Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-02 / 78. szám

1968. ÁPRILIS 2., KEDD PEST HEGYEI K^űrlap 3 Húsz éve egy vonalon Síp és tányérsapka Megfordítja a jegylyukasz­tót, az egyik szára síp. Be­lefúj. Az ablakból figyelem. — Beszállás! — kiáltja. Karja magasba lendül, s ott marad másodpercekig. Spa­nyol filmeken látni ilyen arco­kat. Barna, tömör; a halánté­kon vékony hajcsík, elmetszve közvetlenül a járomcsont fe­lett. A tányérsapka sildje sű­rű szemöldököt ernyőz, s egy olyan szempárt, melybe vég­leg befészkelte magát a derű. Lihegve fut még egy-két Utas. Utolsónak ő lép fel a ko­csira. Félig kihajol. Tiszteleg... A HÉV-szerelvény elindult Ráckeve felé. Mint hajónak a kapitány Hangos jóreggelttel nyit be a kupéba. Ki-ki kéretlenül húzza elő jegyét, bérletét. So­kan ismerősként köszöntik. Csaknem két évtizede kalauz ezen a vonalon. A negyvenes évek elején, az óbudai pamutgyárban, mint segédfűtő, a szenet szállító va­gonok tolatása körül segédke­zett, akkor kapott kedvet a vasutassághoz. Kérvényt írt, felvették. A gőzparipát azóta Diesel-mozdony váltotta fel, a volt napibéres kalauz zubbo­nyára kerek fémlap került: vonatvezető. A hajónak leg­főbb ura a kapitány, e síneken futó úti alkalmatosságnak ő. Az utolsó három kocsiban tanítványa, a fiatal Ernszt Mátyásáé zárófékező kezeli a jegyeket, az első hármat neki kell minden állomás után vé­gigjárnia. Gyéren vagyunk: 7 óráig tombolt a csúcsforga­lom. Egészen más ez így, elter­peszkedve az ülésen egyedül, mintha kétszázadmagammal, állva szoronganék, s bizony, akkor ö sem ülhetne le ide, szembe velem. Cigarettával kínálom. Visz- szakínál. Füstölünk. — Ágh Ferenc vagyok. Most kezdte az első fordu­lót: 17 óra 41 perckor végez. Utána még felcsap utasnak: Szigetszentmiklóson lakik. Megbírságolt utasok — Nem únja az örökös zötykölődést? — Nem én. Elmehetnék pénztárba is, de amíg megvan a rugalmasságom, inkább a vonaton maradok. Pedig itt minden második nap délutá- nos, minden harmadik nap éj­szakás vagyok, és vasárnap­jaim sincsenek. — A felesége hogy viseli el? — Huszonöt év alatt már megszokta. — Főként mire inti a kezdő kalauzokat ? — Hogy fejlesszék arcme­móriájukat: ne zaklassák fe­leslegesen azokat, akiknek már látták a jegyét. — Mi a véleménye az uta­sokról? — Jobbára törzsgárda. Köl­csönösen megadjuk egymás­nak a tiszteletet. Amikor ha­zafelé megyek, mindig bevon a partiba valamelyik ultizó társaság. Csak szombat éjjel, vasárnap hajnalban gyűlik meg egyik-másik utassal a bajom, meg szüret után, ami­kor forr a tököli bor, a harc­ra tüzelő prekóc. Kiabálnak, ablakot törnek, elhajlítják a kapaszkodórudakat, felhasít­ják az ülést. — Gorombáskodnak is ma­gával? — Kitérek a gorombaságok elől. De legtöbbször maguk az utasok fékezik meg a renitens- kedőt. A minap például 29 fo­rintra megbírságoltam vala­kit, mert lejárt bérlettel akart átejteni. Amikor az ille­tő Szigetszentmiklós-Gyárte- lepen leszállt, kijelentette, megy a forgalmi irodába, mert százassal fizetett, és én egy fillért sem adtam vissza neki. Két utas azonnal felugrott, mennek ők is vele, tanúsítják, hogy látták, amikor hét darab tízest vett át, plusz egy forin­tot, amit azonnal kihajított az ablakon. Az illető persze nem tett feljelentést. — Már sok embert megbír­ságolt? — A múlt évben mindössze tizenhetet. A szabályzat szi­gorú, de van emberség is. Én mindig mérlegelem a körül­ményeket. Gyerekes anyák és öregek nyakába például még sose sóztam büntetést. , Halálvonat A 42 kilométeres útvonal szinte minden kilométeréhez valami emléke kötődik. Né­melyikhez nem is egy. — Az egyik nyáron Pester­zsébeten, derékba kaptunk egy lovaskocsit — meséli. — Száz darab 25 literes, sörrel teli hordó volt rajta, az mind sza­naszét gurult. A vérző kocsist kórházba szállították, én és egy rendőr főhadnagy össze­gyűjtöttük a hordókat. Nyolc hiányzott. Keresni kezdtük, hát már ott voltak eldugva á környező házak kapualjaiban. Megborzong. — Ez meg másfél évtizede történt. Egy Gyártelepig menő vonat kalauza voltam. Sziget- szentmiklósra érve, közölték, hogy Dunaharasztin halálra gázoltunk egy 47 éves alsóné- medi férfit. Az illető, mint kiderült, szerelmi bánatában vetette magát a vonat kerekei alá. Percek múlva indultunk vissza. Dunaharasztin leszállt az egyik utas, cigarettát vásá­rolt. Közben elindult a vonat, ő rohant utána, de ide-oda ló- bálódzó, nehéz hátizsákja egy­szer csak berántotta két kocsi közé. Mire megálltunk, már nem élt. Egy órán belül, ugyanazzal a vonattal, ugyan­azon a helyen két halálos gá­zolás! Szorongató érzéssel folytattuk útunkat tovább ... A brigád lantosa — Mivel tölti szabad idejét? — Szenvedélyes pecás va­gyok, a szigetszentmiklósi hor­gászegyesület háznagya. Egy 44 kilós, 2 méter 7 centis szür­ke harcsa volt az eddigi leg­nagyobb fogásom. Mint ta­nácstagot is sokféle üggyel fel­keresnek. Most épp társadalmi Ki mit tud, Tökölön Úton a kamerák elé. Forró hangulatú vasánap délutánt töltöttek nézők és versenyzők tegnapelőtt Tökö­lön a művelődési házban. Dél­után 4-kor kezdődött a har­madik Pest megyei KI MIT TUD?-döntő. És amire senki sem számított: csak este 10- kor lett vége. Több mint kétszáz ver­senyző lépett a pódiumra, hogy megmutassa tudását, ügyességét. A negyvenegy mű­sorszámban sok volt a népi tánccsoport. Színvonalas, jó ritmusú számaik nehézzé tet­ték a zsűri helyzetét. A-kate­góriából három csoport ts to­vábbjutott: a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem tánckara, a túrái és a pilisvörösvári né­pi együttes. A gödöllőiek egyébként is szép sikert köny­velhetnek el, mert az egyetem polbeategyüttese és Móricz Sándor (citeraszólóval) is fészt vehet az országos válogatón. A budai járásból Szécsi Má­ria kiváló versmondása és a solymári Vulkán tánczenekar temperamentumos, de kultu­rált előadása aratott nagy si­kert, megérdemelte a zsűri kedvező döntését. A zenekar szólóénekese, Sorbás Tibor kü­lön is továbbjutott. A március 24-én, vasárnap Cegléden tartott KI MIT TUD? nyerteseivel együtt húsz Pest megyei ver­senyző küzd majd az ország többi döntőbe jutott fiataljával, hogy a televízió­kamerák elé kerülhessen. — V — munkát szervezek, árkot ásunk, hogy mielőbb vízveze­téket kaphasson körzetem, a Vince telep. Zsebéből néhány papírlapot vesz elő: — Azonkívül verseket is írok. Főként a brigádomnak, a 12 tagú Béke brigádnak, mely már kétszer nyerte el a szocia­lista címet, s április 4-én a zászlót is megkapja. Ez itt pél­dául Rédli. László kocsikísé­rőhöz szól, aki egy éve fekszik kórházban, ezt meg az önkén­tes véradás alkalmából köl­töttem, mert elkeserített tár­saim passzivitása... Feláll, eligazítja zubbonya ráncait. — Végállomás következik! Polgár István Magyar pártküldöttség utazott Varsóba A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására Nyers Re­zsőnek, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizott­sága tagjának, a Központi Bi­zottság titkárának vezetésével hétfőn pártküldöttség utazott Varsóba. SZOT A Szakszervezetek Országos Tanácsának elnöksége hétfőn ülést tartott és több közérdekű kérdésről tárgyalt. Megvitatta a lakásépítés helyzetét. Egy másik napirend az áruellátás­sal, a minőség és a fogyasztói árak alakulásával foglalkozott. Az életszínvonal alakulásáról a SZOT elnöksége megállapí­totta, hogy az év első két hó­napjának tapasztalatai szerint a lakosság vásárlóereje és a kereslet lényegében a terve­zett szinten mozgott. 7 7 község -17 millió A szobi járás távlati terve - Keve's a társadalmi munka Tavaly a tanácsválasztások előtt a szobi járás 17 községé­ben megtartott jelölőgyűlése­ken 687 választó tett közér­dekű bejelentést. Valamennyi kívánság megvalósítása 36,5 millió forintba kerülne. Akadt persze néhány időszerűtlen, vagy túlzott javaslat, de még ha ezeket figyelembe sem ve­szik, akkor sem teremthető elő a szükséges anyagi fede­zet. Ezért azután a járási ta­nács a községi tanácsokkal együtt meghatározta, melyek a leglényegesebb javaslatok és úgy döntött, hogy a mos­tani tanácsciklus alatt 17 mil­lió forint értékű munkát vé­geznek el a községekben. Ebből az összegből tavaly már 6 milliót használtak fel, főleg út- és járdaépítésre, vil­lanyhálózat és vízvezeték bő­vítésére, hidak felújítására. Továbbá megkezdték Verőcén a vendéglátóipari kombinát, Nagy börzsönyben pedig az ét­terem és élelmiszerbolt építé­sét, összesen 4 és fél millió fo­rint előirányzott költséggel. Idén nagyjából ugyanilyen beruházásokra 5 és fél millió forintot irányoztak elő, az ez évben befejeződő verő­cei és nagybörzsönyi építkezé­sek költségein felül. Az 1968-ra tervezett mun­kák elvégzéséhez szükséges anyagi fedezet nagyon korlá­tozott. Feltétlenül szükséges tehát a lakosság eddiginél sokkal fokozottabb társadalmi munkája. Múlt évben a me­gye járásainak és városainak 10 PERCES INTERJÚ minden felnőtt lakosa átlag 72 forint értékű társadalmi munkát végzett. Ezt a megyei arányt a szobi járás felnőtt lakosságának fejenként 31 forintot ki­tevő munkája távolról sem közelíti meg. Tanácstagok és társadalmi szervek nagy lendülettel most kezdik szervezni a községek­ben a lakosság ilyen irányú segítségét és remélik, hogy eb­ben az évben szavuknak lel­kesebb visszhangja lesz. 1972- ig évenként két-háromnapi munka a községért igazán nem sok. A CSELEKVÉS KÖTELEZETTSÉGE A kérdésre, vajon elegen­dő-e fölismerni egy-egy prob­léma időszerűségét, fontossá­gát, s megállapítani azt, nem nehéz felelni — általában. Nem, nem elegendő csak fölis­merni, csak megállapítani va­lamit; a cselekvésnek kell kö­vetnie a fölismerést. A gya­korlatban már nehezebb érvé­nyesíteni mindezt. Az elvont* nak tűnő gondolatsor nagyon- is aktuális alapokról indult, arról beszélgettünk az Ipari Szerelvény és Gépgyár párt­végrehajtóbizottságának né­hány tagjával, hogy a párt- alapszervezetck munkamód­szere, stílusa miként tart lé­pést a változó körülmények­kel, követelményekkel? Nos, a munkamódszerek, ■ a munka­stílus felfrissülése tagadha­tatlan és örvendetes tény. Mégis, fontos és a jövőbeli teendőknél okvetlenül figye­lemre szolgáló tapasztalat, hogy a pártalapszervezetek egy része — ma még — csak a tények, az adott helyzet meg­állapításáig jut, tovább nem. Igaz, ellenkező előjelű példa is van, nem is fehér hollóként. A kommunisták föllépése eredményeként került sor az emelkedő költségszint okai­nak elemzésére; a termékcso­portok gazdaságosságának va­lóban elmélyült vizsgálatára; a selejtkárok megtérítésének következetesebb érvényesíté­sére. Maradjunk e legutóbbinál. Tagadhatatlan, hogy maga a tény megállapítása is, misze­rint nem elég következetes és rendszeres a selejtkár megté­rítése, figyelemre, a dolgok számontartására mutat, ön­magában azonban mégis ke­vés lenne. A kommunisták tovább mentek ennél. Megke­resték az okokat — miért a következetlenség —, illetve azt is kimutatták, hogy erkölcsi hatásában mennyire káros e következetlenség. Egy problé­ma teljes képét, metszetét ad­ták tehát a pártszervezetek, s e teljes kép alapján tettek ja­vaslatot a megoldásra, mely­nek részleteit természetesen már a gazdasági vezetés hatá­rozta meg. Nem sajátságos, csak erre a gyárra jellemző gond a párt- szervezetek munkájának erő­sítése, gazdagítása új módsze­rekkel. Az igény, akárcsak az Ipari Szerelvény- és Gépgyár­ban, másutt is az, hogy ne ér­jék be a pártszervezetek a té­nyek összegezésével. Cseleked­jenek, de természetesen nem a gazdasági vezetés helyett, ha­nem a maguk sajátos módján: az alapos határozathozatallal, a kellő ellenőrzéssel, s a poli­tikai felvilágosítómunka — a szó jó értelmében vett, általá­nosságoktól mentes agitáció — erősítésével. Ahogy azt az em­lített üzem egyik pártalap- szervezetében — a központi kettes nevet viselőben — meg-, fogalmazták: nem lehet „ki­nyilatkoztatni” és utána pá­holyból szemlélni az esemé­nyeket. A termelés pártellenörzése nem egy feladat a sok közül; olyan feladat, melyen át, s melyben valamennyi más te­vékenységi terület találkozik. A pártalapszervezet, a kom­munisták tekintélye sokban függ attól: kellő alapossággal és kezdeményezőkészséggel végzik-e ezt az ellenőrző mun­kát, vagy csudán a formalitás sok érvényesülnek? A példás hoz visszakanyarodva: a kom­munisták, a pártszervezetek tekintélyének növekedésében az Ipari Szerelvény- és Gép­gyárban döntő fontosságot játszott az, hogy ők voltak a kezdeményezők, a .kényes­nek” tartott kérdések feszes getői, s ők dolgoztak ki olyaq javaslatokat, melyek alapján ma már — ha persze a kezdet jegyeivel is — mérhető tés nyékben jelentkeznek az ereds menyek. M. O. A DUNA-PARTON A vád Duna-part tele van sétálókkal, napo­zókkal a meleg déli órákban. A rakpart lépcsőin két lány sötétkék kö­penyben, mellettük a táska. Olvasnak, s közben nagyokat kacagnak. Szerelmes levél le­het, melyet a lányok ennyire összebújva böngésznek — gon­dolom. Közelebb visz a nem mindig illedelmes kíváncsiság. Könyveket látok a kezükben. — Mit csináltok? Kicsit meglepődnek. — Exponenciális egyenlete­ket ... Ezt nem vártam. Ismerke­dünk. A fekete hajú, fekete szemű kislány Reszeli Valéria, barátnője a barna hajú, zöl­des szemű Obermayer Márti. Mindketten a váci közgazda- sági technikum másodéves hallgatói. Márti a könyvet, Vali a függvénytáblázatot né­zi. — Milyen óráitok voltak? — Hű — a válasz, s közben egymás szavába vágnak, úgy sorolják: osztályfőnöki, gazda­sági ismeretek, matek és két magyar. —■ Melyik a legrázósabb? — A matek, mert azt nem tudjuk — nyilatkoznak egy­szerre. — Feleltetek is? Néma csend, Márti gyanúsan párul. — Miből? — faggatom. — Magyarból — mondja restelkedve. Kedvenc tárgyaik iránt ér­deklődöm. Valié a könyvvitel és a földrajz, Mártié — ennek ellenére — a magyar. — Kit szerettek legjobban a tanárok közül? — Az osztályfőnököt. Fiatal, nagyon megért bennünket. Ö törődik velünk a legtöbbet. — Mit csináltok politech­nikaórán? Gondolom, itt Vá­cott nem gond ez. Elhúzzák a szájukat. — Semmit — így Márti. — A márlaudvari tangazdaságba járunk, de nem adnak munkát, csak ellógjuk a napot, pedig már a tanárnőnk is szólt ne­kik. — Az aggaszt — veszi át a szót Vali —, hogy érettségizni kell belőle, csak nem tudjuk, hogy miből. — Minek készültök? Közös válasz: — Állandóan ezen gondol­kodunk ... Nem faggatom őket tovább iskolai dolgokról, beszéljünk másról. — Fiú? Megint pirulás. Nem akarok indiszkrét lenni. Talán ke­vésbé kényes téma: mivel töl- titek szabad időtöket? Márti: — Olvasok, sétálok, moziba megyek vagy táncolok. A kultúrházban minden va­sárnap össztánc van. Vali: — Ebben egyetértünk, hisz barátnők vagyunk. — Nem kell hazamennetek? Márti: — Sződligeten la­kunk, fél háromkor megy a vonatunk, addig ráérünk. Nem akarom sokáig feltar­tani a lányokat, ne én le­gyek az oka, ha nem készül el a matek, csak egy utolsó kér­dés. — Ha valaki teljesítené minden kívánságotokat, akkor mit szeretnétek? Egyszerre beszélnek: — Nagyon sokat utazni és egy jó állást, ha elvégeztük az iskolát... Soós Ibolya EPULET. HÁZAKNAK GYORS TEMPÓBAN KÉ­SZÜL A HARMADIK BU­DAPESTI HÄZGYÄR DUNA­KESZI ELŐTT. (Foto: Gábor) Lépést tartva az igényekkel Űj, korszerű szövetkezeti kisvendéglőt avattak Áporkán, bevezették a napi melegétel­szolgáltatást. A körzet közsé­gei közül még Majosháza gya­rapodott egy szép presszóval. A kiskunlacházi cukrászdá­ban szombat-vasárnapi tánc­esteket tartanak. Megkezdte működését a szövetkezeti há- zitészta-készítő üzem is, ahon­nan Hetenként 50 kg különbö­ző fajta, 8 tojásos metélt ke­rül az üzletekbe. Terv szerint halad a 400 négyzetméter alapterületű ABC-áruház építése a Kiskun Étterem tőszomszédságában.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom