Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)
1968-04-04 / 80. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEG XII. ÉVFOLYAM, 80. SZÁM AHA | Mlltl VI 1968. ÁPRILIS 4„ CSÜTÖRTÖK PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A felnőttkor felelőssége A harmadik évtized esztendei máft/fel- nőttkort jelentenek. Férfivé, nővé’ érik a fiú és a leány, felnőtté nő maga a gazdaság és társadalom. Huszonhárom esztendős a szabadság, s vele egyidős az útkezdés is. 1945. történelmi hónapjaihoz elsősorban érzelmeink fűznek bennünket, s csak utánuk sorakoznak az értelem rendszerező, változásom kát csoportosító gondolatai. Akkor, huszonhárom esztendeje csak lehetőség, s nem is egyértelműen elfogadott lehetőség volt az, ami napjainkban már törvényként élő valóság; a néphatalom, a termelőeszközök köztulajdona, a szocialista társadalom. Mégis, a magyar történelemben soha nem volt még annyira tiszta és egyértelmű a haladás, nép és nemzet fel- emelkedésének útja, mint 1945-ben. Népet fojtogató; nemzetet nyomorító kötelékek szakadtak el azokban a hónapokban, s a sapkájukon ötágú csillagot viselő katonák lényegében és valójában a magyar történelem új folyamatát indították el azzal, hogy — vérükkel, életükkel fizetve érte — feltételeket teremtettek számunkra. Az a világ, mely akkor összeroppant, társadalmi tagozódásában ma már — a fiatalok szemében — hihetetlennek tűnő építmény volt. 1941-ben az uralkodó osztály 750 000 főt tett ki. A kispolgárság 3 617 000 embert számlált, s a 9 316 000 főnyi összlakosságból aki „maradt”, az volt a másokat eltartó, magának a szűköset is nehezen előteremtő munkás és paraszt. Hihető valóság-e fiaink és leányaink számára, hogy háromnegyed millió ember dúskált úgy minden földi jóban, hogy azért még lehajolnia sem kellett? Hihető valóság-e gyermekeink számára, hogy valaki csak azért volt ura másoknak, mert úrnak született, s hogy nem tehetség, rátermettség, tudás, hanem cím, vagyon, rang szabta meg, hogy ki vezet és ki engedelmeskedik? Nem fogalmaink váltak a mai fiatalok számára semmitmondóvá. A társadalom szerkezetében végbement változások tették semmissé a régi fogalmi rendszert, s érthetetlenné azt, ami számunkra még maga volt a keserű, szenvedésekkel teli valóság. Igen, mondja a mai fiatal: munkás, paraszt, értelmiségi. Foglalkozást ért alatta, s nem minősítést, holott, még negyedszázada sincsen, az ember értékének minősítője volt az, hogy ki kicsoda. A grófról, az iparmágnásról, az arisztokrácia „történelmi eredetű” képviselőiről többet, mint hogy „ők voltak az urak”, aligha tudnak mondani. Ami huszonhárom esztendő alatt gazdasági és társadalmi forradalom volt — a forradalom megannyi jellemzőjével, harcokkal, tévedésekkel, tragikus eseményekkel is —, az számukra természetes. A felnőttkort elért nemzet az új nemzedéknek már adott tény, nem vívmány, hanem: kiindulás. Ezért kell a felnőttkok. felelősségéről beszélni. Ezért kell megérteni és megértetni, hogy a nemzeti egység fogalma, mely sokak számára politikai jelszó csupán, a társadalomépítés újabb, s forradalmiságtól nem kevésbé mentes korszaka. Nem növekvő számsor csupán, hanem a társadalom szerkezetében alapvető tényezőként — változtató, módosító tényezőként — jelentkező folyamat, hogy 1950-ben 797 ezer embernek adott kenyeret az ipar, s 1966-ban már 1 539 000-nek; a termelőszövetkezetbe tétovázva, sőt, olykor aggódva Delé- pő paraszt ma már szövetkezeti gazdaként határoz jövőjéről; a hatalom különböző testületéiben olyanok viselik a felelősséget, akik legtöbbje kétkezi munkás volt. A felnőttkort átlépő társadalom, a mi szocialista társadalmunk tagozódása sokkal egyszerűbb, áttekinthetőbb, mint a huszonhárom esztendeje összeroppan té volt; egyszerűbb, mert a történelmi igazságot tükrözi, mert megvalósítja azt a kormányzási formát, ahol a milliók szabják meg a rendet, s nincsen alul meg fölül, hanem a társadalom egységes, mert alapvetően közös érdekű osztályokból álló alapokra épül. É lni tudtunk a szabadsággal; jelszó is, tény is, mindenki számára mérhető valóság. Élni tudtunk szabadságunkkal, s ezt gazdaságunk, társadalmunk egyaránt bizonyítja. Élni tudtunk, még akkor is, ha útkeresésünk hibákkal is járt; új országot építet-_ tünk, s vele új társadalmat. Nem az elégedetlenség, hanem a többet akarás, a gyorsabban haladás diktálja azokat a változásokat, melyeket gazdaságban és társadalomban most feladatként elhatároztunk. A felnőttkor felelősségérzetét tükrözik ezek ez elhatározások, s azt, hogy hatalomban, kormányzásban többre vagyunk már képesek, mint voltunk eddig, hogy okosabb gazda módjára tudjuk forgatni javainkat. A húsz esztendeje végrehajtott államosítás, s a szocialista mezőgazdaság megteremtése a két kiemelkedő mérföldkő a társadalom fejlődésének útján. Most a haramadik mérföldkövet helyeztük el. A gazdaságirányítás új rendszeréről beszélünk, de tudjuk, mert felmértük, hogy mindaz, amit megvalósítani kívánunk, a társadalomban is hatalmas változásokkal jár. Szükséges és kívánatos változások ezek, éppen mert átjutottunk a felnőttkor küszöbén, s többre, nagyobbra vagyunk képesek. Közvetlenebbé, érthetőbbé kell tenni a hatalmat, a kormányzást a tömegek számára; növekvő szerephez jutnak a helyi testületek, kérdések sorában maguk döntenek, s nem kell ráhagyatkozniuk semmiféle gyámkodásra, jóváhagyásra. ösztönözni kell a társadalomnak hasznos munkát; az anyagi érkedeltség széles körű alkalmazása, az üzemek önállósága, a piac hatásának érvényesülése mind-mind ezt szolgálja. Vannak-e ennek a felnőtté érő társadalomnak az arculatán szeplők és foltok? A növekedést, mint tökéletes, hibátlan folyamatot, elképzelni tévedés lenne; a társadalom egészének mozgása, fejlettsége a döntő! Nem elég céltudatos és állandó a társadalmi aktivitás; a demokratizmus, erősítése éppen ezért tár tágra kapukat. Vannak, akik megpróbálnak ügyeskedéssel elébevágni a becsületeseknek; a közgondolkodás erkölcsi alapjainak elmélyítése mozdítja a kezeket, hogy fülön csípjük őket. Akadnak, akiket megszédít a hatalom; jogaival élve minden testület képes arra, hogy kijózanítsa az ilyen embereket. Sokféle szep- lőt, foltot sorolhatnánk, melyek megtalálhatók társadalmunk arculatán, s mégis felnőtté értünk, éppen, mert tudjuk e szeplőket, s mind biztosabban ismerjük okozóikat. Napjainkban nehezen számontartható, mert ezernyi jele van annak, hogy sóik helyen, föl- kavarodott az állóvíz, másutt a túl lassú áramlatokat terelgetik gyorsabb sodrású partok közé, s a változások, bár nem könnyűek, s meglepetéseket, gondokat is tartogatnak, mind szélesebb körben találnak megértő és cselekvő támogatásra. Az országgyűlés munkájában tapasztalható változások, a képviselők nagyfokú aktivitása, a választókkal tartott szoros kapcsolatokat tükröző felszólalások éppúgy részei ennek, mint tanácsaink új munkastílusa, s az ipari és mezőgazdasági üzemek sokasodó kezdeményezései. Három hónap telt el mindössze a januári kezdés óta, s ahogy hiba lenne túlbecsülni a jelentkező nehézségeket, úgy elfeledkezni sem lehet róluk. A szerény kezdeti eredmények, s a nehézségek összessége mégis az, hogy a társadalom egésze kezdi érteni — nem a reform részleteit, mert ezek nagyonis szakszerűek, hanem — a reform célját, értelmét, M inden ember, ha tudomásul veszi, ha nem, a társadalmon belül él. (Mindenkinek jogai vannak e társadalomban, s természetesen, kötelezettségei. Szocialista társadalmunk eddigi fejlődésében jogok és kötelességek jobban szétváltak, s nem egyszer, bár látszatra ellentétként hangzik, nagyon is, összefolytak. Éppen ezért az egyén a nagy társadalmi folyamatokat, a valóban társadalmat alakító erőket inkább csak elvont fogalomként tartotta számon, s a maga életében elsősorban materiális tényékhez kötötte-mér- te e változásokat. Most megteremtődik annak lehetősége, hogy a társadalom cselekvőbb-al- kotóbb részesének érezze magát minden ember, azzal, hogy saját tetteinek értéke is, másoké is mérhetőbbé válik. A felnőttség biztos jele a mérlegelni tudás. Aki pedig mérlegel, az jót és fölöslegest, rosszat és hasznost választ szét, s ez a társadalmi méretű mérlegelés adja a holnapok valamennyiünk számára érvényes programját. Akkor, 1945-ben, huszonhárom esztendeje, a szabadság, a függetlenség, a nemzeti önállóság ajándéka gazdag útravaló volt minden becsületes magyar számára. A hosszú — tettekben, eredményekben gazdag, mert években csupán huszonhárom esztendeig tartó — úton az út- ravalóhoz tettünk, sőt, nem is keveset tettünk hozzá. Felnőttkorunkat hát tettekkel, eredményekkel, tapasztalatokkal tömött, s terveket is bőségesen rejtő tarisznyával kezdhetjük; eltökélve, bizakodva. Kos&orn&nsi ünnepség n Ssu bad súgtéren A* MSZMP Központi Bizottságának koszorúját Kádár János A FORTE-GYÁR ÜJ ÉPÍTMÉNYE AZ EMULZIÖ-KONYHA „Eneklem a tavaszt, a fényt Bimbózó ifjús zöld reményt” (József A.) ^sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/,\ és Biszkn Béla Helyezte el a szovjet hősi emlékmű talapzatán A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a magyar forradalmi munkásparaszt kormány és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa hazánk felszabadulásának 23. évfordulója alkalmából szerdán délelőtt koszorúzási ünnepséget rendezett a Szabadság téri szovjet hősi emlékműnél. A koszorúzási ünnepségen megjelent Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Apró Antal, Biszku Béla, Fehér Lajos, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Nemes Dezső, Szirmai István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a Politikai Bizottság póttagjai. Részt vett az ünnepségen a budapesti diplomáciai képviseletek több vezetője, továbbá katonai és légügyi attaséja. Kürtszó harsant, amikor Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter kíséretében a térre érkezett. A díszőrség parancsnoka jelentést tett Losonczi Pálnak, aki ezt követően Czinege Lajossal együtt ellépett a díszőrség előtt és üdvözölte az egységet A Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Kisházi Ödön, az Elnöki Tanács helyettes elnöke; az MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János, a Központi Bizottság első titkára és Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára; a forradalmi munkásparaszt kormány nevében Fock Jenő, a kormány elnöke és Apró Antal a kormány elnökhelyettese helyezett koszorút az emlékmű talpazatára. Ezután, a diplomáciai testületek képviselői koszorúzták meg az emlékművet. A felszabadulás 23. évfordulója alkalmából szerdán délelőtt koszorúzási ünnepség volt a Hősök terén is a magyar hősök emlékművénél. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa nevében Losonczi Pál és Kisházi Ödön, az A Hazafias Népifront Országos Tanácsa képviseletében dr. Erdei Ferenc főtitkár és Bugár Jánasné főtitkárhelyettes; a SZOT részéről Gáspár Sándor főtitkár és Somoskői Gábor titkár; a fegyveres erők nevében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter, Benkei András belügyminiszter és Papp Árpád, a munkásőrség országos parancsnoka helyezett el koszorút. A szovjet hadsereg kosszo- rúját K. I. Provalov ve- ' zérezredes, P. M. Petrenko vezérőrnagy és Sz. A. Andrjuscsenko altábornagy helyezte el. A koszorúzási ünnepség az Intemaeionálé hangjaival ért véget. MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János, Buszku Béla, a forradalmi munkásparaszt kormány nevében Fock Jenő és Apró Antal helyezett koszorút az emlékműre. Ünnepség a Hősök terén
