Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-03 / 1. szám

4 1968. JANUÁR 3.. SZERDA Az crszág legmélyebb Megnyitás előtt az ország legmélyebb földgázkútja. A dél-zalai régi olajmezők térsé­gében a négyezer méter alatti szintekben jó minőségű, nagy­nyomású földgázt tártak fel. Már megtették az előkészüle­teket az ország legmélyebb gázkútjának a megnyitására. A termelő vállalat szakembe­rei szerint még egy kilométer hosszú csővezetéket kell meg­építeni és indulhat a gázkiter­melés. SOMOGY Az év első munkanapján — kedden — ünnepi esemény színhelye volt a Magyar Hajó- és Darugyár angyalföldi gyár­egysége: a magyar hajózás át­vette 20. tengerjáró hajóját. Az új 1650 tonnás hajó a „So­mogy” nevet kapta. Horgonyát a hajó már kedden délután felszedte, előbb Brailába ha­józik, ott felszerelik rá az ár­bocokat. Utána hamarosan be­kapcsolódik a tengeri szállí­tásba. Felépült az első! „Nézzék meg az öregek házát Budafokon!“ Egyemeletes kis épület a bu­dafoki lakótelep magas házai között. Külseje szerény, de modem, s ahogy belépünk a dupla ajtón, egy tágas terem­be jutunk, ahonnan szelíd emelkedésű lépcső visz fel az emeletre. A bejárat mellett szokatlan formájú hűtőszek­rényt szerelnek. Sok apró, kulccsal zárható ajtó nyílik belőle, annyi, ahány lakója lesz a háznak. Speciális komfort Kísérőink, Spíró Éva és Li­geti Tamás, a LAKÓTERV mérnökei mutatják be az épü­letet, amely nem akármilyen lakóház: magányos öregeknek tervezték, az első ilyen jellegű épület az országban. Az épületben 25 garzonla­kás. Kis előszobán át lehet a lakóhelyiségbe jutni, az elő­szoba bal oldala azonban be­ugrik, ott helyezték el a „kony­hát”, amelyben egy villany- tűzhely, mosogató és beépített Két falu — két gond Ki a felelős a vadkárért? — Alámossa a patak az utat — Egy villámkórdésre, Szó­lta elvtárs! Véleménye szerint ezekben a napokban mi a fa­lu legnagyobb gondja? — Gondolom, egyetértenek velem a pilisszentkeresztiek, ha elsőre a vadkár jut az eszembe. Amióta tanácselnök vagyok, nem jutunk egy lépéssel sem előbbre. Itt van körülöttünk a pilisi erdőgazdaság. A falunak nincs termelőszövetkezete, hogy egységesen fellépve vég­leges rendezést kérhetnénk. Évente sok ezer forintot fizet ki a gazdaság a falunknak vadkárért, idén példáiul húsz­ezer forintot becsültek. De ennél lényegesen több a valódi kárunk. Visszatérő téma a tanácsülése­tavasszal megindul az áradás, az eltömődött, kanyargós me­der nem tudja elvezetni a hó­iét, alámossa a betont. S most jön a közlekedés. Je­lenleg pótkocsis busz köti ösz- sze a falut a pomázi HÉV-ál- kxmással. Óriási a forgalma, reggel-este lemaradnak az uta­sok, állandó emiatt a vita. Azt mondták a MÁVAUT-nál, ha levágjuk az óvoda előtti éles kanyart, csuklós buszt kapunk. Nosza. Úgyis ránk érett az óvoda korszerűsítése, egy ter­met lebontottunk, így az útki- szögellést eltüntettük. De a műszakiak újabb akadályt ál­lapítottak meg. Még mindig keskeny az út, és a patak miatt nincsen padkája... — km — konyhaszekrény található. Az előszoba folytatásában ugyan­csak beépített ruhásszekré­nyek. A szoba nagy ablakos, szőnyegpadlós, falain mosható műanyag. A tervezők elmond­ják, milyen berendezést kép­zeltek el: „Oda egy modem heverő kerül, eléje egy kis asz­tal, az ablak elé pedig egy do­hányzóasztalka, két székkel, fotellal.” Eddig a lakásban semmi sem utal a különleges rendeltetés­re. A fürdőszobában azonban az alacsony kád mellett rudat láthatunk, hogy a nehezebben mozgó öregek könnyen ki tud­janak lépni a kádból. A szo­bában csengő. Ha a léikó meg­húzza, o gondnoki lakásban berregés figyelmeztet és ki­gyulladó lámpa jelzi, hogy va­laki segítségre szorul. Okos szerkezettel látták el a vil­lanytűzhelyet is; nem csi­nál zavart akkor sem, ha fele- dékenységből bekapcsolva hagyják, mert bizonyos idő után automatikusan leáll. Műhelyek az alagsorban A folyosókról öt közös helyi­ség is nyílik: az egyikben tele­vízió lesz, a másikban rádióz­ni lehet, s van külön sakkszo­ba, olvasó- és játékterem is. A sakkozók tehát nem panasz­kodhatnak a hangos rádióra, a tévénézőket pedig nem zavar­ják majd az ultizok. Az igazi meglepetés azon­ban még hátravan. Az alagsorban egymás mel­lett négy jól fűtött szobát ta­lálunk. Itt barkácsolóműhelye­ket rendeznek be. Sok-sok munkás évtized után költöz­nek ide a lakók, biztosan örül­nek majd annak, hogy nap­közben fúrhatnak, faraghat­nak, végezhetik azt, amihez kedvük van, anélkül, hogy a lakás tisztaságára kellene vi­gyázniuk. — A házban ötven idős em­ber él majd. Nem lesznek mégis magányosak, távol, vagy legalábbis külön a családjuk­tól? — Miért, az jobb, ha együtt laknak a fiatalokkal és azt ér­zik, hogy útban vannak? — vetik közbe a tervezők. — Vagy ha egyedül élnek, ma­gukra hagyva egy nagy lakás­ban, s aztán eltartási szerző­dést kötnek, miközben tudják, hogy valaki várja a halálukat? Egy biztos: törődni kell az öregekkel, az idősebbekkel is. Csendes öregkor Az építtetőt, a Fővárosi Ta­nácsot is ez a meggondolás ve­zette. Kísérletnek szánták, bár külföldön már vannak ilyen jellegű tapasztalatok. Akik ide beköltöznek, a régi lakásukat leadják; azt fiatalok kapják, ők pedig a budafoki házban tölt­hetik csendben, harmónikusan öregségüket. — Pár éve — jegyzi meg Spiró Éva —, összehívtuk a megyei tanácsok képviselőit, s javasoltuk: legalább minden nagyobb vidéki városban épít­senek egy-egy ilyen házat. Ed dig még csak itt épült fel, ez az egy. Talán meg kellene is­mételnünk a meghívást... B. I. SZOMBATHELY Hatodik magyar táncbajnokság A KISZ Központi Bizottsá­gának megbízásából a Vas me­gyei KISZ-bizottság és a me­gyei tanács művelődési osztá­lya meghirdette az idei Sava- ria nemzetközi táncversenyt és a hatodik magyar táncbaj­nokságot Az Európa-szerte számon tartott szombathelyi „táncos eseményre” május 3 4—5-én kerül sor a művelődé­si és sportpalotában. Hazánk és Európa legkitűnőbb amatőr táncosait — köztük Európa- és világbajnokokat — vár a ven­dégszerető város. MIKLÓSI OTTÓ: j­Level protekció ügyben Kedves Miniszterhelyettes Elvtárs! Régi, gyermekkori barátságunkból merítem a bátorságot, hogy ezt a levelet megírjam. Az együtt eltöltött évek, a kö­zös emlékek, úgy gondolom, örökre összefűznek bennünket, és talán nem veszed sértésnek, ha egy, számomra rendkívül kellemetlen ügyben kérem a segítségedet. Drága Barátom! Valószínű, tudsz arról, hogy idén az Iparigazgatóságról Kovács László főmérnök és én lettünk felterjesztve Kiváló Díj kitüntetésre, de a kitüntetést kettőnk közül csak egyikünk kaphatja meg. Vagy Kovács László, vagy én. Ferikém! A protekciódat kérem! Nagyon kérlek, intézd el, hogy a Kiváló Díjat Kovács Laci kapja meg. Tudom, hogy nehéz az ügy, mert a kitüntetésre nekem nagyobb az esélyem, mint Kovács Lacinak, mert idén nekem sajnos, minden sikerült, és a mi régi barátságunkról is tud­nak azok, akik a kitüntetésre felterjesztettek. Mégis esede­zem: akadályozd meg, hogy engem most Kiváló Díjjal tüntes­senek ki. Segíts rajtam! Tudod, hogy nagy a családom: három gyerek, anyós, após. Ferikém! Ne hagyd, hogy kitüntessenek! Én ezt most nem engedhetem meg magamnak. Nem a fúrástól félek, ami a kitüntetés után várható, nem is az irígykedők miatt kérlek, hanem csupán az anyagi kon­zekvenciák miatt esedezem. Tudod, hogy a Kiváló Díj nálunk, a szakmában a legna­gyobb elismerést jelenti. A legnagyobb erkölcsi elismerést. Szóval a Kiváló Díjhoz nem adnak pénzjutalmat. Harminc éve ismersz, tudod, nogy nem vagyok pénzsó- vár, de azt is tudod rólam, hogy nincs bankbetétem. Nekem nincs pénzem ahhoz, hogy engem kitüntessenek. Hogy minek ahhoz pénz? Elmondom. Először: egy pohár konyakkal ki kell engesztelni azokat a kollégákat, akik idén önjelöltek voltak a Kiváló Díjra, öt üveg konyak, betéttel együtt 535 Ft. Másodszor: koccintanom kell az osztályomon valamennyi beosztottammal és a társosztályokról néhány szimpatizánssal. Négy üveg konyak, betéttel együtt 428 Ft. Harmadszor: hivatali feletteseimet meg kell hívnom a Nagy Rabló gebines csárdába. Halászlé, túrós csusza, egri Leányka, sose halunk meg 800 Ft. Negyedszer: baráti körömet a lakásomon látom vendégük Húsleves, sült liba, aranygaluska. Furmint, hogy megnőttek a gyerekek! 500 Ft. ötödször: rokonság, dettó, csak asztali fehérrel, 400 Ft. Hatodszor: posta, telefon, távíró. Válasz a táviratokra, le­velekre, telefonokra, stb. stb. 100 Ft. Drága Ferikém! Nagyon kérlek, intézd el, hogy a kitüntetést az idén Ko­vács Laci kapja. Tehetséges fiú, meg is érdemli, azonkívül el­vált ember, egyedül él, a rokonai külföldről támogatják és biz­tos vagyok abban, hogy egy ilyen megtisztelő kitüntetést 6 anyagilag jobban elvisel, mint én. Egyébként otthon jól vagyunk, gyakran emlegetünk, Jut­ka és a gyerekek egészségesek. Palika jövőre érettségizik, Zsu­zsa nyáron végez az orvosi karon, Zoli ősszel szerel le a ka­tonaságtól. Szóval jövőre már jól leszünk, akkor már azt sem bánom, ha Kiváló Díjjal tüntettek ki. Akkor már megengedhetjük magunknak! Addig is ölellek: Pali ken: mit lehetne teami, hogy az egy-két holdas és az annál jóval kisebb földek termése az emberé maradjon. Azon a pénzen, amit nekünk, és gon­dolom, még sok más község­nek kifizetnek — már régen szilárd kerítést és sok-sok vad­földet létesíthettek volna. Jó­formán nincs több öt-hat hold- nyi vadföld a hatalmas erdő­ben, ahova kukoricát és más ínyencfalatot vetnek. Ha az állat azt lelegelte, újra kijön a művelt földre, és kezdődik minden elölről... ★ A csobánkai tanácselnök, Tóth Tibor, ugyanerre a kér­désre ezit válaszolja: — Két összefüggő problé­mánk van. Az út és a közle­kedés. Tavaly már megígérték, hogy a KPM — mivel úgyis mellettünk építik a dobogókői szerpentint — rendbe hozza a nagyon rossz, egy kilométeres bekötőútunkat. Ez azonban egyelőre — mint közölték — elmarad. Minit ahogy 1970-re húzódik a mellette futó Dera- patak szabályozása Margit-li- gettől a község közepéig. Ha Elektro-benzinmotoros autó A General Motors és a Pennsylvania egyetem kidol­gozta az elektromotorral és benzinmotorral is rendelkező személygépkocsi tervét. A há­romüléses „mini-autó” fele olyan hosszú lesz, mint az át­lagos amerikai gépkocsik. Te­lepcsere nélkül 160 kilométer megtételére lesz képes, s leg­nagyobb óránkénti sebessége 96 kilométer, öt éven belül hozzák forgalomba, körülbelül 1600 dolláros áron. Vallomás bűnügyben Ott feküdt előtte az asztalon a magnetofon, most vette, még a szaga is új volt. Kézbe fogta a mikrofont, s elkezdett számolni. Egy, kettő, há­rom, mikrofonpróba, négy... ■— ez tiszta hülyeség, hallgatott el hirtelen, inkább valami értelmes dologgal kel­lene kipróbálni a készüléket. Nyom­ban Zámo Karcsi halála jutott az eszébe, több éves ügy már, de még mindig sokat gondol arra a keserves félórára. Amikor az az eset történt, őt senki sem nevezte gyilkosnak, még azt sem mondták, hogy tehet a do­logról, inkább vigasztalták, hogy nem rajta múlott, őt azonban állandóan foglalkoztatta, s azt kívánta, bárcsak bírósági ügy lett volna belőle, akkor legalább tisztázzák a körülményeket. ..El fogom mondani az esetet a mikrofonba” határozta el. Aztán majd visszahallgatja, s akkor ő ma­ga ítélhet, hiszen a hangszalagról senki sem ismeri meg a saját hang­ját, tehát olyan majd, mintha egy idegen ember vallomását hallgatjuk Be is kapcsolta gyorsan a magnót, krákogott egy kicsit, aztán elkezdte: „Tisztelt Bíróság! Ügy kezdődött a dolog, hogy kivonultunk a kúthoz”. Ekkor megállt, mert megakadt és sokáig hallgatott, majd észrevette, hogy közben üresen forog a szalag. Leállította és újra kezdte. Most már folyamatosan mondta a történetet: Kivonultak a kúthoz. Nem valami egyszerű kút volt az, gyűrűje húsz méter mélyre vezetett, az aljából egy hatszáz méter hosszú cső indult ki, amely a másik végén egy pontosan ugyanolyan kútban végződött. Az egész vízzel volt tele, s ők azt a fel­adatot kapták, hogy ereszkedjenek le az egyik oldalon, ússzanak végig a csőben, aztán a másik kúton keresz­tül jöjjenek fel. Valamilyen okból nagyon fontos volt ez az egész. így hát vállalták ... Tapasztalt búvárok voltak mind a ketten, s amellett olyan pontosan dolgozták ki az egé­szet, hogy el sem lehetett képzelni semmiféle kellemetlen meglepetést. „Ott egye meg a fene azt a modern technikát, azt a rohadt modern tech­nikát” — hallotta saját hangját, mire gyorsan leállította a készüléket. Ivott egy pohár vizet, majd folytatta a val­lomást. A technikai felszerelésük valóban a legmodernebb volt. A búvárkészülé­kek ötször annyi levegőt tartlamaz- tak, mint amennyire a legrosszabb esetben is szükség lehet. A két kút- nál társaik figyeltek mindenre, hor­gászzsinórt húztak maguk után, hogy tudják, mennyire jutottak. A lejáró­nál várakozó csoport rádióösszeköt­tetést tartott a másik kútnál várako­zókkal. Azt hitték, csak egyetlen el­lenfelük van, a sötét, de hát azt is legyőzik majd a villamos zseblám­pákkal. Olyan egyszerűnek tűnt minden. Lemászni, úszni, felmászni és kész. El is indultak. Gyorsan le­értek a kút fenekére, a víz egyelő­re tiszta volt, csak egyre jobban nőtt a sötétség. „Én értem előbb a cső bejáratához, kicsit le kellett hajolni, hogy beférjek, a víz nem mozgott, a bejárat sértet­len volt, hát bemásztam. Nem féltem, becsület szavamra nem féltem”. Jól van, rövid szünet után a mág­neses szalagnak elismerte, hogy egy pillanatra megijedt. Persze, hogy megijed az ember, előtte van egy hatszáz méter hosszú alagút, tele víz­zel, és akkora a csend, hogy inkább egy lökhajtásos repülőgép motorja dübörögjön a füled mellett. Ez azon­ban egy pillanatig tartott, legyőzte félelmét, s már úszni kezdett. Karcsi néhány méterrel elmaradt mögötte, de aztán csakhamar utolérte. A zsi­neg szabályosan követte őket, s las­san belenyugodva mindenbe haladtak előre. „Én még a falakat is nézegettem, tisztelt bíróság. A téglából rakott fa­lakat és azokra gondoltam, akik ezt nyolcvan éve építették. Meg kell hagyni, szép kőművesmunka volt. A fúgák csaknem nyílegyenesek, csak itt-ott rakodott le a falakra valami nyálkás vízi élővilág. Minden rend­ben? — kérdeztem Karcsitól, s ő igennel válaszolt”. Ha akartak, nagyszerűen beszélget­hettek, hiszen leszállás előtt meg­egyeztek bizonyos jelekben. Már jó ideje úsztak, de arról fogalmuk sem volt, hány perce, vagy órája lehetnek odalenn. Megállt az idő, van ilyen a fene egye meg, s nincs is annál bor­zasztóbb a világon. Azon vette észre magát, hogy egy dalt dúdol, a „Meg­áll az idö”-t, de a következő pilla­natban káromkodva szid.ta a sláger­szerzőt, hiszen annak fogalma sem lehet, milyen az, ha valóban megáll az idő. Ebben a pillanatban jelezte elő­ször Karcsi, hogy elfogyott a leve­gője. „Nem értettem a dolgot, hiszen ne­kem még legalább félig volt a palac­kom, node baj nem volt, át kellett kötni a pipát a másik tartályra. Ké­rem, egy ilyen cserét harminc má­sodperc alatt megcsinál az ember. Én a fele annyi idő alatt, és Karcsi is, hiszen mind a ketten oktatók vol­tunk. Átfogtam közben a vállait, hogy nyugodtabban dolgozhasson, de ő csak rángatta a kezemet. Mi lehet vele, gondoltam, s segíteni próbál­tam a cserénél, de olyan erősen szo­rított, hogy megmagyarázhatatlan ér­zés fogott el. Kirántottam a szájam­ból a saját légzőpipámat, a levegő bugyborékolva szálldosott abban az undorító csőben, s odanyomtam az orra alá, a szájába, de ekkor mór en­gedett a szorításp, annyira engedett, hogy már tudtam, mindennek vége”. A szalag pörgött, csend volt a szo­bában, csak jó idő után kezdett el is­mét beszélni. Azt gondolta, hogy a cső felinél le­hetnek. Ki kell úszni és segítséget hozni. Segítséget hozni? Most már késő. Mentse legalább a saját életét, önkéntelenül is úszni kezdett tovább, de öt méter után visszafordult. Kar­csi lebegett a vízen. Ismét elindult, megint visszament hozzá. Csaknem dühösen belékapaszkodott és von­szolta magával. A méterek őrjítő las­súsággal fogytak. Érezte, hogy fogy­tán a levegő. Villámgyors mozdulat­tal átcserélte a palackot. És ha ez is kevés lesz? Döbbent belé a felisme­rés. Karcsi semmi életjelt nem adott. Ott kell hagyni, neki most már mindegy. Nagy nehezen rászánta magát, s elindult egyedül. Vagy tíz méter után a cső szűkülni kezdett. Az iszap vastag rétegekben rakodott a falakra. Azt már tudta, hogy a má­sik irányba nem indulhat, annyi le­vegője nincs. Utat kellett vágni, s centiméterről centiméterre haladt előre, aztán megdobban a szíve: a cső ismét kitágult, s mintha világos­ságot is látott volna. Nem tévedett. „Kibújtam a csőből, s már a kút­ban voltam. Istenem, ahogy emelked­tem felfelé. Jaj, ahogy kibukkantam a napra és megláttam a fiúkat. Ök is üdvözöltek a boldogságtól. Ekkor letéptem magamról a légzőkészülé­ket és lefelé mutattam. Karcsi — csak ennyit mondtam, de megértet­tek mindent. A többi már nem érde­kes tisztelt bíróság, kihoztuk Karcsit, szépen eltemettük. Az orvosok aztán azt mondták, hogy a félelem ölte meg. Megijedt, s ez elég volt, hát ez elfogadható magyarázat, node mitől félt, nem volt egyedül”. Ahogy ideért, kikapcsolta egy pil­lanatra a magnót. Nézte a szép új készüléket, s csak ezután indította el ismét. „A technika és a sok-sok gyakorlás nekem biztonságot adott. Neki miért nem. Higgyék el, én bármikor meg­tenném még egyszer ugyanazt az utat. Ha másért nem, hát Karcsiért”. Kikapcsolta a magnót, fáradt volt, de kíváncsisága erősebbnek bizo­nyult. Visszatekerte a szalagot, s új­ra indított. Kíváncsian várt. A magnó megszólalt, s tiszta han­gon beszélt. „Mikrofonpróba, egy, kettő, három, mikrofonpróba négy..." aztán szünet következett, majd ismét felhangzott saját beszé­de: „Tisztelt bíróság! Ügy kezdődött a dolog, hogy kivonultunk a kúthoz!” Ezután azonban csak forgott a sza­lag, de hang nem hallatszott. Végig- forgott az egész tekercs, s egyetlen hangot nem adott többet. Ekkor megijedt, hogy rossz a készülék, de aztán rájött, elfelejtett lenyomni egy gombot. A magnónak nincs semmi baja — lélegzett fel, aztán nagyon el- szégyellte magát. Benedek 3. István

Next

/
Oldalképek
Tartalom