Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-21 / 17. szám
1968. JANUAR 21.. VASÁRNAP «1ST meg vei yí»H<iP Fél évvel előbb Az Egyesült Villamosgép- gyámak Cegléden, a Törtei! úton kétezer négyzetméteres alapterületű üzemcsarnoka, valamint kétemeletes irodaháza épüL Az eredeti tervek szerint a kivitelezést 1969 közepén fejezték volna be, most azonban úgy döntöttek, hogy a munkálatokkal még ez év végéig elkészülnek. Emlékezés József Attilára Benke László révfülöpi iskolaigazgató a község helytörténeti emlékeit kutatva, megtudta, hogy József Attila — Lakatos Péter Pál költő és hírlapíró barátja társaságában — a 20-as évek végén Révfülöpön nyaralt. Az iskolaigazgató felkereste Polgár Sándorné 62 éves révfülöpi lakost, aki annak idején ebédet hordott József Attilának. Az idős asz- *zony visszaemlékezéseit mag- aetofonszalagon rögzítették. Villanymeíegítő Ventiilátoros kandalló A pápai Elekthermax gyárban új villamos készülék, 10 literes villanymelegítő sorozatgyártását kezdték meg. Az újdonságot hőfokszabályzóval látták el. Az 1300 wattos bojler félóx-a alatt 60—80 fokra melegíti a vizet. A gyár egy másik új terméke, a ventiilátoros kandalló nemcsak műszakilag, hanem forma tekintetében is felveszi a versenyt a legjobb ilyen külföldi fűtőtestekkel. NDK-beli megrendelésre szalagra került a legr újabb mintájú grillsütő is, amelyből a hazai kereskedelem megrendelésére is gyártanak. 25 év után először VÉDJEGYPER Huszonöt év óta először most vódjegyper is a bíróság elé került. Az Egyesült Izzó perli az egyik külkereskedelmi vállalatot amiatt, hogy a forgalomba hozott rádiókészülékein engedély nélkül használta a Tungsram-védjegyet. A néhány hét múlva sorra kerülő elsőfokú ítéletet a vállalatok nagy érdeklődéssel várják. Heti kommentár Jóban a rossz Az Egyesült Izzó TV Képcső- és Alkatrészgyára egyik dolgozója úgy vélte, hogy sérelem érte. Papírra vetette sérelmét, több példányban... Elküldött egyet a vállalat vezérigazgatójának, a másikat a Szakszervezetek Országos Tanácsának, a harmadikat a Magyar Rádióhoz, a negyediket pedig eljuttatta szerkesztőségünknek. Négy helyről indultak tehát útnak, hogy „egy dolgozót ért sérelem” tisztázódjék. Tisztázódott. Kiderült: a panaszost nem érte semmiféle sérelem. Négy helyről jött embereknek kellett ezt elmondaniuk a képcsőgyáriaknak, tölteniük velük az időt. Kiderült azonban még valami. Az, hogy a panaszos levelek írója meg sem kísérelte helyben tisztázni ügyét. Nem kérdezett senkit és semmit, hanem tollat fogott, s nosza, majd ő megmutatja alapon „mozgósította” az említett négy szervezetet. Félreértés ne essék: igen nagyra becsüljük magunk, s minden bizonnyal minden más hivatalos szervezet is, a dolgozóktól érkező leveleket. Örömmel és nagy gonddal igyekszünk foglalkozni azokkal, tisztázni a panaszokat, igazságot szolgáltatni azoknak, akiket igazságtalanság ért. Nem az ilyesfajta levelekről szólunk tehát, de arról a kisebb hányadról mégis szólni kell, melyek írói, akárcsak a képcsőgyári dolgozó, összekeveri a társadalmi gondoskodás e különös lehetőségét —, mert hiszen a gyakorlatban jogvédelem ez — a szeszélyed diktálta ugrálta- tássál. Mert kapunk mi olyan leveleket is. melyek írói „panasz”-ként fizetésemelés elintézésére, lakójuk házukból való eltávolítására, s hasonlókra akarnak rábírni bennünket. És érkeznek olyan levelek is szerkesztőségünkbe, melyek írója — és ez elég divatos mostanában — két-három további helyre is eljuttatta panaszát, sőt. akadt olyan is, aki tizenkét (!) különböző szervezetet ugratott bele panasza vizsgálatába. Mindig lesznek emberek, akik visszaélnek az adott lehetőségekkel. Olyanok is, akik úgy vélik, hogy csakis személyes szolgálatukra találták ki a tanácsokat, a társadalmi szervezeteket, s ehhez mérten igyekeznek is „foglalkoztatni” azokat. Jó dolog, hogy széles társadalmi lehetőség áll azok rendelkezésére, akik panaszuk helyi elintézését hiába kérték. Jó dolog, hogy mindig följebb lehet menni, igazságot keresve. És a jóban rossz, hogy értékes órákat, napokat rabolnak el felelőtlen emberek, akik semmi mással nem törődnek, csak azzal, hogy „megmutassák” ki-mindenki mozdul aa ő levelűit nyomán. Egészen biztos, hogy van még javítani való mindenütt a panaszok intézésében, a tanácsoknál éppúgy, mint a társadalmi szervezeteknél, s szerkesztőségünk sem kivétel. Mégis, nem személyes ügyünként tettük szóvá a képcső gyári levélíró, s a hozzá hasonlók módszerét. Hanem azért, mert nem árt arra figyelmeztetni: sok olyan dolgot helyben is elintézhetnek. Nem kell okvetlen a párt első titkárának, a kormány elnökének írni, akkor, amikor helyben annyit sem kérdezett a panaszos, hogy á vagy b. Ha helyben nem boldogul, ha nincs bizalma ahhoz, hogy kellően foglalkoznak panaszával, akkor fogjon tollat; szívesen segítenek neki, hogy megtalálja igazát. Am akárhány levelet is írjon valaki, akárhány helyre, ha nincs igaza, akkor — nem is találhatja meg. Mert ez legalább olyan fontos társadalmi érvényű alapelv, mint az, hogy panaszával bárki és bárhol orvoslást kereshet! Krónikás TELJESÍTETT 1GE&ET Ä gyár megtanult kereskedni Számadás tizennégy hónappal a megyei pártértekezlet után 1966 decemberében Pest megye kommunistáinak pártértekezletén felszólalt V ándor Béla a váci Híradástechnikai Anyagok Gyára igazgatója is. Felszólalásában többek között arra tett Ígéretet: a gyár a reform szellemében már 1367- ben keresni fogja a rugalmas gazdálkodás lehetőségeit, exportja növelésének módját, az import kedvezőbb összetételének kialakítását. Tizennégy hónap telt el azóta, 1968 januárját írjuk. Mi teljesült itz ígéretből? Körültekintő bátorság Furcsa szókapcsolat, de: igaz. A bátorság a gazdasági életben nem azonos a vakmerőséggel. A gyár vezetői körültekintő bátorsággal éltek a megnövekedett lehetőségekkel. Korábban két és fél, három esztendő volt egy-egy új termék átfutási ideje, így például négy esztendeje kezdték el a fénycsőfojtó kidolgozását, s 1967 végén jutott el a tömeg- gyártásig. Most már jónéhány hónapot lefaragtak ebből az időmennyiségből, de gyorsabbra váltottak másként is. így például megvásárolták egy igen korszerű fénycsőfojtó Ü- cencét, s augusztusiban már a tőmegtermelést is megkezdik. — A licenc megvásárlását alapos gazdaságossági számítások előzték meg. Üj vonás ez munkánkban, s jó dolog. Mert számításaink azt igazolták, hogy a licenc megvásárlása többféle előnyt kínál. Egymillió darab gyártásánál száz tonna rezet takarítunk meg, a jelenlegi létszám egyharmada elegendő, csö>kkenhet a termőterület, s ugyanakkor a szerszámigény is kisebb — mondja Vándor Béla. A szó jó értelmében vett üzleti szellem érvényesülésének első jele volt ez, a mi- mit ér meg mérlegelése. Az elsőt újabbak követték. A gyár, mivel a vevők kiszolgálását rendkívül nehézkessé tette a bizonytalan szerszámellátás, teljes önállóságra rendezkedett be a szerszámkészíAgyagból tégla, emberkéz nélkül 1966 utasölc másánál várakoztak őszén, miközben az I a 18-as busz végállo- a befutó •*: -v ' V » í v.l* ssSPcfc-í*i-.+ym '(■ ‘ •*■' A , Éremszerelő " Tápiószele egykori földbirtokosának kastélyában az Állami Pénzverő korszerű, úgynevezett éremszerelő üzemet rendezett be. A központi fűtéses, neonvilágitású üzemben festik, zománcozzák a fővárosban készült éremvere- teket. Jelenleg 37 tápiószelei asszonyt, leányt foglalkoztatnak. Az első hónapban 43 000 szocialista brigádjelvény készült el. A foglalkoztatott nők számát egy további festőterem üzembe állításával a közeljövőben nyolcvanra emelik. Ügy tervezik, hogy műanyagból készült divatos gombokat is festenek majd kocsikra, nem tudták elgondolni, mi az a nagy sürgésforgás kicsit odébb, a pilisbo- rosjenőd téglagyár körül. Aztán megérkeztek az építőipari gépek s a talajmunkák befejeztével napról napra emelkedtek a falak, alakultak a csarnokok. Csakhogy más formájúak, mint amilyenek eddig jellemzőek voltak a téglagyárakra. Nincs kör alakú kemence, hiányoznak a hosszú, cseréppel fedett, alacsony színek, amelyekben télen-nyáron nyers téglák tízezrei szikkadtak. Most már dolgozik a 37 millió forintos költséggel épült téglagyár, amely a legmodernebbek közé tartozik Közép- Európában, bizonyságul, hogy a téglagyárak felett újra kiderült az ég. Az ötvenes években fejlesztésükre nem sok gondot fordítottak — tudatosan. Ügy gondolták, a mind modernebb építési eljárások feleslegessé teszik a hagyományos építőanyagot. Aztán kiderült, hogy nagyon is nagy szükség van rá, kapós cikk a tégla, hiszen a családiház-építők ma sem panelból építkeznek. A 15 éves lakásépítési program pedig számít a magánkezdeményezésre. S hogy születik itt a tégla? A nyersárunak nem kell legalább három hetet száradni a szabadban, hanem azonnal a samottos kocsira teszik. A kocsit automata továbbítja az égetőbe, onnan kellő idő múltán a hűtőrészbe. Amikor az alagút végén kibukkan, máris kitűnő minőségű. Emberkéz közben nem érintette, megszűnt az örökös rakosga- tás. Gazdaságosabb lett a gyártás, mert az égetéshez a pilisi bányák gyenge minőségű szene is megfelelő. A füstgázokat, melyek a múltban csak a levegőt szennyezték, ma ventillációval beterelik az alagútba és azok hűtenek. A szakemberek még sok-sok előnyét sorolják az új módszernek. Azt, hogy jóval kevesebb kéz kell, mégis nagyobb a termelékenység. Ez az üzem például 15 millió téglát gyárt majd évente. Megszünteti a téglagyártás idényjellegét, mert az időjárástól függetlenül egész évben működhet. Az sem utolsó szempont, hogy az ilyen rendszerű üzemben emelkedik a dolgozók keresete, ugyanakkor munkájuk hasonlíthatatlanul könnyebbé válik. Építész- és gépészrajzolókat, valamint gyors- és gépírónőt sürgősen felveszünk jelentkezés: KŐBANYAI GYÖGYSZERÁRUGYAR Budapest X.. Gyömrői út 19 — 21. Telefon: 477 — 330/193. lésben. Ennek köszönhetik, hogy a vevő igényei alapján néhány napon belül asztalra tehetik a íerrit forma-mintát, míg korábban — a szemszám miatt — hónapok kellettek ehhez. — A szerszámellátás rendezése döntő kérdés volt, s a végleges inspirációt a megyei pártértekezleten elhangzottaktól kaptuk — mondja Németh Lajos, a gyár főmérnöke —, mert megerősített bennünket abban, hogy helyes úton járunk. 1968-ban már egyetlen darab szerszám sem készül más gyárban, s ugyanakkor: helyben is előbbre léptünk. Először a keménykrómozást alkalmaztuk, majd 1967 végétől már keményfém szerszámokat használunk. Míg a korábbi szerszámok élettartama 15—20 ezer darab legyártására szorítkozott, a keményíém szerszámokkal több százezer készülhet! Az első három között Az 1967-es Budapesti Nemzetközi Vásáron szovjet külkereskedelmi szervek ötszázezer darab tv-szerelvénygarni- túrát rendeltek a gyártól. „Beugró” rendelés volt ez, de a gyár, jól megérezve a nagy lehetőséget, vállalta. Teljesítette is becsülettel, s az eredmény: 1968-ban már 900 ezer garnitúrára szól a szovjet megrendelés. — Nem szólam, nem valami divatos kifejezés gyárunkban — mondja Vándor Béla hogy mindent a vevőért. Ott, a megyei pártértekezleten azt hangsúlyoztam: meg kell tanulnunk kereskedni. Akkor sokféle aggodalom élt bennem, sikerül-e? Most már jó alappal rendelkezünk az igen-hez. Sőt, ha . tréfásan is mondom, olykor mar bajiba is kerülünk. 1967 elején ferritüzemünk számára valósággal koldultuk még a munkát. Most meg már annyi van, hogy a maximális kapacitást is jóval meghaladja, de: törjük a fejünket, mert egyetlen vevőt sem akatunk elengedni üres kézzel. Sok minden kellett és kell ehhez. A többi között az, hogy a gyár irányító apparátusának szemlélete alapvetően változzon, s a vevő foglalja el a fő helyet. Azután: meg kellett teremteni az ütemes, tervszerű termelés feltételeit, s ez olyannyira sikerült, hogy a KGM- vállalatok között az első három ketté kerültek. Az. üzemek nagyobb önállóságot kaptak, a gyár vezetői az ún. folyó-ter- meléssel csak végszükség esetén foglalkoznak. Kamatoztatták a kisebb ötleteket is, így például a gyorsan megmintázott ferritforma mellé a műszaki specifikációt közlő — a vevő anyanyelvén közlő! — prospektust is adtak; a fény- csőfojták szabását táblalemez helyett a hulladékmentességet biztosító ' szalagra állították át; a tartalékkapacitások feltárására okos felmérő munkát szerveztek. Tisztázták a horganyüzem jövőjét, az ország sok helyén gyártott termékek termelését koncentrálták ide; kalkulációs alapon vállalják néhány száz darabos kis tételek gyártását is, s ez korábban szintén ismeretlen volt; 1967- ben kétszer is fölfelé kerekítettek évi tervükön, de ezt is túlteljesítették. És 1968-ra újabb hetvenmillió forintos termelésnövekedést terveztek, azaz 18—19 százalékot „feszítenek”. Ez pedig azt jelenti, hogy átlépik az évi félmilliárd forintot... Export, biztos piacra A ferritüzem termelése nyolcvan százalékban tőkés piacokra kerül. Az export egyenletes növekedése mellett nem jutott kisebb törődés az importnak sem. A gyár sokféle, s igen drága importanyaggal dolgozik. Módszeres munkával felülvizsgálták importjuk gazdaságosságát, s például a vórösvasoxidot tonnánként 67 dollárral olcsóbban szerzik be, mint eddig s most folytatják a tárgyalásokat a mangánkarbonát kilónként harminc forinttal alacsonyabb áron történő vásárlásáról. Ezek a törekvések nem találtak azonnal megértésre a gyár műszakijai körében. Ellenállásuk egészséges tőről fakadt: termékeik hírét, jó minőségét féltették. Bebizonyosodott: nem termékrontást okozó szűklátókörű „takarékosságról” van szó, hanem a piaci lehetőségek jobb hasznosításáról. — Voltak viták azon is — mondja Vándor Béla —, hogy melyik a „jó” piac? Azzal feleltünk: az a jó piac, ahol megfelelő árat kapunk termékeinkért, de a biztos exportpiac számunkra a szocialista országok piaca, s erre — többek között — frappáns bizonyíték volt a nagytömegű szovjet megrendelés. — Meglévő piaci kapcsolataink mellett természetesen arról sem feledkezünk meg, hogy elébe 1 menjünk a piaci igényeknek. Így például már most készülünk a színes televíziózás hazai megteremtésére, a fejlesztésen tevékenykedő szakemberek magyar alkatrészekkel dolgozhatnak: Vácott készült alkatrészekkel —• mondja Németh Lajos. A tizennégy hónapot átfogó számadás valóban igen gazdag. Mert ott, a megyei pártértekezleten Vándor Béla arról is beszélt, hogy az ipar gazdaságosabb termelésének jelentős forrása a járulékos költségek csökkentése. Ennek jegyében már próbaüzemei a gyárban a levegőbontó berendezés, azaz a helyi nitrogén- gyár. Eddig palackokban, a fővárosból szállították a nitrogént; horribilis összegbe került. Ezért született meg a gondolat: helyben kell termelni a nitrogént. Igenám, de mintegy kétszázezer dollárba került volna a berendezés! Addig kerestek, kutattak, míg hazai levegőbontót nem sikerült találni: ezt állították fel, s másfél év alatt megtérül a beruházásra fordított összeg! Helyet kell kapnia ebben a mérlegben a kutatóintézetekkel kialakított új kapcsolatoknak. Annak, hogy a gyár nem egy esetben más intézetektől, sőt, külföldről is ellenajánlatot kér, s csak azok összevetése után írják alá a szerződést. Ahogy maguk versenyben állnak, ugyanezt követelik meg a kutatóintézetektől is; precízen számontartják, mit kap a gyár tőlük a kifizetett forintokért A tizennégy hónap rangos eredményei közé tartozik, hogy megoldották a fi- nomrajzolatú áramkörök gyártását, mégpedig oly sikerrel, hogy a náluk járt külföldi szakemberek nyugati elitüzemek termékének nézték. Megtanultak kereskedni, s most, jó alapokról, így lépnek tovább. Nemrég a vasút jelentkezett náluk, megoldanák-e, hogy ne csak fazékmagot, hanem csévét szállítsanak neki? Gyors számvetés, s a felelet: igen. Ez a piaci jelentkezés tovább érlelte a gondolatot: ne alapanyagot és alkatrészt szállítsanak elsősorban megrendelőiknek, hanem szerelvényként adják el termékeiket. Kényelmesebb a felhasználónak, előnyösebb nekik. Pezseg, forr most minden a gyár falai között. Van, aki a 44 órás munkahét júliusi bevezetését kommentálja, van, aki a húsz nap körül alakuló nyereség összegét számítgat- ja. Kinek-kinek másként köszöntött be az új esztendő, a reform. És akik azt vállalták, hogy megtanulnak kereskedni, azok számvetése sem ad okot pesszimizmusra.^ Sőt, teljes joggal lehetnek optimisták ... Mészáros Ottó 1 1 1 A