Pest Megyei Hírlap, 1968. április (12. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-13 / 87. szám

VÁC I UAPLÚ “ — 111 —III» ~»_l~ -----1 I -----II A PEST MEGYEI HÍC tlAP KÜLÖNKIADÁSA Xii. bVC'Ol VÁM, 81. sz 4M 1968. «KviUc * . Si.Oi.iBAT Nőtt a tagok száma Fiatalodnak a közös gazdaságok Nem mindegy, hogyan használják fel az állami támogatást Ülést tartott a járási tanács végrehaj ó bizottsága PÁRTÉLET KIÉ LESZ A VERSENYZÁSZLÓ? NÉGY KÖZSÉGBŐL JÖNNEK Az NDK-ba utazik a Vox Humana A Vox Humana április 25- én egyheti vendégszereplésre a Német Demokratikus Köz­társaságba utazik, s ott Halle és Jéna városokban ad kon­certeket. Minden várban hat apróka Pénteken befejezték járá­sunk területén a dúvadak elle­ni nagy akciót. Eredményes volt az előkészítő munka. A vadőrük részletes, pontos térképei szerint járták végig a rókakotorékokat és várakat, ködgyertyával gázosították el a rókák és borzok búvóhelyét. Az összes elgázosított róka­várat természetesen nincs mód kiásni, ám próbaképpen né­hány búvóhelyet feltártak, s mindegyikben öt-hat kisróka tetemét találták meg. Ez azt bizonyítja, hogy az akció si­kerrel járt, s remélhetőleg meghozza majd az eredményét is — megállítja a veszettség terjedését. Pásztorára helyett ellopta a pénztárcát Csütörtökön délelőtt tár­gyalta a járási tanács végre­hajtó bizottsága járásunk termelőszövetkezeteinek el­múlt évi eredményeit, ezen belül a három kedvezőtlen adottságú termelőszövetkezet — a fóti Vörösmarty, a kosdi Naszályhegyaljai és a váchar- tyáni Alkotmány — helyze­tét. Az első lényeges megálla­pítás : az elmúlt évekhez képest rom gyenge termelőszövetke­zet eredményével. A jelenle­vők megállapították, hogy o fóti Vörösmarty Tsz, bár pénzügyi tervét teljesítette, ezt csak állami támogatással, „kín­tornával” tudta elérni. A hagyományosan belterjes Foton csökkent az állatállo­mány és a kertészet terme­lése. A jövedelemkiesést mel­léküzemi tevékenységgel igye­keztek pótolni. Sidelszki Béla tanácstag hozzászólásában nehezmé­nyezte, hogy a fóti szövetke­zetben bérmunkásokkal dol­goztatnak, ami csökkenti a tagok munkakedvét. Aránytalanul magasabb a melléküzemben foglal­koztatott munkások havi jövedelme. Van rá példa, hogy a több­szöröse, mint a földön dol­gozó tagoké. Fontos feladat az egészséges arányok helyre­állítása. A kosdi Naszályhegyaljai Tsz-ről megállapították: az elmúlt évben az állattenyész­tésnél olyan kiesés volt, amit a málna többletbevétele sem tudott kiegyensúlyozni. A novemberi tűzeset is közre­játszott abban, hogy a szö­vetkezet elmúlt évi munká­ját nem tudták alaposan ér­tékelni. A 17 termelőszövet­kezet közül ez volt a leg­eredménytelenebb gazdaság. Az idei évnek fordulópont­nak kell lenni a kosdi tsz- ben, s ezt a járási tanács me­zőgazdasági osztályának is segítenie kell. Mert mint dr. Vida Gyula vb-elnök mondotta: nem mindegy, hogy az ál­lam anyagi támogatását hogyan kamatoztatják, miként használják fel a gyenge szövetkezetek. Végezetül megállapították, hogy a gyenge adottságú szö­vetkezetek közül a legered­ményesebben a váchartyáni tsz gazdálkodott az elmúlt évben: nemcsak tagéinak jö­vedelmét növelte, haliam a kötelező tartalékon kí­vül biztonsági alapot is képezett. A végrehajtó bizottság kiegé­szítésekkel elfogadta a me­zőgazdasági és élelmezésügyi osztály alapos és körültekintő értékelését. (b) A május elsejei menetben minden évben dicsőséget je­lent az üzemek élén haladni a városi pártbizottság hatalmas vörös zászlójával. A rangsort a tavalyi verseny eredménye adja. Az áprilisi pártbizottsági ülésen dől el: ki került az I., II. és III. helyre nagyüzemeink közül. ★ Ülést tartott a városi agi- tációs-művelődésügyi osztály. Itt mutatkozott be új munka­társként Pásztor Sándor, a városi népfrontbizottság titká­ra. Bahil János őrnagy, a ren­dező bizottság vezetője, ismer­tette a május elsejei műsor előkészületeit. Négy község: Kovács János a város leg­délibb részén élő lakosok és a hajó-, gumigyári dolgozók, valamint az állami gazdaság munkásai nevében interpel­lált, perembolt ügyében. A hajógyári kapu mellett levő kis üzlet kezdetben örömet jelentett a Derecske-dűlő dol­gozóinak és a Hamerli-telep lakóinak. Ma már kinőtte magát, kevés benne az áru, s azon a helyen nincsen le­hetőség bővíteni. Intézkedést kért, több száz ember ellá­tása érdekében. Varga József kereskedelmi Jóllehet már elolvadt a hó, és csak a hegyek csúcsán ma­radt mutatóba azért adódik a kérdés: — Vajon ártott-e a tavaszi J Kösd, Sződliget, Vácduka és Rád népes küldöttséggel vesz részt a stadionban rendezendő nagygyűlésen. ★ Április 19-én tartja követ­kező ülését a járási párt-vég­rehajtóbizottság. Dudla Károly egy öttagú munkabrigád jelen­tését terjeszti elő a szakszer­vezetek pártirányításáról s ar­ról, hogyan érvényesül a párt irányító szerepe a társadalmi és a tömegszervezetekben. Má­sodik napirendi pontként dr. Vida Gyula számol be a járás területén folyó magánlakás­építésekről, a KISZ- és OTP- lakásépítésekről. (P) Cseri Sándor fóti lakos ha­zafelé indult az ottani Elek- féle italboltból. Nyomába sze­gődött a 24 éves Németh Er­zsébet. Először mögötte ha­ladt, majd melléje lépett és beszélgetést kezdeményezett. Felajánlotta, hogy „szívesen boldoggá teszi” őt. Bizonysá­gul mindjárt simogatni kezdte a férfit, majd meglepő gyor­sasággal távozni készült. Cseri a zsebéhez kapott, de akkor már eltűnt a pénztárcája, 758 forinttal együtt. Kiabált, mire a közelben sétáló Brudi József és Farkas Attila a tolvaj után vetette magát. A tolvajnőt elcsípték és bekísérték a helybeli rend­őrőrsre. Most tárgyalta ügyét a Váci Járásbíróság büntető- tánácsa. Németh Erzsébetet, lopás címen, egyévi szabad­ságvesztésre ítélték, s kötelez­ték 600 forint pénzbírság meg­fizetésére. Az ügyész tudomá­sul vette az ítéletet, a terhelt enyhítésért fellebbezett. növekedett a termelőszö­vetkezetekben a tagok és ezen belül is a családok száma. örvendetes dolog, hogy kü­lönösen a gyenge szövetke­zetekben nőtt a dolgozó ta­gok számaránya. Ennek, mint a végrehajtó bizottság meg­álllapította, több oka van. El­sőiként kell említeni: a rend­szeresen dolgozó tagok jöve­delmének emelkedését, vala­mint a havonkénti rendsze­res előlegfizetést. Másik oka, hogy a melléküzemek létre­hozásával párhuzamosan kí­vülről jött emberek is be­léptek tagként a termelő­szövetkezetbe. Biztató jelen­ség, hogy az újonnan belépők ál­talában a fiatalabb kor­osztályból kerülnek ki. Ezután a végrehajtó bizottság részletesen foglalkozott a há­Jft ax, oéba*íó£ Lehetne egy kicsit jobban ? Az első negyedév mérlege Tízmillió — épületekben Interpellációk nyomában Csemegebolt az országútnál A kárt nem a hó — a fagy okozta hóesés a gyümölcsösök­nek? — A károkat még nem lehet lemérni — tájékoztatott Krima János, a járási tanács mező- gazdasági osztályának vezető­je — de valószínű, hogy csonthéjas termésű gyümölcs­fáink nem vészelték át baj nélkül a fagyot. Mert hadd tegyem hozzá, elsősorban nem a hóesés, hanem a fagy okoz­za a kárt. — Hol vannak azok a te­rületek, ahol leginkább kell tartani a fagy pusztí­csoportvezető válaszában ígé­retet tett, hogy megvizsgáln­ia a bolt ügyét. Azóta több helyen tárgyalt. Ennek ered­ményeként az országút másik oldalán — pár méterre a je­lenlegi üzlettől — korszerű perembolt épül. Április 18-án lesz a kijelölt terület mű­szaki szemléje. Mellette tágas autóparkolót alakítanak ki, ami vonzóerővel hat az erre haladó gépkocsis turistákra is. Ezzel megoldást nyer majd a közelben lakók és dolgo­zók élelmiszer-ellátása. (—PP) A Váci Sport Egyesület kö­zel hetvenesztendős. A város sportkrónikája szerint legna­gyobb sikereket a futball­szakosztály érte el. Ma vi­szont a helyi labdarúgás na­gyon alacsony színvonalon mozog (lásd: vasárnapi l:0-ás vereséget). Vajon mi lehet az oka e sokak által kedvelt sportág visszafejlődésének? Hiányzik a lelkesedés? Túlságosan elő­térbe került az anyagi érdek? Városunk vezetői tudom, so­kat tesznek azért, hogy a váci futball ismét az élvonalba ke­rüljön. Az utánpótlással sincs baj, amit igazol, hogy ifi­csapatunk a megyei tornán vezető helyre kerüli. Talán őket kellene jobban szóhoz juttatni. Vagy esetleg: lehet­ne egy kicsit jobban játszani abban a szép sportstadion- ban? Vasi Sándor MTH-iskola Az öreg tanító MUNKAERŐHIÁNY _ ÚJABB OTP-SORHÁZAK _ BAJ VAN AZ ANYAGGAL Ezen a héten ismét megje­lent egy munkacsapat a Köz­társaság úti bankszékház építkezésén. Az arra haladók érdeklődéssel tekintenek a mélységbe. Kétemeletnyi, hatalmas gödörben bon­takoznak ki a főútra néző saroképület alapjai. Egyre magasabbra nyúlik a készülő épület kazánházának kéménye... A székház kivitelezője a Pest megyei Tanács Építő­ipari Vállalata. Vácott van a székhelye, de nevét ismerik az egész megyében. Nagymaro­son van a működési területük északi határa, s dél felé ha­ladva Ráckevén, Kiskunlachá- zán is találkozni lehet egy- egy épülő létesítményen cég­táblájukkal. Munkaerőhiány! Ez az el­ső és legnagyobb gond, amivel az Elhurcoltak terén levő irodaházukban találkoz­tam. A telet úgy-ahogy átvé­szelték, de most, a második negyedév elején legalább még száz munkásra lenne szükségük. Kőműveseket, vasbeton- szerelőket, ácsokat és se­gédmunkásokat keresnek megyeszerte. Ennyi újabb munkaerőre len­ne szükségük ahhoz, hogy az első negyedévi tízmilliós terv­nél magasabb teljesítményt mutassanak fel a második ne­gyedévben. Meggyorsulna a bankház építése, dolgos kéz jutna az új dunakeszi OTP- sorházakhoz is, a helybeli ze­neiskola építéséhez is. tásától? — Foton és Csornádon mint­egy háromszáz katasztrális hold kajszibarack telepítés van. Vácbottyánban, Kisnéme- din, Püspökszilágyon, Pencen, Kosdon és a helybéli Kos­suth Tsz-ben összesen mintegy négyszáz holdon terül el az őszibarackos. — Miután ezeken a terüle­teken nagy részben már elvi­rágoztak a fák, a kialakulóban lévő gyümölcsöt érte a fagy. A kár mértékét csak később tudjuk megállapítani — fe­jezte be a tájékoztatást Kri­ma János osztályvezető. <b) Borostás arcú, ápolatlan külsejű öregember kopogtat az ajtón. Bemutatkozik, s mondja a foglalkozását is: nyugalmazott tanító. Szabad­kozik, hogy csak pár percre tartana fel a munkában. Ha meghallgatnánk... — Nem azért mondóm el, hogy megírják, csak mert fog­lalkoztat — kezdi a tisztes öreg. — Fiatal ember voltam, kezdő tanító. Akkor kerültem egy Zala megyei kis faluba. Hova mehetett akkor a fia­tal tanító először, ha meg akarta ismerni a falut: a kocsmába. Ott kártyáztak az emberek... — Van-e eladó ház? — kér­deztem. Mondták, hogy van, egy suszter árulja, a templom mellett Aztán megvettük a házat, kiütötték a közfalat, lett egy olvasószoba, meg egy tánchelyiség. Nemsokára nyolcvan tagja volt a körnek. Három pengő volt a tagsági díj. — Aztán jött a tavasz. Lát­tam. milyen nehezen megy a Vetés, sehol egy vetőgép. Köl­csönt vettünk fel, s meglett a vetőgép Aki használta, egy bapra harminc kiló búzával i'zetett. Az olvasókörrel kez­dődött a kultúra, a vetőgép­pel a civilizáció, abban a kis faluban... Pöfékel az öreg tanító. Olyan embernek látszik, aki­nek világéletében mindig voltak gondolatai, tervei, de az igazi nagy gondolatait so­hasem valósíthatta meg. S érezni szavából, hogy mostan­ság már nemigen hallgatják meg... Hát igen, ilyenek vagyunk mi, fiatalok, hogy egy ideig csak hallgatjuk az öregek történeteit, de aztán sürget­nénk, mondja már a lénye­get ... S ettől elmegy a ked­vük. — Ügy gondolom — mond­ja az öreg tanító —, ilyesfor­mán nálunk is lehetne klubot csinálni. Elmondtam én a KISZ-titkárnák is. Nem mon­dom, meghallgatott — csak éppenhogy nem történt sem­mi ... — Nem tetszik elhinni, hogy a falu mennyire kíván­kozik a kultúra után. Ha len­ne egy hely, ahol összejöhet­nének; előbb talán csak be­szélgetni, aztán jönne a töb­bi — a kultúra. Kellene, na­gyon kellene nekik. Én mon­dom ezt, az öreg tanító ... (b) Hét végi műsorkalauz Ma, szombaton útnak indul a váci természetbarátok népes csoportja. Programjuk alapján két és fél napos túrát vezet­nek a Viharsarokba. Gyula és Békéscsaba a két célpont, de bejárják a két város környé­két is. — A Hajós Alfréd Ott­honban befejezik a „Veled va­gyunk, Vietnam!” néven ren­dezett úttörő-szolidaritási he­tet. — A Globus Dunai Flottil­la 15 órakor megbeszéli a nyá­ri nagy útiterv részleteit. Vasárnap ünnepi hangulat, jókedv jellemzi a terveket. A fegyveres erők klubjában, a Madách Imre Művelődési Ház­ban és a járás községeinek kultúrotthonaiban táncos dél­utánokat rendeznek a fiata­loknak. — A nagy érdeklődés azonban a DCM kultúrterme felé irányul. Itt rendezi ha­gyományos húsvéti bálját reg­gelig tartó táncmulatsággal a Váci Sport Egyesület. Mit látunk a mozikban? Madách 13—14: A négyes la­bor őrültje (francia filmvígjá­ték. Kísérő: Szikrák és forgá­csok). — 15—17: Szüzet a her­cegnek! (Szellemes filmkomé­dia, színes olasz filmen. Kí­sérő: Magyar Híradó). — Mati­né 14-én: Cirkusz. Építők 13—14: A lányrabló (színes lengyel filmvígjáték), 15—16: Senki sem akart meg­halni (szovjet filmdráma. Kí­sérő: Gusztáv, a jó szomszéd). — Matiné 14-én: 101 kiskutya. SPORTMŰSOR Holnap rendezik a járási labdarúgó-bajnokság IV. for­dulóját. A következő csapa­tok lépnek pályára: Felsőgöd II—Váchartyán; Vácduka—Csornád; Sződliget —Vácbottyán; Penc—Rád; Vácrátót—Kösd;» Váci SE II —Qrszentmiklós; Püspök­hatvan—Fóti Vasutas; Püs­pökszilágy—Ácsa. Sághelyi Nándor főkönyvelő bosszúsan beszél arról, hogy a nagykereskedelmi vállalatok hogyan packáznak a helyi iparral. Csak a nagy, százez­res tételekben látnak „üzle­tet”, ezért a tanácsi vállalatok sze­rényebb rendeléseikkel mindig a sor végére ke­rülnek. Ezért is keresik az új uta­kat, élnek a nagyobb önálló­ság lehetőségével. Például a termelési osztály és a terv­osztály eigy részéből előkészí­tő csoportot alakítottak. Ez biztosítja egy-egy építkezéshez a szükséges terveket, anyagot és mun­kaerőt. Jogász, pénzügyi szakember is tagja ennek, ami biztonsá­gosabb szerződéskötéseket, megalapozottabb startot je­lent. Munkaerő, építőanyag, reá­lis szerződések: ez a három kellék nélkülözhetetlen a jó munkához. No meg a szép idő is, hogy gyorsabban emel­kedjenek a falak, s kerülje­nek tető alá Észak- és Közép- Pest megye új létesítményei. (P. r.) Fások helyén — bőrösök A Széchenyi utca 5. számú ház egyik üzlethelyiségében nagy a sürgés-forgás. Tata­rozzák a két hatalmas kira­katablakkal rendelkező bolt­helyiséget. Eddig a Faipari Ktsz keretező részlege volt benne. A városrendezési terv­nek megfelelően az Alag ét Vidéke Bőripari Ktsz kapta meg. A szövetkezet reprezen­tatív bördiszműárú üzletet nyit ezen a helyen — a ter­vek szerint — május elsején. A Váci Városgazdálkodási V. FELVÉTELRE KERES KŐMŰVES, TETŐFEDŐ, ÁCS SZAKMUNKÁSOKAT ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Ebédidőtérítés, munkaruha­juttatás, szociális ellátás. Minden második szombat szabad. Július 1-től 44 órás munkahét Jelentkezés: a vállalat munkaügyi osztályán Vác. Április 4. tér 28.

Next

/
Oldalképek
Tartalom