Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)
1967-11-02 / 259. szám
VB-ÜLÉS lesz ma Nyáregyházán 14 órai kezdettel, ahol a község takarékossági helyzetét, és a tsz 1967. évi tervteljesítését értékelik. Tápiósápon 15 órakor az iskola ellátottságáról és az óvoda munkájáról tárgyal a vb. Vásadon a 14 órakor kezdődő vb-ülésen a tszcs pénzügyi helyzetét és a tervezett építkezéseket beszélik meg. KATONAARCOK. A fel dm tő Jóvágású, mindig mosolygó fiú Szegedi Jóska, az aknavető üteg „üdvöskéje”. Nemrég még a ceglédi Török János Mező- gazdasági Technikum nappali tagozatának hallgatója, ma a magyar néphadsereg egyik kiváló katonája. Felderítő a „szakmája”, s nem kis lelkesedéssel beszél munkájáról. — Amikor megtudtam, hogy felderítő leszek, megörültem. Vonzott ez a téma, s mint utólag kiderült, nem bántam meg. Jóska a kiképzés után az üteg ímoki teendőit is ellátja. Nem kis munka ez — mégsem új dolog számára, hiszen bevonulása előtt a Magyar Nemzeti Bank monori fiókjáénál dolgozott, ahol a papírmunkával megismerkedett. Most az újonnan bevonul- takra gondol, akiknek rajparancsnoka lesz, s akiknek át kell majd adnia tudását. — Szeretném, ha ez nekem éppúgy sikerülne, mint amikor én voltam újonc. Ahogy ismerjük őt, biztosak lehetünk, hogy sikerül. Leszerelés után szeretné továbbképezni magát munkahelyén, ahol most is sokat gondolnak rá, s ahová visszavárják. Gér József MONOI!»VIDÉKI Bénye végzett elsőkén. A P i S T .M E G Y,E I. H I R LÁ P IX. ÉVFOLYAM, 258. SZÁM 1967. NOVEMBER 2., CSÜTÖRTÖK November 7-én, este: a felhangzik a szignál tionori „6-os stúdióból“ Uj szín: az elmúlt esztendőben honismereti vetélkedőt rendeztek a járásban — a rádió körkapcsolásos vetélkedőjének mintájára. A vetélkedő, ha nem is volt sikeres minden vonatkozásban, mégis maradandó élményt nyújtott a résztvevőknek. Nem egyszeri és nem lezárt vetélkedés volt az elmúlt esztendei. A versengést kiíró szervek, a népfront és a KISZ kikötötték: az alapított vándorserleget csak akkor birtokolhatja a győztes körzet, ha három vetélkedőn egymás után megnyeri. A jelenlegi vetélkedés több vonatkozásban is újat jelent. Először is: nemcsak helyismereti jellegű. Részt vesznek és szerepelnek benne a járás lakói, minden korcsoportot képviselve. A Szovjetunióról legtöbbet tudó úttörők mellett KISZ-esaket, felnőtteket és a Tanácsköztársaságra emlékező veteránokat is várnak a két gyülekező helyen. A községek öt-tíz fős csapatait remélhetőleg az elmúlt évihez hasonlóan a község vezetői kísérik. Uj színt jelent az idei programban, hogy a két felállított táblán ez alkalommal már a községek által adott válaszokat is pontozzák. Tehát a körzeti eredmény mellett községi eredmények is példázzák, ki készült légióidban. A legtöbb pontot elérő községet a monori „6-os stúdió” zsűrije külön jutalmazza. Gondolkodtak az előkészítők a hangminőség javításáról. A forgalmazást biztosító alakulat hasonló körülmények között kipróbálta eszközeit, melyek megfelelően üzemeltek. Jó előre tudni azt is, hogy elmúlt évi tapasztalatainkat a Pest megyei Népművelési Tanácsadó módszertani anyagként közreadta az egész megye területén. November 7-én, kedden este hat órakor felhangzik a szignál, s Monoron dr. Borsányi János, Pilisen és Gyomron a dabasi járás két vendég népművelő riportere vezetésével megkezdődik a felnőttek számára is szórakoztatónak ígérkező, hasznos játék. Furuglyás Géza Mit mond az új törvény? 1. A tagság maga rendezze életét SPORT Hat főre olvadt a csapat Maglód—Tápiósiily 3:0 (0:0) A mérkőzésnek sok nézője akadt. Háromszor nagyobb volt a maglódi közönség, mint a sülyi. Meg kell jegyezni ugyanis, hogy ez a mérkőzés Maglód szempontjából sorsdöntő volt. Amennyiben győz, a megyei bajnokság biztos résztvevőjének érezheti magát. A nagy csatát megnézte Gönczi Antal maglódi lakos is, aki ez idő szerint a sülyi Virágzó Tsz villanyszerelője. Gönczi Antal szemével nézve a mérkőzés a következőképpen zajlott le: Az első tíz percben főleg a sülyi csapat tűnt ki sportszerűtlen játékával. Ekkor a játékvezető magához intette a két csapat kapitányát és határozattam kijelentette előttük, hogy a durva játékot könyörtelenül meg fogja torolni. A 15. percben a sülyiek jobbszélsője vállbán olyan súlyosan megsérült, hogy azonnal el keilett hagyma a pályát. A 20. percben az egyik sülyi játékost utánrúgásért állították ki. A 25. percben a sülyi csatár kézzel ütötte ki a labdát, majd utána nyomban gólt rúgott, amelyet persze a bíró nem ítélt meg. A 30. percben ugyancsak utánrúgásért a sülyi jobbhátvéd került a kiállítás sorsára. Ezzel a sülyi csapat létszáma nyolc főre zsugorodott. A második félidő 6. percében a maglódi jobbfedezet durva szabálytalanságot követett el, majd a bíróval feleselt. A vége az lett, hogy őt is kiállították. A 10. percben született meg a maglódiak első gólja. Nemsokára szép, látványos gólt fejelt a magió- diak jobbfedezete. Szép teljesítménye után azonban ki- öltötte a nyelvét az őt körülvevő sülyi játékosokra és kapusra. A játékvezető azonnal kiállította a magáról megfeledkezett játékost. A 24. percben Varga, a maglódiak csatára éles szögből váratlanul kapura lőtt. A labda a kapusról pattant be a hálóba. Ezután két sülyi játékos önként elhagyta a pályáT, ezzel a sülyi csapat hat főre olvadt le. Miután a sülyiek nem kezdték el a játékot, a bíró a 32. percben véget vetett a mérkőzésinek. A maglódi csapat ezzel a győzelmével felsőbb osztályba lépett. Végezetül megemlítjük, hogy a iszentmSiklósi Újabbik Góré vezette az ifimérkőzést, mégpedig meglepő biztonsággal. Utána édesapja a nagyok küzdelmét irányította és keményen kézben tartott a durvaságokkal tarkított mérkőzést. Krátky László Labdarúgó villáirfforna November 7-én, az Októberi Forradalom 50 éves évfordulója tiszteletére a járási KISZ és a Testnevelési Sportszövetség Pilisen délelőtt fél kilenc órai kezdettel kispályás labdarúgó vülámtomát rendez. A * / r ' járási labdarúgó-bajnokság vas írnapi eredményei Mende—Gomba 14:0, Monor II— Nyáregyháza 2:2, Tápiósáp—Csév- haraszt 9:1, Vasad—Üllő II elmaradt, Monori-erdő—Maglód II 1:2. A tabella állása 1. Pilis n 2. Üllő II 3. Tápiósáp 4. Mende 5. Nyáregyh. 6. Monor II 7. Maglód II 3. Monori-erdő 9. Vasad 10. Csévharaszt 11. Gomba 12. Káva 18 11 18 12 19 10 19 8 19 8 19 8 20 6 18 8 18 5 19 4 19 1 3 45: 25 26 4 73: 43 25 6 77: 43 23 5 71: 29 22 5 48: 33 22 6 48: 42 21 9 56: 50 17- 10 41: 72 16 3 10 35: 63 15 2 13 31: 48 12 2 15 28:106 4 Törölve Az utolsó fordulón dől el a Járási bajnokság. Hasonlóképpen a feljutás kérdése is. Bajnok lehet Pilis II, vagy Üllő II. Feljutó lehet Tápiósáp, Mende, Nyáregyháza csapata. MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Don Gabriel (széles). Nyáregyháza: Don Gabriel (széles). Úri: Hívás a 03-on (széles). Vasad: Körhinta. Kétségtelen, hogy az 1959. évi 7. számú törvényerejű rendelet nagyon jelentős volt a maga idején. Vitathatatlan azonban az is, hogy az utóbbi években o jogalkotás elmaradt a termelőszövetkezeti mozgalom előrehaladása mögött. A tsz-ek többsége gyorsan kinőtte az említett jogszabályok adta kereteket, s az a helyzet állt elő, hogy maguk a rendeletek váltak a további fejlődés akadályává. Az élet mind sürgetőbben követelte a régebbitől eltérő, az új követelményeknek megfelelő, korszerű szabályozást. Az új termelőszövetkezeti törvény pontosan meghatározza a tsz-ek helyét a népgazdaságban az új mechanizmus körülményei között és elhárítja az akadályokat önálló, vállalati gazdálkodások útjából. Lényeges pontja az, amely meghatározza a termelőszövetkezet forgalmát. Kimondja, hogy a termelőszövetkezet a tagok önkéntes személyi és vagyoni társulása útján létrehozott szocialista nagyüzem, amely önálló, vállalatszerű gazdálkodást folytat és egyben a parasztság társadalmi szervezete is. A tagság rendelkezik a közös vagyonnal — hiszen a termelőszövetkezet nem másoké, hanem az övék — maga alakítja ki belső igazgatási rendjét, a jogszabályok keretei között a tsz szervezeti felépítését és természetesen saját maga választja, bízza meg vagy jelöli ki a tsz vezetőit. A szövetkezeti demokráciához azonban hozzátartozik az is, hogy a tagok kötelesek tiszteletben tartani az előbbi szabályokat és a tsz vezetőinek rendelkezéseit. A termelőszövetkezeti törvénnyel egyidejűleg alkotta meg az országgyűlés a földjogi törvényt. Ez a törvény kimondja, hogy a tsz-ek egy vagy több feladat megvalósítására más termelőszövetkezetekkel társulhatnak. A társulásban részt vehet más szocialista szervezet is, és a termelőszövetkezet hason lóképpen csatlakozhat bármilyen egyéb, szocialista szervezethez vagy közös vállalathoz. Alapvető változást jelent a törvénynek az a rendelkezése, amely elrendeli, hogy a termelőszövetkezeti tagok munkadíját, az alkalmazottak alapbérét, továbbá az elhasznált forgóeszközök értékét, az értékcsökkenést és a földjáradékot, termelési költségként kell elszámolni. És rendkívül lényeges, hogy a törvény kimondja: háztáji föld illet meg minden tagot, aki teljesíti a termelőszövetkezet által előírt munkaminimumot. A termelőszövetkezeti törvény úgynevezett keret törvény, nem szabályoz mindent részletekbe menően, hanem tág lehetőséget ad ahhoz, hogy a termelőszövetkezetek maguk rendezzék belső életüket, sajátságaiknak, adottságaiknak és szükségleteiknek megfelelően. Ezáltal jelentősen növekszik a saját alapszabály szerepe, lehetőség nyílik arra, hogy a tagság teljes mértékben éljen jogaival, és mindezek révén kiteljesedjék a szövetkezeti demokrácia. (Folytatjuk) Kiváló együttes A vecsési Jókai szövetkezeti kúltúrcsoportot, színjátszóinak hosszú évek során kifejtett eredményes tevékenységéért, a kiváló együttes címmel tüntetik ki. Az oklevelet ma délután egy órakpr adja át a Művelődésügyi Minisztérium képviselője a kultúrcsoport vezetőjének a Fészek Klubban. GÓRÉBAN A KUKORICA A hátralék: 40 hold szár A jubileumi készülődés már levágták. A még hátraleújabb lendületet adott az őszi munkákat végző bényei Népfront Tsz tagságának. A járás tsz-ei közül elsőnek fejezték be a kukorica törését és beszállítását. Majdnem végeztek a szárbetakarítással is. Mindez nem volt könnyű, hiszen 390 holdon termett kukoricájuk. Holdanként 17 mázsa májusi morzsoltat Izaptak, két mázsával többet, mint amit terveztek. Kukoricaszár is alig van már talpon a bényei halárban. A részesművelők 350 holdról vő 40 hold kukoricaszár betakarítása is folyik. Ezt orkánnal vágják és takarmánynak besilózzák. Még egy érdekesség a bényei tsz-böl. Régóta készülnek kivágni a bokrokat és fákat a nagy táblákból. Ezt az idei őszön elvégzik. A mélyszántással egyidejűleg ezeket is kiszedik, hogy ne akadályozzák a gépi munkát. A főmezőgazdász úgy tervezi, hogy traktorral kihuzatja a fákat, ezzel megkönnyítik a kitermelést. <mj) SZÁLLT A MAGYAR NÓTA... A szombaton megrendezett magyar nóta est és táncestély Monoron nagy sikerrel zárult. Józsa Ibolya és Kürti Éva magyar nóta énekeseket a közönség nagy tapssal fogadta, s több ízben vissza is hívta a dobogóra. Osztatlan sikert aratott Breitner János énekes is, aki ezúttal mutatkozott be a monori közönségnek. Kürti Éva énekel, kíséri Petrík Sándor, monori mérnöktanár és dalszerző. Konferál: Laki József, aki különös öltözékével Göre Gábor reminisztenciákat ébresztett a nézőközönségben. (Foto: P. J.) Heti úttörőkrónika A forradalmi expressz viszi Vasárnap délután a zuhogó eső ellenére minden községben nagy tömeg várta az áthaladó „Vörös Október” csillagstafétát. Csuromvizes ruhában kötötték fel az úttörők és KISZ-isták az emlékezés szalagját a kopjafára. A derekas helytállásért mindenki dicséretet érdemel. ★ A 4-es főútvonal melletti községek úttörői még nagy lázban vannak, hiszen november 3-án fog községükön végigvonulni az országos hálastaféta, melyet a forradalmi expressz utasai adnak majd át a szovjet pioníroknak és kom- szomoHsfáknak. Reméljük, hogy a stafétát kísérő motorok zaját elnyomja a fogadó úttörők csatakiáltása. ★ Úttörőink lázasan készültek a november 7. tiszteletére kiírt kézilabda villámtornára. Több csapat barátságos mérkőzéseken készítette fel a játékosokat az eredményes versenyzésre. Az eddigiektől eltérően most minden csapat részt vehet a tornán, fiúk és lányok egyaránt. A villámtoma díja a november 7 kupa, melyet egy évig őrzött az ecseri úttörőcsapat. A torna november 5- én, délelőtt nyolc órakor kezdődik, kiesési rendszerijén játsszák. Az a csapat fogja a kupát égy évig őrizni, amelynek tudása mellé az akarás & a lelkesedés is párosul. ★ November 5-én a monori művelődési otthonban a monorí Ady úti úttörőcsapat műsoros estet rendez. A műsor „fénypontja” a Timur és csapata című színmű, melyet a helyi úttörőcsapat tagjai adnak elő. Reméljük, sikeres lesz ez a felnőttekhez méretezett szép vállalkozás. * A honismereti vetélkedőre az úttörőcsapatok is elküldik kétfős delegátusukat. A pilisi művelődési otthonban részt vevő községek csapatait kü- lönbusszal fogjuk elszállítani a vetélkedő helyére. Úttörőink erre a vetélkedőre is előre készültek. Több helyen verseny vagy vetélkedő formájában döntötték el, ki lesz az, aki a községet képviselni fogja. Az évfordulóról úttörőink ünnepi csapatgyűléseken fognak megemlékezni. Ezenkívül egy-egy rajt delegálnak a községi ünnepségekre, akik nemcsak jelenlétükkel, hanem szereplésükkel is hozzá fognak járulni a sikerhez. ELVESZETT MONOR BELTERÜLETÉN pénteken egy ny- lontasakba csomaqolt, qáz- resóról szóló Jótállási papír, számla és utasítás. A megtaláló jutalom ellenében adja le Forqách u. 47. sz. alatt.