Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-16 / 297. szám

Tsz-tön/ényekről tartanak eszmecserét A termelőszövetkezetek mű­ködését és belső ügyrendjét, valamint a tsz-földtulajdon ki­alakítását szabályozó törvé­nyek végrehajtásának egysé­ges értelmezését és üteme­zését tárgyalják meg decem­ber 20-án, délelőtt a városi tanács tanácstermében. Az ülést a városi tanács végre­hajtó bizottsága hívta össze. Bélyegkiállítás * Vasárnap délelőtt tíz órakor nyílik a KGV Dózsa Művelő­dési Házában a vállalat bé­lyeggyűjtő körének kiállítása. A kiállítást december 27-ig, naponta délelőtt 10—13 óráig, délután 16—19 óráig lehet megtekinteni. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA A CEGLÉDI JÁRÁS ÉS CE VÁROS RfcSZERK XI. ÉVFOLYAM, 296. SZÁM 1967. DECEMBER 16., SZOMBAT TÁLÁN MEG FACIPOT IS?! HÉT VÉGI MŰSORKALAUZ A Kossuth Művelődési Ház­ban ma este fél 8 órakor mu­tatják be a december 2-ra hirdetett, de akkor elmaradt My fair Lady című, kétrészes zenés vígjátékot. Nyolc órakor táncest az emeleti táncterem­ben. Vasárnap: 5 órától tánc­zenei koktél. Játszik: a Lawers gitáregyüttes. A KGV Dózsa Művelődési Házban ma este 8 órakor tánc­estély. Játszik a Klub együttes. Kolonial bútortól a sajtgyár-berendezésig — ez a Stílus Ktsz „stílusa“ Összefogás — segítség A vízgazdálkodás megjavításáról tárgyaltak Megvitatták a ceglédi járás vízgazdálkodásának helyzetét és megjavítása lehetőségeit, az MSZMP járási bizottságá­ban. Az ülésen részt vettek a tsz-ek, állami gazdaságok, vízügyi szervek illetékesei, a járási tanács, a községi taná­csok és a területi tsz-szövet- ség képviselői. Az irányelv, amelyet az MSZMP Pest megyei Bizott­sága határozott meg, és a víz­gazdálkodás megjavítására ho­zott határozatok a részvevők teljes egyetértésével találkoz­tak. A hozzászólók egyhangú­lag a termő területek védelmét és az öntözés fejlesztését tar­tották a legfontosabb feladat­nak. (G. M.) A Stílus Faipari Ktsz két­száz főnyi tagsága jó munká­ját oklevelek, zászlók, serle­gek tömkelegé bizonyítja az elnöki irodában. Az idei év előzetes felmérései nyomán már arra lehet következtetni, hogy nem lesz baj most sem a terv teljesítésével. Belkereskedelmi és ex­portkötelezettségeiket egy­aránt túlteljesítik és a lakossági szolgáltatásaik is dicséretesek. Ebben az évben az ARTEX és a Gépexport vállalatoktól 9Jk is kaptak megbízást. Labor­berendezéseik és kolóniái stílbútoraik külföldre is el­jutottak. A ktsz hírnevét öreg­bíti a siklósi vár és a pesti Fehér Galamb Étterem berendezése. Jövőre szovjet rendelésre sajt­gyári laboratóriumi bútorokat készítenek, amelyeknek proto­típusát már él is fogadták. Üj kezdeményezés nyomai is ki­bontakozóban vannak. Külföl­di szabadalom alapján facipő MOZIMŰSOR Szabadság: ma és holnap: Aida (olasz). Dózsa: vasárnap: A boldog halál angyala (cseh­szlovák). Kossuth: vasárnap: Ü tószezon (magyar). Albertirsa: vasárnap: Lenni, vagy nem lenni (amerikai). Cegléd bércéi: vasárnap: Vál­tozó felhőzet (magyar). Törtei: ma és holnap: A múmia köz­beszól (magyar). — Luca napja volt a Ger­gely-féle naptárreform beve­zetése előtt az esztendő legrö­videbb napja. Maga a Luca név is az újjáéledő Nap lényé­re (lux: latin szó) utal. Az utolsó évtizedben nagyon ke­vés lányka kapta ezt a nevet. sorozatgyártását szeretnék el­kezdeni. A kecses kis járóalkal­matosságot a prospektus sze­rint az angol nők utcai vise­letként is szívesen hordják. A ktsz vezetőségének meg­lehetős gondot 'jelent a vi­déki részlegek összefogása. Tá- piószelén és az albertirsai részlegben igen sok volt' a probléma, de most már egyre biztosabban lehet számítani munkájukra. Az általános munkamo­rált érezhetően javította az évforduló tiszteletére meghirdetett munkaverseny. A ktsz négy szocialista brigád­ja külön felajánlásaihoz a kí­vülállók egyénileg is csatla­koztak. Az. első helyezést a tö­megcikkgyártók érték el, de a többiek sem sokkal marad­tak mögöttük. Irta és fényképezte: Jakab Zoltán Jutkától még a papa is kikap Sakkozik az egész család Babák helyett bábuk a játékai Nagy volt az izgalom a Sivók családban az elmúlt napokban: sakkversenyre készült az egész család. Persze, a verse­nyen csak a 13 éves Jutka indult, de a megelőző napok­ban anyu, apu, sőt még a nagybácsi is Jutka körül for­golódott. Esténként minden­ki a sakktábla fölé hajolt, hogy a problémás kombiná­ciók sok-sok variációját meg­beszéljék. Izgult mindenki, csak Jutka volt nyugodt... — Nem szoktam idegesked­ni — mondja Jutka —, az csak hátrányt jelent, különö­sen a versenyen. Két éve fog­lalkozom komolyan a sakkal, az idén vojt az első verse­nyem. A Hámán Kató házi­versenyén, négy ellenféllel szemben, első lettem. A nem­régiben lezajlott megyei ver­senyen, sajnos, elhibáztam, így 2:3 lett az eredményem, nem juthattam tovább az orszá­gon döntőbe. Persze itt már felkészültebb, nagyobb tudá­sú ellenfelekre találtam. — És jövőre? — Természetesen újból in­dulok. Igaz, hogy sok idő­met elveszi a „tréning”, de nem tudom nem csinálni. Ná­lunk mindenki sakkozik. Aputól tanultam az első lé­péseket és ma már ott tartunk, hogy igencsak min­dig én vagyok a győztes. Nem így anyunál. Azt hiszem, ha vele szemben is én kerülök ki győztesen, biztos lehetek, hogy a megyei versenyen is legalább az első három közé jutok. Azt mondta Jutka, azért sze­reti a sakkot., mert ott gon­dolkodni kell. Komolyan hang­zik ez egy 13 éves kislány szá­jából. Komolyan, amit csak dicsérni lehet. Mint a tanul­mányi eredményét is, amiben nem lehet kifogást találni Azt hiszem Sivók Jutka nevé­vel még találkoznak a „sakk­világ” érdeklődői. (—cs) Zsámberger István, a Stílus Ktsz kárpitos brigádjának fia­tal szakembere Miből, mennyit iszunk? Az alkohol és a fogyasztók a társadalmi "szervek igen ;! Hol kezdődik az iszákosság? sokat foglalkoznak az al- - , , , kohoifogyasztássai és a fei- [jjj! életszínvonal velejárója Árokba fordult — fának futott Síkosak as aiak9 jó tess vig A hóekék munkára várnak Az idén már kaptunk némi ízelítőt a télből; a néhány cen­timéteres hó eltávolítása azon­ban még nem okozott nagyobb gondot a KPM-nek, a Község­gazdálkodási Vállalatnak, a városi tanács építési és közle­kedési osztályának. — Nem cr váratlanul minket — mondották a ceglédi KPM útmesterségén. — „Rajt­ra” készen állnak a hóekék, a sózógépek. Űtőreink naponta ^ tájékoztatnak bennünket az ^ utak állapotáról, és ahol a hó- ^ fúvások közlekedési zavarokat | okoznak, oda azonnal kivonu- ^ lünk. & y És mit mondanak a közieke- ^ dési és építésügyi osztályon? ^ — A tanácsi rendelkezésű ^ házak előtt a köztisztaság em- ^ béréi teszik járhatóvá az útat, ^ azonban, ha szükség lesz rá, módunk van $ rendkívüli hóeltakarítók $ § felvételére is. Komolyabb ha- § vazás esetén földgyaluval tisz- ^ títjuk az utakat. ■ A Községgazdálkodási Vál- ^ lalat: — Minden állami ház előtt ^ ott találhatjuk a síkosság meg- § szüntetését segítő homokot, § amit a házfelügyelőknek, illet- ^ ve lakóknak kötelességük a § járművezetők sokszor figyel­men kívül hagyják az útviszo­nyok megváltozását. Hogy ez mennyire így van, arról a rendőrkapitányság közlekedés- rendészeti osztályán hallottuk a következőiket: — Ugrásszerűen emelkedett a közúti balesetek száma. De­cember 9-től, az első hó leesé­se után már négy közúti bal­eset fordult elő a városban, illetve a városon kívül, a 4-es főútvonalon. A baleseteket az útak síkosságának figyelmen kívül hagyása okozta. Egy sze­mélygépkocsi árokba borult, egy másik a fának csúszott, szerencsére komolyabb sérülés nem történt. merülő problémákért nagy részben a vendéglátóipart te­szik felelőssé. A téma köz­érdekű, hiszen szeszes italt igen sokan fogyasztanak az országban. Az emberek szere­tik a jó hazai borokat, a sört, ismerik a konyak élénkítő, kedvnövelő hatását. A szesztogy ászt ás helyzete Mindezt a szeszesital-fo­gyasztás alakulása is mutat­ja. Az utóbbi években bort ugyan nem ittunk többet, mint korábban, azonban 1960 óta a sör és az égetett sze­szesital-fogyasztás 25—25 szá­zalékkal nőtt. Az ország minden lakosa átlag évente 30 liter bort, 47 liter sört, 4 liter égetett szeszes italt fogyaszt. Mindez azonban nem mondható túlzottnak, mert nemzetközi összeha­sonlítások szerint ezzel az egy főre jutó szeszfogyasztás­sal az európai országok so­rában is csak középen he­lyezkedünk el. A szeszes ital olyan igény, amelynek kielégítéséről az államnak is gondoskodnia kell. A szeszesital-fogyasztás még nem iszákosság. Ezért nem az alkoholfogyasztás, hanem ennek káros megnyil­vánulásai ellen kell küzde­ni, a túlzott és mértéktelen ivászatot kell korlátozni. Ezt sokan az italboltok bezárá­sával, a vendéglői italfogyasz­tás korlátozásával kívánják elérni. A problémák meg­szüntetése azonban nemcsak a vendéglátóiparon múlik, hanem különböző gazdasági, egészségügyi, jogi intézkedé­sek, valamint a társadalmi szervek nevelő tevékenysé­gének helyes összehangolá­sán is. Az alkoholfogyasztásból származó előnyök és károk ^SSSSSSSSSSSSSSASSSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/ , , , % ^ nyolult Lánc, lánc, eszterlánc... „Minden rendben van, élek boldogan, csak a zseb­pénz lenne több!" — Igaz, napjaink slágerét a szerző kizárólag a tizenévesek számára írta, de így, ünne­pek előtt bizony a huszon- tól a hetvenig énekelhet­nénk teli torokból. Mit zsebpénz?! Ha jól körülné­zünk — mert ilyenkor még fejből számolunk — még a fizu is gyenge alapokon nyugszik. Arról nem is be­szélve, amiltor papíron számba vesszük, hogy „ér­dekes, az utóbbi időben, hogy megnépesedett a csa­lád”. Es még az újságok a népszaporulat problémái­ról mernek írni! Mikor Mariéknak tavaly óta szü­letett egy bébijük, akinek az idén már legalább csör­gőt illik vinni! Nem be­szélve Pistáékról. Igaz, még nem tudni, hogy lány lesz-e vagy fiú ... Szóval, ajándék, az kell. Nálam egyelőre még „minden rendben van" — tehát boldogan élek. Köny- nyű nekem — aki már tud­ja, hogy Katitól — ö is ajándékba kapta — hat mokkáskanalat kapok. Nem sokat kell számolgatni: az annyimegannyi... szóval tiszta ügy, itt ugrik egy öt­venes. (Nem kötelességem tudni, hogy hat ilyen kis izé mennyibe kerül!) Juci nénitől hat zsebkendőt ka­pok. Ez a sok évi tarifa. Cserébe most is svájci fe­hérneműt kap a drága! Miska bácsinak az idén ve­szem a huszadik csomag pipadohányt — mint ahogy húsz, meleg, piros kockás kendőt sikerült eddig el­sütnöm a rokonok között, báíysértés nem történt, a jár- ^ dák téli karbantartására tett ^ felhívásunknak mindenki ele- get tett. ^ Annál nagyobb gondot § okoznak a főútvonalak mert a v//////////////////////////////////////////////////////////w////y////>w/////////////////////////////////////////////////////////^ ' szés. amit eddig tőle kaptam. Az ideit a Piri néni kapja. Tőlem. A továbbosztáskor figyelembe kell venni, hogy szeretteim lagalább 30 kilométeres távolságban örüljenek gyertyagyújtás­kor a vándorútra kelt ajándékoknak. Hogy annak mit veszek, akitől még nem tudom, mit kapok? Annak — sem­mit! Viszont sürgősen in­dulok az idegorvoshoz. Tel-- jes kimerültség... Jönnek majd ajándékkal a beteg­látogatók... És ha már feltűnő lesz, hogy minden karácsony előtt idegsokkot kapok? Azt hiszem, jövőre sor kerülhetne a mandu­lámra, aztán nem ártana egy kis vakbél... De mi lesz, ha kifogyok a lehető­ségekből? Hm. Ezen még nem gondolkoztam ... (cs—i) felmérése igen nehéz és bo- feladat. A forgalmi ^----— a kiskereskedelmi, il­§ letve vendéglátóipari nyere- évi 30- ^ ség évente mintegy 7 mii- takozik. ^ liárd forintot jeleni. Ezzel ^ szemben a balesetekből, ^ ittasság miatti termeléski- ^ esésből stb. származó károk % 3 milliárd forint terhet je- ^ lentenek az országnak. Nem ^ lehet számszerűen megbe- ^ csülni az ittasság olyan ká- § ros tényezőit, mint a munka- § fegyelem lazulását és a mun- csökkenését stb. A különböző jövedelemkate­góriák szerint vizsgálva a szeszfogyasztást, azt láthat­juk, hogy a legmagasabb jövedelműek — mind a vá­rosi, mind a paraszti lakos­ságnál — tízszer többet köl­tenek szeszes italra, mint a legalacsonyabb jövedelműek. Mindebből arra következtet­hetünk, hogy ha a lakosság egyes rétegei magasabb jö­vedelmi kategóriába lépnek, a szeszesital-fogyasztás is nö­vekszik. Ezért az életszín­vonal növekedésének egyik velejárója az alkoholfogyasz­tás emelkedése. Az alkoholfogyasztás mér­tékének megítélésénél igen fontos az italfogyasztás ösz- szetételének a megvizsgálása. Az egyes italok alkoholtar­talma változó, ezért nem he­lyes minden italt azonosan elbírálni. Az italfogyasztás szerkezetére a következők a jellemzőek: A háború előtti évekhez vi­szonyítva a borfogyasztás azo­nos szinten van, fejenként 36 liter között vál­A sörfogyasztás & kaintenzitás $ i Ha túlzott alkoholfogyasz- ^ tásnak ilyen nagy a tár- | sadalmilag káros hatása, so- S kan úgy gondolják, hogy § az államnak adminisztratív $ eszközökkel kell meggátolni § a szeszesital-fogyasztást.. Ez $ nem lehetséges, mert a nem- § zetközi és a hazai tapaszta- ^ latok is azt mutatják, hogy ^ az adminisztratív szesztila- § lom önmagában nem segít ^ a probléma megoldásában. Ad- $ minisztratív eszközök alkal- ^ mazása esetén megnövekszik J a tiltott szeszfőzés, a zug- és a szeszcsempé­§ bormérés több mint hússzorosára emel­kedett és most mintegy 50 literre tehető. A töményszesz- fogyasztás megkétszereződött. Mindezekhez a számokhoz összehasonlításul közöljük né­hány európai ország ada­tait: Norvégiában 1, Cseh­szlovákiában 10, Olaszország­ban és Franciaországban 100 liter bort iszik évente át­lagosan minden lakos. Sörből több európai országban is 100 liter felett van az évi átlag. Svédországban több mint 5 liter az egy főre ju­tó töményszeszfogyasztás éven­te. Gyümölcsléből nálunk 1 litert, az Egyesült Államok­ban, Svájcban több mint 20 litert iszik meg mindenki évente. Dr. Hajdú Endre, a Ceglédi Vendéglátóipari Vállalat igazgatója. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom