Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-07 / 289. szám

1967. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK g“^»iri«p 3 Megkezdték a fenyőfák árusítását Munkaprogram 1968 ra Ülést tartott a megyei tanács végrehajtó bizottsága Túlnyomórészt 1968-ról, va<»vis a gazdaságirányítás re­formjának első esztendejéről volt szó a megyei tanács vég­rehajtó bizottságának tegnapi ülésén. Fő napirendi pontként dr. Mondok Pál megyei ta­nácselnök terjesztette a ta­nácskozás elé a tanácsi szer­vek jövő esztendei munkater­vét. Ez, természetesen, csak vezérfonal, és nem merev sab­lon. Menet közben az időszerű követelményeknek meg­felelően módosítják majd a programot. Jelentékeny helyet kapnak a tervezetben a lakosságot köz­vetlenül is érintő kérdések. Így például a közműves vízellátás, a megye munkaerőhelyzete, a lakosság foglalkoztatott­sága, fi közbiztonság, a közlekedés- fejlesztés lehetősége stb. Ugyancsak a jövő esztendei feladatokat taglalta a Pest megyed Népi Ellenőrzési Bi­zottság 1968 első félévi mun­katerve is, amelyet Bori Ru­dolf, a megyei NEB elnöke terjesztett a tanácskozás elé. A népi ellenőrök — egyebek k'izött — megvizsgálják a parlagterületek, hétvégi pihenőhelyek céljaira való hasznosításának lehetősé­gét, fez ipar és a kereskedelem bal­esetvédelmi helyzetét, a ter- tr.előszövetkezetek áruforgalmi szerepét, a zöldség-gyümölcs értékesítés problémáit. Meg- 1 különböztetett figyelmet fordí- I tanak az új mechanizmus al- I kalmazásával összefüggő kér­désekre, problémákra. s. p. Oroszlán­rendesek Bensőséges ünnepség szín­helye volt szerdán a Finn Köz­társaság magyarországi nagy­követének budai rezidenciája: Érdem Olavi Raustila nagy­követ átadta a finn—magyar kapcsolatok ápolásában élen­járó magyar állampolgárok­nak a Kekkonen elnök által a Finn Köztársaság megalaku­lásának 50. évfordulója alkal­mából adományozott kitünte­téseket. A Finn Oroszlánrend pa­rancsnoki fokozatát kapta Papn István, a Debreceni Tu­dományegyetem finn-ugor tan­székének vezetője, Lakó György, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem finn-ugor tanszékének vezető­je. Keszi-Kovács László, az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem néprajzprofesszora, a Finn Oroszlánrend első osz­tályú lovagkeresztjét pedig Képes Géza költő. Ez utóbbi kitüntetést kapta Kodolányi János író is, aki betegsége miatt nem vehetett részt az ünnepségen. Az írót lakásán személyesen kereste fel a finn nagykövet. 1200 KARTON Az anyagkönyvelő Vannak emberek, akikről regényt kellene írni, de ál­talában nem róluk írják a regényeket. Micsoda ötlet: regény egy anyagkönyvelő­ről, aki Vácott, a Forté­ban ül az asztal mellett, 1200 kartont kezel, precízen vezeti rajtuk az úgynevezett se­gédanyagokat, negyedévente egyeztet a raktárral, kopog­tatja az összeadó- és szorzó­gépet, átöltözik és haza­megy. Micsoda ötlet? Sulyánszki Dezsönének hív­ják; 1954-ben kezdett dol­gozni a Forte-ban, miután elvégezte a közgazdasági tech­nikumot. Fizetése 850 forint volt. 1954-ben édesapja el­hagyta a családot, édesanyja meghalt. Hat kistestvér sor­sa, jövője, s jelene szakadt rá: heten voltak egyetlen keresetre. Négy fiú, két lány; hatszor ezer gond, s a legna­gyobb,, a mindennapi kenyér. Férjhez ment, mert nem­csak szíve érezte, hanem ösztöne is sugallta, hogy tá­masz kell: együtt, nagy megértésben nevelték a hat kisebbet. A négy fiú szak­mát tanult: lakatos, fényező­mázoló, bádogos-vízvezeték- szerelő és asztalos a mes­terségük. Az egyik lány érett­Vendégek a Duna két partján SLÁGER A MÁSODOSZTÁLY - ITALBOLT HELYETT PRESSZÓ Nem is olyan könnyű arra válaszolni, hogyan sikerült az idei nyári forgalom a nagy fo­lyó két partján, a Dunaka­nyarban. A két vállalat, a Bu­da környéki és a Váci Vendég­látó igazgatója vállalkozott ar­ra, hogy rövid beszélgetés ke­retében adjon választ. Dobos Béla: — Érdekes jelenség, hogy az első osztályú üzemeknél csak megközelíteni tudjuk az ere­detileg elképzelt forgalmat. Ezzel szemben a másodosztá­lyú üzemeket jóval több ven­dég kereste fel, s így ott kö­zel 160 százalékos forgalmat bonyolítottunk. Ugyanakkor szembetűnő, hogy a közönség igényesebb, s nem a talpon­álló helyeket kedveli, hanem inkább fizet néhány forinttal többet, de jó környezetben, kellemesen akarja érezni ma­gát. Sajnos, idén az idegenfor­galom csökkent, s még jobban érezteti hatását, hogy a Duna­kanyarnak nincsen megfelelő vízisportolási, szórakozási­strand lehetősége. Mégis, az őszi vendéglátó hetek rende­zésével sikerült negyedmilldós többletet elérni. Legrosszabb egységünk a lányfalui önki- szolgáló étterem, amely sajnos rossz helyre épült. Ezzel szem­ben a hasonló, visegrádi lé­tesítmény elérte célját: sok odalátogató iskolás gyereknek sikerült egyúttal olcsón, jó ebédet juttatni. Tóth B. András: — Hasonló a tapasztala­tunk: a vendégek a nívósabb helyeket keresik. Míg az ital­boltok nem érték el a kitűzött forgalmi célt, az eszpresszók annál több betérőnek szereztek kellemes órákat. Gesztenyepü­réből 40 százalékkal több kelt el, s fele ennyivel növekedett a cukrászsütemények forgal­ma. Általában ételféléből ne­gyedével több fogyott, mint az elmúlt időben. Üzemeink kö­zül kiugrott Horány, részben a sűrűbb hajójáratoknak, rész­ben az oda gyakrabban elláto­gató csónakázóknák köszön­hetők. Ám né hallgassuk el, hogy a konyhája is kitűnő. A Pokol Csárda, a most már évről-évre megrendezett, s a televízióban is rendszeresen közvetített szakácsparádéval elérte, hogy még novemberben is százezer forint feletti for­galmat bonyolított. A váci Fehér Galamb Ét­termet bezárták, s másfél mil­liós költséggel bővítik és mo­dernizálják, egyúttal — ugyan­csak Vácott — bisztrót építe­nek a Diadal téren. A Duna bal partján a jól sikerült év kétmilliós többletet igér, 24 napos részesedést a vendéglá­tóipari dolgozóknak. — t. gy. — ségizett, a másik kereske­delmi tanuló. Emberek let­tek valamennyien, s ez a vé­kony, de erős asszonyka most már mosolyogva só­hajt a múltra: „nem is tu­dom, hogy csináltam”. Csi­nálta. Rácáfolt azokra, akik a szülő nélkül nevelkedett gyerekekre legyintenek: meg­látszik rajtuk. Mosolyog: „em­ber lett valamennyiből”. Be­csületes, tisztessségtudó em­ber. Akiktől újra és újra megkapja a legszebb fizet­séget: anyjukként szeretik, tisztelik nővérüket, ha már a sors elvette tőlük az édes­anyát. Hárman vannak az anyag­könyvelésben. Amikor ide­került, ketten voltak. Most hárman is alig győzik a mun­kát, mert nem az oktalan ad­minisztráció nőtt meg: ma­ga a gyár. Akkor egy öntő működött, most három. Az akkori termelés negyede volt a mainak; bonyolultabb lett a termék, több a hozzá szük­séges anyag. Sokáig csak kézzel, s fejben-papíron vé­gezték az árazást, s minden mást. Most már ott vannak a gépek. Nőtt a kartonok száma, de most is úgy kér­dik tőle, mint régen: „mondd már meg, te tudod fejből...” Es tudja. Lélektelen munka? Kör- mölés? Örökké tintás ujjak, könyökvédő? Szereti. „Ha hi­bát keresek, rögtön nem kör- mölés, ha megtalálom, öröm." Minden munkát lehet rosz- szul végezni. £s minden munkát — jóL Most 1700 forint a fizetése. Kapott már kiváló dolgozó oklevelet, pénzjutalmat többször. „Régi ember vagyok a gyárban, s az öregeket megbecsülik. Mert már kevesen vannak, annyi új jött.” Vezette a kartono­kat, példás munkaerő volt, ma is az, fölnevelte a hat testvérét, s maga is szült egy kisfiút, egy kislányt. Az egyik 11, a másik hatesz­tendős. És 15 éven át, 1952 óta stabil tagja a Forte női kézilabdacsapatának. ,.A legolcsóbb szórakozás volt, nem szégyellem bevallani.” Most, a napokban hagyta ab­ba. „Beférnék még a csapat­ba, sajnos, ez a fiatalokra nézve nem nagyon hízelgő, de- hát abbahagytam. Öreg va­gyok már. Azért a szakosz­tályban megmaradok, ha a meccseken már csak néző is leszek. Rossz lesz, biztos. Nagyon hozzászoktam. Egy­szer mégis abba kell hagy­ami rám jutott, azt elvégeztem. És ez is ok lehet az elégedett­ségre. Van, aki sokra tör, s azért odalök mindent Van, aki belátja, miféle mederbe szorította az élet, s úgy for­málja a sorsát. Én az utóbbi típushoz tartozom. És mégis, soha nem éreztem, hogy kese­rű, elégedetlen lennék. Ha a munka volt sok, a pályán visz- szajött a kedvem. Ha ott ve­szítettünk, otthon várt vala­mi öröm. valamelyik öcsé­met megdicsérték, jól felelt s így tovább. És a férjemtől mindig nagy megértést, segít­séget kaptam.” Ha visszagondol 1954-re, ösz- szehasonlíthatatlanul egysze­rűbb, áttekinthetőbb az ügy­vitel, s mégis, több a munka. Hajtani kell, túlórázni is, de nem panaszkodik. Általában: nem ismeri azt a fogalmat, hogy panasz. Szerencsés ter­mészet? Reális természet. Megérti a szükségest, s csak akkor berzenkedne, ha azt kérnék számon tőle, ami fö­lösleges, ami szükségtelen. „A közvetlen főnökünk kolléga volt, velünk dolgozott, nincs hát semmi ilyesfajta gondunk. Mégis, néha úgy érzi az em­ber, hogy már nagyon meg­szokott öreg bútor lett. Csak akkor vennék észre, ha már nincs a szobában. A megszo­kás jó is, rossz is. Jó, mert na­gyon ismerjük egymást, rossz, mert a kelleténél talán kicsit kevesebbet figyelünk a másik­ra. Éppen azért, mert azt hisz- szük, mindent tudunk a má­sikról. Talán majd ha vége lesz a rekonstrukciónak; évek óta ez köt le minden erőt, figyel­met, energiát. Mert azért sok dolog változik. Egy időben azt mondták, milyen varázsa van az íróasztalnak, mindenki melléje szeretne kerülni. No, most meg az van, hogy rimán- kodni kell, ha valaki beteg, szabadságon vari, s kisegítő kellene. Senki nem akar fel­jönni az üzemből. Ott hat óra a munkaícfő, itt nyolc. Ott jobb a kereset, mert ebben az évben a mozgóbér, a prémiu­mok igencsak szépen csurran- tak-cseppentek azoknak, akik odalenn jól tették a dolgukat. Technikummal is inkább az üzemben vállal munkát a vég­zős kislány; így is lehet „irá­nyítani” a munkaerőmozgást. Mi meg már az új mechaniz­musra készülgetünk. a ma­gunk szerény módján. Egész más lesz az anyagkönyvelés rendszere, bonyolultabb, mert sokféle anyag fix ára meg­szűnik, mozgó ár lesz, mire megtanulnánk, kezdhetjük elöl­ről. Dehát ez is benne van a fizetésben.” de ő kezelte a bölcsődei gyere­keket. Látta volna csak, ho­gyan szerették őt. * — Ila néninek nincsenek Vecsésen rokonai? — Nincsenek... A veje hí­res olimpiai bajnok. Gyakran meglátogatják, meg támogat­ják is, de ellátni nem tudják. Eddig én segítettem rajta, de most már én sem vállalha­tom ... Nekem is a pénz után kell néznem ... Most megígér­te a veje, hogy ha hazajön, gondoskodik valakiről, aki énolja... Bölcsőde. A vezető gon­dozónővel beszélgetek. Fia­tal, csinos nő. Előbb gyana­kodva fürkész, nem tudja, hogy miért érdekel Ila néni ebédje. A szűk irodában le­zajlott beszélgetést megpró­bálom híven rekonstruálni. A hideg, kellemetlen és szenv­telen dialógus kiáltó ellen­téteként egy kép függött a falon. Az elhunyt dr. Keme- nesi Mátyást ábrázolja és alatta több soros írás: „Pél­dát mutattál emberségből __ E mlékedet mindörökké meg­őrizzük ...” — Kérem, mi nem követ­tünk el szabálytalanságot. Itt a járási tisztiorvos engedé­lye, melyet azért lepecsé- teltettünk a községi tanács­csal is ... — Nem ezt óhajtom vizs­gálni ... — Hanem mit? — Az érdekelne, hogy ma­guk egyetértenek-e azzal, hogy Kemenes doktor öz­vegye itt kapjon ebédet... Tanácstalan csend. — Kéremszépen ... Embe­rileg ez lehet, hogy érthető lenne ... Dehát nem jogos. Nincs rá rendelet. Más is rá­szorulna ... Én nem vagyok felelős... Vagy úgy gon­dolja, hogy a dolgot jelente­nem kellett volna? — Ezt magának kell eldön­teni. Ismerte Kemenes dok­tort? — Igen ... Kiváló ember volt... Itt dolgozott a böl­csődében. A gyerekek imád­ták ... — Az előbb azt mondta, hogy Kemenesné ebédje em­berileg érthető, de a törvé­nyekkel ellentétes... — Igen. Én gondolkoztam is rajta, hogy fellebbezek. — Maga szerint lehetséges az, hogy a törvények és a2 emberség szembenálljanak? Nincs válasz. Elbizonyta­lanodik, majd azt fejtegeti, hogy az az ötnegyven, amit Ila néni az ebédért fizet, ol­csó és az étel többe kerül, majd döntő érv: — Tudja, a községben nem szül jó vért az ilyesmi. Má­sok is kérték már a bölcső­dei ebédet és elutasítottuk... A községi tanács pénzügyi osztályán: — Nem mi engedélyeztük, hanem a járási tisztiorvos. Én azt hiszem, ehhez nincs joga — mondja a pénz­ügyi osztályvezető. — Tettem is erre vonatkozóan észrevé­telt. — Ismerte Kemenes dok­tort? — Mindenki ismerte. Negy­ven évig dolgozott nálunk. Ki­váló ember volt. Szinte a bölcsődében halt meg. Utolsó percéig dolgozott... Én indokoltnak tartom — szól közbe az egyik ad­minisztrátor. — Szegény asz- szony már alig lát Ez volt az első emberséges ang, mely ebben a rideg, üroícratikus kórusban fel­csendült. Igaz, hogy bizony­talanul, tétován, mentege­tőzve, mégis erre volt érde­mes leginkább odafigyelni. — Én is aláírtam az enge­délyt — mondja Szentpéteri László, a községi tanács el­nöke. — Lehet, hogy nem egé­szen szabályos. De úgy érzem, hogy dr. Kemenes Mihály emlékének tartozunk ennyi­vel ... Látja milyen érdeke­sek az emberek ... Az ügyet már a párt-végrehajtóbizott­sághoz is elvitték. — És mi volt a pártbizott­ság álláspontja? — Egyetértettek az enge­délyezéssel. Az asszony beteg, arra az időre kérte az enge­délyt, amíg a szemét kezelik. És alig vette igénybe, mert közben beszállították a kór­házba. Az „Idős figyelő” cikkének revíziója így ért véget. Dr. Kemenes Mátyásné tehát nyugodt lehet. Valóban, ahogy a levelező állította, vannak „magas pártfogói” és ez megnyugtató. Nyugtalanító azonban az „Idős levelező” álláspontja. Nyugtalanító az a rideg bü­rokratizmus, mellyel az ügy vizsgálata során találkoztam. Nyugtalanító, hogy egyes em­berek a humanizmus gya­korlására is rendeletet vár­nak. Nyugtalanító, hogy alap­igazságok felismerésében is tétovák és járatlanok. Csak a kedvükért írom le: Nagyon megnyugtatónak tar­tom, hogy társadalmunk meg­becsüli azokat, akik a közös­ségért átlagon felüli mun­kát végeztek. Mindenki szá­mára megnyugtató lehet, hogy halálával ezek az érdemek, nemcsak egy falra függesz­tett fényképen maradnak meg, hanem a társadalom há­láját a hátramaradott hoz­zátartozó is élvezi. Az en­gedélyt aláírók tette humá­nus tisztelgés dr. Kemenes Mátyás megbecsült emléke előtt. És ez többet ér a nek­rológoknál, és gyászbeszé­deknél. Kár, hogy az „Idős figyelő” nem erre figyelt... ősz Ferenc Harminckét esztendős. Mi minden fér bele har­minckét esztendőbe! Mennyi nemes és nagy, mégis, meg- örökítetlen erőfeszítés, mert hiszen a leghétköznapibb pró­za: hat kamaszgyomomak en­ni adni, hat kamaszra ruhát venni, törődni azzal, hogy ta- nulnak-e, elvégzik-e, amit rá­juk bíztak ... „Elrendeződött az életem. Akkor nem értem rá azzal foglalkozni, miért is jut így ki nekem. Most meg már minek rágódnék a múl­ton? Nem kell semmit res­tellnem, letagadnom, a testvé­rek, meg a világ elé is nyugod­tan odaállhatok. Nem csinál­tam semmi nagyot, semmit, ami más emberré tenne, de Elrendeződött élet. „Augusztusban költöztünk be a KISZ-lakótelepen épült tár­sasházba. Huszonhétezret kel­lett lefizetni, plusz ezer óra munka. Az egész lakás 140 ezerbe kerül; két szoba, háló­fülke, komfort. A két gyerek, meg mi, a férjemmel. A test­véreim már mind a maguk lá­bán állnak, egy kicsit felléle­gezhetek, már csak a magam két porontyára kell ügyelnem. Reggel jó érzéssel jövök be ide, s jó érzéssel indulok ha­za. Itt is, ott is otthon vagyok. Volt, amikor mindkettő csak álom volt, sóhaj, messziség. Most megvan. Az ember, ha akarja, a nehézből is kijuthat egyenes derékkal, s úgy, hogy ne felejtsen el mosolyogni.” Mészáros Ottó t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom