Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-16 / 12. szám

A meghívást elfogadták Nagy-Britannia Kommunista Pártjának végrehajtó bizott­sága Jack Woddist, a Politikai Bizottság tagját és Betty Matthewst jelölte ki a buda­pesti konzultatív találkozón részt vevő angol pártküldött­ség tagjaivá. A Chilei Kommunista Párt részt vesz a kommunista és munkáspártok budapesti kon­zultatív tanácskozásán — je­lentette ki Luis Vocorvalan, a párt központi bizottságának főtitkára. Oslóban bejelentették, hogy a Norvég Kommunista Párt szintén képviselteti magát a budapesti tanácskozáson. HELSINKI Elektorválasztás Hétfőn délben kezdődött és kedden, helyi idő szerint 20 órakor ér véget Finnország­ban az elnökválasztás. A finn választók 300 elektort jelöl­nek ki az 1300 elektorjelölt közül. Ezek február 15-én ülnek össze, hogy kiválasz­szák az elnököt a három je­lölt, a jelenleg második man­dátumát töltő Vrho Kekkonen, a jobboldali Matti Yirkkunen, és egy agrárcsoport / jelöltje, VeiJ^co Vennamo közül PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XII. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM ARA 7« FILLER 1968. JANUAR 16., KEDD VARSÓ Az SZKP és a LEMP vezetőinek baráti találkozója A Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottsá­gának meghívására Leonyid Brezsnyev, az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitká­ra, Nyikolaj Podgorníj, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsa Elnökségének elnöke és Igényesség és türelem Mcg-megállunk a kiraka­tok eiőtt, ismerkedünk az új árakkal, érzékenyen és nagy várakozással figyeljük az új gazdaságirányítás első hatá­sait, tüneteit. Természetes ez, hiszen a gazdaságirányítás mostanában még igazán ok­kal viseli az „új” jelzőt; ké­sőbb ez nyilván elmarad mel­lőle. Amennyire fontos, sőt nél­külözhetetlen eleme volt az új gazdasági mechanizmus előkészítésének az új köz- gondolkodás kialakítása, any- uyira sajátos helyzetet te­remthet mindez most, a gya­korlati alkalmazás első idő­szakában. Nyilvánvaló ugyan­is, hogy a közvélemény — voltaképpen a januári start első pillanatától —, akarva- akaratían szembesíti a való­sággal a korábban már meg­tanult új kifejezésmód fogal­mait. Márpedig megeshet (sőt, hellyel-közzel ez szük­ségszerű is), hogy a köz­napi valóság még nem tel­jesen egyezik az előzetesen kialakított gazdasági elkép­zelésekkel. A következő hetekben, hó­napokban nemcsak arra lesz szükség, hogy a szakembe­rek megtanuljanak új módon gazdálkodni, tehát élni az önálló döntés nyújtotta le­hetőségeikkel, hanem arra is, hogy a széles közvélemény akKlimatizálódjék a változott gazdasági atmoszférához, mind jobban „otthon érezze ma­gát” a sok elemében szokat­lan gazdasági közállapotok­ban. Korábban sok szó esett pél­dául a mozgó árakról. Ám más erről elvben hallani és megint más valóságban is tapasztalni, hogy egy-egy áru­cikk ára emelkedik vagy csök­ken. Nyilvánvaló, hogy ez annyira új, oiyan szokatlan gazdasági tényező, amit csak bizonyos átmeneti időszak után lehet majd természetes­ként felfogni. Lényegében uj, szokatlan eleme lesz tár­sadalmi életünknek az is, hogy a munkával összefüggő prob­lémák zömét — a keresettől a (elmondásig —, a vállalat In­tézi, mindebben dönt is, hogy tshát a munkaviszonnyal ösz- szeíüggő tényezők (néhány átfogó keretszabályt leszá­mítva) a dolgozó és a vál­lalat közvetlen kapcsolatain alapulnak. Folytathatjuk a szokatlan elemek sorát; ilyen például, hogy ha ezt vagy azt nem kapni, illetve, ha ez vagy az az árucikk rossz mi­nőségű, a bírálat „illetékese” nem „általában” a gazdaság­irányítás, hanem az a válla­lat, amely közvetlenül fele­lős az ügyben. S a vállalat ka­puin belül sem lehet többé a gyakorlati gozdálkodás kér­déseiben a döntéseket felül­ről várni; számolni kell min­den vállalati elhatározáskor az abból származó anyagi konzekvenciákkal, önállóan kell megrendelést szerezni, a gazdaságos termelés felté­teleit biztosítani. Mindezt voltaképpen bizo­nyítékként sorakoztattuk fel annak a társadalmi ma­gatartásnak az indokolásául, .amelyre a következő idő­szakban nélkülözhetetlen szük­ségünk lesz, s amely két fo­galommal fejezhető ki: igé­nyesség és türelem. Igényesség. A gazdasági reform bizo­nyos a lápelvei már a gya­korlati bevezetés első percé­től érvényesek, számonkér- hétők. A vállalati gazdálko­dás . új stílusa, jóllehet a módszerek csak a gyakorlat­ban alakulhatnak ki, már most érvényes, hiszen a ko­rábbi kötelező tervmutatók, a központi elosztás szabá­lyai stb. már január 1-től „hiányoznak” a vállalati esz­köztárból. Hasonlóképpen a reform első percétől érvé­nyesek például az új árak, amelyek a változó gazdaság­irányítás elveinek — bárha kezdeti jelleggel is —, de tü­körképei. Vagyis elkezdődött az elmúlt időszakban hozott jogszabályok teljesítése. Meg­valósításukat pedig azzal az igényességgel kell számontar- lamink — illetve a közvé­lemény erejével is számon- kérnünk —, hogy ezek az alapelveket rögzítő szabá­lyok alapjában véve már érvényesek. Egyébként ter­mészetesen „menet közben” tökéletesithetők is. Türelem. A szakköröknek, az irá­nyító hatóságoknak és a köz­véleménynek egyaránt szá- molniok kell a mechanizmus teljes sebességre gyorsulásá­nak szükségszerűen fokoza­tos jellegével. Ez egyfelől azt jelenti, hogy a vállalati gazdálkodás kezdeti zökke­nőivel szemben is érvényes a türelmi időszak. Érvényes to­vábbá olyan — eleve terve­zett — értelemben is, hogy azok a vállalatok, amelyek a többihez képest anyagilag vi­szonylag rosszabbul voltak „eleresztve”, átmeneti támo­gatást kapnak, hogy legyen idejük a többiekhez felzár- kózniok. Másrészt a hétköz­napi közegben, fogyasztói ol­dalról is szükség van némi türelemre; világos például, hogy a piaci hatások válla­lati érvényesítése — amit ko­rábban, mint reformelvet olyan jól megtanultunk —, nem tüntetheti el máról hol­napra a hiánycikkeket, nem bővítheti egycsapásra az áru- választékot, nem hozhat lét­re azonnal új termelőkapa­citásokat. Igényességre és türelemre van tehát szükség a szakkö­rökben és a széles közvéle­ményben egyaránt. Tábori András Alekszej Koszigin, a szovjet minisztertanács elnöke, mind­ketten az SZKP KB Politi­kai Bizottságának tagjai, ja­nuár 12-töl 14-ig nem hi­vatalos látogatást tettek a Lengyel Népköztársaságban. A látogatás során lezajlott baráti megbeszéléseken len­gyel részrőj • W. Gomulka, a LEMP Központi Bizottságá­nak első titkára, Edward Ochab, a Lengyel Államta­nács elnöke, Józef Cyrankie- wicz, a minisztertanács el­nöke, mindketten a LEMP KB Politikai Bizottságának tag­jai, és Zénón Kliszko, a köz­ponti bizottság titkára vettek részt. ! Jelen volt a találkozón Arisztov varsói szovjet nagy- | követ, az SZKP Központi Bizottságának tagja is. A pártvezetők megvitatták ; a lengyel—szovjet kapcsola- | tokait és megelégedésüket nyilvánították azzal kapcso- | latban, hogy a Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság együttműködése állandóan bő­vül és mélyül mindkét nép érdekében s a szocialista or­szágok egységének erősö­dését szolgálja. A találkozó résztvevői esz­mecserét folytattak számos külpolitikai kérdésről, vala­(F oly tatás a 2. oldalon) ISMÉT DÜBÖRÖG A TŰZ! Kísérleti üzem Százhalombattán Reszketve, dübörögve csap­kodnak a lángok. Alighanem ezer fokokat mérhetnénk az emeletes óriáskazán gyomrá­ban. Ezekből születik a ha­talmas, feszítő erő, a gőz, mely megpörgeti s üzemben tartja az áram- fejlesztő kolosszusokat. Csakhogy hosszú időn át ki­hunytak a tüzek s elhallgat­tak a sivító hangok, turbóge- nerátorok. Emlékszünk még rá, hogy Százhalombattán a Dunamienti Hőerőműnél elekt­romos zárlat történt s tűz ke­letkezett, amely több áram- fejlesztő berendezést megbé­nított A helyreállítási roham­munka első szakasza most termi meg gyümölcsét: tegnap már megkezdték az első, 150 megawattos áramfejlesztő berendezés kísérleti üzemét Nem árt emlékezni rá, hogy a tönkrement, kiégett vezénylőtermek, a műszer csaknem mind külföldi volt A szovjet ipari-kereskedelmi partner soron kívüli vállalko­zásának eredménye, hogy hosszú kényszerszünet után január elején ismét megmoz­dult az óriás méretű appará­tus. Az első gép fordulatát teljesítményét fokozatosan nö­velik, miközben gondosan mé­rik, hogy viselkedik a hosszú pihenő után. A kísérleti üzemet követi majd a próbaüzem, csak ezután léphet ismét a megbízható, teljes értékű áramfejlesztő berendezések sorába. Az első gépet követi a többi... // ÉVSZAKVÁLTÓ'' ENYHÜLÉS Átmenetileg enyhült Euró­pában a tél fagyos szorítása. A nagy atlanti-óceáni cik­lonrendszer első meleghullá­ma vasárnap délutánra érke­zett a Kárpáá-medencébe. A második hullám hétfőn délig Koppenhága—Becs—Róma vo­naláig terjedt kelet, délkelet felé, a kora délutáni órákban Sopron környékén már újabb felmelegedés volt tapasztalha­tó. A rendkívüli méretű és szin­te „évszakváltó” enyhülést Európa-szerte kiterjedt hava­A párt büszke rájuk A ceglédi matat húsú vök ünnepi eggség A ceglédi Kossuth Művelő- ! désl Házban, tartotta ünnepé- j lyes gyűlését szombaton dél­után a ceglédi munkásőregy- ség. Az ünnepségen jelen volt, és az elnökségben foglalt he­lyet Arató Jenő, a munkásőr­ség Pest megyei parancsnoka, Suha Andor, a Pest megyei Hírlap főszerkesztője, az MSZMP Pest megyei Bizottsá­gának tagja, Varga Ferenc, az MSZMP Ceglédi Járási Bizott­ságának első titkára, Takács | Jenő, az MSZMP Nagykőrösi Városi Bizottságának titkára, Sági Ferenc, a ceglédi Városi Pártbizottság agitációs és pro­pagandatitkára. Jelen voltak a fegyveres testületek, a tanács, az üzemek és tömegszerveze­tek képviselői. A színházterem ‘ széksorait munkásőrük töltöt­ték meg, köztük 24 most lesze­relő, illetve tartalékállomány- ba vonuló munkásőr és a he­lyükbe álló újak. A karzaton családtagok, hozzátartozók fog­laltak helyet Sápi Lajos járási rnunkósór- parancsnok adott számot az 1967-es esztendő eredményei­ről. A ceglédi munkásőregy- ség lelkesedéssel és önbizalom­mal indult az elmúlt esztendő­nek, az eredmények is ezt tük­rözik. A korábbinál még na­gyobb fegyelemmel, és felké­szültséggel vettek részt a fog­lalkozásokon. Ezt segítette az is: tovább javult a gazdasági vezetőkkel a kapcsolat A Nagykőrösi Konzervgyár veze­tői például elismeréssel emlí­tették, hogy a termelés motor­ja a gyár több szakaszt kitevő munkásőrgárdája. 1967-ben 147 munkásőr kapott munkahelyén kitüntetést, jutalmat. A munkásőrök közötti szo­cialista verseny hasznosságát is szép eredmények igazolják. Jó hatást gyakorol ez a moz­galom a munkásőrök emberi magatartásának formálódásá­ra. A gyakorlatokon, fegyver­rel a kézben is újra bizonyítot­ták az egység tagjai, hogy ha kell, képesek az ellenséget megsemmisítem. Jól megálltak helyüket azok is, akik most le­szereltek, vagy tartalékállo­mányba vonultak. Akadt kö­zöttük sok olyan, aki 11 évet töltött a párt fegyveres szolgá­latában. Például a ceglédi Os­vát Sándor, aki 1964 óta kiváló jelvényes rajparancsnok, a nagykőrösi Kovács Ferenc, alti ugyancsak négy éve kiváló raj- parancsnok, vagy Asztalos Jó­zsef, az abonyi század kiváló rajparancsnoka. Varga Ferenc és Sápi Lajos adta át az ünnepség során a leszerelőknek a munkásőr em­lékérmet. Heten kaptak kiváló munkásőrparancsnoki, húszán kiváló munkásőr jelvényt. Negyvenhatan érdemelték ki a 10 éves szolgálatért járó ér­demérmet. A járási pártbizott­ság első titkára a pártbizottság szívből jövő jókívánságait tol­mácsolta nekik, elmondta, hogy a párt büszke rájuk, és kéri őket, és az egység vala­mennyi munkásőrét: továbbra is teremtsék meg a pártkong­resszus határozatainak megva­lósításáért folyó munkához a legjobb feltételeket. Értékelték a szocialista ver­seny eredményeit. Az egység legjobb százada az I. század, legjobb szakasza pedig az I. század 1. szakasza lett. Az ün­nepségen Cegléd város úttörői köszöntötték a muhkásőröket és közös akcióikról fénykép- albumot ajándékoztak az egy­ség parancsnokának. Az ünne­pi gyűlés utolsó, impozáns ese­ményeként 56 új munkásőr tet­te le az egység vörös zászlója előtt az esküt, s a leszerelek fegyverüket jelképesen átad- j ták az újaknak. zások, majd havasesők, ónos- esők, később esőzések kísérték. Finnországban, ahol a mete­orológusok a múlt hét folya­mán az utóbbi száz év legala­csonyabb hőmérsékletét mér­ték, a hőmérő higanyszála már „csak” mínusz hat fokot mutat. Belgiumban jégpályává vál­tozott az országutak nagy ré­sze. Az illetékesek áradásoktól tartanak. A Német Demokratikus Köztársaságban az enyhülés erős havazásokat okozott. A katonaság tankokkal és hó­ekékkel tisztítja az utakat, a hó vastagsága egyes he­lyeken megközelíti a négy és fél métert. Moszkvában a hőmérséklet ugyancsak elérte a szokásos januári szintet: mínusz 10 fo­kot mértek vasárnap. Olaszországban a sűrű ha­vazás Következtében kialakult hótorlaszok számos községet elvágtak a külvilágtól. Franciaország nagy részében a havazás súlyos zavarokat ókoz a közlekedésben, a vona­tok nagy késéssel közlekednek. Angliában, az északi vidé­keken rendkívül erős, viharos szél pusztít. A viharok első­sorban Skóciában és Írország északi részén okoznak súlyos károkat: fákat tépnek ki, há­zakat rongálnak meg. Az óriási mennyiségű hó szinte órák alatt olvadt el, maximálisra duzzasztva a folyók vizét. A szél erőssége Skóciában el- (Folytatás a 2. oldalon) VARGA FERENC ÉS SÄPI LAJOS 46 MUN KÄSÖRNEK ADTA ÁT A 10 ÉVES SZOL­GÁLATÉRT JÁRÓ ÉRDEMÉRMET

Next

/
Oldalképek
Tartalom