Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-27 / 98. szám

I i ________________________________________ "tMirim* 1968. április 27., szombat » I I ­élüzemünnepség a Nagykőrösi Konzervgyárban „Hidasltják"az országot ÚJ ÉPÍTKEZÉSEK, FELÜLJÁRÓK, CSERÉK IOO MILLIÓ FORINTÉRT Tizenötödször nyerte el a Nagykőrösi Konzervgyár az élüzem címet és ezzel együtt a szocialista miunka vállalata címet másodszor mondhatja magáénak. Az él üzemünnepséget ma délután 5 órakor tartják az Arany János Filmszínházban. Dr. Dimény Imre, mezőgaz- daisági és élelmezésügyi mi­niszter levélben köszöntötte a gyár valamennyi dolgozó­ját. „Kedves elvtársik! A vállalat dolgozói és ve­zetői az 1967. évben kimagas­ló termelési eredményt értek el és a szocialista munkaver- senyben nagyszerű munkasi­kerekről számolhattak be. A tápiósülyi fogyasztási szövetkezet legutóbbi igaz­gatósági ülésén Nyéki Ferenc, a vendéglátóipari üzemág vezetője elmondotta, hogy éves tervüket a múlt év­hez viszonyítva 10 szá­zalékkal felemelték. Megtudtuk tőle, hogy a fogyasztási szövetkezet a Bu­dafoki Állami Pincegazda­sággal 200 hektoliter, a Kecs­keméti Pincegazdasággal pe­dig 180 hektoliter hordós borra kötött szerződést az első félévre. Ezenkívül 65 hek­toliter palackozott bort is biztosítottak a vendéglők ré­szére. A Söripari Vállalat az első negyedévben 850 hektoli­ter sört szállítóit. Ez a meny- nyiség az igényeket kielégí­tette. A második negyedévre 1200 hektoliter sört ren­delt a szövetkezet. Égetett szeszáru beszerzésé­re a Likőripari Vállalattal nem kötöttek szerződést. A szövetkezet italboltjait csinosítják, rendbehozzák. Nemrég tatarozták és fes­tették a tápiósülyi 4. számú italboltot és a tápiósápi 7. számú cukrászdát. Biztosítani szeretnék a nyárra is a tejszínes áruk és sütemények szakszerű tárolását. Ennek érdekében a szövet­kezet a tápiósülyi 6. számú Mindezek alapján a vállalat elnyerte az „élüzem’’ címet. A vállalat kollektívája pél­damutatóan valósította meg a munka és az együttélés szo­cialista szabályait, s tette ál­talánossá a szocialista brigád- mozgalmat. Ezzel érdemessé vált a „szocialista munka vál­lalata” kitüntető cím elnyeré­sére. Ebből az alkalomból a vál­lalat valamennyi dolgozójár nak és vezetőjének köszöne- tünket fejezzük ki. Kívánjuk, hogy hasonló munkalendület­tel és lelkesedéssel kiváló si­kereket érjenek el. Munkájukhoz erőt, egész­séget kívánunk.” és az úri 8-as számú cuk­rászdák részére egy-egy hű­tővitrint rendelt... A harmadik ötéves terv hátralevő idejében több mint 100 millió forintot költ a kormányzat új közúti hidak építésére, illetve a régiek ja­vítására — közölték a Közle­kedés- és Postaügyi Miniszté­riumban. A feladat továbbra is adott: a háború után épített ideiglenes hidak már nem fe­lelnek meg a gyorsan növek­vő forgalmi igényeknek, a nagyobb teherbírás és pálya- szélesség követelményeinek, ezért az építkezések zöme megkívánja ezek cseréjét. A háború előtt épült és sértetle­nül marad fahidakat is mi­előbb korszerű létesítmények­kel kell felváltani; hogy ez utóbbi törekvés mennyire si­keres, azt bizonyítja: 10 esz­tendővel ezelőtt még csaknem ezer, nehézkesen, költségesen karbantartható fahidat tartot­tak számon az országban, ma — mindössze száznegyvenet. Cj kívánalmakat ró a hídépítésre a korszerű autópályák kialakítása, a vasúti kereszteződések szintbeni elválasztása, a sok új csatornaépítkezés is. Ezek­ből a munkákból adódik, hogy az országban az évente épülő hidak átlagos hossza mindinkább nő: 1960 óta például négy méterrel „nyúl­tak meg” a hidak. Az idén tovább gyarapodik az ország közúti hídállomá- nya. Küszöbön áll a többi kö­zött a hetven méter hosz- szúságú, négy nyomsávos mis­kolci Sajó-híd avatása. Az 1-es számú győri főútvonal átkelési szakaszainak újjáépí­tése keretében júniusban ké­szül el az első híd a győri iparcsatomán, a város bejára­tánál. Azáltal, hogy a legna­gyobb közúti jármű is átha­ladhat majd rajta, a környék ipartelepeinek szállítási gond­jai is megoldódnak. Folyamat­ban van a nagybaracskai Fe- renc-csatoma-híd építése is, amely Mohács-sziget első je­lentős kapcsolatát teremti majd meg a „külvilággal”, azaz Baja felé a Duna—Tisza közével. A jelenlegi komphíd helyett épülő 53 méter hosz- szú létesítmény hatékonyan szolgálja majd a zavartala­nabb terményszállítást és az esetleges árvízvédelmi, men­tési munkálatokat. Tolna me­gye sem maradt ki a prog­ramból: a 61-es főút hagyo­mányos átkelési szakaszát épí­tik át Simontornyánál, a Sió fölött. A 105 méter hosszú, fer­dén húzódó híd esztétikai­lag is vonzó látványt nyújt majd. A korábban megkezdett és az idén folytatandó építkezé­sek közül arányaival és jelen­tőségével is kiemelkedik a bar­csi Dráva-híd, az első a folyó felett, amely a magyar és a jugoszláv partot összeköti. Az acélszerkezetet a Ganz-MÁ- VAG készíti, a helyszíni sze­relési munkákat pedig a jugo­szláv hídépítők végzik. 1968-- ben a híd révén új határátkelő hely nyílik. A tervezett vasúti felüljárók megvalósítása sok időt, bosz- szúságot, költséget takarít meg a ma még sorompók előtt vá­rakozó járművezetőknek. Egy-egy ilyen létesítmény épül a ceglédi vasútállo­máson, Hatvan peremén, három pedig Székesfehér­vár körzetében, az M—7 autóúton. Ugyancsak felüljáró épül 70 méter hosz- szúságban Nyíregyháza hatá­rában, a Sóstó jobb megköze­lítésére. I get érnek az apavári Horto- bágy-híd megpróbáltatásai is: a Karcag és Püspökladány összeköttetésére szolgáló hídra gyakran hajtottak rá méret- és súlyhatárt meghaladó jár­művek, annyira megrongálva a négy és fél méter magasság­ban húzódó felső keresztszer­kezetet, hogy tartani kellett a főtartók elgörbülésétől is. A hidat az idén „félre­húzzák” és eredeti helyén új vasbeton híd emeléséhez látnak hozzá. A harmadik ötéves terv utolsó két esztendejében is gazdag lesz a „hidasítási” program. Győr megyében, Ár­pásnál, a Rába felett, Szent- gotthárd belterületén pedig a jelenlegi keskeny, korszerűt­len létesítmény helyett építe­nek széles vasbeton hidat. To­kaj és Rakamaz között, a Ti­sza árterületén négy hidat építenek át — összesen négy­száz méter hosszúságban. Az 1969-ben induló hídépít- kezések közül kétségtelenül az algyői Tisza-híd lesz a legje­lentősebb. A Szeged közelében levő, jelenlegi vasúti-közúti „társbérlet” s ezzel együtt a 30—40 percig tartó várakozás megszűnik, néhány százméter­rel odább 450 méter hosszú közúti híd épül majd. A munkálatok több évig tartanak. Folytatják a vasúti keresztező­dések felszámolását is, a többi között Szolnok belterületén, a 32-es főútvonalat mentesítik majd a sorompótól egy 140 méter hosszú felüljáró építő­sével. Vác napjainkban kezd iga­zán várossá fejlődni, az ipa­ri fejlesztés és városrende­zés eredményeként, beleértve természetesen a műemlékek helyreállítását is. Szinte hi­hetetlen, hogy a múltban ■ milyen sok vonatkozásban játszott országos jelentőségű szerepet ez a kis Duna-parti város. Az Elhurcoltak tere és a Lenin út sarkán levő házon van EGY TÁBLA a következő szöveggel: „E ház helyén állott az első vá­ci nyomda, melyet tulajdo­nosa, Ambró Ferenc Ignác nyomdász 1775-től engedéllyel működtetett. E nyomdában készült az Uránia, az első magyar nyelvű szépirodalmi folyóirat, 1794—95. évben, melyet Kármán József és Pajor Gáspár szerkesztett”. A táblát a városi tanács csi­náltatta, a múzeum szövege­zése alapján. A körmönfont megfogalmazásra: „... 1775­től engedéllyel működtetett...”, azért volt szükség, mert a Mária Teréziától kapott mű­ködési engedély keltezése biz­tos, de a nyomda indulási éve még nincs bizonyítva, a különböző helyeken olvas­ható 1770-es évszám csak a legvalószínűbb dátum. A tör­ténelmi igazság kedvéért meg kell említenünk, hogy abban az időben, amikor az ország­ban csak néhány kultúr- központban volt nyomda — és azok nagyobbára az elné- metesítést és ezzel együtt a halódó feudalizmus életé­nek megnyújtását, másrészt egyházi célokat szolgáltak (természetesen ez esetben la­tin nyelven) — addig Vácon egymás után KÉT NYOMDA is működött, melyek magyar nyelven nemcsak szépirodal­A KÁVÉ Az egyik intézmény igazga­tóját kerestem. A titkárnő hellyel kínált, mondván: az igazgatónál vendégek vannak, várjak néhány percig. Helyet foglaltam, s amíg ott ültem, megjött a posta: legalább 200 levél; aláírandó aktákat hoz­tak, aláírtakat vittek; valaki a Magyar Közlöny bizonyos számait kérte, majd vissza­jött a ma érkezettért is; csö­rögtek a telefonok, a házi is, a városi is; a szomszéd szo­bából átjött a főmérnök, gyorsírásban diktált egy fel­jegyzést és kérte sürgősen át­tenni ... A titkárnő — a for­galomban nem volt nehéz megtudni: Giziké — úgy vé­gezte munkáját, mintha leg­alább három példányban ült volna az íróasztal mögött. Tíz percet sem várakoztam, ami­kor — a korábbi vendégek el­ment:én — az igazgató fogat- dott. „Parancsol kávét?” — kérdezte, s amikor igenlően bólintottam, valamiféle lelki- ismeretfurdalást is éreztem: Gizikének még kávét is kell főznie? És ekkor az igazgató egy bárszekrény féléhez ment, lenyitotta. Halk edénycsörgés, vízcsobogás, egy-két koppa- nás, s máris mosolyogva for­dult felém. „Parancsoljon, rendelkezésére állok” — s mi­után látta leplezhetetlen elké­pedésemet, megmagyarázta: „Giziké ugyanis nem ér rá kávét főzni, ö titkárnő, de nem kíván közösséget vállal­ni népszerű szatirikus hetila­punk titkámőtípusaival. így hát, magad uram... Egyéb­ként egyszer megpróbálta, csapnivalóan rossz volt a ká­véja .. .. .Azután előkerültek a csészék, három darab, s az igazgató kiszólt a házi beszé­lőn: — „Giziké, fáradjon be egy pillanatra, a kévéja...” mi, hanem természettudomá-r nyos műveket is nyomtat­tak. Az Ambró-nyomda utol­só keltezése a múzeum régi könyveinek tárában 1793, míg a Gottlieb-nyomda első keltezése szintén 1793. Ez arra enged következtetni, hogy Gottlieb átvette Ambró nyomdáját. Utolsó keltezett könyve a múzeumban 1825- ből való. A két nyomda ter­mékeiből mintegy száz kötet van a múzeumban. Nem véletlen tehát, hogy az első magyar nyelvű szép- irodalmi folyóirat nem ki­sebb ember, mint Kármán József szerkesztésében itt je­lent meg és az sem, hogy Mo­zart: Varázsfuvola című ope­rája magyarországi ősbemu­tatójára (az előadás a budai várszínházban volt) a parti­túrát fametszetes címlappal nem a budai nyomda, ha­nem az egyik váciban nyom­ták. A Varázsfuvola akkori­ban haladó mű volt, mint ahogy bizonyos vonatkozás­ban ma is az. Ezek után ÉRTHETŐ, hogy — Csokonai művei mel­leit — Habsburgok elleni gúnyiratot is előállított a váci nyomda — magyarul, amihez akkor nem kis bá­torság kellett. Sok értékes ritkaságot őriz a múzeum a váci „ősnyom­tatványok” közül. S ugyan­csak a ritkaságok között tart­ják számon a váci céhleve­lek és mesterlegény-vándor- könyvek hivatalos felülnyo­mó fametszetének eredeti nyomóducát, mely az 1780 körüli Vácot ábrázolja. Stefaits István múzeumigazgató — k Christian Jacques filmrendező Budapesten forgatja a „Lady Hamilton” című filmet, amelynek szereplője Mi­chele Mercler. Képünkön: a filmsztár a rendező társa­ságában Alighanem hamarosan vé­Kalmük leányszöktetés — ceglédi segítővel HÁROM LOVAS vágtatott a sztyep­pén. Két kalmük meg egy magyar. Délután három órakor indultak a mé­nestől, sötét éjszaka lett, mikor Kutyel- da szólott, hogy megálljának. Lóról szálltak, Károly Istvánt hátrahagyták a lovakkal. — Rá ne gyújts, nehogy világíts, ve­szélyben vagyunk, el nem visszük a fo­gunkat, ha észrevesz a fiatalság. ' Éjfél után három óra lehetett, jöttek vissza, de már velük volt a lány. Az idősebb kalmük két párnát hozott ab­roszba kötve, Sarkinó, a vőlegény egy göngyölt szőnyeget. Abban is volt va­lami, a leány egy tarsolyt. A menyasz- bzony fölült Sarkinó lova nyergibe, az meg a ló farára, Kutyelda vitte a sző­nyeget, Károly István, a párnákat. Előbb lépésben haladtak, de valami neszt hallván nyargalni kezdtek nap- fölkeltére értek vissza a sátrakhoz. Várt már rájuk az egész tábor a vőle­gény sátránál. A lánnyal kezet fogtak, bevitték a számadó jurtájába. KÉT NAP MÚLVA meghozták a buddhista papot. Egymagában jött, hoz­ta magával az imamalmot rárajzolt sárkánnyal, kígyóval, medvével, ördög­gel. Hatsarkos volt. Megkezdődött az esküvő. A pap rögtönzött oltáron per­gette madzaggal az imamalmot, ahogy rángatta, mindig beszélt a fiataloknak. Mind a négy kalmük — elől Sarkinó, a menyasszonnyal, mögöttük Lánci Man- hasó számadó, mint násznagy a felesé­givei — fejjel napkeletnek voltak lebo­rulva. Imádkoztak egy sort, aztán föl­álltak. Megvolt az esküvő. Akkor a lány elővett a kebliből egy selyemkendőt, kiállt a jurta elé. Akko­rára már hetven lovas várta. A meny­asszony kidobta a kendőt közibük, egy alkapta és elvágtatott vele. A vőlegény üldözte előre fölnyergeit lován. Addig nem lehetett övé a menyasszony, amíg el nem vette a kendőt a legénytől. Már majdnem utolérte, de az friss lovasnak adta át a kendőt, most ezután vetette magát. Sarkinó. Kergette a kendőt jó két óra hosszat, háromszor is váltott lovat, szöktek előle a legények, sokszor nem is látta, hová, merre. Elvágtattak azok négy-öt kilométerre is. Végre megcsúszott a ki tudja, hányadik kal­mük alatt a ló, Sarkinó megszerezte tőle a kendőt. A MÁSODIK PRÓBATÉTEL: egy bárányt úgy kellett levágnia, hogy an­nak vére ne folyjon. Ez a bárány már oda volt kötve a lakodalmas sátorhoz. Sarkinó elsőbb összekötötte a bárány négy lábát, elsőt a hátsóhoz, mindkét oldalon, hanyatt fordította, majd a bür­ge haskérgit fölhasította. Nem folyt egy szikra vér se, belenyúlt az ujjával, a bárzsingot elszakította, a jószág kimúlt. Megnyúzta. Ami vért kiszedett, üstbe tette, megabálta forró vízben. Minden vendég kapott egy falat vért, akkorát, mint a kockacukor. A magyarnak is meg kellett áldozni. Megkezdődött a lakodalom. Egy éjjel meg egy fél nap tartott. Szólt a balalajka, harmonika, meg a hegedű. A kalmükök táncoltak, húslevest ettek fakanállal, nagy darab főtt húsokat késsel. Erjesztett tejből főzött árkuskát ittak rá Fehér volt, émelygős egy kicsit, de jó. Másfél napi lakodalom után megkez­dődött az ajándékozás. A vendégek a vőlegény apja sátorához vonultak. A legnagyobb vendég hat tehenet vezetett oda, más négyet, hármat. Két borjút, egy lovat, ki mennyit, ötvennégy te­hén, huszonhét borjú, ötvennégy ló volt a nászajándék. MINDEZEK TÖRTÉNTEK az Urnák 1916. esztendejében egy keleti nagy pusztán, ahol a ceglédi Károly István, hadifogoly, csikósbojtár volt. Kétszer tizenkét hónapig a kalmükökkel, őriz­vén ötödmagával ezerkétszáz lovat hó- ban-fagyban, mikor milyen idő járt a dudvabokros fátlan legelőkön. Kerek sátorban lakott, megtanulta a kalmü­kök nyelvét, velük énekelt, és elsajátí­tott minden férfimesterséget, amit azok a pásztornépek tudtak. Font harminc­két szálú szíjból karikás ostort, amit a kalmükök knutnak vagy plétnek ne­veznek, és amely éppen olyan, mint a magyar pásztoré, csak valamivel véko­nyabb, és rövidebb és nincs rajta sal­lang. Jó szemmel figyelte meg az asz- szonyi munkát is, miként fogták var­júfogó vasakkal a szürke görényeket, és milyen eljárásokkal készítették ki a se­lyempuhára finomított farkasbőröket. Asszonyok varrták a bundákat, bómad- rágokat, bőrbélésű nagykabátokat, szőr- mébéléssel, aranysújtással, aranygom­bokkal. Ellenben egy asszony se cifráz­ta ki az ura ködmönit, bürgebundáját, nehogy elszeresse a másikat. TUD MÉG MAST IS Károly István bátyánk, a nem keresett kalandok hőse, kinek elröppent szavait, nehogy elfúj­ják a kósza szelek, leírtam, mindnyá­junk gyönyörűségére, s amelyek idézik népünk régi múltját a nőrablásokkal, próbatételekkel és a vér színében való áldozásokkal, miknek emlékét már csak meséink és mondáink őrzik. Hídvégi Lajos Hány korsó telik 1200 beli tó D. F. Az első váci nyomdák a XVIII. században A városban készült Mozart Varázsfnvolájának partitúrája

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom