Pest Megyei Hírlap, 1968. február (12. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-15 / 38. szám

4 ‘"zfüritm 1968. FEBRUAR 15., CSÜTÖRTÖK Az igazságtevők Móra Ferenc és Juhász Gyula írásai a karikatúráról * A budapesti Műcsarnokban a ha­talmas érdeklődésre való tekin­tettel meghosszabbították a ma­gyar karikaturisták kiállítását. Ezen nincs semmi csodálkozni­való. Magyarhonban hagyományos a karikatúra becsülete. A reakció legsötétebb korszakaiban mindig hathatós fegyver volt a haladásért küzdő ellenzék kezében. Panamá- zó minisztereket, államtitkárokat, közéleti álnagyságokat lehetett a süllyesztő felé terelgetni vele. A torzkép művészeti rangja sem vi­tás. Legjelesebb költőink, íróink nyilatkoztak számtalanszor nagy és lelkes elismeréssel róla. Készségesen vállalom a vádat, hogy ^kicsit hazabeszélek, hiszen magam is régi „torzképelő” va­gyok. Karikaturista pályám talán akkor kezdődött, amikor kisdiák Móra Ferenc írása: koromban egy táblára rajzolt ka­rikatúrám miatt majdnem kicsap­tak a gimnáziumból. Örökké ra­koncátlan kodó ceruzámnak azóta sem tudok parancsolni. Elég gyak­ran megesett, bogy egyik-másik szónok üres frázisai helyett akar- va-akaratlan torzképét rögzítette jegyzetfüzetem lapjára. Több mint negyven évvel ez­előtt két karikatúráskönyvem je­lent meg Szegeden, az első Sze­gedi Panoptikum címmel 1926-ban, a második Grimasz címmel 1928- ban. Legfőbb nevezetességük az, hogy az egyikhez Móra Ferenc, a másikhoz Juhász Gyula írt elő­szót. Mind a kettő érdekes vallo­más a karikatúráról. Közlésüknek időszerűséget ad a Műcsarnok meghosszabbított karikatúrakiálli- lítása. zébe nem kerül az a karika­túra. amit tíz évvel ezelőtt Ma­gyar Laci követett el rólam. Azit kát marokra fogja, s el­kezdi tanulmányozni. Hol a képeit nézi, hol engem. Hol engem eírogat meg, hol a ké­pet. Végre puszit ád a bronz­korból szalajtott ősembernek, és azt mondja neki: — Pupák! — Ebből látszik legjobban, hogy yád ismert — mondja a feleségem. — Nagyszerű kép ez — kon­statálja a lányom. — Hált persze — bólintok rá. — Mindig mondtam én nektek, hogy ez a karikatúra annál jobb, minél gonoszabb. Mindenki rájön erre, mire hoz­záöregszik, és egy unokát sze­Előszó helyett — Nagyszerű! — mondtam Magyar Lászlónak, mikor, vág"' tíz esztendővel ezelőtt az első karikatúrát csinálta ró­lam. Mint illendőségtudó ember, még tán mosolyogtam is hoz­zá. Pedig éktelen dühös vol­tam rá, és bele .tudtam volna vágni a fogpiszkálót. (Tudni­illik egyéb szúró-vágó szer­szám már akkor nemigen ta­lálkozott az itthon való fron­ton. Azt rebesgették, hogy a kés-villát is el fogják rekvi- rálni, mert csak úgy nyerhet­jük meg a háborút. Előrelátó háziasszonyok hetenként két­szer favillanapot rendeztek.) Igen, most mar megváltha­tom, Magyar Lacinak sikerült az, amivel kevés ember dicse­kedhet: megharagított. Hát hiszen értem én a tré­fát, vállalom is, szívelem is, de valami határt abban is csak kell tartani. Ha például walesi herceget hozott volna ki belő­lem Magyar Laci, vagy Lord Byront, avagy Arany Jánost, hát akkor azt mondanám, hogy „karikatúrának nem nagyon karikatúra ugyan, de legalább — Ti, ti, ti! — tessékel ki­felé mindent, még csak a ke­rez műbírónak. Szeged, 1926. augusztus 31. Juhász Gyula, a költő, ezt irta : hasonlít”. Hanem ezt a korai bronzkorból szalajtott ősem­bert nem vállalhatom port­rémnak. — Borzalmas — mondta a lányom. — Förtelmes — ismerte el feleségem. Mindjárt el is dugtam a kar- tonlapot a limbusba. Ez az az asztalfiók, ahova az in­dexre tett holmik kerülnek, „halálom után elégetendő” jel­zéssel. Addig természetesen mindenkinek tilos a bemenet ebbs a fiókba. S akkor is csak Szalay József főkapitány ba­rátom rendelkezhetik benne teljes hatáskörrel. Majd ő mondja meg, mi való belőle múzeumiba, s minek az a ren­deltetése, hogy szálljon alá poklokra. Igen ám, csakhogy időköz­ben összebarátkoztam egy má­sik műgyűjtővel, aki még Sza­lay Józsefnél is közelebb van hozzám. Ez a lelkes műgyűjtő az unokám. Gyűjitési köre egyelő­re odáig terjed, ameddig föl bír kapaszkodni. A limbust már föléri. Sőt nemcsak föléri, hanem bele is ül, ha nyitva felejtem, s gaz­dálkodik benne kétkézre. T” '~ haiigáJ belőle mindent, ami út­jában van. S útjában van neki min- i’sn, amit elérhet. Dobálja ki i". Leveleket, az emlékeket, az ■oképeket, poros gizgazait rég 1 hagyott életutaknak. A szokrateszi filozófiának, amely az ismerd meg magadat elvében tömörül, legközvetlenebb formája a ka-- rikatúra, amelyet magyarul torzképnek neveznek. Igaz, hogy nem mindegyik áldozat ismeri meg magát ebben a tü­körben, de ennek viszont nem mindig a karikatúra az oka. A legtöbb ember ezen a földön csak többé-kevésbé sikerült torzképe saját magának, igazi lényének, valódi énjének. Va­lami homályos ösztön dereng benne e tekintetben, ezért igyekszik a lehetőség szerint valamiképpen javított és bőví­tett (néha rövidített) kiadásban megjelenni a világ színe előtt. Az egyik Es ist er­reicht bajuszt kunkorit, a másik császárszakállát ereszt, a harmadik bubira, a negyedik etonre fogja a haját. Egy kis­sé mindnyájan álarcot vise­lünk, és talán azért van az, hogy a halotti maszkunk olyan idegenül hat, akár a karikatú­ránk. Megesik az is, hogy az ember különbnek sikerül, mint amilyennek lennie kelle­ne. Hány üres és szép ember hódít és bódít közöttünk, aki egyedül ideális arcképe révén boldogul ebben az életben. El­lenben vannak okos és derék emberek, akiknek a karikatú­rája megszépítő messzeségben tünteti föl a rideg valót. A jó karikaturista tulajdon­képpen nagy igazságtevő, aki az emberi egyenlőtlenséget megszünteti, aki a szép a rút és rút a szép el­ve alapján megmutatja, hogy kiben mi lakozik, aki a szép­séglencséből dinnyét növeszt, és az anyajegyet kenyérjeggyé varázsolja. Rendkívül sokolda­lú tudomány és művészet a karikírozás mestersége, a torz- képcsinálőnak értenie kell a lawateri frenológiához, a dar­wini zoológiához és a méhelyi fajbiológiához. Magyar Lászlónak én jól ismerem a kezejárását, a szok­rateszi filozófia tekintetében megdöbbentően sokat köszön­hetek neki, akit ő lerajzol, le van az rajzolva, és ezért jó lélekkel, tiszta szívvel aján­lom új könyvét mindazoknak, akik a maguk kárán akarnak önismeretet tanulni, vagy pe­dig a más kárán óhajtanak ör­vendeni. önismeret és káröröm: hasznos és kellemes, szóval a horátiusi elv megtes­tesülése: szívem, mit kívánsz egyebet? Szeged, 1928. ★ Ahogy lapozgatok a két régi könyvben, és nézegetem a linó­leumba metszett karikatürákat, mintha hirtelen ránehezedne vala­mi a mellemre. Nemcsak a két elő­szó írója, hanem a karikatúrák mo­delljei is Igen kevés kivétellel már régen megbékélt lakói .a temető­nek. M. L. „Még egy gunyhó se“ — Kérem szépen, 52 forint körül fizet a tsz ebben az év­ben. Ha hozzávesszük a ház­tájit, meg ami még jár a tag­sággal, elégedettek lehetünk. Ahogy tetszik mondani, ilyenr kor nemcsak a jókedv járja, de jönnek az emlékek is. Osz- sze-vissza. Az öregeknek a ré­gi dolgok. Ha gyorsan kellene mondani, mi motoszkál most a fejemben, azt felelném — a gyerekkorom. Nekünk kint a tanyán régimódi kútunk volt, kútágassal. A kisgyerekek miatt anyám félt, hogy a sú­lyos fa bajt okoz, mondta, meg kellene erősíteni, nehogy ledőljön. Hozzákezdtünk a munkához, de ahogy ástuk a földet, dőlni kezdett a fa — az apám fel se nézve dolgo­zott, nem látott semmit. Való­sággal letaglózta. De élt, és nem akart orvost. Tudta nélkül kihívtuk, ösz- szevarrta a fejét. Három nap múlva fogta az ollót, szétvág­ta a varrást — elég, meggyó­gyultam — mondta, és kiment a határba dolgozni. Ezt azért mesélem el, mert tetszett kérdezni, nehéz volt-e itt a tsz-szervezés. Nehéz volt — az életünk volt a föld. Mi­kor kijöttek agitálni, két nar pig nem aludtam, nem ettem. Vége mindennek — mondtam. A feleségem vigasztalt, azt mondta, a két kezünk megma­rad. Sok földem volt, nem is tu­dom, hányszor kerültem ku- láklistára. En otthon azt hal­lottam —, ha a föld megvan, akkor nagy baj nem érhet. A feleségem özvegy volt, amikor elvettem, reggel el­ment dolgozni az ura — hol­tan vitték haza. Jól éltühhc. De visszatérve a szervezésre; a feleségem látta, hogy se nem iszom, étvágyam sincs, csak jöttem, mentem. Minek kíno­zod magad? — mondta. Aláír­tam. Tessék nézni az asztalt, ezen van pohár, tányér, esz- cájg. Hát a közösben sémmi se volt. Még egy gunyhó se... Ami van, mi csináltuk. Apám három nap alatt ki­heverte a szörnyű ütést, én is elfelejtettem már, hogy kulákr nak neveztek. Amim volt, munkával szereztem. Hetvenkét éves vagyok, ve­zetőségi tag. Ha csinálunk va­Segédlevél — versennyel IPARI TANULÓK ELŐDÖNTŐJE Száz éves a Láng Gépgyár Május 1-én lesz 100 éves a Láng Gépgyár, amelyet egy Láng László nevű pozsonyi kazánkoVács alapított. A gyár turbinái, kazánjai és újabban élelmiszeripari gépei is világ­szerte ismertek. A vállalat alapítása óta most készül az ezredik turbina, amelyet 1969-ben Lengyelországba szállíta­nak. Ez 12 megawattos, a gyár azonban már 100 és 200 mega­wattos gőzturbinák előállítá­sával is foglalkozik. Első 100 megawattos gépük próbaüze­mét éppen a napokban kezdték meg Bánhidán, s hasonlókat helyeznek üzembe a gyöngyös- visontai erőműben is. 1978-ig, hazánkban körülbelül 15—17 ilyen 200 megawattos turbinát akarnak üzembe helyezni. Eből körülbelül négy már valószínűleg atomturbina lesz. Fontos cikkük a paradi-. csomsűrítmény-gyártó gépsor is, amiből a Szovjetunióba ed­dig 150-et, hazai célokra pe­dig 30-at szállítottak. Hosszú évek óta minden ta­vasszal megrendezik az ipari tanulók országos szakmai ver­senyét. Akik ezen elsők lesz­nek, máris elnyerik a szak­munkás-bizonyítványt. A Pest megyei elődöntő egy hétig tartott. Lukács László, az ipari tanuló-intézetek me­gyei igazgatója elmondta, hogy tíz szakmában, 16 is­kolából 150 fiatal jelentke­zett, valamennyien harma­dik évfolyamosak. Az ered­mények alapján 23 tanuló, valamint egy kőművesbrigád Ügy látszik, Fortuna isten- asszony különösképpen ke­gyeibe fogadta Oroszlány vá­ros lakóit. Tavaly lottószelvé­nyen öten értek el négy ta­lálatot, tizenkilencen pedig nagy értékű használati cikket nyertek a tárgysorsoláson. A totón a 13 plusz 1 telitalálat 600 ezer forintot hozott egy oroszlányi családnak. Szeren­jutott tovább. Az országos döntőt márciusban tartják, eredményhirdetés április 2-án. A versenyzők nem az isko­lában, hanem a gyakorlatban mutatták be tudásukat. A kő­művesek például a pilisvö- rösvári gimnázium épületén, a kovácsok a Szentendrei Ko­csigyárban, az esztergályosok a gödöllői Ganz Árammé­rőben dolgoztak. Ezenkívül írásban szakmai és általános műveltséget kutató kérdésekre kellett választ adniuk. csét jelentett két oroszlá­nyinak az olimpiai borítékos sorsjegy is: 20 ezer—20 ezer forintos utalványt húztak ki a „zsákból’’. Fortuna az idén sem fordult el az oroszlányiaktól: eggyel ismét szaporodott a lottózó négytalálatosok száma, egy fo­gadó pedig Wartburg sze­mélygépkocsit nyert a tárgy­sorsjátékon. Szerencsés oroszlányiak KÖNYVESPOLC BENCZEDI—CSATAKI Szocialista szocialista történetszemlélet A párt Központi Bizottsága mellett működő, nemrég létre­hozott Társadalomtudományi Intézet a közelmúltban bocsá­totta közre első kiadványát: Benczédi László és Csatári Dániel tanulmányát „Szocialis­ta hazafiság — szocialista tör­ténetszemlélet” címmel. A közreadott tanulmány — mint Lakos Sándor igazgató bevezetőjéből kiderül — az in­tézet egyik fő kutatási témá­jához („A szocialista hazafiság és a szocialista internaciona­lizmus”) kapcsolódik, illetve annak egyik résztémája, a mintegy tíz tanulmányt felöle­lő sorozat első kötete. A többi tanulmány ezt követően folya­matosan jelenik meg, s olyan témák kerülnek publikálásra, mint a szocialista hazafiság tartalma, a munkásosztály sze­repe a nemzeti kérdésben, a hazafias nevelés és az esz­ményképek kérdése stb. Az elsőként megjelentetett kötet szerzői abból indultak ki — mint írják —, hogy: „A ha­zával s a hazafisággal kapcso­latos gazdasági, társadalmi és politikai változások figyelem­mel kísérése, elméleti kifeje­zése a marxizmusnak minden­kor fontos feladata. Napjaink­lamit, tőlem is megkérdezik, mit szólok hozzá. Az elnökünk meg olyan ember, hogy ha ket­ten összemarakodnak, behívja őket és azt mondja annak, aki kezdte a cívódást: bántott té­ged ez az ember? Nem. Ak­kor, te miért bántod őt? Egyszer voltam orvosnál, megfázás után maradt vissza valami. Azóta semmi bajom. A bátyáim is mind egészségesek, még mindig bírják a munkát. Mert tessék nekem elhinni, az a legfontosabb, amíg kell az ember munkája, addig nem ér rá megbetegedni, tán még meghalni se. Láttam korombé­li embereket, akik nyugdíjba mentek. Míg dolgoztak, csupa egészség, jókedv mindegyik, aztán, mikor lett volna idejük pihenni, csak ültek a sámlin a ház előtt, és úgy mentek össze napról napra, hogy rossz volt nézni. Azt tetszik kérdezni, mi jót kívánhat nekem? Egészségei, nyugodt álmot. A haláltól nem félek, ennyi év után talán jó is örökre lepihenni. Ha most azt mondaná vala­ki, kell-e magának az a sok föld, amit bevitt a közösbe? Igaz szívemből mondom, azt válaszolnám: isten ments. Így jobb ez, tessék elhinni nekem. Deli Mária I ban is különösen elodázhatat­lan feladat azoknak a ténye­zőknek és folyamatoknak a számba vétele, amelyek befo­lyásolják a hazafiság formáló­dását. segítik, illetve gátolják szocialista hazafiságunk kor­szerű képének kialakítását.” A nemzéti érzés számos vo­natkozásban erősödőben van — fejtik ki a szerzők — és ez a tény erőteljesen cáfolja azo­kat a nézeteket, amelyek a vi­lágban végbe menő gazdasági- társadalmi-kulturális fejlődé- ! sóból levont téves következte­tések alapján azt igyekeznek j kifejezni, hogy ez a kérdés­komplexum rohamosan veszít hatékonyságából. A nemzeti érzés jelentősége a szocialista országokban is nagy; miután ezek az országok lerakták a szocializmus alapjait, meg­szüntették a feloldhatatlan osztályellentéteket, az egysé­ges szocialista nemzet és nem­zeti tudat kialakításának olyan folyamata kezdődött meg, amely maga után vonta és von- | ja a nemzeti érzés itiegújulá- sát is. | A folyamat természetesen nem egyszerű és egysíkú, hi­szen a szocialista világrendsze­ren belül is jelentkeznek na­cionalista tendenciák, ame­lyeknek kiküszöbölése rendkí­vül fontos követelmény, s amelynek útja: az egyes orszá­gok népgazdaságának egyre jobban összehangolt fejleszté­se a termelési szakosítás és együttműködés terén, a terme­lési szint és az életszínvonal vonatkozásában mutatkozó különbségek fokozatos csök­kentése. „Minél gyorsabb ez a fejlődés, annál hamarabb szű­nik meg a nacionalista voná- j sokat kitermelő időleges el- I lentmondásoknak a múlttól is örökölt talaja.” S itt szükséges idézni a szerzőknek azt a meg­állapítását is, hogy a naciona­lista tendenciák a szocializmus építése idején már csak azért is részjelenségek, mivel nem a szocializmus lényegéből követ­keznek, sőt, attól merőben ide­genek. A szerzők kitérnek a szocia­lizmus, a szocialista hazaszere­tet és a proletár nemzetközi­ség helyes értelmezése körül kialakult vitákra, különösen Faragó Vilmos: Kicsi ország ; című, az Élet és Irodalomban i megjelent írása körül kibonta- I kozott sajtópolémiára, s ennek kapcsán megkísérlik a nemzeti kérdés és az osztályharc nap­jainkban felmerülő pozitív összefüggéseit elemezni. A ki­indulópont: a munkásosztály nemzeti szerepe, nemzeti hiva­tása, amely napjainkban kulcs­kérdés, s amelyet a szerzők történelmi távlat felvázolásá­val — nemzetközi és hazai re­lációkban — tárgyalnak, ele-, meznek kötetük első fejezetei­ben. Ezután azit vizsgálják a szer­zők : milyen alapokról fejlődött ki és hogyan alakult marxista történetfelfogásunk a népi demokratikus átalakulás idő­szakában; tömör összefoglalá­sát adják a kérdésekhez kap­csolódó dogmatikus és revi­zionista nézeteknek; áttekintik a legutóbbi tíz év fejlődését, amelynek mintegy summázata- ként írják: „Az MSZMP elvhű forradalmi politikája alapján a szocialista hazafiság és a pro­letár nemzetköziség újra egy­mást éltető és a fejlődést elő­relendítő fogalompárrá vált.” A kötet szerzői ezzel össze­függésben felvetik a kérdést — s válaszolnak is rá —: mit je­lent napjainkban a proletár internacionalizmus állandóan gazdagodó fogalma?; hogyan kell értelmezni a nemzeti ér­dek és az internacionalizmus egységét? Idézik a IX. párt- kongresszus anyagából a szo­cialista hazafiság tartalmát megjelölő megállapításokat; „A szocialista hazafiság... magá­ba foglal minden igazi értéket, amelyet évszázadok során a magyar nép teremtett, de nem táplálkozhat kizárólag a múlt forrásaiból... Több mint hu­szonegy éves harc és munka nagyszerű eredménye és a cél, a szocialista magyar nemzet felvirágoztatása adja mai ha­zafiságunk igazi tartalmát. A szocialista hazafiság szerves része a nemzetköziség, a világ munkásosztályával, kommu­nista és munkáspártjaival való együttműködés és szolidari­tás.” Ezután azt elemzik a szer­zők, hogyan hatott ki a mar­xista történetfelfogás alakulá­sára a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus követelményeinek alakulása az elmúlt évtizedben, s megálla­pítják, hogy ebben a tekintet­ben termékeny kölcsönhatás létesült társadalmi valóságunk és történetszemléleti tájékozó­dásunk között. Végül a kötet zárófejezete arra a kérdésre ad választ, hogy korszerű szocia­lista világnézetünk alapján történelmi múltunkból kiktől, milyen eszményképekből me­ríthetünk erőt és biztatást a jövő építéséhez. A kötet egyébként — talán túlzottan is szerény külsőben — a Kossuth Kiadó gondozá­sában, 25 000 példányban lá­tott napvilágot. Dr. D. F.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom