Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)
1968-01-16 / 12. szám
PEST 1IEC1 g^íirfap 1968. JANUÁR 16., KEDD ^'*'*'r''S*S*SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS^ | Tékozló fiú Havas fa, óriási gomba, madár érinti, és ezüst por hull zizegve kalapomra, ötszáz kéményből száll a füst, indázva száll és kavarogva. Bealkonyult. A hó világít. Ügy rémlik, minden tetszhalott ma. Lopózkodva megyek hazáig — legalább egy kutya csaholna, vagy a szél fújná halk danáit. Végre! A vedlett, narancssárga ház ablakából elhaló hang ömlik ki az út havára — ó, régi harmonikaszó! Megadom, bármi is az ára, fogadj vissza, falum, te jó. I Polgár István Karambol - őzzel A kemény tél, a mínusz 15— 20 fokos hideg, valamint a hótakaró megváltoztatta a vadak életmódját a Közép-Ti- sza vidéken. Az országutak, tanyák környékén még világos nappal is gyakran látni didergő nyulakat, özeket. A vadak merészsége azonban sokszor végzetes kalandot eredményez. Alcsiszigetnél egy motorkerékpáros összeütközött az útmenti fák mögül hirtelen előbukkanó, jól megtermett őzzel. A motoros felborult, de a sérülést megúszta, az őz azonban a helyszínen kimúlt. Talponálló helyett Modern Presszó ITALBOLTBAN — JOGHURT MEGÉR EGY AlITÓT A CIMBALOM A cimbalmot úgy ismerik az egész világon, mint „tősgyökeres” magyar hangszert, pedig tulajdonképpen arab eredetű. Az arab „kenum” volt az őse, akárcsak az angol dulcimer- nek, az olasz psalteriónak, a német haekbrettnek. De amíg ezek a hangszerek idővel általában múzeumi tárgyakká váltak, addig a magyar cimbalom élő hangszer maradt. Tantárgy lett a főiskolán Népszerűségét jelentősen elősegítette az is, hogy cimiba- lomkészítő mestereink kiküszöbölték a hangszer hibáit. Az egyik régi magyar mester -— Schunda József — hangtompító pedállal megszüntette a cimbalom húrjainak „egymásba zúgását”. Ezzel, mint annak idején Liszt Ferenc megállapította: „az ősi hangszert kiragadta pongyolaságából és megadta nekik szalonhangiar- senyi és zenekari képességét”. A magyar nép kedvelt hangszere a XIX. század végén és utána egyre nagyobb rangot kapott, s ezt világhírű ze- neköltődnknek köszönheti: a „Bánk bán”-ban Erkel, a „Háry János”-ban Kodály, a „Farsangi lakodalom”-ban Poldini juttatott fontos szólamokat a cimbalomnak. A cimbalom 1890-ben lett „tantárgy” a Nemzeti Zenedében, 1897-ben a Zeneakadémián, 1945 óta pedig tanszéke van a Zeneművészeti Főiskolán. Tökéletes rezonancia Magyarországon ma kizárólag a budapesti Hangszerkészítő és Javító Kisipari Szövetkezetben készítenek cimbalmot Itt gyártják a Bohák- rendszerű cimbalmot is. A Bohák-család tagjai voltak azok, akik Schunda után módosították, tökéletesítették a hangszert. — A régi rendszerű cimbalmoknál — mondja Bohák Lajos —, aki *maga is hosszú ideig gyártotta a cimbalmot a szövetkezetben — a hangfogókat a beléjük öntött ólomnehezék rányomta a húrokra. Apám már 1914-ben olyan módosítást hajtott végre, amely ezt a nyomást szabá- lyozhatóvá tette. Elődeim megváltoztatták a hangoló és akasztó szögek eddigi rendszerét és ezzel ellensúlyozták a húrok 103 mázsányi húzását, amely a tőkét gyakran meg- repesztette (tőkére épül a cimbalom) és ami a legfontosabb; családom tagjai tökéletesítették a cimbalom rezonanciáját. ' Importanyagból Nem könnyű feladat a cimbalom gyártása, amelynek farésze kizárólag lucfenyőből vagy diófából készülhet. De nem akármilyenből! A faanyagnak először 4—5 éven át a szabadban, majd 2—3 évig zárt helyen kell száradnia, amíg eléri a csupán 14 százaléknyi nedvességtartalmat. ségben meleg levegővel kiszárítani; de ezek a kísérletezések ez ideig még nem jártak kellő eredménnyel. A cimbalom faanyagának jó része és 123—133 húrja teljes egészében importanyag: tehát a „legmagyarabb hangszer” nyersanyagát nem Magyarországon produkálják. Becstől Bandungig A háború utáni években, a cimbalmok minősége leromlott, és ennek következtében a külföldi érdeklődés erősen megcsappant. A szövetkezetben most kevesebb cimbalmot gyártanak, de olyanokat, amelyek megfelelnek régi hírnevének, s ma már Bécstől Tokióig, Bukaresttől Bandungig, nemcsak zenekarok, hanem magánosok is érdeklődnek a magyar cimbalom iránt. A cimbalmot különben a Komsumex Vállalat exportál! ja és egy Bohák-féle cimba- Az utóbbi években a cim- i lom dollárértéke egy kisebb balomikészítéshez szükséges j f>utó árával vetekedik, fát megpróbálták zárt helyi- | Ják Sándor Befejeződött a próbanépszámlálás Mintegy 65 000 család — kereken 200 000 személy — adatainak összeírása után hétfőn országszerte befejeződött a próbanépszámlálás. Az összeírásnak az volt a célja, hogy a Központi Statisztikai Hivatal az 1970. január 1-én sorra kerülő általános népszámláláshoz megfelelő tapasztalatokat gyűjtsön a számlálóapparátus szervezéséről, a nyomtatványok célszerű formájáról, kérdések csoportosításáról, az adatok gépi feldolgozásáról. Az összeírásokat, több mint kétezren — főleg pedagógusok — végezték. A próbanépszámlálás a családoknak 2 százalékára terjedt ki. Valamennyi összeírt személyről körülbelül 70 adatot nyertek. A próbanépszámlálás eredményeit az év végén, vagy a jövő év elején kötetbe foglalva közzéteszik. Kilenc italbolt van Pilisvö- rösváron, de már nem sokáig. A község vezetői ugyanis arra törekszenek, hogy anyagi lehetőségeikhez mérten a rosszhírű talponállókat kulturált szórakozóhelyekké alakítsák. Az egyik kocsmából nemrégiben zenés presszó lett, ahol minden délután öt órától zon- goraszó, hét végén pedig háromtagú zenekar várja a szórakozni vágyókat. A vörösváriak máris megszerették a „Modern” Presszót, hiszen a másik kettő együtt nem tudott százhúsz vendéget fogadni. Megpecsételődött a sorsa egy másik italboltnak is. A sör és a bor helyett ezentúl tejet és joghurtot mérnek benne, mert tejvendéglővé alakítják. Ha pedig elkészül az új népbolt, a régiből zenés, melegkonyhás kisvendéglő lesz. Egy éve épül, s rövidesen megnyílik a Tárna Étterem. Egymillió "00 ezer forintot költöttek rá; a tanács az építőket is biztosította és teljesen újjáalakították, korszerűsítették. A modem konyha kétszázötven embernek főz majd s gondolnak azokra is, akik hazaviszik az ebédet. Már csak a bútorokat várják, s a tervek szerint február elején „avatják” ismét a jó konyhájáról ismert Tárnát. Nagymama titulusa Kossuth-adó és színes tv Az Elektromechanikai Vállalat az idén ismét nagy jelentőségű munkákat végez a rádió- és a televízióadások korszerűsítésére. Egyik fontos vállalkozásuk az új Kossuth adó elkészítése. Helyesebben két adóberendezésről van szó, egyenként 150 kilowattos teljesítménnyel, ebből az egyiket már átadták, a másik az év közepére készül el és a kettőt egybekapcsolva valószínűleg ez év végén helyezik üzembe. A vállalat idei másik fontos feladata a kísérleti színes televízió adóberendezésének elkészítése. Két hónappal ezelőtt döntöttek arról, hogy a korábbi tervektől eltérően ezt az adót nem külföldről hozzák be, hanem itthon gyártják, csupán a gyártáshoz szükséges műszereket importálják. A kísérleti színes adó az év végére készül el, üzembe helyezésének pontos időpontjáról még nincs döntés. Kék madár „Ornitológus csemegének” számít az a hazánkban rendkívül ritka, csodálatos kék színekben pompázó kék-fu nevű- madár, amely a napokban a Velencei- tóra látogatott. A szárcsánál valamivel nagyobb madár feje és nyalta pompás türkizkék, a fejének hátsó része, tarkója indigókék, testének többi része és szárnya pedig valamivel élénkebb kék színben pompázik. A kék madár a mediterrán éghajlatú vidékeken -. Spanyolország.- ban, Itáliában, a Szovjetunió d-gli részen, valamint Északnyugat-Afrikában rendkívül gyakori, nálunk azonban ember- emlékezet óta csak másodszor fordul elő. Az első, hazunkba látogató kék-furól kiderült, hogy az egyik szomszédos ország állatkertiéből szökött meg. Az ornitológusok egyelőre rejtélyesnek vélik a madár mostani „látogatását”. Nem tartják valószínűtlennek, hogy ez a példány is valamelyik madárházból vagy állatkertből szökött meg. A madarat naponta figyelik. Egyelőre semmi jelét nem adja annak, hogy hidegnek találná a Velencei-tavi éghajlatot és távozásra készülne. Ülőhely az ablak mellett N‘ KÖNYVESPOLC Randé Jenő: Fultontól Brüsszelig „Mi együttérzünk Európával, de nem vagyunk Európában. Httzzá kapcsolódunk, de nem vagyunk elválaszthatatlan része. Érdekelt társak vagyunk, de. nem veszítjük el önállóságunkat ...” 1929 végén írták le ezeket a mondatokat a Saturday Evening Postban. Aki leírta, az — Winston Churchill volt. És napjainkban a brit oroszlán ott karmolász- sza a Közös Piac kapuját, hogy vágre-valahára bebocsát- tatást kapjon abba az „Európába”, melynek oly hosszú időn át fölényes szemlélője volt. A közismert újságíró könyve bevezetőben áttekintést ad az „egyesült Európa” sokszor fölvetett, s mindig hamvába holt eszméjéről, majd — Fultontól Brüsszelig — igen nagy alapossággal elemzi a második világháború végétől napjainkig terjedő időszakot a nyugat-európai integráció szemszögéből. Érdekes téma, érdekes könyv. Randé jóval mélyebbre ás az újsághasábokon megismert tényéknél. Az okokat keresi, az indítékokat, melyek mozgatói és létrehozói voltak az újságlapokon megjelenő eseményeknek. Igen szemléletes, s gazdagon dokumentált képet ad a brit diplomácia sok színű játékáról az USA és Európa között, valamint azokról a szervezetekről, melyek napjainkban az „egyesült Európát” képviselik. A szerző, aki az események jórészének közvetlenül szemtanúja volt, jó arányérzékkel keveri politika, gazdaság és személyes vonatkozások anyagát; könyve így válik nemcsak érdekes, élvezetes olvasnivalóvá, hanem tartalmas, mély áttekintést adó művé is. (Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó.) (m. o.) yi em, nem szabad, foglalt az a hely. Azért csak üljön le. Ha megjön a gazdája, legfeljebb maga feláll, nem igaz? Meddig utazik? Sajnos, azt hiszem, ülhet végig ... Maga is mindennap vonatozik? Még sose láttam. Ne csodálkozzon, hogy mindig az ablakon lógok. Várok valakit. Nem a barátomat. A kezemre néz, a gyűrű? Nem, őt sem. Elég, ha egy családból egy ember teszi meg ezt az utat. Valakinek otthon is kell maradni. A gyerekkel. Meg a tsz, a háztáji. Amellett bedolgozó. Lánykaruhákat varr, megvan belőle a havi hétszáz... Mást várok. Látja, így van ez hetek óta mindennap. Elindul a vonat, s én máris levakartam magam az ablakról. Nem jött. Mondtám ugye, végig ülhet. Véletlenül szállt a harmadik kocsiba, igaz vagy nem? Én szándékosan. Harmadik kocsi, nagy szakasz, dohányzó. Menetirány jobboldal. Azelőtt én is arra a kocsira szálltam fel, amelyik éppen megállt előttem. De az ősz óta ... Mondja, maga szerint eltűnhet egy ember egyik napról a másikra? Eltűnhet, persze. De előkerülhet. Én is ebben bízom ... Ne nézzen olyan furcsán rám, nem vagyok bolond. Elmondom ... Jólesik olyasvalakivel beszélgetni, aki azon a helyen ül... A z ősszel történt, itt a Keletiben. Találomra felszálltam az egyik kocsiba, s leültem ide, az ablak mellé. Nézegettem kifelé. Üres volt a szakasz, aztán megtelt. Egy hely maradt csak, a magáé, ahol most ül. Talán egy perc volt az indulásig, nyílt az ajtó. Bejött ő. Körülnézett, idejött. Szabad? Szabad. Leült. Én két állomással tovább utaztam. Mikor leszálltam, megszámoltam a kocsikat. A harmadik volt. Azután mindig a harmadik kocsiba szálltam. Azóta is . i. Befelé, hazafelé, egyaránt. S ő mindig jött. Na nem, nem mindig ideült. Ha volt máshol hely, oda. Ha nem volt sehol hely, állt. A harmadik, vagy negyedik napon letettem arra az ülésre a munkásigazolványomat. Foglalt! Jól számítottam. Megtelt a fülke, csak az a hely, amelyiken most maga ül, az maradt üres. S ő megérkezett. Tudja, én korán kiérek a Keletibe, közel van a gumigyár. Befelé meg én szállók fel előbb, ő két megálló után. Odajött, látta az ülésen az igazolványt, mégis megkérdezte: szabad? Mi az, hogy szabad! Persze, hogy szabad! Hát neki foglaltam! Valahányszor megláttam —, tudom, nevetségesen hangzik, de esküszöm, így igaz! — szúrni kezdett a vesém. Én olyankor mindig valósággal meghülyültem. Remegett a kezem, nem tudtam, hogyan rakjam a lábam, úgy ültem, olyan mozdulatlanul, hogy elzsibbadt a fél felem. Közben rá-rálestem. Egy csoda! P ”dig nincs semmi különös rajta, mégis egy valóságos csoda! Nem könnyű leírni a külsejét, pedig itt van most is, magam előtt látom. Na várjon, csak: középtermetű, finom az alakja, az arca. Az arca különösen finom vonalú. S nehéz, hosszú szőke haj omlik a vállára. S egy kicsit mindig szomorú a tekintete. Mikor megmondta, hogy pékségben dolgozik, s néha nehéz kasznikat emelget, egyszerűen nem hittem el. Mondom, az nem létezik! Egy ilyen vékony, törékeny teremtés jobban teszi, ha szélben ki sem megy az utcára ... Elvinné. Vagy, mondom, a brigádban egy-két izmos férfiember elvégzi a maga munkáját is. Na, erre megsértődött. De komolyan. Égett a képem. Akkor meg — mondom — a lelke végzi azt a munkát, mert hogy nem az izmai, az biztos. Lehet. Azt mondta erre mosolyogva: lehet. Amikor megérkezett a Keletibe, én már itt ültem mindig, ő megkocogtatta kívülről az ablakot. Otthon meg, mikor leszállt, visszaintett. A télen friss hideget hozott a kocsiba ..; Volt már maga úgy, hogy jó érzés valamire ránézni? Csak, egyszerűen: jó érzés. Mit mond, a nehézfürtű szőlőtövek? Az, olyanra gondolok. Vagy a századmilliméter pontosságúra esztergált acél? Maga esztergályos? Én a gumigyárban dolgozom, ő ríieg pék. Lelkesen tudott beszélni a munkájáról! Gyakran mérgelődött. Nekem magyarázta, s olyankor kipirult az arca, képzeljem, ha valaki lerobban a brigádjukból, vagy nem megy be dolgozni, akkor ők nem kapnak kisegítőt. Ahelyett is dolgoznak. Rengeteg munkájuk van, elvégzik helyette is. Eddig rendben lenne, de mégis mérges, mert hasonló helyzetben a másik brigád kap kisegítőt. Mindegyik brigád, csak az övék nem! Érti maga ezt? I tt szokott leszállni. Ne haragudjon, lehúzom az ablakot, kinézek már ... Hátha meglátom. Nincs. Egy hónapja nincs. Eltűnt. Szombat délután fél négykor leszállt, visszamosolygott, ahogy szokott, s azon a sarkon, ott, lefordult. Azóta nincs. Eltűnt. Létezik ilyen? Hogy meghalt? Viccnek is rossz, ö nem hal meg. Beteg? Lehet. De makk- egészséges volt azon a szombaton ... Nem mehetett férjhez se, soha senki nem kísérte ki az állomásra ... Lehel, hogy műszakot cserélt. De hát ezt miért nem mondta meg? Nem, nem voltunk soha sehol együtt. Csak itt a vonaton. Harminc kilométer oda és vissza. Mindennap. Nem mondtam neki, soha semmi olyant... Mit is mondhattam volna. Meséltem neki a kisfiámról, a feleségemről is. Az ő életét is ismerem. Én úgy vettem, észre, valósággal hazajön, amikor leült ide. szembe. C sak az lehet, hogy műszakot cserélt. Ha azt mondja szombaton: na isten áldja, Kálmán, hétfőtől nem látjuk többé egymást, rendben van. Minden rendben. De nem szólt egy szót sem .. Nem értem ... Várom. Mindig várom. Itt a vonaton Deregán Gábor á ' i 1 I Rác Bernáték 6 évig vár-; tak a szövetkezeti lakásra. \ Érveiket felsorolták min- \ den esztendőben a tanács- \ nál. Szűk albérleti szoba, \ kisgyerek, nagymama és! ők. Lyukas a mennyezet, \ becsurog az eső. Bernátékat a tanács egy\ toronyhaz legfelső emele- S tén juttatta otthonhoz. Bér- \ ci gyerek birtokba vette a \ kis szobát. A felnőttek a; nagyszobában nyugodtak| meg. Az apró hibákra azt \ mondták az építők: dolgoz- | nak a falak, hiba nélkül \ nincs élet. Bernáték ebbe! aztán belenyugodtak. A! minap, mikor már min-\ denkt az igazak álmát \ aludta, a kis Berci fel-1 riadt: — Édesanyám, esik! — Ne törődj vele, fiam,' aludjál — szóit félálomban! az anya. — De itt a plafonról esik. | — Hű — kapkodott az \ apa, mint az a bizonyos! Bernát.... Reggel már több kárval- 5 lőtt várta a művezetőt, \ rendelje el a garanciális! javításokat; kőművesmun- J kát, festést. Sokan már bí-\ rósággal fenyegetőztek. A \ művezető (szakmája kőmű- \ vés) hatalma teljébenj csendre intette a dühös la- > kokat: Türelem, emberek, \ mi van ma? Péntek? Hát; ma már hazamennek az' embereink, de hétfőn reg-! gél... — Nálam kezdjék, szak- \ társ, mert beteg a... — J Nálunk elvtársam, mert el- \ áztunk. — Legyen szives nálunk \ kezdeni, „mérnök úr” — j remegte Bernét nagymama. \ A művezető biccentett. \ Nagymama kérése minden-\ kinél előbb teljesült. Még \ a miniszoknyás lányok is l csodálkoztak ezen. A néntj a liftben aztán elárulta a \ siker titkát: — Jaj, leikecskéim, a ti-! tulushoz érteni kell. Én az\ anti világban is mindig azt * mondtam a tiszthelyette- \ sünknek, hogy: ezredes úr... 5 Galgóczy Imre ?