Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-30 / 76. szám

PÁRTÉLET Elismerés az iskolának — Áprilisi pártnapok 1-én és 11-én: előkészítések VÁCI UAPLQ A PEST MEGYEI HÍRI AP KÜLÖNKIADÁSA XÍI.' ÉVíXJIiYJWWrTÖ'iSflKASl 1968. MÁRCIUS 30.. SZOMBAT A FELSZABADULÁSI ÜNNEPSÉGSOROZAT KERETÉBEN Aranyérmes úttör gálaestje Negyven váci úttörő megy a megyei döntőre VB-ULES Művelődés és iparpolitika A városi tanács végrehajtó bizottsága — a következő ta­nácsülés előkészítéseként — tegnap a város népművelési helyzetét és a III. ötéves terv iparpolitikai feladatainak vég­rehajtását vitatta meg. Ezen­kívül egyéb időszerű ügyeket tárgyalt. Rohammunkát vállal az Ifjú Gárda Az Ifjú Gárda tagjai a ta­I nulás, kiképzés és közös szó­Csütörtökön este benépesült ra, hogy ötödfél órája ülünk a nézőtéren. Ezvíán folytatódott a mun­ka a kultúrház egyik emelet; rakozás mellett részt kérnek a társadalmi munkából is. E hét végén a Húsipari Vállalat Rá- di úti telepén végeznek önkén­tes rohammunkát. Ma déli egy A városi párt-végrehajtóbi­zottság elismerését fejezte ki a Géza király téri gimnázium és szakközépiskola igazgatójá­nak, tantestületének és dolgo­zóinak az új iskola beindítása és az oktató-nevelő munka te­rületén kifejtett erőfeszítései­kért •k Megélénkül a pártélet min­denfelé április elején. A já­rásban 8-tól 20-ig összesen 29 alapszervezetben tartanak pártnapot. A téma: A nemzet­közi munkásmozgalom idősze­rű kérdései. A városban fél­száz alapszervezetben tartanak a jövő hónap közepéig alap­szervezetenként pártnapot ha­sonló témákkal Az Egyesült Izzóban 11-én lesz a pártnap. Az alsógödi Iskolában har­mincnégy veszélyeztetett kö­rülmények között élő gyermek tanul. Minden osztályban van­nak néhányan. Az osztályve­zető tanár az, aki elsődlegesen pártfogolja, segíti őket. A csa­ládlátogatások alkalmával részletes környezettanulmányt készít életkörülményeikről. Ennek alapján a többi tanár is figyelemmel kíséri sorsukat, támogatják a tanulásban. Az iskolában két ifjúságvédelmi felelős van, akiknek társadal­mi feladatuk valamennyi ve­szélyeztetett körülmények kö­zött élő gyermek sorsának könnyítése. Gondjukat viselik abban is, hogy helyet biztosí­tanak számukra a napközi ott­honban, sikerült is majdnem valamennyit felvétetni. A nap- kömotthon-vezető tanár való­ságos makarenkói hivatást vállalt magára e gyermekek nevelésében. De nemcsak a tanárok viselik gondjukat az iskolá­ban. Az úttörők legjobbjai ta>- nulópárokban foglalkoznak velük, segítik a tanulásban. Az iskolai szülői munkaközös­ség patronáló csoportot szer­vezett, e feladatra vállalkozó szülőkből. Naponta ellenőrzik az iskolából hiányzó gyerme­keket. Ha betegek, orvost hív­nak hozzájuk, s állandó kap­csolat alakult ki az egészség- ügyi védőnővel is. S a gyermekek szülei? A bajok okai itt gyökereznek, hiszen éppen a rossz családi körülmények okozzák e gyermekek áldatlan helyzetét. A pártfogói hálózat mindent megtesz, hogy — a szülőkre gyakorolt ráhatással A HÍRADÁSTECHNIKAI Anyagok Gyárában a nyomta­tott áramkörü üzem lemosó­géprendszere egy desztilláló- készülékből és egy lemosógép­ből áll. A desztillálókészülék tartályrészének tisztításához 1966. február 12-ig triklóreti- lént használnak. Tizenharma­dikán már új vegyszerrel kí­sérleteznek. Szabó Gáborné kutatómérnök javaslatára széntetrakloriddal tisztítják a tartályt, mert ez több mint nyolc forinttal olcsóbb kilón­ként, , mint a triklóretilén. Március 17-ig használják ezt a vegyszert, ekkor úgy dönte­nek, hogy a kísérletet a két vegyszer 2:1 arányú keveréké­vel folytatják. A döntésről a kutatómérnök és az üzemve­zető feljegyzést készít a gyár­tásfejlesztési osztály részére, amelyet betekintésre a főmér­nök is megkap. 1966. május 15-én az újítást bevezetik az üzemben. EBBEN AZ IDŐBEN még id. Szarvas István karbantar­tó lakatos feladata volt a desz­Előadója a Központi Bizottság tagja lesz. ★ Ülést tart április 5-én a vá­rosi párt-végrehajtóbizottság. Napirenden szerepel a Váci Napló munkája 1967 októberé­től napjainkig. Aznap ülésezik a járási párt-vb is. Megvitat­ják a járás lakosságának el­látását, a kiskereskedelem I. negyedévi forgalmát Bácskai Ferenc és Sivó Antal jelentése alapján. ★ A soron következő pártnapi előadókat tájékoztatják a meg­vitatandó napirendről. A já­rási előadók felkészítése hét­főn, április 1-én lesz délelőtt kilenckor. A városi előadók felkészítése április 11-én lesz délután 14 órakor. <*».) — enyhítse, s lehetőleg meg­előzze az előadódható bajokat. Tapasztalat, hogy sok szülő rosszul értelmezi az iskola pe­dagógiai célkitűzését — az ön­állóságra való nevelésben. Az önállóság semmiképpen sem jelent egyet a gyermekek fel­ügyeletének, nevelésének elha­nyagolásával, a szülői köteles­ségek elmulasztásával. Az ilyen „önállónak"’ tartott gyer­mekek sodródnak igen köny- nyen rossz társaságba — a szülők gondatlanságából. Nagy segítséget nyújt a ve­szélyeztetett körülmények kö­zött élő gyermekekről való gondoskodásban a tanács. A tanácstitkámő valameny- nyiük problémáját ismeri. Kü­lönös gonddal figyeli az álla­mi gondozott gyermekek sor­sának alakulását, a nevelő­szülőknek juttatott állami se­gélyek rendeltetésszerű fel- | használását rendszeresen el­lenőrzi. Akad szülő, akinek 1 nem használ a jó tanács, fi- j gyelmeztetés, ezekkel szemben hatósági kényszerítő eszközö- 1 két kénytelen alkalmazni. Mert olykor erre is szükség van — e jobb sorsra érdemes gyermekekre leselkedő veszé­lyek megelőzése érdekében. Kása Ia josnc Zenei vetélkedő Április másodikén, kedden, a fegyveres erők klubjában a város középiskolásainak ren­deznek zenei vetélkedőt. A ve­télkedőn hat részvevő bebizo­nyíthatja, ki ismeri legjobban zenei életünk nagyjait. A ve­télkedő délután fél kettőkbr kezdődik. tillálókészülék egy-két heten­kénti tisztítása. Ezen a napon délelőttös. Reggel hat órakor kezdi a műszakot. A történet további szereplői közül aznap Molnár Lászlóné üzemvezető­technikus, reggel héttől dél­után ötig, Kárpáti Kamill mű­vezető-technikus délután ket­tőtől este tízig dolgozik. A DÉLELŐTTÖS MŰVEZE­TŐ jelenti Molnárnénak, hogy a készülék nem működik ren­desen. Az üzemvezetőnő olaj­cserét rendel el. Ez sem hoz eredményt, ekkor utasítást ad a készülék teljes kitisztításá­ra. A gépet kikapcsolják. Kárpáti Kamill délutános művezető kifúvatja a gépet, majd jelenti Molnárnénak, hogy Szarvas István ezután kezd hozzá a tisztításhoz. Szarvas István tudja — és ezt közli is Kárpátival —, hogy a a Madách Imre Művelődési Ház félezer nézőt befogadó nagyterme. Az úttörő-gálaest keretében bemutatkoztak az aranyérmes ifjú szólisták és művészeti csoportok. Ezzel a rendezvénnyel kezdődött el a felszabadulásunk 23. évfordu­lója tiszteletére kezdeménye­zett egyhetes váci ünnepség- sorozat. Jónás Zoltán, a Pest megyei Úttörőszövetség titkára meg­nyitóbeszédében arról beszélt, hogy a felszabadulás a szülők részére átélt élményt, a gyer­mekek számára történelmet jelent. Köszönetét mondott mindazoknak, akik sikerre vitték az idei kulturális szem­lét. A helyi úttörőelnökség jól pergette a majd két és fél órás műsort. Az állami zeneiskola han­gulatos Haydn-muzsikával indította be a programot. A negyventagú együttes és Kigó József karmester tapsot kapott. Kórusmű következett. „Három tavasz’’ címmel emlé­keztek 1848., 1919. és 1945. ese­ményeire a kis váci szereplők. Makiári Gábor Bartók-szá- mot zongorázott, átéléssel, majd a művelődési ház tánc­csoportja lépett a színpadra. Keringőtői csárdásig érdekes keresztmetszetet adtak a XX. század társastáncairól. Kárpáti Zoltán szépen mondott el egy Várnai Zseni-verset, majd Muka Edit hegedűit. készülék falára égett salakot csak úgy lehet levésni, ha be­mászik. Gázálarcot kér a mű­vezetőtől: „ ... mert bent bü­dös van”. A készülék mellett kifüggesztve egy utasítás: „A készülékbe bemászni tilos!” Fél hatkor kezdi el a munkát, a művezető jelenlétében. Este kilencig dolgozik, öt-tíz per­ceket tartózkodik a gépben, húsz-huszonöt percig a szabad levegőn. ESTE KILENC ÓRA. Még hátra van a lemosó javításá. Kárpáti beleegyezik, hogy a munkás éjszakára is (harma­dik műszak!) — bentmarad­jon. Este tíz órakor kezdi meg a szolgálatot az éjszakás mű­vezető. Szarvas panaszkodik, hogy rosszul érzi magát. Kiss Tibor művezető pihenni küldi őt. Október 28-a, reggel 7 óra­A Szandányi—Sólyom— Erusznyai trió tapsot érdemlő bemutatkozása után Brusznyai Edit gordonkaszólója követke­zett. Megrendítő volt a siket- néma-intézet nyolctagú tánccsoportjának szereplé­se. Döntő sikert aratott a Rudolf Ottóné vezette Köztársaság úti irodalmi színpad, részletei­ben is gondosan kidolgozott Béke-tablójával. A Hámán Kató iskola 20 tagú kamara- kórusa Bemáth Kálmár.né ta­nárnő munkáját dicséri. Fel­csendült Schubert Pusztai ró­zsája, s nem is gondoltunk ar­Csomád község tanácselnö­kével beszélgettem. Arról is szó esett, hogy mennyi aka­dályba ütközik a falu „arcá­nak” kialakítása. Mert az ut­cára hajtott tehenek, mala­cok lelegelik a virágokat, tönkreteszik a fiatal fákat E kártevések megakadályo­zásában az udvarokban lakó­kon is sok múlik. Ha valaki érzékeny a szépre, szereti a rendet, akkor nemcsak meg­teremti, de meg is óvja. kor. Molnár Lászlóné üzemve­zető még ott találja Szarvas Istvánt. Néhány mondat a be­szélgetésükből : — Még mindig nincs kész a gép? — Víz ment a lemosóba, azt tisztítom. — Küszöbölje ki a hibát, nem mehet addig haza, amed­dig nincs készen! MOLNÁRIÉ UTASÍTÁSA ellenére Szabó Béla művezető, a negyedik (!) műszak elején, hazaküldi Szarvas Istvánt. Délután három óráig alszik. Ébredés után rosszul érzi ma­gát, hányingere van. Harmad­nap a balassagyarmati kórház­ban megállapítják, hogy mun­kája közben széntetraklorid- mérgezést kapott, mely vesé­jében súlyos pusztítást okozott. Művesére van szüksége, át­szállítják a budapesti Uroló­giai Klinikára. Hosszú hóna­pokig tart a gyógyulása, Bányász Hédi (Folytatjuk) termében. A Földeák Róbert vezette zsűri részletesen ele­mezte a gálaest műsorát, majd az érdekelt együttesvezetők mondták el véleményüket Az óra mutatója közeledett az éj­félhez, amikor Tamasy Endre bejelentette, hogy negyventagú váci csapat vesz majd részt a május 19-i Pest megyei döntőn. A hátralevő időt a jó helye­zést elértek használják fel műsorszámaik csiszolására, a sikeres szereplésre való felké­szülésre. Papp Rezső így vélekedett a Vöröske­reszt is, amikor annak idején elindította a falvakban a „Tiszta udvar, rendes ház” mozgalmat. Évenként egyszer a vöröskeresztes aktívák a ta­nácstaggal végigjárják a falu házait, és megnézik, mi van a kerítések mögött. Kimeszel- ték-e az istállót, lefedték-e a kutat, elkerítették-e a barom­fiudvart? A legtisztább ház 100 pon­tot kap. Ha rendetlenséget találnak, öí pontot levonnak. Az egészségügyi állandó bi­zottságok és a vöröskeresztes aktívák a járás minden közsé­gében áprilisban járják végig a portákat. Májusban már kikerülnek a kapukra a táblák: Tiszta ud­var — rendes ház. — Termé­szetesen csak azokat a portá­kat éri ez a megtiszteltetés, ahol nemcsak kívül, de a kerí­tés mögött is rend van. Március utolsó szombatján és vasárnapján ismét gazdag programról adhatunk tájékoz­tatást. Ma, szombaton 16 órakor a gépipari technikumban rende­zik meg az ifjúavató ünnep­séget. — Ugyancsak 16 órakor kezdődik a fegyveres erők házában a helyi és környék­beli tánczenekarok vetélke­dője, honvéd testületek és te­rületi benevezettek részvételé­vel. — Természetjáróink 16,30- kor a MÁVAUT pályaudvar­ról indulnak téltemető túrára, a Tolvajárokba. — Az úttö­rőházban az ifjú iparművé­szek szakköre tart foglalko­zást. Holnap, vasárnap reggel bú­csúztatják az 50. életévüket betöltött, katonaköteles férfia­kat a fegyveres erők házában. — A Váci Kötöttárugyár szak­szervezeti bizottsága délután Vasárnapi KÉZILABDA VILLAMTOR- NA A vád Spartacus-pályán reggel nyolc órakor a járási női felnőttcsapatok, 12 óra­kor a férfi felnőttcsapatok mérkőzései kezdődnek. Az ifjúsági női „B” csoport a Mezőgazdasági Technikum pályáján reggel nyolc órától, az úttörőfiúk reggel nyolc órától, az úttörőlányok pedig órától az I. század dolgozik Vadász György századparancs­nok vezetésével. Vasárnap reg­gel 7 órakor a II. század kezdi a munkát Jakabfi Lajos pa­rancsnoksága alatt. Zártkörű pályázat ÚJ SZOVJET EMLÉKMŰRE Vác Városi Tanácsa egyik régebbi ülésén határozatot ho­zott, amely szerint új szovjet hősi emlékmű kerül felállítás­ra a városban. A végrehajtó bizottság megkeresése alapján a Képzőművészeti Alap e hé­ten öt szobrászművészt kért fel pályamű elkészítésére. Köztük van Kiss István, a Végvári vitézek alkotója is. A pályázat feltételei három al­ternatívát jelölnek meg az emlékmű elhelyezésére: az El­hurcoltak terét, a Marx teret és a főteret. Az új emlékmű felavatására 1970. április 4-én, felszabadulásunk 25. évfordu­lóján kerül majd sor. CSŐVÁR Jegygyűrű a mellény zsebben Vasárnap este hét órakor I mutatja be a csővári művelő­dési otthon színjátszó csoport­ja Tóth Miklós „Jegygyűrű a mellényzsebben’’ című vígjáté­kát. A darabot később a szomszé­dos községekben is előadják. 17 órai kezdettel szellemi ve­télkedőt rendez, ugyancsak a fegyveres erők házában, a szo­cialista brigádok tagjai részé­re. — A Madách Imre Műve­lődési Ház vasárnap is meg­rendezi a fiatalok népszerű zenés-táncos ötórai összejöve­telét. MIT LÁTUNK A MOZIKBAN? Madách 30—31: Árnyak a Notre Dame felett (szélesvász­nú NDK-bűnügyi film). — Április 1—3: Hűtlen asszonyok (a nagysikerű olasz film fel­újítása). — Matiné, vasárnap: Ordasok között. Építők 30—31: Meztelen pásztorlány (magyarul beszélő csehszlovák film.) — Április 1—2: Fény a sötétben (angol film). — Matiné, vasárnap: Égy taxisofőr halála. sportműsor déli egy órától versenyeznek a Kötöttárugyár pályáján. labdarúgás Járási-városi labdarúgó ta- I vaszi bajnokság I. fordulója: j Fóti Vasutas—Váchartyán; j örszentmiklós—Ácsa; Kösd—- Püspökszilágy; Rád—Püspök* ! hatvan; Vacbottyán—Vád Sl 1 II.; Csornád—Vácrátót; Penc-< I Felsőgöd II.; Vácduka—Szód* I liget. A tanács és a nevelők gondja csupán? „Önálló" gyermekek — veszélyben Cél: a megelőzés — Szülők is segítenek REPÜL A BŐRLABDA A Sztáron Sándor Gimnázium udvarára is beköszöntött a tavasz. Megkezdődött a kispályás labdarúgó-bajnokság. Ké­pünk a IV/C és III A osztályok közötti erőpróba egy izgalmas jelenetét örökíti meg. Eredmény 1:0 — a negyedikesek javára. Tomanek János felvétele GÁZMÉRGEZÉS /. Melyik kapura kerül a tábla? Tiszta udvar — rendes ház Tavaszi tisztasági mozgalom a községekben (b.) Hét végi műsorkalauz i

Next

/
Oldalképek
Tartalom