Pest Megyei Hírlap, 1967. november (11. évfolyam, 258-283. szám)

1967-11-12 / 268. szám

12 "'"■zMírlntv ÍS87. NOVIiMBÜK i . JÁRÁSRÓL JÁRÁSRA Ráckeve négy éve A ráckevei Járási konferen­ciát 26 sportkör vezetőségvá­lasztó közgyűlése előzte meg. Akárcsak a megye többi ré­szén, itt is jól sikerültek az egyesületi összejövetelek, ja­vulás mutatkozott a korábbi évekhez viszonyítva. A 26 klub 50 képviselője, valamint meg­hívott vendégek vettek részt a járás plénumán. Molnár György JTS elnök értékelte az elmúlt négy esztendőt. Agrár sportnapok - három aranyéremmel Budapesten a Kertészeti és Sző­lészeti Főiskola rendezésében tar­tották a XI. agrár sportnapok versenyeit. A gödöllői egyetemis­ták kitűnően helytálltak. A ké­zilabda és a női kosárlabda dön­tőben NB Il-es ellenféllel szem­ben harcolták ki az elsőséget. Varga Gyula gerelyhajításban szerezte a harmadik aranyat. A jó eredmények elérésében része van az egyetem mezőgazdasági gépészmérnöki karának is, amely­nek I. II. és V. évfolyama már Gödöllőn tanul. így a GEAC sportolói most elsőízben vettek részt az AGSC-vel közösen az ag­rár sportnapokon. A labdarúgóknál a tartalékos GEAC a 6. helyen végzett, kézi­labda-csapatuk a döntőben 17:18- ra verte Debrecent. A férfi kosa­rasok az NB I-es soproniaktól 83:33 arányú vereséget szenvedtek és a második helyen végeztek. A női döntőben Debrecent 23:25 arányban fektették kétvállra. A gödöllői röplabdacsapat 3. lett. A legjobb kézilabdázónak járó tiszteletdíjat a gödöllői Oríner Endre, a legjobb női kosárlabda Játékos tiszteletdíját az ugyancsak gödöllői Lukács Mária kapta. Atlétikai eredmények. 100 m:... «. Földi Ferenc 11,8. 1500 m: . . . 4. Farnyik János 4:24,8, 5. Gyenesei István 4:25,2. 400 m:... 5. Gyene­sei István 55 mp, 6. Vajai Attila 55,5. 4X100 m:... 4. Gödöllő 45,4. 4X400 m:... 3. Gödöllő 3:42,7. Gerely: 1. Varga Gyula 58,32. Súly:... 4. Vereczkey Béla 12,29. Diszkosz:... 2. Vereczkey Béla 40.98. Távol: . . . 2. Gilicz Imre 627 ... 6. Kertész Géza 599. Hár­masugrás: .. . 2. Kertész Géza 12,41. Az atlétikai pontversenyben Debrecen és az Allatorvosíudomá- nyi Egyetem mögött Gödöllő 51 ponttal harmadik lett. Horváth Kálmán A BUDAPESTI I. SZ. AKOV ceglédi főnökségére KERES 'HiiiiiimiiiiiiiiiiiiimiiiiMitiiiiiiu. megfelelő számviteli és terv­munkaügyi ismeretekkel rendelkező munkaerőt üzemgazdasági vezető beosztásba JELENTKEZÉS: Budapest V., Tüköry u. 3. IV. em. Személyzeti osztály. Telefon: 123—205. Hétfőn érkeznek A Népstadion jövő szerdán sorra kerülő kettős nemzetkö­zi kupatalálkozójára hétfőn repülőgépen érkezik Budapest­re a Ferencváros eFenfele a spanyol Zaragoza csapata a VVK visszavágóra. Az oszt­rák Wöhner lesz a mérkőzés játékvezetője. A Vasas ellenfele, a Valur Reykjavik ugyancsak hétfőn jön. Ezen a mérkőzésen cseh­szlovák játékvezetői hármas működik, ugyanők szerepelnek pénteken Várpalotán a máso­dik találkozón is. Budapesten Spotak, vidéken Placek lesz a bíró. Megyerdi továbbra is az StSdik, a magyar csapat a harmadik he­lyen áll a 14. mexikói nemzetközi kerékpáros körverseny 7. szaka­sza után. Ezúttal az élen általá­ban az olaszok haladtak és vég­eredményben Pccchielan szerezte meg az elsőséget. Közben az „El Monumento” 2500 m-es csúcson egy hegyiverseny is volt, amelyet az egyéni összetett versenyben ve­zető kolumbiai Pachon nyert meg. PEST MEGYEI HÍRLAP a Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: SUÍIA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, Vm., Somogyi Béla u. 6. IL em. Kiadóhivatal: Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—22« Gépíró szoba 10 óráról 18 óráig 140—449 18 órától 21 óráig 140—447 Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 141—162, 141—258 Előállítja: Szikra Lapnyomda, Budapest. Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető bármely postahivatalnál, a kézbesítőknél, a posta hírlapüzle­teiben és a Posta Központi Hiriap irodánál (Bp. V., József nádor tér L sz.j. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. A károkat meg lehet előzni! A tűzveszély elhárítása, az állatok gondos tartása, az gazdasági eszközök szakszerű kezelése, a növények helyes művelése bizo­nyítja ezt. A károkat meg kell előzni! Ez nemcsak minden gazda saját érdeke, hanem közérdek is. Előre nem látható elemi csapások elővigyázat ellenére is bekövetkezhetnek. AZ ALLAMI BIZTOSÍTÓ KÉRI HÁZTÁJI BIZTOSÍTÁSSAL RENDELKEZŐ ÜGYFELEIT, ESETLEGES KARAIKAT 48 ÓRÁN BíLCIL SZÍVESKEDJENEK BEJELENTENI. • Tűzkárt a tűzoltósággal, betörést a rend­őrséggel is közölni kell. • Balesetnél az Állami Biztosító űrlapot ad. Kitöltés után orvossal is láttamoztassa. • Szavatossági, állat- és egyéb károk esetén beszerzendő igazolásokra a kár természe- '•étől függően ad felvilágosítást a biztosító. A kártérítési eljárást meggyorsítja a káresettel összefüggő okmányoknak a bejelentéshez való csatolása. A 26 sportkörnek 4547 tagja van, s részükre 14 sportágban ren­deztek versenyeket. Az elmúlt időszakban 3 új sportkör ala­kult, míg 2 megszűnt. Az egye­sületek zömét a községi sport­körök jelentik, 17 KSK műkö­dik a 4 szakszervezeti, 3 iskolai és 2 tsz klub mellett. Az egyesületek nem fordítot­tak megfelelő gondot az anya­gi bázist jelentő tagdíj bevéte­lére. Legtöbbször alkalomsze­rűen foglalkoztak ezzel a kér­déssel, amellyel ezután sokkal jobban kell törődniük, hiszen a sportkörök fokozott önálló­sága, öntevékenysége szüksé­ges az új gazdasági mechaniz­musban. Az egyesületi munka hibája volt még, hogy népsze­rűsége féltése miatt, néhány sportvezető elnézte a fegyel­mezetlenségeket. A járásban 7 pálya és öltöző épült, több mint hatszázezer forint értékben. A tömegsport fejlődését bizonyítja, hogy a falusi spartakiád részve­vőinek száma mintegy 25 százalékkal emelkedett. Az üzemi alapfokú viadalok is egyre jobban tért hódítanak. A tömegsport sikereit nagy­mértékben elősegítette a KISZ-szervezetek munkája. A járásban — a Csepel Autó kivételével — csupán négy fizetett edző dolgozik, a többi helyen társadalmi edző készíti fel a sportolókat. Har­minc új játékvezetőt képeztek ki. Bár sokan végezték el a sportvezetőképző tanfolyamot, jelentős részük lemorzsolódott, nem vett részt az egyesületek tevékenységében. Hasonló a helyzet a testnevelő tanárok­kal, akik nem segítették meg­felelően a helyi klubok mun­káját. A járási TS tanácsának tag­jai nemcsak a határozatok meghozatalában, hanem azok ellenőr' sében is részt vettek, s a +,rvek megvalósítását a spot íKöröknél személyesen se­gítették. A beszámoló után 17 hozzá­szólás következett. Két női küldött az atlétika, illetve a ter­mészetjárás fejlesztését javasolta. Az elmúlt négy évet eredmé­nyesen értékelő konferencia végén megválasztották a járá­si sporttanács tagjait és az el­nökséget. A JTS elnöke ismét Molnár György lett. Bundies Péter Pálya- és Labdarugó-híradó A mai megyebajnoki labda­rúgó-fordulóban két csapat nem otthonában játszik. A Ceglédi Vasutas sporttelep fü­vesítése miatt a Bem SE Al- bertirsán vívja mérkőzéseit, míg Abony Ceglédbercelen. Az abonyi pályát ugyanis 1968. május 15-ig betiltották, az Abony—Váci Vasutas mérkő­zést követő botrány miatt. Pont csere-berére is sor ke­rült. A területi bajnokság Déli csoportjában rneg semmisítet­ték az Albertirsa—Ceglédi Épí­tők (3:1), valamint a Dabas III. kér—Ceglédbercel találko­zó eredményét (4:2), ugyanis az insai és a dabasi együttes­ben jogosulatlan játékos sze­repelt. A két pontot 0:0 gól­aránnyal a Ceglédi Építők, il­letve Ceglédbercel javára ír­ták. Ez a módosítás nem be­folyásolja Űjhartyán elsőségét, legfeljebb annyiban változott az élcsoport, hogy az éllovas nem négy, hanem két pont előnnyel végzett az élen. ★ A területi, valamint a járási bajnokság befejeztével ma kezdődnek az QVENK mérkőzé­sek, amelybe az NB III és a megyei első osztály befejezté­vel, november 26-án bekap­csolódnak a felsőbb osztályúak is. A fordulók időpontja: no­vember 12., november 19., no­vember 26., december 3., de­cember 10. A mai nyitányon az Ikladi TSZ SK erőnyerő. A járási felnőtt válogatottak körzeti tornája alapján Vác, Buda és Dabas jutott tovább. A mai Budai járás—Dabasi járás találkozón dől el, hogy melyik csapat játszik majd a váciakkal az elsőségért. Dön­tetlen esetén a vendégcsapat lép előre. A döntő kétfordulós lesz, s a két találkozó novem­ber 19-én, illetve 26-án kerül sorra. Azonos pontszám és gól­arány esetén 5—5 büntetőrú­gás következik, s ha ez sem tisztáza az elsőséget, akkor sorsolással döntenek. ★ A megyei ifjúsági bajnokság legutóbbi eredményei; Kartal —Érd 2:0, Vecsés—Monor 2:0, Csepel Autó—Ceglédi Vasutas 2:1, Váci Vasutas—Dunaha- raszti 6:3, Nagykőrösi Kini­zsi—Abony 6:0. A Budaörs— Szigetújfalu mérkőzésre a ven­dégek nem jelentek meg. Befejeződött a nagykátai já­rási bajnokság, csupán 2 el­maradt mérkőzés van hátra. Az elsőséget Tápiéság vívta ki 38 ponttal, a 32 pontos Tá- piószentmárton előtt, amely­nek egy találkozója még hát­ra van. A ráckevei járásban Is el­dőlt az elsőség, Dunavarsány I. kér. javára, s így az utolsó forduló már nem befolyásolta a feljutást: Taksony—Sziget­becse 4:2, Dunavarsány I. kér.—Kiskunlacháza 2:1, Du­navarsány II. kér.—Áporka2:l, Szigetcsép—Tököl II 2:1. A kosárlabda Tápiómenti Kupa küzdelmeit az ünnepi sportesemények ke­retében bonyolították le Nagy- kátán. A fiúknál a Ceglédi Gimnázium, a lányoknál Mo­nor végzett az élen, míg a legsportszerűbb csapat címet a nagykőrösi női együttes hódí­totta el. SAKK 243. sz. feladvány Fleck Ferenc Magyar Sakkélet, 1958. mi mmwm Matt 2 lépésben Betűjelzésben. Világos: Kg3. Vf3, Ba5, Fb2 és d3, Hg5, gy: c2 (7). Sötét: Kd4, Vg8, Bc3 és él, Hg2 és g4, gy: d5, d6 (8). 244. sz. feladvány Th. Klett Világos: Kg4, Bh8, Fé6 és h6, gy: f6, h3 (6). Sötét: Kg6, gy: h4, h7 (3). Matt 3 lépésben (November havi feladványaink megfejtéseit egyszerre kérjük 1967. december 10-ig beküldeni rovatve­zetőnk (Hoschek László, Szent­endre, Dumtsa Jenő u. 6.) címé­re. A feladványmegfejtési verseny állása a II. negyedév végén: 1. Holánszky B. (Bp. XHI.) 152 pont, 2. Szöghy J. (Bp. II.) 150, 3. Sziebig S. (Vác) 91, 4. Papp S. (Bp. V.) 78, 5. Sülé S. (Bp. V.) 78, 6. Horváth S. (Gödöllő) 77, 7. Pál J. (Gyál) 66, 8. Veres J. (Gyál) 66, 9. Keresztes A. (La- josmizse) 47, 10. Ragó I. (Ko- csér) 47, 11. Schmieder F. (Veszp­rém) 44, 12. Laskay J. (Bp. XIX.) 44, 13. ifj. Bory I. .(Cegléd) 43, 14. Harsányi I. (Öcsa) 43, 15. Dobri M. (Bp. XIII.) 11, 16. Sze­gedi M. (Bp. XIV.) 11, 17. Jab- lonczay D. (Ócsa) 11, 18. Deák Z. (Csemő) 6, 19. Dr. Baditz P. (Mis­kolc) 6 pont. A III. negyedévi nyertesek: 1. Holánszky Béla (Budapest XIII., Pannónia u. 108/b. III. 14.), 2. Szöghy József (Budapest II., Rö­mer Flóris u. 46.), 3. Sziebig Sándor (Vác, Kert u. 2.). A könyvjutalmakat postán küld­jük el. Bányászbravúr A Bp. Vörös Meteor Csömöri úti pályáján rendezték az osztályozót a megyei férfi kézilabla-bajnok- ságba jutásért. Abony, a bajnok­ság utolsó helyezettje, valamint Galgahévíz és a Pilisi Bányász, a két területi bajnokság ezüstérme­se rajtolt. Meglepetésre a tornát a Pilisi Bányász nyerte, kívüle a második helyezett Galgahévíz lé­pett előbbre, míg a jobb napokat megélt abonyi csapat elbúcsu*ott a felsőbb osztálytól. Pilisi Bányász—Abony 10:10 (4:4). V: Dévényi. A lelkes Bányász, Szontágh végleges kiállítása után is tartotta előnyét, s az idegesen, kapkodva játszó Abony csak az utolsó percben tudott egyenlíteni. Ld: Méhes, Mirk (4—4), ill. Mé- rész, Balogh, Halápi (2—2). 8x9© perc A labdarúgó-bajnokság nagy- hajrájának kezdetét jelenti, hogy a labdarúgó NB I hu­szonnyolcadik fordulójának mérkőzései közül már egyet sem játszanak szombaton, mind a nyolc összecsapásra ma délután kerül sor. Négy fővárosi csapat részvé­telével nagy műsor lesz a Népstadionban, a már bajnok Ferencváros a második helyet már már végleg birtokló U. Dózsával találkozik, a harma­dik helyben reménykedő Vasas pedig a kiesés ellen harcoló Bp. Honvéddel méri össze erejét. A további mérkőzéseken óriási küzdelem várható. Az MTK, az Eger, a Salgótarján, a Szombathely, a Dunaújváros és a Komló döntő jelentőségű 90 perc előtt áll. Amelyik kö­zülük megszerzi a két pon­tot, könnyít helyzetén, a vesz­tesek viszont veszélyes pozí­cióba kerülnek. Az említett csapatok közül csak a Salgó­tarján játszik idegenben, a többiek hazai környezetben lépnek pályára. Klagenfurtban az AV Klagen­furt 6:2 (0:0, 2:1, 4:1) arányban győzött az FTC ellen, a jégkorong Európa-kupa mérkőzésen. az osztályozod Galgahévíz—Abony 12 fi (€ :5). V: Mohai. Abony már 4:0-ra veze­tett, majd a jobb erőben levő Galgahévíz a maga javára fordí­totta az eredményt, s ezzel biz­tosította feljutását. Ld: Pintér F. (6), Basa (4), ill. Balogh, Plangár (2-2). Pilisi Bányász—Galgahévíz 19:14 (10:5). V: Nyilasi. 4:4 után végig vezetve győzött a lelkesen és jól játszó Bányász. Ld: Mirk (7), Kiss, Béres (3—3), ill. Basa, Kiss (4—4). Az újonc NB Il-es Budakalász Magyar Népköztársasági Kupa- mérkőzésen NB I B-s csapat fe­lett diadalmaskodott. Budakalász— Szondy SE 16:9 (7:4). Budakalász. V: Mártha. Ld: Horváth (6), Va­lentin (4). Balogh László Labdarúgó NB III Északközép csoport 1. Volán SC 28 16 7 5 55:25 59 2. Gödöllő 28 15 5 8 36:30 35 3. Ikarus 28 15 4 9 51:26 34 4. Bp. Postás 28 13 8 7 48:31 34 5. ÉRDÉRT 28 12 7 9 46:34 31 6. Z.-pálf. Ép. 28 11 7 10 41:32 29 7. K. Sörgyár 28 10 8 10 42:37 23 8. B.-gyarm. D. 28 12 4 12 45:42 2Ő 9. Aszód 28 11 6 11 38:40 2$ 10. Z.-pálf. B. 28 10 8 10 35:45 23 11. Bag 28 11 5 12 43:46 27 12. Pásztó 28 10 6 12 33:43 26 13. Mizserfa 28 10 5 13 29:34 25> 14. B.-gyarm. MÁV 28 10 5 13 29:39 25 15. Jászber. V. 28 7 4 17 29:59 18 16. Testvériség 28 3 7 18 12:49 13 Dunamenti csoport 1. Gázművek 28 T3 13 2 54:27 39 2. Váci SE 28 15 8 5 62:29 38 3. Traktorgyár 28 14 7 7 46:29 35 4. XV. k. Vasas 28 14 6 8 54:42 34 5 K. Lombik 28 15 4 9 53:45 34 6. Nyergesújf. 23 9 12 7 30:56 30 7. K. Tűzálló 28 11 7 10 47:39 29 8. M. Kábel 28 10 7 11 37:33 27 9. Tokod 28 9 9 10 33:34 27 10. UFC 28 9 8 11 40:42 26 11. K. Húsos 28 8 10 10 30:41 26 12. Pilisi B. 28 7 11 10 36:36 25 13. Z. Danuvia 28 8 7 13 37:47 23 14. Alumínium 28 9 3 16 32:60 21 15. L. Fonó 28 5 10 13 28:45 20 16. Tököl 28 4 6 18 23:57 14 Északközép csoport A Pest megyei csapatok hátra-: levő mérkőzései. November 12.: Bag—Jászberény, Gödöllő—Bp. Postás, Pásztó—Aszód. November 19.: Zagyvapálfalvi Építők—Aszód, Bag—Zagyvapálfal­vi Bányagépgyár, Gödöllő—Pász­tó. Dunamenti csoport November 12.: K. Tűzálló—Váci SE, Gázművek—Pilisi Bányász, IC Húsos—Tököl. November 19.: M. Kábel—Vácj SE, L. Fonó—Pilisi Bányász^ UFC—Tököl. APRÓHIRDETÉSEK Az Egyesült Izzó Gépgyára FELVÉTELRE KERES: Rózsa vásár! 200 fajta legújabb bokor, futó, babarózsa nemzetközi újdonságokból postán szállít 8—10 forintos áron. Díjtalan árjegy­zéket küld. Szálkái Béla rózsa kertészete, Pusztaszabolcs. ______ H áz eladó, beköltöz­hetően. Vác, Népek barátsága útja 104. (Somogyi.)___________ Ü vegesek Ktsz, Buda­pest VIII., Baross u. 66—68. Telefon: 330— 706. Épülő családi há­zának üvegezés! mun­káit elvállaljuk, fel­mérjük és a kívánt határidőre soron kívül elvégezzük. lm* 2 mm-es ablaküveg ára 37,60 Ft + 2% pótlék. Minden egyéb üvegfaj­tával is rendelkezünk és üvegezést válla­lunk^ _________________ A z ÉM. Beton elem­gyártó Vállalat Szent­endrei Betonárugyára azonnali belépésre fel­vesz férfi segédmun­kásokat, betonelem- gyártó munkakörbe. Munkásszálló és üzemi étkezés van. Felvétel személyes jelentkezés esetén a gyáregység munkaügyi osztályán Szentendre, Dózsa György út 34. szám. Karambolozott gép­járművek javítását, gépkocsik fényezését, új műanyagfestésű el­járással rövid határ­időre vállaljuk, csak a lakosság részére. Olcsó, tartós fényű. Minden javítás garan­ciával. Kizárólag: Mo­torkerékpárjavító Ktsz-nél Budapest. XIV.. Gizella út 20. Telefon: 296—265, 297 —697. Az ÉM Betonelemgyár- Vállalat Szentend­rei Betonárugyára — váci telepére — azon­nali belépésre felvesz magas nyomású kazán­fűtő vizsgával rendel­kező dolgozókat, vala­mint segédfűtőket. Munkásszállás és üze­mi étkezés van, felvé­tel személyes jelent­kezés esetén Vác. KIS- RÉT dűlő 1. szám alatt. (A Forte-gyár és Váci klsállomás mel­óit.) _______________ A galgagyörki Rákó­czi termelőszövetke­zet felajánl eladásra 8 db. 3—4 éves csi­kót, helyszíni ármeg­egyezéssel. esztergályos, maros szakmunkásokat, betanult esztergályos és marós munkásokat JELENTKEZÉS: 8—14 óráig a munkásfelvételi irodán CÍM: Budapest IV., Szilágyi u. 26. Rpalota-Üjpest vasútállomástól 3 perc Megközelíthető 12-es villamossal, 43-as, 47-es, 84-es, 96-os autóbusszal Fényező, villanyszere­lő szakmunkásokat, gyakorlott motorteker­cselőt, marósokat, ma­gas nyomású kazánhoz fűtőt. kazánfűtő és anyagmozgató segéd­munkásokat keres azonnali felvételre a Mechanikai Laborató­rium dunakeszi tele­pe. Jelentkezés: Du­nakeszi, repülőtér, munkaügy. ____________ A z ÉM Betonelemgyár- tó Vállalat Szentend­rei Betonárugyára azonnali belépésre fel­vesz magas nyomású kazánfűtő vizsgával rendelkező dolgozókat, valamint segédfűtőket. Munkásszálló és üze­mi étkezés van. Felvé­tel személyes jelent­kezés esetén Szent­endre. Dózsa György út 34 szám alatt a gyáregység munkaügyi o«ztálván Fogsorjavítás megvár­ható. VIII., József krt. 77. Üllői útnál, 331— 628. Patkányirtás vadászó görényekkel, kutyák­kal. csalétekkel ga­ranciával. Zsámboki. Bp., XIV.. Thököly út 57/A. Tel.: 498—928. XVIII. kerületben, két szobás, étkező-: fülkés, beköltözhető, kertes villalakás el­adó. Telefon: 18 órá-r tói: 383—034. _________ T ermelőszövetkezeti zöldség-gyümölcs baromfi értékesítésben jártas, fogyasztó vál­lalati kapcsolatokkal rendelkező képzett ke­reskedő állást válr toztatna, esetleg üzlet szervezését vállalja. Megkeresést „Szorgalr más 227 052” jeligére Felszabadulás téri hír-r detőbe kérek.________ E ladó Albertirsa Vas? út utca 57. számú ház részben beköltözhető egy szoba konyha és mellékhelységek. Érr deklődés Cegléd, Oroszlán utca 5. szán? alatt. _________________ Ü jszerű állapotba^ levő kis SIMSON elr adó. Csemő I. kér.. 12. szám Zagyva. Egyesült Gyógyszer e$ Tápszergyár sürgősei? felvesz férfi vegyipari szakmunkásokat, se­gédmunkásokat, 44 órás munkahéten dől» gozókat kémiai üzem» be. Továbbá lakatoso» kát, hegesztőket, gép­kezelőket, hűtőgépsze» relőket, bádogosokat, expcrtcsomagoló- kat, anyagmozgatókat, takarítónőket. portá­sokat és őröket. Je­lentkezés: személye­sen a munkaügyi osz­tályon, Bp. X., Ke­resztúri út 30—38. Meg­közelíthető 67-es autó­busszai. _______________ O lcsón eladók! Hof» herr gumikerekű traktor. MIA motor, 12 és 24 kalapácsos da­ráló. 140 méter kútfú­rócső. Vitéz. Monor. Cipész szakmunkást és fiatal betanított se­gédmunkást. valamint férfifodrászt felve­szünk. Péceli Vegyes Ktsz. Pécel, Maglódi út 3. szám alatt. Lenfonó- és Szövő­ipari Vállalat azonnali belépésre felvesz var­rógépműszerészt és karbantartó lakatoso­kat. Jelentkezés a vállalat munkaüavi osztályán. Budakalász F»entend’'Pi út 1—3 Nagykőrös, Jósika u. 10. számú ház sürgő­sen eladó. Háromszo­bás összkomfortos, 276 n.-öl telekkel. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom