Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-17 / 298. szám

1WT DECEMBER 11., VASÁRNAP f---------------------------------------­H eti kommentár Ki kiért van ? Nem valami különlegeset fölfedező, de mindenképp elgondolkoztató levelet kapott szerkesztőségünk Jaki Paine, ceglédi olvasónktól. Levélírónk, aki amellett, hogy dolgozik, két gyermeket is nevel, azt panaszolja: ebben az évben szabadságának kilenc napja ment rá különböző »ügyintézésekre”. Arra, hogy — például — elintézzen egy egyszerű villanyszerelési munkát, meg: várta a tüzelőt és kiváltott a tanácsnál egy okmányt. Azt írja: „Igaz, van­nak olyanok, akik inkább elkéredzkednek, de én becsü­letesebbnek érzem így. Csakhogy mások kényelmére én fizetek rá. Mert így mindössze hat nap szabadságom maradt”. A közelmúltban felmérést végeztek az egyik nagy­üzemben, s megállapították, hogy fél év alatt háromezer esetben „kéredzkedtek el” magánügyben a dolgozók. Népgazdasági méretekben lehetetlen felmérni, hány munkaóra — hány százezer munkaóra! — megy így po­csékba; mert bár igaz, papír szerint az ilyen eltávozás idejét máskor kell munkával letölteni, de hát a papír szerinti, meg a valóságos nagyon is két dolog... Igaz: apró szerelést akar elvégeztetni valaki, s legalább másfél napja rámegy. Mert személyesen kell megrendelni a vál­lalatnál vagy kisipari szövetkezetnél, azután: ülhet ott­hon egész nap, s várhatja a szerelőt. Jobb eset, ha jön. Mert sűrűn megtörténik, hogy csak újabb időpontot kap a szerencsétlen megrendelő. Jogos, teljesen indokolt Jáki Pálné kérdése, mely szerint: „nagyon ideje lenne eldön­teni, ki kiért van?” A felelet nem kétséges. Elméletben. Mert a gyakor­lat homlokegyenest ellenkező. A hivatalos órák minde­nütt befejeződnek akkor, amikor az emberek nagy több­sége ráérne intézni ügyes-bajos dolgait. „Nem fogad” az áramszolgáltató vállalat, a tüzelőanyag-telep, a kisipari szövetkezet. Sőt, még arra sem képesek, hogy pontosan meghatározzák: mikor jelentkezik emberük. Csak a na­pot jelölik meg, holott szervezéssel — semmi más nem kell hozzá! — igenis biztosíthatnák, hogy délelőtt tízkor, vagy délután háromkor hozzák a tüzelőt; reggel nyolcra legyen ott a szerelő s így tovább. Arról már nem is be­szélve, hogy jelentkezhetne a szerelő késő délután, vagy este is ... Képtelenség? Mert —, ahogy az untig hallott válaszok tartják — „ők is emberek”, szeretnek otthon lenni? A pék nem szeret? A kalauz? Az orvos? Mi lenne, ha a közlekedési vállalatok is csak „nyolctól ötig van félfogadás” alapon dolgoznának? Öt után meg ők is ha­zamennének? Képtelenség? Legalább akkora képtelen­ség, hogy szolgáltatásra alakult vállalkozások packáznak a megrendelővel, járatják vele a bolondját, ők szabják meg, mikor üljön otthon, fütyülve arra, hogyan is tud ott­hon maradni! Képtelenség, hogy rossz árút sóznak rá a vevőre, az üzletben, s a cserére az áldozat órái, napjai mennek rá; képtelenség, hogy hatósági jogkörrel nem rendelkező vál­lalatok felszólításokat küldözgetnek, miszerint ekkor és ekkor tartózkodjunk otthon, mert ezt vagy amazt „szem­revételezik”; képtelenség, hogy míg egyfelől és teljes joggal az egész népgazdaságban a munkaidő jobb ki­használása a legfontosabb feladatok egyike, addig más­felől ilyesmivel és így lopják az időnket! Krónikás KISZ-csúcsvezetőségének tit­kára, azt mondja: — A fiata­lok nemcsak megértésre szá­mítanak, bólogatásra, hogy jól van, gyerekek, beszéljetek csak, hanem arra, hogy az idősebbek neveljék őket. Igen, neveljék. Az a sokat emlege­tett neveletlen ifjúság ugyan­is örömmel fogadja, ha értő szóval közelednek hozzá, ha formálni akarják, ha a jobb emberség útját mutatják neki. Megértésben, ilyen értelmű megértésben, nincs hiány. Ne­velő szándékban azonban már igen. Az Automatika II. brigád, melynek Szilvia a vezetője, februárban alakult 12 taggal, ebből nyolcán KISZ-esek. Ök is erről beszélnek. Ne leintsék őket, hanem magyarázzák meg, miért nincs igazuk, ha nincsen. Tanulnának belőle, mert nem röstellnek tanulni: így sem, másként sem. Mert senkit nem kellett például kö­téllel elhúzni arra a szakmai tanfolyamra, melyet egy, Szov­jetunióban végzett, fiatal mér­nök, Szabó Antal vezetett — aki „mellesleg” a KISZ-csúcs- vezetőség ágit.-prop. felelőse —, olyan érdekesnek és fontos­nak tartották a tematikát, a kőolajipari műszerek jobb megismerését. És általában: semmire nem kell noszogatni őket. Ez az alapszervezet kez­deményezte például a lakótele­pi ifjúsági klubot, különösen Juhász Attila és Berényi Sán­dor fáradozott sokat. Örömmel vesznek részt tanulmányi ki­rándulásokon, ezeket a beru­házás KISZ-bizottsága szerve­zi. Első szóra jelentkeztek tár­sadalmi munkára, amikor az ismert tűz után a Dunamenti Hőerőmű segítséget kért, s úgy dolgoztak, hogy az erő­mű igazgatója külön is meg­köszönte a DKV-sok munká­ját, sőt a televízióban is kitért rá. A mérce magas A taggyűlések valóban vita­fórumok: itt ismeretlen, hogy csak a titkár beszél, no meg egy-két „stabil” hozzászóló. Sokat vitatkoznak, s nem ön­célúan, hanem mert maga a valóság halmozza előttük a megoldásra váró gondokat, s a maguk módján érteni akar­ják ennek a valóságnak min­den részletét. A csúcsvezetőség és a beruházás KlSZ-bizottsá- ga igyekszik igazodni az alap­szervezetek sajátosságaihoz: nincs „agyoninstruálás”, teret adnak az önálló munkának. — Jó dolog, hogy nincs me­revség az alapszervezet mun­kájával szemben — mondja Ivák Edit —, hanem rugalma­san dolgozhatunk, nem töm­nek tele „szempontokkal” ben­nünket. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy elég igényes tár­saság jött össze. Érettségizet­tek, olyanok, akik mind a moz­galmi munkát, mind mást il­letően már magukkal hozták az igényességet, eleve hozzá­szoktak a magasabb mércéhez, s éppen ezért a kezdeti be­nyomások eléggé vegyesek vol­tak. Sok dologban tapasztalha­tó még az ideiglenesség, az át­meneti állapot a vállalatnál, s azoknak a fiataloknak, akik megszokták az iskolai környe­zet jelentette állandóságot, ez furcsa volt. És nehezen meg­szokható az is, hogy nem a munka vagy a téma dönti el, \ Legjobb lesz talán, ha on­nan indulunk ki, hogy mire juthat ma az a termelőszövet­kezet, amelyik nem építkezik? Bizony, hogy nagyon kevésre. Tehát építkezni kell; ez ma a követelmény. Ugyanekkor azonban nagy gond az építke­zés ... A Kiskunság földjén vitt bennünket a gépkocsi, közben ezekről a gondokról beszélget­tünk. Arról volt szó, hogy ma már nemcsak a korábban seb­tében felhúzott szerfás épülete­ket kell kicserélni, hanem idestova azokat az istállókat, egyebeket is, amelyek még nagybirtokról maradtak meg; ha megmaradtak. Tehát, ami volt, az többnyire elavult,. És mennyi új épület szükséges ezenkívül is ... ! Szabolcs-Szatmárból sűrűn érkeztek a hírek, hogy milyen gondban vannak az almával. Hatalmas termést adtak a ho­moki almások, de kevés a tá­rolóhely, a piac nem tudja felvenni egyszerre az egész mennyiséget, de különben is; az alma majd csak később hoz ná az igazi jövedelmet, ezért kellene eltenni, ha volna hová. Velünk ez nem történhet meg — mondta Mészáros András, a kiskunlacházi Kiskun Terme­lőszövetkezet főkönyvelője, aki elkísért benőnket erre a tél eleji sétára. — Telepítettünk 100 hold almát, de mire termő­re fordult, a 25 vagonos hűtő­házat is felépítettük hozzá ... így mondta: felépítettük. Te­hát saját maguk ... Érdemes itt elidőzni néhány pillanatig. — Szó szerint kell érteni, ahogy mondtam — magyaráz­ta Mészáros András —, ma­gunk építettük a hűtőházat, vagyis a saját építőbrigádunk. Valójában ennek a brigádnak ez volt a vizsgamunkája. Együtt dolgoztak már 1964-ben 1965- ben is, de addig csak ki­sebb munkákon. A hűtőház 1966- ban már komoly dolog volt. Elkészült három hónap alatt; és meg lehet nézni ké­rem ... Másfél millió forintos beruházás ez... Tehát, ami itten különöskép­pen szót érdemel, hogy egy 3600 holdas termelőszövetke­Építő kunok között Mintha csak abból a „nagykönyvből" idéznének mennyi idő kell rá, hanem az, mikor indul a busz, a vonat. Akik a szálláson laknak, a szerény szórakozási lehetősé­geket kifogásolják. Szerették volna elérni, hogy legalább he­tente egyszer legyen ötórai tea, de az üzletvezetőnek ez nem „üzlet”, tehát — eddig — semmi nem lett belőle. Mert — s ebben megint igazuk van — a KISZ-munka nemcsak gyűlésekből áll: sok más is az. Például a most szerveződő szakkörök. Azután: tele van­nak tervekkel, ötletekkel, s bár ezekhez maximális támo­gatást nyújt mind a csúcsve­zetőség, mind a beruházás KISZ-bizottsága, sokszor jut­nak zsákutcába, mert akadnak, akik semmi mást nem látnak ezekben a kezdeményezések­ben, mint „nyüzsgést”, s úgy is foglalkoznak azokkal. Tizenhét KlSZ-alapszerve- zetből egy a műszerész mű­helybelieké. Mégis: az átlagos alapszervezet gondjai tipiku­sak. Mint ahogy tipikusnak te­kinthető az is, hogy a leg­egyszerűbb feladatban is igye­keznek az érdekeset megra­gadni, mert „semmit nem utá­lunk annyira — mondja Ba- hunek Szilvia —, mint az üres komoly kodást”. Mégis vagy éppen ezért, nagyon is tudják, kötelességük, felelőssé­gük mennyi, s hol ér véget. Mint ahogy azt is tudják, hogy a repüléshez — a kedves arcú kislány szólását idézve — nye- setlen szárnyak kellenek. És ezért nem szeretik, ha valaki kezében ott csattog az olló, ahelyett, hogy — repülni se­gítene nekik...! Mészáros Ottó zetnek már lehet olyan építő­brigádja, amely a legnagyobb megbízásokat is ellátja. A bri­gádnak ma már 30 tagja van; szakképzett kőművesek, ácsok, villanyszerelők dolgoznak együtt—, s a vezetőjük, Kende- resi Gyula, építőipari techni­kus. Nincs értelme, hogy mindent felsoroljak itt, amit már fel­építettek. Sokkal érdekesebb kérdés: — Körülbelül hol tartaná­nak az építőbrigádjuk nélkül? Ügy értem; ha vállalatokkal, vagy kisipari szövetkezetekkel dolgoztatnak ... ? — Nem túlzás — felelte a főkönyvelő —, felénél, ha tar­tanánk. Éppen a brigádhoz mentünk az építkezések egyikén. Közben Mészáros András tovább ma­gyarázott, hogy mit látunk majd mindjárt Korszerű te­henészet épül itt, amelyben 300 tehenet gondoznak majd. Az idén, amint látni fogjuk, csak a borjúnevelőt fejezik be, az első százas tehénistálló jövőre lesz kész, a további kettő pe­dig 1970-ig ... Ez hétmillió fo­rintos munka... Ha száz emberrel építkeznénk, akkor is lenne elegendő mun­kánk — mondta, majd azt kér­dezte: — Nem tudom, megem­lítsük-e, hogy ugyanekkor évente 10—15 családi házat is felépítünk a faluban? — De mennyire, hogy említ­sük meg! — Akkor azt se felejtsük ki, hogy most éppen tárgyaláso­kat folytatunk, valószínűleg elvállaljuk a községi ABC- áruház építését, sőt Sziget­halmon a tanácsháza bőví­tését is mi végezzük majd, mert erről is szó van... — Végeredményben tehát még pénzt is hoz a szövet­kezet konyhájára ez az épí­tőbrigád? — Ez nem túl lényeges — legyintett a főkönyvelő. — Eddig évente 60 ezer forint volt a tiszta jövedelem, me­lyet az építőbrigád hozott; az idén lehet 80—100 ezer fo­rint ... A lényeg az, hogy a szövetkezet épületei elkészül­jenek ... Mintha csak abból a „nagy­könyv”-bői idézett volna Mé­száros András, amelyben azt fogalmazták meg; hogyan, s milyen céllal működjék egy- egy szövetkezeti építőhrigád. Az épület, ahová végül megérkeztünk, már álL Be­tonelemek, közbiil tégla, fé­lül nehéz vasváz; most ép­pen a mennyezetet készítet­ték, s az ajtókat helyezték be a kőművesek. — Nos — hangzott a kérdés — eléggé korszerű? — Semmi kétség. Az emberek kis időre ab- ^ bahagyták a munkát, beszél- § gettünk egy keveset. Vala- ^ mennyien szövetkezeti tagok;g a mesterek is, a segédmun-^ kások is. Ki hol kezdte? ^ — Én — mondta Molnár § Antal — kőműves vagyok, § azelőtt magam dolgoztam. ^ — Mondja, hogy maszek g volt — nevet egy fiatalem- g bér. ; — Hát igen.. & — Én meg a Fővárosi Ja-fc vitó- Szerelő Vállalatnál dől- í goztam 1958-tól — magya-g rázta Gacs Miklós —, csak § 1963-ban jöttem a tsz-be, g haza. Akkor még Liber Já-g nossal ketten voltunk az § építőbrigádban... ? — Gondolom — mondtam —, $ örültek, amikor itthon mun- ^ kát kaptak. — Nem mondom; örül- ^ tünk ... — Itt a kereset is jobb... | Nem? g — Körülbelül 20—30 szá-| zalékkal keresnek többet, g mint az állami építőiparban g — mp 0 TVTpsv-árna N András főkönyvelő, s nem is vitatkozott vele senki. — Hanem ez a mostani munka nem fizet — mondta mégis Molnár An­tal, s általános helyeslésre talált. Mindjárt megindult a panasz, hogy ez a falazás, így a beton közibe, egyál­talán nem kifizetődő, és ala­csony a normája a mennye­zetfelrakásnak is ... Nem ke­resünk vízre valót sem ... — Mégis, mennyi lesz így a havi jövedelme? — kérdez­tem Gacs Miklóst. — Kétezer... — felelte bi­zonytalanul. — Miklós, úgy mondja, hogy megnézzük odabent a köny­vet — figyelmeztette a fő­könyvelő. — Hát kétezerhatszáznál nem is lesz 'több Mészáros elvtárs — mondta erre Gacs, s beavatkozott egy fiatalem­ber, Némedi Tóth Kálmán is: — Nem lesz az kétezerhat- száz. — Mondja, mennyi kukori­cája termett a háztájin? *— kérdezte mindjárt Ném li Tóthot a főkönyvelő. — Harminckét mázsa — hangzott a válasz. — No, mázsáját lehet számí­tani 200 forintjával, volt ma­gának rajta kb. 1200 forint rá­fordítása, vegyük, hogy maradt tisztán 5000 forintja. Ezt nem számítja? Így beszélgettünk, s közben nemegyszer elhangzott: a „hi­szen nem is arról van szó”. Gács, aki fiatal ember — jövő­re házat épít Es a többiek is elégedettek valójában. Csak hát jólesik egy kicsit panasz-j kodni, vitatkozni... Visszatérve az irodába, való- i ban megnéztük: Gacs Miklós \ 1971 órát dolgozott ez evben $ október elsejéig és 25 ezer 144 ; forintot keresett. Az órabére ; eszerint: 12 forint 70 fillér. § Molnár Antalnak 13 forint 20! fillér jött ki órabér gyanánt, s ! Némedi Tóth órabére is felül! van a- 12 forinton. Mindeh- : hez pedig tessék hozzáadni a ä háztájiból származó jövedel- S met... Nem járnak rosszul a ; brigád tagjai sem. Az építésvezetőnek, Kende- § resi Gyulának az volt a véle- ! ménye —, aki egyébként 23! éves vezetői gyakorlattal ren- 5 delkezik —, hogy a munkaié- $ gyeimet kell még itt javítani:; — Amit megcsinálnak, kitű- ; nő munka; meg kell adni...; Tudnak ezek az emberek dől- j gozni. Ez a Gács Miklós — ! magyarázta Kenderesi Gyula,! tikiról itt szó volt —, három ! másik kőművessel, s négy se- ! gédmunkással három hét alatt! négy családi ház falazását vé- : gezte el, úgyhogy felrakták a : felső betonkoszorút is, min- j dent, összesen 36 ezer fönn- > tot fizettek ki a tulajdonosok; vagyis ennyi értékű munkát végeztek el három hét alatt... Máskor azonban elmaradoznak a munkából, szóval... Megfogalmaztam Kenderes! Gyula helyett; már nem is pa­rasztemberek, de még nem is ipari munkások. — Így valahogy — mondta —; ez is, az is... Alakuló, formálódó világ*. A szövetkezet gyarapszik, épül; s úgy látszik egyelőre, hogy ez az építés a könnyebb. Az ember, aki épít — lassab­ban változik. Mégis, amikor Mészáros András főkönyvelő a jövő feladatairól beszélt, hogy milyen hatalmas munkák vár­nak ezekre az emberekre, mindjárt oda kívánkozott; nincs ok az aggodalomra, per­sze, meglesz ez... Ügy is mondhatnánk; megvannak a feltételek. Építenek egy újabb hütőhá- zat, már modernebbet, mint a mostani; ugyanis 1969-ben termőre fordul a cseresznye, a meggy, s van ezenkívül íeke- teribizlijük, meg szamócájuk is. Ez összesen 100 hold gyümöU esős, a 100 hold alma mellé ... És mindez Kiskunlacházánf ahol ezelőtt soha sem voltak gyümölcsösök; nincs ilyen ha­gyomány ... — Megkezdjük továbbá egy modern sertéstelep építését — jegyeztem Mészáros András szavait — Ez tízmillió forin­tos beruházás. Három év alatt kell elkészülnie. Akkor majd évente 2800 hízót adunk el. — Most hányat adnak el? — Évi ötszázat... D. 1.- >. f '-V wr | Riaszt ] a gépdiszpécser g A NAGYMAROSI VAS- ÉS | MŰSZERIPARI KTSZ SZOV- g JET MEGRENDELÉSRE KŰ- | SZlTI A HŰTŐHÁZI VEZÉR. | Lő (DISZPÉCSER) ASZTA. | LÓKAT. A TÁVVEZÉRLŐ | ASZTALRÓL IRÁNYÍTJÁK g ÉS MÉRIK A HŰTŐHA? | GÉPI BERENDEZÉSEINEK | ARAMFELVÉTELÉT, Hő. g MÉRSÉKLETÉT ÉS EGYÉB | ADATAIT. A TÖBB TUCAT g MŰSZERREL, KAPCSOLÓ. | VAL JELZŐLÁMPÁVAL ÉS | A NÉGY KILOMÉTER HOSZ. g SZŰ KÁBELLEL FELSZE. | RELT VEZÉRLŐASZTAL | RIASZTÓ BERENDEZÉSE | JELZI A HŰTŐHÁZI GÉPEK ^ MŰKÖDÉSE KÖZBENI ESET- |LEGES ÜZEMZAVAROKAT dt IS. Rfefc. ■: unit i i ii ~ li ii iir i [ininmiii ninriiiiiii i um iw

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom