Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
1968. FEBRUAR 4., VASÁRNAP Jakus László mindössze harmincöt éves. A szomszédos Nógrád megyében született. A múltja: hat testvér és négy hold föld. A jelene: két falu, Püspökhatvan és Ácsa csaknem ötezer holdas határa. 1959-ben fejezte be tanulmányait a gödöllői Agrártudományi Egyetemen. Volt járási tsz-főkönyvelő, közgazdász és három hétig agronómus az egyik Galga menti termelőszövetkezetben. Hatvanegy decemberében választották meg tsz-elnökké a püspökhatvaniak és két esztendővel később Ácsán is. Őszinte szavú, nyílt beszédű ember. O Milyen kulturális lehetőségek vannak a faluban? — Csak hallomásból tudom, de fényépek is bizonyítják: az ötvenes években pezsgő kulturális élet volt Püspökhatvanban. Különböző, tehetséges fiatalokból álló öntevékeny művészeti csoportok próbáltak és szerepeltek rendszeresen az iskolában. Azért ott, mert akkor még nem volt művelődési ház. Ez sarkallta a község akkori vezetőit arra, hogy otthont építsenek a faluban a kultúrának. Közel másfél millió forintba került Most pedig... jó, ha havonta egyszer rendeznek ott valamit. Jobbára értekezleteket, gyűléseket. Néha meg táncolnak a fiatalok. Ez minden. Pedig nemcsak háromszáz személyes színház- terme van, könyvtára, tanácskozóterme, irodája, öltözői. Régebben a mozi még valamelyest segített: hetenként háromszor tartottak előadást Ma már csak vasárnap esténként, akkor is csak egyszer, harminc-ötven ember előtt. O Véleménye szerint miért ez az érdektelenség? — Azzal kezdeném, hogy ez o művelődési ház túlméretezett, hiszen a községben mindössze ezerhatszáznyolcvan- nyolc ember éL És 1960-ban amikor megépült, még ennyi sem volt... Hogy mi az oka az érdektelenségnek? Ma már minden második házban van televízió. Nagy konkurrencia. Azután: megváltozott az itt élő emberek életmódja. Tíztizenöt éve még a konyhában élt a család. Ma pedig a faluban már mindenki szobaként használja a szobát. Papucs, háziköntös, televízió, az asztalon egy-két pohár bor. Ezért mozdulnak nehezen az emberek. O Es a fiatalok? — Négyszázhatvan ember jár el dolgozni a faluból. Közülük mintegy négyszáz a larminc éven aluli. Mond- latnám úgy is: a falu egész Hatalsága. Akikre elősorban számíthatna a művelődési láz. Persze, azért meg leie tne nyerni őket, sajnos, az gazgató már nem fiatal em- ier, fáradt ahhoz, hogy a meg- lehezült körülmények között lezső életet tudjon teremem a művelődési házban. O Mit tenne ön, ha a művelődési ház igazgatójává választanák? — Szerencsére ez a veszély lem fenyeget, de ha kívánni a véleményemre, szívesen slmondom. Azzal kezdem, logy eddig rendelet írta ■lő: háromezernél kisebb lé- ekszámú községnek nem lelet függetlenített művelődési- láz-igazgatója. De lehet tiszteletdíjas igazgatója, könyvárosa és mozivezetője is. így /an ez itt is. A könyvtáros például száznyolcvan, az igazgató pedig négyszötven forin- :ot kap havonta. Ennyi géniért nem lehet követelni tőlük. De a három tiszteletdíj együtt már ezerkétszáz forint. Ha megtoldanánk mondjuk nyolcszázzal, a kétezer forintos havi fizetés már tisztes jövedelem. Követelni lehet érte. És felelősségre vonni, ha a munka nem kielégítő. O Honnan venné a havi nyolcszáz forintot? — A termelőszövetkezet a jó cél érdekében biztosan adna. O Nem fél, hogy szaván fogják? — Nem. A püspökhatvani gazdaságnak jelenleg több mint kétmillió forintja van az egyszámláján. Egy munkaegység hatvan forintot ér. Egy, tízórás munkanap alatt a tehenészek átlagosan kilencvenhat forintot, a gyalog- munkásak százat, a kertészetben dolgozók hetvennégyet és még a növénytermesztők is átlagosan hatvanhét forintot kerestek. A gazdaság közös vagyona már tizen- négymillió, kétmillióval több, mint egy esztendeje. Amikor hatvanegyben ide kerültem, ez a vagyon még a négymilliót sem érte el... O Ha ilyen gazdag a szövetkezet, akkor arra lennék kiváncsi, hogy az elmúlt esztendőben menynyi pénzzel támogatta a művelődési házat? — Négyezer forinttal. O Nem tartja kevésnek? — Igen is meg nem is. Nem kaptunk érte cserébe mást, csupán a nagytermet közgyűlésekre, más rendezvényekre. O Ha ön lenne az igazgató, beérné ennyivel? — Másként csinálnám, mint eddig volt. O Például? — A művelődési ház igazgatója a termelőszövetkezet alkalmazottja lenne... Ezzel persze nem vonnák ki az igazgatót a népművelési szervezetek irányítása és ellenőrzése alól, de elvárnánk, hogy a művelődési ház legtöbb rendezvénye a közös gazdaság dolgozóinak művelődését, kultúrál ódását és szórakozását segítse elő. Valamit valamiért, így egyetlen paraszt- ^ ember sem sajnálná azt a ^ pénzt, melyet kultúrára kői- $ ;ünk. $ o Hallottuk, hogy a szomszédos Ácsa község szintén új művelődési ^ tiázat akar építeni. Mi a vélemé- ^ nye erről? b — Tudok róla és ha rajtam ^ núlna, nem épülne meg. S O Miért? — Ácsán ezemégyszáz em-1 jer él. Kevesebb, mint Püs- ^ jökhatvanban, ahol szintén ^ kihasználatlan a művelődési ^ láz. § S O Javaslat? S s — Talán meglepő, amit ^ nondok, de szerintem reá- ^ is. A két község nem égé-1 zen öt kilométerre fekszik ^ igymástól. Itt már van mű- \ jelődési ház, amely az acsai $ •mberek igényeit is kielégít-1 letné. Egy új művelődési ^ láz építése a jelenlegi köve- ^ élmények szerint közel jár a ^ ;éí és fél millió forinthoz. És ^ z még csak a puszta épület, ^ ártalom nélkül. Egy. új autó- ^ iusz legfeljebb háromszázezer $ orintba kerül. Esténként hoz- | íatná, , vihetné az embere- ^ ;et. Napközben sem lenne ^ lolog nélkül, a határba szál- ^ ítaná a szövetkezet tagjait. ^ rovábbá: mindkét falu jól ^ árna, ha közösen tartanának ^ •l egy függetlenített igazga- \ ót. Mondjuk havi három-1 izerért. Az már nagyon jó ^ jénz, válogathatnánk a szak- ^ mberek között. Ennyi pén- ^ ért már nagyon sokat lehet | követelni! Mégis községen- ^ A közlemény, amit kiadtak, mindössze ennyi: Vasárnap, negyvenéves korában elhunyt Sipkay Barna, József Attila-díjas író. A Magyar írók Szövetsége saját halottjának tekinti. Mire ezek a sorok eljutnak az olvasóhoz, már el is temették. Nyíregyházán született, ott is kezdte a pályát, 1954 óta újságíró volt a megyei lapnál. Irt novellát, drámát és regényt, de minden írását az egyszerűség, az emberiesség jellemezte. 1965-ben SZOT-díjjal, 1967-ben József Attila-díjjal tüntették ki. Ezt az elbeszélését, amelyet az alábbiakban közlünk, szinte egyidőben kaptuk halála hírével. Senki sem gondolta volna, hogy ez lesz egyik utolsó írása. ként alig kerülne többe annál, amennyit most költenek elaprózva ugyanerre a célra. O Csak a kultúrában való kö- zösködcst tartaná reálisnak és gyümölcsözőnek? — A két szövetkezetre gondol? O Igen. Ha nemcsak az elnök lenne közös, hanem egyesülne a két gazdaság. — Nehéz válaszolni erre anélkül, hogy haragosokat ne szerezzen magának az ember. A közös út kétségkívül kifizetődőbb lenne. Ha csak a szakosodásra gondolok, az is millióban mérhető hasznot hozna. Az egyik faluban lenne a szarvasmarha tenyésztés, ahol minden feltétel máris adott, a másikban pedig csak sertéstenyésztéssel foglalkoznának. Továbbá: itt új, korszerű irodaház van, Ácsán pedig rövidesen építeni kell... Ha két gyenge gazdaságról lenne szó, a tagok talán maguk szorgalmaznák a nagyobb jövedelem reményében az egyesülést. Csakhogy Ácsán is ötven forintot ér már harmadik esztendeje egy munkaegység. Az egy tagra jutó egynapi kereset pedig azonos a két termelőszövetkezetben. És két esztendő óta egyik gazdaság sem vett fel egyetlen forintnyi hitelt sem! Ezért bonyolult a kérdés, akárcsak a közös művelődési ház esetében. A biztos, nyugodt élet néha makaccsá teszi az embereket. Ez persze semmit sem von le a reális elgondolások értékéből. Előbb vagy utóbb valósággá kell, hogy váljanak. Ez a fejlőlés útja. Amikor például először került a közgyűlés elé: vásároljunk tehergépkocsit, egymás után álltak fel az emberek s egyre csak azt hajtogatták, minek nekünk autó, amikor itt vannak a lovak, a szekerek. Ha holnap azt mondanám, vegyünk még öt tehergépkocsit, tizet szavaznának meg helyette az emberek. Ha falun ma még lassúbb is az előrelépés, azért mi sem állunk. Haladni kell. Ez az élet rendje... Prukner Pál Ketten az éjszakában niegyruL/cLiiicbum, cu. cuu, könnyíteni a poggyászán. — Mit mond? — Átnézhetné és kidobálhatná a felesleget. — Őrültség! — Kérem, ne bosszankodjék Mondtam, ez csak javaslat. Ai ember sok dolgot rakosgat £ lakásában is, már nem tudja miért és mit, csak amikor költözésre kerül sor, kiderül, hogj csupa felesleges limlom, amivel telve vannak a fiókok. Talán átgondolná, uram, bizonyos benne, hogy ami a táskájában súlyosodik, mind szükséges? A professzor törülgette s szemüvegét. Szemügyre vette még egyszer az állomást, aztár a szelíd óriást. — Minthogy nem akarok reggelig itt tétlenkedni, kénytelen vagyok válaszolni. — Szó sincs róla, uram Mondom, csak önmagának kell felelnie. A professzor meghökkent „Micsoda éjszaka ez!” — Na jó — mondta megadással. Tehát: szerintem mindenre szükségem van. — Átgondolta, uram? — Teljesen. — Hát ez baj. — Szóval, ez esetben maradóik itt a poggyásszal ? — Ez a helyzet, uram. — Értem. Mindenáron köny- nyítenem kell rajta. — Így van, pontosan, — De hát tudja mi van ebben a poggyászban? Ért maga a filozófiához? — Keveset. Két gyerek többet eszik mint egy, három többet, mint kettő. — Egyszóval, nem ismeri Descartes-ot? Platont? Sokra- test? — Ezek is a poggyászban vannak? — Igen, ők is! És még sókan! — És mindezt cipelte, uram? Miért nem hagyta a könyvtárban? — Hogyan hagyhatnám ? Hurcoltam magammal, de már nem bírom ... — Bizonyos abban, hogy minderre önnek szüksége van? — Már válaszoltam! — Talán akkor nem a táskában kellene cipelnie, uram. Talán, inkább a fejében. — Ott vannak! — Hát akkor, igazán kidobálhatná a táskából a puszta papírtömeget. Képzelje, uram, ha én is magammal hurcolnám saját poggyászomat, tele haszontalan lomokkal, amik számomra fontosak voltak. Uram, az a tömeg el se férne az ön jókora táskájában. — Ugyan, mik volnának azok? — Hát hirtelen magam sem tudom. Például a kubik, az ásó, a balta, az akasztófa ... látja, uram, csak az akasztófa sem férne el önnél, pedig sok ősömet arra kötötték, amikor lázadtak az igazért. Nekem már nincs szükségem pogy- gyászra, uram, és ez a helyzet önnel is. Gondolkozzon csak, van idő. — Kezdem érteni — simogatta a homlokát a tudós. — Ügy érti, dobjam el az egészet? — Na, helyben vagyunk. — Mármint azt, ami teher. — Csakis. A tudós gondolkozott. — De ha mégis szükségem volna... — Uram, itt, ebben a helységben megkap mindent. — Mindent? — Amire embernek valóban szüksége lehet. A professzor még egyszer íosszan gondolkozott. Aztán 'elállt. — Hát akkor mehetünk, bántom. A hordár nem lepődött meg. ilindultak. Hátra se néztek. — No, nem jobb így? A népművészet mestere * I Rreglovics Kálmán göcseji népművész 65 éve faragja a hagyományos népi mintákkal díszí- i tett tár gyakat. i (MTI Foto — Kovács Sándor felvétele) : — Hát uram, ez nézőpont kérdése. Ha értem kiált, akkor igen, hordár vagyok. — És ha felszólítom, hogy hozza a bőröndömet? Akkor már nem bizonyos, hogy hordár? — Valahogy így, uram. A professzor felkacagott, aztán morogva pénztárcájából kisebb bankót választott. — Itt van, fogja, és küldjön egy másik hordárt, aki beviszi a poggyászomat. — Látja, uram, ez az, ami nem lehetséges. — Mi nem lehetséges? — Egyedül vagyok, uram — mutatta fel bütykös, vastag ujját az ember. — Ne tréfáljon velem, hallja? — Dehogy tréfálok. — Mit akar tőlem? Pénzt? — Nem vagyok rabló, uram. — Valami szándéka csak van, nem?! — Nekem semmi, uram. A professzor leült a bőröndre. A hordár egykedvűen dohányzott. — Meddig fogunk itt rostokolni? — kérdezte az öregember. — Az öntől függ, uram. — Tőlem? Hogyan? Én nem bírom már a poggyászt, nem érti? — Hogyne érteném. Nem bírja. Elhiszem. — Akkor? — Már egyszer kérdeztem, uram, hogy mi van benne. Nem kíváncsiságból. De ön megsértődött. — Lehetséges, de nem értem, mi köze a bőröndöm tartalmának az örn tevékenységéhez? — Esetleg javaslattal szolgálhatok. Amennyiben igényli, uram. — Tehetek mást? — Tehát igényli. Ez esetben . í $ 17' gy percet állt a vonat. J Ili Amikor eldübörgött, a $ professzor ott maradt a sínek ^ között egy nagy táskával. ^ Olyan üres volt az állomás, í mint egy frissen ásott sírgödör. ^ — Hordár! Hordár! $ Előcammogott egy vasutas. $ Nyugodtan hallgatta a pro- $ fesszor dühöngését, aki elát- $ kozott dögtemetőnek titulálta $ a helységet, s a kérdésre, hogy $ itt talán járvány pusztított, $ csak egyszerűen „nem uram”- $ mai válaszolt. ^ — Hát akkor mire várunk? $ A hordár a professzor türel- ^ metlenségét nyilván tréfára 5 vette, mert a táskára bökött: $ — Ezért hívott, uram? 5 — Talán sakkozzunk itt, 5 úgy gondolja? ! — ön szeret sakkozni? ! A messziről érkezett most : már nyugtalanul sandított kö- ! rül. Hiszen csupán ketten ! vannak. És éjszaka. ; — Én, ugyebár, most érkez; tem. A táskám meglehetősen j nehéz. A feladat egyszerű: ! megemeli a táskámat és mind- ! ketten elindulunk. Tehát? ! A hordár jóindulattal mo- ! solygott az öregemberre. ! — Elég nagynak látszik a ! poggyásza, uram. Valóban ! olyan nehéz is? ; — Győződjék meg róla — ; mondta a professzor. * ! A vasutas azonban cigaret- : tát puhítgatott és rágyújtott. | — Mi van benne? — Hogyhogy mi van benne? ! — kérdezte a professzor. | — No igen, mi van benne? ! — Minden! Érti! Minden! ; — Akkor csakugyan nehéz : lehet. A helyzet pedig az, hogy i én nemigen szoktam nehéz i poggyászokat az utasoknak to- | vábbcipelni. — Tisztázzunk valamit. Maga hordár? Mit tenne Ön? Ha művelődési házigazgató
