Pest Megyei Hírlap, 1968. január (12. évfolyam, 1-25. szám)

1968-01-13 / 10. szám

6 ""zJ&rlan 1968. JANUAR 3., SZOMBAT A téli úttörő-olimpia második HAVAS DÖNTŐ DOBOGÓKŐN A teremversenyekkel lezá­rult a téli úttörő-olimpia első felvonása. A három sportág­ban megrendezett viadal or­szágos döntőjében különösen birkózóink tettek ki magukért, mint ismeretes, a négy arany­érem mellé két ezüstöt és egy bronzot szereztek. Asztalite­niszben az abonyi Diószegi Éva harmadik lett, Pest me­gye válogatottja pedig a ne­gyedik helyen végzett. A leány sakkozók a 6. helyen kötöttek ki. A téli úttörő-olimpia a hét végén a havas számokkal folytatódik. Vasárnap rende­zik Dobogókőn a megyei sí- és szánkódöntőt, amelyre közel 70 fiatal hivatalos. Eredetileg kisebb volt a létszám, de mi­vel Vác város külön indítja versenyzőit, elfogadták a pót­nevezését Az első korcsoport lesiklás­ban és óriási műlesiklásban, valamint sífutásban méri össze tudását. A fiútáv 2000, a lá­nyoknál pedig 1000 méter. Az alpesi összetett verseny első és második helyezettje, vala­mint a sífutás győztese jut az országos döntőbe. A második korcsoport tagjai szánkóverse­nyen mérik össze tudásukat, a Sú, és leány aranyérmes jut az országos döntőbe. A részvevők már ma dél­után megérkeznek Dobogókőre és a vacsora, majd a sorsolás után stílszerű program, sífil­mek vetítése következik. A francia követségtől kapott há­rom filmet pergetik le a fia­taloknak. Vasárnap 8.45-kor lesz az ünnepélyes megnyitó, 9-kor pedig a rajt, az újjáépí­tett lesiklópályán, amelyet most avatnak fel 14 órakor ünnepélyes eredményhirdetés, díjkiosztás zárja be az ese­ményt. A hét vége egyébként a téli sportok jegyében zajlik. A me­gyei válogatott szombat—va­sárnap Salgótarjánban szere­pel a Béke Kupa első forduló­jában Heves és Nógrád elle­nében. Az első edzőpartner: az MTK Készülődés Cegléden A Ceglédi Vasutas NB Il-es labdarúgói hétfőn megkezdték a felkészülést. Szigeti Ferenc edző szakaszos felkészülési tervet dolgozott ki, s e héten szabadban gyakorolnak a já­tékosok. Naponta növekszik a futótáv, míg csütörtökön 3600, pénteken 4000 métert tettek meg. A napi edzésadagot kü­lönböző ügyességi játékok zár­ják. Az e heti bevezetés után hétfőtől kezdődik az alapozás, s akkor már nemcsak szabad­ban, hanem teremben és az uszodában is tréningeznek a labdarúgók. Az együttes játé­kosállományában nem történt Két családi ház, egy öröklakás LELT GAZDARA A SZERENCSE-SORSJÁTÉK EDDIGI HÚZÁSAIN Ön is megnyerheti a februári húzás főnyereményeit: — Kétszobás, központi fútéses öröklakás, gépkocsival, vagy kétszobás családi Ház, garázzsal, gépkocsival — Külföldi utazás, gépkocsik, vásárlási utalványok Vegyen SZERENCSE-SORSJEGYET! KÉSZÜLJÖN FEL motorkerékpárjának tavaszi üzembehelyezésére! MINDEN MOTORTiPUSNAL SZERVIZ, FUTÓJAVÍTÁSOK, KÖZÉP- ÉS NAGYJAVÍTÁSOK, CSÓNAKMOTOROK JAVITASA, márkaszerviz és garanciális javítószolgálat Pannónia és Danuvia motorok fődarabcseréje, valamint komplett motorcsere MOTORKERÉKPÁR CSERERENDSZER. GÉPMUNKAK. OLCSÓ ÁRAK MÁRCIUS HÓ 31 -IG 10%-OS ÁRENGEDMÉNY MOTORKERÉKPÁRJAVÍTÓ KTSZ Bpest XIV., Gizella út 20. Tel.: 296—265, 297—697, 296—043 különösebb változás. Oláh, mint ismeretes, a dunaújvárosi NB I-es csapathoz távozott, Halmi, akit a nagykőrösiek igazoltak, nem azonos az első csapatban szereplő játékossal. A leszerelt Török ismét a Vas­utas rendelkezésére áll. Gon­dot jelent viszont Hamza le­állása. A napokban az MTK kép­viselője járt Cegléden, edző­mérkőzésről tárgyalt a helyiek­kel. Eszerint február 7-én Bu­dapesten a Ceglédi" Vasutas lesz a kék-fehérek edzőpart­nere. A Pest megyei csapat­nak ez lesz az első hivatalos tréningmérkőzése. Előtte két­szer egymás közt játszanak kétkapus meccset a labdarú­gók. A szőnyegen és a páston A birkózók voltak a legfris- I sebbek, ők rendezték idén - január 7-én — az első megyei j versenyt, és most tovább foly­tatják a sort. Vasárnap 10 óra­kor a Ceglédi Vasutas termé­ben lesz a területi serdülő sza­badfogású viadal. Ugyancsak Cegléden, a Táncsics iskolában tartják Pest megye serdülő, ií- ! júsági és junior vfvóbajnoksá- gát. A küzdelmek 10 órakor j kezdődnek. Portisch javított A beverwijki hagyományos nemzetközi sakkverseny nagy­mester csoportjában a 2. for­dulóban Portisch javított, l:0-ra nyert Csirics (jugosz­láv) ellen. A mesterek csoport- jábán a magyar Flesch János fél ponttal és egy függőjátszá- val a 10—11. helyen áll. ÖREG BÚTORAIT újjávarázsoljuk, javítjuk ÓCSÁN Mindenféle KADARMUNKAT HORDÓK, KÁDAK javítását Dabasi (Gyón) részlegünkben végezzük Dabasi Járási Javító és Szolgáltató KTSz DABAS (Gyón) III., Kossuth L. u. 4. Telefon: 202 Újabb átigazolási lista A labdarúgó NB I-ben befe­jeződött az átigazolás, s esze­rint 204 új játékos került az NB I-es csapatokhoz, többsé­gük egészen fiatal, 1950 után született labdarúgó. Mindez azt bizonyítja, hogy a klubok nagyon gondolnak a jövőre fiatal tehetségek bevonására. Több Pest megyeit is leiga­zoltak az NB I-esek. így pél­dául a Ferencváros. Az FTC 19 új játékosa közül az egyik legfiatalabb az 1953-as szüle­tésű Dunai, aki eddig a Csepel Autóban kergette a labdát. A legújabb jelentések sze­rint eltávozott még a megyé­ből: Németh a Biksza SE-ből a 711. kar. TTVE-be, Pintér a Gödöllői Vasasból a Volán SC-be, Katona Bagról a Vasas Izzóba, Siklósi Biatorbágyról gépgyár). Ocsa: Szabó (GEAC), Nagykőrösi Építők: Szabó (Nagykőrösi Kinizsi). Isaszeg: Mészáros (Gödöllői Vasas). Túra: Magyar (Szabadszállás), Szendrei (Tállyai Építők). Pé­teri: Veres (Vecsés), Nyári (Dány), Szél, Gergely (Monori. Táborfalva: Nyerges (Öcsa), Zálrok (Örkény). Sziget halom: Török (Csepel Autó). Szent­endrei Építők: Makrai (Duna­keszi Vasutas). Felsőgődi TK: Korbei (Váci Vasutas). Duna­keszi Kinizsi: Hála (Magyar Pamutipari. Mende: Szántai (Nagykőrösi Építők). Budajenő: Balázs (Vasas Turbó). Valkó: Nagy (Gödöllői Vasas). Szigetmonos­tor: Bán (Pócsmegyer). Inárcs: KOSARAS FOLYTATÁS A megyei középiskolád ko­sárlabda-bajnokságon már le­bonyolították az A-csoport küzdelmeit. A fiúknál a Ceg­lédi Kossuth Gimnázium, a lá­nyoknál a Nagykőrösi Arany János Gimnázium vívta ki az elsőséget és ezzel a továbbju­tás jogát A fiatalabbak kategóriájá­ban, a B-csoportban még hát­ra van a megyei döntő. Va­sárnap Monoron a következő hat leánycsapat mérkőzik: Nagykőrösi Arany János Gim­názium, Szentendrei Ferences Gimnázium, Váci Közgazdasá­gi Technikum, Érdi Gimná­zium, Váci Sztáron Sándor Gimnázium, Monori József At­tila Gimnázium. A fiúk viadala egy héttel később kerül sorra: a Szent­endrei Ferences Gimnázium két csapatot indít, a többi résztvevő: Ceglédi Kossuth Gimnázium, Váci Gimnázium, Nagykőrösi Arany János Gim­názium, Monori József Attila Gimnázium. Kevés volt a 4 gól előny Prágában 2500 néző előtt ke­rült sor a Prága Dukla—Bp. Honvéd férfi kézilabdacsapa­tok BEK-visszavágójára. Mint ismeretes, a magyar együttes a múlt héten Budapesten négy­gólos előnyre tett szert. Ez azonban kevésnek bizonyult. A kétszeres BEK-győztes cseh­szlovák bajnokcsapat fölényes 25:12 (12:4) arányú győzelmet aratva biztosította a továbbju­tását a Bajnokcsapatok Euró­pa-kupájában. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapjá. Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Y7állalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla u. H. II. em Kiadóhivatal: Budapest, Vili., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—22C Gépiró szoba 10 órától 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—44? Titkárság: 131—248. Egyéb szamok: 141—462, 141—258 Előállítja: Szikra Lapnyomda. Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahlvatalnal, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hírlap Irodánál (Bp. V., József nádot tél L sz.). Előfizetési díj 1 hónapra 1? forint. A GÖDÖLLŐI FÉMTÖMEGCIKKIPARI VALL. FELVESZ fémcsiszoló, eszterqályos. lakatos szak- és betanított munkásokat. Jelentkezés: Gödöllő. Szabadság tér 3. a Vasas Turbóba. Cserháti Ve­rsesről az Elektromosba, Far­kas Szigetújfaluról a Toldi SE csapatába, Dóra Abonyból a Szolnoki Olajbányászhoz, Papp, Szi getszen tanár tonból pedig Jánoshalmára. A megyei szövetségben to­vább folyik az átigazolási ké­relmek elbírálása. Az újabb lista alapján a következőkkel erősítettek a Pest megyei együttesek, az NB II-től a já­rásokig. Ceglédi Vasutas: Török (Abony), Aszódi Vasas: Tarics (Duna Cipő), Truszka (Kóspal- lag), Rostás (Elektromos), Sö- regi (Kartal). Bag: Karácsondi (Aszódi Vasas), Sindely (Gal- gamácsa). Váci SE: Mede (Szód), Nagy (Püspökszilágy). Vecsés: Fekete I. (Biksza SE). Bem SE: Szomolányi (Nagy­kőrösi Kinizsi). Maglód: Wé- ber (Ecser), Dohnál (Gyömrő). Pécel: Mathesz Attila (Volán SC). Nagykőrösi Kinizsi: Go­dó (Hatvan). Dunakeszi Vas­utas: Nyárai (Alsógöd). Váci Vasutas: Kozma (Dunakeszi Va=utas). AJbertirsa: Hrobár, Koska (Bem SE), Fekete S. (Ceglédi VSE). Fóti SE: Szabó iBánya­Rácz (Kakucs). Kerepes: Hajó­si (Fővárosi Kertészet). Vác- duka: Perecsénvi (Kisnémedi), Egri (Dunakeszi Vasutas). Solymár: Spiegelberger, Lud­vig (Pilisszentiván). Üröm: Hlács (Fonógépgyár). Kemen­ce: Márton (Szob). Zsámbok: Urbán (Túra). Jk tg Hal öl lói ropösöb a Keleti csoport ban A röplabda NB II-ben egyet­len Pest megyei csapat ját­szik, a Gödöllői Vasas férfi­gárdája. A gödöllőiek az 1968. évi bajnokságban a Keleti cso­portban szerepelnek, a Debre­ceni ASE, Debreceni Vasas, Debreceni Medicor, Sátoralja­újhelyi MÁV Vasas, Miskolci • VSC, Miskolci EAFC, Gyulai Kinizsi, Bp. Petőfi, Farkas- lyuki Bányász, Fővárosi Autó­busz, Fővárosi Vízművek, Mé­rőműszerek Gyára, Közgazda­ságtudományi Egyetem társa­ságában. APRÓHIRDETÉSEK Vegyipari munkára férfi vegyésztechniku­sokat, gyógyszergyár­tó szakmunkásokat, férfi segédmunkásokat felveszünk 5 napos munkahét. Továbbtanulást bizto­sítunk. JELENTK EZÉS: Kő­bányai Gyógyszeráru- gyár, Budapest X., Gyömrő! u. 19—21. Te­lefon: 477—330/193. Gyakorlott dömper járműszerelőket kere­sünk részben új gyár­tásra, részben vevő- szolgálat ellátására. Nyelvtudással rendel­kezők előnyben. Kül­földi kiküldetés lehet­séges. „Vörös Csillag” Traktorgyár, Gödöllő. A Pamutfonóipari Vál­lalat váci gyára, fel­vesz férfi munkaerő­ket, anyagmozgatási munkára és női mun­kaerőket, akiket gép­munkára betanítunk. Kereseti lehetőség be­tanulás után: 1300— 1600 forint. Munkaru­hát térítés ellenében, üzemi ebédet, vidéki­eknek pedig útiköltség- hozzájárulást adunk. Jelentkezni lehet: a gyár személyzeti osz­tályán, Vác. Vám utca 1. Telefon 61. Telket vennék Szent­endrén vagy Leány­falun, 150 négyszög­ölig, panorámás he­lyen. Szalay Ferenc. Budapest, X., Ónodi utca 25. Telefon: 471— 602. Eladó egy gyengefias fiatal tehén, Nagykő­rös, IX., Vadas u. 45. Az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. Vákuumtechnikai Gép­gyára felvételre keres: esztergályos, marós szakmunkásokat, betanult esztergályost és marósokat JELENTKEZÉS: minden munkanap 8 és 12 óra között a személyzeti osz­tályon. Cím: Bu­dapest, IV., Szilá­gyi u. 26. Megközelíthető: 55 12 villamossal 43, 96, 84 autóbusz- szál. Eladó igényesnek is megfelelő állapotban négyszemélyes reka- mié, 2 fotel, 4 szék, háromajtós ruhaszek­rény. Nagykőrös, VIII., Futár u. 4. Eladó Szentmártonká- tán 900 n.-öl szőlő mellette 750 n.-öl sző­lőföld présházzal és főútvonal mellett egy beköltözhető családi ház, melléképületek­kel, két utcára meg­osztható 500 n.-öl te­lekkel. Érdeklődés : Cseh Józsefnénál, Szentmártonkáta, Dó­zsa György út 8. Eladó ingatlanok a szentendrei kirendelt­ség területén. Szentendre: 3 szoba, konyha. 50* n.-öl gyümölcsössel. Ara: 60 000,— Ft 1 szoba, konyha, pin­ce. Ara: 60 000,— Ft Pomáz: 1 szoba, konyha, kam­ra.. pince, mellékhelyi- ség, 150 n.-öl teleikkel. Ara: 65 000,— Ft 1 szoba, konyha, für­dőszoba, 200 n.-öl te­lekkel. Ara: 120 000,— Ft Csobánka: 3 szoba összkomfor­tos, teraszos ház. 1080 n.-öl telek. Ara: 140 000,— Ft Érdeklődni lehet: PIK. Szentendre. Rá­kóczi u. 11. Nagykőrösi Konzerv­gyár gyakorlattal rendelkező kőműves szakmunkásokat és építőipari technikust keres azonnali belé­péssel. Jelentkezni le­het a vállalat sze- mélyzeti osztályán. Szentendre-Pannó- nián, Dózsa György út 13. alatt 200 négy­szögöl almás telek, szoba konyhás új épülettel eladó. A Beton és Vasbeton- ipari Művek — VÁCI TELEPE — azonnali belépésre felvesz éjje­liőri munkakörbe 2 főt, valamint portási mun­kakörbe 1 főt. Mun­kásszállást és üzemi étkezést biztosítunk. Felvétel csak szemé­lyes lelentkezés ese­tén a személyzeti ve­zetőnél. Szentendre, Dózsa György út 34. szár* alatt. Régi márka! ÚJ NÉV! Megbízható, kiváló készülék! \ i j

Next

/
Oldalképek
Tartalom