Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-28 / 99. szám

ms. április as., vasárnap

ff.SI él EC ft»

9

Mindig előre...

//

//

LÁTOGATÁS ZENT A! ANNA JÁSZ AI-DIJ AS ÉRDEMES MŰVÉSZNÉL

H

angja csengő, tiszta, mint

nyekkel tele. Estéi a Fővárosi Operettszínházban forrongóan izgalmasak. A színpadon ízig- vérig színésznő. Otthon nem játszik szerepet. Csendes, természetes és kislányosan bájos. Nevet a szeme, lendületesen mesél és most boldog.

— Hogyne lennék az — mondja —, a Magyar Népköztársaság érdemes művészének lenni csodálatos érzés. Csak egy kicsit nehéz. Mert most hogyan tovább? Többet, jobbat adni? Miként az olimpiai bajnoktól, az elismerés után tőlem is újat vár a közönség. Jaj, csak sikerüljön!

Talán így izgulhatott Szegeden is, amikor friss diplomával a zsebében a Színművészeti Főiskola elvégzése után bemutatkozott a szegedi közönség előtt.

— Prózai színésznő voltam még akkor. Micsoda szerepeket játszottam! A Szentiván- éji álom Hermináját, a Mi kis városunk Emilijét, vagy a legszebb emlék az Üri-muri Rozikája. Bessenyei Ferenccel.

— Látom, büszke a prózai alakításaira?

— Véleményem szerint ma már kevés szépen énekelni a színpadon. Szinte egyenrangú az énekes a szerepekben is az előadói készség, a színészi adottság. Ezért örülök, hogy megfelelő iskolát járhattam. Tulajdonképpen sohasem gondoltam arra, hogy az operett lesz a végállomás.

— És hogyan pártolt át a zenés műfajhoz?

— A színész életében sokszor dönt a véletlen. A Leányvásárt próbálta a társulat. A főpróba előtt a Lucy-t alakító primadonna megbetegedett. Az előadást Kennesey Ferenc rendezte, aki ma férjem, de akkor csak annyit tudott, hogy „van itt egy kislány, aki énekelni is tud”.

— Ez így igaz — kapcsolódik be a férj a beszélgetésbe — csak udvariasságból hallgattam meg, a „kis primadonnajelöltet”. Az első hangok után boldogan újságoltam Va- szy Viktor igazgatónak, megtaláltuk az új énekhangot. Az előadás bombasikert hozott

H

át így lett Zentai Anna operettprimadonna. Azóta szinte végigjátszotta az operettirodalom valamennyi remek szerepét, A Szabad szél, Szelistyei asszonyok, Ne- bántsvirág, Szabadság-szerelem, Bástya sétány, Marica grófnő, Narancshéj, Luxemburg grófja, de sorolhatnánk tovább. Izgalmas kirándulásokat tett az Operaházban is.

— Valóban, ha nem köteleztem volna el végleg magam az operettel, szerződtetett volna az opera. VendégszerepelRÓNAY GYÖRGY:

NEM JÖTT A MADÁR

tem ott is, énekeltem a Sevillai borbély Rozináját, a Denevér Adélját, és egy nagyon szép élményem ismét premier előtti beugrás a Csínom Palkó daljátékban.

Az elmaradhatatlan story néhány évvel ezelőtt történt:

— A Víg özvegyben Grizet- tet játszottam, és estéről estére „ledér” kánkánt táncoltam. Egyik előadáson már fölcsippentettem a szoknyámat, amikor látom, hogy az első sorokban csupa diák ül, mindegyik messzelátót tart a szeme elé. összevissza énekeltem a szöveget. A súgónő fölszólt, de nem a végszavakat adta, hanem fölemelt mutatóujjal megrótt. „Annuska, Annuska,.. mit kever itt maga?”

— Beutazta már a világot az operettel...

— Kanada, Franciaország, Olaszország, Jugoszlávia, Görögország. A Szovjetunióból még ma is leveleket kapok. Volt olyan hódolóm, aki magyarul tanult miattam.

FODOR JÓZSEF:

Semmi se késő

Még itt jársz e földön, még semmi sem Késő; egy nap jó emlékkel vigyen,

Hogy nem rosszul használtad itt időd:

Több vagy, mint mikor lábad idejött.

Ha nem gondoltál rá, tedd ezután,

Szörnyű, későn bánkódni volt hibán —

S még nem késő. Míg fürgén mozgasz itt.

Hát tedd rendbe, barátom, dolgaid;

Mert száll az élet, fogy a fürgeség,

Még minden itt: éld, küzdve, tűrve még,

Es itt még annyi nagyra alkalom,

Jaj, ha fecsérled, nincsen irgalom.

Mulasztás kínja jön csak, bűntudat,

Hogy megmutasd, ki vagy, ez itt utad;

Talán csak ez: hát álld, mint állhatod,

Okulva, míg rejtélyét itt lakod,

A nyüzsgő mindent, ami itt van, éld,

Mi kínt — s benned a lázt, a szenvedélyt S mit hoznak bőven kis és nagy csaták,

Ám másnak tett, neked tárgy e világ,

S amit megérsz, mi sújt vagy lelkesít,

Mert miért élsz valóban: verseid,

Versbe rótt élet: hát ezt jól csináld,

Erőid fogd, vezesd avagy ziláld,

Fő, hogy'fötClrü'Itiég', 'mi ízzit, tVtött?"

Tartam: az élet —, tartalom: a föld,

S e szörnyű-szép létben mi megragad —

S mely mindennél több még: mit hordsz magad. De mondj ki mindent, míg időd van itt;

Más szánt, épít, te írd meg álmaid.

Álmoknak nyelvén egy nagyobb valót,

Mit írsz, jól: él — (ki él, holnap halott) — Versbe-mentett élet. Csak jól csináld.

Így hívd porondra az időt, halált..

xtmjxsaxw.

Ezt persze csak úgy mondta, mert azért mégse tévesztette össze soha őket.

Aztán egy télen meghalt az anyjuk, és a következő évben meghalt az apjuk is.

A szülők sírja szép lombos- virágos a temetőben. Kőemléket emeltek nekik; a kőre lőne íut, télen is zöld. Rózsafa borul a kőkeret fölé, tavasz- szal telehinti a sír gyöpét csipkeszirommal.

Otthon az udvarban még áll a diófa. A ház előtt a kert most is épp úgy tele vörös c:- niával és nagy, sárga dáliákkal, mint régen.

De a nővérek már nem olyan szakasztott egyformák, mint két tojás. Már legföljebb csak úgy hasonlítanak egymáshoz, mint galambtojás a lúdtojáshoz. Jutka elnehezedett. Nagy testét himbálva vonszolja ide-oda a házban, meg az udvarban, konyhától a csirkeólig. Dagad a lába, fájlalja a térdét és nem sz’'ve- sen jár el hazulról. Néhanap a postáig, ahol annak idején dolgozott. t

TERKA, éppen ellenkezőleg, elvékonyodott. Fürgén jár, sürög-forog, ég a keze alatt a munka. Karja inas, a nyaka szíjas. Mozgása emlékeztet ugyan a nénjéére, de ami annál lomha himbálózás, az nála friss hajladozás.

Az arcuk azonban egyforma maradt. Ugyanaz a száj, ugyanaz a szem, ugyanaz a homlok, ugyanazok a vonások. Csak annyi a különbség, hogy az egyik száraz és cserzett, a másik párnásan puha és lágy. Az egyik ráncosabb, a másik simább. Mintha az idő múlásával arcot cseréltek volna: az idősebb lett a fiatalabb, és a fiatalabb az idősebb. Pedig egy kosztot ettek, egy soron éltek.

Most Julka viszi otthon a házat. Sóhajtozva tesz-vesz. Főz, mosogat, ellátja a baromfit, meg ha van, a hízót. A mosást, vasalást együtt csinálják. Olyankor, ha Terka ráér.

Terka eljár dolgozni. Gondnokságot vállal nyaranta valamelyik parti üdülőben. Most már esztendők óta a gyógyszerészéknél.

Az üdülő jó másfél kilométerre van az országút menti háztól. Terka kerékpáron közlekedik. Kora reggel megy, késő este jön.

Az üdülőben nincs főzés.

Némelyik vendég, kivált, akinek kocsija van, eljár enni. Lehet három helyen is. De a töbhség, a gyerekesek majdnem mind, hozatják a kosztot. A Diófának van a legjobb konyhája, onnét hozatják. Terka hordja. Tíz-tizenkét ételhordót is akaszt a kerékpárjára.

A Diófa is az országút mentén van, szemközt Terkáékkal. Míg az ételhordókat töltik, vagy ha még várni kell a levesre, Terka egy-két percre hazaugrik.

Julka gyöngyöző homlokkal piheg a lesötétített szobában.

— Szegénykém, biciklizni ebben a hőségben ...

Terka legyint.

— Nem kell valami a Népboltból? Nehogy kámászkálj, nekem ebben a kánikulában. Különben — teszi hozzá — nincs is olyan meleg.

De ősszel nincs vendég, az üdülőt bezárják. A matracokat kiporolták, a szobákat fölsúrolták. A fehérneműt elvitte, és már vissza is hozta a Patyolat. Terka néha lenéz a partra, megvizsgálja, rendben vannak-e a zárak, nem feszegették-e a zsalukat, elsöpör- te-e a ház előtt az úton az avart az a kis öregasszony, akit ezért fizet a tanács.

Egyébként pedig ülnek a ház előtt a pádon a verőfényben. Nézik a sárga dáliákat, a diófa bámuló lombját, és túloldalt, nem messze előttük, a templom tornyának hegyes, fekete rajzát az égen.

NYÁRI dolgokról beszél-:

getnek. Ki jött új vendég, ki nem jött vissza tavalyi. Meg, hogy a kunházi patikus a platinaszőke nőjével mekkorát karambolozott a kanyarban.

Persze szoba került a hentes is. Aki annak idején járt hozzájuk, cukorkát hozott, kis doboz csokoládékat, és egy este nagy dadogással feleségül kérte Terkát.

— Szegénykém — motyogja, Julka. — Ha hozzámentél volna, most nem kéne annyit gürcölnöd.

; — Nem tetszett — mondja

: Terka kurtán. — Különben is : elesett a háborúban.

; Julka tudja, hogy tetszett jneki. Csak őmiatta nem ment ; hozzá. Mert őneki is tetszett a ; hentes, ő is szívesen hozzá- | ment volna.

: — Tudod, néha elgondolom

i— mondja —, milyen más- i képp fordulhatott volna az éle- : ted. Ha akkor nem vagy olyan ; jó testvér hozzám.

— Hagyjuk ezeket a régi ; dolgokat — mondja Terka in- I gerülten.

i Hallgatnak.

i — Majd éppen az a mulya ikellett nekem! — mondja ké*- isőbb Terka. Aztán még ké- isőbb:

| — No bizony nem szeretnék

|a felesége helyében lenni!

; — Kinek? — kérdezi Julka

! értetlenül.

: — Hát a kúnházi patikusnéinak! Folyton azt a platina- : szőke dajnát furikázza, az | asszonyt meg otthon föleszi a | három gyerek... — Terka

| dühösen legyint. — Eh, férfi- i nép, kutyanép.

Julka puha kezének nedves jmelegét érzi a kezében.

— Emlékszel? — dünnyögi Julka. — Ott volt az az ág, arra szerelte apa a hintát.

— Azt is rég eltüzeltük — mondja Terka szárazon.

— Letörött — szól Julka. — Pedig azon lógott a hinta.

KIS CSÖND. Aztán Julka

folytatja, csöndesen, tűnődve.

— Mi meg ültünk a hintán és himbálództunk. Közben az eget néztük a torony fölött. Hogy jön-e már. Azt mondtuk, hogy ott kell neki jönni, és néztük jön-e már. Mert ha madár jött volna, az valami nagy jót jelentett volna.

Terka bólint. Nézi a torony fölött az eget.

— Nem jött madár — mondja tárgyilagosan.

A

Jászai-díj után az operettekben nyújtott kiváló alakításaiért eljutott Zentai Anna az érdemes művészi címig.

— Mindennap tanulok énekelni. Tréningezek, mint egy balerina. Bízom, hogy minden vita ellenére is, az operett öregbíti a magyar zene hírnevét. De ehhez kellenek új magyar daljátékok és nekünk színészeknek teljes szívvel, igaz tehetséggel kell játszanunk. Nagyon sok köszöntő levelet kaptam kitüntetésem alkalmából. Az operettrajongók írtak aláírva és névtelenül, de mind között talán számomra legkedvesebb egykori latintanárom levele volt, aki egy latin mondással zárta sorait, ami így hangzik magyarul: „Mindig előre és előbbre ..Regős István'

EGYÜTT nőttek föl, és most is együtt élnek az országút melletti házban, amit az apjuktól örököltek, valaha régen, mikor az egyik húszéves volt, a másik tizenkilenc. Most az egyik ötvenegy éves, nemsokára lesz ötven a másik.

Egyformák voltak, a nagyobbik legföljebb ujjnyival magasabb a másiknál, de ezt nem lehetett észrevenni,, csak ha apjuk megmérte őket az ajtófánál, vonást tett a vonalzó végén, és a fölső vonalhoz odaírta, hogy Julka, az alsóhoz pedig, hogy Terka.

„Szakasztott egyformák: akárcsak két tojás” — mondogatták róluk. Édesanyjuk meg azt mondta: „Hát nem mintha ikrek lennének? Szinte magam is összetévesztem őket”.

■/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////,

tán a nagy attrakció: levenni a csuriglábast a főzőről. Fel a köntöst, a short helyébe a lasztexet. Sógorka, jössz? Egy kékhasú bankó a köpenyzsebbe, a restiben egy korsó sör fél rummal, ez a legbiztosabb orvosság a víziszony ellen és máris következhet a lassú gyaloglás, taposni a meleg vizet percekig, míg csak vállig nem ér és kényelmes tempóban száz oda, száz visz- sza, ezzel eleget is tett a week-end fürdőzési szertartásának, jöhet az ebéd. A lecsó kellemesen karmolja a torkát, az asszony már a harmadik karéj kenyérnél tart. A sógor- ka is prüszköl, de nyomkodja lefelé becsülettel.

Ezzel vége is a fordított világnak. A mosogatás már az asszony dolga. Azalatt jól megszolgált szundi, utána fekete, puszi a homlokra. Lacika levelét ne feledd továbbítani, a pénzt tedd be a bankba, ird meg pontosan a következő hét vendégmenetrendjét, az autónak is nézz utána, és ugorj ki a mamához ... Még a kocsiban is zúg a feje a sok feladattól, hiába kezd bele elképzelt védőbeszédébe, tisztelt bíróság, felelősségem tudatában ... nem jut eszébe semmi, csak Kló, tőle szívesen hallaná a dejóvoltmegintet, de az is lehet, hogy ő mást mond olyankor, ez az újban a nagyszerű. Újra elkezdeni a holnapi védőbeszédet, tisztelt bíróság, de hiába erőlteti, a tisztelt bíróság helyett csak Kló fiúsra nyílt vörös haját látja, vastag, fekete keretes szemüvegét ...

Szellő sem rebben, óriási súlyként nehezedik a szobákra a kétnapos levegőtlenség. Letusol, és még arra is marad

ideje, hogy bekószítse a kávét. Csengetés. Csak semmi izgalom, ügyvéd úr. A főnöke vagy. Az apja is lehetnél. Nem ő az első. Negyvennyolc esztendő a legszebb férfikor. És mennyi tapasztalat! Ez kell a fiataloknak. Még egy pillantás az ajtóból: minden a helyén. Aztán: üdvözlöm, kollegina!

Élvezi, hogy Kló megillető- dötten tekint körül a pazarul berendezett szalonban. Cinzano? Whisky? Csak bátran, Kló, ugye, nem haragszik, ha így szólítom. Szódával? Hát akkor... Szervusz! Én vagyok az idősebb. Hogy még alig ismerjük egymást? Kollégák vagyunk. Ez elég. A bíróságon magázhatjuk egymást, nem igaz? ( Átkozottul csinos! Egy másik Kló, nem az, aki a hivatalban bemutatkozott. Egyszerű fehér kiskosztüm. A deréknál op art szegély. Es ez a miniszoknya! A hivtalban térdig érőt hordtál.) Hol a vastag, fekete keretes szemüveg? Hogy az nem is igazi szemüveg, csak azért teszed fel az irodában, hogy komolyabbnak lássanak, és jobban megbízzanak benned? Szavamra mondom, jó. Most más az arcod. Ilyen ügyvéd kezére én is szívesen adnám magam. Mosolyogsz? Hogy ne bókoljak, ez kollégák között szükségtelen? Meghódítottál, Kló, ez az igazság. Jó, térjünk a tárgyra.

Harmincéves, csinos, törékeny asszony. (Akár az enyém.) Egy gyerek anyja. (Ez is stimmel.) Típusválópernek ígérkezett, tizenkettő belőle egy tucat, így tanították az egyetemen. Öregedő férj, többszörös hűtlenség. Nincs benne semmi különös. A bökkenő, hogy nem az asszony lépett félre. Ezt nem értem. Egy harmincéves nő vágyai...

(Ezt bizonyíthatom, Kló!) Egy öregedő férj már... (Tévedsz, Kló. Nagyon tévedsz!) Az asz- szony azonban, elmondása szerint, soha nem csalta meg a férjét. A férj pedig... Érti, kolléga úr?

Ne ilyen hivatalosan, Kló. Mondd nyugodtan: Kari. Szódát is? No, isten-isten. És még egyszer: szervusz, nehogy elfeledd! (Fanyar-fenyő ízű a szád, szivi. Most még egy puszi a homlokodra, ettől mindig meghatódtok, ti, nők.) És most mondd meg, de őszintén, szerinted hány évesnél kezdődik egy öregedő férj. Bedugnád közben a kávéfőzőt? Koszi...

Maradjunk az adott esetnél, ül vissza a fotelbe Kló. A kliensem férje negyevennyolc éves. Ebben a korban pedig ugyebár ... Semmi ugyebár, Kló! A negyvennyolc éves szerinted már öreg? Te nem ismered a férfiakat! (Húzd lejjebb azt a miniszoknyát, szivi. Ha a tárgyaláson is ezt veszed fel, nyert ügyed van!) Tudom, hogy az öreg ember nem vén ember, de egy harmincéves nő akkor is ... Tudod vagy csak gondolod, Kló? így természetes, dől hátra a fotelbe a lány, és tenyerével végigsimítja fiúsra nyílt vörös haját. (Ez izgatás, ahogy így felemeled a karod! Felbuzdul az ember, és összegubancolódnak a gondolatai. Ülj nyugodtan, nem szabad elsietni semmit. Ezt meg kell még tanulnod, Kló.) Tévedés, Kló, ne sértődj meg, ha általánosítok, de amit mondani akarok, a tapasztalt ember igazsága. A jelenlevők, persze, mindig kivételek. Az igazság az, Kló, hogy ti, nők, csak addig igyekeztek, amíg megkapjátok férjnek azt, akit kiszemeltek. Pedig a megkapninál sokkal

fontosabb a megtartani. Ez az, amiről megfeledkeztek. Elkényelmesedtek, a férjetek neve mögött már biztonságban érzitek magatokat. Aztán meglepődtök, mint a te kliensed is, és nem értitek, miért csalnák meg benneteket. Ha a férfi a feleségében nem találja meg a szeretőjét is, másutt és másban keresi meg.

Tudod, vagy csak gondolod, Kari?, hallja vissza a saját kérdését a lánytól, aki most kihívóan fürkészi az arcát. Erre nincs felkészülve, gyorsan egy cigarettát, időt kell nyerni, ha csak egy rágyújtásnyi időre is. Jó ügyvéd leszel, Kló. Ügyesen kitérsz a válasz elől. Csak dicsérettel tudja kipallérozni a lány váratlan ellentámadását. Egy kis segítséggel még sokra viheted, Kló. Akarod, hogy segítsek?, fogja meg a lány asztalon pihenő kezét. Van előkészületben néhány nagy ügyem. Az egyiket rád bízhatom. Ha ügyesen megoldod, felfigyelnek rád, s az gyorsabb előbbrelépést jelent. Nos, Kló? Vállalnád? Nem is tudom, tűnődik a lány, és elhúzza kezét. Bevallom, váratlanul ért. Tanácsért jöttem, és te nagy lehetőséggel kecsegtetsz. Mit tudsz te rólam? Eddig még semmit sem bizonyítottam. Túl merész dolog lenne. Ha megbukom, te is hallgathatsz a főnökeidtől. Megérné neked, Kari? Kockázat nélkül nyerni sem lehet, Kló. Ez szabály.

Értem, gondolkozik hangosan Kló, kockázat nélkül nyerni sem lehet. Váratlanul feláll. És mondd csak, lép egészen közel, te mit szeretnél nyerni?, kérdezi összehúzott szemmel. (Szóval nyílt kártyákkal játszunk, Kló, nem bánom, bepillanthatsz a lapjaimba.) Meghódítottál, Kló, ez az igazság, áll fel, és választ sem várva ölelné a lányt.

A kávé, lép hátra Kló, és ő a hirtelen lendülettől majd orra bukik. Egészen jó az illata, szorgoskodik a lány a főző körül. (Hát még neked, Kló! Az a fanyar-fenyő íz a szádon és a bőröd, mintha egy hamvas őszibarackkal teli tálba szagoltam volna.) Szóval segítenél nekem, rám bíznál egy igazi nagy ügyet. Tisztes ajánlat, Kari, teszi le eléje a feketesárga kerámia csészét, rágyújt kéretlenül, és amíg a maga kávéját issza, a mennyezetig érő könyvszekrény jogi köteteit nézegeti. A kávé után kiveszi az egyiket, lefújja róla a port, csak aztán nyitja fel. Tisztes ajánlat, ismétli, csak egy kissé poros. Jus primae noctis. Egy igazi nagy ügy. Ledobja a könyvet az asztalra. Csak éppen le kell feküdnöm cserébe, nyúl a kosztümkabát után. Egy vagy több éjszakára. Amíg meg nem unsz. Vagy amíg a feleséged haza nem jön a Balaton-parti villából.

Ügy érzi, megmozdul alatta a föld. Kló, próbálja csitítani a lányt, de az leinti, és már útra készen áll. Köszönöm, Kari, a szíves ajánlatot. Csakhogy ... én érzések nélkül nem tudok. Sajnálom, de még embernek érzem magam. Ez minden, amit válaszként elmondhatok. Gondolkozz ezen, ha unatkoznál egyedül ma éjszaka, vagy hívj sürgősen valaki mást. A jó tanácsokat mindenesetre köszönöm. Felágaskodik; előtte, egy villanásnyi időrej ismét érzi szájának fanyar-fe- j nyő illatát, aztán eltűnik, i mintha ott sem lett volna so- \ ha, csak a fanyar-fenyő íz és j az őszibarackillat marad a i szobában...