Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)
1967-12-10 / 292. szám
2 1967. DECEMBER 10., VASÁRNAP Külföldi kaleidoszkóp Podgornij .hazaérkezett Finnországból Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, aki Kek- konen finn államfő meghívására részt vett Finnország függetlenné válásának jubileumi ünnepségein, szombaton hazatért Moszkvába. A leningrádi pályaudvaron Podgornijt Alek- szej Koszigin és más szovjet vezetők fogadták. Vita a vasárnapról Az angol alsóház megvitatta azt a törvényjavaslatot, amely engedélyezné ai vasárnapi sport- és kulturális rendezvények fnegtartását. Több képviselő rámutatott, hogy a jelenleg érvényben levő törvény egy teokratikus állam követelményeinek megfelel ugyan, de a lelkiismereti szabadsággal teljességgel összeegyeztethetetlen, mivel a keresztények bizonyos ortodox részének véleményét erőlteti rá az egész társadalomra. A ház tizenegy szavazatos többséggel hozzájárult ahhoz, hogy a javaslatot második olvasásban is megvitassák. , Heuréka! Az amerikai Tennessee államban egy férfi 15 perc adásidőt vásárolt a helyi rádióban. Személyesen állt a mikrofon elé és ezeket mondotta: „Kedves hallgatóim! Kimerültek, idegesek és ingerültek? Felajánlom önöknek új felfedezésemet: a csendet!” lepülöszerencsétlenség Peruban Pénteken Limától mintegy 150 kilométerrel északra hegyoldalnak ütközött egy perui utasszállító gép, amely Huanu- co és Tingo Maria városok körött zuhant le egy dzsungel .ürűjébe, A gép 65 utasa közül tgy sem élte túl a szerencsét- enséget. Csörgősipka December 5-én a szicíliai Pirandello-e mlékbizottság meghívására Palermóba érke- sett a Nemzeti Színház 28 tagú ársulata, a nagy író születésélek 100. évfordulója alkalmától rendezett iinnepségsorozat- -a. A záróünnepségen, az évforduló napján kerül sor a nemzeti Színház bemutatkozására. A magyar művészek Pi- •andello: Csörgősipka című Irámáját mutatják be Agri- íentoban és Palermoban. Az. trkezés óta a Nemzeti Színház iagjai ismerkednek a város- iái. Esküvő a Fehér Házban Lynda Johnson, az amerikai elnök 23 éves leánya szombaton házasságra lépett Charles Robb 28 éves tengerészkapitánnyal. 53 év után először rendeztek a Fehér Házban — az amerikai államfők rezidenciáján — „elnöki” esküvőt. Szanatóriumok a világűrben Dr. Eugene B. Kenecci amerikai világűrkutató szerint a következő 35 év alatt a Föld levegője annyira beszennyeződik, hogy még az ember létét is veszélyeztetni fogja. Ezért a szanatóriumokat a világűrben kell majd létesíteni. Távirat Az angol posta nemrég cn alábbi szövegű utasítást adta: „Valamennyi táviratot, a kormánytáviratok kivételével, egyszerű és közérthető módon kell fogalmazni”. Tiltakozik a kambodzsai kormány McCarthy nyilatkozata A kambodzsai kormány december 3-án erélyesen tiltakozott Eisenhowernek, az Egyesült Államok volt elnökének, amiatt az arcátlan nyilatkozata miatt, amelyben követelte, hogy az Egyesült Államok hadserege „Kambodzsa területén is üldözze az ellenséget”. A kambodzsai kormány sajnálkozását fejezi ki amiatt, hogy a volt amerikai elnök szerint „az Egyesült Államoknak szükségtelen tiszteletben tartani az államhatárokat”. December 5-én a kambodzsai kormány erélyesen elítélte a Thieu—Ky klikknek azt a nyilatkozatát is, amelynek értelmében a saigoni hatóságoknak „jogában áll” üldözni a népi erőket Kambodzsa területén. A Kambodzsai Királyság kormánya ezzel kapcsolatban szükségesnek tartja újra felhívni a figyelmet arra, hogy a Dél-vietnami Nemzeti Felsza- badítási Frontnak semmiféle fegyveres erői nem tartózkodnak kambodzsai területen. Az ország hadserege méltó választ ad az agresszomak, ha Thieu csapatai megsértik a határait. McCarthy szenátor, aki, mint ismeretes, jelöltetni igyekszik magát a közelgő amerikai elnökválasztásokon, síkraszállt amellett, hogy a vietnami háború kérdését az egész amerikai nép vitassa meg. A „Minnesotai Aggódó Demokraták” szervezetének értekezletén felszólalva, McCarthy kijelentette: a háború kérdését „a nép elé kell bocsátani megvitatásra, hogy a nép maga döntse el, milyen kötelezettségeket kell magára vállalnia az Egyesült Államok kormányának, és milyen módon kell teljesítenie ezeket a kötelezettségeket”. •F&rn&ni hír eh A jemeni helyzetről szóló hírek és híresztelések továbbra is ellentmondóak. A köztársasági források továbbra is cáfolják, hogy Szanaa repülőtere a királypártiak kezén lenne. A szanaai rádió bejelentette, hogy a köztársasági kormány elrendelte a népi ellenállási erők külön parancsnokságának felállítását. E parancsnokságra bízzák a munkásokból, diákokból, kereskedőkből álló népi ellenállási erő gyors megszervezését, kiképzését és felfegyverzését. A királypárti erők rádióállomása azt állította, hogy gránáttűz alá vették a köztársasági vezetők szanaai házait, továbbá egy katonai tábort. A royalista ütegek állítólag megbénították a jemeni főváros elektromos műveit és ennek következtében Szanaa- ban megszűnt az áramszolgáltatás. Öt miniszterelnök CHEQUERS! VÍKEND A brit miniszterelnök che- quersi hétvégi otthonában szombaton megkezdődött a szocialista internacicnálé vezetőinek nemhivatalos értekezA kilencedik... lete, amely kizárólag eszmecseréből áll és döntéseket nem hoz. A konferencián nem kevesebb, mint öt miniszterelnök vesz részt: Wilson brit, Krag dán, Paasio finn, Erlan- der svéd kormányfő, továbbá Ramgoolam mauritiusi miniszterelnök. George Brown brit és Brandt nyugatnémet külügyminiszter is jelen van. Szén és könyvecske Kuangtung és Kujcsou tartományból újra olyan hírek érkeznek, hogy összeütközésekre került sor Mao Cetli ng hívei és ellenfelei között. A Kujcsouban tapasztalható feszültséget külföldi hírügynökségek azzal magyarázzák, hogy magukon a Mao-párti csoportosulásokon belül is, illetve ezek között, megújultak az összetűzések. A harc Kui- jang, a tartományi főváros térségében öltötte a legnagyobb arányokat. Továbbra is igen súlyos a helyzet a kínai széniparban. Pekingben hosszú sorok állnak a szerény tüzelőadagokért, ám nagyon sokszor üres kézzel kell hazatérniük a sorban- állóknak. A lakosság megnyugtatására a Renmin Ribao több napon át olyan jelentéseket közölt, amelyek szerint egyes tartományokban katonai egységek is részt vesznek a szén ki- bányászásában. A vidéki lapok is a tüzelő elégtelenségéről írnak és szigorú takarékosságra szólítanak fel. A hadsereg segítségével a bányákba visszatér a „kulturális forradalom” korábbi szakaszaiban elűzött mérnöki- technikai személyzet. A maoista propaganda nyelvén ezt a „káderek rehabilitálásának” nevezik. Sok munkás azonban még mindig nem vette fel a munkát, erről tanúskodnak a visszatérésüket szorgalmazó megismétlődő felhívások. A Csilin Ribao című lap az egyik kínai családnak a tüzelővel való takarékoskodásban elért eredményéről számolt be. Ebben a családban mindössze egy kilogramm szenet használnak fel naponta. A lap szerint a tapasztalatok tanulmányozása céljából az ország számos tartományából érkeztek küldöttek. A Csilin Ribao felszólít a példa követésére. Egy svéd üzletember, K. Hedlung, aki részt vett a kantoni nemzetközi vásáron, a Dagens Nyheter című stockholmi lapban számol be tapasztalatairól. Elmondja, hogy a Mao-idéze- teket tartalmazó kis könyvecske a kereskedelmi tárgyalások állandó velejárója Kínában. Az országba érkezése után minden külföldi megkapja ennek egy példányát. A kereskedelmi tárgyalások első szakasza abból állt — írja a svéd üzletember —, hogy másfél órán át arról kérdezgették őt, mit tud a „kulturális forradalomról”. A továbbiakban a tárgyalások minden esetben Mao-idézetek felolvasásával kezdődtek. A kínai fél a tárgyalóteremben hangsúlyozottan ellenségesen fogadta azokat a külföldieket, akik a Mao- idézeteket tartalmazó könyvecskét a szállodában „felejtették”. Pénteken szerencsétlenség következtében életét vesztette az Egyesült Államok első és egyetlen néger űrhajósa. Az amerikai légierő szűkszavú közleménye szerint Robert Henry Lawrence, a légierő őrnagya, a California állambeli Edwards légitámaszpont közelében, gyakorló repülés közben gépével a kifutópályára zuhant. A gép másik utasa, Harvey J. Royer, a légierő 36 éves őrnagya, aki az űrkutató pilótaiskola gyakorlatait vezeti, súlyos sérüléseket szenvedett, de életben maradt. Lawrence őrnagy a tervek szerint részt vett volna egy kétszemélyes űrlaboratórium irányításában, amelyet 1970-re terveztek föld körüli pályára juttatni. Lawrence Ohio állam egyetemén. fizikai—kémiai doktorátust szerzett és egy időben Nyugat-Németország- ban, a Fürsten—Feldbruck légitámaszponton képezett ki német pilótákat. A szerencsétlenül járt űrhajóst özvegye és hétéves kisfia gyászolja. A légierő tisztjeinek különleges bizottságát bízták meg a szerencsétlenség körülményeinek kivizsgálásával. Lawrence volt a kilencedik amerikai űrhajós, aki baleset áldozata lett: hárman bennégtek űrkabinjukban, négy gyakorló repülés közben vesztette életét — akárcsak most Lawrence —, egy pedig autóbaleset áldozata lett. Szívátültetés ntán Kettős veseátültetés Az egy hete ; végrehajtott szívátültetés után újabb bravúros műtétet végeztek Dél- Afrikában: egy nagy orvosegyüttes kettős veseátültetést hajtott végre. Egy utcai baleset közben elhunyt fiatalember mindkét veséjét átoperálták két súlyos vesebán- talmaktól szenvedő betegbe. Az orvosok egyelőre nem nyilatkoznak a műtét eredményéről, de remélik, hogy az átültetett szervek funkcionálni fognak. Phoebus és Demos A szovjet csillagászok széles körű kutatómunkába kezdtek, hogy megállapítsák a Mars holdjainak, a Phoebusnak és a Bemosnak „kilétét”. Sklovszkij szovjet csillagász feltételezése szerint ugyanis a Phoebus és a Demos nem természetes, hanem mesterséges holdak és értelmes lények bocsátották őket a Mars körüli pályára. A Phoebust és De- most vizsgáló tudóscsoport vezetője, Dejcs professzor, a pulko- vi obszervatórium híres csillagásza. A pulkovi obszervatórium a Mars bolygóról készült képeket átadta a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Elméleti Csillagászati Intézetének. Csebota- rev, az intézet igazgatója kijelentette: az intézet munkatársai elektronikus számológépek segítségével végzik a Mars holdjainak kutatásával kapcsolatos összes számításokat. Ami pedig Sklovszkij csillagász hipotézisét illeti —■ mondotta Csebo- tarev — még egy ideig várni kell a válaszra: vajon létezhet-e a Marson élet és civilizáció? Napirenden: a kádermunka Tények és tanulságok Mi ad biztonságérzetet a Mechanikai Művekben? A párt IX. kongresszusán megkülönböztetett figyelem jutott a kádermunka helyzetére és feladataira, s e teendők fontosságát, jelentőségét a további előrehaladásban még inkább aláhúzza a párt Politikai Bizottságának 1967 májusi határozata „A párt kádermunkájáról és az állami személyzeti munka pártellenörzésének helyzetéről, a káder- és személyzeti munka továbbfejlesztéséről”. A Törökbálinti Mechanikai Művekben már hosszabb ideje törekednek a káder- és személyzeti munka módszerességének növelésére, a vezetői gárda stabilitásának biztosítására, s továbbképzésére. Tények, s a belőlük levonható tanulságok forrásait kerestük mindezek alapján az üzemben. 1957-ben mindössze 69 műszaki dolgozott a vállalatnál. Számuk ma 204, s az alkalmazottakat is hozzávéve mintegy 470 olyan ember dolgozik az üzemben, akikről a valamikor oly titokzatosnak tűnő káderanyagot ma minden titokzatosság nélkül kezelik- vezetik a személyzeti osztályon. A 470 műszaki és alkalmazott közül öt évnél régebben 109, tíz évnél régebben 78 és húsz évnél régebben 27 dolgozik az üzemben, tehát 214-en törzsgárdatagok. És még valami, ami sokat mond: a műszakiak 51 százaléka negyven éven aluli, 35 százalékuk tartozik a 40— 50 év közöttiek korosztályához, s csak 14 százalékot tesznek ki az ötvenen felüliek. Fiatal műszaki-vezetői gárda ez tehát; ha fiatalos lendülete az alapos megfontoltsággal, s körültekintéssel lép frigyre, ha nemcsak kívánnak tőle, hanem adnak is neki, ha nemcsak követelményeket szabnak számára, hanem a feltételeket is biztosítják, akkor nagyon sokra képes. A nyílt sió ereje Mi a káder- és személyzeti munka legalapvetőbb tényezője? Mi az, amire joggal mondhatják: „enélkül nem megy?” — Az őszinteség, a nyíltság. Ez banálisán hangzik, a gyakorlatban mégsem az. Itt vannak például az időről időre megejtendő minősítések. Kinek használ, ha elhallgatjuk a problémákat? Félrevezeti az érintettet — mert azt hiszi, minden rendben van körülötte —, s tévutakra csábíthatja a vezetést. Ha kell, vitatkozzanak órákig, napokig, de végül az kerüljön be a minősítésbe, ami igaz, amit mindkét fél helyesnek ismer el, s főként: ami megszabja a teendőket. Az igazgató, Sátor János így folytatja: — Vagy egy másik dolog. Egy időben, mint másutt, itt is divat volt az intrika. Jött valaki: hallotta, hogy ... Nos, rögtön felhívtam azt, akire mondani akart valamit. Beszéljenek szemtől- szembe, egymással tisztázzák, amit kell. Hasznos módszer volt. Hozzászoktatta az embereket, hogy az őszinte vélemény mindig meghallgatásra talál, de az igazságtalan, elhamarkodott álláspont, s még inkább az intrika, a fúrás ne számítson megértésre. Ezt megtenni nem mindig könnyű, de aki tisztességes eszközökkel akar vezetni — jól vezetni márpedig csak így lehet — mást nem tehet. A föntebb megfogalmazott elv a gyakorlatban nagyon sokféle tényezőből tevődik ösz- sze. Része van benne annak a szívós nevelőmunkának, melyet a kommunisták fejtettek ki, s amelynek középpontjában az állt: az emberekkel való bánásmód legfőbb meghatározója a vállalati termelési eredményeknek, az emberekkel való foglalkozás elhanyagolása egyet jelent a gazdasági eredmények csökkentésével. Az ember nem a gép kiegészítő tartozéka — hangoztatták a kommunisták — hanem a legfontosabb tényező; semmi nem szoríthatja háttérbe. Ennek elfogadtatása nem ment köny- nyen. Volt olyan üzemvezető, akit éppen ilyen okok miatt váltottak le beosztásából; értett a gépekhez, de nem az emberekhez. A párt-végrehajtóbizottság rendszeresen üléseinek napirendjére tűzte a kádermunkát; a gyár sokféle eszközzel, így például lakásépítéssel kívánja magához kötni a szakembereket; a kinevezéseknél, előléptetéseknél mindinkább a „bentiek” kerültek nagy többségbe — 1965-ben 23 előléptetettből 26, 1966-ban kilencből hét gyáron belülről került ki —, s így tovább. Nemcsak a siakma Koller Tamásné, a párt-végrehajtóbizottság titkára: — A közelmúltban összevont taggyűlésen tárgyaltuk meg a Politikai Bizottság határozatát, s azon — a határozatnak megfelelően — a felelős vezető, tehát Sátor elvtárs adott beszámolót a megtett útról, s a további teendőkről. Az összevont taggyűlés állásfoglalása helyesnek ítélte a kádermunkát, s főként azt, hogy eddig sem tévesztettük szem elől a szakmai hozzáértés mellett a politikai megbízhatóság, a szocializmushoz való hűség alapvető követelményét. Mert igaz, akadtak olyan vezető beosztású műszakiak, akik megpróbálkoztak a „politikamentes” vezetés fából vasikarikájával, de igen hamar tudtukra adtuk — s ha másként nem akarták érteni, keményen, félreérthetetlenül —, hogy ez nem megy. Nekünk nemcsak jó szakemberek kellenek, hanem jó vezetők. Ez pedig néhány ember gondolkodásában kettévált, $ úgy hitték, elég csak a szakmát érteni, s semmi mással nem törődni. A szigorú következetesség nem riasztotta az embereket; s ezt sokfelől lemérhetjük. Minimális a fluktuáció a műszakiak—alkalmazottak körében j évek óta politikai okok miatt egyetlen vezető beosztásút sem kellett leváltani; évről évre 8 —10 fiatalemberrel kötnek szerződést társadalmi ösztön - díjra; 1966-ban 455-en vettek részt vállalati belső tanfolyamokon, s 55-en vállalaton kívüli oktatásban; a marxista középiskolában a részvevők kétharmada műszaki; a vezetőállásnak 41 százaléka párttag, a többiek pártonkívüliek, de — például a főtechnológus munkásőr — részt vállalnak a társadalmi teendőkben; a pártvégrehajtóbizottság hét tagja közül négy műszaki, a hat pártalapszervezet közül négyben vezető beosztású műszaki a titkár; a hármas alapszervezetben az ez évben felvett tíz új tagból négyen műszakiak; három műszaki házaspár kérte a pártba való felvételét... Nem folytatom. A látszatra minden rendszer nélkül egymás mellé állított tények na- gyonis logikus rendszer alkotóelemei: a következetesség, a szigorú mérce nem taszítja az embereket, hanem egyenességre, nyíltságra szoktatja őket, s főként arra, hogy megtanulják