Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-26 / 97. szám
4 “^Hírfán 1968. Április 26.. péntek Tanácskozás a falusi népművelés kérdéseiről A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának elnöksége és az Országos Népművelési Tanács csütörtökön együttes ülést tartott a TOT székházában. Részt vett az ülésen Aczél György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Ilku Pál művelődésügyi miniszter. Pelmérték a termelőszövetkezetek, falvak művelődésének helyzetét. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa fennállásának rövid ideje alatt első ízben foglalkozott kulturális kérdésekkel. Színes hajak Húsz éve ismerem a hölgyet. Akkor, húsz évvel ezelőtt dús, gesztenyebama haja volt és 20 éves. A szép nagy hajkorona illett rózsás arcához, olajbama nevetős szeméhez. Nem sokkal később egyik napról a másikra, szőkére festette a haját Kissé feltűnő volt tán bizarr is..Nem szóltam, amikor talál- kóztunk, csak bámultam. Valószínű a szemem beszélhetett, mert zavartan mosolygott. „Most ez a divat” — mondta és még hozzátette: „A nővére is festetett, ő vörös lett.” A nővéremet aztán sokáig Tiziának hívta a férje, némi maliciával és nosztalgiával a fekete szín után. Én akkor úgy éreztem, hogy mind a két nő, hajszínével együtt, elvesztette az egyéniségét is. Valami lé- lekcsere történt Nem a régiek már. Nagyon sajnáltam a hajukat és vele együtt a lelkűket is. Olyan hamis szőkék és hamis vörösek voltak a szememben még sokáig. És már húsz éve, hogy kitartanak az akkor választott színek mellett. És már az én szememben is szőke és vörös az egyéniségük, tán idomultak a színekhez, vagy csak az én szememben változtak az idő múlásával. Nem tudom, mostanában nem gondolkodtam rajtuk. Most hogy ismét összehozott a sors velük, és ültünk együtt egy egészen bizarr gondolat lopó- zott az agyamba. Nem mertem elmondani, de helyettük is fájt egy kicsit a szívem, és úgy sajnáltam őket. Ez a két nő — gondoltam szomorúan — húsz évvel ezelőtt befestette a haját, és már húsz éve nem látták hajuk eredeti színét, csillogását, és azóta csak mind szőkébb és mind vörösebb lett a két nő. És ma már nem tudják visszacsinálni, elrontottak mindent, mert az eredeti szín egész biztos már elveszett, a festék alatt megőszültek, csak ők nem tudják. Soha többé nem látják magukat barnán és feketén. De ezen csak én szomorodtam el, ahogy ott csacsogtak a fekete mellett, úgy vettem észre, hogy ők egyáltalán nem szomorúak. Nyelvtan A kisfiam húsvétkor kapott valahol 10 forintot, a második tízest — istenbizony! — mondta a gyerek — találta az utcán, és egy harmadik tízest kölcsönkért tőlem. Titokzatos arccal kérte, nem is tudtam mire. Este megmutatta azt a színes inget, melyet a pénzből vásárolt az Úttörő Áruházban. Szóval nem vízipisztolyt, nem pingpongütőt, nem csokit! És megkérdezte, milyen, hogy tetszik az ing. Jó színű — mondtam elismerően, azután megkérdeztem, hogy áll a leckével. Mutatta a füzetét és megkérdezte, hogy a mint szócska szófaj ilag milyen szó, hová tartozik? Ige, főnév, melléknév, kötőszó? — Még azt sem tudod, édes kisfiam? Hogyan lesz belőled újságíró, ha a magyar nyelvet sem ismered? — kérdeztem, s közben lázasan törtem a fejem: tényleg a mint szócska milyen szó? Talán kötőszó? „Mint befagyott tenger, olyan a sík határ”. „Mint komor bikának. olyan a járása” — szóval minden hasonlatot mint szócskával kezdünk, jutottak Ingyen segítenek a „sárga angyalok' Kétszáz autós szolgálatában Műszaki és térképszolgálat — Hazai és külföldi túrák Az ízlésesen berendezett, barátságos hangulatot árasztó szobában Pallai Józsefet, a Magyar Autóklub nagykőrösi csoportjának vezetőjét találtam. Részletesen tájékoztatott az autóklub életéről. — Csoportunk hat évvel ezelőtt alakult. Klubszobánkat néhány hónappal ezelőtt rendeztük be itt a művelődési házban. Jelenleg kétszáz van, tagunk és közöttük kocséri, kecskeméti, kiskunfélegyházi autós éppúgy található, mint budapesti. Ez egy kicsit dicséret is számunkra, mert azt mutatja, jól sikerült, szervezett intézmény. Az autóklub mit biztosít tagjainak? — Számtalan olyan kedvezményben részesülhetnek, amelyek feltétlenül érdemessé teszik, hogy az autótulajdonosok belépjenek a klubba. Az évi tagsági díj mindössze 100 forint, de Kavicsok eszembe egykori magyartanárom szavai. Jó, jó, de a mint szócska milyen szócska? — Én nem leszek újságíró. Zenekart fogok alakítani. Fellépek Londoniban, elviszem édesanyámat is. — zavart meg a fiam. „Szóval én kimaradok a buliból, még a lehetőségek kalkulációjában sem szerepelek a fiamnál.” — Ezt az inget is azért vettem. A zenekarunknak egységes inge lesz, ebben fogunk fellépni... „Pedig mennyit szaladtam az anyatejért...” — Légy szíves már végre megmondani, hogy a mint szócska szófajilag hová tartozik, — erőszakoskodott tovább is a gyerek. Az ám, milyen szó? — Jó az inged kisfiam, örülök, hogy zenekart alakítasz, és hogy gondoltál édesanyádra is. Másnap a redakcióbán megkérdeztem minden kollégát, aki éppen arra járt. Amikor a tizedik ember is zavartan vigyorgott, a titkárnő felajánlotta szolgálatait, hogy ő felhívja a 170—100-on a különleges tudakozót. Nem vettük igénybe, mert végül is a fiatal takarítónő segített rajtunk, ő most végzi a gimnáziumot. Elveszett a normál „A“ hangunk Bejön a haver a szobámba és örömtől sugárzó arccal jelenti: — Megtaláltam a normál „A”-hangunkat! Tudod, amit húsvétkor elveszítettünk. Az én arcom is felderült, mert eszembe jutott, hogy ... Húsvétkor locsolóbrigádot alakítottunk, néhány kolléga a mi hivatalunkból, néhány a konkurrenciától. Először lerohantuk a rokonokat „Csak hozzátok jöttünk, már sietünk is haza”. Ezután jöttek a kolléganők. Volt a bandánkban egy gitáros fiú, igen kellemes, fickó, sokat eszik, keveset iszik és ismer minden jó számot. A harmadik háznál, amikor aznap már hatodszor lakott jól, tudjaisten hogyan, de elveszítette a normál „A” hangot. Én szóltam először, hogy fals, és szavamra azonnal hangolni kezdett. Az „A” hangot azonban az isteninek sem találta meg. Akkor elkeseredett arccal bejelentette: — A normál „A” hangot elveszítettem, keresem, de nincs sehol. Mindannyian azonnal a normál „A” hang megkeresésére indultunk, de sehol sem leltük. Akkor a gitáros felvette a telefonkagylót, tárcsázta a 188—188-as számot, belehallgatott, engem magához intett és a telefonban búgó „A” hangot az én fülembe búgta. Aztán mint az őrült visszarohant gitárjához. Én a hangot a kan- kurrens lap aktrovat vezetőjének fülébe búgtam, hogy közbe el ne szálljon. — Rohanj, add vissza a hangot a gitárosnak — ordítottam, de ő félreérthetett, mert az asztalhoz sietett, ahol a háziasszony füléhez hajolt, és belebúgta, hogy „Akácos út...” — Marha! — summáztuk némi vulgarizálással az esetet. — Pajtás, te nem ihatsz többet — jelentette ki a gitáros és bosszúból azonnal továbbáll tunk. Egy templom előtt baktattunk, búgott, szállt az orgona hangja a szép tavaszi napfénybe. Megálltunk az ajtónál. — Áááááá... — próbáltuk fülöncsípni a dezertőr hangot. Már majdnem sikerült, amikor bentről nekilódult a vallásos tömeg és bennünket elsodort a klerikalizmus. Szétnéztünk, hálistennek egy fia ismerőst sem láttunk és ennek nagyon örültünk. Részben, hogy nem keveredtünk gyanúba, részben mert a fotós kolléga megint az „Akácos utat...” énekelte. A következő helyen az aktrovatvezető kristálycukorba mártogatta a friss tavaszi retket, később a halion keresztül távozott a WC-be és a hálószobán át tért vissza. De az „A” hang sehol. Ekkor kimentünk a fürdőszobába és a házigazda vezényletével elénekeltük, högy „Sej, haj feketevonat.. Közben szalajtottuk a gitárost a második üveg konyakért. Előadtunk még néhány sikeres, friss számot, három órakor szóltunk a háziasszonynak, nekünk ide terítsen, a fürdőszobában ebédelünk. A gitáros leszaladt az utcára, az első telefonfülkéből felhívta a normál „A” hangot, de mire feljött a harmadik emeletre, megint elveszítette azt. Késő délután a Népstadion mellett baktattunk. Több tízezer torok ütemesen ordította: „Hajrá”! — ebben ugyan volt „A”, de mi — mint mondottam volt — a normál „A” hangot kerestük. Az egész brigád az aktrovat vezetőjét szidta, mert őmiatta kerültünk ilyen helyzetbe. Este 9-kor, végre teljesen nyugodt körülmények között, betértünk egy vadidegen la- j kásba, ahol a kislány kény- i szeredetten mosolygott, mert azt hitte, hogy a szüleihez jöttünk, a szülők pedig azt, hogy a lányukhoz. Megkínáltak bennünket mindenféle jóval. A fotós kezéből kivettük a poharat, akkor az négykéz- lábra ereszkedett, s elkezdte az asztal alatt keresni a normál „A” hangot. A házikisasszony felsikitott. — Nem szeretem, ha a részegek csiklandoznak! — És amikor az aktrovatomban modellt álltái, szivi? — válaszolt bamba röhögéssel a fotós. Jobbról a háziasszony, balról a papa csördített a képére. Mindannyian kiszaladtunk, csak a gitáros maradt ott, konokul tovább kereste az elveszett hangot. Egy hét múlva a fotós irigységgel vegyes, gúnyos hangon, de mindenképpen feldúlva mondta, hogy a gitárost a lánnyal együtt látta a Szigeten. Távolról azt hitte, hogy csókolóznak, mert szájuk szinte összeért. De közelébb menve, látta, illetve hallotta, hogy egészen másról van szó: a fiú kezében gitár és együtt, egymás szájába dúdolták, búgták, hogy: — Áááááá... Szóval megtaláltad? Hát azért valid be öregem, kellemes nyomozás volt. (mátrai) ennek ellenértékeként igénybe vehetik díjtalanul az országúti műszaki segélyszolgálatot, a „sárga angyalokat”. És díjtalan műszaki tanácsadással, információs- és térképszolgálattal állunk a tagok rendelkezésére. Mivel a klub szerepet vállalt a Magyar Camping és Caravanning Klub alakításában, mindegyik tag a táborozóhelyen bármilyen szolgáltatást fizetési kedvezménynyel vehet igénybe. — Figyelemre méltó az a lehetőség, hogy az autóklub hazai és külföldi túrákat szervez a tagok részére, amelyek során az említett kedvezmények különösen hasznosíthatók. Ez évben Pécsre, Siklósra, Omassára indítunk hazai túrát, de programunkban olaszországi, ausztriai, sőt svédországi autóutak is szerepelnek. Nem érdektelen megemlíteni, hogy a klubtagok részére minden hétfőn Budapesten a Rómer Flóris utcai székházunkban díjtalan műszeres fényszóróbeállítást biztosítunk — mondotta Pallai József. (—ara—) Árnyék a Naszály alatt Munkások között hallottam a tízgyermekes család nagy nyomorúságáról. Az ötödik X felé közelgő süket anyáról, a betegeskedő férjről. S beszéltek az összefogásról is, ami szinte percek alatt kerekedett a gyárban, ahol az anya dolgozik. A több zsáknyi ruháról, a kőművesek zsírjáról és szalonnájáról, amit összehordtak a nagy családnak. Elmentem a Naszály alá megnézni a hálzat. Házat? Szóval azt a szobát, amit az ötszáz négyszögöles telekre az apa épített. Nem volt otthon senki. Vagy nem jöttek ki, s ezért belülről nem láttam. Nem tudom, hogyan tudják elhelyezni a négy fekhelyet, ahol tizen alusznak, a kályhát, amin olykor az anya főz. Az anya: Majercsik Mihályné, a Híradástechnikai Anyagok Gyárában takarítónő. Délutános volt, amikor kerestem. A gyár igazgatási osztályának egyik szobájában beszélgetek vele. Erősen nézi a szám, onnan olvassa le, amit kérdezek. Nagyon kell figyelnem, hogy értsem, amit mond. Nem hall. Beszélni megtanult. Országos értekezlet a Belügyminisztériumban Csütörtökön a Belügyminisztériumiban országos értekezletet tartottak, amelyen megjelent Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, valamint a Belügyminisztérium vezetői, országos parancsnokai, a budapesti és a megyei rendőrfőkapitányok. Az értekezleten Benkei András belügyminiszter értékelte a minisztérium múlt évi munkáját és megszabta az 1968-as esztendő feladatait. Csehszlovák mezőgazdasági küldöttség Kiskunlacházán Csütörtökön a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium meghívására 15 tagú csehszlovák mezőgazdasági küldöttség érkezett hazánkba. A küldöttség vezetője Tibor Bogdanovszky, a Szlovák Nemzeti Tanács mezőgazdasági meghatalmazottja, tagjai nemzetgyűlési képviselők, területi termelőszövetkezeti tanácsi vezetők és termelőszövetkezeti elnökök. A vendégek egy héten át tanulmányozzák a magyar mezőgazdaság vezetési és gyakorlati módszereit. A küldöttség csütörtökön délután a kiskunlacházi Petőfi Termelőszövetkezetbe látogatott. Fűtés, angol—olasz kutricák Lefaragják hét hónapra SERTÉSTELEP ÉPÜL CSÉVHARASZTON A nagyüzemi sertéstenyésztésnek a monori járásban nincsenek túl biztató eredményei. A Monori Állami Gazdaság jövő év közepén átadásra kerülő új sertéstelepe azonban minden bizonnyal beváltja a hozzá fűzött reményeket. Bognár Gyulával, az állami gazdaság főmezőgazdászával beszélgettünk a készülő új létesítményről. — Új sertéstelepünk a csév- haraszti üzemegységben épül. Teljesen komplett lesz: elletővei, utónevelővel és hizlaldával, angol—olasz típusú kutricákkal. Az etetőben és utónevelőben fűtőberendezések lesznek. — Mikor kezdték az építkezést? — Még tavaly ősszel — most van egy kis „megállás". Tervezési problémák adódtak a fűtés körül. S ez az épület annyira újszerű lesz, hogy időt vesz igénybe a próbadarabok legyártása, kikísérletezése is. Az átadást a jövő év közepére tervezzük — év végére talán már eredményekkel is jelentkezhetünk. — Mennyiben lesz új ez a létesítmény? — Mint mondtam, a berendezés a legmodernebb. A sertések hetven kilós súlyig szá- razdarás etetést kapnak — önetető és önitató is lesz. Almozás nincs — a padozat bitumenos lesz, a tisztítás: vizes lemosás. Eddig — a hagyományos módszerek mellett — hatvan napra választották el a malacokat. Most áttérnek a 30 napos malacválasztásra. Megfelelő takarmányozás mellett ez elég is. Így a kocák kevésbé romlanak le, s gyorsabb lesz a kocaforgó. Az eddigi és átlagosan számított évi. mintegy másfélszeres ellés ezentúl a 2,3-re nő majd.' — Mennyi idő alatt hizlalnak majd egy sertést? — Egy 110—115 kilós sertés felhizlalásához kilenc és fél hónap kellett. Többszörös hibridfajta kocákkal a gyors fejlődés és az előnyösebb takarmányhasznosítás eredményeként lefaragjuk ezt az időtartamot: már hét hónap alatt elérik a sertések a 110 kilós súlyt — Az építkezés költsége? — Az építkezés 23 millió forintba kerül, reméljük, meghozza majd a várt eredményeket. K. Zs. A férje idegbeteg. — Huny gyereke is van? — Tíz. A iegnagyoDD 1943- ban, a legkisebb 65-ben született. — Ennyi gyerek! — A ferjem akarta, én meg rá hallgattam. Tudja, van egy kislányom, tizenkét éves, az Annuska. ö hordja a kisebbeket az óvodába meg a bölcsődébe. Ot sajnálom, nagy teher ez neki. — Hány gyerek él magukkal? — Nyolc. A két nagy Felső- pakonyban maradt ahonnan ide költöztünk. Ott volt egy házunk, ozí eladtuk, abból vettünk itt egy telket tíeezer forintért, arra építette férjem a szobát. A maradékból vettük az anyagot. — Miért jöttek el onnan? (Hiszen ott a házban villany volt, meg kút az udvarban, nagy szoba, konyha, kamra, speiz.) — A férjem akarta, mert, hogy itt lakott a keresztanyja. — Nagyon olcsón adták el. — Mondtam én az uramnak. Én ötvenezret akartam kérni, de neki nagyon sürgős volt. Mondtam, ne adjuk el, mert megnőnek a gyerekek, többet esznek, meg ruha is kell. Nem tudunk majd építeni. — Hogyan férnek el eny- nyien abban a négy ágyban? — Hát az uram meg én az egyikben, a ké nagyobb gyerek alszik a másik ágyban, a kisebbek meg hárman-hár- man fejtől-lábig kettőben. — Mennyi a ham jövedelmük? — Az uram ezerhuszonhét forintot keres, én ezerháromszázat meg a családi pótlék, az is ezer körül van. ügy — háromezer, mindent számolva. De a három iskolás gyereknek 32 forint az autóbusz, nekem 62, az uramnak 72. O a hajógyárban dolgozik. — Ha megkérdeznék, mit kívánna legjobban? — Egy konyhát legalább. A kőművesek kint jártak, felépítenék. Csak anyag kellene hozzá. Az igazgatási osztály vezetője szerint a gyár bontásból adna téglát. A kőművesek felépítenék, csak építési engedély kellene. De arra, hogy azt kijárják, nem vállalkozhatnak. Az osztály tanulmányi előadója dr. Kovács Györgyné. Sokat segített a családnak. Tőle hallom az érem másik oldalát. — Itt sok jó ember van. Önzetlenek, segíteni készek. Amikor hallottak a család nyomorúságáról, rengeteg jó ruhát hoztak össze. Nem akármilyet — jót. Majercsik- né a fészerben tartja, halomban. Bundabéléses kabát is volt közte. Saját szememmel láttam. Többször kapott szociális segélyt. Egy alkalommal negyed óra alatt megkapta az ötszáz forintot Mondtam neki, elkísérem, együtt veszünk lisztet, cukrot, zsírt. Eltűnt. Kérdeztem, hogy mit vásárolt. Mit gondol, mit válaszolt: három kiló szalámit. — Mondtuk neki, hogy legalább a kisebb gyereket adja állami gondozásba. „Azt nem lehet, mert sokat kell fizetni érte és nem lesz családi pótlék." Igaz, nem sok ennyi emberre ez a pénz. De ha be tudná osztani... — Felajánlottuk, hogy az ebédlőből azt az ételt, ami megmarad — mert nem mindenki ebédel mindig — vigye haza. Az aluljáró alatt megebédelnek a férjével, a többit pedig eltüntetik Most mondja meg, mit lehet itt tenni. Mert mi belefáradtunk... Van más nagycsaládos is, aki rászorul a segítségre... — sorjáznak gondolatai. Az öreg Zsobrákban mindenki ismeri őket. A gyárban minden munkás tud róluk, és sajnálják a nagy családot. A családot, a nyolc gyereket, akik hárman fekszenek egy ágyban, a szüleiket — tehetetlenségük miatt. És mindenki segíteni akar — a gyerekeken. Bányász Hédi
