Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-06 / 288. szám

1967. DECEMBER 6.. SZERDA 3 Papírgyári kommunisták Többen a többért Hatszáz ember dolgozik a gyárban, nyolcvan közülük kommunista. Közel tíz eszten­deje, 1958-ban sem volt sok­kal kisebb a gyári létszám, ám a kommunisták csak fele­annyian voltak. Nem kívülről jöttékkel erősödtek, sőt, in­kább innét, a Papíripari Vál­lalat Szentendrei Papírgyárá- ból távoztak el többen, jó kommunisták, jó szakmunká­sok, hogy a munkát kezdő Du­naújvárosi Papírgyár alapító tagjaiként tevékenykedjenek tovább. Nem kívülről erősített tehát a pártszervezet; a leg­jobbakat, a leginkább érde­meseket vette fel gyáron belül soraiba. Kettős kontroll , Érdekes hagyomány, hasznos szokás: a felvételre jelentke­zőkről nemcsak a területen dolgozó pártcsoport tagjai mondanak véleményt. A kom­munisták megkérdezik a pár- tonkívülieket is; kettős kont­roll ez, s helyesnek bizonyult. Pártba való felvételét kérte például Sz. Béláné. Munkáját jól végezte, de ennél többet bizony nem tett. Kommunis­ták és pártonkívüliek egyönte­tűen úgy vélekedtek: adja előbb bizonyságát társadalmi aktivitásának, ne ígéretekre, hanem tényekre támaszkodva mérlegelhessenek a felvételnél, így történt. A fiatalasszony az­óta aktív munkása a szakszer­vezetnek. Hasonlóan alakult B. László felvételi kérelmének sorsa. Most munkásőrként igyekszik bizonyítani, hogy al­kalmas lesz a párt soraiba va­ló felvételre. Túl szigorú mér­ce lenne a papírgyári? Nem, mert hiszen évente hat-nyolc fiatal munkást vesznek fel párttagnak, de: nem csupán előlegezik a bizalmat. Tetteket kérnek, mérhető tényeket, s ezek alapján kívánnak még többet. Igazságos eljárás ez: valóbdn ranggá teszi a pártba való bekerülést. Csak példaként említve: ifj. Csömör Dániel, Pintér József, Kirchoff Sándomé, akiket a közelmúltban fogadtak soraik­ba a papírgyári kommunisták, fiatal koruk ellenére is tekin­télyes, közszeretetnek és elis­merésnek örvendő emberek, akik mint munkásőrök, vagy KISZ-alapszervezeti titkárok, már bizonyságát adták tettre- készségüknek, áldozatvállalá­suknak, annak, hogy érdeme­sek a kommunista megtiszte­lő nevére. dolgozóinak összetétele — csak mintegy negyedük szent­endrei, a többi bejáró, több­ségük kétlaki munkás, alti például málnaéréskor köny- nyen „betegszik”... —, sajá­tos arculata újra és újra előtérbe állítja a munkafe­gyelem erősítésének szüksé­gességét, a kommunisták pél­damutatásának fontosságát, il­letve a gazdasági vezetők következetességét. Ami kötelező Többször volt éles, de elv­társi vita taggyűlésen: a kom­munista példamutatás, a munkában, fegyelemben való élenjárás nem lehet akarom vagy nem akarom kérdése: kötelesség ez! Mert volt, akit részegeskedése miatt nemcsak a pártból kellett kitessékelni, hanem a gyár­ból is. Van, aki szigorú meg­rovás, végső figyelmeztetés­sel fegyelmi büntetést ka­pott az ivás miatt, s magán- munkái miatt a gyárit ha­nyagolta el. Nem türelmet­lenkednek a kommunisták, de nem is keverik össze az ál­humanitást a humanitással; nem lehet úgy jót tenni egy emberrel — mondják —, hogy közben tízet vagy öt- venet hátrányos helyzetbe hoznak. Ez utóbbi különösen ká­der- és személyzeti kérdé­seknél kap nagy hangsúlyt: a Politikai Bizottság hatá­rozata — mint mondják — o nagyobb következetességre, elvszerűségre figyelmeztette a papírgyári kommunista kö­zösséget is, arra, hogy a jót valóban jól kell akarni, az összefüggéseket soha nem tévesztve szem elöL Megtör­tént, hogy valaki a türel­met és a humanitást össze­tévesztette az elvi megalku­vással: a kommunisták nem hagyták annyiban a dolgot, s végül az illető kilépett a pártból. Látszatra negatí­vum ez; lényegét illetve nem, mert hiszen a párt­nak — s minden pártalap- szervezetnek — nem látszat­egyetértésre, egységre van szüksége, hanem valós, min­den megpróbáltatást kibíró- elviselő elvi szilárdságra és következetességre. Kié a haszon? negyedévente taggyűlést, mégis minden hónapban van. Mert van téma, mert a gyár hét­köznapjai sokféle, s lénye­ges kérdés megvitatását igény­lik. Csak a legutóbbiak kö­zül említve: az új mecha­nizmus és a gyár helyzete, különös tekintettel a piaci kapcsolatokra; a Politikai Bi­zottság határozata a káder­munkáról; a műszakok pat- ronálásával megbízott veze­tőségi tagok munkája; a párt­csoportok tevékenysége. A témák jól aláhúzzák, hogy erejüket nem aprózzák el. Segíti ebben őket a városi pártbizottság okos irányító munkája is, de az is, hogy hozzászoktak az önálló tevé­kenykedéshez: nem „fentről” várják, mi a teendő, hanem a gyakorlat józan felmérésé­vel jelölik ki útjukat. Sok a tennivaló, a boríték­üzem légkörének javításától a papi rön tőgépek mellett dolgozók észrevételeinek ka­matoztatásáig. Sok a tenni­való: többen vannak hozzá. Jó érzés ez. És még jobb érzés, hogy a nyolcvan kom­munista erőfeszítéseinek, ön­ként vállalt többletmunká­jának hasznát nemcsak ők nyolcvanan, hanem az egész gyár, mind a hatszáz em­ber élvezi. S mert ez így van, a hasznot nemcsak el­fogadják a pártonkívüliek, ha­nem bizalommal és segítő- készséggel, mind aktívabb részt vállalással fizetnek érte. Mészáros Ottó Vetőmag - félmillió holdra Az ország legnagyobb ku­koricatermelő gazdaságá­ban, a Lajta Hansági Álla­mi Gazdaságban, ebben az évben 2700 holdon termel­tek hibrid kukoricát. A gaz­daság hibridüzeme a kör­nyező termelőszövetkeze­tekben termelt hibrid kuko­ricával együtt összesen 4800 hold termését dolgozza fel. A kiválóan bevált hibridek: a szegedi 71-es, a marton- vásári 40-es és az 59-es faj­ták idén — a szárazság miatt — közepes termést adtak, és így 450 vagon fémzárolt vetőmagot állít­hatnak elő. Ebből 81 va­gonnal exportálnak. A be­takarítás. szállítás, tisztítás, osztályozás, szárítás és csá- vázás után novemberben mintegv félmillió hóidra elegendő vetőmagot fémzá­rolnak 25 kilogrammos cso­magolásban. Hol tanulhatnak tovább ? Az ipar és a mezőgazdaság várja a fiatalokat A középiskolák és az egyetemek nem bővülnek Az elmúlt iskolaévben 13 400 gyermek fejezte be ál­talános iskolai tanulmányait megyénkben. Ebben az iskola­évben viszont ennél több a nyolcadik osztályos; 1968 jú­niusában 15 200 gyermek vé­gez. A tovább tanulni akarók száma tehát szintén több lesz. Biztosítható-e a jelentkezők továbbtanulása? — Igen — hangzik a megyei tanács munkaügyi osztályának megnyugtató válasza. — Idén | nyolcórás munkát vállalhat. Az Pest megye területén 4139 j eddigi tapasztalatok szerint December 21-én zárják le az iskolai osztályzatokat Jellemző kát mond: apróság, de so- tarthatnának csak Az általános és a középis­kolákban — mint ismeretes — a téli szünet december 22-én kezdődik és 1968. ja­nuár 8-ig tart. A szünidő előtti utolsó tanítási napon, 21-én zárják le a pedagó­gusok a tanulók osztályzatait. A szülőket a téli szünidő utáni első tanítási napon, ja­nuár 8-án az. ellenőrzőkönyv útján értesítik arról, hogy a tanév első részében gyerme­kük melyik tantárgyból mi­lyen osztályzatot kapott. A tanintézetekben a téli szünet ideje alatt is gon­doskodnak a napközis tanu­lókról, akiknek jól fűtött termeket biztosítanak, meg­szervezik felügyeletüket, s el­látásuk ugyanolyan lesz, mint a tanítási napokon. szakmunkástanuló számára lett volna hely, de csak 3882 kötött szerződést. Jövőre a megvében levő ipari és keres­kedelmi vállalatok és szövet­kezetek szakmunkástanuló- igénye ötezer, a mezőgazdasági szakmunkásjélöltek részére kí­nálkozó 520 hellyel együtt. Bu­dapesten további 3200—3500 megyebeli fiatal tanulhat is­mét szakmát. Vagyis összesen 8500, tavasszal végző nyolca­dikos helyezkedhet el szak­munkástanulóként. Ez a szám sokkal magasabb, mint a ta­valyi. — És jut-e több hely a kö­zépiskolába törekvőknek? — Nem, csupán annyi, mint Idén. A megyénkben működő gimnáziumokban 1864, szakkö­zépiskolákban 483, techniku­mokban 353 növendék vehető fel. Fővárosi középiskolába pe­dig ismét 1400. További 40—50 a lakóhelyéhez közel eső, más megyében levő középiskolába járhat. Mindent összevéve te­hát, 12 650 általános iskolát végzőnek nyílik alkalma to­vábbtanulásra. A fennmaradó 1550 napi négy-, hat-, esetleg évente körülbelül ugyanennyi fiatal választja ezt a megol­dást, illetve a szülői házban se­gít továbbtanulás helyett. Természetesen most is elő­fordulhat, hogy nem mind­egyik tanulni szándékozót Vesz fél az általa választott szakma vagy iskola. Ilyen esetben a járási pályaválasztási tanács­adóhoz vagy munkaügyi cso­porthoz kell fordulni. A to­vább tanulni szándékozóknak iskolájukban január elején kell kitölteni a jelentkezési ívet. Ennél az időpontnál hamarabb, még karácsony előtt megjele­nik a Pályaválasztási Tanács­adó, amely részletesen felso­rolja a megye pályaválasztás előtt álló fiataljai részére, hol, milyen szakmában, mennyi szakmunkástanuló részére van hely. Közli az érettségizettek továbbtanulására vonatkozó adatokat is. Az egyetemekre és főiskolákra felvehetők száma semmi esetre sem lesz több, jövőre mint az idén volt. He­lyes tehát, ha az érettségizők már most tanulmányozzák az egyéb továbbtanulási lehető­ségeket. Menjenek el minél többen... Folyamatos üzem Akik ismerik a folyamatos üzem jelentette előnyöket, de gondokat is, azok jól tudják: a négy műszak olykor meg­oldhatatlannak tűnő feladatok elé állítja a pártszervezetet, s általában a társadalmi szerve­zeteket. Előtérbe kerül tehát a pártcsoportok munkája: tíz van belőlük a gyárban, s bár a fejlődés tagadhatatlan, még igen. sok a tennivaló annak érdekében, hogy önállóan, kez- deményezően dolgozzanak, s ne csupán a pártvezetőségtől kapott információk tovább­adására szorítkozzanak. Töb­bet, erőteljesebb munkát vár­nak például az alapszervezet­ben a Soltész Antal és a Buj­dosó Gábor vezette pártcso­porttól, s általában, mind a tíztől. Igaz, sokat javított a helyzeten, hogy a pártvezető­ség tagjainak patronáló mun­kája tervszerűbb és alaposabb lett, különösen Papp János elvtárs tett sokat a gondjaira bízott pártcsoport munkájá­nak elősegítéséért, megkönnyí­téséért, de aligha kell bizony­gatni, hogy csak a patrónusok nem képesek a pártcsoportok munkáját kellő szintre hozni; ehhez a csoportban levő vala­mennyi kommunista nagyobb aktivitására is szükség van. A gyárigazgató, Hegedűs István, s a pártszervezet tit­kára, Lusztig Kálmán egy­aránt pozitívnak tartják a gyárvezetés és pártvezetőség kölcsönös kapcsolatát; a pár- tonkívüli főmérnökkel kialaki- tott viszonyra épp úgy áll ez, mint az üzemek, mű­szakok vezetőinek többségé­re. Mégis, éppen a gyár Az utcakon bokáig ér a sár, de a kerten át vezető út száraz. A parókia kívül-belül tiszta, rendezett. A dolgozó- szoba íróasztalán könyvek, új­ságok és húrom fénykép: egy leány és két fiú derűs arca. A legidősebb már gépészmér­nök, a legfiatalabb a napok­ban vonult be katonának. Az apa, Rohonczy János, a péceli református egyház lelkésze. Magasodó homlokú, egyenes tartasd, barátságos férfi. Ké­nyelmes hellyel, ízes borral kínál, aztán megtudva látoga­tásom okát, kéretlenül is me­sélni kezd. — Utazni jó. Az utazás olyan dolog, mint mikor az ember ismeretlen társaságba indul, telve kíváncsisággal és érdeklődéssel és azzal a meg­nyugtató tudattal, hogy ismét gazdagodik barátainak, isme­rőseinek köre. Jómagam és feleségem ilyen érzésekkel szálltunk vonatra a Keleti • pályaudvaron. Uj, csak hallo­másból ismert világba indul­tunk turistaként: lelkészek és papok és lelkészfeleségek. Re­formátusok, római katoliku­sok és egy evangélikus lel­kész. Előttünk öt és fél ezer kilométer, útitársunk az őszin­te ismerkedés vágya. A háló­kocsikban kényelem: négysae- mélyes fülkék vetett ággyal, rádió, állandóan friss tea, hi­deg és meleg víz és egy apró konfliktus, aludhat-e egy fül­kében egy katolikus pap két asszonnyal? Harmincegyen voltunk és hiába szedtük ösz- sze minden matematika- tudásunkat: harmincegyet úgy osztani néggyel, hogy közben számításba vegyük a hat női utast is, nem jutottunk pozitív eredményre. A számok tör­vényszerűsége helyett maradt csupán a józan ész: ketten, fe­leséggel utazó lelkészek fel­ajánlottuk, hogy a fennmara­dó két hölgyutas utazzon a mi asszonyainkkal, mi pedig aző helyüket foglaltuk el. Hát ilyen nagy gonddal kezdő­dött ez az utazás, hogy aztán a továbbiakban gondtalan le­gyen tizenegy napig. Képeslapokat, útikalau-/- zokat vesz elő, úgy idézi to­vább az utazás emlékeit. — Kijev, Moszkva, Lenin­grad: ez volt utunk három nagy állomása. Tudtam, hogy sok és nagy élményben lesz részem, de akik előttem jártak ezen az úton és meséltek róla, a felét sem mondták el an­nak, amit látni lehet és látni kell. Egy-egy mondattal jelle­mezve a három várost: Kijev az újjáépítés csodája, Moszk­va a monumentalitás városa, Leningrad pedig a szépség és a harmónia. Feláll, az íróasztalhoz lép, keres valamit, aztán kis idő múlva újra leül velem szem­ben, géppel írt, összefűzött pa­pírlapokat tesz le elém. — Tessék, olvasson bele. Néhány napja írtam ezt a beszámolót, vagy ha úgy job­ban tetszik, útinaplót. Az él­ményeinkről. Akkor még nem tudtam, hogy meglátogat és írni kíván erről az utazásról. 1 Beleolvasok a géppel írt lapokba. „Kijevet az orosz városok anyjának nevezik. Amikor autóbuszunk a városnézés so­rán végighalad a széles éa hosszú utcákon, alig akarjuk elhinni, hogy ezt a várost a hitleristák szinte a földig le­rombolták. Húsz esztendő alatt a város egyrészt újjáépült, másrészt egészen új városré­szek épültek... Ma egy négy­emeletes ház építési ideje húsz nap, de már inkább nyolc-tíz­emeletes házakat építenek. Az gazdaságosabb...” „Két éjjel és egy nap utaz­tunk Leningrádba. Útközben gyakran hangzott el a kérdés: igaz-e, hogy a világ egyik leg­szebb városa? A kérdésre a felelet csak két szó lehet: igen, igaz!... A Péter-Pál- erőd mellett láttuk a Vaszi- levszkij-szigetet. Itt dolgozott egy tornyos épületben Lomo­noszov és ezen az egyetemen védte meg jogi disszertációját Lenin... Utunk következő ál­lomása az Aurora cirkáló. Itt ismét Leninre emlékezünk, de ezt kell tennünk a város úgy­szólván minden részén, mert közel kétszázharminc olyan hely van, ahol emléktábla jelzi: itt járt, itt lakott, itt dolgozott Lenin ... A Szmol- nijban jártunk, abban a szo­bában, ahol ő dolgozott és la­kott. Láttuk íióasztalát, szókét, lámpáját, telefonját. Ebben az épületben van az a terem, ahol a szovjet köztársaságot kiáltották ki. Első dekrétuma a békéről szólt!... A többi élményről, a szovjet emberekkel való talál­kozásról már szóban számol be Rohonczy János. — Először talán két apró epizódot említenék. Az egyik Leningrádban történt. Be­mentem az egyik áruházba, hanglemezt kívántam vásárol­ni. Oroszul nem tudok, csak valami keveset németül. Kér­dezem az elárusítónőt, be­szél-e németül. Nur wenig... mosolyog kedvesen. Csak ke­veset. Néhány perc múlva azonban kiderült, hogy én tu­dok nagyon keveset, mert ő legalább háromszor olyan jól beszélt németül, mint én. Csaj­kovszkij D-dúr hegedűversenyt kértem tőle s ő nyomban Da­vid Ojsztrahhal hozta a kí­vánt lemezt. Azt hiszem, va­lahányszor meghallgatom majd ezt a felvételt, mindig Lenin­grad jut az eszembe. Az ott töltött néhány, felejthetetlen szép nap. Moszkváról pedig az a barátságos rendőr, aki miat­tam állította le a forgalmat, hogy megmagyarázhassa: mer­re jutok vissza a szállodámba. Röstelltem a dolgot, hogy fel­nőtt ember létemre vUágos nappal eltévedtem az utcán, de aki Moszkva óriási forgal­mát látta már, gondolom, megérti... A kedves, szívélyes szov­jet emberekre emeli poharát és a népek barátságára, úgy, ahogy azon a programon kí­vüli fogadáson történt, amit Pityirim moszkvai pravoszláv püspök adott tiszteletükre. — Mindenkit az érdekel leg­inkább, ami a hivatása. így voltunk mi is. Turistaként is megpróbáltunk tájékozódni ilyen kérdésekben. Akkor még nem gondoltunk arra, .hogy milyen nagy megtiszteltetés­ben lesz részünk. Mi egysze­rűen csak turisták voltunk a Szovjetunióban és nem hiva­talos egyházi delegáció. Még­is lehetővé tették számunkra, hogy találkozhassunk a moszkvai pravoszláv egyház fejével. Ez a bölcs és kedves ember szíves készség­gel társalkodóit velünk, min­den kérdésünkre őszintén megfelelt és azt is elmondot­ta, hogy Moszkvában negy­venhét templomban tartanak istentiszteletet. A látogatás végén megajándékozott mind- annyiunkat Az orosz orthodox egyház című könyvvel és meg­hívott estére a Prága étterem­be, ahol megjelent Makarcev úr, miniszterhelyettes is. A2 elhangzott pohárköszöntők, a terített asztal, a meleg barát­ság, amellyel körülvettek min­ket, felejthetetlenné tette szá­munkra ezt a szép estét. Beszélgetésünk véget ér, bú­csúzóul még csak annyit mond Rohonczy János: — Ez az utazás egyrészt tel­jes kikapcsolódást, remek pi­henést jelentett, másrészt is­meretekben és élményekben való gazdagodást. Csak annyit tudok mondani és kívánni mindenkinek: menjenek el minél többen és nézzék meg Kijevet, Leningrádot és Moszkvát. Érdemes. Prukner Pál i

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom