Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-01 / 258. szám

Közeledik a kongresszus Ülést tartott a népfront járási elnökség Rétvári Gyula elnökletével a járási tanács vb-termében gyűltek össze a népfrontel­nökség tagjai és a meghívot­tak. Az első napirendi pont kere­tében Neumann Mihály elv- iárs tartott tájékoztatót a moz­galom közelgő -nagy sereg­szemléjével, a községi, járási és megyei szervek újraválasz­tásával, valamint az országos kongresszus előkészítésével kapcsolatban. Beszámolójában elmondotta, hogy a mozgalom most elmúlt négyéves munkájára tekint vissza. A jövőbeni feladatokat a IX. kongresszus irányelvei, az elmúlt években szerzett ta­pasztalatok, valamint az új gazdaságirányítási reformból a népfrontmozgalomra háruló követelmények jegyében kell, hogy megszabják. Tájékoztatta az elnökség tagjait a munka előkészítésé­nek megyei tervéről, és az ez­zel kapcsolatos községi és já­rási feladatok alapos elemzé­sére, pontos végrehajtására hívta fel az elnökség figyel­mét. Második napirendként Rét­vári Gyula elvtárs tartott tá­jékoztatót a járási vetélkedő előkészítéséről. Az elnökség a napirend kapcsán több határo­zatot hozott, majd a mindkét napirenddel kapcsolatos be­számolót tudomásul vette, és elfogadta. (f. g.) VIDÉKE l A PEST MEG I HÍRLAP K |JL; Ö N K I A -P Á S A IX. ÉVFOLYAM, 257. SZÁM 1967. NOVEMBER 1., SZERDA ÜNNEPSÉG A FÁY-EMLÉKTÁBLA ELŐTT Gomba: takarékos község Szerte a világon október 31-én emlékeznek meg a taka­rékossági világnapról, ezzel hangsúlyozva az egyén és a társadalom boldogulásának egyik igen fontos tényezőjét. A gombai általános iskola október 30-án tartotta meg a szokásos koszorúzási ünnep­ségét a helyi Fáy András em­léktábla előtt. Fáy András több évet töltött Gombán, számos munkáját itt dolgozta ki és itt fogadta Kölcsey Ferenc és Szemere Bertalan baráti láto­gatásait. Fáy András, mint az első magyar takarékpénztár megalapítója, lelkes apostola volt az egyéni és nemzeti ta­karékosságnak. Elveihez ma is hűségesek, a gombaiak, közel másfél millió forint a község takarékbetétje. Emellett sok új ház, televízió, modem la­kásberendezés, háztartási gé­pek bizonyítják a gombaiak takarékos életmódját. Az iskolások is követik szü­leik példáját, élenjárnak az is­kolai takarékbélyeg-gyűjtés- ben. Az elmúlt tanévben 44 ezer forintjuk volt bélyegben, ez idén két hónap alatt közel nyolcezer forintért vásároltak már bélyeget. Részt vesznek a járási művelődési osztály által kiírt takarékossági versenyen, az irodalmi pályázatot készí­tik, melynek tárgya szintén a takarékosság. A hétfői koszorúzás alkal­mából az iskola igazgatója: Arató Ferenc méltatta Fáy András érdemeit és hangsú­lyozta a takarékosság fontos­ságát. Ezután koszorút helyez­tek ei az emléktáblán a köz­ség lakód. Tugyi Rezsőné CSÚZLI Gyömrői meghívó vetélkedőre, kiállításra, em I éktábla-avatásra A megszokottnál sokkal szí­nesebb és zsúfoltabb program köszönti Gyomron a kettős ün­nepre ébredőket. A sort november 2-án az if­júsági klub Forradalmi Kö­szöntő című vetélkedője nyit­ja meg, melyen a község KISZ- szervezeteinek csapatai mérik össze tudásukat. November 6-án a község múzeum baráti köre je­lentkezik — fotókiállítást nyitnak. A kiállítás hármas tagozódá- sú. Idős Pál Mihály szobrász- művésznek a felszabadulást követő rajzai nyitják a sort. A rajzok az emléktáblát kapó Steinmetz Miklós kapitányt és katonatársát mutatják be. A következő falat a Szovjetunió gazdasági és kulturális életét bemutató képek borítják majd be. A sort Tóth Ambrus fő­hadnagy fotói zárják, me­lyek hazánk húszéves fej­lődését példázzák. A kiállítás három órakor nyílik. öt órakor az OTP épülete mellett kerül felavatásra idős Pál Mihály szobrászművész alkotása, Steinmetz kapitány emléktáblája. Az emléktáblát Guba Pál, a járási pártbizottság első titkára leplezi le. Este hat órakor rendezik a községi ünnepélyt a művelő­dési házban, az ünnepi beszé­det G öndics Zoltán elvtárs, az MSZMP Pest megyei Bizottsá­gának osztályvezetője tartja. Az ünnepélyt koszorúzás kö­veti, melynek résztvevőit a gimnázium KlSZ-szervezeté- nek fáklyásai kísérik a szov­jet hősi emlékműhöz. Ezzel egyidőben kerül sor az úttörők tábortüzére a strandkertben. A koszorúzás után bál lesz a művelődési házban. Kedden, az ünnep délelőtt­jén az úttörőházban a bélyeg- gyűjtők nyitják meg az évfor­dulóra rendezett kiállításukat. Az érdeklődők a művelődési Hegyi Füstös István rajza Enciánkék, olajzöld, orgonalila Mini mellett a maxi is Munkaalkalom lenne, csak a helyiség szűk Amilyen hosszú, véget alig Szabósága — annyira kicsi, érő neve van ennek az ül- szűk a helyisége. Hogyan lói vállalatnak — Pest me­gyei Ruhatisztító és Szol­gáltató Vállalat Mértékutáni Kevesen voltak a közelben Támadás a monorí postakocsis ellen Nem hagyta el szolgálati helyét — Bűnjel: a leszakított félkabát Krimibe illő esemény szín- pergette vissza az eseménye- fiú erre közelebb lépett kislá- tere volt pénteken este a mo- két: nyomhoz, hogy felelősségre nori vasútállomás környéke. _ jrste hét óra körül szokás vonja az állítólagos fintorért, A derengő félhomályban meg- szerint megálltunk az állomás mire én. figyelmeztettem, hogy húzódó postakocsit még este rr" 'ott. Kollégám az ügyeket tartsa távolabb magát a kocsi­nyolc órakor is felcsigázott intézte — én meg a kislányom tói. Ekkor mereven, zsebredu- hangulatú embergyűrű fogta társaságában a kocsi ' mellett &ott kezekkel, fölényes testtar­körül. A történteket sokan rab­lótámadásnak vélték, bár a postakocsi gazdájának megtá­madását más ok váltotta ki. Kovács Lajos bekötött fej­jel, vértől elázott ingben így mellett állva őrködtem a postai kül­demények biztonsága felett. Ekkor megjelent egy körülbe­lül 23 éves fiatalember, meg­állt a kislányom előtt, aki ál­lítólag arcfintorral fejezte ki iránta érzett nemtetszését. A Elindul a barna maci... „Most elindul a barna maci és megnézi, hogy van-e minden gyereknek zsebkendő­je. Mikinek van, Györgyikének is van, Katinak is ... Legye­tek csak csendben egy picit! Valamit súgni akar nekem a náci. Azt súgta, hogy min­iig ebben az oviban szeretne maradni, mert itt csupa ren- ies kisgyerek van, minden­einek szép tiszta a zsebken- iője.” Ez a jelenet a monori Toldi a teái óvodában játszódott le, Magdi óvó néni éppen zsebken­dőket ellenőrzött, hiszen ez is Hozzátartozik a nap program­jához. A kézmosás, a délutáni alvás és az apróságok egyéb „kellemetlen kötelessége” min­dig ilyen játékos formában zajlik le Magdi óvó néni ve­zetésével. Nagyon szereti a kicsiket, s a kicsik is rajon­ganak érte, noha még csak másfél hónapja van az óvodá­ban. Nem is olyan régen még a József Attila Gimnázium IV/A osztályának diákja volt Szőnyi Magda, s most egysze­riben néni — óvó néni lett. — Mindig az volt a vágyam, Hogy apróságokkal foglalkoz­tassam, s ez egy kis kerülő­vel sikerült is. Boldog vol­tam, mikor megtudtam, hogy ebbe az óvodába kerülhetek. A gyerekek? Először nagyon meglepett, hogy milyen éles megfigyelőképességiik van. Rájöttem, hogy minden moz­dulatomra, szavamra nagyon kell ügyelnem. Rengeteg mó­kás dolgot művelnek, egy percig sem unatkozom mel­lettük. Egy tréfás epizódon sokáig derültünk. A kis K. Pityukánál testvérke érkezé­sét várták. Pityu nekem is elújságolta az örömhírt, és én megkérdeztem: Aztán mondd, mit szeretnél, kislányt, vagy kisfiút? Mire ö roppant ko­molyan így felelt: Én in­kább karácsonyfát. Kovács Lászióné, Klári néni irányítja Magdit, s nagyon elé­gedett vele. Ügyesnek tartja a kislányt, s azt mondja, való­ban erre a pályára termett. Ha belép a kapun, a sok gye­rek elészalad, s megfogják a kezét Magdi megtalálta tehát a helyét. S a barna maci to­vább indul Monor legifjabb óvó nénijének irányítása mel­lett, hogy naponta játékosan tanítgassa a kicsinyeket. Koblencz Zsuzsa tással ezeket mondta: mi jo­gon mondja nekem azt, hogy hagyjam el a kocsit? Nem mindegy magának, hogy hol állok? Még felelni sem tudtam, máris a fejemen éreztem az első ütés fájdalmát. Villanás­nyi idő alatt játszódott le az egész. Emlékezetem szerint még két-három ütés érhetett, de még mindig volt annyi erőm, hogy megragadjam a ru­háját. Amikor a támadó sza­badulni akart, a fél kabátját letéptem róla. Közben kiáltot­tam a kollégámnak, ekkor azonban a huligán már eltűnt a sötétben. Kovács bácsi, súlyos sérülé­se ellenére tovább őrizte szol­gálati helyét, a postakocsit. Arcát, fél szemét elborította a fejéből patakzó vér — inge is áté-ott, egyenkabátján tenyér­nyi vérfoltok vöröslőitek. Ami­kor kollégája és egy rendőr megérkezett a tett színhelyére, akkor ment el az elsősegély- nyújtó helyre. Az állomás környéke mindig forgalmas hely — vetették fel többen is a kérdést. Miért nem lépett közbe valaki? A kislány elbeszélése szerint közvetlen vonatérkezés előtt lévén, mind­össze pár ember tartózkodott körülöttük. Különben is a pos­takocsitól nem láthatták sokan az eseményeket. A járási rendőrkapitánysá­gon sem tudtak még mást mon­dani, mint amit Kovács bácsi. A bűnjel, a leszakított kabát­rész megvan. Ennek alapján reméljük, hogy hamarosan kéz­re kerül az elvetemült tettes. Baky László tudnak itt dolgozni? — Tudunk. A 40 ezer forin­tos tervet néhány százalék­kal túlteljesítjük — tájékoz­tat Juhász Györgyné, a var­roda vezetője. — Van mun­kánk bőven, hiszen a Corvin Ottó kórház részére nagy mennyiségű ágynemű-garni­túra készül. A Fővárosi Gyógypedagógiai Intézetnek ugyancsak ágynemű és egyen­ruha — de itt vár sorára a RÁV-tól sok-sok javításra váró ruhanemű is. Mert mi ilyenkkel is foglalkozunk. — Persze elsősorban a la­kosság jelentkező igényét elé­gítjük iá. Menyasszonyi ru­hák mellett már készülnek a divatos télikabátok is. Mind­ezt ebben a kis helyiségben négy személy végzi — ha rövid a nap, megtoldják az éjszakával is. Bedolgozókból regimentet tudnának foglal­koztatni — törülközőszegés lenne a feladat — nem akad azonban ebben a nagy köz­ségben egy tágasabb helyi­ség, ahol az áru átadása, át­vétele megtörténhetne. Az idei ősz divatszíne az enciánkék, olajzöld és az orgonalila — közli a veze­tőnő, hosszúságban pedig a mini mellett már ott a maxi is. Nocsak... K. S. MAI MŰSOR MOZIK Maglód: A siker ára (széles). Monor: Szüzet a hercegnek (szé­les). Tápiósüly: Tolvajok szigete. Úri: Hívás a 03-on (széles). Ve- csés: A kalózkapitány (széles). klub helyiségében megtekint­hetik a moszkvai közvetítést. Este hat órakor a járási honismereti vetélkedő egyik székhelye lesz a köz­ség. A vetélkedőn Ecsertől Űri köz­ségig résztvevő csoportok jön­nek Gyömrőre. A gazdag programra min­denkit ezúton is szeretettel hívnak a rendezők. Furuglyás Géza VB-ÜLÉS lesz ma Káván 14 órakor, ahol megtárgyalják az 1967. évi adóbevételi tervek teljesítését. A vásárlók kívánságára: folyamatos nyitva tartás a ruházati boltban A Pest megyei Ruházati Kis­kereskedelmi Vállalat monori méteráru és ruházati kisáru- háza, a vásárlók érdekeit és kívánságait figyelembe véve, reggel háromnegyed nyolctól este hat óráig egyfolytában tart nyitva. Sokan felvetették, hogy munkahelyükről délben — ebédidő alatt tudnának vásá­rolni menni — de az áruház éppen zárva van. — A vásárlók érdekeit mesz- szemenően igyekeztünk figye­lembe venni eddig is, és a jö­vőben is — mondta Pete László boltvezető. — Ezt szol­gálta a nyitva tartási idő meg­változtatása is. SPORT Tisztes vereség — kommentárral A mérkőzés rövid króniká­ja: közepes színvonal, kemény küzdelem. A törökbálintiak a szokott lendületes játékukat nyújtották. A monoriak tarta­lékosán álltak ki: Petries el­aludt ..., helyette Belesik ját­szott — csatárt. A Törökbálint 2:0-ás veze­tést szerzett. Az egyik gólt fe­jesből, a másik közeli lövésből — szögletrúgás után — került a monori kapuba. Szabó I-et szorosan őrizték a hazai vé­dők. így is volt egy-két hatal­mas, veszélyes „bombája”. Lászlónak és Bajkainak nem ment a játék. A második félidőben Kürtö­sivel szabálytalankodtak, a megítélt büntetőt Szabó I. ér­tékesítette. 2:1. Summa summárum: na­gyobb lelkesedéssel, bátrabb támadójátékkal az egyik pon­tot meg lehetett volna szerez­ni. Jól játszott Sáránszki, Si-. monovits, Szolnoki. Egy kis kommentár a tudó­sításhoz: Bajkai például nem akarta vállalni a játékot. Autóval aztán mégis elment és játszott... — nem történt semmi baja. Petricsről azt mondják: sze­ret sokáig aludni. Ez eddig rendben is van. De miért nem tud felébredni, ha keltegetilc. Érthetetlen. László Karcsi félt a szikrázó törökbálinti futballcsukáktól. De hol volt a technikája? — kérdezhetné bárki. (Alberték- nak hol volt?) Sáránszki és Simonovits hét-: rőí hétre kimagasló játékot nyújt. Nem ttidni, mi az oka. Egy biztos, nagyon gyanús. <ő-ő) Feltűnően gyenge játék mellett Üllő-Budaőrs 2:2 Az üllői labdarúgócsapat az utóbbi időben a hazai mérkő­zéseken nemigen kényezteti el a szurkolóit, mert legtöbb esetben csak egy-egy dön­tetlent sikerül kiharcolni, így most vasárnap is ez tör­tént. Hogy miért? Nincs ki­alakított csapat, a csatársor tagjait állandóan váltogat­ják, sőt védőjátékossal kísér­letezik az edző a csatársor­ban, eddig nem sok ered­ménnyel. A vasárnapi mérkőzésen mindjárt a vendégek léptek fel támadólag, az üllői csa­pat csak a 7. perctől kezdve vette át a játék irányítását: Mellis fejesét kellett a ven­dégkapusnak hárítania. A II. perc meghozta a hazaiak ve­zető gólját. Holló kapott jó helyzetben labdát, aki azon­nal kapura lőtt, és az a ve­tődő kapus fölött a hálóba pattant. Egymásután gördül­tek a hazai támadások. A ven­dégek azonban nem adták fel a küzdelmet. A 21. perc­ben az üllői védelem már tehetetlen, a szétesően játszó hazai védelem mellett köny- nyen egyenlített a vendég­csapat. Hosszú ideig csak mezőnyjáték folyt a pályán, Bélyeggyűjtő szakkör Vecsésen Vecsésen, a József Attila Művelődési Otthonban meg­alakult az ifjúsági bélyeg- gyűjtő szakkör. Vezetője Per­jés József, a 2-es számú ál­talános iskola tanára, aki az iskolában már több éve vezet hasonló szakkört. A művelődési otthon szak­körének tagjai a község 14— 18 éves, főként középiskolás és ipari tanulókból álló fia­taljai. És pedagógiai szempontból is kiváló a szakkör: irodal­mi, történelmi, földrajzi, mű­vészettörténeti, sporttörténeti, technikai és biológiai isme­reteket terjeszt és népsze­rűsít. Ugyanakkor egyoen nemesebb szórakozást nyújt az ifjúságnak. Nagy az érdeklődés a ve- csési fiatalok között a bé­lyeggyűjtés iránt. Az új szak­kör egyébként az Országos Bélyeggyűjtő Szövetség tag­jaként fog működni. A szakkör legközelebbi ösz- sze jövetele november 21-én lesz. (pápay) a 40. percben viszont a ven­dég kapu előtt nyílott al­kalom gólszerzésre, de az ül­lőiek elügyetlenkedték az ak­ciót, egy perccel később már az üllői Erősnek kellett bizonyítani és hárítani egy veszélyes ellentámadást. A második félidőben is to­vább folyt a sok hibával tar­kított játék, rossz leadásait, mellélövések és védelmi ki­hagyások jellemezték. Az 52. percben a hazaiak szögletet értek el, de csak a játékté­ren kívülre tudták rúgni. Nem sokkal később ismét nagy helyzet alakult a ven­dégek kapuja előtt, de a vé­delem nem tudott mit kez­deni a labdával. Később Mel­lis vállalkozott többször lö­vésre, de sikertelenül. A 82. percben a hazai vé­delem les miatt leállt — ami szerintem nem volt az — a vendégek Erős kapus mel­lett megszerezték a vezető góljukat. Üllő kétségbeesett próbálkozásokat tett a ki- egyenlítésért, ami némi sze­rencsével a 86. percben sike­rült is. Az üllői csapatnak meg kellett elégednie a döntetlen­nel, ami még hízelgő is lehet számukra. _________(íülöp) A legifjabb monori birkózóbajnok Hadrik László, a monori Kossuth iskola tanulója, a bu­dapesti területi birkozóverse- nyen, 41 kilós súlycsoportban hat győzelemmel első helye­zést ért el. Lacit iskolája benevezte a december 28-án megrendezés­re kerülő országos úttörő­olimpiára. Az 1965-ös olim­pián még 35 kilós súlycso­portban versenyzett — és első helyezést ért el. Tavaly a 38 kilós csoportban második lett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom