Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-03 / 28. szám

fártélel V exc tőségválasztá osztályértekezletek Csütörtök délután ülést tar­tott a városi pártbizottság agi- tációs és művelődési osztálya. Sziits Lajos osztályvezető is­mertette az első félévi mun- katervet. A jelenlevők meg­hallgatták a február—májusi politikai ünnepségek és ren­dezvények programtervezetét. Döntött az osztály több előter­jesztett javaslatról. A TIT-tit- kár, a nőbizottságok felelőse, a művelődésügyi felügyelő és mások tájékoztatást adtak ja­nuári eseményekről, februári elgondolásokról. Aznap este a Lenin úti párt­ház földszinti nagytermében taggyűlést tartott az I. számú területi alapszervezet. A város északi felében lakó kommu­nisták sorában láttuk Maróti Lajost, Ladányi Imrét, Hege­dűs Károlyt, s más veteráno­kat. Az alapszervezet megvá­lasztotta az új vezetőséget, melynek titkára Kövesdi Jó­zsef lett. ★ Mozgalmas lesz a jövő heti pártélet. A csütörtöki városi végrehajtó bizottsági. ülésen Molnár István terjeszti elő je­lentését a fiatal mérnökök és közgazdászok helyzetéről. Má­sodik napirendi pont a nép­frontbizottsági választások ütemtervének megvitatása lesz. ★ Február 9-én a párt- és tö­megszervezetek osztálya inst- ruktori értekezletet tart, ahol Papp József osztályvezető be­szél a soron következő felada­tokról. (p.) Afrikában elefántra, DCM-ben kiinkerre vadásznak Lelövöldözik a tolakodó anyagot Kinyik János, a Dunai Ce­ment- és Mészmű főműveze­tője, valószínűleg nem gon­dolta egy évvel ezelőtt, hogy olyan fegyvert vesz egyszer kezébe, amellyel Afrikában elefántokra vadásznak. Mos­tanában vagy ő, vagy helyet­tesei időnként el-elsütik az elefántlövő puskát, amelyhez 80 grammos, ólomtöltetű töl­tényeket használnak. Szó sincs arról, hogy nagy agyarú ormányosok tévedtek volna a gyár területére. Sok­kal prózaibb célt szolgálnak e puskák. Ugyanis a klinkert égető óriás forgókemencék a használat során eldugulnak. A megolvadt klinker, gyűrüforniában rátapad a falra és elzárja a nyílást, akadályozza az égést. Néha félméteres ez a tapa- dékgyűrű. Azelőtt havonta le- kellett állni, s megvárni, amíg a másfél ezer fokos hőmér­séklet 80 fokra csökken és akkor vésővel estek az olvadt anyagnak. Az egészségre nagyon ká­ros volt ez a munka. Ugyan­akkor három-négy napra meg­akasztotta a forgókemen­ce termelését. A műszakiak külföldön láttáik, hogy ott a cementgyárakban nehéz puskákat használnak a tapadékgyűrű eltávolítására. Egyszerűen lelövöldözik a to­lakodó anyagot. Beszerezték a szükséges fegyvert, amihez még enge­délyt is kapott a vállalat. A Nitrokémia egyik ipartelepe elkészítette a 80 grammos go­lyóidat. Ez év végéig hatvan- ezret szállítanak belőle a DCM-nek. Nem olcsó mulatság a klin- kervadászat. Egyetlen üzemzavar ese­tében 15 ezer forintot érő töltényt kell ellövöldözni. Viszont ez évi 70 ezer tonná­val több cementet jelent a népgazdaságnak. (-ő) Nem akar influenzás lenni? Hétfőtől adnak védőoltást Csütörtökön adott hfrt a rá­dió arról, hogy a Nyugat- Európában járványos A/2-es influenza elérte országunk déli határát. Vác is ka­pott pagyobb mennyiségű oltó­anyagot. Influenza elleni vé­dőoltásra lehet jelentkezni hét­főtől a körzeti rendelőben Afra doktornál reggel negyed 8-tól negyed 10-ig és délután 3-tól 5-ig. Dunakeszi atléták a régi nagyok nyomdokain Megszeretik a fiatalok a sportok „királynőjét“? nének — mint mondják — a régi dicsőség nyamdofMin jár­ni. (solymosi) VÁC I tlÁPLtl ■Mäh« i... - i ■'■■■mm i ttr. lirajinrw M.iiwwnrjnatni A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA XII. ÉVFOLYAM, 28. SZÁM 1968. FEBRUÁR 3., SZOMBAT Zárszámadás a járás legerősebb gazdaságában Hárommilliós gyarapodásuk vasakaratuk diadala Tíz főzőasszony, Pezenbau- cher Istvánná vezényletével, két disznó és egy üsző húsát főzte meg pörköltnek, ötszáz embert láttak vendégül ebédre a püspökhatvani Űj Barázda Tsz vezetői, a tagokat és né­hány meghívottat. Az udvaron jókor reggel hozzáláttak/ a munkához, s tíz órára, amikor elkezdődött a közgyűlés, már javában Totyogott a hús. Az elnökségben többek kö­zött helyet foglalt Balogh László, a járási pártbizottság első titkára, Furák János, já­rási KISZ-titkár, Merényi Ká­roly, a tsz területi szövetség titkára. A vezetőség beszámolóját Jakus László, a termelőszövet­kezet elnöke terjesztette a tag­ság elé. Többek között ezeket mondotta: — Termelőszövetkezetünk nyolc esztendeje dolgozik a mostani méretekben. Küzdel­mes nyolc esztendő volt ez, amely alatt a remélt színvona­lat is túlléptük. Ezt a munkafegyelemnek, a tagok munkakedvének és a szervezettségnek köszön­hetjük. Az új gazdasági mechanizmus megváltoztatja a gazdálkodás rendjét és ütemét, vállalatsze­rű önálló gazdálkodást kíván és a demokratizmus szélesíté­sé t. — Megszűnt a tagok ellen­érzése a gépekkel szemben. El­jutottunk odáig, hogy nem­csak a szántást és az alap­munkákat gépesítettük, hanem teljesen géppel végeztük nyolcszáz hold gabona minden munkáját. Százharminc vagon gabonát arattunk le, és idén első ízben nem volt kaszás aratás. Ilyen termést, mint az idei, a szö­vetkezet fennállása óta nem láttunk: ötszázhetven holdon átlagosan tizenhét mázsa volt a holdankénti búzatermés. Ez több mint kétmillió forintot hozott a tsz-nek. A szövetkezet kertészetének fő növénye, az uborka, az idén kevesebbet produkált, mint az előző években, de kevesebbet adott a cukorrépa is, amelyet az elmúlt évben gyengébb földbe tettek a vetésforgónak megfelelően. Háromszáz hol­don termesztettek kukoricát,- Legtöbbet fizetett a kenyérgabona — Állattenyésztésük az országos átlag felett amely a tervezett 16 mázsás holdankénti átlag helyett csali 10,9 mázsát adott, májusi mor- zsoltban számolva. A zöldbab is 22Ó ezer forinttal keveseb­bet adott, mint várták. Ezután az állattenyésztésről beszélt az elnök. Püspökhatvan mindig hí­res volt szarvasmarha- tenyésztéséről. A hagyományt követi a terme­lőszövetkezet, amikor ismét lendíteni akar az állattenyész­tésen. Igaz, náluk az állatte­nyésztés csak kisegítő üzemág és nem állja a versenyt a leg­jobb állattenyésztő tsz-ekkel, mégis, a takarmányozási gon­dok ellenére is felette van az országos átlagnak. Jó eredményeket hozott a sertéstenyésztés. Májustól új módszerrel nevelik a kisma­lacokat; négyhetes korukban elválasztják és utána mestersé­gesen táplálják. A kísérlet bevált, héthóna­pos korukra elérik az egy mázsa ötkilós átlagsclyt. Ezek az eredmények adnak alapot a továbbfejlesztésre, amelynek célja az, hogy az ál­latokat ne csak gazdaságosan tartsák, hanem a legkiválóbb egyedeket tenyésszék. — Vagyonunk tizenöt és fél millió forint, egy év alatt há­rom millióval növekedett. A tagság jövedelme természete­sen nem növekedett ilyen ütemben, mert szövetkezetünk gazdasági erejét fokozni kell, de az átlagjövedelme kielégítő. A tehenészeknél havonta 2870 forint, a traktorosoknál 2330 forint az átlagkereset. Dezsé- nyi Pál és családja például 54 ezer hatszáz. Barna Ferenc harmadmagával 62 ezer két­száz, Cifra István másodmagá­val majdnem 54 ezer forintot keresett az elmúlt évben. Ezután Balogh László, a já­rási pártbizottság első titkára kért szót. Többek között el­mondta, hogy a hatvan forintos munka­egység-értékben benne van a tagok, a választott és szakvezetők évek óta tartó munkája, vasakarata. Ez elismerést hoz a szövetkezetnek járáson belül és azon Jc£t>ßt is. Minden tag érezze, hogy rajta is múlik a szövetkezet jövője. A zárszámadást ebéd, majd hajnalig tartó tánc követte. (b. h.) Fagytól dermedt még a föld, de már a tavaszra készül a ve tőmagbolt Mit kér az üzletvezető a váciaktól ? Január vége van. A föld fa­gyott, de a Vetőmag- és Nö- vényvédöszer-boltban már a ta­vaszra készülődnek. — Hogyan? — A tavaszi kerti vetemény- és virágmagvakkal felkészülve várja a bolt a vevőket. Tizenötezer tasak konyha­kerti és virágmag, tizenöt mázsa velő- és harminc mázsa petiborsó vetőmag vár gazdára, csak a fontosabbakat említsem — tájékoztat Barényi boltvezető. Mit tud ajánlani a virá­goskertek tulajdonosainak és a ^ házak előtti kiskerteket szere- tőknek? — Magról ültethető virágo- kát. Van választék bőven: ^ kosárka, viola, rezeda, pe- í túnia, oroszlánszáj, őszi­rózsa. $ Ezek kedvelt virágok, nem ki- § vánnak szakértelmet. § — Hozoit-e változást az ^ árakban 1968? ^ — Igen. Mint mindenütt ^ másutt, itt is volt árrendezés. ^ Egyes permetezőszerek ol- i csóbbak, más fajták drágábbak ^ lettek. ^ — Lehet a boltjukban ta­^ kormányt is kapni? | — Sajnos, ezekből a cikkel: ­| bői rosszul állunk. § Nagyon keresik az import ^ takarmánykukoricát és a J lucernadarát, amit megrendeltem, de még nem érkezett meg. — Van más probléma is? — Van. Messze van a rak­tár, s ha szükség van valami­re, be kell zárjam az üzletet. Telefon nincs. Minden apró ügyben be kell utazni Buda­pestre, s akkor az üzletre ki­írjuk: zárva. Kisegítőim csak kedden és pénteken van. Sok előre csomagolt áruval készül a tavaszi' nagy forga­lomra. Azt kéri a váciaktól, lehetőleg ne a piaci napoleon, kedden és pénteken vásárolja­nak, mert olyankor sok vidéki vásárló fordul meg a boltban, s emiatt esetleg sok időt vesz­tegetnének el a vásárlásnál. (—si) Február 5-lói a tanácstagok beszámolnak A városi tanácstagok hétfőn megkezdik beszámolóikat. Mi­után a választókerületek be­osztásában változás történt, a lakóbizottsági tagokat is új­jáválasztják a beszámolókkal együtt. E beszámolók során minden­ki elmondhatja véleményét a tanács munkájáról, közérdekű javaslatokat tehet, előadhatja panaszát. Ugyanakkor tudo­mást szerez arról, hogy az el­következő időben hogyan fej- lődik városunk. A városi tanács végrehajtó, bizottsága felkéri a lakosságot:, kísérje figyelemmel a Váci Napló híreit: újságunk rend-, szeresen közli a következő he­tekben a beszámolók helyét és. időpontját. ★ Február 5-én, este 18 órakor, lesz az első beszámoló. A 24. számú választókerület tanács­tagja, Pucher Gyula, a Pest megyei Építőipari Vállalat kis­termében (Elhurcoltak tere) találkozik választóival. Népfront és községpolittka Tisztújítás Kisnémedin Nagy érdeklődés mellett tartották meg szerdán Kisné­medin a községi népfront­bizottsági tisztújítást. A mű-, velődési otthon nagytermében összegyűltek előtt Ghyczy Lászlóné, a községi népfront­bizottság titkára ismertette az elmúlt négy év népfrontmoz­galmi eredményeit, s az elkö­vetkezendő időszak feladatait. — A községi népfrontbi­zottság — mint mondotta — nagy segítséget nyújtott a köz­ségi tanácsnak a köz­ség fejlesztésében. Kiemelte, hogy a tavalyi társadalmi munka értéke megközelíti a százötvenezer forintot; min­den felnőtt lakosra 189 forint értékű társadalmi munka esik. A beszámoló további részében a tanács és tömegszervezetek kapcsolataival, valamint azokkal az önállóbb községpo- litikai teendőkkel foglalkozott^ melyek az új gazdasági me­chanizmusban rájuk hárulnak. A jelenlevőit — köztük Mo­nostori István megyei tanács­tag — több értékes javaslatot tettek a népfrontbizottság köz­ségpolitikai munkájára. Ezután megválasztották a községi népfrontbizottság el­nökének Puskás Pált, titkárá­nak pedig Ghyczy Lászlónét; a járási népfrontbizottságba Berkó Árpádot, a járási párt­bizottság osztályvezetőjét és Ghyczy Lászlónét javasolták. A megyei küldött-értekezletre ugyancsak Berkó Árpádot vá­lasztották meg. A tisztújító gyűlés az elnöklő Csernáh. József tanácselnök zárószavai­val ért véget. (-k -f) Kilencvenhat éves korában elhunyt Vác legidősebb asszo­nya, özvegy Vogel Jánosné, aki a Báthori utca 3. számú ház köztiszteletben álló lakója volt. ^ amit (Gyimesi felv.) Hét végi műsorkalauz Ma délelőtt kilenc órakor kezdődik a váci Kossuth Tsz zárszámadó közgyűlése a fonó­gyári kultúrház termében. — 16 óraikor a Hajós Alfréd Üt- törőházban tanácskoznak az ifi kapitányok, Mersdk Miklós klubvezető irányításával. — Este benépesedik a deákvári DCM-é tterem összes helyisége. Itt tartja hagyományos far­sangi bálját a Magyar Autó­klub helyi csoportja. — A va­sárnap nem ígér sok eseményt. Délután zenés ötórai táncos összejövetel lesz a váci és a sződligeti kultúrotthonokban. — Az építők klubja mindkét napon színes műsorral várja tagjait. Mit látunk a mozikban? Madách 3—4: A bizánci aranykincs (magyarul beszélő izgalmas csehszlovák film). — 3—7; A kasztíliai sólyom (szí­nes, kalandos szélesvásznú spanyol film.) — Matiné, va­sárnap: Gól, büntetésből. Építők 3—4: Segítség, gyil­kos! (magyarul beszélő olasz film). — 5—6: Kihágás Szere­lem miatt (színes, zenés NDK- filmvígjáték). — Matiné, va­sárnap: Tanár úr kérem. SPORTMŰSOR Asztalitenisz: vasárnap dél­előtt fél tízkor a Dunakeszi Konzervgyárban, 1968. évi já­rási—városi ifjúsági és serdülő egyéni bajnokság. Kézilabda: vasárnap délelőtt 9 órától a Váci Mezőgazdasági Technikumban (férfi felnőtt), ugyanott délután 2 órától if­júsági (fiú) mérkőzés. Budapesti teremkézilabda- bajnokság. Budapesten a Testvériség tornatermében, délelőtt 9 órá­tól: Váci Híradás—Űipesti Dózsa (férfi), D.-keszi Sparta­cus—Váci Fonó (férti), Újpes­ti Gyapjú—Váci Kötött (férfi) és D.-keszi Spartacus—Fóf i Vasutas (női). * Derűs öregség Tavasszal a pat­ronáló üzemek idehozzák az első ibolyacsokrokat. Az ő asztalukra kerül először a primőr saláta. Társadalmi mun­kások építettek új szárnyat a régi épülethez. Párt- és tanácsvezetők . lá­togatnak gyakran ide, hogy megkér­dezzék: mire len­ne szükségük? Hogyan tudja a közösség leáldozó napjukat szebbé, derűsebbé tenni? Jelenleg száz öre­get ápolnak, gon­doznak a Burgun­dia utca 1. számú szociális otthon­ban. Szarvas Vin- céné vezető és munkatársai sokat fáradoznak, hogy az otthon öreg la­kóinak mindene meglegyen. A Dunakeszi Vasutas atléti­kai szakosztálya 1926-ban ala­kult. A 42 év alatt sok kiren­deltség kezdte itt a pályafutá­sát. Akkor még Magyarság néven szerepeltek, a Vasutas' nevet mintegy tíz esztendeje vették fel. A nagyszerű ver­senyzők között ott található Béres Ernő, Villási Károly, Kundlya János, és a többszö­rös magyar válogatott, Nemes­házi Imre. A lányok közül többszörös spartakiád-bajnok Cigány Brigitta is innen indult el a siker felé vezető úton. — Mi újság most? — erről érdeklődünk Fabók Sándor­tól, a szakosztály Intézőjétől. — Az 1967. évben Kundlya János és én voltam tagja az NB I. B-nek — mondotta. Nagy hátrány volt számunk­ra, hogy edzőnk katonai szol­gálatot teljesített. A létszám eléggé megcsappant. Az .olim­pia évében viszont szeretnénk, fia mások is tagjai lennének az NB 1. B-nek. A nagyszerű pályát és az itteni három is­kola MTH intézet adta elő­nyöket szeretnénk jobban ki­használni, s megszerettetni ezt a szép sportágat, a sportok ,,királynőjét” a fiatalokkal. Felkészülésüket ugyan nehe­zíti a teremhiány. De ezen is túlteszik magukat, s a téli hónapokban szorgalmasan ed­zenek — a szabadban. Szeret-

Next

/
Oldalképek
Tartalom