Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-18 / 90. szám

1968. Április is., csütörtök "'^iírlnn 3 MA: ankét az öntözéses gazdálkodásról Három kereskedő az árakról Ami többe és ami kevesebbe kerül - Hibareklamációk Több visszatérítési - nagyobb jövedelem Ezúttal a púit mögé néztünk. Nem alárejtett hiánycikke­ket kei.estünk, hanem olyasmi iránt érdeklődtünk, amiről manapság sokat beszélnek; ez is, az is többe kerül, drágít a kereskedelem! Igaz-e ez? A megye mezőgazdaságának fontos szakterületét érintő té­ma kerül napirendre ma dél­előtt féltíz órakor a Pest me­gyei Tanács épületében. A megyei NEB, a megyei tanács végrehajtó bizottsága és a Magyar Agrártudományi Egyesület talajtani szakosztá­lyának közös rendezésében, ankétot tartanak az öntözéses gazdálkodás fejlesztéséről. A tanácskozáson dr. Petrasovits Imre egyetemi tanár és dr. Vajdai Imre egyetemi adjunk­tus tartanak bevezető előadá­sokat a népi ellenőrzés által lefolytatott vizsgálat tapaszta­latai alapján. Ikerhíd a Galgán Tavaly az aszódiak nagy örömére 900 méteres szaka­szon járdaépítésbe kezdtek. A kétmillió forint értékű beru­házás munkálatai gyorsan ha­ladnak. De nemcsak ennek örülhetnek; Aszódat és Bagót köti majd össze a most épülő ikerhíd, ami a Breda és Galga patakon ível majd át. A több mint húszméteres új híd két és fél millió forintba kerül. Ezt a helyi tanács a községfejlesz­tési alapból biztosítja. Most készülnek a Galga menti községek vízhálózatá­nak tervei is. A közkútas rend­szer kialakításához Aszódon még ebben az évben 250 mé­ter csatorna építését fejezik be. A tervben szerepel egy mélyfúrású kút is, A részben megyei támogatással, részben községfejlesztési alapból egy­millió 200 ezer forintért épülő, 75 férőhelyes óvoda szeptem­berre készül el. Mi van a cédula alatt? — Sajnos, sokan bizalmat­lanok és feledékenyek is — felel erre a kérdésre Kalhof- fer Gábor, a váci Dunakanyar Divatház vezetője. — Előírás szerint mi az új árat kis cédulára írtuk, rára­gasztottuk a régi árfeliratra. Akadnak aztán, akik a cédu­lácskát lekaparják, meglátják alatta a régi árat, és azt hi­szik, hogy önkényesen változ­tattuk meg az eredetit. Mások pedig, úgy látszik, elfeledkez­nek arról, hogy a kormány be­jelentette, egyik-másik cikk január elsejével életbe léptetett ára még változhat. — És változott is? — Hogyne, nem is egy cik­ké. Például az árjegyzékben nem is szereplő úttörőingé. Tavaly 37 forintba került, nemrég 53 forintban szabták meg eladási árát. Viszont a Helenka, a magyar lastexnad- rág forgalmiadó-kulcsa ala­csonyabb lett, mire kétszer is csökkent az ára január óta. Viszont a Hódmezővásárhelyi Divatkötöttárugyár vékony szálú női kardigánja 267 fo­rint helyett most 368. Ilyen áron eladhatatlan, nem is ren­delünk többé. A gyakori ár­ingadozásra is hozhatok még egy példát. A Dolly női gyap­júszövet tavalyi 250 forintos ára január elsején 167 forint lett, két hét múlva 195, míg nemrég aztán 208 forintra emelték. Indokoltan, mert a kínálatnál jóval nagyobb a kereslet. — Mi ez a nagy halom mennyezetig érő mindenféle holmi a szekrény tetején? — Csupa jogos minőségi ki­fogással visszahozott áru. Saj­nos, ebben az új mechanizmus még nem érezteti eléggé a ha­tását, bár az újabb szállítmá­nyokban érkezett árukra álta­lában kevesebb a panasz. Mi ellenben ezzel kapcsolatban a legújabb központi utasításra panaszkodhatunk. Ezentúl a kártalanítási jegyzőkönyvön fel kell tüntetni a számla és a cikk számát. Ha azonban a visszahozott áru időközben el­fogyott, a cikkszámot többé meg nem állapíthatjuk. Több ezer árucikk van a boltban, ki tudná megjegyezni valamennyi számát? Tanácsos tehát, ha a vevő az árcédulát megőrzi, amíg a vásárolt áru hibátlan- ságáról meg nem győződik. Változatlan és mégis változó A Pest megyei Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat váci cipőboltjának vezetője, Lenkei Imre mondja; — Január elsején többfajta cipő ára csökkent, többé emel­kedett. Azóta azonban az árak változatlanok. Legalábbis az akkori modelleké. Laikus szemmel nézve mégis néme­lyik új modell már ismert, ré­gebbi modellnek tűnik. Ám ha a kidolgozása jobb, és így költ­ségesebb lett, néhány forinttal máris többe kerül. Vagy ha, mondjuk, egy női cipőre vala­mi díszt tesznek, csatot pél­dául, az is változtat az áron. Mi a nagykereskedelmi árhoz hozzászámítjuk az árrést, ami összeg kijön, a cipőt úgy ad­juk, nem drágítunk. — Még mindig sok a rekla­máció? — Akad. Különösein a ra­gasztott műanyag talpak és sarkak miatt. Amit azonban mostanában visszahoznak a vevők, az semmi. De mi volt itt a télen! A bundacipők meg a csizmák sok kellemetlen percet okoztak nekünk, persze a vevőknek még sokkal töb­bet. Akkor is, ha a hibásaikat szó nélkül kicseréltük. A pénztárnál egy köteg barna gyermekharisnya. — Minden gyerekcipőhöz ajándékozunk egy párat. Ja, az új mechanizmus,... Drága vízben nincs hal Bernáth Endre a Vác és Környéke Elelmiszerkiskeres- kedelmi Vállalat főosztályve­zetője vállalata április 2--án kelt, „13. számú Árközlés” feliratú körlevelét mutatja. — Összegyűjtjük a nagyke­reskedelem értesítéseit és he­tenként egyszer továbbítjuk boltjainknak az árváltozásokat. Most borotvaecsetek és külön­böző kefék ára változott, né- hányé csökkent. Először kel­A toki Egyetértés Tsz kukorica és cukorrépatábláinak egy részét drótféreg ellen fertőtlenítik. Holdanként 10—15 kilogramm DL 7 vegyszerrel poroznak, s a fertőtlenítő szert disztillerrel nyomban a talajba munkálják, hogy ne veszítsen hatékonyságából 2x2=4 Nem, öregem, nem lehet ma már a régi módon dolgozni •— magyarázta nekem Galagonya Alajos, a Suvickhabosító Vál­lalat főmérnöke, amely válla­lat feladata, hogy a suvickot oly habosra kavarja, hogy az lehűlve elnyerje fénylőkéfies- ségét. Fontos feladat ez, bár­ki beláthatja, mert hogyan bízna bárki is egy olyan fé­nyesítő suvickban, amely ma­ga nem fényes. A suvicknak saját maga példáján kell jó példával elöljárnia a fénylés tekintetében. Ezt is Galagonyától tudtam meg, aki ennek a nyolcfős nagyvállalatnak egyik vezető egyénisége, aki nemcsak fel­ismerte a suvick nemzetgaz­dasági fontosságát, de megér­tette azt is, hogy: — A tudomány és a techni­ka forradalmának korát' él­jük ... Félre a kisipari mód­szerekkel! — kiáltotta olyan vészjóslóan, hogy ha netalán- tán eszembe jutott volna, mi­szerint például a suvickot nem­zetgazdasági érdekből is lehet­ne kisipari módszerekkel ké­szíteni, akkor is rémülten ve­tettem volna el eme esztelen és konzervatív gondolatot. — Felfutásunk, hazai fo­gyasztásunk, esetleges export- Jcötelezettségeink teljesítése is megköveteli, hogy a lehető leggondosabb elemzést végez­zük évi nyolcszáz usque ezer forintos volumenű termelé­sünket illetően — folytatta elemző tekintetet vetve rám. — Éppen ezért megrendeltük a legkorszerűbb számítógépet, amellyel először is kiszámít­juk, hogy mennyi kétszer ket­tő ... — Hogy mennyi mennyi? — hökkentem meg. — Hogy kétszer kettő mennyi... — Már megbocsáss, de azt már az elsősök is tudják, hogy kétszer kettő az négy — pró­báltam matematikai zseniali­tásomat fitogtatni, de teljesen eredménytelenül. Galagonya úgy nevetett fel, mint egy szerelmében meggyalázott ka­cagó gerle: — Még, hogy négy... Es ha öt? Es, ha három? A nagy számok törvénye a kis szá­mok igazságában rejlik, bará­tom ... Az emberi agy nem végtelen, az emberi agy meg­hosszabbítása a számítógép. Majd, ha az is igazolja, hogy a kétszer kettő valóban négy, akkor, nos, akkor, nekilátha­tunk termelési adataink prog­ramozásához is — imigyen szólt Galagonya és betáplálta az adatokat a komputerbe, az­tán megnyomott egy gombot, és a számítógép elkezdett hall­gatni mint egy elfuserált robot csuka ... — Mi ez? Becsaptak? — hördült fel Galagonya a há­rom és fél millió dolláros gép előtt, aztán hirtelen a homlo­kára csapott... — A fene egye meg, nem elfelejtettem, hogy a villanyt még nem ve­zettük be ... Mondd, kérlek — fordult felém hirtelen felde­rült arccal — mennyit is mondtál a kétszer kettő vég­eredményét illetően? — Négyet... — Szóval négyet... De ha becsapsz! — emelte fel fenye­getően az ujját és aztán egy krétával gondosan ráírta a számítógép oldalára: 2X2=3 Megkezdődhetett a suvick- gyártás felfuttatása ... Gyurkó Géza lett öt élelmiszer árát is emelni. No, nem az alapvetően fontos élelmi cikkekét. Pél­dául a kókuszcsemege ára kilónként 10 forinttal emelke­dett. Ha 33 forintért eddig hiánycikk volt, ezután már nem lesz az. — A hal pedig úgylátszik hiánycikk lett, üresek a boltok üvegtartályai — jegyezzük meg. — Ennek oka nem az, mintha kevés lenne a hal. A vízvezetéki víz előállítási költsége növekedett alaposan. Váci ABC-áruházunkban ál­landóan volt hal, de január­ban már 2068,50 forint vízdí­jat űzettünk. A tartályba ál­landóan folyatni kell a vizet, különben megfulladnak az összezsúfolt halak. — Aztán — folytatja — amíg húsz forintba került egy kiló ponty, a haszonkulcsunk 15 százalék volt. Most 25 fo­rintos eladási ár mellett, csak 10,5 százalék. Kedden és pén­teken csupán azért hozatunk halat, hogy vevőink mégis hozzájuthassanak, de a mosta­ni vízdíjak mellett állandóan nem árusíthatjuk. Kész ráfi­zetés lenne. Sz. E. Megtartották évi rendes kül­döttközgyűlésüket a ráckevei járás fogyasztási szövetkeze­tei. Szigetszentmártonban Pász­tor Gyula elnök az igazgató­ság beszámolójában ismertette a múlt évi eredményeket és az idei feladatokat. A gazdál­kodás további javulására vall, hogy a nyereség megközelíti az egymillió-négyszázezer fo­rintot. A vásárlási könyvekbe be­jegyzett 13 millió forintot ki­tevő árucikk után közel 90 ezer forintot térítenek vissza a tagságnak. Sikeres új vál­lalkozásuk a birkabőrfelvásár- lás. Ennek értéke eléri a két­milliót, létrehoztak egy bél­tisztító üzemet is. Bevezették az áruhitelakciót olyképpen, hogy ennek adminisztrációját a fogyasztási szövetkezet vál­lalta magára. A táksonyi szövetkezet 60 ezer forintot fizet tagjainak vásárlási visszatérítés címén. A küldöttek Kovács Endre sze­mélyében megválasztották az igaz­gatóság új elnökét. A kiskunlacházi fogyasztási szövetkezet összes forgalma meghaladta a 100 millió fo­rintot 1967-ben, a nyereség is több millió. A hálózatfejlesz­tésre fordított beruházások ér­téke is eléri a 3 milliót. ÉPÍTKEZÉS MONORQN Korszerű üzem készül a Monori Kefegyárban; a műhe­lyek egy része, régi, ma már életveszélyes, amelyeket előbb-utóbb le kell bontani. Az új épületben kap majd helyet a lakkozó, a festő és a szárítórészleg. Hamarosan be is költözhetnek, mert a föld­szint rövidesen elkészül. Az emeleten export raktár lesz és egy nagy termet alakítanak ki mellette, ahol rendezvényeket tarthatnak. Átépítésre szorul a kefeműhely is, erre azonban egyelőre nincs még anyagi fe­dezet. Ezért ideiglenesen ez is az új épületbe költözik. Az üzemet júniusban avathatják, a gyár saját brigádja építi. Utazás az uborkásüveg körül A zt hittem, csak magán­bosszúságom, magán­ügyem. Szeretem a csemege- uborkát, de mivel néhányszor már megjártam vele, s cseme­geuborka-címkével — és áron! — silány kommersz árut vit­tem haza, az üzletben az el­adót kérdezgetni kezdtem: mi a különbség az egyik meg a másik konzervgyár csemege- uborkája között? Ne tűnjön . szerénytelenségnek: én, mint fogyasztó, többet tudtam ar­ról, hogy — s éppen ezért nem íróik neveket, mert nem aka­rok reklámot csinálni egyik gyárnak sem — a ... kon­zervgyár csemegeuborkája nélkülözi a kellemes édeskés aromát, ... konzervgyáré vi­szont túl sok mustármagot tar­talmaz, a ... konzervgyár pe­dig a minimális gondosságot is elmulasztja, mert három-öt centis szárral zsúfolja az üvegbe az uborkát, köztük megbámult, hibás, félbetörött darabokat. Az eladó — mert kereskedőnek aligha nevezhe­tem — tágran.yitott szemmel nézett rám, s áhítattal kér­dezte: honin ét tetszik ennyi mindent tudni? A véletlen hozta úgy, hogy másnap, magamban még min­dig a csemegeuborka okozta dohogással, a Lenfonó és Szö­vőipari Vállalat áruforgalmi főosztályának vezetőjével be­szélgettem, Budakalászon. A főosztályvezető, amikor érté­kesítési gondjaikról, terveikről esett szó, egyszer csak azt mondja: az a legnagyobb ba­junk, hogy a kereskedők többsége ma még nem tudja ajánlani az árut. Nem tudja megmondani, mi az előnye és hátránya a terméknek, mit kap a vevő az esetleges drá­gább ár fejében, illetve, miért előnyösebb az olcsóbbat ven­ni? Ezt hallva, néhány mon­datban elmeséltem az uborka- ügyet, hozzá toldva: ezek sze­rint nem is olyan apró magán- bosszúság ez. Sajnos, nem — felelte. Az ipar és a kereske­delem egyaránt ’ ludas abban, hogy a termékek többségénél ugyan van választék, csak ép­pen a vásárló nem fedezheti fel. Más különbséget, mint az árbeli differenciát, jórészt csak saját tapasztalatai alap­ján állapíthat meg. É rdemes tehát utazni az uborkásüveg körül, mert így vagy úgy, de az ország egész lakossága fogyasztó. Vá­sárol csemegeuborkát és szö­vetet, televíziót és fehérne­műt, szappant és cipőt. Legré­gebben talán a dohányosok tesznek különbséget a dohány­ipar gyárai között, kedvelt ci­garettájukat a gyártó cég székhelye szerint kérve. Né­hány más árucikknél is ki­alakult ilyen, mondhatni ta­pasztál ati különbségtevés — mint például néhány tejter­méknél — a termékek többsé­génél azonban a vásárló a szerencsére hagyatkozik, a ke­reskedő tanácsai híján. A ki­indulópont utazásunkban, akár uborkásüvegről, akár másról legyen is szó, mégsem a kereskedelem, hanem az ipar. Ismét csak igen apró példá­val élek. Látogatóba mentem, s apró figyelmességként tej- csokoládé pasztillát vittem. íz­léses kék dobozka, csak a föl­nyitáskor ért kellemetlen meglepetés. Törött pasztillák, összeragadt massza, szóval... Amikor három ízben is így jártam, a dobozkán — a meg­ajándékozott szipogása köze­piette, mert a tíz éven aluliak még érzékenyek az ilyesmire — keresni kezdtem a gyártó cég nevét. Többet nem talál­tam, mint: Magyar Édesipar. Tehát valahol — valaki gyárt­ja, de hogy mint fogyasztó, kit szidjak — vagy dicsérjek —, kinél reklamáljak, diszkréten titkolják előttem. Miért? (Ta­lán csak nem azért, hogy így valamennyi gyár részére azo­nos dobozt tudnak készíttet­ni?) Azután cipővásárlás. Le­hetetlen fölfedezni, hol is ké­szítették a lábravalót Az el­adó, válláthúzva, annyit kö­zöl: azt tudom, hogy magyar. Kész, vége. Ennyi az „aján­lás”. Oktalan türelmetlenkedés lenne, persze, azt mondani: no, hát itt van az új mechaniz­mus, mégis léteznek, ilyesmik. Az iparnak esztendők kellenek ahhoz, míg valóban érzi és ér­tékeli is a kereskedelmi mód­szerek jelentette változásokat. Ehhez — többek között — ar­ra is szükség van, hogy az üze­mekben fölfedezzék az áru­propaganda napjainkban is sokat emlegetett, de eléggé szegényesen gyakorolt eszkö­zeit, s főként: tapasztalják azt a hasznot, amit ez a própagan- da biztosít. (A külkereskedők régi fájdalma, hogy nagy ér­tékű berendezéseket kénytele­nek „látatlanba” ajánlani, mert semmiféle prospektus, mű­szaki leírás nincs róluk.) Té­vedés lenne ugyanis azt hin­ni, hogy az üzem érdekeltsége csak a kereskedelemmel meg­kötött szerződésig terjed, s ha a kereskedelem átvette az árut, a többi már az ő gondjuk. Ha a kiskereskedelem eladói nem tudják, lényegében mit is kí­nálnak -r- ha egyáltalán kínál­ják ... —, a legközelebbi ren­delés már jóval szerényebb le­het, hiszen „nem viszik”, „nem kelendő” az áru, s hiába állítja az ellenkezőjét az üzem. Csakis akkor lehet kereske­désre ösztönözni a kereskedel­met, ha a gyártó cég megte­remti ehhez a feltételeket. (A Mechanikai Müvek olajkály­háinak kínálatát könnyítette, hogy a gyár a garanciális időt két évben állapította meg.) Azzal is, hogy kellő tájékozta­tást ad termékeiről, s azzal is, hogy felelősséget visel — már­kával, minőségi bizonyítvány­nyal, garanciális idővel — áruinak minőségéért. A mennyiben az ipar min­dent megtett annak ér­dekében, hogy a kereskedelem valóban kereskedhessék ter­mékeikkel, jogos az igény: va­lóban üzletek legyenek az üz­letek, s ne csupán bevásárló­helyek, kereskedők a kereske­dők, s ne eladók, árukiadók. Ehhez azonban sok minden szükséges, s nemcsak elvont közgazdasági törvények gya­korlati érvényesítése, hanem — például — a szakmai kép­zettség erőteljes növelése. Ma még nem ritka az olyan „ke­reskedő”, aki hol egy élelmi­szerüzletben, hol egy ruházati boltban, majd villamossági cikkek pultjánál bukkan fel. Mindenhez ért, tehát: semmi­hez sem. Az ilyen univerzális eladótól hiú remény tudakol­ni, melyik kártolt vagy fésűs­szövetet érdemes megvenni, s jobb-e az új ömlesztett sajt, mint az ilyen és ilyen régi. A kereskedelmet hosszú éveken át nem tartották szakmának: az élet bizonyította — sajnos, hogy ezt bizonyítani kellett —, hogy nagyon is az. A kereske­delem ugyanis ott kezdődik, amikor a kereskedő ajánlani tud, s akkor kezd a kereskedés agonizálni, ha nem áll többől, mint a kért áru kézbe adásá­ból. Ez utóbbit hosszú éveken át gyakoroltuk, a tapasztalato­kat részletezni fölösleges. Ma még sokféle régi beideg- zettség hat, s természetesen érvényesül a túlzott óvatosko­dás is. Mindenki fél a túl nagy készletektől, s ez tükrö­ződik a rendelésekben, a rak­tári készletekben stb. Mégis hiba lenne lebecsülni a már észlelhető változások jelentő­ségét. Az iparvállalatok és ke­reskedelmi cégek egy része már három hónap alatt is — az év első negyedében — sok­féle kezdeményezéssel bizo­nyította, hogy élni tud az új lehetőségekkel. A kezdeti ered­mények azzal biztatják a fo­gyasztót, hogy — persze, azért némi idő kell még ehhez —, befejezheti utazásait az ubor­kásüveg, s ezernyi más áru­cikk körül Azok fogják meg­tenni helyette ezt az utazást, akiknek — mint gyártóknak és eladóknak — ez az érdeke és a — kötelessége! M. O.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom