgozókat* strandkendő szegésé* re. Érdeklődni lehet a tsz irodában.