Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-14 / 295. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Tűzrendészen tanfolyam tsz-ek számára A CEGLÉDI VAROS XI. ÉVFOLYAM, 294. SZÁM 1967. DECEMBER 14., CSÜTÖRTÖK Vasárnap nyílik Öt világrész fotoművészete Nemzetközi kiállítás Cegléden Ülésezik a városi tanács végrehajtó bizottsága Pénteken, december 15-én, délelőtt 9 órai kezdettel a vá­rosi tanács kis termében ülést tart a Cegléd Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülé­sen jelentés hangzik el a lejárt határidejű határozatok végre­hajtásáról, majd a pénzügyi osztály jelentése alapján meg­vitatják a városi tanács 1968. évi részletes és 1968—69-i táv­lati pénzügyi tervét. A harma­dik napirendi pontként a me­zőgazdasági termelőszövetkeze­tek népművelési helyzetiről számolnak be. Ezután egyéb ügyek megvitatása szerepel a napirenden. Szerteröppentek a meghívók. A plakátok országban, világ­ban hirdetik Pécstől Debrece­nig, Miskolctól Szegedig a vi­lág legrangosabb fotóművé­szeinek ceglédi randevúját, az öt világrész fotoművészete című kiállítást. Elkészült a bemutatásra ke­rülő képek gondosan tervezett, ízléses katalógusa, s ezzel be­igazolódott, hogy a ceglédi nyomda szedőinek, gépmeste­reinek, munkásainak nagy igyekezete, buzgó erőfeszítése kétségkívül kiállta a próbát. Azt csak a beavatottak tud­ják, hogy mit kellett kilincsel­niük a tárlat szervezőinek nyomdáról nyomdára, amíg a sok-sok elutasítás után itt elvállalták a helybeli nyomdászok ezt a kényes munkát. A rég elavult gépek hiányosságait nagy szakértelemmel, mester­ségük szeretetéből fakadó le­leményességgel pótolták, és si­kerrel vizsgáztak. Nem kell szégyenkezniük, a szerény, de ízléses meghívók, katalógusok és falragaszok kellő súllyal reprezentálják a vasárnap megnyíló tárlatot. A házigazdáéknál, a Ceglédi Foto Club Kossuth művelődési házbeli termeiben már napok óta lázas készülődés nyújtja hosszabbra a napokat, kurtítja az éjszakákat. Későig égnek a villanyok. Tóth István fotóművész irá­nyításával helyükre kerülnek a para­vánok, tervezgetnek, cen- tiznek, minek hol lenne jobb helye? Egy másik szobában — a ki­állításra szánt földszinti négy közül — a „ragasztóbrigád” működik, ők a képek felhelye­zésének kivitelezői. Van még tennivaló bőven, a lelkesedés azonban lankadat­lan: fáradhatatlanul működ­nek a klubtagok és önkéntes segítőtársaik, hiszen évek óta dédelgetett szép tervük érik most gyümölccsé ezzel a vi­lágraszóló kiállítással. Megnyitó: a Kossuth Mű­velődési Házban decem­ber 17-én, vasárnap délelőtt 11 órakor. Előtte fél tízkor sajtófogadás, amelyre már bejelentették részvételü­ket országos sajtóorgánumaink és a Magyar Televízió is. Ja­nuár elsejéig lesz nyitva ez a — már terveiben is nagy hí­rű — fotókiállítás, (tamasi) A kézi tűzoltó készülékek használatát mutatja be Simon Ist­ván járási balesetvédelmi felügyelő. A ceglédi járás és Nagykő­rös város termelőszövetkeze­teinek tűzrendészei nemrég négynapos tanfolyamon vettek részt. Rendezését a megyei ta­náccsal egyetértésben a tűz­rendészen. parancsnokság bo­nyolította le. A hallgatók előtt ismertették azokat a szabály­zatokat és jogi eljárásokat, amelyek ismerete a mezőgaz­daságban feltétlenül szüksé­ges. Már eddig is súlyos ká­rokat okozott gazdaságaink­nak, hogy ezzel nem sokat tö­rődtek. A tanfolyam részvevői mintaellenőrzés végeztek a ceglédi Vörös Csillag Tsz-ben. A tanfolyamon sor került a megelőző munka mellett a tűzoltótechnikai tudnivalók elsajátítására is. Irta és fényképezte: Jakab Zoltán HANGULATOS HELY LESZ A vén szélmalom tövében... Influenza és más téli betegség... Bár a forgalom jóval ki­sebb, mint amire a megnyitás­kor számítottak, azért felké­szülten várják a téli vásárló­kat, akik az influenza és más téli betegség idején biztosan lokan jönnek majd, hogy are- teptekért cserébe gyógyszert Vásároljanak. Boldogító igen - eddig 644-szer Sorban állt a násznép 0 Koccintottak a teremben Bőrzekében a fiú, farmerban az ara Ügyes szerkezet segítségével töltik a csöpp papírtasakokba a gyógyító porokat. Foto: Gábor Kívül, a kirakat üvegén még mindig ott a makacs, megmoz­díthatatlan rács. Bent, a Rá­kóczi utcai, felújított gyógy­szertárban piacnapi forgalom. Aki először tér be, érdeklődve szemléli az egyszerű, kellemes hatást nyújtó berendezéseket. Talán kicsit elégedetlen is a látvánnyal. Azt hallotta, hogy a város legkorszerűbb ilyen intézménye ez, mégsem talál jtt semmi különöset. Pedig más, mint a többi. Bent, a raktárban, a készítőhe­lyiségben, a galérián elhelye­zett tárolószekrényekben min­den más. Mindennek megvan a maga helye, rendeltetése. A galériára lépcsőn lehet feljut­ni — de az ott tárolt gyógy­szert már spirális csúszdaszer- kezeien juttatják a kiadó gyógyszerész keze ügyébe. A leggyakoribb orvosságok két, a tárára szerelt, tengely körül forgó rekeszes üvegszekrény­ben kaptak helyet, kézközei­ben. — Ameddig a szem ellátott erre körbe — lendíti széles ív­ben a karját a piros arcú öregember —, mindenki ide­járt ehhez a malomhoz. Híres malom volt ez a hantházi, és micsoda liszteket őrölt a Mol­nár Jóska! — Azért hívták molnárnak? — élcelődöm, de Sándor Jó­zsef nem veszi a lapot, hévvel sorolja a rég volt neveket és évszámokat, meg sem lehet ál­lítani. Kicsit megható, kicsit mosolyognivaló. Hát mind­nyájan ilyenek leszünk? Láz­ban égők, ha roggyant háttal az ifjúkor fiókját húzzák elő az emlékezetből? Fejünk felett magasodik a csáléra csúszott tetejű malom. Még csak a zsindelye sem koppon — pedig tetőtől talpig az bo­rítja — amint az öreget hall­gatja. Gondolom, kitűnően is­merik egymást. Hatvan év alatt az élő ember és a holt tárgy között valami közösség alakul ki. — De jó volt itt az élet! Akkor még a mama is me­nyecske volt, én meg bírtam a zsákot. Hogy a Molnár Jóska meghalt, a családja átadta a berendezést Farsang Ignácnak, utána a Kállai Istvánnak. Ak­korra már nem csináltunk lisztet, mert kikopott a malom­kő — csak darát. De azért jöt­tek a népek, itt táboroztak a szekérrel naphosszat. Még a kecskemétiek is inkább erre jártak. Aztán hogy mindenki kihalt, harmincötben megvette a város a rokonságtól kétezer pengőért a malmot. A városi urak zsindelyeztették le ak­kor ilyen szépre. A háború alatt nagyon féltettük, de meg­úszta. Rövid ideig még dolgo­zott, de aztán minden abba­maradt. Én őröztem, őröztem, csakhogy hordták. Elvitték a grádicsokat, felszedték a padlatot. Két éve meg jött egy nagyon csúnya zi­mankó, és lepofozta a tetejét. Körbejárjuk a kétemeletnyi magas, hengeres épületet. Benn látni, hogy az óriási gerendák itt-ott megroppantak, főleg ahol a tető résein az eső-hóié marta. Arról beszélgetünk, hogy kitűnően díszlene a Du­nakanyarban épülő skanzen­ben vagy esetleg másutt. Kér­dem az öreget, mit szólna, ha elvinnék innen a malmot. — Inkább adják nekem. Én tudom, mit csinálnék vele! Megépíteném, azt sem bán­nám, ha rámenne a két tehén­kém! — Na de, bácsi — nevetek rajta —, szélmalmot, ma, az elektromos gépek korában ? Hogy állná a versenyt? — Ne csináljon úgy, mintha nem tudná. Más liszt volt ez... Nemcsak maguk, mások is jönnek nézni, más is gondol rá, hogy jó volna újraszerkeszte­ni... Kedves, öreg, lógó bajuszú Arany János földi. Mi értelme vitázni? Inkább parolázunk, és meghív, ha erre járunk, jöj­jünk el máskor is malomnéző­be. A teljesség kedvéért hadd mondom el: másnap a Néprajzi Múzeum megbízottja közölte, hogy a skanzenben három szélmalom is lesz. Dus- nokról, Kunhegyesről és Köm- lődről hozzák őket. Sokkal jobb az „állaguk”, mint a a nagykőrösié, tehát szállítá­suk egyszerűbb, kevesebb gonddal és kiadással jár. (k. m.) Mit „illik“ venni egy bácsinak? Háromnegyed kilenc. A vá­rosi nőtanács ajtaja előtt négy kislány topog türelmetlenül. — Melyikünk beszéljen? — Az Erzsi —, vágja rá a prémkabátos — ő a legbát- rabb! JÓ SZÜRET UTÁN sok az esküvő, állítja a népi tapaszta­lat. Ebben az évben eddig 322 házasságot kötöttek az anya­könyvi hivatalban. Az utolsó öt év eredményéhez viszonyí­tottan ez az év — ha nem is éri el a múlt év rekorderedmé­nyét, visszaesést nem mutat. 1962-ben 281 volt a házasság- kötések száma, a következő évben 290, azután 287, majd 1965-ben 326, végül 1966-ban 350 pár kötött házasságot vá­rosunkban. A házasságkötési szándék tehát nincs visszaesőben. Az anyakönyvi hivatal vezetője, elmondja, hogy nemrég túl fiatalok jelentkeztek ná­la házasodási szándékkal. A leány alig töltötte be a 16, a fiú a 18 évet, már kéz a kézben kopogtattak a hiva­tal ajtaján. A leánynak gyám- hatósági engedélyt kellett sze­reznie. A fiúnak igazolnia kel­lett, hogy a leendő házasság anyagilag megalapozottnak ígérkezik, van jövedelem, ál­landó kereseti forrása. Mivel ham 2700 forintos átlagkerese­tet igazolt, a gyámhatóság a megfelelő orvosi igazolás alap­ján, amely szerint a leány fej­lett és egészséges, megadta az engedélyt. Az az egyik véglet. A má­sik, amikor idős pár jelenik meg a hivatalban. Ez évben a legidősebb vőlegény 71, a menyasszony 60 éves volt. Azzal kezdtük beszámolón­kat, hogy szüret után szokott az esküvők száma megsza­porodni. Nos, ezen az őszön eddig a legtöbb házasságkötés november első szombatján volt, amikor is 14 pár jelent meg az anyakönyvi hivatal­ban. SORBAN ÁLLTÁK, szinte, hogy kimondhassák a boldo­gító igent. Most már csökken a jelentkezők száma, szomba­tonként 3—4 pár akad csak. Talán majd karácsony előtt lesz még nagyobb forgalom. A házasságkötések legtöbb­ször hagyományos külsőségek közepette történnek. Sötét al­kalmi ruhában jelenik meg a pár és a két tanúja is. Egyre gyakoribb azonban, hogy a menyasszony menyasszonyi ruhában jön. Ilyenkor felvo­nul az egész násznép. A há­zasságkötő terem egy-két eset­ben már kicsinek is bizo­nyult. De van olyan eset is, hogy a vőlegény műbőr zeké­ben, a menyasszony pedig ______ n adrágban, mintha túrista- társadalmi kirándulásra készülne, jelenik g;ag erkölcsi meg. A vőlegény nyakán koc­kás sál, a menyasszony kezé­ben útiszatyor. BÁTORTALAN IS VAN, akinek segíteni kell, hogy ki­mondja az „igen”-t, van olyan is, aki a hivatalos aktus so­rán tízszer is elmondja, hogy „igen”. Előfordult, hogy a megjelentek az anyalcönyvi bejegyzések aláírása után „koccintottak”, és sorra kí­nálták egymást, persze az anyakönyvvezetöt is. A nép­szokások egyébként teljes fe­ledésbe merültek. Itt tudom meg azt is, hogy az első polgári házasságkö­tést Cegléden 1895. október 12- én kötötték, Pataki Sándor csizmadiamester volt a vőle­gény és Katona Borbála a menyasszony. A statisztikák egyébként ar­ról tanúskodak, hogy nap­jainkban változatlanul sok a meggondolatlanul, túlságosan fiatalon, rövid ismeretség után kötött házasság. Ezek jó része — a tapasztalatok sze­rint — rövid életű. Az el­múlt években évenként több mint ezer válást mondtak ki az országban — az első házassági évforduló előtt. A SOK VÁLÁS gazdasági, tömegpszicholó- és még sok más ok következménye, a társada­lomtudósok véleménye sze­rint is a házasságokat elsősor­ban a közgondolkodás átfor­málásával lehetne szilárdab­bá tenni. Sz. I. — De mit mondjak? — Hát azt, hogy keresünk egy bácsit, vagy egy nénit, aki nagyon egyedül van. Akinek nincs gyereke. — És ha nem mondanak? — Dehogynem! A tanár né­ni azt mondta, hogy itt tudják. — És miért kerestek nénit, vagy bácsi? — kérdem tőlük. — Mert, aki egyedül van, annak szomorú a karácsonya — mondja Erzsiké —, azt majd mi felkeressük, és ha kell, ki­takarítunk. Meg viszünk neki valamit. Ha néni lesz, akkor összeadjuk a süteménynek va­lót, ha bácsi, akkor meg vala­mit ... Tessék mondani, mit il­lik vinni egy bácsinak? Az egyik azt mondta, hogy cigarettát, de a másik rátrom- fol: „És ha nem cigarettázik?” „Akkor bort...” Nehéz elkép­zelni, hogy ez a négy kislány aznap nagyon tudott figyelni az órákon, a Hámán Kató is­kolában. Mert ezen a délelőt- tön a Tyereskova- és a Sirály- őrs tagjai másra gondoltak. Cseh Erzsiké arra, hogy va­jon mit szól majd a néni vagy a bácsi az ajándéknak, Farkas Gyöngyi azon töpreng: almát vigyen-e vagy cukorKát. Med- gyes Irénke a pad alatt szá­molta az „anyu nem tudta” zsebpénzét, Csatári Manyi meg a tankönyv helyett azt a cédu­lácskát olvasta, amelyikre fel­írták, hogy a két őrs huszon­hat tagja mit is ajánl fel az ajándékozásra. S a tanár néni biztosan „elnézett” ma a fejük felett, nagyon megértőén. (cs)

Next

/
Oldalképek
Tartalom