Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-31 / 77. szám

1968. MÁRCIUS ?!.. VASÁRNAP "‘hírlap .1 ÁPRILIS 8: SZENTENDRE Eddig ismeretlen Kossuth-emlékek Cegléden Gönyei Antal a Művelődés­ügyi Minisztérium Múzeumi Főosztályának vezetője ismer­tette a múzeumi tevékenység elmúlt évi eredményeit és az idei terveket: 1967-ben 6 millió 44 ezer látogató lépte át a múzeumok küszöbét. A közszemlére kitett kincsek egy év alatt 180 ezer mütárgy- gyal gyarapodtak. Ebből 125 ezer a vidéki múzeumokba ke­rült. 1345 kiállítás várta az ér­deklődőket országszerte. Négy új múzeumot hívtak életre 1967-ben, ebből kettő Pest megyében van: a zebegényi Szőnyi Múzeum és az isaszegi Falumúzeum. Az idei esztendő múzeumi eseményei között fontos he­lyet foglal el a Tanácsköztár­saság megünneplésének mú­zeumi előkészítése. Április 8-án teszik az ün­nepélyes kapavágást Szentendrén, ahol nyolcvanholdas területen falumúzeumot építenek. A munka első szakaszával 1972- ben készülnek el. Ez év őszén alkalmat adnak a sajtó kép­viselőinek, s majd a nagy­közönségnek is, hogy bepil­lanthasson a nagyszabású munkálatokba. A külföldi szakemberek a magyarországi múzeumi kiál­lító tevékenységet világvi­szonylatban is az élvonalba helyezik. Ä sokirányú terv kö­zül az egyik legérdekesebb­nek a nemzetközi műtárgy­csereakció további eseményei Ígérkeznek. Cserepartnerként jelentkezett a varsói nemzeti múzeum, a Szovjetunióból pe­dig az Ermitázs és a Puskin múzeum. A Petőfi Irodalmi Múzeum érdekes terve is szót érdemel. A múzeum raktárhelyiségeiből klubot alakítanak, ahol közön­ség—művész találkozókat, iro­dalmi műsorokat szervezhet­nek. A Várban április e'.ső napjriban megnyitják a Rom- kertet és kiállítják a palota alatt feltárt régészeti leleteket is. Rangos eseménye lesz a magyar múzeumi életnek a Cegléden nyíló állandó helytörténeti kiállítás, mellyel a város — sok egyéb esemény között — hatszáz éves fennállását ünnepli meg. A kiállításon eddig még nem ismert Kossuth-emlékek is a közönség elé kerülnek. A Magyar Nemzeti Galéria Moszkvában élő grafikusmű­vészünk Uitz Béla életművé­nek bemutatására készül. A Szépművészeti Múzeum Var­só, Drezda, Prága múzeumai­nak segítségével a Velencei tájfestészet című kiállítását készíti elő. Könyvajándék a nyelvverseny győzteseinek Április 3-án ünnepélyes keretek közt adják át a Pest megyei KISZ-bizottság könyv- ajándékait a monori gimná­ziumban rendezett megyéi orosz riyéléi versenyek győzte­seinek. A helyezések azt mutatják: változatlanul a lányok szor­galmasabbak és alaposabbak, jobban szerepeltek, mint a fiúk. A tagozatos osztályok versenyében a két legjobb versenyző Sikládi Mária, Ceg­léd és Fáskerti Mária Monor. A harmadik helyezett ebben a kategóriában szintén ceglé*- di: Vass Nándor. Az általános tantervű osztályoknál a szent­endrei Sebest György aratta le a babérokat, de a második, harmadik helyre ismét lá­nyok kerültek. Balogh Ágnes Érd, Órás Judit Dunaharaszti. A szakközépiskolások közül minden jutalmat a lányok visznek haza. Első Berla Teréz Nagykörös élelmiszeripari, második Gaál Anna Cegléd, közgazdasági, harmadik Pá­linkás Ibolya Vác, közgazdasá­gi szakközépiskola. Az első tízmillió Jelentős sikert ért el az érdi takarékszövetkezet: betétállo­mánya elérte a 10 milliót. Pest megye takarékszövetkezetei közül, amelyek immár a la­kosság saját bankjaivá fejlőd­tek, elsőként az érdi központ­ban nőtt ilyen szintre a tag­ság betétállománya. lázadoztam, mert láttam, hogy az apám nem jár igaz úton. De a kezem meg volt kötve, mert tudtam, hogy az anyám még mindig szereti őt.’’ ★ Kijön az asszony. Sután megáll. Fázik. Hunyorog a fényben. — Tessék, beszéljen — mondja nekem az ember. — Négyszemközt szeretnék beszélni... — Azt nem engedem — mondja, és nyakán kidagad­nak az erek, berántja az asz- szonyt a házba, az ajtóból visszaszól: — Ha beszélni akar, akkor jöjjön be... Vagy fél? — Mitől félnék?! Bemegyek a házba. — (Miről van szó? — kér­dezi az ember. — Ügy hallottuk — mon­dom —, hogy maga életveszé­lyesen fenyegeti Halász Ka­talint, és levágta az ujja vé­gét ... Az ember megbillenti a fe­jét. — Ez nem igaz! Mutasd meg az ujjad! Nincs abban semmi hiba! Az asszony engedelmesen megmutatja az ujját. Kis vá­gás látszik a körömágy mel­lett. — Látszik a vágás... — mondom. — Beleakadt az ujja a zár­ba — a szekrény új zárjára mutat. — Ott vágta el. — Így történt? — kérdezem az asszonyt. Nem válaszol. A férfi elbő- dül. — Válaszolj, ha kérdeznek! — így történt... — mondja az asszony és lehajtja a fejét Sír. — Most mit sírsz? Ezt is a lányodnak köszönhetjük! Ül­döz az engem, kérem. Csak azt tudnám, hogy miért?! ★ „17 éves koromban ideigle­nes állami gondozásba vetet­tem magamat. Tudtam, hogy anyámnak ezzel nagy fájdal­mat okozok. De meg kellett tennem, ha azt akartam, hogy ember legyen belőlem. Na­gyon sokat köszönhetek az ál­lamnak, mert igazán segítsé­get nyújtottak nekem. Ez a problémám tehát megoldódott. Sikerült, amit el akartam ér­ni. Tanulhattam. De maradt a másik, ami még nagyobb. Én nagyon jó körülmények között élek itt a szanatóriumban. A munkámat elmondhatatlanul szeretem. És szinte el sem tu­dom képzelni, hogy lehet úgy élni, ahogy az anyám él. Ezért szeretnék tenni érte valamit.” ★ Az öregember arcizmai el- ernyednek. — Gondoskodtam róla, sze­rettem, taníttattam. És most így hálálja meg. Még a rend­őrségre is feljelentett. De én teljesen ártatlan vagyok, nem lehet bajom. Még az anyja is a lánya ellen vallott a rend­őrségen ... — Ügy hallottuk, hogy bal­tával ment Halász Katalinnak, mert nem akarta kiadni a pa­pírt a házról. Növekedett a közös vagyon; emelkedett a tagok jövedelme Sikeres esztendőt zártak a termelőszövetkezetek Tájékoztató a mezőgazdaság időszerű kérdéseiről Sajtótájékoztatón számolt be az újságíróknak ir. Pénzes Já­nos, a megyei tanács elnökhe­lyettese, a termelőszövetkeze­tek múlt esztendei gazdálko­dásáról, az új tsz-törvény vég­rehajtásáról, valamint a me­zőgazdaság időszerű kérdései­ről. A megye közös gazdaságai eredményes esztendőt zártak. Bár,! nem készült még el a pontos és végleges összesítés —, az előzetes számadatokból is kitűnik, hogy 1967-ben az előző évinél nagyobb mérték­ben gyarapodtak a közös ala­pok, emelkedett a tagok jöve­delme. A halmozott termelési érlék, a korábbi esztendőhöz képest 11 százalékkal, a szö­vetkezeti bruttó jövedelem 28 százalékkal növekedett, ör­vendetes, hogy ugyanakkor az anyagjellegű költségek csök­kenlek. A termelőszövetkezetek kö­zös vagyona r.ia már megha­ladja a három milliárd egy­százezer forintot. A tiszta va­gyon értéke egy esztendő alatt 17 százalékkal emelkedett. 1967. sok változást hozott a magyar mezőgazdálkodásában is. Nagyobb önállósághoz ju­tottak a termelőszövetkezetek, több fontos intézkedés szüle­tett a vállalatszerű gazdálko­dás megteremtése érdekében, örvendetes, hogy a tsz-ek többsége már az új gazdasági mechanizmus előkészítésének évében kihasználta a kedve­zőbb lehetőségeket. A jobb eredmények ezekkel az intéz­kedésekkel is összefüggnek. A mérleghiány összege — egy-egy tsz-re számítva — 1 millió 750 ezer forintról 1 mil­lió 211 ezer forintra csökkent. 1966-ban egy dolgozó tagra Pest megyében 13 234 forint jutott; tavaly ez az összeg 14 ezer 978 forintra emelkedett. Problémát okoz viszont a ter­melőszövetkezeti tagok és az alkalmazottait jövedelmének aránytalansága. Az alkalma­zottak munkabérének növeke­dése ugyanis nagyobb mérté­kű. Az új szövetkezeti tör­vény, valamint az új rendsze­— Ez nem igaz! — tekinte­tét az asszonyra kapja. — Mentem én a baltával neked? — Hát... — Mentem, vagy nem?! — Hát... nem ... ★ „A szobám egy csodaszép parkra néz. Rövidesen férjhez megyek. Vőlegényem hadmér­nök. Szép lakása van a város­ban és úgy tervezzük, hogy kocsit is veszünk. Szeretném majd az anyámat is magam mellé venni, de az apám azt mondja, akkor megöl mind­kettőnket és a ház legalább az övé lesz.” Halász Katalin huszonöt évvel ezelőtt egy kertészetben dolgozott. A tulajdonostól te­herbe esett. A lányt a család­ja kitagadta és gyermekét, aki most egy parkra néző szobá­ban lakik, egy fészerben szülte meg. Nem könyörületből fo­gadták be oda sem. A szülés után a második napon felkelt és egy hónapig ingyen cseléd- kedett a gazdánál. így, nap­számban, házról házra há­nyódva telt el huszonöt év. Míg a lánya keresni nem kez­dett. Együtt fizették ki a kis telek és a négy fal árát. Azt mondják, hogy semmi­lyen társadalmi rendszer nem tudja kiküszöbölni az emberi tragédiákat. Halász Katalin életének kegyetlen törvények szabtak irányt. S hogy fészer­ben született lánya más életet él és másmilyen életet fog él­ni — ez legyen a mi igazi igaz­ságunk! rű elszámolás alapján remény [ van rá, hogy ez a kedvezőtlen arány —, ha nem is azonnal —, de megváltozik. A múlt esztendei eredmé­nyek növekedését kedvezően befolyásolták az elért hoza­mok, de nem hagyható figyel­men kívül, hogy ugyanakkor növekedett a kiegészítő tevé­kenység, s az ebből származó árbevétel is. Tavaly a 2 mil­liárd 164 ezer forintos bővé- j télből 605 millió forint a ki­egészítő üzemágakbói szárma­zott. Melléküzemágak Mostanában elég sok szó esik a termelőszövetkezetek kiegészítő tevékenységéről, a különböző melléküzemágak­ról. Megítélésüknél elég sok a félreértés. A múlt évben meg­jelent rendelet, de az új ter­melőszövetkezeti törvény is elősegíti a gazdasági tevékeny­ség körének kiszélesítését. A rendelkezések arra ösztönzik a termelőszövetkezeteket, hogy szorgalmazzák a mezőgazda­sági termékek feldolgozását, vegyenek részt az értékesítés­ben (zöldségboltok, borkóstoló nyitása stb.) és segítsék köz­ségük területén a különféle szolgáltatásokat. (Fuvarozás, bognár-, kovács javító-műhely, stb.). E melléküzemágak egy részéhez engedély sem szüksé­ges. Fontos, hogy a kiegészítő te­vékenység a termelőszövetke­zeti tagok állandó foglalkozta­tását segítse elő. Nem lehet helyeselni azt a gyakorlatot, ahol kizárólag az alkalmazot­tak foglalkoztatására töreked­nék. A melléküzemágnak hely­ben kell működnie, s ami szintén nagyon fontos, hogy a ténylegesen szükséges igénye­ket elégítse ki. Amikor a ren­deletek szellemében helyes a tevékenységi kör kiszélesítése, neon hagyhatók szó nélkül az itt-ott megmutatkozó torzulá­sok, spekulációs törekvéseit. Megengedhetetlen, hagy egyes nyerészkedők kijátsszák a rendeleteket. Több gondot kell fordítani a melléküzemágak ellenőrzésére, a szabályszerű működésére. végrehajtásához nagy segítsé­get adnak a gazdaságoknak a járási pártbizottságok, ta­nácsok, de a területi szö­vetségek is. Az egyes in­tézkedések kapcsán — a pártoló tagok felvétele, vagy törlése, a huzamosabb ideig nem dolgozók ügyében való állásfoglalás, az öregek és a munkaképtelenek sorsának rendezése — előfordulnak pa<- nászok is. Ezek orvoslására mind a járási tanácsok, mind a megyei tanács megtette a szükséges intézkedéseket. Elő­készületben van a termelőszö­vetkezeti parasztságot ugyan­csak közvetlenül érintő, föld­jogi törvény végrehajtása is. 1968 Az elmúlt év eredményei; az új termelőszövetkezeti tör­vény, az árrendszer változása, az állami támogatás módosítá­sa, a gazdasági tevékenység körének pontosabb meghatá­rozása kedvezőbb lehetősége­ket teremtettek az idei tervek megvalósításához. A megye termelőszövetkeze­tei — saját erőből állami tá­mogatással és a hitel igénybe­vételével 250 millió forint ér­tékű építési beruházást ter­veznek. Részben az új hitel- politika bevezetése miatt, a beruházások elkezdésénél kés­lekedés tapasztalható. Az építőbrigádok azonban sokat tehetnek annak érdeké­ben, hogy a programot év vé­géig megvalósíthassák a ter­melőszövetkezetek. Az új épít­kezések elsősorban a szarvas­marha-tenyésztés fellendítését, a 300-as tehenészetek kialakí­tását, a sertésprogram megva­lósítását és a kertészeti ter­melés további fejlesztését se­gítik elő. 1968-ban Pest megyében is — a belföldi ellátás, az ex­portigények kielégítése, vala­mint a termelőszövetkezeti parasztság életszínvonalának további növelése érdekében — nagyobb termelésnövekedés szükséges. A közös gazdasá­gok általában, jól kihasznál­ták a téli hónapokat, megtet­ték a szükséges előkészülete­ket és megyeszerte jó lendü­lettel halad a tavaszi munka. — sp — Szakácsparádé A kékszalagos, kanyargó Duna a nagy D betűvel már túl a határon is ismert. Jelzi a Duna-kanyar vendéglátó üze­meit. Az öregbedő hírnévhez hozzásegít a már évről évre megrendezendő pokolcsártíai szakácsparádé. Több nemzet étekmesterei forgatják ilyen­kor itt a főzőkanalat. Csak­hogy ezek régóta űzik a mes­terséget. A fiatalokra gondol­tak akkor, amikor elhatároz­ták, hogy megrendezik Buda­pesten a harmadéves vendég­látóipari tanulók nemzetközi szakmai versengését. 116 külföldi és 17 budapesti, illetve vidéki résztvevőre, sza­kácsra, pincérre, cukrászra számítanak. Az erőpróba ki­emelkedő programja lesz ápri­lis elseje és negyediké között á Royal Szállóban rendezendő nemzetközi vacsorák sora. A Gellért Szállóban hidegkony­ha, cukrászati és térítési be­mutatót, illetve kiállítást tar­tanak. A különböző események vidám fináléja a nemzetközi ifjúsági bál. Az arany kesztyű lovagjai Április 13-án ü (részes tv- film vetítését kezdi meg a tele­vízió. Az aranykesztyű lovag­jai címmel, Keleti Márton ren­dezésében. Geszti Pál és Gimes György, a sorozat írói, arra ke­resik a választ: ki ölte meg Kennedyt? A főszereplő Harrison ügyész megformálásáhaz Jim Garri­son New Orleans-i kerületi ügyész alakja szolgált mintául az íróknak. Filmjük a nyomo­zás eddig ismert és kevésbé is­mert mozzanatainak rekonst­ruálása után igyekszik túllépni az eredeti téma keretein és más fontos eseményekkel és politikai bűncselekményekkel is kapcsolatba hozza a hírhedt várost, Dallast. Az érdekesnek és izgalmas­nak ígérkező filmsorozat főbb szerepeit Sinkovics Imre, Rutt- kai Éva, Várkonyi Zoltán, Ke­res Emil, Pécsi Ildikó, Mo&r Marianne, Bárdi György, Sza­kács Miklós, Káló Flórián és Sztankay István alakítja. UKV-6 M Első sorozatként elkészült 100 újtípusú, a korszerű agro­technikai követelményeknek megfelelő kukoricavető gép a Mosonmagyaróvári Mezőgaz­dasági Gépgyárban. Az VKV— 6M, hatsoros függesztett kivi­telű, műtrágyaszóró adapterrel felszerelt, szemenként vető gé ?. Tsz-törvény Mint ismeretes, január 1-én lépett életbe a szövetkezetek gazdálkodásában, működésé­ben nagy fontosságú új tör­vény. Hinnék végrehajtása Pest megyében is megfelelően ha­lad. Eddig a 180 termelőszö­vetkezet közül több mint 100 fogadta el az új alapszabályt. A termelőszövetkezeti törvény sssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss* \yfssssrfssssssssssssssssrssssssssssss/ssssss/ssssssssssssssssssssssssssssss*r*VHMV& X ,Epül az új Fővárosi Nagycirkusz A Középületépítő Vállalat mintegy 25 millió forintos beruházással megkezdte az új Fővárosi Nagycirkusz épí­tését, a KÖZTI építésze, Barbier Ferenc tervei szerint (képünkön). A régi cirkusz helyén, a Városligetben emel­kedik majd ez az impozáns — csaknem kétezer személyt befogadó épület, a magyar cirkuszművészet új otthona. Fényorgona világítja meg majd a porondot, a reflektor- kezelők URH-rádión kapják az utasításokat, gombnyo­másra nyitják, csukják a vadállatoktól védő ketreceket. A tervek szerint 1970 májusára fejezik be az építkezést Nádas Péter xm»

Next

/
Oldalképek
Tartalom