Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-19 / 15. szám
MU. 196S. JANUAR 19.» PENTEK .KÖRÖSI JAKAB ELEMÉR?' Gyávák szövetsége © A levél, melyet, felháborodásom nem titkolva, immár másodszor olvasok el, kissé gyanús. A szálkás betűk ugyanis női kézre vallanak, az aláírás viszont férfinév. „Tisztelettel: Körösi Jakab Elemér." Gyanúm fokozza, hogy a levél küldője közelebbi lakcímét sem a borítékon, sem az aláírása után nem tüntette fel. Persze, lehet, hogy tévedek — tolom félne kétkedéseimet. — Hátha ez egy nőies tulajdonságokkal megáldott férfiú, a címét meg szórakozottságból felejtette el közölni. Semmi sem lehetetlen. Tehát az sem, amit, meglehetősen körülményesen, papírra vetett. Egy Tápió menti vas- és műszaki bolt vezetőjét panaszolja be, aki csak úgy ad el olajkályhát, ha előzetesen 400 forint borravalót szurkolnak le neki. Az egyik helybeli tsz-traktorossal is közölte szilárd elhatározását, ám az „fogta magát’’ és faképnél hagyta. A derék traktoros neve is ide van írva, no, lám! S mindezek után ilyen szónoki as fordulat következik: „Kérdezem én, mi lesz most, az új mechanizmusban, hogy szabadabb kezet kaptak a boltvezetők? Én, kérem, sem dolgozója, sem vezetőségi tagja nem vagyok a földműves- szövetkezetnek, de nem tudok szemet hunyni az ilyen jelenségek fölött. Hiába vannak az igazgatósági meg a különféle vezetőségi tagok, ha ilyen dolgokra nem tudnak fényt deríteni!" — Fékomadta, teremtette! — csapok az asztalra, de úgy, hogy a szomszéd szobákból is korám szaladnak. — No, majd mi elhegedüljük a nótátokat! Majd mi megtanítunk benneteket kesztyűbe dudálni! Mi, hárman, Körösi Jakab Elemér, a t&z-traktoros, meg én! S ravaszdi tervvel a kobakomban, már utazom is a tett színhelyére, hogy lebuktassam a boltvezetőt, és felébresszem az aluszékony földművesszövetkezetieket. CD Most örüljek annak, hogy a gyanúm beigazolódott? Körösi Jakab mestert széles e községben nem ismerik. Álnév mögé bújt valaki: bárhanem, miként azt a betűk alapján feltételeztem, egy fehérszemély. Hanem a traktoros, az él, az megvan, az hús-vér alak. A tsz egyik legjobb traktorosaként ismerik. — Fiatal, belevaló srác — mondják róla a munkahelyén. — Csak nincs vele valami baj ? — Dehogy, dehogy! Persze, amint az általában lenni szokott: épp ma nem jött be, szabadnapos. Hajkurászom egész délután. S végre, pufajkásan, zsír- szagúan, mert disznóölésnél segédkezett, kerékpárjáról lelépve, végre, teljes valójában előttem áll. Mondom neki, ami írva vagyon. Ö meg csak hebeg, hápog, maga a testet öltött megrökönyödés. Egy szó sem igaz az egészből! Kezébe nyomom a levelet. Mozog az ajka, úgy olvassa. — Hát ez... hát ez... És szidja a Körösi Jakab Ellemér névvel álcázott rosszindulatú személyt. — Nem is vásárolt olajkályhát? — De igen ... Azazhogy nem én, hanem a feleségem, meg az anyám. Én be se tettem a lábam a vasüzletbe. Reggel elmentem munkába, és amikor este hazamentem, a kályha már otthon volt. Négyet kapott a bolt, az egyik nekünk jutott. — S nem is adtak érte négyszáz forint borravalót? — Már mért adtunk volna? Fogok egy teherautót és Szolnokról annyi olajkályhát hozok, amennyit akarok. — Pesten sincs — akadékoskodom. — Dehogy nincs, kérem. Nem vitatkozom vele. Elvégre lehet, hogy ő szerzett megbízhatóbb értesüléseket. — Szóval nem igaz az egész? — Szemenszedett hazugság! S ebben maradunk. Fejcsóválva fog velem kezet. — Talán neki is vaj van a fején — töprenkedem, útban Budapest felé. — Talán a traktor olaját használja fűtőanyagnak, s gondolja, jobb, ha senki nem szimatolgat a kályha körül. Vagy talán csak inába szállt a bátorsága? El- háborogta valakinek, hogy hogy’ járt, az megírta, és ő most — ne szólj szám, nem fáj fejem! — nem vállalja a nyilvánosság előtt... De az is lehet, hogy csakugyan rosszindulatú áskálódás az egész. Haragszik a boltosra valaki, s így próbál borsot törni az orra alá .... Hipotézisek, bizonyíthatatlan hipotézisek. Marad tehát minden a régiben. i és dübörgő monstrumával végiggázol testemen a trakto- ' ros? Hátha megfúrnak valamiképp a földművesszövetke- I zet potentátjai? Hátha ma- I gamra haragítok minden ke- j reskedelmi alkalmazottat, és még négyszáz forint borravaló ellenében sem kapok olaj- kályhát, ha egyszer kedvem szottyan rá, hogy magamnak is vegyek? ... Hohó, hohó! Vigyázzunk csak, vigyázzunk! S eme körülményes megfontolások után, én is álnév- | vei zárom levelem. Tisztelettel: Párolg István Kőbányaiak és Pest megyeiek találkozója A hagyományoknak megfelelően az idén immár nyolcadszor rendezik meg a megyéből Kőbányára bejárók és az ottaniak baráti találkozóját A „Kőbányai köszöntő” címmel február 17-én sorra kerülő estet a X. kerületi KlSZ-bizottsóg, a kőbányai szakmaközi bizottság, a nagy- kátai járási művelődési ház, a Minőségi Cipőgyár szakszervezeti bizottsága és a Törekvés művelődési ház rendezi. A műsorban többek között fellépnek a nagykátai és a tápiósziecsői öntevékeny művészeti csoportok. A bevételt a kőbányai úttörők balatonlellei táborának építésére fordítják. Levelet fogalmazok Körösi Jakab Elemérnek és a tsz- traktorosnak: „Kérdezem én, mi lesz most, az új mechanizmusban, hogy szabadabb kezet kaptak a boltvezetők? Én, kérem, sem lakója, sem vezetőségi tagja nem vagyok annak a Tápió menti községnek, amelyben maguk éldegélnek csendesen, de nem tudok szemet hunyni az ilyen jelenségek fölött. Hiába vannak a lelki meg a különféle becsületérzési háborgásaik, ha ilyen dolgokra nem tudnak fényt deríteni! Ha gyávák, magukra vessenek. Akkor csak tűrjék el, hogy a vasboltban megkopasszák valamennyinket, akkor csak tűrjék el, hogy a földművesszövetkezet vezetői bóbiskoljanak, akkor csak várják ítéletnapig, hogy a hamuból más kaparja ki maguknak a sült gesztenyét.” Alá akarom kanyarintani a nevem. De várjunk csak, várjunk !... Hátha a boltvezető valahol megles, és kést döf a hátamba? Hátha nekemront MIKLÓSI OTTO: A közép káder Nincs fenn a hullám csúcsán. De nincs is lenn a völgyben. Az ifjúságán túl már, S még nem aggott el bölcsen. Áll, mint egy öreg bútor, Mint rengetegben Ábel, Az arany középúton, Az arany középkáder. Alulról ő egy óriás, Csak fentről látszik cseppnek, Optikai csalódás, Mert éppen középtermet. Nem fél paraszttól, úrtól, S ha sok a munka, ráver, Az arany középúton, Az arany középkáder. Ha alul meg nem értik, Hogy felül mit akarnak, Avagy felülről kérdik, Válaszol ennek, annak. S kontaktust is tart újból, Mint szigetelő kábel, Az arany középúton, Az arany középkáder. S ha alul nagy a morgás, Vagy felül nagy a hurrá, Ö sohasem szomorkás, S félsz nem lesz rajta úrrá. Bár fúrják őt fúrt-furton, Nem csügged régen már el, Az arany középúton, Az arany középkáder. Az új mechanizmustól Reméli s kéri kérve, Az értéktörvény hasson, S becsüljék, meg már végTe. S ne higgyék, azt, hogy smuzol. Hogy alul-íelül átver, Az arany középúton. Az arany középkáder. Hajnali komédia Január 24-én mutatja be a televízió Sean O'casey Hajnali komédia című tv-játékát, melynek szerepeit Tahi Tóth László és Soós Edit, Harkányi Endre és Tábori Nóra alakítják Küzdelem a talajerózió ellen a szobi, váci és gödöllői járásban Pest megyében elsősorban a szobi, váci és gödöllői járásokban csaknem 140 000 holdon pusztít a talajerózió. Az Agrártudományi Egyesület megyei szervezetéinek talajtani szakosztálya távlati tervet készített e hatalmas terület megmentésére. A következő években 52 termelőszövetkezet területén majdnem százezer holdon védik meg a termőföldet, illetve javítják a talajt. A rádi Űj Élet Termelőszövetkezetben már meg is kezdődött a munka; Püspökszilágy, Vác- duka, Domony, Kerepes és Pécsi közös gazdaságaiban pedig I rövidesen hozzálátnak az ero- ' dált területek visszahódításá- , hoz. A hat termelőszövetkezet- I ben 12 millió forintot költenek ; az idén talajvédelemre, s ezzel 15 000 holddal gyarapodik termőterületük. A Dabas—öcsa környéki turjános területen nagyszabású fásítás kezdődik. Ezen a lápos, zsombékos vidéken az ócsai Űj Barázda Termelőszövetkezet hatszáz holdon fűzfa telepítését tervezi. A következő években a Tápió— Hajta vízgyűjtő területéin 900 hold, a Rákos-patak mentén pedig hatszáz hold fásítását fejezik be. Lámpafényben T úlórázott. Fáradtan és idegesen indult haza. — Mindjárt kilenc óra! — mérgelődött hangosan, amikor az órára nézett. Még szerencse, hogy egy évben csak egyszer van ilyen rendkívüli időszak a könyvelésben: túlóra feketén ... Mert zárás ide, zárás oda, a túlóráért nem fizetnek semmit. Most is: este héttől, majdnem kilencig keresett egy hetvenkét filléres többletet, s nem találta. Nem a pénz számít, mert kit érdekel hetvenkét fillér? De a könyvelés ördöge olyan, hogy a hetvenkét fillérből lehet a valóságban hetvenkétezer is, forintban ... S nem többlet, hanem hiány ... Klappolni kell mindennek, mert különben megette a fene az egészet: ezért fizetik őket. Kiért a sarokra, a buszmegállóhoz Jöttek-mentek az emberek, csillogtak a kirakatok, s hangos surranás- sal húztak el a járdasziget mellett a személykocsik. Az emberek észre sem vették, hogy gondterhelt az arca. Mert ki is figyelné, hogy milyen a másik? Elhessegette bosszúságát, s nézte a forgalmat. Most már valóban: miért is törje a fejét? A gyárkapun is kihozni a gondot? Marhaság!... Majd holnap folytatja, a maszek időt nem fizetik __Végül stimmel majd mind en, mint ahogy máskor is stimmelt, ha meg nem, a főkönyvelő dolga!... Hajkurássza őket éppen eleget... A busz késett. Elvileg négypercenként kellene járnia, de eltelt már tíz is, mégsem jön. A fene megette ezt a közlekedést... H osszú sor vár a megállóban, mind csupa öreg... Honnan kerül elő ilyenkor ennyi öreg? Mintha mindnek halaszthatatlan dolga lenne, beállnak precízen, véletlenül sem vétik el helyüket, fontoskodnak, toporognak ... S aztán jött egy fiatal pár is. Szőke nő, hatalmas hajjal, és sovány, alacsony, szemüveges fiú. Éppen mögötte álltak be a sorba. Hangos szusszanásokkal befutott a busz. Tele volt. Megrohanták, elől, hátul, s a kalauz már indított, mire elrendeződött a kavarodás ... Megállt, hátul a peronon. Űjságot vett elő, de képtelen volt végigolvasni egy sort, annyira rázott a kocsi. Eltette a lapot, s ismét eszébe jutott a hetvenkét fillér: mi a fene lehet az? Miért pont ennyi? Mi kerül ennyibe? Itt végülis valami lappang!... Valami disznóság!... Mérges lett magára. Ha így megy haza, az asszony megint durcáskodik majd: — Nem vagyok kíváncsi a benti dolgokra, nekem ilyenkor, este, jókedvű férfi kell!... És nevet hozzá. Féléves házasok. Három évig jártak együtt, de nem volt lakás. Nehéz volt. Most annál izgalmasabb ... Furcsa melegség futott végig rajta, mert maga elé képzelte az asszonyt, divatos, rövid kis hálóingében, telt combjaival, ahogy szalad elébe .. Mert már ötkor is így várja, hálóingben ... Elmosolyodott, zavarba jött saját gondolataitól, s szétnézett, hogy elterelje figyelmét. A kalauz mellett, háttal az ablaknak, ott ült az előbbi fiatal pár. A fiú karolta a lányt, fülébe sugdosott, s jókat nevettek. A fiatal könyvelő megnézte a nőt. Különösebb szándék nélkül, csupán azért, mert ha nem akarja nézni, el kell fordulnia: éppen szemben ülnek ... A nő feltekintett, és észrevette a pillantást. Visszalesett homlokába hulló haja alól, 's zavartan húzogatni kezdte a szoknyáját... Kabátja kinyílt, és kilátszott gömbölyű térde, combja, amelyet a csöppnyi szoknya alig takart. A férfi toporgott, el-el kapta pillantását, megpróbált megfordulni, de a tömegtől nem lehetett. Szeme visszatévedt... A lány nevetgélt, időnként ő is súgott valamit, a közben szórakozottan hagyta, hogy a fiú babráljon ujjaival. Amikor helyrerángatta a szoknyát, már tette is vissza kezét párja ölébe, s billegtette ujjait, mintha az „ez elment vadászni”-t játszották volna.. A férfi jobban megnézte a lányt, úgy, hogy az is észrevette a megváltozott tekintetet... Beszélt fiújához, de időről időre felvetette fejét, és nyíltan, kérdőn a férfire nézett. Aztán elpirult, idegesen íészkelődött a helyén, s egy nagy sóhajtással, mint akinek melege van, kigombolta kabátját. Levetette vastag sálját is, s látni lehetett fehér nyakát, mélyen, egészen mélyen kivágott ruháját, s a kivágásban keményen feszülő, telt mellei-domborulatát... — Úristen!... — suhant át a férfi agyán a gondolat. — De csodás alakja lehet!... N yáron, kánikulában, amikor könnyedén öltözködnek a nők. akkor látni nagyritkán ilyen szép, telt, feszes kebleket, amelyeket úgy néz az ember, ahogy egy szép aktot vagy szobrot nézne meg, esztétikai gyönyörűséggel... De ebben a szoborban élet is van ... A lány fölényes lett... Ügy tett, mintha észre sem venné a rácsodálkozó férfiszemeket, csak ritkán találkozott pillantásuk, máris bújt bele a fiú gallérjába, sutyorgott tovább, szapora beszéddel... A busz a kőrúthoz ért. A fiatal pár leszállt. A férfi is csak eddig jött. Amikor a 'épcsőn egy idősebb emberrel udvariaskodott, észrevette, hogy a lány visszanéz... És a férfi menit is, mert itt a lakása, mindjárt az első utca balra, a sarki kocsma után. A fiatal pár előtte haladt. Amint befordultak, megálltak, összeborultak. Éppen egy lámpa alatt voltak, de nem zavarta őket a fény. Ölelték, csókolták egymást. A férfi lelassított, nem akarta háborgatni őket. De végülis beért a lámpa fénykörébe, ök csak tapadtak egymáshoz. A lány egyik kezével simogatta a fiú tarkóját, másik kezével ölelte, húzta magához ... S a fiú válla fölött, nyíltan és szemérmetlenül a közeledőt nézte... A férfi döbbenten állt meg: — Megbolondult ez a fruska? ... A férfi nézte a távolodó párt, a fiú vékony alakját; a lány ringó járását, s a divatos csizma fölött villogó térdhajlat vágyat ébresztő, formás ívét... — Zsuzsinak is ilyen a járása .. ( — gondolta. — Akár ő menne itt!... Azok ketten sétáltak előtte összebújva, csókolózva. A lány néha visz- szanézett és nevetett... Kísérője nem vett észre semmit. Gyanútlanul karolta a lányt, s időnként önfeledten átölelte, csókolta, simogatta. A férfi hazaért. Állt a kapujukban, és borzongva bámult a lány után: — Hát ilyenek a nók? Minden nő ilyen? Zsuzsi is?... Visszafordult. B ement a sarki kocsmába, kért egy deci cseresznyét. És otthon, amikor Zsuzsi eléje szaladt hálóingben, hogy beengedje —, nem adta vissza felesége csókját... Tenkely Miklós
