Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-19 / 274. szám
«*t)l *5 rc re« IKirim* 1967. NOVEMBER 19.. VASABNAP Vác, 1967: Pest megyei H. Barf a Lajos: képzőm ű vésze ti kiállítás Esztergafej a pakkban Csöndes diadallal jelenthetem be —, a sízépségte- remtés új tábora szerveződött, Nagybánya, Vásárhely után alakulóban az új kollektív szépség, a dunai műhely. Erről győz meg a váci kiállítás, ahol a hagyományoknak megfelelően felvonulnak Pest megye képzőművészei. A szőkébb pátriáról most először közölnek festői, grafikai információkat az országos minőséghez szorosan felzárkózva. Közös eszmények, célkitűzések valósulnak meg a győztessé gazdagodó egyéni formákban, ami igazolja törekvéseiket, és így a hosszas előkészítő munka, tartós erőfeszítés bizonyítja a műhely-távlatot elért közös sikert, örvendetes, hogy a régi egyenletesség megmarad, de szinte valamennyi festőnél, szobrásznál magasabb művészi eredmény regisztrálható. Formai változatosság, tematikai bővülés segítségével közelítik meg a festői és plasztikai igazságot, avatkoznak be aktívan a közízlés fejlesztésébe. Expresszív indulattal és líri- 2áló mélységgel közelítik meg a táj és ember, hegyek, víz, történelem formálta jellegzetességeit. Nemes versengés alakul ki a szentendrei és a váci oldal között. Szentendre a hagyomány és forrás, amelyre Barcsay, Czóbel, Ilosvai Varga István festményeivel utal tapintatos nagyvonalúsággal a rendező Végvári Lajos. A váci oldal fiatal művészei ehhez a már európaivá magasodó mértékhez zárkóznak fel épp azáltal, hogy a Börzsöny, a Duna, a DCM, a kaszáló ember, a lapátos munkás, a lihegő ló, a csöndes hegedű művészi leltárba vételével közelítik meg az emberrel és XX. 'századdal dúsított kiemelkedőén szép és változatos vidék természet-ember egységét és pólusait. Ami az irányjelző mestereket illeti — Barcsay Jenő bonyolultabb szerkesztéssel, színek árnyalásával finomítja eszközeit mozaik-tervvé. Czó- bcl Béla őrzi értékeit. Kompozícióinak látszólagos rendetlensége maga a művészi rend, a tárgyaknak különleges ben- sőséget tud adni, akár Chardin. Spinoza filozófiáját fordítja festészetre — amit Liszt zenében mondott el —, a tárgyaknak lelkűk van. Öröm, hogy a Satal festők egyéni úttá építik a mesterek tanácsait Atmoszíé- rateremtésben, formai ötletekben, intenzitásban kiemelkedik Cs. Nagy András művészete. Elvet minden hevenyészett- séget, száműzi az ismétlést, valamennyi festményének vonal- és színvezetése a kép követelményeiből valósul meg, s nem a kialakított stílussematizmus szabályozza. Színek versengésével idéz lila főszereplőkkel „Mezei virágok”-at, — az erdőt paripa-futammal szeli át barnáinak csönd-ünnepével, ahol a fenyves magas tömege tisztítja örömmé a szemlélődő ember érzéseit. (Erdei munkák.) Másutt a búcsúzó nap szállja meg vörös sugaraival az esti tájat, s a meggyújtott táj vörös harmóniáját az ágak fekete izgalma egészíti képi teljességgé. Érdekes —. Matisse pirossal élénkít, Cs. Nagy vörössel nyugtat —, számára itt forténak fekete ajánlkozik. (Hazafelé). Tájba és interieur- be helyezett zenés motívumú csendéletei a tárlat kiemelkedő alkotásai. Hegedű mellé hegyeket szervez, korsókat, egyszerű tárgyakat —, melyekkel oldja a hangszer magányát és sugározza az intim kék-barna együttessel az egyetemes dallamot. (Csendélet hegedűvel.) s Lendületesen fejlődik Mizser Pál. Igaz, néha elsiet részleteket, ötletszerű olykor a színkezelésben, grafikáiban nyomasztó a 30-as évek Picassó- jának a hatása, de termékenységének dinamizmusa, ízlése és festői tudása átsegíti az átmeneti nehézségeken. Van Gogh után is tud „Napraforgók"-at jeleníteni imponáló egyéniséggel. Megható Pirk János emberi melegsége, ahogy kasza- kalapálót fest, lihegő lovat, ásó férfit rajzol. Odaadása teremt jellegzetes artisztiku- mot Szikrás napban lépő vető parasztja sugározza a hétköznapok munkaáhxtatát. A \ ác környékén kialakuló dunai műhely gazdagságának bizonysága, hogy a közös törekvések mellett eltérő formai eszközök jellemzik az egyes művészek alkotásait. A realizmust expresszív elemekkel gazdagító feetőcsoport ellenpontja a konstruktív eredményeket számba vevő újszerű lirizmus, ami Kocsis László és Deim Pál sajátságos értéke. Igazi kamaraművészek, akik következetesen gyűjtik és zsákmányolják festészetté facsoportok, . városok nem. ismételhető egyéni báját. Kocsis László kis méretben ér el magas művészi teljesítményt a szürke tónusok intenzív keresésével, és akár Braque, -— konstruktív eszközökkel ér el erős lírai hatásokat. Rajzainak vonalrend- szerében elhelyezi és bevonja az európai grafika megtett útját és csöndes variációkkal, egyéni megfigyelésekkel építi tovább tomportöbbletű heverő lovában és „ölelkező”-ben. Meggyőzőek Dániel Kornél linómetszetei. Szomorú és boldog időt vonultat fel hatásos rajzi tömörítéssel grafikai sorozatában. (Harc, Elnyomás, Győzelmi ünnep.) A dunai műhely nemes versengésében együtt halad szinte az egész mezőny. Hock Ferenc „Szőlőanietsző”-je intim és hangulatos tájai lírai mélységűek, de jelenítésük e pillanatban kissé erőtlennek tűnik. Gaál Imre figyelemre méltó szelekcióval ötvözi egyéni artisztikummá Szőnvi István falusi hangulatait, Cs. Nagy András bátran megtalált új színeit. (Falusi udvar), Balogh László biztos rajzzal komponált „Űtépí- tők”-et, — kár, hogy nem küldött festményeket a tárlatra. Belánszky Ferenc erős ígéret, — hatásosan tömörít, színekben kell fejlődnie. A szobrász! ^ygg színvonalban még egyenletesebb. A mezőnyt itt a Paál család művészete uralja. Családi körben kezdeményezett és véglegesített művészi folyamat tárul fel az egyes művekben. Id. Paál Mihály „Homérosz’- ában a szellemi zsákmányolás mohó kezdetét örökíti meg. Egyszerűségre hangszerelt eszközökkel idézi kiemelt felső testtel „Orfeusz”-t, akiről már régebben is ihletett köztéri szobor készült az ő közreműködésével. Artisztiku- san kapcsolja egymáshoz az emberi végtagokat, szépen értelmezi a női test tavasz-részletét a mellek vonulatában. Ilyen szobrászi tömörítésben a kézben tartott virág fölöslegesnek látszik. (Lány virággal.) _Fia — ifj. Paál Mihály tökéletesen véglegesített formákra törekszik. Szépen nyújtja oválisra a kalapos hátterű ólomfejét, — „Napozó”- jában kellemesen tágul a fényfogadó női test Árnyalt eszközökkel teremt „Izisz”-t. Karok építette mederben szökell magasra a fej, vékonyodik finoman a vállak erőteljes részlete. Tiszta és egészséges hullám e szobortest, melyben csöndesen ring az asszonyi lét és a végtelen idő. Ifj. Paál Mihály felesége, Szabó Edit szintén küldött szobrokat a kiállításra. „Lányfigurá”-jában komplex érzelmet mintáz, — rebbent- séget az arcban, félszegséget a lassan mozduló lábakban, diadalmas bájt a testhez simuló karokban. Ülő figuráján a lábak megoldása kevéssé sikerült, de a drapéria igényesen gyúródik a nőd testen. Rokonszenves alkotás Németh Kálmán gondosan faragott szobra, és meglepő hatású a csillogó szürke kőbe álmodott „Olvasó nő”, — mely Csílcszentmihályi Róbert műve. Örömmel összegezhetjük a felemelő tényt, hogy megyénk képzőművészeti kultúrája megnyugtató gyorsulással emelkedik országos értékké, és a Duna mellől, a Börzsöny vidékéről, a Csepel- szigeti buckákból, 6 Vácról, Gyömrőről szerzett új szépség a nemzeti kultúra igényes fejezetévé növekedik. Dr. Losonci Miklós A história azért következett be, mert a mi szeretett egyko- mánk és brigadérosunk, nevezetesen Kökény Miska, jobban szerette a pénzt, mint a feleségét. (Pedig a feleségét is szerette.) üt forintért felugrott a satupadra, megtáncoltatta a seprűt, tíz forintért egykapás- ra megivott három liter vizet. Volt, aki esküvel állította: a szeretett egykománk egyszer száz forintért kiszaladt a világból, s mert ott kint az angyalok is ígértek pénzt, ha visszajön, hát visszajött, és így lehetséges, hogy most ismét közöttünk van. Nekünk nagyon tetszett, hogy ilyen pénzszerető brigadérosunk van, kihajtotta nekünk is a pénzt; ha a bérelszámoló véletlenül lefelé kerekített egy összeget, vagy tíz fillérrél kevesebbet fizetett, volt ott olyan cirkusz, amihez mérten a városligeti kalamajka csak gyerekjáték — és addig nem nyugodott, amíg akarata szerint a bérlapon az ösz- szeg meg nem változott. De egyszer megharagudtunk rá. Már túlzásba vitte. Reszelővei nekiment a normásnak, és majdnem leütötte a fülét. A kövér Szepi mondta is: „Meglásd, Miska, egyszer még megjárod!” És meg is járta. De nem a normással, hanem a Dá dévai. © Amikor a történet kezdődött, tavasz volt és reggel. Sütött a nap, még nem dudáltak, a műhelyben voltunk, a satupadokon ültünk, lógattuk a lábunkat, és arról beszélgettünk, sok a meló, kellene egy jó anyagmozgató. És akkor telefonhoz hívták Miskát. Lecsúszott a satupadról, ment, fogta a kagylót. Mi köréje álltunk, figyeltünk, mi van. Miska pár pillanat múlva ordítani kezdett. Erősen rázta a kagylót a szája előtt, az ábrázata veres Volt, mint a minium a gépen,'és ordított: „Mit?í... Hogy ide?!... Ebbe a brigádba?!... Nem! Százszor is nem!... Hát mit gondol maga, Róbert bácsi vagyok én, vagy mi a fene?!” Amikor lecsapta a kagylót, villogott a szeme, és kiabált: „A művezető telefonált, cigányt küld segítőnek ... Hát mit gondol?!... Ez nem zenészegylet, egye meg a fene!” Én akkor azt mondtam: Képzeld csak, majd felállunk az esztergára, és megkérdezzük a normástól, „naccságos úr, mit húzzunk?” Gondolkodik, ahogy szokott, aztán azt mondja: „Na fiúk, tudjátok-e, hogy: Nékem olyan asszony kell? De gyorsan ám, mert nem lesz meg a pénz.” Visítottunk a nevetéstől, Miska vicsorgott, én meg, hogy még nagyobb legyen a hecc, az elektromos főkapcsolóról leemeltem a figyelmeztető táblát és a Miska hátára akasztottam. Ott billegett a tábla, és rajta a felirat: „Vigyázat! Életveszélyes! 380 Volt!” ^ O Másnap már dolgoztunk, mentek a gépek, amikor nyi- : korogva kinyílt a műhelyajtó, j és félénken egy alacsony feke- ! teség bújt be. Tudtuk mi lesz, i Miska felé intettünk. Miska ; előrébb lépett, idegesen fújta • a füstöt. A feketeség megállt ; előtte, és köszönt, a kezében \ kalap. ; „Hát magát küldték?” — : kérdezte Miska. „Engem” — ! mondta alig hallhatóan az em- S bar. Miska zsebre dugta a ke- : zét: „Aztán mit tud maga, he?” ! Dádénak felcsillant a szeme: ! ..Brácsázni, kérem szépen.” ; Miska kalimpálni kezdett a j kezével: „No, akkor, édes öre- S gém, menjen szépen vissza a 1 művezetőhöz, és mondja meg 5 neki, hogy rossz helyre jött, j küldje magát a brácsaműheiy- í be.” Dádé forgatni kezdte a i kalapját és elsavanyodott a $ képe. De nem mozdult. Miska S most már kiabált: „Mire vár?! 5 Mondtam valamit, igaz-e?” Dá5 dé zavartan végignézett raj- $ tunk. Némák voltunk. Lassan ; a fejére tette a kalapot, és el- J indult. Csoszogott a cipője. ; Sajnáltam. Amikor nyikorgott t az ajtó, utánaszóltam: „Jöjjön 6 vissza!.., Hallja ?!... Vicceltünk.” Megállt, megfordult, levette a kalapját. Miska ordított: „Nem hallotta, mit mondtam?!” Dádé megint elindult. Most már utáltam Miskát, odamentem Dádéhoz, és azt mondtam, itt marad. Miska odaszaladt, megmarkolta az ingemet, és azt mondta: „Ne szólj bele! Én vagyok a brigádvezető!” Lecsaptam a kezét. „Ide figyelj — mondtam —, nem vagy te isten!” „Na jó — mondta Miska és megfordult —, akkor fújjátok fel a brigádot!” Négyen maradtunk, és szavaztunk: itt marad-e Dádé? Hárman, Szepi, Tóni és én felemeltük a kezünket. o esett a korsó sor a Szepi kezéből. Hát Dádé állt ott, Szepi hirtelen felugrott, aztán trappolt, mint a megvadult ló. En meg utána, Dádé meg elől. Egyszer aztán a nagy kalamajkában eltűnt a Dádé. Hiába néztük, nem volt sehol. Egyszer aztán látjuk, Dódé már nincs is a földön, egy lámpaoszlopon ül, és ott szorítja a hegedűjét © Miska különvált, Dádét magam mellé vettem, és rászántam egy délelőttöt hogy elmagyarázzam, mi lesz a dolga. Amikor mindent megértett zsebéből bőrkesztyűt húzott elő, és felvette. Néztem, és megkérdeztem: „Minek a kesztyű”? Visszanézett: „Hát, ha elvadul az ujjam, már nem tudok muzsikálni”. Dühös lettem: „Hátha muzsikálni akarsz, miért jöttél ide?” Simogatta a kesztyűt: „Nem vagyok bandában, és nyugdíjat akarok — mondta —, de ha lesz pgy-két lagzj a faluban, még szeretném elhúzni a nótát.” Intettem jó, vasárnap lehet, de most már elég a beszédből, fogjunk munkába. Dádé kezdte rakni az anyagot, Szepi gyanakodva nézte. „Mintha szűzlányt tapogatna” — mondta. Miska ekkor a szomszéd géptől felnevetett, és énekelni kezdte: „Nem tudom az életemet, hol rontottam én el..Nekünk énekelte. Hozzávágtam az olajos rongyot. © Kedden már egyszerűen rossz kedvem volt. Le kellett állnom a géppel, nem tudtam dolgozni. Dádé másfél órája a raktárba ment anyagért, és még nem jött vissza, Átkozód- tam. Szepi odavágta a sapkáját, és azt mondta, kiválik ő is a brigádból, mert ez cirkusz, és ő ezt tovább nem csinálja! „Jó — mondtam —, majd egy kicsit később kiválsz, de most indulás, megkeressük Dádét” Végigjártuk az egész gyárat Az anyaghordó kocsit az udvaron megtaláltuk, de Dádét sehol. Végül a nagyforgácsolóban megláttuk. Az egyik esztergánál állt, rézforgácsokat csavart az ujjára, és egy munkással beszélt Azt mondta: „Mester úr, lehet ebből gyűrűt csinálni?” „Lehet hát” — mondta az esztergályos. „Akkor viszek belőle” — mondta Dádé. Szepi már nem bírta tovább, felordított, és rohanni kezdett: „Majd adok neked gyűrűt, megöllek, te!” Dádé is megugrott. Végigrohantunk az udvaron, egyik műhelybe be, a másikból ki, végül Dádé a kapu felé vette útját, és kiszaladt az utcára, © Dádé másnap nem jött- be. Szepi csapkodott és munka után az öltözőben eltörte a tükröt. Amikor összeszedte az üvegdarabokat és bevágta a szemétkosárba, azt mondta, menjek vele, kimegy a faluba, Dádéhoz, és megveri. Lassítottam, csak nyugodtan. Azt mondta, ő akkor is kimegy, és egyedül veri meg. Vele mentem, hogy ne verje meg Dádé nem volt otthon, csak a felesége, aki azt mondta, búcsú van, és Dádé ott muzsikál. „Na — mondta Szepi —, adok én neked olyan búcsút, hogy elbúcsúzol a nagyvilágtól örökre!” Dühösen ment, szaladt, alig tudtam a nyomába érni. Végigtekeregtük a búcsút, de Dádé nem volt sehol. Meleg volt, izzadtunk, mint a lovak. Szepi meg fújtatott Mondta, üljünk le, igyunk egy pohár sört. Sátor volt ott, jó hűvös, oda ültünk Szepivel, és kértünk sört. Isszuk, á, mondom, jó hideg, és akkor valaki a hátunk mögött odahajol, látom a hegedű végit, és azt kérdi: „Naccságos úr, mit húzzak?” Na, kiA verekedésből nem lett semmi. De másnap reggel, amikor bementem a műhelybe, hát csudát láttam. Dádé egy nagy vaslemez mellett vi- gyázzban állt, a táblán krétával írt grafikon volt, a legtetején ez: „Kökény 114 százalék.” Alatta meg még nagyobb betűkkel: „A brigád- átlag lent a grafikon alatt”. Dádé még mindig vigyázzban állt és remegett. Ráordítottam: „Hát maga?!... maga mit csinál itt?!” Még jobban remegett és szalutált: „Jelentem, a. Miska úr ideállított.” Miska felbukott a gépe mögül és nevetett. Dádé még mindig tisztelgett és még mindig remegett: „Kérem szépen, munkába állhatok?” Megint fordítottam: „Miért, mi a fenét akar itt csinálni?” Elindult, visz- szarántottam, és azt mondtam: „Ide figyelj, már haragszanak a többiek, a családért dolgoznak, miattad kevesebbet keresnek, és ha ez így megy tovább, le is út, fel is út!” Hallgatott, szívta a bagót kapkodva, mintha rágná. Aztán megszólalt: „Mit csináljak?” Megint felingereit: „Mit csinálj, dolgozz — mondtam —, ahogy bírsz, hogy mi röhögjünk és dühösödjön a Miska.” Felcsillant a szeme. Megugrott, elkapta a kocsirudat és kivágtatott a kocsival. Egész nap loholt. Délben a szomszéd műhelyből át is jött egy ismerősöm, és azt mondta: „Te... úgy látom, automata lett az a fickó, rohan, mint a gyorsvasút.” Kicsapódott a műhely- ajtó, Dádé rohant be a kocsival, folyt róla a víz, lihegett, ledobta a vasat, megfordította a kocsit, odáidabált: „Hozom a többit!” — és rohant vissza. Miskának tátva maradt a szája. És délután, az öltözőben Szepi helyett már ő csapkodott. m Péntek reggel megint becsapott a villám. Fél nyolc volt és Dádé még nem volt sehol Kilenc órakor jött meg. Nem öltözött át, nagy pakk volt a hóna alatt, mosolygott, és megállt előttem. Ráordítottam: •„Utazik?” Nem felelt, bandzsított és kicsomagolta a pakkot. Hát akkor, ott, le kellett ülnöm. Egy háromkéses esztergafej volt a pakkban. Szepi megrántotta: „Honnan szerezted?” Dádé nyugodtan nekidőlt egy gépnek, és szeretet volt a hangjában: „Azt mondták, hogy ezzel háromszor olyan gyorsan lehet dolgozni, hát gondoltam, jó lesz nekünk is és megmuzsikáltam.” „Tehát loptad?!” — csapott rá Szepi. — Csak mosolygott: „Nem loptam, csak megmuzsikáltam.” A háromkéses esztergafejet nem fogadtuk el, megparancsoltuk, hogy vigye vissza, de Dádét háromszor feldobtuk a levegőbe. • Másodikén felvettük a fizetést, brigádelszámolás volt Amikor Szepi eltette a pénzt és látta, hogy Miska szentségei, mert kevesebb a pénze, mint a brigádnak, odajött hozzám és azt mondta: „Most mi van? Miska a brigádhoz tartozik, vagy nem?” összehívtam a brigádot és megmondtam, szavazni kell, eldöntjük, mi legyen Miskával, visszavesszük-e a brigádba? Szavaztunk. Ketten mellette, ketten ellene. Dádé mozdulatlanul állt, pislogott és nem szavazott. Odamentem hozzá, szavazzon ő is, mert most ő dönti el, hogy Miskával ns legyen. Félt. Bármire szavaz — két tűz közé kerül.
