Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-23 / 45. szám

6 1968. FEBRUAR 33., PÉNTEK ÓLAK A KERTBEN? Ha nem is túl gyorsan, de egyre szaporodnak városaink­ban és a nagyobb községekben a két- vagy több szintes eme­letes társasházak, örvendetes és nagyon kívánatos a telepí­tésfejlesztésnek ez az iránya: az esztétikai célok, a városszé- pészet így kapcsolódik egybe a civilizált életkörülményekkel. Am a szép célok nem való­sulnak meg mindenütt. Anél­kül, hogy tudatos szándékkal tennék, az új lakónegyedekbe költözők, legalábbis egy ré­szük, maguk az akadályozói ennek. Ezt láttuk legutóbb Ceg­léden is, a vasútállomásnál épült és igazán szépen terve­zett, városi jellegű új negyed­ben. A társasliázakat körülve­vő vagy mögöttük meghúzódó alig száz vagy még ennél is kevesebb négyszögölnyi, pará­nyi telkek végében ólak hú­zódnak, csirkéket, nyulakat, más aprójószágot tartanak ben­nük. Méghozzá milyen ólak, milyen ketrecek? A legkülön­bözőbb hulladékanyagokból eszkábálták azokat, s rendszer­telen összevisszaságban csúfít­ják el a környéket. Ami a falusi porták szerves, hagyományos és megszokott tartozéka, az itt, ebben a kör­nyezetben, a kicsiny területen összezsúfolódva, siralmas, el­szomorító látvány. Az még csalt hagyján, hogy a lakók többsége emellett még minden ölet bevet, beültet. Nem virággal — hanem zöld­séggel, itt akarván megtermel­ni a családi konyha szükségle­tét, ahelyett, hogy pázsitot ne­velne, pihenő- és játszóteret létesítene. De az ólak ilyen íz­léstelen sokasága — és tegyük hozzá, a zárt, sűrű településen, a közegészséget is veszélyezte­tő fertőző volta — megenged­hetetlen. Mit lehet tenni ellene? Bár vannak törvényes ren­delkezések, amelyek az állat­tartást a városok belterületén szabályozzák, és az emeletes társaslíázak kis kertjeiben egyenesen tiltják — mégsem ezek rideg végrehajtása volna a célravezető eszköz. Ehelyett a tanácstagok, a népfrontbizottságok társadalmi munkásainak meggyőző szava, érvelése biztosan eredményes lenne Cegléden, de másutt is, annak érdekében, hogy az új lakótömböket elcsúfító ólak el­tűnjenek. 0». f.) Tartja az országos elsőséget Kimagasló eredménnyel zárt a tahi Kék Duna Tavaly nyerte el az ország legjobb szakszövetkezete cí­met a tahitótfalui Kék Duna — s minden tőlük telhetőt el­követtek, hogy az előkelő he­lyet szimbolizáló vándorzász­lót ebben az évben is meg­tartsák. A példamutatóan gaz­dálkodó szigeti közösség ugyanis az eddigi legeredménye­sebb esztendejét zárta. Losonczi Benjámin elnök — a közgyűlésen — csupa olyan számadatot idézett a mérleg­ből, amely a jól gazdálkodó, magasabb típusú szövetkeze­teknek is becsületére válna. Hét év alatt, 161 ezer forint­ról, közel 12 millióra növeke­dett a szakszövetkezet közös vagyona Tavaly — s ez a szám mindennél többet mond — 48 százalékkal gyarapo­dott a közös alap. A termésátlagok megduplá­zódtak, s 1967-ben az egymil­lió 800 ezer forint saját ösz- szegből történő beruházás mellett, kétmillió 17 ezer fo­rint tiszta nyereségre tettek szert Amellett, hogy ma már rendszeresen támogatják idős tagjaikat, január elsejétől, a korábbi kedvezmények fenn­tartása mellett a vezetőség 50 százalékkal csökkentette a ta­gok úgynevezett aranykorona hozzájárulását a közös alap­hoz. A szakszövetkezetnek 200 holdas földieper-ültetvénye, 70 hold új nagyüzemi cseme­geszőlője, jól berendezett központja, gépműhelye, kom­bájnokkal, speciális gépekkel felszerelt gépparkja van. Ta­valy 40 vagon búzát és 53 va­gon földiepret adtak el töb­bek között a tahitótfaluiak az államnak. Az idén még ennél is na­gyobb mennyiségű árut szándékoznak értékesíteni. Lázár Antal főagronómus be­jelentette: megkülönböztetett gondot fordítanak a hozamok növelésére, de szívügyüknek tekintik a Dunakanyar ellátá­sát is. Sertéshizlaldát építe­nek, s az ebből kikerülő ser­téseket saját maguk dolgozzák fel. A látogatottabb helysé­gekben lacikonyhával össze­kapcsolt borkóstolót rendez­nek be, friss áruval, errni- innivalóval igyekeznek a ven­dégeket megnyerni. Az ünnepi közgyűlésen nemcsak a járás képviselői méltatták a Kék Duna kima­gasló eredményeit, hanem Földvári József, a MÉSZÖV elnökhelyettese is kifejezte a szövetkezeti központ elismeré­sét az ország legjobb szakszö­vetkezetének. s. p. Fotopályázat a VIT-re HATÁRIDŐ: MÁRCIUS 15 Ez év nyarán Szófiában lesz a IX. Világifjúsági Találkozó. Ennek keretében nemzetközi fotókiállí­tás nyílik, melyen a magyarok is részt vesznek. A bemutatóra kül­dött képeket pályázat alapján vá­lasztják ki, melyet a KISZ Köz­ponti B'*” rútsága, a -Magyar Fotó­művészek Szövetsége és a Nép­művelési Intézet közösen hirdet: Balesetek kerékpárral Erős Ferencné, 63 éves szi­getújfalui lakos kerékpárjá­val balra akart kanyarodni a főutcán, s szerencsétlenségére épp egy személygépkocsi előz­Szóváltós nélkül leütötte Ifj. Nagy Lajos, 21 éves se­gédmunkás dunavarsányi la­kos Dunavarsányban, az ut­cán, minden szóváltás nélkül leütötte Nagy István 36 éves gépmunkást. Nagy István nyolc napon túl gyógyuló sé­rülést szenvedett. Nagy Lajos ellen bűnvádi eljárás indult. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. 6. O. em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépiró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131-248. Egyéb számok: 141—462, 141—258 Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézb ’síteknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp V.. .József nádor tér L sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 17 forint. te. Súlyos sérülést szenve­dett. Böck Vilmos, 62 éves ke­rékpározó is a saját szabály­talansága miatt került bajba. Mellékútról körültekintés nél­kül hajtott ki a 2-es számú útvonalra Alsógödön. Bele­futott egy tehergépkocsiba. Súlyosan megsérült. Álmos betörő Február 19-én éjjel egy be­törő felfeszítette Visegrádon az egyik víkendház ajtaját és takarókat, konzerveket lopott. Mivel nagyobb mennyiségű szeszes italt talált a víkend- házban, rögtön meg is ünne­pelte a sikeres betörést. Az italtól azonban elaludt, így ta­lált rá a rendőrség. A bal- szerencsés betörő Pintér Lász­ló 45 éves, büntetett előéletű, foglalkozás nélküli nagykő­rösi lakos. Kiderült, hogy ezen a betörésen kívül más víkendházakat is meglátoga­tott, és mintegy 12 ezer fo­rint értéket lopkodott össze Visegrádon. Előzetes letar­tóztatásba helyezték. — Gyermekjátékból ki­gyulladt egy szalmakazal kedden délelőtt a Mária- udvari tangazdaság terüle­tén. Elégett 670 mázsa szal­ma. A tüzet a váci tűzoltó­ság és a vácdukai önkénte­sek oltották él. Az anyagi kár 24 ezer forint. A meg­mentett érték 3200 forint. 14-től 26 évig minden amatőr vagy szakmabeli fiatal pályázhat szí­nes és fekete-fehér fotókkal, ame­lyek hazánk, a fiatalság életét mu­tatják be. Beküldhető zsáner-, ri­port-, táj- és városkép, de sport- foto, portré vagy sorozat Is. Szí­vesen fogadják a VIT-jelszőt — „szolidaritás, béke, barátság” — kifejező fotoplakátokat, -montázso­kat is, A legszebb képekből először a Budapesti Fotoklubban rendeznek kiállítást áprilisban, ezek utaznak Szófiába. A legjobb kollekció be­küldője is velük megy, jutalma bulgáriai útlevél. A jól sikerült képeket ezer, 800 és 600 forinttal jutalmazzák. A KISZ KB különdí- jakat is kioszt. Az MTI-foto 2000, 1000 forintos díjat tűz ki a két legjobb, rövid aláírással ellátott riportképre vagy -sorozatra. A mérce: közölhető-e a sajtóban? Beküldési határidő: március 15! mainaß Rohan az idő — Hogy megnőttél, Pityu­kéi 1 • a . (Kertész karikatúrája) A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RÁDIÓ 8.22: Részletek Szirmai—Gábor operettjeiből. 9.00: Szegénység. No­vella. 9.20: Két Schubert-vonósné­gyes. 10.10: Óvodások műsora. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: Mezei csokor. 10.59: Lottóeredmé­nyek. 11.00: Iskolarádió. 11.30: Eri­ka Köth és Georg Hann énekel. 12.15: Tánczenei koktél. 13.08: Vi­ta a korszerű mezőgazdaságról. 13.23: Beethoven: Hl. „Eroica” szimfónia. 14.13: Lili. Részletek Hervé operettjéből. 14.30: A Gyer­mekrádió műsora. 15.15: UZENE- tek. 15.55: Falusi délután. 17,05: Külpolitikai figyelő. 17.15: Kama­razene. 17.30: A legendás hadsereg. A Vörös Hadsereg 50. születésnap­jára. 18.00: Üj Zenei Újság. 18.40: Madarász Katalin énekei. 19.30: 139—660. A Magyar Rádió automa­ta közönségszolgálata. 22.20: Vezé­nyel: a szerző. Hangverseny. 23.00: Meditáció... a társadalomtudo­mányról. 23.53: Magyar nóták. PETŐFI RADIO 10.00: Mindenki kedvére. 10.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 11.49: Az erdő meséje. Versek. 11.59: Mo- zart-triók. 12.32: A Nehéz embe­rektől a Falakig. Beszélgetés Ko­vács Andrással. 12.45: Párizsi cap­riccio. Zenés műsor. 14.00: Kettőtől hatig... 14.08: Népdalfeldolgozá­sok. 14.30: Káldi János versei. 14.35: Nyugtalan boldogság. Részletek Miljutyin operettjéből. 15.15: Pro­tekció nélkül. Levelezési rovat. 15.35: Szörényi Levente és Bródy János táncdalaiból. 15.45: Irodalmi érdekességek. 15.50: Verdi: Aida. Részletek. 16.05: Régi magyar da­lok. 16.14: Magánvélemény — köz­ügyekben. Szántó Jenő műsora. 16.24: Magyar fúvószene. 16.40: Hangverseny a stúdióban. 16.55: Beszéljük meg. Gazdasági jegyzet. 17.00: ötórai tea.. 18.10: A Bécsi Ál­lami Operaház zenekara játszik. 18.37: Donizetti: Szerelmi bájitaL. Kétfelvonásos opera. 21.26: Láttuk, hallottuk. 21.46: Lakatos Vince né­pi zenekara játszik. 22.25: Mr. Pus­kapor. 22.40: A hanglemezboltok könnyűzenei újdonságai. URH 18.10: Tánczenei koktél. 18.55: URH zenei kalauz. 19.34: Magyar zeneszerzők. 20.21: Hangfelvételek — felsőfokon. 21.46: A dzsessz ked­velőinek. 22.01: Arabella, részletek Richard Strauss operájából. TELEVÍZIÓ 8.25: IskoLa-tv. Angol nyelv. 9.55: Fizika. 10.15: Lottósorsolás. Helyszíni közvetítés a csepeli sportcsarnokból. 15.25: Iskola-tv. Fizika (ism.). 17.25: Pedagógus-to­vábbképzés. A napközi otthonról. 17.58: Hírek. 18.05: Beszélgetés a Relativitáselmélet és a fizikai va­lóság c. előadásról. 18.40: Nóta­szó. 19.00: a televízió politikai tan­folyama. Termelőszövetkezeti de­mokrácia. 19.30: Esti mese. 19.40: Monostoroktól az amuri sziklákig. A tv kisfilmje. 20.00: Tv-híradó. 20.20: „A játszótársunk, mondd, akarsz-e lenni?’» Irodalmi fejtörő- játék I. forduló. 21.30: Dzsessz 625. Dave Brubeck dzsesszegyüttese játszik. 21.55: Tv-híradó — 2. ki­adás. Lúdas Matyi 1968. február 23, péntek, Alfréd napja. A nap kél: 6.38, nyugszik: 17.18 órakor. A hold kél: 3.59, nyugszik: 11.25 órakor. VAR HATÓ IDŐJÁRÁS Erősen felhős, enyhe idő, többfelé ismétlődő esővei. Mérséklődő déli, délnyugati szél. Legföljebb egy-két he­lyen gyenge fagy. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet plusz 4—9 fok között. 140 éve, 1828. február 23-án halt meg Fa- zekas Mihály költő. Fiatal kato­naként bejárta Franciaországot, ahol megismerkedett a felvilágo­sodással és a forradalmi eszmék­kel. Elbúcsúzva a katonaélettől, szülővárosában, Debrecenben, botanikával és költészettel fog­lalkozott. Leghíresebb műve „Ludas Matyi” című elbeszélő költeménye. Ez az első olyan al­kotás a magyar irodalomban, amelyben az igazságát kereső pa­raszt győzi le, leckézteti meg, te­szi nevetségessé az elnyomó, jog- tipró földesurat. A Lúdas Ma­tyi még csak egy rokonszenves parasztlegény egyéni bosszúját írja le, de euztán már egyre gyakrabban tűnik fel irodal­munkban az elnyomott nép hang­ja. Fazekas kisebb költeményei­ben is tanúságot tesz haladás- szeretetéről. Társszerzője volt a „Magyar Füvészkönyv”-nek, amely rendet teremtett a ma­gyar növényelnevezésekben. — Megyei tanácstagok fo­gadóórája és beszámolója. Dr. Mátyás Boldizsár szom­baton Zebegényben fogadó­órát, Gönczöl Gyuláné ör- szentmiklóson beszámolót tart. — Az üllői önkéntes tűz­oltótestület immár hagyomá­nyos bálját szombaton este tartja a helyi művelődési otthonban. — Cegléd területén három állami és nyolc szövetkezeti kezelésben levő szeszfőzde működik, melyek tavaly összesen 350 618 liter pálin­kát állítottak elő. — Három termelőszövet­kezet közös rendezésében Pátyott ma traktoros vetél­kedőt tartanak. — Másfél méteres, 19 kilós harcsát fogott a váci Duna- ágban Rolt Dezső, a révállo- más egyik hajóvezetője. — Kikelt az első csirke- csoport a Pécel—Isaszegi Ál­talános Fogyasztási Szövet­kezet isaszegi új keltetőüze­mében. — A ceglédi zeneiskola művésztanárainak hangver­senyére szombaton kerül sor a ceglédi Kossuth Művelő­dési Ház nagytermében. Köz­reműködik: Lelkes Ágnes (szavalat). — Gitárparádét tartanak az Atlantis zenekar közre­működésével szombaton este a tápiószecsői művelődési házban. — Szocialista kultúráért kitüntetést adományozott a művelődésügyi miniszter Bursits Tibornénak a Csepel Autógyár művelődési háza igazgatójának, eredményes munkája elismeréséül. APROHIRDETESEK Eladó 3 házhely a Tormásban. Nagykő­rös, Tormás u. 5. özv. Kőház! Pálné. _________ E ladó Kocsér VI. dű­lő 4. számú beköltöz­hető tanya. Erdek- lődnl: a helyszínen. Eladó Nagykőrös III.. Pipa u. 9. szám alatti házhely. Keresünk nagy gya­korlattal rendelkező víz- és központifűtés- szerelőket, villany- szerelőket, gyors- és gépírókat. Továbbá sertésgondozói mun­kakörbe férfi munká­sokat felveszünk, fi­zetés 1500—2500 fo­rintig, teljesítménytől függően. Üzemi kony­hai étkezés, munkás- szállás van, lakást jbiz- tosítanl nem tudunk. Cifrakerti Akarni Gaz- daság, Cegléd.________ Csatornatisztítókat azonnali belépéssel felveszünk. Munkaru­hát, utazási hozzájá­rulást és havi 15 Ft térítésért munkás- szállást biztosítunk. Jelentkezés: Főv, Ta- lajerőgazd. és Ért. Váll. Bp., V., Alpári Gyula u. 11. Uzemgaz- dasági osztály. _______ Z ongora, kereszthú- ros, fekete bécsi, el­adó. Sződliget, Vasút utca 11. szám. A Vízügyi Epitő Vál­lalat Gépjavító üzeme felvételre keres esz­tergályosokat. he­gesztőket. vasszerke­zeti lakatosokat. Je­lentkezni lehet a2 üzem munkaügyi Iro­dájában: Vecsés. Dó­zsa György út. Vidé­kieknek munkászál- lást és a Jogosult vas­úti jegy térítést fel­vétel esetén megtérít­jük. Kéthetenkénti szabadszombat és na­pi egyszeri üzemi ét­kezés biztosítva van. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen. A galgamácsal Hu nyadi Tsz elad 36 q Cornelli és 147 q Lin­coln fémzárolt borsó vetőmagot. Eladási ár megegyezés szerint. Telefon: Galgamácsa, 15. szám alatt. Teljesen új sötét há­lószobabútor eladó. Cegléd. Kép u. 12. Eladó beköltözhető ház kerttel, Nagykőrös, 11., Honvéd u. 13, Nagydob-felszerelés olcsón eladó, Nagy­kőrös, I., Jázmin u 11. szám alatt. ______ E ladó jó karban levő Moszkvics vizsgáztat­va, Cegléd, Hornyák autójavító, Pesti út. Pestlőrinci munka­helyre férfi segéd­munkásokat keres felvételre nagykeres­kedelmi vállalat. Jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezés: Buda­pest. Vin., Üllői út 32. II. emelet 1. szám. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Vákuumtechnikai Gépgyára FELVÉTELRE KERES ESZTERGÁLYOS MAROS szakmunkásokat, betanult ESZTERGÁLYOS és MAROSOKAT Jelentkezés: minden munkanap 8 és 12 óra között a Személyzeti Osztályon. CÍM: Budapest IV., Szilágyi u. 26. Megközelíthető t 55, 12 villamos. 43. 96. 84 autóbusszal A váci Kossuth Tér- melőszövetkezet festő és mázoló szakmun­kásokat keres. Je­lentkezés : hétfő és szombati napon: Vác. Csatamező 75/2. Karbantartó lakatost, éjjeliőrt, portást és női munkaerőket fel­veszünk 3 műszakos munkára. Jelentkezés: Fővárosi Patyolat Vállalat 1. sz. üzem­egysége IV., Attila u. 156. szám. Pobjeda Z. G. K. el­adó 22 000,— forintért, motort beszámítok. Nagykőrös, Gev.-telep. Telefon: 228. Hatvani. E 5-ös pótkocsi Ze- torra szerelhető Nuin 100-as használt mar­kológép, hiányos UA 28-as traktor eladó a ceglédi Szeszipari Vállalatnál. Autóvillamossági Felszerelések Gyára Budapest XIII., Balzac a. 2—6. sz. (közvetlen a Nyugati pu. mellett) azonnali belépéssel FELVESZ betanított férfi, női gépmunkásokat» anyagmozgató segédmunkásokat» szerszámmarós, köszörűs, gyalus» helyzetfúrós, tmk-lakatos szakmunkásokat, csomagoló­munkára férfi munkaerőket, kazánfűtőket. öltözőőröket, takarítónőket, 6 órás fiatalkorú dolgozókat. Vidéki lakosok részére utazási kedvezményt biztosítunk. Kedvezményes üzemi étkeztetést, munka­és védőruházat kollektív szerződés szerint. ______________ E ladó 160 kg fehér hízott sertés. Nagy- kőrös, Mintakert u. 18. Elveszett egy sötétkék fiúpantalló és egy kö­tött kislányka alj. Becsületes megtalálót kérem adja be a nagy- körösi hirdetőbe. 600-as Zastava eladód Vác, Múzeum utca 11. (Telefon: 15G.)________ B eton és Vasbeton- ipari Müvek Szentend­rei Gyára — váci te­lepe — (Vác, Kisréi dűlő 1.) azonnali be­lépésre felvesz több éves gyakorlattal ren­delkező gyors- gép­írót, munkaerőgaz­dálkodót, valamint több éves gyakorlat­tal és vezetői Isme­rettel rendelkező autószerelőt csoport­vezetői munkakörbe. Munkásszállást és üzemi étkezést biz­tosítunk. Felvétel ki­zárólag személyes jelentkezés esetén. TÉLI VASAK MÉG NAP ma és holnap 30—40% engedménnyel R IRATA TI STA K ÜT LE TEI

Next

/
Oldalképek
Tartalom