Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-25 / 47. szám

Elégett egy kábelköteg az épülő áruház emeletén PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Csütörtökön, a kora esti órákban a járókelők érdeklőd­ve szemlélték az újjáépülő áruház előtt várakozó tűzoltó«- • autót. Kellemetlen szag ter­jedt szét a könyéken, és az épület egyik emeleti, nyitott ablakából füst gomolygott. A tűzrendészet! parancsnok­ság közlése szerint komolyabb kár szerencsére nem keletke­zett. Az történt, hogy az égő kokszkályhától meggyulladt egy kábelköteg, de tűz nem lett belőle, a tűzoltók időben megérkeztek. SOKAKAT ERDEKEL! Előadás az új földtörvényről A CEGLE.PI JÁRÁS ES CEGL Xíl. ÉVFOLYAM, 41. SZÁM 1963. FEBRUÁR 25., VASÁRNAP A Hazafias Népfront városi bizottsága és a városi tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya két előadást ren­dez a napokban. Sokakat érint az iij föld­törvény, amelyről dr. Stark László, a járási földhiva­tal vezetője tart előadást, erre — külön meghívás nélkül is — minden érdeklődőt vár­nak. Iít ki-ki választ kaphat az őt érdeklő vitás kérdésekre. Az előadást holnap délután öt órakor a városi tanács nagy­termében tartják. A közeljövőben másik idő- ! szerű téma isi napirendre ke- j rül. Dr. Szondy György fő- ! ügyész a tsz-törvényt ismer- I teti. Előadásának időpontját és helyét időben közöljük ol- i vasóinkkal. Az olvasok panaszkodtak, a MÁVAUT válaszolt... il sorownpánttl több mint ÍOO percig vártuk Lapunk január 17-i számá­ban „Szűk a csemői busz!” címmel közöltük olvasóink le­velét. A MÁVAUT-tól az alábbi választ kaptuk: „Közöljük, hogy a csemői vonalon a szóban forgó autó­buszt nagyobb befogadóké­pességű kocsival nem tudjuk felváltani, mert e célra fel­használható, nagyobb autó­busszal ceglédi kirendeltsé­günk abban az időben nem rendelkezik, illetőleg azok olyan vonalon járnak, amelye­ken az utasforgalom az év minden szakában oly nagy­mérvű, hogy a nagy kocsira feltétlenül szükség van. Onnan való elvonásuk feltétlen jo­gos panaszokra vezetne azok­nál az utasoknál, akik egész «ven át autóbusszal járnak be munkába. A fentiektől függetlenül, amennyiben a kirendeltség tartalékkocsijai közül akár egy is rendelkezésre áll, úgy a kirendeltség második kocsit is forgalomba állít. Meg kell még jegyeznünk, hogy a ceglédi és Cegléd kör­nyéki forgalom zökkenőmentes lebonyolítását nagy mérték­ben akadályozzák a jászberé­nyi és a nagykátai úton levő vasúti sorompók. Ezek miatt egyes esetekben járatkimara­dás is történik. Megtörtént már, hogy a nagykátai úton levő sorompónál több mint 100 per­cig feltartóztatták autóbu­szainkat. Ennek elkerülésére építési javaslatot tettünk az illetékes szerveknél, s javaslatunkat — tudomásunk szerint — elfo­gadták”. Viták, előadások: hogyan tovább Klubot alakítottak a népművelők Szorosabb együttműködést, hatáselemzést I:kólák, figyelem! Ma már nem nyitott ki a Kossuth Múzeum A múzeum kapuját bezár= Iák. Megkezdődött a régóta várt átalakítás. Utoljára a Fa­zekas Mihály-kiállítást tekint-* hették meg a látogatók. Külö­nösen sok iskolás kereste fej tanárok vezetésével a múzeu­mot. Akik még látni szeretnék a Fazekas-anyagot, átmehetnek Abonyba, ahol néhány nap múlva — egészen március kö­zepéig — helyet kap a kiállí­tás. Az abonyi kirándulást a falumúzeum megtekintése még tartalmasabbá teszi. A Kossuth Múzeum az átépí­tés befejezése után, előre lát­hatóan október elsején nyit kaput újra a látogatóknak. A város és a járás kulturális életének irányítói és szerve­zői, a könyvtárosok, a műve­lődési házak alkalmazottai decemberben közös találkozón vettek részt és elhatározták, hogy megalakítják a népmű­velők klubját. A klubok egyre népsze­rűbbek és egyre fontosabb szerephez jutnak a város életében. Nemrég ala­kult meg az ifjú agrár szakemberek klubja, az ifjú­sági klub már régebben mű­ködik. Ezek a klubok a szóra­kozáson kívül egyéb hasznos VEZETŐINK AZÉRT FÁRADOZNAK, HOGY SZEBB ÉS JOBB LEGYEN! Kovács Lajos MÁV-nyugdí­jas a város épüléséről, szépülé­séről közölte észrevételeit. A fejlődés az, ami arra serken­tette, hogy tollat fogjon. A ne­gyed évszázaddal ezelőtti Ceg­lédet a maival hasonlította össze. Arról ír, hogy milyen sokat jelentenek az emberek­nek az új iskolák, új házak, a vízvezetékek, az épülő járdák — és mennyit hoz még a jövő! Az elkészülő új, igazán nagy­városhoz illő kórház, a vasút­vonal korszerűsítése, a közle­kedést javító, korszerű felül­| járó, a fokról fokra jobb köz- I világítás mind a város fejlő­dését mutatja. Érdemes szólni a sportpályákról és az aktív sportolókról is, akikből lehet, hogy nem lesz hírneves baj­nok, de megyeszerte elismert, kiváló, sportszerető ember mindegyikük. „Ügy érzem, hogy a történelmi átalakulás­ban szeretett városomnak is komoly szerep jutott, és veze­tői most is azon fáradoznak, hogy még szebb legyen, még boldogabbak legyenek, akik itt élnek!” időtöltésre is alkalmat adnak tagjaiknak. A népművelők klubjában dr. Ibos Ferenc, a Népműve­lés című folyóirat főszerkesz­tője decemberben a népműve­lés helyzetéről tartott elő­adást, januárban a klub tag­jai Vonsik Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága kulturá­lis osztálya munkatársának érdekes előadásét hallgathat­ták meg. A közelmúlt napok­ban Cegléd népművelési hely­zetéről folyt a klubban igen termé­KALVÁRIA ! kény vita. Gyarmati Teréz, a | városi tanács népművelési fel- ; ügyelője volt a vitaindító. Rö- I vid előadásában elsősorban j azt hangsúlyozta, hogy a kü- I lönböző kulturális intézmé- ! nyék még szorosabb együtt- j működésére lenne szükség, a tennivalókat pedig már a ter­vezés időszakában kellene jobban, gondosabban, céltuda­tosabban összehangolni. Hasz­nos és kívánatos lenne az is, ha a népművelők a maguk te­rületén elemeznék munkájuk hatékonyságát, pontosan fel­mérnék a lakosság igényeit. A klub tagjai sokáig igen élénken vitatkoztak a fölve­tett kérdésekről, és vita köz­ben számos figyelemre méltó ötlet hangzott el. (t.) Foto: Gageiro KONYHAMŰVÉSZÉT, ÍNYENCFALATOK voshoz járni mert — mondja Has — alkoss, r A kövér emberek városa Lassan emlékké válnak a disznótoros, szép téli esték. Elfogyott a rizses, elfogyott a véres, azután a májas hurka, majd az abált szalonna, a tö­pörtyű, a sajt is. Most már a kolbász, a szalámi és a szalon­na következik. Az eredményt mérje le ki­ki saját magán. Pár kiló súly- gyarapodással a város legtöbb lakója eldicsekedhet. Sokan nem örülnek neki. Hozzáértő szakemberek becslése szerint 4000—4500 da­rab sertést vágtak a télen vá­rosunkban. Egyik híres szakácsunk azt mondta könyve előszavá­ban, hogy „az evés és ivás életünk fenntartására szüksé­ges. Az ízlelésben kulturált ember sohasem a mennyisé­get, hanem mindig a minősé­get, az anyagban és az elké­szítésben való változatosságot tartja fontosnak. Az izekben éppen olyan finomságokat le­het találni, mint például a színekben, vagy a hangok­ban.” Hát ami az evést, ivást illeti, ezen a télen is kivettük belőle részünket. Hogy csak például a káposztaféléket em­lítsük, kezdtük a lucskossal, folytattuk a rakottal, ünnepel­tük önmagunkat disznótor es­téjén a töltöttel, aztán egy- szen-kétszer még a székely- gulyásra is sor került. Orjale- ves, májpörkölt, kocsonya, bableves füstölt csülökkel, paprikáskrumpli friss kol­básszal. No, de ne folytassuk. A napokban fehérasztal mellett külföldiekkel beszél­gettünk. Azt a meglepő kije­lentést tette az egyik (sértő­dés ne legyen), hogy Cegléd a kövér emberek városa. Egymásra néztünk, pár pil­lanatig csend Is lett, azután megállapítottuk, hogy ez szín­tiszta igazság, csak eddig nem mondta senki a szemünkbe. De hol kezdődik az elhízás, az elhájasodás? Azt szokták mondani, akkor normális va­lakinek a testsúlya, ha annyi kiló, ahány centiméterrel meghaladja testmagassága a métert. Ettől az értéktől a 10 százalékos eltérés még meg­engedhető. — Hol rmlik problémává a probléma? E napjainkra jellemző té­máról társalog három asszony a hivatalban. „Már elvesztet­tem az alakomat, nem férek a ruhámba, a melltartók pántjait meg kellett toldani, a kombi- nékat... jaj, azokról ne is beszéljünk” ... stb., stb. S ek­kor jött a keresztkérdés: mondd kérlek, nálatok ma mi lesz ebédre? — Ne is mondjam! A sógo- romék pár napja vágtak. Küldtek egy kis kóstolót. Kép­zeld, orjaleves lesz, csigatész­tával és szűzsült. — Hát az meg mi? — A hájról lefejtett hálóba, másként fátyolba göngyölt húsos hurka. Az orvos előszobájában ren­geteg várakozó. Negyven év körüli asszony viszi a szót. „Csak azért nem szeretek or­szégyellek levetkőzni. Annyira szétment az alakom, hogy ezt már nem szabad még az orvosnak se mutogat­ni. Bezzeg 15—20 évvel ezelőtt!” — s jelentőségtelje­sen kacsint hozzá. A divatszalonban áll a tü­kör előtt a fiatal asszonyka. Nézi magát, nézi a ruháját. A konzultáció eredménye az, hogy fogyni kellene, öt-hat kilót legalább és sürgősen. — De hogyan? — Alig van idő a szussza- násra, már itt a húsvét, a sonka, a tojás, a koc%onyaevés ideje. És még valami. A ma­gyar konyha századokon át szeretettel sorolta ételei rend­jébe a birkahúst. Majd szer­zek én az idén is, csak egész­ségünk legyen. — Es hogy készíted el? — Ennek százféle módja van. Szeretjük a tűzdelt bir­kacombot, a tárkonyos bá­rányt, a rántott bárányt, és a töltött bárány se kutyának va­ló. Amíg mindezt így megtár­gyalják, befejeződik a ruha­próba is. Kövérek vagyunk, fáj a májunk, szúr a szívünk, lehajolni is alig tudunk. Ja, kérem, szeretjük a hasunkat. Szomorú István SZÉP CSILLAGOM... címmel 26-án, szerda este 6 órakor a Kossuth Művelődési Házban opera-operett estet rendeznek. A komoly zene kedvelői áriákat hallhatnak az Anyegin, Bánk bán, Carmen, Faust, Hoffmann meséi, Pil­langókisasszony, Rigolettó, Sámson és Delila, valamint a Trubadúr című operákból. A könnyű műfaj kedvelői a Ci­gánybáró, Csárdáskirálynö, Csínom Palkó és még sok-sok operett melódiáiban gyönyör­ködhetnek. Irány: • H s mry/ r/e, S rótt fit rsztktf Merre járnak autósaink ? Holnap este fél 6 órakor a Kossuth Művelődési Ház eme­leti termében az autóklub tag­jai tartanak összejövetelt. A klubesten Az elsősegélynyúj­tás autósproblémái címmel Káldi Árpád, az Országos Mentőszolgálat budapesti he­lyettes vezetője tart előadást, Szőlősi Nagy András a kőszeg —szombathely—jáki túrájáról számol be vetített képes elő­adásában. Mivel a ceglédiek terveiben is szerepel ez a Vas megyei túra, nagy az érdeklő­dés iránta. Ritka alkalom kínálkozik az idén az autósoknak, ellátogat­hatnak Svédországba, ahol Norrköppingben rendezik meg a FICC ralyét. Holnap este bárki ingyen bejárhatja Európa legszebb tájait Hétfő este fél hétkor az új­városi iskolában Európa leg­szebb tájairól mutatnak be fil­met. Az alkalmi moziba min­denkit szívesen látnak, belé­pődíj nincs. Kölcsönforint . Ilyen nagy sze­relem! özikeléptű, ifjú lány szalad az utcán. Nem ker­geti senki — csak a szíve. Két fia­talember sétál nem messze, utár nuk igyekszik. Már ott is van. Az egyik ifjú vál­lát átfogja, átka­rolja a nyakát — és ... és húzza hátra, lefelé. Majd fél kézzel belekarol. A fiú tudomá­sul veszi, hogy megérkezett a „nő". A másik pe­dig, mintha ott se lenne. Aztán tényleg már ott sincs. Nagyobba­kat lép, szó nélkül magukra hagyja őket. Ezek susrriu- solnak. Férfi jön szem­közt velük. A lány kibontja a fiút ölelő, kapasz­kodó karjai közül és eléje penderül. — Kérem szér pen... adna köl­csön egy forintot? Mozit akarunk nézni, de nincs elég apróm. A férfi végig­méri. Kényszere­dett mosoly, még kényszeredettebb kutatás a zseb­ben. Forintot kér­ni általában apró, „madárlátta köly­kök” szoktak az utcán, ez pedig festék nélkül is egészen felnőtt. A fiúja zsebrevágott kézzel szemléli a közeli hirdetőtáb­lát, mintha semmi köze sem lenne az egészhez. A pénz előkerül. A lány hálálkodik. Elcsí­pi a srácot megint, és mint aki jól végezte dolgát, viszi, von­ja — a szemközti kricsmi felé. ... Igaz is — ma zárva a közeli művelődési ház filmszínháza... (— es) CEGLÉDI APROHIRDETESEK A Csemői Szabad Föld Tsz szőlőterüle­teket a benne lévő gyümölcsfákkal hosz- szabb időre, megegye­zés szerint, kívülál­lóknak is kiad. Kü­lönös tekintettel a zöldhalmi és az alsó- erdői állomás környé­kén. Érdeklődni a tsz központjában le- het. ______________ C eglédi Vasipari Ktsz felvesz azonnali belé­pésre lakatos szak­munkásokat és segéd­munkásokat. Jelent­kezés: Cegléd, Sza* oadság tér 5. szám. Központi iroda. ______ 1 600 n.-öl szőlő, 1200 n.-öl pusztaföld eíadó a téglagyár után. Ugyanott istállótrágya. Érdeklődni lehet Fo­lyó u. 14/c. alatt, Sza- lisznyóéknál a trafik­ban. Betegség miatt sürgősen eladó._______ E ladó Nagykátai út 28. számú ház beköl­tözhetően, 940 n.-öl telekkel, benne 600 n.-öl szőlő gyümöl­csössel. Érdeklődés vasárnapi napon. 180 kg-os hízó eladó. III. kér. Vitéz utca 8. Kiadó egy hold szőlő a Kapás dűlőben. Ér­deklődni : VII. kér. Török Ignác utca 41. Segédmunkást felvesz- állandó munkára a MÉH Vállalat. Cegléd, Külső Jászberényi út. Eladó újszerű álla­potban levő 125-ös Tátrán motorkerékpár. Cegléd, Csolnak u. 30. Csengeriben 800 n.-öl szőlő épülettel eladó. Érdeklődés: Szolnoki út 36. szám alatt. Jó karban levő 125-ös Csepel motor eladó. Kereszt utca 13. szám. Zöldhalomban műút és a vasút között 450 n.-öl szőlő épülettel eladó. Érdeklődni: Körösi út 10. szám. Kis ház eladó. VII. kér. Kossuth Lajos ut­ca 62. szám._________ E ladó; 800 n.-öl szőlő beköltözhető tanyá­val. Alóerdő: Értem dűlő 150 szám. Érte­kezni lehet: Besnyő utca 15. szám. Kő- szegi Andrásnénál. Egy jó állapotban levő mély gyermekkocsi eladó. Cegléd, Rákó­czi út 62—64. Tuka- csék. Teljesen új 250-es kis» kerekű Jáwa igényes-* nek eladó. VI., Szé* kely utca 17. szám. Zoltán és Marika be* tétköny vtula j donosát kérjük, szíveskedje­nek bejönni, Cegléd, 1. Postahivatalba. Mecalór 602-es olaj­kályha eladó, ősz utca 8. szám alatt. Naposbaromfi kiosztását megkezdte a ceglédi Fogyasztási Szövetkezet, Alkotmány utca 28. sz. alatt. Kapható minden kedden és pénteken. Szél u. 20/A. sz. (X. kér.) ház eladó. Ér­deklődni lehet: Ceg­léd, X. kér. Ilona u. 8. sz. alatt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom