Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-15 / 270. szám

^Sűrltm 1967. NOVEMBER 15.. SZERDA 3iegtnentett „Ne vegyék tolakodásnak, amiért 78 éves koromban, mi­előtt én is elmennék rendeltetési helyemre, a temetőbe, azt kérem, szeretnék az önök riportereinek valamelyikével egy kis eszmecserét folytatni. Mint a Przemysl-i vár védője, talál­koztam Gyóni Gézával, aki az átélt háborús szenvedések ha­tására írta híres versét, amely így kezdődik: — Csak egy éj­szakára küldjétek el őket.; Nagyon megtisztelnének, ha egyik riporterük eljönne ide, Fótra, és én egy kicsit elbeszél­gethetnék vele, megmentenénk pusztulásra ítélt emléke­met”. Hát lehet ellenállni ilyen kedves invitálásnak? „Nincs a világon nehezebb feladat, mint leírni egy em­ber külsejét, úgy, hogy az olvasó saját szemével lássa” — olvastam valahol. Magam elé idézve G. Kovács Istvánt, nyomasztóan éreztem, meny­nyire igaz ez a megállapí­tás. Alacsony, vaskos öregem­bert látok, váltak közé behú­zott, nagy homloké, kerek fejet, íjszerűen meghajlott testet, térdben kissé meg­tört, kurta, csoszogó lábat, tömpe ujjú, még mindig elég­gé húsos kezet, kopottas házi gúnyát, némiképp szögletes mozdulatokat. Semmi külö­nös az egész emberen, és mégis mennyire más, mint a hetedik évtizedük vége felé járó aggastyánok általában! Talán két nagy, élénk szeme, vagy inkább hangjának fia­talos heve teszi őt szokat­lanná, mondhatnám így is: rendkívülivé. Philemon és Baucis — Nem is olyan rég még félmázsás pétisós zsákokat hurcoltam, a jobb hónom alatt egy, a bal hónom alatt •egy, kettesével hordtam a vagonrakományt a kocsira, most meg... Csak az esik rosszul, hogy hova lett az ember ereje, ami volt. Sok­szor megfordul a fejemben, már az lenne a legjobb, ha -lefeküdnék, és elfelejtenék fel­kelni, elhiheti... Zavartan forgatta-hajtogat- ta pópaszemét. Ültünk az «égett zsír szagától nehéz le­vegőjű "konyhában, fehér ab­rosszal leterített asztal mel- &kt, szemben egymással, is­merkedőn. Szép arcú, nyolc-kilencéves forma kislány sündörgött kö­rülöttünk. — Kati, a kisunokám. Jó eszű gyerek ám! „Te mate­matikus leszel”, mondta neki a tanító néni, aki folyton di- csérgeti. A másik unokám meg autószerelő akar lenni. A Gyermekvárosban tanul. Egy fejjel magasabb, mint én vagyok, pedig még csak ti­zenhét éves. Annyi, ugye? Ti­zenhét? Mögülem, a konyha sarká­ból jött a bizonyítás. Oda húzódott Baucis anyó, hites párja e fóti Philemonnak. ölébe tette a kezét, és csak még egyszer szólt közbe, va­lamivel később, kissé türel­metlenül. — Minduntalan másról be­szélsz, térj végül arra, ami­ért ide hívtad a szerkesztő urat. Egy bólintás, és azzal a fia­talos hevülettel, mely még — valamiképp szinte di­csekvésfélévé változtatva a kesergést — az elmúlást só- várgó szavakból is kiérzett, csapongón, de résziélező pon­tossággal, már idézte is emlé­keit, aki szemben ült velem. Néhány szó Przemyslről — Az én apám gróf Káro- nyinál volt urasági gazda. Sok Kovács szorgoskodott az ura­dalomban, hát mindenki ka­pott valami megkülönböztető nevet. Apám Gazda Kovács lett, és én már minden hiva­talos helyen G. Kovácsként szerepelek. Amikor 1911- ben, huszonegy éves korom­ban, behívtak katonának, földműves voltam, száraz ker­tészettel foglalkoztam. Van öntözéses kertészet is, tudja, ugye? Tizennégyben kellett volna leszerelnem. Épp ak­kor telt volna le az időm, amikor kitört az első világ­háború. Héthónapos nős vol­tam, képzelheti! Hazaszök­tem az asszonyhoz, át az Üllői úti kaszárnya falán, a Liliom litca felé. Egy lapos ház te­tejére ugrottam, onnan isz- koltam tovább. Mire vissza­értem, elment az ezredem a szerb határra, engem meg be­osztottak a 32-es gyalogezred­be, és 1914 augusztus elején már Przemyslben voltam. — Azon bámultam el, amikor megérkeztünk, hogy mindenfelé köves út volt, és hetven kilométeres körzetoen, kilométerenként, gyorstüzelő ágyúkkal, betonerődítmény, amiket mi hol Werkeknek, hol meg váracsokna-k nevez­tünk. Jól meg volt ott csi­nálva minden, azt mondtuk, itt biztonságban vagyunk, ezen az erődít ményrendszeren még az ördögök sem törhetnek át. Állítólag negyven eszten­deig dolgoztak rajta, ki tud­ja, igaz-e? — Én, a várépítmény kör­zetében, Siedliska községbe, egy elég nagy kaszárnyába ke­rültem. Tudja, Galíciában kö­zelebb voltak egymáshoz a községek, mint Magyarorszá­gon és Przemysl körül sok­sok apró község helyezkedett el, valamennyi az erődítmény­rendszerhez tartozott. Gyónival a sáncon — Aznap éjjel... akkor már túl voltunk azon a híress, het­venkét órás ütközeten, jujuj, hát az valami pocsék munka volt, az a sok halott'... meg az a rengeteg sebesült, aki mind az apja, meg az anyja után kiáltozott... szóval túl azon az ütközeten, amikor már a halottakat is eltemet­tük, petrencehordó rúdon két-három kötelet húztunk át, azon szállítottuk őket, rettenetes szaguk volt és ru­mot kaptunk, ami akkor nagy szó volt, hogy bírjuk azt a szörnyű temetést. A rajvonal mögött hatalmas sírokat ás­tunk, azokba hordtuk az el­esetteket, és injekciókat kap­tunk, amiket repülők hoztak, mert már körül voltunk ke­rítve ... szóval túl már ezen az iszonyatos ütközeten, ép­pen őrséget tartottam, ami­kor, karján dróttekercsekkel és mászókapcsokkal, két ma­gamfajta katona jött be az erődítmény búvóhelyére, hogy megpihenjen egy ki­csit. Azt mindjárt láttam rajtuk, hogy telefonosok. Az egyiknek valami csillagja is volt. Ez volt a Gyóni Géza. Nagyon emlékszem rá. Nem az arcára. Ha most belépne, tán meg sem ismerném. Ami­re emlékszem, az az, hogy végtelenül szomorú volt, mé­lyen lehorgasztotta a fejét. Ez a szomorúság volt a leg­szembetűnőbb rajta. Megkér­dezte, kik vagyunk, honnan jöttünk? Velem külön még egyszer leparolázott: „No, lám, mind a ketten Pest me­gyeiek vagyunk." Aztán kér­dezte, hogy ismerjük-e, ő a Gyóni Géza. Persze, hogy is­mertük! A Tábori Újságban olvastuk a cikkeit, verseit, lá­tatlanban is szerettük, mert a szájunk íze szerint tudott írni, a nevét megjegyezte min­denki, hiszen mér vagy három hónapja ott voltunk, és ami sora nyomtatásban hozzánk eljutott, azt mi mind olvastuk. Gratuláltam neki, dicsértem, hogy milyen gyönyörűséget szereztek nekünk a versei. El­kezdtem mondani: „Lángoló vörösben / Lengyel hegyek or­ma. / Látlak-e még egyszer, / Szülőfalum tornya? / Kinyí- lik-e még rám / Egy kis ablak szárnya? / Meglátom-e ma­gam / Egy szelíd szempár­ba?...” Biztosan jólesett neki ,a szavalásom, de nem derült fel tőle, 6 már talán sejtette, hogy nem tudunk kitömi, az öccse is ott volt, Przemysl­ben. Achim Mihály főhad­nagy, azzal megbeszélhette a helyzetet. Kesergett, ő se tud­ja, hogy mi lesz velünk, mér­gelődött a telefonvezeték-sze­relés miatt: a magasban jó célpont minden szerelő a cá­ri csapatok lövészeinek. Két prófécia — Kérdeztem, mit írt leg­utoljára. Mondta, hogy egy új vers motoszkál a fejében, két szakasza már íéligmeddig összeállt. Kérésemre el is mondta, csendesen, és mi könnyes szemmel, újra éledt bizakodással hallgattuk végig: „Hat lábnyira a föld alatt / Kis úr az ember, pajtás. / Az élet egy-két pillanat, / S a halál egy sóhajtás. / Hat lábnyira c föld alatt / Mégis remélünk, pajtás. / Hat lábnyira a föld alatt / Csak kiteleljünk, paj­tás: / A harcok majd lezajla­nak, / S megenyhül minden sajgás; / Hat lábnyira a föld alatt / Lesz még öröm-kurjan- iás.” — Sajnos, nem lett, nem vált be a prófécia. Élelmünk elfogyott, összetörtük a pus­káinkat, az erődítményeket felrobbantottuk, Szibériába kerültünk. Gyónit más tábor­ba vitték. Később szomorúan hallottuk a hírt, hogy meghalt. Hozzánk átirányított fogoly­társai mesélték, hogy tömeg­sírba temették, de abroncsot tettek a derekára, az legyen a megkülönböztető jele, hátha Magyarországra akarják szál­lítani, hogy hazai földben nyu­godjon, síremlékkel a feje felett. De felesleges volt ez az előrelátás, a magyar állam nem törődött vele. „Csak az búsít, ha itt halok meg ked­ves, / Nem járhatsz majd ki virágos síromhoz” — üzente a messzeségbőd szerelmesének, és nekem még most is össze­szorul a szívem, ha arra gon­dolok, hogy ez a jóslata betel­jesedett ... Polgár István Versenytárs-e a főváros? A SZÁMOK NEMET MONDANAK Egyik napilapunk nemrég cikkben számolt be a fővárosi üzletek túlterheléséről. Indok: még a megye lakói is Pesten kénytelenek vásárolni, mert községükben nem kielégítő az áruellátás. Hogyan vélekedik e kérdés­ről a Pest megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat? Működési területükön a forgalom alakulása ellent­mond a fenti megállapí­tásnak. Természetesen mindig akadt olyan rétege a közönségnek, amelyik szívesebben hagyja pénzét a fővárosi üzletekben, akár mert itt dolgozik, vagy mert jobban szeret Pesten vá­sárolni. De nézzük a számokat: 1967- ben, a háromnegyed évi for­galom az előző évhez hasonlít­va 8,7 százalékos emelkedést mutat a budai járásban. S ez már csak azért is kitűnő ered­mény, mert az országos emel­kedés 7 százalék. Budakeszin például 15, Tö­rökbálinton 14, Pilisszentivá- r.on 12, Pilisvörösváron 8,1, Érden 9,3, Budaörsön 6 száza­lék az emelkedés. Egyetlen Pest környéki boltban sem esett vissza a forgalom, kiugró az eredménye a duna­keszi boltnak, amely 31 száza­lékot ért el. Elsősorban kor­szerűsítésének köszönhető. A vállalat 3 éves hálózatfej­lesztési tervet készített az egyes üzletek átalakításáról, modernizálásáról. Aszód, Rác­keve, Szentendre, Nagykőrös és Érd szerepel a felsorolás­ban. Mint megtudtuk, Vácott ! ÉLETVESZÉLYBEN ^ Persze már régen piros-tilos, 11 amikorra átvergődöm az újra ä induló autók forgatagában. í Megkönnyebbülten sóhajtok, ^ ám a levegő belefagy a szám- 1600 négyzetméter alapterüle- $ ba. Ezt a balszerencsét. Éppen tű áruház építését helyezték $ egy rendőr hívogató karjába kilátásba, egyelőre az előtervei ^ lépnék. Hosszú pillanatok né­készülnek a Pest megyei Tér- § masága után szól. vező Irodánál. | — Hallja maga ugyancsak Vecsésen még ebben az év- ^ bátor ember! — -—«hni !> Még ironikus is. Jó, hogy vagyok katolikus, mert akkor keresztet vethetnék utolsó húszasomra. így legfel- eldudolhatom: Isten vé­A Pest megyei ruházati | led *cies boltok áruinak értéke 5 Érzem, valamit mondanom mintegy 101 millió forint. S kell nyögöm: A választék lénveeesen na-$ — Én ne lennék bátor, ami­A valaszteií lényegesen na ^ napróí napra az életem­gyobb, mint az előző evekbens . K volt. A nagykereskedelem ru- S ™l lats~om? ......................... ga lmasabb szállításának, s az § Er persze az ő szamara uj. egyes ktsz-ek kiegészítő cik- 4 Érzem, meghökkent keinek köszönhető ez. | — Nocsak, aztán miért? Amire még panaszkodhat- ^ — Én kérem a feleségem nak a megyében — az tulaj- § föztjét eszem. dómképpen országos gond. $ Nem is jut szóhoz. Csak Hiányzanak az üzletekből a § int menjek. Kesztyűdén keze kamasz- es baknspuloverek, s . . . - - ..._­, . , S u }j(.n gyűrű villan. Nos. bizonyos nagyságoan gyerek- i " ya Szelíden kérdezem: — A magáé sem tud? Szelíd ő is. . . — Menjen jóember és leg­' “féken, egy ki-s aiább az utcán vigyázzon ma­»ohh t.PYti hi7pm elvarr-ha Ír-is c zoknik, műszálas baby tipe- 4 gők, fürdőlepedők. Megoldották viszont a táj - ^ jellegű, népviseleti textíliák S sebb textilüzem gyártja kis ^ szériában az úgynevezett kék- § 9 festő pamutméterárukat. (G. Molnár Edit) — Kösz — mondom. (szántó) rssssssssssssssmsji/ssssssssssfsssfsssssssjr KÖNYVESPOLC Dr. Ligeti Róbert: Gyermekek olvasászavarai Lehalászták a Japán-tavat Már nyílnak az orchideák — Négy hónapot késett egy szarvasborjú Befejezés előtt áll a téli fel­készülés a fővárosi Állat- és Növénykertben. A kényesebb állatokon kívül már a költöző és a trópusi madarak is a jól fűtött madárházakban várják a hideg időszakot. Befejeződött az elefántház teljes felújítása. Az állatállomány ismét gya­rapodott néhány újdonsággal, köztük a Dél-Ausztrália bozó­tos vidékein honos derby ken­guruval. Érkezett egy szép shetlandi pónicsődör is. Ritka családi esemény is történt az állatkertben; a napokban egy dybowsky szarvasborjú szüle­tett. A szakemberek azért is tartják különlegesnek az ese­ményt, mert szokatlan időben, négyhónapos „késéssel” jött a világra a szép szarvas borjú. Lehalászták a kert Japán­tavát is, ahonnan százszámra kerültek hálóba, s onnan az akváriumokba az aranyhalak. A pálmaházban néhány napja nyílnak az orchideák. ki alkoholizmus ellem pályázat győztesei Az alkoholizmus elleni országos bizottság pályázatot hirdetett az alkoholizmus problémakörével foglalkozó fllmnovella, plakát és foto pályaművekre. A beérkezett no plakátpályázat közül a képző- és Iparművészeti lektorátus bírá­lata alapján első dijat nyert Nagy­várt László (Budapest). A fotópá­lyázatra aránylag kevés anyag ér­kezett be. Ezért csak a harmadik díj kiadására került sor. A film- novella-pályázatra beérkezett 127 pályamű közül első díjat Nagy Lajos (Dorog) „Tanulmányi kirán­dulás Alkoholjába” c. filmnovel­lája nyerte. A dijat nem nyert pályázatok december 1. és 10-e kö­zött átvehetők a bizottság titkár­ságán (Bp. V., Arany János utca 31., I. em. 5.). Különös könyv a laikus szá­mára, tudományos munka. Olyasmit tárgyal mégis, ami érdekel nemcsak pedagógust, pszichológust és orvost, de azt a szülőt is, akinek kis iskolás gyermeke nem játszi könnyed­esetek jelentős részében be­szédhiba, de nem minden be­szédhibás egyúttal nehezen ol­vasó is. Mások olvasászavara — nem is csekély százalékban — a balkezességre vezethető vissza. Helyesebben arra, hogy seggel, hanem küszködve is- ; szülő és tanító gyakran még rrerkedik a betűkkel. Mert megtudhatja belőle, hogy gyer­meke nem gyengeelméjű, sem buta, sem lusta, de ha a szó szoros értelmében nem is testi beteg, legtöbbször agya olva­sás központjában fellépő rend­ellenesség az oka iskolai ne­hézségeinek. És hogy ezen a bajon az esetek jelentős több­ségében segíteni lehet. Szakembereknek — azok nyelvezetén — íródott a könyv, de hiszen tulajdonképpen nem is a nagyközönségnek szól. Ép­pen ezért kell beszélnünk so­kaknak vigaszt és reménységet adó tartalmáról. Szerte a vilá­gon, nálunk is jelentős az ol­vasászavarokkal küzdő gyer­mekek száma, Svédországban például az iskolaköteleseknek mintegy két százaléka. Ha ná­lunk nem is készül statisztika róluk, aligha lehet kevesebb az arányuk. Ennyi olvasászavar­ban — nyugodtan mondhatjuk — szenvedő gyerek nem elha­nyagolható. A szerző a zavar eredetét vizsgálva kimutatja, hogy az okok különbözők lehetnek. Az Albérletlesen Reggel értem Ceglédre. A munkakönyvem leadtam a személyzetisnek. Tehát dolgozom. Az üzemi konyhán ebédelek, a Bisztróba já­rok majd vacsorázni és ... Igen, de hol al­szom? Hol? Hát kerítek egy albérletet. Igen, de hol? Rohanás a Hirdetőbe. Elő a papírt és ce­ruzát. Nézzük. ★ Egyedülálló fiatalembernek különbejáratú szobát hirdetett ez az asszony és amíg csön­gettem a torkomban dobogott a szívem: csak ne késsek. — Még szabad — mondja és olyar. a hang­ja, mint valami dragonyos kápláré. Kert, családi ház. Veranda. Kopott ajtót nyit. Hodály. öt ágy. Kosz, pállott bűz, testszag. — Ez az? — megdöbbenek. Megy tovább. A terem sarkában újabb ajtó. Parányi lyuk. Cementes, ablaktalan, csak fenn van egy kis szellőző nyílás. Sötét van és megborzongtat a barátságtalan környezet. — Hát ez az? — Ez. ötszáz. De vendéget nem fogadhat és későn sem járhat. Miattuk. — Kifele int. — Ugye, megérti, maga intelligens ember. — De hol itt a külön bejárat? — Hát itt. Ez külön a maga ajtaja. Ezen senki más nem jár. — Asszonyom, én sem. Tágas, kellemes szoba, modern bútorok, — És mennyi? — Ötszáz a két személynek — feleli a há­zigazda, vánnyadt-vékony hunyorgó férfiú. — Nagyszerű. Megkeresem a barátomat és ... — Nem nős? — kérdi. — Nem ... Egy szál egyedül élek. Az ég felé bököm a kezem, hogy ezzel is ér­zékeltessem, mennyire egyedül. — Akkor, sajnos ... Csak állok és bámulok. Nem értem. — De miért? — Mert uram, én nőis vagyok és ... 1— De rendes ember a barátom is és... — Uram, de hátha az én feleségem. .. Szó­val, érti... Maguk fiatal emberek.,. — De akkor sem ... Mi nem ... — Csak házaspárnak adom. — Értse meg, nincs feleségem. Viszont... Nézze. Most négy óra. Itt egy presszó a sar­kon. Beülök és majd csak akad valaki, aki társam lenne egy hosszú, de napfényes és kel­lemesnek ígérkező albérletre. Mindezt persze már csak mérgemben mon­dom, de ő bólogat. — Látja, ez nem rossz. Holnap délutánig fenntartom a lakást. Jöjjenek. Megáll az ember esze. Cegléden dolgozom, üzemi konyhán étke­zem ... És hol alszom? Valóban: hol alszom? ma is a jobb kéz használatát erőlteti és ezzel gátlásokat vált ki a gyermekből. Némely" külföldi országban külön olvasó osztályok felállí­tásával igyekeznek segíteni az o’vasászavarral küszködő gye­reken. Nálunk, különösen vi­déken, ahol erre nincs mód, gyógypedagógiai osztályba utalják, már ha van ilyen. Vagy pedig osztályt ismétel, esetleg többször is és mégsem tanul meg rendesen olvasni a gyerek. Saját gyakorlatában szerzett tapasztalatai alapján rámutat azonban a szerző, hogy az egyéni foglalkozás a gyermek­kel csaknem minden esetben eredményhez vezet. A zavar teljesen feloldódik, vagy leg­alábbis enyhül. Dr. Ligeti Róbert figyelemre méltó munkája egyébként újabb bizonyítéka a Pest me­gye egészségügyi intézményei­ben dolgozók elismerésre mél­tó tudományos munkásságá­nak. A szerző ugyanis a me­gyei tanács rendelőintézetének gyermek-idegrendelésén pszi­chológusként működik. Művét az Akadémiai Kiadó adta ki. Sz. E. Sz. I. Német barlangkutató Magyarországon A magyar karszt és barlang- kutatók meghívására Suhlból Magyarországon járt Brunzel Ulrich, a Német Kultúr Szö­vetség Suhl megyei spelaoló- giai szakcsoportjának vezetője. Tanulmányozta a budai Vár­hegy pince- és alagút rend­szerét, valamint megtekintette az aggteleki cseppkőbarlan­got. Utján szerzett tapasztala­tairól előadásban számol be. Deutscher Kalender 1968 Elhagyta a nyomdát a né­met ajkú dolgozók népszerű olvasmánya, a „Deutscher Ka­lender 1968”. A két és félszáz oldalas, gazdagon illusztrált könyv átfogó képet ad hazánk németlakta vidékeinek fejlő­déséről, a német nemzetiségi dolgozók közéletben betöltött szerepéről. Ismerteti sajátos nemzeti népszokásaikat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom