Pest Megyei Hírlap, 1967. december (11. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-13 / 294. szám

1967. DECEMBER 13., SZERDA Hol van Vietnam? Az amerikai költők felelnek Meghökkentő és dráma! en­nek a most megjelent vers­antológiának a címe: Hol pán Vietnám? A válasz több egyszerű földrajzi magyará­zatnál: nyolcvanhét ameri­kai költő felelete mindarra, amit a világnak ma Viet­nam jelent. „A kövek gyűlölnek minket. A szemek keserűek. Megfojtana bennünket minden fa. Gyanakszik ránk a fű. Idegenek vagyunk itt, napi egymillió dolcsiért.” Ez a válasza a féltett kér­désre Olga Cabral költőnő- nek Legfrissebb kiadás című versében. Thanasis Maskale- ris felelete pedig: „Minden erőd a bombáidban van, Amerika! Vészhímökké váltak a sas- madaraid .., Milyen félelem öleti veled a vietnami gyerekeket oly kegyetlenül, bombáiddal darabokra szag­gatva őket?" f A Hol van Vietnam? című amerikai versantológia nyolc hónappal ezelőtt jelent meg New Yorkban, mintegy vála­szul az Egyesült Államok elnökének, aki a Princeton egyetemen tartott beszédé­ben az értelmiség támogatá­sát kérte a vietnami háború folytatásához. És ez a válasz egyértelmű nem. Ahogy Wal­ter Lippmann, a neves ame­rikai publicista írta a napok­ban: „Az amerikaiakat mind­inkább marja a bűntudat, népünk felháborodást érez és szégyenli, hogy olyan háború­ba keveredtünk, amelyben egy állig felfegyverzett óriás agyon akar taposni egy tör­pét. Mind kevesebben van­nak azok az amerikaiak, akik­nek tetszene ez a civilizá­latlan, lovagiatlan s ember­telen szerep. Mindannyian tud­juk, hogy ez a háború az ame­rikai történelem legnépsze­rűtlenebb háborúja, és mé­lyen sérti az amerikaiak lel­kiismeretét”. Az antológia a haladó ame­rikai művészek lelkiállapotá­nak hű tükörképe. Ahogyan Walter Lowenfels, a kötet szerkesztője előszavában meg­fogalmazta: „Ez a könyv, úgy hiszem, valóban úgy hangzik, mint egyetlen történet, a ka­tasztrófa és az ellenállás szimfóniája”. A kötetben minden költő csak egy verssel szerepelhetett, ezzel is hangsúlyozni akarta a kötet szerkesztője az ame­rikai költők együttes hang­Munkásfilmklub— vitákkal Programon: Nyolc és fél, Húsz óra , Már felgyúltak a fények, de á nézőteret még az imént lá­tott film képsorainak élménye borítja csendbe. Aztán, heves, őszinte vita kerekedik, már nemcsak erről a filmről, de általában erről a művészetről van szó. A kérdések, válaszok, ellenvélemények összecsapásá­nak bővérű hangulata fogja közre a fiatalokat. Mert több­ségben harmincéven aluliak Ülaek a széksorokban. Ez, az Ipari Szerelvény és Gépgyár kultúrházának nagy­terméből ellesett pillanatkép, égy nagyszabású vállalkozás­nak csak az indulása. A válla­lat KISZ-szervezetének célja — a 32 éves munkás átlag élet­kor követelményeinek megfe­lelően: — a szórakozási, kul- túrálódási lehetőségek megte­remtése. Ennek jegyében ala­kult ez év októberében a film­klub, a vállalat dolgozói elé Miku lás-virágok Nyílik az Euphorbia Pul- kherrima, az igénytelen kutya- iejfű színpompás mexikói ro­kona, a szegedi egyetemi bo­tanikus kertben. j A mikulásvirágnak is neve­zett növény a jól fűtött üveg­házakban csakúgy, mint az ércdeti hazájának számító Kö­zién- és Dél-Amerikában, min­der évben azonos időszakban — december elején — öltözik $íborszínbe. Szirombontás ide­jén ■ a virágok alatt fejlődő le­nglek megszínesednek: skarlát- VÖrös, bíbor-, majd téglapiros sgínt vesznek fel. Az egy méter magasságú nö­vény virágzása az üvegházak­ban körülbelül egy hónapig, hazájában pedig egész télen át tart. : Olcsó kisgépek - baromfitenyésztőknek Különösen a háztáji barom­fitenyésztők körében aratott elismerést az a kisállattenyész­tési gépi bemutató, amelyet a Budapesti Gépjavító Állomá­son tartottak a minap. Olcsó és hasznos megoldások egész sorát vonultatták fel a ház­táji gazdáknak, baromfi- és nyúltenyésztőknek. Többek között bemutatták a három- szintes tyúkketrecet, a lengő­vályús baromfi etetőt és a praktikus tojófészket. A be­mutatott kisgépeket az AG- tlOKER hozza forgalomba terjesztve széleskörű, gazdag programját. Ennek első része „Rendezői és színészi portrék” címmel: hét film vetítését, s az ezzel párhuzamos előadásokat tar­talmazza. Rendkívül érdekes, követendő a filmek kiválasztá­sának módszere. Hozzávetőle­gesen 250 példányban kérdő­íveket osztottak ki. Ezen a fenti cím alatt 14 filmet so­roltak fel. Azokat a filmeket, amelyeket legszívesebben lát­nának, aláhúzták. így közkívá­natra került a programba: A vonat, francia—olasz film, az Egy nyáron át táncolt, svéd, Fellini: Nyolc és fél, olasz, A félelem bére, (Yves Montand főszereplésével) francia, a Dá­kok, román—francia, és a két nagy sikert aratott magyar film, a Hideg napok és a Húsz óra (Kovács István és Fábri Zoltán) alkotásai. Az előadá­sokat a vetítés előtt tartják. Röviden talán, a „hogyan néz­zünk filmet?” címmel lehetne meghatározni az előadások lé­nyegét, melyek a film, a vi­zuális kultúra, s egyúttal az általános műveltség szélesíté­sét tekintik céljuknak. V. V. ját, együttes tiltakozását. Költőkét, akik arra az elhatá­rozásra jutottak, hogy mű­veikben ellenzik azt a hábo­rút, amelynek támogatására az amerikai kormány min­denkit felszólított. „Ma éjjel hallottam az Elnököt, szabadságról szavalt náthá-, tói reszelösen... de lehetséges, hogy majd a döglött katonáknak az ember végül is mindent megmagyarázhat.. — ez a válasza Seth Wade költőnek Ma éjjel hallottam az Elnököt című versében. Evelyn Thorne pedig ezeket írja: „Odaát egy országban, me­lyet szeretek, a remek-szép embereket gyilkolják, a kedves barna embereket, kik az őz bájával mozognak és oly lá­gyan beszélnek. Én pedig itt élek, a gyilko­sok földjén.” A kötet szerzői között idős és fiatal, pályakezdő és már befutott művész egyaránt he­lyet kapott, még egy hatéves kisfiú is, Gyógyulásodat vá­rom, Vietnam című versé­vel, amelynek érdemes fel­idézni néhány sorát, mert arra ad választ, ami közös valamennyi költő mondani­valójában: „Gyógyulásodat várom, Viet­nam: a háború végét, amikor arra vezetnek, amer­re menni akarsz, amikor Amerika is hagyja • elérned a békét...” A költők válaszaikban az emberi lelkiismeretre apellál­nak. Felelősségünket ébreszt- getik mindennel szemben, ami az élet, az ember ellen tör­ténik, mellettünk vagy tő­lünk tízezer kilométernyire. Ugyanakkor verseikben nem­csak azt mutatják be, hogy milyen érzés élni, hanem azt is, milyen lehetne az élet há­borúk nélkül, tömeggyilkos­ságok nélkül, ártatlan em­berek véráldozata nélkül. Ezért válik ez a kötet többé egyszerű versantológiánál: harcos politikai állásfoglalás a vietnami háború ellen, a béke mellett. A kötet minden egyes ver­sét más magyar költő, mű­fordító tolmácsolásában adta közre az Európa Könyvki­adó. Illyés Gyulától Csuka Zoltánig, Ladányi Mihálytól Simor Andrásig az egész ma­gyar költőtársadalomnak vált szívügyévé a kötet verseinek méltó tolmácsolása, amely egyúttal saját állásfoglalásuk hű tükre is. Prukner Pál Tél a fővárosban Foto: Szigetfű Az első. Akkoriban N. ben dolgoztam és akármilyen kultúrtekintély érkezett a városba, gazdáim érthetetlen módon, mindig engem bíztak meg kíséretükkel. A Lenin-díjas Csuhraj szovjet film­rendező Jugoszláviából hazafelé tartott és meghívásunkra két napot nálunk töl­tött. Természetesen én kísérgettem, hi­szen — mondogatták főnökeim — egy filmrendező és egy újságíró, ugyebár ... Mégiscsak közös a nyelvük, ha az egyiké magyar és a másik orosz is. (Arról már nem is beszélve, hogy az egyik világhí­rű, a másik pedig egyszerű falusi fickó.) Mondhatom, kellemes megbízatás volt. Csuhraj igen szimpatikus ember. Hagyta magát két napig cipelni össze­vissza, mindenhová. Elvittem a Várba, úsztunk a' Török-fürdőben, izzadtunk a szárazgőzben és meglátogattuk az isko­lákat. Csuhraj jó külsejű, elegáns, nemes ar­cú férfiú, nagy sikere volt a leánygim­náziumokban. N.-ben éppen akkor ját­szották a Ballada a katonáról című nagyon szép filmjét. £s nemrégen kap­ta meg a Lenin-díjat. És ez a zseni nem hófehér szakállú aggastyán, de mindösz- sze 35 éves, magas, fekete ifjú. Keli-e ennél kellemesebb csalódás a 16—17 éves romantikus lánysziveknek? Csuhraj beszélt a hazájáról, a művé­szetről, az országokról, ahol már járt, a maga művészetéről és a lányok közbe­kiabáltak, közbetapsoltak. Amikor ab­bahagyta, mindenütt kérték, kedvesen cibálták. vonszolták, maradjon még. És oroszul kérték! Tetszett ez a művésznek, de mennie kellett, mert újabb iskolák­ban újabb lányok és fiúk várták. Köz­ben észre sem vette, hogy véletlenül, a Fogadások nagy tumultusban elveszítette ruhájáról a Lenin-díj arany amulettjét. Ez a csu­pa derű férfi vigasztalanul szomorú lett, és én tanácstalan. Aztán fölordítottam és bevittem egy házba. Csuhraj már mosolygott, mert tudta, hogy valami jó dolog jutott az eszembe, de legalábbis valami jón töröm a fejemet. Fél óra múltán háromezer diáklány kereste N.- ben az aranyamulettet. Tizenöt perc múlva .meglett. Csók! Valódi, Csuhraj- csók, nem holmi autogram a megtalá­lóknak. Most ezret adtak volna egy Csuhraj-csókért. Pedig mennyit ért ez­előtt még öt perccel egy Csuhraj-auto­gram ! A második nap estéjén azért a pincé­ben, ahol a jó bort hitelbe mérik, meg­jelentek a gazdáim is. Természetesen korholtak, hogy feladatomat rosszul lá­tom el, a vendégre nem tudtam vigyáz­ni. „Es még van képem a pincébe le­jönni ...” — gondoltam magamban — „ahelyett, hogy szégyenemben man- rézába vonulnék”, A második. a sanzonénekesnő Nyugatról érkezett hozzánk. Egy ország izgulta végig érkezését. A sanzonénekesnő kulturált, maga­biztos, sőt fölényes. Ezt azonnal észre lehetett venni és mégsem tűnt taszítóan. Pedig nem volt szép, sőt tulajdonkép­pen agyonnyúzott és fáradt volt. Arcán egy kiló festék, tízcentis szempilla, sö­tétkék szemhéj, földig érő fekete ruha, nagy, túlontúl nagy kéz, sima fekete bu­bifrizura. És mégis: megjelenése maga az élő graciőzitás. ' Vakuk villannak, riporterek hasalnak a parketten, berreg a felvevőgép, azután a kérdések özöne következik. A mű­vésznő állja, bírja az ostromot, a mű­vésznő mosolyog. (... Júliámra, hogy találók, Örömömben így köszönék, Tér­det, fejet néki hajték, Kin ő csak el- mosolyodék”). — Mi a véleménye ... ? A szakma legfiatalabb és legkíván­csibb tagjai gyűltek itt össze. Es kérdez­nek ... És a művésznő válaszol... — Az a véleményem ... — Miért hord állandó jelleggel feke­te ruhát a kedves művésznő? A sanzonénekesnő ránéz a kíváncsi nőre, aki éppen op-art ruhában tündö­köl, és meglehetősen rikító színekben. A művésznő tekintete merengővé válik, a válasz dallamos francia nyelven is egy­szerű: — Nincs ízlésem, szégyellem bevalla­ni, de így becsületes. Ezért feketében já­rok, a fekete szín megbízható. Félek... Nem szeretnék papagájnak öltözni (de­rültség). — Mi a véleménye arról, hogy ha­zánkban önnek igen sok lemezét játsz- szák? — Monseri, ez a legkevesebb, amit megtehetnek! Hiszen Josef Kozma tudtommal magyar származású, és én az ő számait énekelem .., — Mi a véleménye ... ? — Mégis, mi a véleménye . . ? Tegyük a szívünkre a kezünket: hát mi lehetett szegénynek? (suba) MESTERSÉGES FOLYÓ A MÁTRA ALJÁN A Mátra déli lábánál elké­szült a Thorez külszíni fejtésű szénbánya védelmét szolgáló mesterséges folyómeder. A szőlődombok és szántóföl­dek között húzódó hat kilomé­ter hosszú, kővel burkolt me­der megépítése 18 millió fo­rintos költséget igényelt. Fel­fogja és összegyűjti azokat a Mátra déli oldaláról időnként lezúduló csapadék- és folyó­vizeket, amelyek a bánya biz­tonságos üzemeltetését veszé­lyeztetnék, ezenkívül a jövő év elején „rákapcsolják” a környék patakjait is. A csatorna vizét — számítá­sok szerint óránként mintegy 50Ö köbmétert — a megépülő; hőerőmű hasznosítja majd. Gondot okoz a „kígyóinál" Az utóbbi hat évben mint­egy 16 millió angolnaivadé­kot bocsátottak a Balatonba. A horgászok azóta szép szám­mal fogtak már 1,5 méteres példányokat is. A halászoknak viszont nincs szerencséjük a fürge „kígyó­halakkal”. Tavaly 40 varsá­val mindössze 23 mázsát, az idén pedig 140 varsával 30 mázsát sikerült csak szá­razra tenniök. Az a külföldön sikerrel alkalmazott módszer, amely szerint a vízterületnek körülbelül a felét betelepítik varsákkal, az idegen forgalmi­ja:; is igénybe vett Balatonon nem alkalmazható. A halászati szakemberekép­pen ezért kísérleteket kez­deményeztek abból a célból, hogy kidolgozzák a fürge an­golnák halászatának speciá-: lis balatoni módszerét. Dédes A Bán patak völgyében már a XIII. században állt a dé- desi vár. Az Eger felé vezető út egyik fontos erődítménye előbb Emye bán, majd utó­dainak tulajdona volt. Ké­sőbb a Pálóczyak, majd 1527- től Perényi Péter birtokába került. 1567-ben — éppen négyszáz éve — nagyobb tö­rök sereg ostromolta a várat. A védők tizenöt napig hő­siesen ellenálltak a túlerő­nek, de hogy a jelentős erőd ne kerüljön az ellenség kezére, ők maguk felrobban­tották. A hajdan nagy fon­tosságú várról ma már csak a romok tanúskodnak. A vár pusztulásának 400. évfordulója alkalmából az ózdi kohászok természetjáró szak­osztálya emléktáblával jelöli meg a történelmi emléket. A táblát a vár saroktornyá­nak maradványán helyezik el.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom