Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)
1968-02-04 / 29. szám
6 1968. FEBRUAR 4., VASÁRNAP Most aztán merre? Csak álltam az udvaron és tűnődtem, hogy hol kezdjem? Ha jobbra megyek, a szövetkezeti irodában találom magamat, a balszámyon pedig a községi tanács hivatalai vannak. Egy épületben mind a kettő. Nem kétséges — ebben biztos voltam —, hogy a szobák ablakaiból kíváncsian figyelnek, végül is merre indulok eL Az ilyen magamfajta, táskás ember gyanús itt Domonyban. Végül is a községi tanácshoz nyitottam be. Tapogatózás Legszívesebben mindjárt az elején kezdtem volna, Bohunka Mihály tanácselnöknél, amiért valójában ide jöttem Domonyba. Mi itt a baj, miért nem tudnak egymással szót érteni, mármint ő és a szövetkezeti elnök. Így szerettem volna mindjárt a közepébe vágni ennek a kényes, ostoba ügynek. Aztán, hogy mégse’ rontsak ajtóstól a házba, hát ezt kérdeztem: — Mit várnak a zárszámadástól ? A tanácselnök nem válaszolt azonnal, gondolkodott, sóhajtott: — Talán meglesz a 40 forint munkaegységenként — mondta végül. — Talán meglesz... Várt. — Nem biztos? — Ki tudja azt itt kérem! — Fáradtan, lemondóan legyintett. — Nemrég foglalkozni akartunk a szövetkezettel a vb-ülésünkön, de nem jött át csak a könyvelőségből valaki, ez az illető meg nem sokat tudott. Úgyhogy aztán nem is tárgyaltuk ezt a napirendet. • -■-»«-> Ilyen hamar a lényeghez értünk* — Nincsenek valami jóba a szövetkezetiekkel — állapítottam meg — Igaz? — Mi nem vagyunk jóba velük? — csodálkozott. — Nem kérem. Mi jóba volnánk. Csak végezzük a kötelességünket. Erre mondják ők, hogy áskálódunk, személyeskedünk. Ide nézzen! — mondta, s a fiókjából nagy halom papírt húzott elő. — Olvasson bele ezekbe! Tallózás jegyzőkönyvekben Az iratcsomóban mindenféle jelentések, jegyzőkönyvek voltak, ijesztő mennyiségben. Meg kell adni, csakugyan érdekes olvasmányok voltak. A községi tanács egyik jelentésében például ez állt: „1967. május 22-én ismét a községi népi ellenőrzési csoport beszámolóját tárgyalta a tanácsülés. A vita során megállapítást nyert, hogy egyes tsz-tagok a megengedettnél nagyobb háztáji területet használnak, azért, mert a háztáji bizottság felületesen, talán részrehajlóan mérte ki egyeseknek a területet”. A válasz pedig így hangzott a szövetkezet május 30-án megtartott vezetőségi ülésének jegyzőkönyve szerint: „A háztáji kérdés a községi tanácsülésen vetődött fel” — mondta Babinyecz Mihály, a tsz egyik brigádvezetője. — „Mi a törvényesség figyelembevételével, az új mechanizmus szem előtt tartásával mértük ki a háztáji földeket. Éppen ezért ezzel a problémával tovább nem kell foglalkozni.” Ugyanitt, lentebb: „A háztáji kérdés a tsz belügye, beleszólni nem hagyunk” — közölte ifjú Hajdú Gábor, a másik brigádvezető. — „Egyetértek Babinyecz elvtással, az ügyet le kell zárni”. És Udvardy Béla, a szövetkezet elnöke kimondta az áment: „A háztáji kérdést lezártuk, semmiféle felülvizsgálattól nem félünk”. Pedig hát félhettek volna ... Nemsokára megtaláltam a szövetkezet vezetőségének szeptember 1-én tartott üléséről szóló jegyzőkönyvet. Ekkor már Udvardy elnök így beszélt: „Bejelentem még, hogy a háztáji földek felülvizsgálása során a járási népi ellenőrzéstől átiratot kaptunk, mely szerint 14 személynél nagyobb háztáji földet adtak (!) az előírtnál és eltérések vannak a tsz és az adóhatóság részére adott kimutatás között is.” (Vajon kik lehettek, akik több háztájit „adtak”?) Ráadásul a népi ellenőrök mellékelt listája — Babinyecz Mihály nevével kezdődik. 1200 négyszögöl többlet szerepelt a rovásán ... Az övén, aki májusban azt mondta a vezetőségi ülésen: „... ezzel a problémával tovább nem kell foglalkozni”. A nagy adu — Van itt más is — mondta a tanácselnök, amikor felütöttem a fejem az iratokból. — Van — biztatott —, csak győzze jegyezni. — Háztáji... ? — Az is. Ahhoz az első 14 névhez később még jött hét. De ki tudja, hogy valójában hány van? — A háztáji nem érdekes, az idén már úgyis más törvények szerint mérik ... Ezt jobb lesz. ha hagyjuk — javasoltam. — Mi van más? — Sokminden — nyugtatott meg Bohunka Mihály. — Nem is olyan régen az egyik traktoros eladott egy szőlőprést, amely a szövetkezeté volt. Ügy, ahogy mondom. Az ügy valóban megér néhány mondatot. Az egészben annyi az érdekes, hogy valaki meglátta, amikor a traktoros rakodott, s az illető szólt is a vezetőknek, mégis elkelt a prés. A traktoros ugyanis azt állította, hogy az az övé, mert valamikor egy régebbi elnök neki adta munkadíj fejében. Később, amikor már eladta a prést, hozott is egy igazolást a yolt iélnötetőls—Peraze éhnek a papírnak' nincs másolata a tsz-irodá- bán, ,a ' prés ,, viszont, szerepel a leltárban... ' — Hát ilyen dolgok történnek, és ehhez hasonlók — foglalta össze a tanácselnök az esetet, s várta a véleményemet. — Ezt jelentette valakinek? — Természetesen. Előbb szóltam a szövetkezetben. Majd tájékoztattam a feletteseimet. — Gyakran ír ilyen jelentéseket? Szomorúan, elkeseredetten nézett rám: — Kötelességem. Rengeteg van itt — túrt bele az asztalon fekvő irat- halomba. S mélyet sóhajtott: — Csakhát semmi eredménye. Senki nem tesz semmit. Sőt, az is előfordult, hogy a járás sem fogadta el a jelentésemet, mert azt mondták: személyeskedő ... Pedig ott aztán tudhatnák ... Kérem, amíg ez a vezetőség lesz itt a domonyi tsz-ben ... — Csapott a kezével. — Szóval én már nem is tárgyalok velük... Beszélgetésünk közben egyre erősödtek az aggályaim, végül meg is fogalmaztam őket: — Mondja elnök elvtáns, mi történik itt akkor, ha valami olyan feladat kerül sorra, melyet a szövetkezettel együtt kellene megoldaniuk? — Mi történik? — kérdezte keserűen. — Volt már itt ilyen. A saját majorjukhoz építettük a bekötőutat, s nem adtak hozzá fuvart... Előbb ígérték, aztán az utolsó pillanatban pedig megtagadták... Ezt megcsinálták! Azt se tudtuk, hogy hová szaladjunk hirtelen. Aztán az ikladi Előre Tsz segített. Ez volt a szerencsénk. Kérdezze meg! Hallgattunk egy sort, s bizonyára mind a ketten máson gondolkoztunk. Egy fiatal lány kávét hozott be, megittuk. Szótlanul. — Mindenesetre ezt még olvassa el! — mondta egyszercsak Bohunka Mihály, s újabb gépelt papírokat tett elém, mint a kártyás a nagy adut. — Érdekelni fogja. — Mi ez? — Rajta van. A Gödöllői Járási Tanács ellenőrző jelentése. Nemrég készült itt Domonyban. Az az érdekes, amit ebben talál. Nekem ne azt magyarázzák, hogy 40 forint lesz egy munkaegység, ha egyáltalán meglesz ... Hanem mennyi lehetne kérem, ha ezek nem volnának — s Bohunka Mihály meglobogtatta a járási jelentést. — Higgye el, én csak tudom, hogy mit lehet, meg mit nem ... Én is voltam tsz-elnök Domonyban ... A másik elnök monológja Nem sokkal később ott ültem az épület másik szárnyában, a szövetkezet elnöki irodájában, szemben Udvardy Bélával. Idegesen várt rám, most gyanakodva méregetett. — Megint vizsgálat. Gondolom, megint valami feljelentés. Ugye? Mi akar ez lenni? Tud erről a járás? — Tud Csend. — Le akarnak váltani — szólalt meg végül a tsz-elnök csendesülten. — Hát legyen. Nem ez bánt engem. Az ember dolgozik, eredményeket ér el, de ezt senki nem veszi észre. Hogy segítene, bíztatna valaki... Nem, erről szó sincs. Hanem ez az állandó nyomás az ember feje fölött ... Maga nem tudja, hogy mi volt itt, amikor én elnök lettem. Mérleghiány, lopások, rendetlenség, meg amit akar ... Ehhez kell mérni, hogy most hol tartunk... Az idén 40 forintot fizetünk egy munkaegységre... Jönnek hozzánk vissza az emberek ... Mit gondol, mennyi munka, mennyi küzdelem van emögött? Hát ez semmi? Megnyugtattam, hogy én csak a véleményére vagyok kíváncsi. Kiterítettem magam elé a járási tanács ellenőrző jelentését. — Mindenesetre, azt csak elismeri elnök elvtárs, hogy nem mindenkiből a rosszindulat beszél, aki úgy találja, hogy mehetnének bizony jobban is a dolgok... Van egy néhány szabálytalan lépésük, igaz? toem valaszplt a kérdésre. .V ./"V: — Ebben a szövetkezetben —r mondta ehelyütt —, eddig velem együtt hat tsz-elnök volt. Az elődeim közül csak kettő ment el, három itt él ma is a faluban. Bizonyára megérti, hogy miért mondom ezt... — Persze, azt senkitől sem lehet kívánni, hogy amiért nem tsz-elnök többet, hát most már a faluból is költözzön el... \ — Azt nem — ismerte el Udvardy Béla. — De tudja-e, hogy volt itt tsz- elnök Bohunka bácsi is? — És a tanácsi irodák felé mutatott. Helyben vagyunk, gondoltam. Párbeszéd a jelentésből — Itt az áll — mutattam Udvardy elnöknek a járási iratot —, hogy van a szövetkezetnek négy hold termő gyümölcsöse, amelynek nagy része dió, s az utak mentén is vannak ilyen fák ... Summa-summárum, vagy 120—150 diófájukról az idén mindössze 60 kiló diót szüreteltek, ebből is 30 kilót visszaadtak, lesze- dési díj címén. Ez hogyan lehet? — Egyszerű az egész. Nem termett. — A jelentés szerzői kételkednek ebben. — A jelentés ... ! — legyintett az elnök. Második kérdés: — Miért engedték meg egy traktorosnak, hogy a szövetkezet szőlőprését eladja. — Ócskavas volt. Különben is hozott róla papírt, hogy az övé. Ki tudja ezt már? — Annak a papírnak nincs másolata a szövetkezetnél. — Nézze, éppen ezért úgy oldottuk meg, hogy 500 forintot rászámláztunk a traktorosra. Persze ő meg most követel rajtunk 400 forintot, hogy annak a fejében kapta a prést. — Honnan veszik, hogy a prés csak 500 forintot ért? Hiszen már oda van ... Hogy tudták utólag fel- becsültetni? Csend. Majd az elnök bosszúsan: — Mondtam, hogy ócskavas volt. Mit kellett azon becsültetni? Kényesebb témára váltottunk. Felolvastam egy újabb fejezetet: — „Az 1965. március hó 17-én tartott közgyűlés, a járási kiküldött javaslata alapján, a tsz vezetőinek javadalmazását az alábbiakban állapította meg: Udvardy Bála tsz-elnök 3400 forint, Bállá István főagronó- mus 3100 forint... Ezzel szemben a tsz-nél levő vezetők fizetése jelenleg: Udvardy Béla tsz-elnök 4580 forint, Bállá István beosztott agronómus 3500 forint, Keszthelyi Kamilló állat- tenyésztő agronómus 3600 forint... A vezetők fizetésének rendezéséről időközben semmiféle közgyűlési, vagy vezetőségi határozat nincs”. — Csak nem gondolja, hogy magunktól emeltük fel a fizetésünket — nézett rám Udvardy elnök felháborodva, amint befejeztem az olvasást. — Egyszer behívtak bennünket a járáshoz és ott mondták, hogy7 eny- nyi lehet a fizetésünk .. — írás? — Nincs. Nem adtak. — Közgyűlési határozat? — Nem mondták, hogy kell. Nincs írásos nyoma annak sem, hogy miért kapott Faska Pál, a szövetkezet egyik korábbi elnöke éveken át 2000 négyszögöl földet. Hiszen, ahogy az elnöki tisztségről leköszönt, azóta nem is tsz-tag Udvardy Béla így magyarázta: — A járási tanácsnál azt mondták, hogy adni kell neki... Adtunk... Újra csak; mondták, szóltak... S nincs dokumentum ... Behajtottam a jelentést. — A községi tanácsnál is panaszkodtak — mondtam —, hogy még akkor sem adtak nekik fuvart, amikor pedig a tsz bekötőútját építették ... — Ugye! — csapott le a tsz-elnök. — Tudtam én mindjárt, hogy honnan fúj a szél. Mi nem adunk fuvart... Ezt mondják? Közben itt állnak a gépeink, fogataink kihasználatlanul, nekünk is jól jönne a kereset ... De nem kellünk nekik, nem kellünk... ! A szomszédba mennek inkább ... Kérdezze meg! vt<3.2fOH S0 vv. K o, Egy tárgyilagos hang Megkerestem Csányi Mihályt, a szövetkezet főkönyvelőjét. Űj ember, nincs egy éve, hogy itt dolgozik. Tapasztalt, régi pénzügyi szakember. Neki mi a véleménye? Ez a beszélgetés sem volt híjával a „mondjam, ne mondjam?” töprengéseknek, mély sóhajoknak. — Nem lehet elvitatni, vannak már itt eredmények — közölte mindjárt a főkönyvelő. — Például a 40 forintos munkaegység. — Meglesz? — kérdeztem, s eszembe ötlött Bohunka tanácselnök kétkedése. — Vannak, akik nem bíznak ebben. Vagy legalábbis állítják, hogy nincs emögött megfelelő fedezet. — A 40 forint meglesz. És nem igaz, hogy nincs mögötte fedezet; ez kérem, áskálódás. Az elmúlt évben 641 ezer forinttal növekedett a tagság bruttó jövedelme, mármint az előző évhez képest... A forgóalap pedig 280 ezer forinttal emelkedett... Ez már zárszámadási adat.. . — Hát akkor ... ? — Ez a légkör, kérem... Ez a közszellem... — mondta lassan, megfontoltan a főkönyvelő, miközben a padlót tanulmányozta. — Hogyan is mondjam, kérem... ? Újra előhozakodtam a szőlőpréssel. — Hogyan adhatta el egy traktoros, a tsz tulajdonát? Tényleg ócskavas volt? — Nem — hangzott a válasz —, az egy egészen jó prés volt. Csak a fát kellett rajta megcsinálni. Nálam ez 1600 forint értéket képvisel a leltárban, s nem is írtam le. Olyan nincs. Én meg is mondtam: ez az ügy nálam nincs befejezve ... — És a dióterméssel, mi történt? — Hiszen éppen ez az, látja... Itt nincs csősz, itt nincsenek őrök, akik a közös vagyonra vigyáznának... A raktárakban nincs semmi sem rendesen vezetve... Rendet kell csinálni, ezt is megmondtam ... — Tehát úgy gondolja, hogy a vezetést kell megjavítani? — Igen. Ügy gondolom. Ezek az úgynevezett középkáderek is, kérem ... Mit mondjak? Nagyon gyengék .'.. Vizsgálódások a faluban Elindultam, hogy elmegyek néhány házhoz a községben. Gondoltam, itt-ott elbeszélgetek egy keveset. Hamar befejeztem az utat. Az első tapasztalatok a kedvemet szegtek. Mondták, hogy Kristóf János, az egyik legjobb fogatos, hozzájuk nyitottam be. Szívesen fogadtak, nem panaszkodhatok. Két férfi volt a konyhában — ahol éppen vacsoráztak —, Kristóf János és egy fiatalabb ember, továbbá asszonyok, gyerekek. ‘ — Csak érdeklődöm — mondtam —, hogy mi újság a faluban. Jártam a tanácselnöknél, jártam a tsz-elnök- nél... Az emberek összenéztek, mosolyogtak: — Azok nincsenek jóba. Tehát, itt is tudják. — Szóval — folytattam a mondó- kámat —, ott már tájékozódtam, hogy mit várnak a zárszámadástól. Most magukat szeretném megkérdezni. — Minket? — gondolkodott a fogatos. — Hát a mezőgazdaság, ugye, szerencse kérdése. Ez most nem volt rossz esztendő. — Hány munkaegységet szerzett? — Vagy 420-at. Ehhez jön a háztáji. összeáll olyan 20 ezer forint. Elégedett emberek, amint láttam. Minden jól van, nincs kifogásuk senki, semmi ellen. — Mit gondol — kérdeztem Kristóf Jánost —, mennyi fizetése lehet az elnöknek? Megvonta a vállát: — Olyan négyezer forint körül. — A közgyűlésen nem hallotta? — Nem volt erről szó. Azt tudom — tette hozzá —, hogy a brigádvezetők 60 egységet kapnak havonta ... Azért azt sokallom ... — Fel is szólalna a közgyűlésen, ha ezt netalán tárgyalnák? — Hogyan gondolja? — nézett rám megütközve. — Hiszen akkor én itt nem állhatnék meg... Bementem egy másik házba, ahol nem volt otthon a gazda. Sajnáltam a dolgot és megfordultam. Mondtam az asszonynak, hogy majd máskor megkeresem az urát. — Tessék már elárulni, mi baj van? — rémüldözött az asszony, s jött utánam. Nem engedett, amíg el nem mondtam töviről-hegyire, hogy mit is akartam; vagyis, hogy jósze- rint semmit sem. . . Megnyugtatnom, persze, így sem sikerült. A gyanakvás — jó! — máig is hurcolt paraszti örökség; tudom. Mégis másutt szókimondóbbak, nyíltabbak ma már az emberek. Ügy értem; más kis falvakban ... Ahol a légkör, a közélet is tisztább... Noha, talán nem fizet 40 forintos munkaegységet a tsz... Leültem végül Pálinkás Jánossal, egy másik fogatossal. Csak ültünk egymással szemben. Kérdeztem, majd vártam. — A pénz az nem lesz rossz — mondogatta az ember. — Ügy hallom, az talán nem ... Ennél többről nem tudott, nem hallott; illetve nem akart tudni, nem akart hallani... Csendben, lassan mind a ketten elszótlanodturk. Bizonyára lett volna a faluban, aki szívesen, örömest kitárulkoz'k. Találtam volna olyan emberek'!, akik elmondják, ami fáj nekik, és amit rossznak, vagy jónak látnak... Feljegyezhettem volna őszinte gondolatokat, frissítő, javító elképze’é- seket. De senki ne vegye rassz néven; feladtam... Búcsúzóul a tsz-elnök — Most már látom, hogy őszintén kell beszélnem magával — fogadc'. Udvardy elnök, aki visszavárt a szövetkezeti irodába. — Most már elmondom, hogy nekem igenis, fenntartásaim vannatk Bohunka Mihállya! szemben ... Személyesen is, emberileg is ... Történtek itt dolgok . . Szóval illetékes helyen szívesen beszámolok róla, hogy mik törtértek ... Ez engem bánt... Nem tartóin őt alkalmasnak... Ki is mondom : nem tartom alkalmasnak ... — Nem volna becsületesebb, ha nyíltan, az emberek előtt tárná fel az aggályait, fenntartásait... ? Inkább így huzakodnak, viszály kodnak, s a község látja kárát! Rajta — biztattam —, ha úgy érzi, hogy igaza van ...! — Nem ilyen egyszerű — mondta lemondóan, — Az életben másképpen van minden. — Miért volna másképpen? Már eddig is számtalan alkalma lett volna, hogy dűlőre vigye az igazát... Választáskor például, a tanácselnököt valaki jelölte ... Gyűlést tartottak, ahol mindenki felszólalhatott ... — Ne folytassa! — állított meg a tsz-elnök. — Miért? — csodálkoztam. — Talán nincs igazam? — Én voltam a jelölője. De ezt ne írja meg... KÖZÉLETI PÁRBAJ?
