Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-06 / 4. szám
^'irMíriap 1968. JANUÁR 6., SZOMBAT Több segít a csatád i ház-ép Hőkne — Minden tisztelet kijárna annak, aki saját házat, lakást épít. De jaj neki, ha belefog ! Egy felszólalás első két mondatát idéztük, amely a Pest megyei Népi Ellenőrzési Bizottság múlt évi utolsó ülésén hangzott el. Szikora Pál, a váci járási-városi NEB elnöke fogalmazta így meg véleményét, s tényekkel indokolta: az építési engedélyhez szükséges okiratok beszerzése, az építőanyagok megvétele, a szállítás legtöbbször hosszú hónapokon keresztül tartó tortúrának teszi ki az építtetőket. Pedig Pest megye az elmúlt időszakban évenként átlag 4—5 ezer új lakással gyarapodott. S ezek túlnyomó többsége magánerőből épült, méghozzá kisiparosok, illetve a leendő lakosok saját kivitelezésében. A hat járásban, négy városban megtartott átfogó ellenőrzés tapasztalatai alapján készült jelentés megvitatására gyűltek egybe a megyei NEB tagjai, a járási NEB-elnökök és az érdekelt szervek képviselői. A vizsgálatnak az voll a célja, hogy megállapítsa milyen felkészülés tapasztalható a harmadik ötéves terv időszakában előirányzott lakásépítési program megvalósítására? Ebben az eddiginél nagyobb szerep jut a tanácsi építő vállalatoknak a kisipari szövetkezeteknek és a termelőszövetkezeti építőbrigádoknak. A tanácsi építőipar 1970 végéig 1289, a ktsz-ek pedig 1827, főleg több szintes, emeletes házakban tervezett lakás építéséi vették programjukba. A kislakás- és családiház-építke- zések döntő többsége azonban — mintegy 22 ezer — továbbra is kisiparosok áltál és az építtetők sajál munkájával kerül kivitelezésre. Hogy mit kell tenni a lakásépítkezések feltételeinek javítása és a munka meggyorsítása érdekében, erről folyt a NEB ülésén a vita Ebből idézünk az alábbiakban. Balassa Béla, a megyei NEB elnökhelyettese: — 1967-ben kevesebb lakás épült a megyében, mini az előző évben. Ahhoz, hogy a megyei tanács előirányzatában szereplő 25—26 ezer új lakás elkészüljön a még hátralevő három év alatt évente legalább ötezernégyszázat kellene megépíteni. A kérdés az, vajon sikerül-e? kerül-e? Ujfalusi Ferenc, a megyei tanács építési osztályának vezetője: — Az építési engedélyezési eljárás jelenleg túlságosan bürokratikus. Ugyanakkor a tanácsok műszaki apparátusa kevés, képtelen ellátni a tervek érdemi elbírálását és a helyszíni ellenőrzést. A helyzeten csak a járások építési munkájának megváltoztatásával lehet javítani. Köny- nyítést jelent, hogy már idén január elsejétől az ötezer lakost elérő községek elsőfokú építési hatósági jogkört kapnak. Ugyancsak javulást várunk attól a megyei műszaki koordináló bizottságtól, amely ez évtől már ellenőrzi a magántervezők tevékenységét. Szász György, a KIOSZ Pest megyei titkára: — Sajnos, sok a szakszerűtlenül épített ház. Ezeket nem kőművesmesterek csinálják. Az utóbbi években karbantartásra, javításra kaphatnak azok is engedélyt, akik két évet dolgoztak az építőiparban. De közülük sokan új házak felhúzására is vállalkoznak. Ezt meg kellene akadályozni. Boros Gyuláné, a Pest megyei KISZÖV elnöke: — A jelentés rögzíti, hogy a 12 építő kisipari szövetkezet ebben a tervidőszakban eddig a vállalt lakásoknak csak a 6,7 százalékát építette meg. A hátralevő három évre fel vagyunk készülve, a szövetkezetek sok millió fomegyei rintos beruházással beszerezték a szükséges gépeket. Mégis nagy gondban vagyunk. A több szintes lakóházak iránt nincs elég igény, illetve késik azok előkészítése. Márpedig, ha nem tudják a kapacitásunkat kihasználni, akkor a szövetkezetek stabilitása kerül veszélybe. Egyrészt meg kellene tehát gyorsítani az előkészítést; a tervezést, a szükséges közművesítést, másrészt az OTP-nek sem szabadna ragaszkodnia ahhoz, hogy ott építtet társasházakat elsősorban, ahol ezeket készpénzért megvásárolják, ösz- sze kell hangolni a különböző szervek munkáját, különben nem lehet teljesíteni a programot. Szebeni Antal, a Budapest- vidéki TÜZÉP helyettes igazgatója: — Az építőanyag-ellátás attól függ, mennyi áruval rendelkeznek telepeink. Mi megpróbáltuk a sok éve tartó anyaghiány enyhítését még úgy Is, hogy a központi ellátáson kívül magunk szereztünk be különböző anyagokat. Sajnos, a szerződéses forma nem vált be. Voltak építtetők, akik két-három telepen is kötöttek egy-egy házhoz szükséges anyag beszerzésére szerződést. Az áru ott feküdt a telepeken, nem szállították el. Most dolgozunk egy új szerződéstervezeten, Vállalni akarjuk, hogy minden építőanyagot biztosítunk egy-egy házhoz, de a vásárló köteles lesz az áru egy részének ellenértékét takarékbetétben letétbe helyezni. Keressük a megoldást arra is, hogy egyúttal házhoz tudjuk szállítani az építőanyagot. A vita másik részét a telekkérdés képezte. A NEB jelentése általában megállapította: Vác, Nagykőrös és a nagykátai járás kivételével a tanácsok nem. .szorgalmazzák kellően a lakásépítkezésre alkalmas, magántulajdonban levő belterületi beépítetlen telkek kisajátítását. Szikora Pál: — Nehéz és bonyolult a kisajátítás. Nálunk, Vácott beépítetlen területek vannak a belterületen magántulajdonban. Ezeket, illetve a tulajdonosokat meg kellene adóztatni. Grccs Istvánná, a szobi járási NEB elnöke: — A községi tanácsok nem rendelkeznek olyan nagy ösz- szegekkel, amelyek egy időben nagyobb területek kisajátítását és parcellázását tennék lehetővé. Helyes lenne talán, ha az OTP bizonyos kezelési költség ellenében, biztosítaná a kisajátítások anyagi fedezetét, hiszen a telkeket úgyis a takarékfiókok adják el. Dr. Tasnádi Endre megyei főügyészhelyettes: — A földtörvény csak a mezőgazdasági területek rendezéséről gondoskodik, a házhelyekről nem. Várható, hogy ilyen törvény kidolgozásra kerül. Addig is helyes lenne, ha illetékes szervek különböző javaslatokat tennének a kormánynak a be nem épített, felhasználatlan telkek megadóztatására. Bori Rudolf, a Pest megyei NEB elnöke: — összefoglalva a vitát: — Egyik legfontosabb feladat: a lakásépítkezések előkészítésének meggyorsítása. Sok a kifogás, hogy rengeteg új családi ház nem modern, nem felel meg a korszerűség követelményeinek. Nagyon sok jó és szép típusterv van, miért nem lehet ezeket a városokban, a községekben, az építési hatóságoknál megkapni, miért nem ajánlják ezeket? Az is jó lenne, ha kiadnának egy tájékoztató füzetet: hogyan építsünk házat? A másik dolog: ne csak az ötezres lélekszámú, vagy annál nagyobb községek kapjanak építési hatósági jogkört, de hozzanak létre körzeteket is, hogy ezen belül néhány kisebb község is gyakorolhassa ezt a jogkört. A telekkérdés megoldásában többet kell segíteni a községi tanácsoknak. Intézkedésre van szükség, amely progresszív adóval, vagy más módon ösztönzőleg hat a belterületi telkek értékesítésére. Végezetül pedig: többet és jobban kell segíteni a családiház-épí- tőknek. II. F. Aznap, december 18-án reggel, Szódon minden úgy kezdődött, mint máskor. A havas úton emberek siettek a vasútállomás felé, szürke árnyak. A fagyott udvarokon disznók si- vítoztak a kés alatt, aztán csend lett, s mire kivilágosodott, már csak a perzselők lángja sziszegett. Zahár Ferenc 31 éves, Dózsa György út 105. szám alatti lakos, átment az utca túlfelére, nővére házába, hogy segédkezzen a leölt disznó feldolgozásánál. — Másra, mint vízhordásra nem tudtuk használni, mert béna volt a fél karja, de vizet hozni azt tudott, már gyerekkora óta csinálta, mindig ő hordta a vizet... — mondja a nővér. Zahár Ferencet mindenki ismerte Szódon. így ismerték: a Ferkó. Ha olyan lett volna, mint mindenki más, talán keresztneve elé odaragasztják a vezetéknevet is, akkor talán Zahár Ferkó lett volna, de nem olyan volt, mint a többiek, így hát keresztneve mellől az idők folyamán elmaradt a vezetéknév. A k miért kellett így elmennie? Vittem én orvoshoz, míg kicsi volt, vittem én mindenhova. Akkor még megvolt a hat hóid földünk, fizettem az orvosokat, de csak nem lett jobb az állapota, mert víz volt az agyán. Egyszer aztán megmondta egy orvos: „Idefigyeljen, Zahárné, ne vigye sehová ezt a gyereket, mert nincs olyan gyógyszer, amely kijavítsa a hibáját.” — Másra nem is tudtuk használni, mint vízhordásra, mert hibás volt ugye... De vizet azt hordott gyerekkora óta. Hogy miért éppen most történt? A kút az udvar hátsó félében van. Alig néhány méter mély. A káva nem magas. Egyszerű kerekes kút. — Itt töltöttük a férjemmel a hurkát a tornácon. Az édesanyám elment a szomszédba imádkozni. Már sötét volt. De égtek a villanyok. És ha égnek a villanyok, akkor a kút- nál sincs egészen sötét. Nekem már forrt a vizem a nagylábasban, mondom, új víz kéne, elszaladok vízért, de Ferkó azt _____ _____ mondta, ne menjél, Verőn, m eghívtuk egy j majd én elmegyek. És kikapta 1 a vödröt a kezemből, elszaladt vele. Én meg bementem a konyhába. Alig telt el két perc, sokan voltunk itt, azt mondja valaki, hát hol van Ferkó a vízzel? Nem is válaszoltam rá, hiszen hol lenne... — Én itt voltam a szomszédban imádkozni, esténként összejövünk imára, de egyszer- csak nagy sikítást hallok. Ta— Ha leült ide. ehhez az asztalhoz. . . De sokszor leült!... nem kért semmit, csak csendesen figyelte, hogyan rexeznek a többiek, mert barátja nem volt neki. Néha megsajnáltuk, meghívtuk egy | sörre. De többet soha nem ivott. Nem hiszem, hogy részeg lett volna akkor... — mondja egy ember a kocsmában. — Vízfeje volt — mondják a faluban. Az édesanyja, Zahár Jánosáé, hetvenkét éves. Tsz-nyug- díjas. özvegy. Férje három éve halt meg agytumorban. — így született szegény. De Fifti-fif ti... Az év első munkanapjának reggelén rég látott kollégákkal futottam össze a nyomdában. Már az újév élményeiről írt riportokat, tudósításokat tördelték. Ám nem vidáman, hanem komoran. No, nekem sem volt valami rózsás kedvem, dehát az öröm, hogy látom őket, felülkerekedett. — Szia, gyerekek! Talán ma reggelig tartott a szilveszter? — köszöntöttem rájuk. — A csudát — morogták. — Hát akkor bal lábatolcat tettétek le először a nyoszo- lyáról? — Látod, erre nem is gondoltunk. Harc a babona ellen, de jobb lábbal léptünk fel a rossz kocsiba? — Milyen kocsiba? — Pomázon. A HÉV-en. A bérletesek szakaszába. Tudod, ez a sok ünnep elvitte a dugi- pénz mellett a januári bérlet díját is... Kellett ez nekem. Kellett! De jól van ez nekem. Minek mentem újévet köszönteni az anyósomhoz. Jött a kalauz, és a többi, és a többi... Végül adott egy csekket huszonhat forintról. Megfellebbezem. Meg én! — Én is — vágta rá másik kollégám. — Tanúként? — Dehogy! Terheltként. Nekem is van egy hasonló csekk a tárcámban. — Mi a Csuda! — Valóság ez, szivi. A decemberi lemaradást most akarják pótolni. Mondhatom, ez az év is jól kezdődik! — Sajnos! A mirkász csípje meg! írjuk meg a fellebbezést együtt! — Együtt? — kérdezték gyanakodom — Persze... — mert frissen kiállított csekkem nekem is van... — Tréfálsz, te! — Van kedvem hozzá ... Pechem csupán annyiban különbözik a tiétektől, hogy én Csepelről jöttem. S tudjátok, ennek a modern kocsinak az önműködő ajtóját csak két férfi tudja kinyitni. Húztam én teljes erővel, de nem ment. Morogtam a varázsigét is, csak magamnak, hogy más meg ne hallja... A kalauznő pedig a bérletesek szakaszának ajtajában indulásra fütyült. Odaugrottam. Épp, hogy fel tudtam kapaszkodni mellette. Ha lémaradok, várhatok húsz percet, amíg jön a következő. Bár inkább vártam volna. Ilyen drága óradíjért még nem dolgoztam. Kaján vigyorral kérte a jegyem. Mondom neki: — Adjon egyet. — Kérem. Huszonhat forint, — Mi? — Igen. Huszonhat forint ennek az ára. — Van szíve? Hát látta, hogy nem nyílt az ajtó! — mondták a többi utasok. — Arról én nem tehetek. Egy párszor meg is írták az újságban, hogy rossz az újítás, de aki erre jár az már tudja, s az utazáshoz bebiztosítja magát délceg fiatalemberrel! Egyedül nem rángatja az ajtókat. Azért még külön büntetés jár. Már majdnem mondtam, hogy én is megírtam, amikor egy megállóval tovább vitt a szerelvény, mert nem volt birkózópartnerem, ám gondoltam: jobb, ha ebben az esetben hallgatok. Töltse csak ki azt a csekket, ha a szíve elbírja. Edzett szíve volt neki. Kifizessük, gyerekek? — Tudsz jobbat? Tavaly nem fizettem ki két napon beäi lül és a dupláját vonták le a S fizetésemből. ^ — Akkor nincs mit tenni. 5 Aztán meg tudjátok, az első j munkanapot kár elrontani. Ne í> kezdjük oktalan hadakozással § a megértő emberséget hangoz- § tatva, hanem inkább egy kis § önkritikával. No de ha nektek §nem is, de nekem igazán elír engedhetnék a büntetést. Mert '$ugye, a bérletesek kocsijában f utaztam bérlet nélkül, viszont >; nem nyílt ki az alkalmi uta- j. sok kupéjának ajtaja. Tehát í fifti-fifti... De azért el ne ■ áruljatok: meg sem néztem, ;. melyik kocsi ablakába van ki- í téve az a nyavalyás figyelmeztető tábla... András Ida TELI KIKÖTŐ Foto: Szigetfű Jégpáncél a Balatonon Néhány öböl kivételével ösz- szefüggö jégréteg borítja a Balatont. A jégpáncél vastagsága a legtöbb helyen meghaladja a 15 centimétert. Ián csali nem a kocsmában verekednek megint? Kiszaladtunk az utcára ... — Mondom, hogy alig telt el két perc, de kellett már a víz, mert a forrót kiöntöttem, mondom, utánanézek, hol van Ferkó a vízzel... Ha nem kellett volna az a víz, akkor talán utána sem megyek. De kellett az a nyomorult víz, kiszaladtam az udvarra. Kérdezem a férjem: „Hol van Ferkó a vízzel?” „Hát hol lenne ...” — mondja. „Csak nem esett bele a kútba?” — mondja egy asszony, de erre nem is válaszoltam, mert ez olyan lehetetlen volt... Egész életében hozta a vizet, már gyerekkora óta, és nem lett belőle semmi baj ... — Nem volt neki se pajtása, se senkije ... Azt mondta mindig : „Nincs nekem senkim, édesanyám, mert ilyen az állapotom ... Minek éljek így?” Máskor meg azt mondta: „Jaj, vigyázzon édesanyám magára, mert ha maga meghal, akkor én öngyilkos leszek, nem ér akkor nekem semmit az élet.” — Rohantam. Csak amiatt a nyomorult víz miatt. Ha nem kell a víz, akkor még talán a vacsoráig sem vesszük észre, hogy eltűnt. Nézem a kútnál, nincs ott. De nincs ott a vödör sem. Szaladok az utcára, hátha oda ment ki. De nincs az utcán sem. Hanem akkor hol a vödör? Csak nem vitte magával, ha elment valahová? Rohanok vissza a kúthoz. És akkor láttam, hogy furcsán himbálódzik a másik vödör a láncon. Belenézek, sötét van. Elkiáltottam magam: „Ferkó!” Nem válaszolt... — Én meg csak töltöttem a hurkát. Hallottam, hogy a feleségem a fiú után kiáltozik, de gondoltam, biztosan elment valahová, majd megkerül. Mert tudja, nem volt tökéletes szegény... De egyszer- csak azt hallom: „Elemlámpát! Gyorsan ide az elemlámpát!” És akkor a feleségem már olyan furcsán kiáltozott... — Nem, gúnyolni nem gúnyolták itt a faluban. Csák amíg élt, addig nem nagyon törődött vele senki. Mint afféle falubölondjávál.'Én is meghívtam néha egy-egy pohár sörre. Nézte ahogy kártyázunk, meg hallgatta amit beszélünk. De szólni, ritkán szólt... — Megnősülni nem tudott, mert nem akadt volna lány ... Aztán pajtása sem volt, mert ő a nőkről nem tudott beszélni. Csak hallgatta mindig, ahogy az emberek beszélnek a nőkről. — A férjem is megijedt már akkor, nem is tudom, hogyan került elő olyan gyorsan az az elemlámpa. Bevilágítottunk a kútba. És megláttuk a bakancsát ... — Olyan sikítás volt, hogy mindenki kiszaladt innen is. Valaki biztos a feleségét vágja a disznó helyett... Még nevettünk is. — Azonnal kaptam ezt a vasvillát. Azért van ilyen hosz- szú rúdja, hogy ha beesik a kútba a vödör, ezzel szoktuk kihalászni. Beleakasztottam a villát a nadrágjába és megpróbáltam kihúzni. Nem ment. — Én meg még le is kiáltottam neki: „Várjál, Ferkó! Ferkó! Rögtön hozzuk a létrát!” — A létra is itt volt kéznél, a kötél is. Lementem, rátekertem a hurkot a bokájára, de akkor már láttam, hogy nem mozdul. — Kihúztuk, de nem volt már benne élet. — Kiértünk az utcára, mindenki a Verőn lányom háza felé szaladt és ott meg sikítottak. Egyszercsak azt kiáltia valaki: „Zahár néni, a Ferkó beleesett a kútba.” Mozdulni sem tudtam. — Megfordítottuk, nyomkodtuk a hasát, valaki orvosért szaladt. — A halál oka: fulladás. — Én még a két ujjamat is betettem a szájába, de nem jött belőle egy csepp víz sem. Az orvos mégis azt mondta, hogy fulladás volt a halála. — Isten rendelése lett volna? Nem tudom. Csak ne így ment volna el szegény. Halt volna meg a saját kezeim között! Hiszen az én gyerekem volt, nekem kedves, mint a többi! Nádas Péter t i t