Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-20 / 92. szám

1968. ÁPRILIS 20., SZOMBAT "tÄjWop 5 3$ft)t{vi wtclkfHl» 35 kérdés - 35 felelet Május elseje - Budapesten Ismertették a május 1-i ün- § népségek előkészületeit. Mint- § egy negyedmillió felvonulóra B & számítanak, közöttük tizenkét- $ ezer KISZ-esre, és úttörőre, ^ kétezerötszáz sportolóra, ezer ^ honvédra, továbbá négyszáz ^ népi táncosra. Az ünnepi me­■ A magyar tanácshatalom katonái­I 25| na^ emlékét őrzi a Csihajda c. el- I I beszélő költemény. Szerzője a Ta­nácsköztársaság idején politikai megbízott volt a fronton. A proletárdiktatúra bukása után Bécsbie, majd a Szovjetunióba cmig- « - ­rált. Hazatérve az Üj Szó, majd a Népszava munkatársa. & netben ott lesznek mintegy öt- 1962-ben halt meg. § százan a hazánkban tanuló Ki az írója a Csihajda című elbeszélő költeménynek? § külföldi diákok is. ff iw/////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////////,; Az ünnep reggelén 9 óra 50 perckor Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára üdvözli majd a főváros népét. Pontosan 10 órakor kezdődik a dolgozók felvonulása. A kerületekben gazdag kulturális- és sport- program lesz, s délután nyílik meg a budapesti Ifjúsági Park. Pest megye gépipara a BNV-n Billenő tehergépkocsi — Tirisztoros hajtásszabályozás — Huzalzománcozó Tizenöt szakosított kiállítá­son 2200 terméket mutatnak be az idei Budapesti Nemzet­közi Vásáron a kohó- és gép­ipari tárca felügyelete alá tar­tozó vállalatok. A pénteken tartott sajtótájékoztatón dr. Szabó Tibor KGM kereskedel­mi ' főosztályvezető-helyettes­től sok érdekességet hallot­tunk a Pest megyei, illetve a megyében telephellyel rendel­kező vállalatokról. A Csepel Autógyár bemu­tatja a legújabb konst­rukciójú 6 tonna teher­bírású tehergépkocsit. valamint az összkerékhajtású billenő tehergépkocsit is. A Vörös Csillag Traktorgyár ki­állítja a traktorokból és mun­kaeszközökből összeállított úgynevezett talajstabilizációs gépláncot. Az Egyesült Villamosgépgyár bemutatja a kisebb egyenára­mú motorok fokozat nélküli fordulatszabályozására kifej­lesztett tirisztoros hajtássza­bályozás mellett különböző félvezetős váltóirányítóit, aszinkronmotorjait, szinkron- generátorait. Az Ikladi Ipari Műszer- gyár 100 különböző típusú motort állít ki. A Magyar Hajó- és Daru­gyár a városligeti tó vízén épült pavilonban bemutat egy eredeti kormányállást és daru­kezelő fülkét, melyből táv- irányítással működtetnek egy portáldarut. Az Egyesült Izzó újdonsága a csak Magyarországon gyár­tott halogénlámpa-sorozat. A I Ganz Műszerművek ipari és | laboratóriumi berendezések alkalmas műszereket mutat be. A Pestvidéki Gépgyár a többi között kiállítja a hu­zalzománcozó berendezé­sét, amelyet a vörösréz huzalok olaj- vagy műanyag bázisú lakkal történő zománcozására használnak. A Mechanikai Művek bemutatja MECALOR- rendszerű háztartási kályháit, továbbá indítóberendezéseit a gázolajüzemű stabil és mobil motorokhoz. Küzdelmes öröm Lacit sokszar láttam már örüini. Repesett a gazdagon díszített karácsonyfa aiatt, lel­kendezett a jutalmul kapott forintokért és csillogott a szeme, kipirult az arca, ha elkészített valamilyen szerény játékot. Mindezek a megnyil­vánulások azonban a naív gyermeki lélek gyakran logi­kátlan asszociációiból fakad­tak nagyrészt, és nélkülözték az örömöt kiváltó dolgok rendszerezettségét. Ugyanak­kor nem volt mögötte a fe­gyelem és a következetes küzdelem szüksége sem. Mos-' tanában azonban, mint máso­dikos kisiskolás, a rendsze­res munka: a tanulás révén a magasabb karátértékű öröm érzéseit kezdi megismerni. Ott tart már, hogy értelmé­ben elrendeződött a betűk és a számok káosza, felfedezett bizonyos örök törvényeket, biztos módszereket, amelyek segítségével gyönyörködhet a munka, az alkotás szépségé­ben. Ennek ellenére — vagy ta­lán éppen ezért? — egy-egy feladat megoldása előtt min­dig lehangolt, nyugtalan. Bi­zonyos ideig vonakodik a ne- kikezdéstől, alighanem gyötri a felelősségtudat, vagy a ki­sebbségi érzés. Mondhatnám: ez az invokáció állapota nála. De amikor végre munkához lát, mekkora energia feszíti apró fizikumát! Ráncolja a homlokát, hunyorít, rágja a ceruzát, arca rózsapiros, és gyakran ásít. Egy-egy rész­feladat megoldása után fel­szabadultan sóhajt, öklével gyengén az asztalra üt. Néha olyan gyorsan kap a ceru­záért vagy a radírért, mintha azok szökni akarnának előle. Ameddig egy betű vagy egy szám írni való ja akad, szinte fel sem néz munkájából. Amikor azonban mindennel elkészült, hirtelen menekülő mozdulattal ugrik fel az asz­taltól, valami nehéz terhet dob el ilyenkor, mint a súly­emelő a produkciója után. Pár pillanattal később test­ben, lélekben feloldódik, szinte teljesen kicserélődik, arca felderül, szeme két fé­nyes csillag. Ugrik a szülei nyakába s csókolja őket szám­talanszor. Aztán viháncol és vágtat, mint a kiszabadult csikó. Percekig tart, míg le­csillapodik s rendszerint vé­gigdől az ágyon. A felnőtt szemével nézve különösen szép és megható ez a gyermeki megnyilvánulás: az élet értelmének, az igazi öröm felismerésének jele lát­ható benne és példázza az örök Igazságot, hogy semmi 'tffl adhat akkora boldogsá­got, mint a kötelesség kiváló teljesítése. De egyben intelem is arra, Hogy óvni, ápolni kell a gyermekben ezt a sor­sát mindvégig meghatározó szép, emberi vonást. Sz. Farkas Lajos — A monori-erdei sporto­lók parkosítják társadalmi munkában az új orvosi ren­delő körüli területet. — A bécsi Künstlerische Volkshochschule hallgatói­nak kiállítása ma délben nyílik meg a Képző- és Iparművészeti Gimnázium­ban (Bp. IX. Török Pál u. 1.). mt rmu nap 1968. április 20, szombat, Tivadar napja. A nap kél: 4.47, nyugszik: 18.40 órakor. A hold kél: 2.18, nyugszik: 10.41 órakor. Kevés nappali felhőképző­dés, eső nélkül. Éjszaka gyen­ge, napközben kissé élénkebb, változó irányú szél. A nappali felmelegedés tovább erősö­dik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok kö­zött. — A Gerilla-együttes va­sárnap délután 4 órakor a Csepel Autógyár ifjúsági klubjában vendégszerepei. Téma: az élelmiszer-feldolgozás Pénteken „tejnap" — Ma: szabványismertető Az új termelőszövetkezeti törvény is bíztatja a közös gazdaságokat az úgynevezett tevékenységi kör kiszélesíté­sére, különösen a mezőgazda- sági termékek feldolgozására. E törekvés jegyében rendezte meg Királyréten a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya azt a tan­folyamot, amelyen a közös gazdaságok szakemberei is­merkednek a feldolgozás lehe­tőségeivel. Szerdán a húsféle­ségek feldolgozásáról volt szó. csütörtökön a baromfi került napirendre, tegnap a Budapest és Vidéke Tejipari Vállalat rendezett „tejnapot”. Ennek során a tehén- és a juhtej fel­dolgozás és a melléktermékek előállításának technológiájáról kaptak ismertetőt a részvevők. Ma, az egyhetes tanfolyam zá­róakkordjaként Pancsovai Nándor, élelmezésügyi cso­portvezető tájékoztatja a tsz-ek képviselőit a mellék­üzemágak engedélyezésével kapcsolatos eljárásról. GYORS TÁVOZÁS Régen és ma (Kertész László rajza) Ankét a fóliás termesztésről A Budapest környéki Terme­lőszövetkezetek Területi Szö­vetsége ma tapasztalatcserével ö&szekapcsolt fóliás termesz­tési bemutatót rendez a Kerté­szeti és Szőlészeti Főiskola soroksári tangazdaságában. A közös gazdaságok kertész szakemberei megtekintik a korszerű fóliatelepet és meg­hallgatják dr. Somos András professzor előadását a mű­anyag szerepéről a mezőgaz­daságiba n. Aki ittasan árokban alszik... ... az könnyen úgy jár, mint Bartha László 52 éves nagy­kőrösi lakos. Néhány nappal ezelőtt Nagykőrösön a Vásár­tér melletti útszéli árokban ér­te az álom, s eközben valaki ellopott tőle egy karórát, 400 forintot és a kerékpárja kor­mányán levő két férfikabátot. A nyomozás során kiderült, hogy a tolvaj Kolompár Ist­ván 23 éves foglalkozás nél­küli nagykőrösi lakos volt. Bartha László karóráját a rendőrség megtalálta nála. Ko­lompárt előzetes letartóztatás­ba helyezték. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Lányok, asszonyok. 8.40: A Magyar Rádió és Televízió szimfónikus zenekarának felvéte­leiből. 9.18: Dallal-tánccal a vi­lág körül. 10.12: Orvosok a mik­rofon előtt. 10.20: Üj felvéte­leinkből. Melis György Schu- bert-dalokat énekel. 10.32: Artur Rubinstein Chopin-műveket zon­gorázik. 11.08: A régi Metropo­litan nagy énekesei. XVII. rész. Carelli Gábor összeállítása. 11.35: Aranyvasárnap, avagy szempon­tok a házassághoz. Rádiónovella. 12.15: Sybill. Részletek Jacobi— Martos operettjéből. 13.06: Olva­sónaplómból. Hegedűs Géza írá­sa. 13.21: Kóruspódium. 13.31: Hirdetőoszlop. 13.46: Ifj. Magyari Imre népi zenekara játszik. 14.04: Paul Schöffler operaáriákat éne­kel. 14.17: Néhány perc tudo­mány. 14.22: Beethoven összes vonósnégyesei. A Magyar vonós­négyes játszik. 14.45: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.10: Tánc­zene. Csak fiataloknak. 15.55: Hétvége. 17.28: Az én könyvtá­ram. Marx Györggyel beszélget Koczogh Ákos. 17.58: Üj leme­zeinkből. 19.30: Az Elátkozott Hi­vatal. Jelenetek Moldova György szatíráiból. 20.05: Eurodise-pará- dé. Szórakoztatózenei-est. Kb. 21.15: Páholyból. Riportok, beszá­molók a könnyűmúzsa otthoná­ból. Ab. 22.25: Táncoljunk. PETŐFI RADIO 10.00: A hét könnyű- és tánc­zenei műsoraiból. 12.00: Zenekari muzsika. Közben: 12.50: Tudósí­tás az ENSZből. 14.08: A. Kono­nov: Két elbeszélés Leninről. 14.22: Népszerű olasz dalok. 14.49: Hanglemezgyűjtők húsz perce. 15.09: Három egyszerre. Kisfa­ludy Károly vígjátékának rádió­változata. 16.05: Fültörő. Zenei rejtvényműsor. 17.05: Dr. Arvay Sándor debreceni professzorral f beszélget dr. Eke Károly. 17.20: Népdalcsokor. 17.52: Orvosok a mikrofon előtt. (Ism.) A veszett­ségről. Előadás. 18.05: Kiváncsiak klubja. Az Ifjúsági Rádió mű­sora. 19.00: Kapcsoljuk a Szegedi Nemzeti Színházat. (Elő.) Hin­demith : Mathis, a festő. Három- felvonásos opera. Közben: kb. 21.15: Tartalmas élet — vidéken. Riport. Kb. 21.30: Barackfa. Mai költők versei. Kb. 22.20: Népi muzsika. 22.40: Kósa György: Po-Csü-Ji-dalok. Zongorán kísér a szerző. URII 18.05: Hanglemezparádé. 19.00: Haydn: A teremtés — részletek. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadé­mia kistermét. (Elő.) Fellegi Adám zongoraestje. Közben: 20.20: Külföldi tudósoké a szó. Védekezés a zaj ellen. Salvatore Maugeri páviai professzor írása. Kb. 20.35: Shakespeare szonett­jeiből. Kb. 21.30: Francia áriák. 21.55: A Magyar Rádió Jazz­versenye. 22.15: Ajándékfelvéte­leinkből. TELEVÍZIÓ 8.58: A Visztula völgye. Len­gyel kisfilm. 9.30: Szépek, de szegények. Magyarul beszélő olasz film. (Ism.) 11.00: Delta. Tudományos híradó. (Ism.) 16.13: Tárgyalás. 1592. Rövid-játékfilm. 16.35: Electronics. Svéd zenés film. 17.15: A Magyar Hirdető műsora. 17.25: 100 kérdés — 100 felelet. 18.05: Hírek. 18.10: Üdülni szép, de hol lehet? Riportműsor. 18.40: A tv jelenti. Aktuális ri- portmüsor. 19.20: Beszélgetés Oldrich Cernikkel, a Csehszlovák Köztársaság miniszterelnökével. 20.00: Tv-híradó. 20.20: Cicavízió. 20.30: 1 + 2. — Tánczene. 20.55: Ketten az úton. Mai történet két részben. A József Attila Színház előadása, felvételről. 23.00: Tv- híradó — 2. kiadás. — Megyei tanácstag foga­dóórája. Dr. Pénzes János ma délelőtt 9 órától 11 óráig a kLskunlacházi tanácsházán fogadóórát tart. — A Csepel Autógyár vezérigazgatójává Fröschl Gusztávot nevezték ki. — Bull-GE-Gamma 115 rendszerű, nagy teljesítmé­nyű elektronikus adatfel­dolgozó berendezést helyez­tek üzembe tegnap a Pa­mutnyomóipari Vállalatnál. — Az „Évfordulók — események 1968” bélyegso­rozat újabb címleteként áp­rilis 25-én hozza forgalom­ba a posta a Kecskemét alapításának 600. évforduló­jára kibocsátott 2 forintos bélyeget. A sorozat követ­kező 1 forintos címletű bé­lyege, amely május 5-én kerül forgalomba, Marx Ká­roly születésének 150. év­fordulójára emlékeztet. — Szabálytalanul kanya­rodott Budapesten, a XX. kerületi Marx Károly úton Weisz Dezső 28 éves gép­kocsivezető tehergépkocsi­jával és összeütközött egy motorkerékpárral. A mo­torkerékpár vezetője, Lov- rics István 26 éves vil­lanyszerelő, szigethalmi la­kos a kórházban meghalt, utasa könnyebben megsé­rült. A tehergépkocsi veze­tője ellen eljárás indult. A lottó nyerőszámai: 16,38,49,50,82 — A Gellert Szálló igaz­gatósága közli, hogy április 21-én, vasárnap délután 4 órától a szálloda és a hoz­zá tartozó vendéglátóipari helyiségek (étterem, söröző, eszpresszó, valamint a fod­rászat), előreláthatólag má­jus 5-ig zárva lesznek. Szo­ba- és éttermi megreiklelése- ket. ez idő alatt is felvesz­nek május 6-a utánra. — Megszűnik a Boros­tyán Étterein. Május 1-én bezár a fővárosban, a XI. kerületi Borostyán' Étterem. Az épületet lebontják, he­lyén OTP-öröklakásokat emelnek. Az új épület föld­szintjén vendéglátó egysé­get rendeznek majd be. — „Csak vasárnap” cím­mel szerdán este 19.35-kor félórás bag; riportfilmet közvetít a televízió. A ri­portfilm a falusi családok életében tapasztalható egyik új jelenségre hívja fel a figyelmet, sok érdekes do­kumentumot sorakoztatva fel a község, illetve lakói­nak mindennapjairól. — Gödöllőn, a Zrínyi utca lakói tanácsi segítséggel 400 méternyi gyalogjárót építe­nek JELENTKEZZENEK A „SZEREKE“ NYERTESEI HATÁRIDŐ: ÁPRILIS 30 Az Újságíró Szövetség székházában az elmúlt hetek­ben sorra jelentkeztek a Sze­rencse Sorsjáték főnyeremé­nyeinek nyertesei. Gazdára talált már mind a Moszkvics, mind a Skoda személygépko­csi, és több 10 000, illetve 15 000 forintos vásárlási utal­vány. Érdekesség, hogy a 100 000 forintos vásárlási utal­ványt, és a kétszemélyes pá­rizsi utazást egyaránt álta­lános iskolai tanuló nyerte, az előbbit Gyöngyösre, az utóbbit Mike községbe jut­tatta a szerencse. Egyelőre nem jelentkezett viszont a XV. 035959. számú sorsjegy tulajdonosa, aki a kétszobás öröklakás vagy családi ház és egy személy- gépkocsi nyertese, és ismeret­len még a VIII. 038046. szá­mú sorsjeggyel kisorsolt 12 000 forintos, valamint a IV. 026886. számú sorsjeggyel kisorsolt 10 000 forintos vásárlási utal­vány nyertese is. A Szerencse Sorsjáték szervező bizottsága kéri az említett sorsjegyek tu­lajdonosait, hogy mielőbb je­lentkezzenek, mert a nyere­ményeket csak április 30-ig lehet átvenni. Betörte az ajtót, hasba szúrta a kocsma rost A rendőrség bűnvádi eljá­rást indított Mocsár István 23 éves tököli lakos ellen, mert húsvéthétfőn este ittasan be­törte a község kocsmájának ajtaját. Amikor az italboltve­zetője. Ágics Illés tököli la­kos felelősségre vonta, Mocsár kést rántott, és hasba szúrta. Ágics Illés súlyosan megsérült. Tóth Sándor 33 éves nagy­kovácsi lakos ellen is súlyos testi sértés miatt indult eljár rás. A helyszín ezúttal Nagy­kovácsi, a közelebbi helyszín azonban ugyancsak a kocsma volt, és az időpont is az elő­zőhöz hasonlóan húsvéthétfő. Tóth Sándor a kocsma előtt szóváltásba keveredett Palus- ka Vincéné 57 éves nagyková­csi lakossal. Az idős asszonyt ököllel arcul ütötte, s eltörte az orrcsontját. B OSTABONTÁS Sürgősen jóvátenni j Idős, beteg asszony vagyok. Egyetlen jövedelmem a férjem után járó özvegyi nyugdíj, 385 forint. Egyszoba-konyhás la­kásom bérleti díja havonta 100 forint. A nyugdíjamból vonják még a tüzelőrészletet, és a vil­lanyszámlát is külön fizetem. Valójában csak 258 forintot kapok kézhez 1966. november elseje óta, mert az ivóvíztár­sulat havi 96 forintot tiltat le ebből a kevéske pénzemből. Én csak albérletben lakom, és a háziasszonyom fizeti rende­sen a vízdíjat és a hozzájáru­lást, kérvényeztem ezért, hogy nekem engedjék el. Ígéretet kaptam, de segítséget nem. K. K. Kiskunlacháza Községi tanács vb. Komár László vb-elnök: A panaszt kivizsgáltam. Az ivóvíztársulat szociális bizott­ságát kértük ugyan foglalkoz­zék az üggyel, de mivel erre a mai napig nem került sor, magunk intézkedtünk. Kide­rült, hogy a panaszos még 1966. november 24-én írásban kérte az ivóviztársulatot, vég­leg mentsék fel a részletek fi­zetése alól. A küldöttközgyű­lés a szociális bizottság javas­lata alapján ezt elutasította. Közbenjárásunkra most ismét tárgyalták az ügyet, és a le­tiltást megszüntették. Ezenkí­vül lehetőséget adtunk a pa­naszosnak arra, hogy az öregek napközi otthonának tagja le­gyen, ahol kitűnő ebéd, fűtött, kellemes szobák fogadják. Célszerű lenne az is, ha sür­gősen visszafizetnék a jogtala­nul letiltatott vízdíjak össze­gét!

Next

/
Oldalképek
Tartalom