Pest Megyei Hírlap, 1968. március (12. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-15 / 63. szám

) A százhuszadik március A három nagy tavaszi történelmi forduló elsőiéhez érkeztünk, március 15-höi. Tavaszokat mondunk: 1848, 1919, 1945 tavasza... Az első, március idusa: az ifjúság, Petőfi tavasza; Mire emlékszünk mi, idősebbek? Az iskolai ünnepségek­re, az ünneplőbe öltözött diákseregTe, a kokárdákra, sza­valatokra, lobogó márciusi napra. Ö, a március 15-ék, az ifjúság lázát, emlékét hozzák vissza. A láza«, a szív­dobogtató történelem — már együtt is indulunk azon a borús, tavaszi-esős napon a Pilvaxból, ama 10—12 ifjúval az orvosegyetem felé — már Petőfi szavai­ban életre kel, ahogy naplójában e napokat, perceket meg- örökitette: ,.A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezd­jük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz men­tünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görög­tűz: a víz nem olthatja el... — Most menjünk egy censorhoz, és vele Írassuk alá a proclamatiót és ja Nemzeti Dalt! kiáltott valaki. — Censorhoz nem megyünk, feleltem; nem ismerünk többé semmi censort, cl egyenesen a nyomdába! Mindjárt beleegyeztek és követlek ... ... Ez volt március 15-e. Eredményei olyanok, me­lyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történe­lemben ... kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyer­meknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gya­logolni a meglett embernek”. Március 15. — ahogy ő, Petőfi irta, a kezdet, az első lépések. Azokat a „mérföldeket” megtette a történelem, az egymást váltó ifjúság. A 120. március 15-őt ünnepeljük azóta. Százhúsz­szor, de hányféleképpen! 1860-ban Táncsics vezette az ünneplőket, s rendőr­ség verte szét a tömeget. Majd jöttek rab-tavaszok, mi­kor a huszáruniformisos I. Ferenc József császár és ki­rály képe alatt Kossuth-nótákat énekelt a kirendelt kó­rus: feledtetni, szelídíteni akarták ezek a március tizen­ötödikét, s nem szítani az emlék tüzét. És az 1942-es március 15. Amikor a kommunista párt irányításával a Történelmi Emlékbizottság a Petőfi szo­bor előtt tüntetésre hívta, szervezte az ifjúságot, a dol­gozókat, a művészeket tiltakozva a fasiszta háború, a né­metekkel való elkötelezettség ellen, Petőfi szavait, szel­lemét idézve, a nemzet függetlenségéért, szabadságáért adott ott a Duna-parton jelt, hangot. Mennyi március tizenöt — mily nehéz volt azokat a Petőfi idézte „mérföldeket gyalogolni a meglett ember­nek”, a szabadságáért, az emberségért küzdő nemzetnek! Most, a százhúszadikhoz érkeztünk. A kisdiákok ma I is ünneplőben, verset mondanak, Petőfit szavalnak. Szi­vükből szólnak ezek a sorok, mai ifjúságunké az eszme, a gondolat, Petőfi szavai: „Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek az emberiségért valamit.. k. o. Megemlékezés március idusáról XII. ÉVFOLYAM, 63. SZÁM ,\J1A 7« FIM FH 1968- MÁRCIUS 15., PÉNTEK Csütörtökön az általános és A tanács vb tárgyalta: Készül Nagykőrös közműterve 25 kilométeres szennyvízcsatorna Ivóvízre 53 millió — Gázvezeték Ceglédről Nagykőrös életében mér- j földkőnek számít a városi ta- j nács végrehajtó bizottságának ■ tegnapi ülése. Ekkor került | sor a város alapközművesíté­sével kapcsolatos előterjesztés megvitatására. Csak hivatalos rangja és a 600 éves múltja teszi várossá Nagykőröst, ám például az ez­zel járó alapvető szolgáltatá- lok színvonala siralmasan ala- , *sony. Megállapították: huszonöt kilométernyi szennyvízcsatornára len­ne szükség. A jelenlegi hossza alig több mint 3 kilométer. Az előzetes számítások szerint a hálózat kiépítéséhez 25 millió kell. Csupán a tervezés díja 313 ezer forint. Gondot okoz az ivóvíz is. A használatban levő 66 — köz­nyelven rángatós — közkút, ugyancsak kevésnek bizonyul. Ráadásul minden tekintetben kiöregedtek már a szolgálat­ból. Megbízást adnak az egész várost behálózó korszerű vízmű terveinek elkészíté­sére és megvalósítására is. Egyelőre 2500 köbméter víz kell. Földgázvezeték építéséről is tanácskoznak. A nagykőrösi konzervgyár óriási kalória- igénnyel’ dolgozik. Évi szük­séglete 140 millió kalória. A lakosságnak és a gyárnak te­hát egyaránt érdeke, hogy mielőbb bevezessék ezt az ol­csó fűtőanyagot. A tanul­mánytervek és a gazdaságos­sági számítások amellett szól­nak, hogy érdemes rövidesen elkez­deni az építést. A helyzetet könnyebbé teszi, hogy Cegléden már készül az elosztóállomás. Tehát nem kell távolról, s nagy költsé­gekkel hozni a városba a Sze­ged alól érkező földgázt a középiskolákban országszer­te megemlékeztek az 1S48— 49-es forradalom és szabad­ságharc 120. évfordulójáról. A tanulók előtt a pedagógusok méltatták a korabeli esemé­nyek jelentőségét Ma az is­kolákban tanítási szünetet tar­tanak. VIETNAMI JELENTÉS A dél-vietnami partizánok csütörtök reggel Pleikutól északra rajtaütöttek egy ame­rikai katonai szállítmányom. Az egyórás csatában 12 ame­rikai katona vesztette életét. Mint az AP közli, a szabad­ságharcosok szerda este és csütörtök reggel erős aknatűz alá vették a Bon Me Thuot-i repülőteret. A repülőtér be­rendezései súlyosan megrongá­lódtak. ítéletidő Törökországban A felhőszakadás és a hóvihar az utolsó 24 órában kataszt­rofális méreteket öltött Török­országban. Az árvíznek és a szokatlan hidegnek eddig 15 halálos áldozata volt. A part­menti hajózás is szünetel, 15 kisebb halászhajó sorsáról nem tudnak. A Fővárosi Kertészet munkásai újjáépítik a margitszi­geti sziklakertet és előkészítik a növények kiültetéséhez cnvr Befejeződtek az atomsorompó' szerződésről folytatott tá »nyálasok A genfi leszerelési értekez­let csütörtökön befejezte az atomsorompó-szerződés terve­zetének kidolgozását. A szöveg a Szovjetunió és az Egyesült Államok küldöttsége részéről előterjesztett terveken alapul, és magában foglal olyan ki­egészítéseket és módosításokat is, amelyeket a genfi tárgya­lásokon részt vevő több kül­döttség javasolt. Az értekezlet csütörtöki ülésén elfogadta az atom- sorompó-szerzödés terve­zetéről folytatott tárgyalá­sokról az ENSZ közgyűlé­se elé terjesztendő jelen­tés szövegét. A terjedelmes dokumentum a szerződéstervezet szövegéből, a kiegészítésekből és módosítá­sokból, valamint a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia azon javaslatából ’ áll, ame­lyeknek értelmében a szerző­dést aláíró nem nukleáris ha­talmaknak biztosítékokat ad­nának egy esetleges nukleáris támadás fenyegetésével szem­ben. A szerződéstervezetet meg­vitatás céljából az ENSZ köz­gyűlése elé terjesztik. A leszerelési bizottság csütörtöki ülésén Roscsin, a Szovjetunió képviselője, rámutatott a Genfben vég­zett munka jelentőségére. „Most, amikor a tizennyolcha­talmi bizottság befejezte a szerződéstervezettel kapcsola­tos munkáját és jelentését az ENSZ közgyűlése elé terjeszti, minden államnak egyesíteni kell erőfeszítéseit annak érde­kében, hogy az 1968-as év az atomsorompó-szerződés meg­kötésének éve legyen — je­lentette ki Roscsin. UJ-DELHI Hat bölcs ember A fejlődő országok képvise­lői szerdán „hat bölcs embert" — a brazíliai, a Fülöp-szigeti, a perui, a pakisztáni, az ele­fántcsontparti és a nigériai küldöttség vezetőjét — bízták meg azzal, hogy a gazdasági­lag fejlett országok képviselői­vel találkozzanak és meg­mentsék az ENSZ kereskedel­mi és fejlesztési világértekez- letét a kudarctól. Nyugati hír­ügynökségek Uj Delhibe kü!*- dött tudósítói szerint a „hat bölcs" szerdán délelőtt több nyugati küldöttség vezetőjével találkozott, délután pedig a szocialista országok küldöttsé­geivel folytatott megbeszélést. A megyében először: gyorsított eljárással tárgyalták az ittas motoros ügyét Nem egészen negyvennyolc órával a baleset után bírósági ítélet született Szikora József 32 éves dunavarsányi esztergá­lyos ügyében. A vádlott ked­den este oldalkocsis motorke­rékpárját ittasan vezette Szi- getszentmiklós lakott terüle­tén. Az úttesten tompított vi­lágítással, mintegy 50—60 ki­lométeres sebességgel haladt, s későn vette észre, hogy négy ember megy előtte az úttest menetirány szerinti jobb olda­lán. Danka Sándor 16 éves ipari tanulót és Gopárdi Ju­lianna 18 éves gépmunkást el­ütötte, mindketten agyrázkó­dást szenvedtek, a lánynak el­törött az egyik lába, a fiú pedig szegy csőn ttörtést szenve­dett. Az egybehangzó vallomások, az orvosi látleletek, a helyszíni jegyzőkönyv és az a tény, hogy a motorkerékpár vezetője bű­nösségét elismerte, lehetővé tették, hogy ügyét a március 1. óta megyénkben is érvényben levő törvényerejű rendelet sze­rint, gyorsított eljárással tár­gyalják. Szikora József a baleset előtt, néhány óra leforgása alatt mintegy 7 deci bort ivott meg, s így ittasan szállította haza egyik barátját. Védője két kérdést intézett a vádlott­hoz: kürt jelzést adott-e le a baleset előtt? A válasz: „nem”. S hogyan reagál az italra? A válasz: „egyáltalán nem bírom a szeszes italt”. A vádlott be­ismerő magatartását, valamint azt, hogy két kiskorú gyermek apja, enyhítő körülménynek tekintette a bíróság. A Pest vidéki Járásbíróság ítélete: 7 hónapi szabadságvesztés és kétévi eltiltás mindenféle gép­jármű vezetésétől. A vádlott és védője háromnapi gondol­kodási időt kért. — D — „Március 8-a“ aranyrög Március 8-án a magadani szovjet „kísérleti" aranylelő­helyen egy talajgyalu 1882 gramm súlyú aranyrögöt emelt ki a földből. Ez a legnagyobb aranyrög, amelyet az , idén a magadam területen találtak. A nemzetközi nőnap tiszteleté­re az aranyrög a „Március 8-a” nevet kapta. t % címképünkön : ünnepi ; DÍSZBEN A JÁRÁSI SZÉK-' HELY. MA AVATJÁK DA-! BASON KOSSUTH LAJOS ! MELLSZOBRÁT, KISFALUDI! STROBL ZSIGMOND KOS-! SÜTH-DÍJAS SZOBRÁSZ- j MŰVÉSZ ALKOTÁSÁT. j (Foto: Gábor) j

Next

/
Oldalképek
Tartalom