Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-06 / 4. szám

HÍRÜNK AZ ORSZÁGBAN Tari Kálmán elnökhelyettes nyilatkozata A Népszabadság „Mit vár a reformtól?” interjúsorozatában legutóbb szót kapott Tari Kál­mánba városi tanács elnökhe­lyettese is. Elmondta, hogy sok még a tennivaló, különö­sen az új lakások számát, va­lamint a város kulturális, kom­munális és egészségügyi ellá­tottságát kell növelni. Tervbe vették a városgazdálkodási, az autójavító és a ruhatisztító vállarat szolgáltatásainak bő­vítését. XII. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM 19j8. JANLAjI 6., SZOMBAT Jeges hópáncél a városi utakon Két gépkocsi „összecsúszott“ a Lenin úton Kevés a só a homokban — Már csak az időjárás segít Egy róka — egy pont Úttörővetélkedő Dunakeszin Úttörő levelezőnk, Geiger 1 síitán, a dunakeszi-gyártelepi III. számú általános iskola nyolcadikos tanulója a téli szünidő egy izgalmas vetélke­dőjéről számol be. így ír: „Kétszáz pajtás gyűlt össze a ■ József Attila Művelődési Házban, ahol Garamvölgyi Bandi bácsi vezetésével mérték össze erejüket az osztályok és a rajok. A kultúrház kör­nyékén papírból készült ró­kákat rejtettek el, és a játé­kosoknak ezeket kellett meg­keresniük. Minden róka egy pontot ért. A legügyesebb az V./A osztály két leányver­senyzője volt, akik 15 rókát találtak meg. Az izgalmas versenyt a Vll 1/B osztály nyerte 52 pont­tal. Hogyan kell tanítani és nevelni? Tanárok tanácskozása Foton A Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János-kiállítása a Gyermekvárosban Tegnap negyven magyar és történelem szakos tanár gyűlt össze a járásból a Fóti Gyer­mekvárosban — szakmai ta­nácskozásra. A tanácskozás fő témája a magyar irodalom és nyelvtan oktatási és természe­tesen a gyermeknevelés mai problémái voltak. A tanácskozás után a taná­rok megnézték a Petőfi Iro­dalmi Múzeum által a Gyer­mekvárosban megrendezett Arany János kiállítást. A Gyermekváros ugyan­is évek óta szoros kapcso­latot tart a múzeummal, s az — a tavalyi nagysikerű Fazekas Mihály kiállítás után — idén a nemzet nagy költője életútjának, munkásságának szemléltető bemutatásával ju­talmazta a gyermekvárosi ma­gyar szakos tanárok múlt évi fáradozását. Az Arany János kiállítást Kovács József né lelkes, odaadó fáradozásának köszönhetik a járás magyar- történelem szakos tanárai. A kiállítás rendezője, Miklós Róbert muzeológus is megjelent a tegnapi ta­nártalálkozón, s ő kalauzolta végig a tanár vendégeket Arany költői relik­viái között, sok új ismerettel gazdagítva az irodalomtaná­rok tudását. Megtalálta annak is a lehetőségét, hogy a község három általános iskolájának tanulói — a kiállítás ünnepé­lyes megnyitásán — élmé­nyekkel bővítsék az irodalom­órákon Aranyról szerzett tu­dásukat. Cs. D.-né Elegáns, praktikus... BISZTRÓ AZ EXPRESSZEN A főkönyvelő« a szó: Kétszeres nyereségrészesedést fizet a Finom fonó! Most összesítik a leltáraidat A számviteli munka pa­rancsnoka, a helyes pénzgaz­dálkodás és a társadalmi tu­lajdon őre: a főkönyvelő. Ilyenkor, év elején, első ne­gyedévben különösen előtérbe kerül a munkája. Bajna István évek óta vég­zi ezt a fontos munkát a Pa­mutfonóipari Vállalat Finom- pamutfonó- és Cérnázógyárá- ban. — Az év végi hajrát sike­rült elkerülnünk — újságolja. — Az utolsó munkanap dél­utáni szakmányát előre ledol­goztuk egy korábbi vasárna­pon. Így az évzáró leltározás számára rendelkezésre állt az üzem anélkül, hogy a termelés kárát vallotta volna. — Mi az első munkahét fel­adata? — Törekvésünk az volt, hogy biztosítsuk a feltételeket a januári induláshoz. Ez tel­jes mértékben sikerült a mű­szaki és számviteli gárda se­gítségével. Az átlépés zökke­nőmentes volt az új mechaniz­mus esztendejébe. — Mutat már valamit a mérleg? A számok vezérének szem­üvege derűsen megcsillan. — 1967 gyárunk számára emlékezetes esztendő volt. Ekkor tértünk a szintetikus fonalak tömeges gyártására. Részben ennek is köszönhet­jük, hogy nyereségrészesedé­sünk — előzetes számításaink szerint — körülbelül kétszeres­sé lesz a megelőző évinek. (p. r.) A hagyományos étkezőko­csik mellett az Utasellátó Vállalat a közelmúltban üzem­be állította új, korszerű bü­fékocsiját a Tokaj-expressz szerelvényein. Itt az utaso­kat bisztróban szolgálják ki' hosszú pult zárja el a ki­szolgáló részt az utastértől A kisebbfajta teremben, áll­va, magas, hosszú asztal mel­lett ehet-ihat az utas. 24,5 ko­Az új büfékocsit egy méter hosszú, BA-típusú csiból alakította át a Duna­keszi Járműjavító Vállalat. A szakvélemények szerint ele - gáns, esztétikus, praktikus. A hírek szerint a dunakeszi üzem a jövőben sorozatban állítja majd elő a bisztró­kocsikat. iróvendég járt a postásklubban Pihenőórák egy fárasztó hivatás katonái részére A rendőrkapitányság közöl­te szerkesztőségünkkel: csü­törtökön, a déli órákban a já­rási tanács személygépkocsija és egy teherautó „összecsú­szott” a Lenin úton, szemben a Cifrakerttel. Jeges hópáncél borítja a városi utakat, veszé­lyes rajtuk a haladás. Sózni kellene az utakat, hogy meg­szűnjön a balesetveszély. A városi utak hótalanítását a városi tanács műszaki telepe végzi. — Hogyan lehetne eltüntetni az utakról a jeges hópáncélt? — kérdeztük a városi tanács főmérnökétől, Dombay Sán­dortól. — Sózni kellene az utakat — mondotta —, de ahhoz napi három-négy tonna só kellene, amire nincs pénz, nem beszélve arról, hogy a sót külföldről hozzuk be valutá­ért. — Mi hát a megoldás? — A hóekék eltakarították a hótömeget az utakról, a szűk utcákból el is hordták a hó­kupacokat. Az utcákat folyamatosan sózott homokkal szórják, s ha arra szükség lesz, sa- lakozzák is. A r>iió enyhébb légáramlato­kat jelez nyugat felől, remél­hetőleg azok majd segítenek megolvasztani a havat. Addig is azt tanácsolhatom a gép­járművek vezetőinek: óvatosan vezessenek, in­kább harminc kilométeres sebességen alul, mint azon felül. Megéri az a néhány perces időbeli veszteség a saját és utasaik személyi épségének és a közösségi vagyon védelmé­nek érdekében is. (f. 1.) Börtönben az alsógödi „svindlerkirály“ A csalások sorozata után külföldre akart szökni Gondolkoztak már azon, hogy egy-egy nagytáskás pos­tás hány kilométert gyalogol naponta, mennyi terhet cipel, hány lépcsőt kell megmásznia? Statisztika van arról is, hogy egy hónap alatt hány milliót vesz át a posták pénztárosa, hány ezerszer kapcsol a tele­fonos kisasszony. Az idegtépő, fárasztó munka után jólesik a kikapcsolódás, a pihenés, a baráti beszélgetés. Ezért alakították meg a Marx téri, szépen berendezett pos­tásklubot, ahol kényelmes fo­telekből nézhetik a tv-műsort és szórakozással tölthetik a munkát követő esti órákat a postásak. Legutóbb neves íróvendég járt náluk. Szeberényi Lehel, a Napkelte, Hét nap, Szalmács­ka és más regények írója lá­togatott el a klubba. Beszélt munkájának érdekességeiről, válaszolt a kérdésekre — és szavai szerint — egy kellemes este emlékével búcsúzott el a váci postásklubtól. (-ő) Friedrich Sándor 33 éves al­kalmi munkás már lakója volt egyszer a börtönnek. Múlt év júliusában tért haza Alsó- göd, Somogyi Béla utcai ott­honába és munkába is állt a Pest megyei Tőzegkitermelő Vállalat felsőgödi telepén. A jó viselet mindössze egy hóna­pig tartott, mert augusztusban már el is hagyta a munkahe­lyét. Hamarosan érezte a pénz hiányát. Amikor a 3. számú élelmiszerbolt előtt meglátott egy targoncát, nem habozott sokáig; eltolta és 80 forint el­lenében Hajnal László alsógö­di lakosnál hagyta. Ez a pénz hamar elfogyott. Megtudta, hogy Veszprémi István Alsógö- dön víkendházat akar építeni. Elvállalta a szükséges anyag beszerzését — s mindjárt fel­vett 600 forint előleget. Az építőanyag ügyében anv- nyit tett, hogy (pénz nélkül) MAGANY TIT 1964-1967 Az ismeretterjesztő mindig lépést tart a korral Csütörtökön délután négy esztendő munkáját mérte fel a Tudományos Ismeretterjesz­tő Társulat városi és járási szervezete. A Lenin úti szék­ház nagytermében tartott közgyűlésen megvitatták, hogy a 133 tagot számláló TIT 18 szakosztálya milyen munkát végzett 1964-től 1967-ig. Dr. Rózsa Lajos elnök tar­talmas írásos és szóbeli jelen­tést terjesztett be. Megtudtuk, hogy az ismeretterjesztés min­dig lépést tart az időszerű ese­ményekkel. Munkájuk közép­pontjában a gazdaságirányítás új rendjének bevezetése, a harmadik 5 éves terv, az SZKP és az MSZMP kong­resszusai, valamint az októbe­ri forradalom 50. évfordulójá­nak tudományos szintű mélta­tása állt. Járásunk területén Pencen és Vácbottyánban működik két körzeti falusi TIT-csoport. Ha­sonlót alakítanak Dunakeszin. Sok dicséretet kapott a kötött­árugyári ismeretterjesztő cso­port. Nagyon népszerű a két- évfolyamos közgazdasági sza­badegyetem, a műszaki veze­tők akadémiája csakúgy, mint a munkás- és a termelőszövet­kezeti akadémiák. A járásbi- róságnál működő félszáz népi ülnök számára nyolc elődásból álló soro­zatot indítottak. Nyelvtanfolyamok és a szü­lők akadémiája bizonyította, hogy a TIT ott van az élet minden területén. Számszerű­leg is nagy a fejlődés, mert az 1964-es 499 előadással szem­ben 1967-ben már 593 alka­lommal találkoztak hallgatóik­kal a szakosztályok előadói. Berkó Árpád felszólalásában a járási pártbizottság üdvözle­tét tolmácsolta a közgyűlésnek. Örömmel állapította meg. hogy a TIT vezetősége a párttal, ta­náccsal és a tömegszervezetek­kel együttműködve tevékeny­kedik. Földes István megyei TIT-titkár a legjobban műkö­dő szervezetek között említet­te a váci városi és járási cso­portot. Galambos Ferenc tanár és Papp Jánasné, a Váci Kö­töttárugyár szb-titkára a szo­cialista brigádokról beszélt. Elsősorban rájuk lehet és kell ma is építeni, ha üzemen belüli művelődésről van szó. Pappné saját munkaterületé­ről mondott el hasznos tapasz­talatokat. Ök nemek és kor­csoportok szerint szervezik az előadásokat. Suba Vilmos tanár elmond­ta, hogy jelenleg Vácott, Du­nakeszin, Alsógödön és Sződ- ligeten működnek TIT kis ma­tematikusok baráti körei. Tag­jaik a legtehetségesebb tanu­lókból adódnak. Általában 40—40 hallgatója van egy fog­lalkozásnak. Erre Pest megye több helységében felfigyeltek, és Vác után Gödöllő kezdemé­nyezett első ízben hasonlót. Harmos Béla (Szövőgyár) több előadói konferenciát javasolt és saját tapasztalatai alapján számolt be arról, hogy film­vetítésekkel, szaklapok bizto­sításával miként lehet színvo­nalassá tenni a műszakiak akadémiáját. A határozati javaslatok elfo­gadása után újjáválasztották a 24 tagú városi és járási elnöksé­get. Megerősítették tisztségében a fáradhatatlan Rózsa Lajos el­nököt, valamint a két — kitű­nő munkát végző — titkárt. Pelczéder Tibor (városi), Gás­pár Emil (járási). Végül 17 tagú küldöttséget választottak a március 3-i megyei közgyű­lésre. (p. r.) kicsalt Kalmár Jánosnétól két mázsa 400-as cementet. Ezt azonban nem a víkendház tel­kére szállította, hanem elad­ta aznap ismét Hajnal László­nak. Amikor szorult a nyaka körül a hurok, Jugoszláviába akart szökni, de elfogták a ha­tárőrök. Kiadós volt a vádirat: csalás, tulajdon elleni bűntett, társa*- dalmi tulajdont károsító lo­pás, tiltott határátlépés kísér­lete. Elsőtökön egy év és hat hónap szabadságvesztésre ítél­ték. (— a —) Gebora László rajza Hét végi műsorkalauz Sok eseményről nem tudunk beszámolni a szombat-vasár­napi programban. Az úttörő­ház pihenéssel csatlakozik a vakáció végéhez; csak a szoká­sos szórakozási lehetőségeket biztosítja a pajtásoknak. A fegyveres erők klubjában mindkét napon táncos össze­jövetel lesz 16-tól 21 óráig. Az építők klubjában is folytatják a tánczenei bemutatókat. Vasárnap a természetbará­tok részére, a Lenin úti párt- házban 17 órakor dr. Tahin Gyuláné tart élménybeszámo­lót 160 diapozitívval illusztrál­va. A hajógyári sportegyesület Duna-parti székházában 17 órakor filmvetítés lesz, ugyan­ott 19 órakor tánc ép játék a tagok számára. A Madách Im­re Művelődési Házban ötórai táncos délután lesz a fiatalok részére. A földszinti teremben Balázsi József debreceni fotó­művész vendégtárlatát lehet megnézni. Mit látunk a mozikban? Madách 6—7: Nem várok holnapig (új magyar zenés filmvígjáték). 8—9: Segítség, gyilkos! (olasz bűnügyi film, sok izgalommal). — Matiné, vasárnap: Idegen gyerekek. Építők 6—7: Hölgyek és urak (magyarul beszélő olasz— francia film) — 8—9: Három testőr -f- A Milady bosszúja (Dumas-regény szélesvász­nú filmen). — Matiné, 7-én: Díszmagyar. ÉRTESÍTJÜK VEVŐINKET, hoqy homokbányánkat 1968. JANUÁR 1-TOL MÁRCIUS 1-IG.- FAGYSZÜNET MIATT — ZARVA TARTJUK. Ezalatt az arukiadäs szünetel VAC ES VIDÉKE ALTALANOS FOGYASZTÁSI es értékesítő SZÖVETKEZET l

Next

/
Oldalképek
Tartalom